Csin csin 2010

Idén végre nálam lesz a buli. Ennek holnap reggel már valszeg annyira nem fogok örülni, de most még jó ötletnek tűnik. Mint minden rendes buliban, a hangsúly az italokon, azon belül is a mennyiségin lesz. Nem csinálok nagy ügyet az ételből, krumpli saláta, virsli, halom kenyér, kacsazsír, hajnalban lencse sonkával a menü.

De ez csak a plusz információ, nem is ezért írok. Recept sincs most. Évet összegezni sem fogok, bár elég mozgalmas volt, kicsit mégis örülök neki, hogy magam mögött hagyom és átlépünk az újba. Új év, új kezdet, fogadalmak, idén tényleg, és komolyan. Nyomok egy hatalmas restart gombot, és remélem, 2010et dalolva elbírja az operációs rendszerem lefagyás és vírusok nélkül.

Most nektek írok, kedves engem olvasók.

Nem tudom, kik vagytok, de még azt sem, hogy hányan vagytok, a google analyticsem ugyanis hónapokkal ezelőtt meghalt, és nullát jelzett, már ameddig néztem, mert ezek után, érthető módon, elég hamar elkezdtem nem nézni. Különösebben nem hiányoznak a statisztikák a magánéletemből, de abból kiindulva, hogy Mams biztosan olvas, máris van egy hűséges olvasóm. Szóval az analytics bekaphatja, vagy legalábbis monnyonle.

Na kibököm a lényeget. Tök mindegy, hányan vagytok, amiért elkezdtem ezelőtt 152 mondattal a bejegyzést: csak annyit akarok mondani Nektek, undercover olvasóknak, hogy

Nagyon boldog új évet kívánok, pont olyat, amit Ti magatoknak reméltek !

Én jövőre is itt leszek, lehet, hogy intenzívebben, de nem valószínű, viszont azt továbbra is bizton ígérhetem, hogy szépen sorjában jönnek az új, kipróbált, leginkább állati fehérjében gazdag receptek. Mert enni nem csak kell, de tudni kell, sőt érdemes is.

Csin-csin!

Ölelek mindenkit,

Gourmandula

ui: és persze köszönöm, hogy olvastok... :) Mindenképpen megnyugtató érzés, hogy nem magamban beszélek.

Hogyan készülök a karácsonyra? Őszinte válasz gasztrotipp.hu-nak

(Eredeti bejegyzés itt.)

Most őszintén? A karácsonyi készülődés = stressz. Mármint ha a nálam tartott 24.-i ebédről van szó. Az egy négyzetméterre jutó káromkodás ritkán olyan sűrű, mint a tálalás előtti egy órában. Aztán persze befut a szeretet meg a békesség is, de hosszú utat kell odáig megtennem.

Csakhogy mindenki értse, miről van szó. Fix 24.-i ebéd nálam, szent és sérthetetlen menüvel:

1. Szárazbableves gazdagon (idén már csülkösen, jeee)
2. Mákos guba

Nem túl bonyolult, ugye? Akkor hol itt a gond?

Óóóóó, számos aknára rá lehet lépni.

Azt már megtanultam az elmúlt évek során, hogy az előkészítés és megvalósítás rengeteg buktatót rejt. Ezek kivédésére minden évben újabb smart tervet készítek. Mert terv a lelke mindennek.

1. Család befenyítése: az ebéd PONTBAN kettőkor lesz, késni kivételesen senki ne merjen, mert megkergetem a sodrófával
2. Bevásárlólista készítése
3. 23-án beszerzés
4. 24-én reggel időben felkelés
5. Mariah Carey Merry Xmas cd lejátszóba helyezése, boldog dalolás
6. Főzőcskézés/táncikálás: leves, majd levesfőzés közben bejglik (annyira könnyű a menü, hogy simán belefér időben és energiában a délelőttbe), végül guba frissen készítése
7. Bejglisülés közben karácsonyfa-díszítés
8. Terítés, konyhában elpakolás, magam kicsinosítása
9. Pontban 2-kor család fogadása, nyugodtan, egy pohár borral a kézben, fotelba kuporodva, egy képes albumot nézegetve.

HÁ-HÁ-HÁ

Ehelyett:

1. Családot valóban befenyítem: du 2-kor tálalunk, aki késik, megkergetem a sodrófával.
2. Bevásárlólista készítése – pipa.
3. 23-án beszerzés – első fordulat (akna): tolongástól idegbajt kapás, penis dehors hangulat, egy idegen megütése helyett idő előtt kiviharzás a bevásárlóegységből. Ez természetesen rendszeresen hézagokat üt a bevásárlólistámon szereplő tételsorba.
4. 24-én reggel elalvás és/vagy hiányzó elemek felfedezése.
5. Rohangálás kifli és/vagy mák után (lehetőleg délig nem is kapok, azt is minimum univerzumkülső kisboltban) – kezdek stresszelni.
6. 12 óra: Mariah Carey Merry Xmas cd lejátszóba helyezése, hangulatba kerülés.
7. Idén is elfelejtettem beáztatni a babot b****meg.
8. Sebes, koncentrált készülődés a konyhában, néha egy-egy refrénre azért becsatlakozom a kórusba („all i want for xmas, is yoooooouuuuuu-yoooouuuuuuuu—youuuuuuu-uh-uh-huuu”)
9. Főzőidő alatt karácsonyfa belegyógyítása a tartóba, sűrű anyázások közepette, díszek gyors, de mégis örömteli felhajigálása, érzem, sínen vagyok, beüt az everything is under control hangulat, ami ugye csakis akkor üt be, ha végképp kicsúsztak a dolgok az irányításom alól)
10. fél 2: telefon haza, hogy hozzanak bort, sokat. Ja, és tejföl is kellene. Honnan? Mittudomén, szerezzenek légyszi.
11. 2 óra: konyhában háborús állapotok, én hasonlóképpen leharcolva, még jó, hogy ultracsinos a kötényem, az a rohadt bab meg még nagyon kemény, guba és bejgli persze sehol.
12. 2 óra 5 perc: család + kutyák tényleg pontosan (francba!) benyomulnak a lakásba. Valamelyik báty azonnal Basszus Rozizik hogy hol a kaja, az Anyukám is, de tőle valahogy nem értem a viccet, aztán szegény mindenáron segíteni akar, mint minden anyuka, amitől gutaütést kapok, mint a legtöbb lány, mert valahogy az anyukák mindig ráéreznek, hogy mikor mit nem kellene mondani, ettől én azonnal plafonon, miért nem tud ő egyszer egy évben jó vendég lenni, és lazítani a kanapén. Óriási a felfordulás, a kutyák a lábunk közt szaladgálnak, eszembe jut, hogy te jó ég, itt most mindent összedzsuváznak, mármint a kutyák, az apukám whiskey után nyúl, én lehajtok egy pálinkát, ami sokkal kevésbé elegáns, mint a bor, ellenben gyorsabban nyugtatja az idegeket. A hangzavart túlvisítva mindenkit befogok, az egyik terítőt vasal, a másik bort nyit és hagymát vág, a harmadik kiflit szeletel. Anyukám a kutyákat és Apukámat fegyelmezi, Apukám csendben legurítja a második whiskeyt és egyenesbe hozza a karácsonyfámat. A kutyáknak messze a legjobb, szeretnék valamelyikkel cserélni.
13. Úgy 3 óra körül általában kész a leves, én még mindig úgy nézek ki, mint a konyhám (mint akire bombát dobtak , bableves-illatú, mákkal beborított), de a kötényem szerencsére még mindig ultracsinos. Reggel óta végre először leülök, sajog mindenem, idegeim átfeszültek a csúcsponton, dobok még egy pálinkát, már nem zavar a Bogi szőre a kanapén, sem Mams jótanácsai, belátom, mekkora egy hülye p***a tudok lenni és milyen jó, hogy a családom mindezt leginkább derűsen tűri (kivéve Anyukámat, aki szegény nehezebben kezeli).
14. Eszünk, megnyugszunk, repetáznak, örülök, én nem is vagyok éhes, az illatok eltelítettek, de azért én is szedek még egyszer, gubánál kiterülünk, B abból is repetázik, szívemre is venném, ha nem tenné.
15. Kicsit pihengünk, aztán elmennek. Jó érzés tölt el. Nem (csak) azért, mert kiürült a lakás, hanem mert nekem nagyon fontos ez az ebéd, ragaszkodom hozzá, szeretem, minden bábeli kaotikus elemével együtt. Sőt.
16. Végre csend és nyugalom, estig koalázhatok a kanapén, és gagyibbnál gagyibb karácsonyi TV műsorokat bambulhatok, ezzel felkészülve a (szent)esti rohamra.

Az esti menetről annyit, hogy szerintem idén sem kezdjük el az otthoni fát este 8 előtt díszíteni, idén is röhögünk majd a fa formáján, meg a csúcsdíszen, ami nincs is, és soha nem is volt, és ha mégis, az úgy nézett ki, mintha a télapó mérgében az angyalka seggébe húzta volna a fát. Visítozunk (én), mert a kutyák kétpercenként verik le a vízszintesen kitámasztott partvist, amire a kész szaloncukor-párokat akasztjuk, mielőtt a fára kerülnének. Vitatkozunk (én) azon, hogy Paps miért akar kényszeresen három doboz szaloncukrot tenni a fára, közlik, hogy bénán akasztom fel a díszeket, közben borozgatunk, teli szájjal panaszkodunk, hogy nem vagyunk éhesek, időnként kiosonunk a konyhába egy újabb üveg borért, vagy belenyalakodni a krumplipürébe, vagy a kamrából csórunk egy kis bejglit, és mindvégig szemmel tartjuk Bogikát, hogy idén ne vadássza le az ünnepi sültet az asztalról. Gyertyagyújtás után énekelünk, egy-két versszakot közösen, aztán Paps hozzátesz még kábé tizet minden dalhoz, mi meg azon gondolkodunk, hogy honnan a fenéből húzza ezeket elő.

Hajnali 1 körül kezdünk neki a halas vacsorának (amiből idén először én is eszem!!!), de ez senkit nem izgat, mert amúgy sem vagyunk éhesek. Ja, lazac lesz, már kinéztem magamnak egy csodás receptet…

Lehet, hogy nem tökéletes, meg picit sárga, meg savanyú, de nekem/ünk így kedves, én/mi pont így szeretem/jük a karácsonyt.

Szép ünnepeket mindenkinek!

Gourmandula update

Extracípősz gyros á la Sound

Zajlik az élet, csak most nem feltétlenül a konyhában. Eltűntem. Megint.

1. Nem volt gépem. Most működik, újra, éljen-éljen. Billel pedig búcsút intettünk egymásnak.
2. Süvít a nyár. !!! :))) Ezzel párhuzamosan állandóan eszem, nagyon jókat méghozzá. Utcai mulatságok, hajók, koncertek és fesztiválok alá és közé tűzdelt gyrosokkal, hambikkal, hotdogokkal, lángosokkal (sajtos tejfeles, no question), koviubis-sültkolbis menükkel, grillpartikkal, párizsis - májkrémes - paprikás szalámikkal zsúfolt, roppanós zöldpaprikával takart szendvicsekkel teli, édes napok ezek. Egyébként utóbbi szendvics külön posztot megérne, annyira odaüt.


Azért a konyhában is megfordulok, készült lekvár (vörösboros limoncellos meggy, mandulás vaníliás pirosbogyós, valamint étcsokis meggy), ami azért különös, mert én tulajdonképpen nem is szeretem a lekvárt, de annyira tetszett a befőzés, hogy nem bírtam leállni, mint egy beakadt droid, szikrázva gyártom az édes, illatos főzeteket, egy 4személyes átlagcsalád éves adagját gyártottam le már most, csak a meggyszezon alatt...

Struccot, zsiráfot, korallsteaket mostanában nem nagyon ettem, de említésre méltónak gondolom két csodálatos grillpác felfedezését, egy currys joghurtosat meg egy szójás-gyömbéres-nádcukros-chiliset, amiknek a gondolatától is elérzékenyülök per pillanat.


Fentiek dokumentálása viszont jelenleg nem lehetséges, mert én most bizony bedobom a kedvenc candypink fürdőruhámat egy kofferba másik tizenöt kiló teljesen felesleges gönc mellé, és elhúzok a tengerparta. Yeeehaaaa.

Ölel mindenkit,
Gourmandula


ps: ja, megint elfelejtettem a GM szülinapot. Most ráadásul 8 napon túl sebeztem. Egy megoldás van: GMát mostantól kortalannak tekintem.

Elvesztem, meglettem.

Emlékszem, mikor pici gyerekkoromban a Keletinél nyílt egy bazi nagy fagyizó, egy szálloda aljában. Azzal hirdették, hogy ÖTVEN fajta fagyi közül lehet választani. Ez akkor óriási dolog volt. Gyereknapon (vagy május 1-én?) Paps elvitt minket oda fagyizni. Emlékszem, ahogy álltam ott, a kánaánban, tátott szájjal, kábulattól bódultan, és csak arra tudtam gondolni, hogy 'de ennyi közül hogyan lehet választani?'. A bőség leblokkolt, úgy, mint megkergült macskát a grabancon fogás. (macska rebootolásról egy aranyos sztori itt)


Így vagyok mostanában a gasztroblogok kínálatával is. Először ott kezdődött, hogy letiltottam magam a szakácskönyvekről, aztán jött a receptújság embargó, végül a krónikus kapacitáshiánynak sajnos a webes kolleginák/kollégák kínálata is áldozatul esett.


Mindez persze átlátszó védelmi mechanizmus, csak hogy ne kelljen állandóan a lemaradásaimmal szembesülnöm, hogy mennyi mindent kellene még kipróbálni, a felhőkarcolónyi dédelgetett terv tetejében. Úgy látszik nem sikerült kinőnöm a gyerekkori jellemet, a bőség nálam komoly zavart okoz... :). Kezdtem úgy érezni, ha elkezdem olvasni a blogrollt, lehetetlenség tartani a tempót, úgy, mint akkor, 5 évesen a fagyizóban. Ahányat megjelölök, annál reménytelenebb, hogy valaha is a végére érjek, legalább a felhőkarcoló egy emeletének. Ez pedig néha már-már nyomasztó. (Néha azon gondolkodom, hogy vajon velem van baj, hogy ekkora csiga vagyok? Mi ennek a trükkje?)


Arra már nem emlékszem, hogy resetelés után végül milyen gombócokat kértem a fagyizóban, de két íz örökre belevésődött az emlékeimbe. Paradicsom (mily meglepő) és petrezselyem fagyi. Gyerekfejjel is ámulatba ejtett az akkor még extramerésznek ható ötlet. Már ezért a különleges élményért megérte az egész.


És ez hogy jön ide? A recept-megvonás más tünetekkel is társult: elkezdtek hiányozni a receptek mögötti törénetek, a történetek mögötti, számomra kedves emberek is. Szal mostanában fokozatosan engedem ki a kéziféket, ma pölö egy egész estére elvesztem a hálón, lesz ami lesz, és ha nem is készül el egy sem a jövő héten (vagy akár 2009-ben), sebaj, no pressure. Eredmény: már az élményért megérte pótolni a lemaradásokat, és gondolatban végigkóstolni a választékot. És külön jó érzés újra tudni, kivel mi van. (Mondjuk baromi éhes lettem, ennek annyira nem örülök.)
Hab a tortán: visszakapcsolódás közben találtam egy csomó új petrezselyem és paradicsomfagyit. :)


Hát, recept most nincs, csak ezt akartam mondani.

písz, d

jelentés dublinból (nagy d-vel)

Először is leszögezném - K-val repülőre ülni péntek 13-án: ultrapunk.

Kettő: K szerint 12-én csütörtökön ugyanannyira. (Diktál.)

Három: az ír konyha csak azért nem múlta alul önmagát, mert nem volt semmiféle, de zéró, elvárás. Jogosan.

Négy: Jucus! Puuuusziiiiiiiiii :))))))

Öt: Viktorkának iiiiissss (coolest party-conform baby known)

Mondjuk nem is ettünk semmi írt... De ahol a fekete pudding a véres hurkát jelenti, ott nincs is kedve rendelni az embernek semmit. Nadekomolyan. Szal ettünk franciát, olaszt és indiait, meg ittunk botanical watert. Vázavíz. Most jön a cigiszünet. (Encsa! Ne menj el, mert mindjárt jövünk vissza!! Coming right back.)

Milyen az a vázavíz? Pont olyan. De. Gyógyítjja a másnaposságot. Ami Írországban nem elhanyagolható tényező, ugyebár.

És mi még nem elhanyagolható? Hát a French Connection. The very last Sauvignon Blanc. Nem tudjuk, hogy hányadik, valahol öt és nyolc között megágyaztunk neki, Inidia Arie-vel. (Mármint előbbi mennyiség üveg, mint egység.) Ja, és Aranka, szeretlekkel. Mint hangulat. Tessék rákeresni Youtube-on. Mindkettőre. India Arie és Aranka, szeretlek.

És ennek mi köze a gasztro-hoz? Semmi. Írország inkább bisztro.

Miért nem gasztro? Itt olyan nincs. Dublin nem az étkezésről szól. A nemzeti konyha, avagy olyan, mint ír konyha, nem nagyon van. Krumpli, sápadt kolbásszal. Ja, és zsír. Disznó. Hal. És nagyon sok (kiba sok) birka. (Ki tudja, mi a különbség juh és birka között??). Ja, és halszagú marhahús (!!!). Meg Guiness. De hát az folyékony. Mutatós krómozott kamionokkal. Igazából ihatatlan. Bármikor inkább French Connection. Erre koccintunk.

Egyéb benyomások:

• itt mindenki lengyel
• az ír ugyanannyira hipochonder, mint a francia, vagy a mexikói: mindenhol patikák vannak
• egy utca, egy ház-design: nulla egyéniség
• ultrakeskeny kocsibejárók: edzenek a normál méret felét kitevő szélességű országútra
• konyha-nappali-étkező szentháromság: csakazértis harmadoljuk
• Zene=U2=nemzeti kincs=nonstop ömlik a rádióból
• Az ír nők hőháztartásbéli problémái életem első komoly kultúrsokkját eredményezték: kurvoid hajlam mindenütt, kabát, vagy bármi téli ruhanemű nélkül, alkalmatlan testberendezéseken. Tényleg.
• A világ legrandább, legelőnytelenebb iskola-egyenruhája: a lányok számára, legalábbis. Ezek ismeretében nem is csoda az éjjeli kurvoid maskara. Kompenzáció. The Irish way.

Visszakanyarodva a nyitányhoz, végszó csak egy lehet: punks are not dead. Muhaha.

Ps: ja, paprikás krumpli deluxe coming up.

Best of Ez+Az 2008

A gasztroblogger tér jó sok mindent keringet mostanában. 

Először Ms. ÍB dobott meg egy Bestof2008 hógolyóval, amin el is kezdtem gondolkodni, aztán gyorsan rájöttem, hogy kX#@%&ra unalmas egy életem van. El is ment a kedvem az egésztől. De akkor itt és most távirati stílusban kiköhögök 5öt, kronológiai sorrendben.

1. Közép-Amerika felfedezése
   
2. Közép-Amerika többszörös túlélése
   
3. Na itt akadtam el, hiszen ilyen indítás után mi kerülhet be még az 5be?! Minimum le kellett volna doktorálnom valamiből, vagy Obamának születnem. Jó, legyen a ravioli. Ez szerepelt a 2008as TODO listámon, és novemberre ki is pipáltam. Igaz, nem otthon, nem saját gépen, a tésztát is csak félig gyúrtam én, és a töltelékhez pedig semmi közöm nem volt, tehát ennek tekintetében elég soványnak tűnhet a tett, de nem is ez a lényeg, hanem hogy jóleső élmény volt. Ez a félelmem is porba hullott. Mint oly sok tésztaparám 2008ban, btw. 
   
4. És hogy legyen káosz, szeptemberre ugorjunk is vissza, amikor is a 3. x betöltése először mély depresszióba taszított, majd base jumper módjára, még ugyanazon a napon lőttek csúzlival a fellegekbe. 
   
5. 2008 amúgy is a meglepetések éve volt. Kaptam pár leckét, míg megtanultam, el kell tudni fogadni, hogy nem lehet mindig everything is under control. Ha az erőkkel szemben feszülés helyett átadom magam a sodrás ritmusának, abból éppenséggel nagyon jó dolgok is kisülhetnek. Értékes tanulság.
   

 

Best of 2008 könyv 

(Grenadine-tól)

Elolvastam pár könyvet, de kevés kapta el a grabancomat. Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem volt 5 olyan, amiről azt gondolom, valóban remek volt. 

1. Nyitottam a Portobelloi boszorkánnyal. Írt már Coelho jobbat is. Legalábbis nekem ez nem annyira jött be. De hát Istenem, 1) ízlések és pofonok, 2) Coelho is írhat olyat, ami éppen nem talál meg. (Apukám megajándékozott a Brida-val. Kíváncsi vagyok nagyon, remélem, jobban bejön.)
   
2. Aztán jött Karinthy Márton Ördöggörcse. Első kötetig jutottam (mert ugye dupla), és mivel fogalmam sincs, hová lett a második, most itt meg is álltam. Olykor vontatott, de alapvetően őszinte humorral, (ön)iróniával és bájjal megírt sorok. Nagyon élveztem.
   
3. A következő írás, amit végigolvastam és ami tetszett valamelyest, az az „Egy konyhafőnök vallomásai”, ami nem egy nagy cucc, sokszor átmegy ömlengésbe, üres, tartalom nélküli fecsegésbe, és a szerző hajlamos elveszni az álszerény önimádatban, de betekintést nyújt a konyha csapóajtaján túl folyó életbe, és jó pont Alain Bourdain-nek, hogy maga sem vitatja, hogy egy jó nagy seggfej. És mostmár tudom, mégsem akarnék szakács lenni. Nem nekem való.
   
4. A legnagyobb meglepetés: Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love. Egyszer a kezembe vettem a boltban, de mivel első blikkre egy amolyan lehúzós tucat-gasztroregénynek véltem, egy lemondó fintorral visszatettem a helyére. Jaha. Ami meg kell, hogy találjon, az úgyis megtalál. Rá nem sokkal megkaptam ajándékba, valakitől, akivel hiszünk a kikerülhetetlen véletlenek erejében. Vettem az üzenetet, neki is fogtam. Nem a sztori a nagy, nem a főszereplő a szuper, minden kicsit amerikai, picit szirupos is, és mégsem. Az elengedésről, az újrakezdésről, a nyitásról szól. Hogy minden bezáruló ajtó után ott egy új ajtó, aminek a kulcsa már a kezünkben van. Lehet, hogy más életszakaszomban nem hat meg, most viszont nagyon egy hullámhosszra kerültem az olasz, indiai és indonéz földön játszódó történettel, és sok bölcsességet fordítottam le a saját életemre vonatkozóan.
   
5. A Ruby-t még most is olvasom, de tavaly kezdtem, úgyhogy számít. Mátéffy Éva Ruby-jának élete és az enyém között van egy alapvető párhuzam, ami nem az, hogy én is számító luxusprosti lennék, de ami miatt nagy flash olvasni. Megszavazom neki a bizalmat, bekerül a legjobb 5-be, mert bár hátra van még pár oldal,  már most a tavalyi felhozatal egyik legelgondolkodtatóbb művének gondolom. Még akkor is, ha depi,  ha állandóan esik az eső, és az ízlésemhez mérten túlzottan komor világot rajzol meg.  Hátha még kisüt a nap. Szurkolok nagyon. 

 

Hibáimból tanulni készülök, idénre klasszikusokból tankoltam be az éjjeliszekrényemre.

 

És a legkönnyebb Vali kérdése volt. 5 dolog, ami függőséget okoz. Illetve okozott, mert ha már egyszer függő vagyok, akkor a függőség kialakulása múltbéli cselekménynek tekinthető. Maradjunk az ételeknél. :)

 

1. Paradicsom.
2. Indiai kaja, unblock.
3. Csípős, ublock. Ha csíp, nekem attól jó. Nagyon. Kényszeresen.
4. Cola light (E-vel biztosak vagyunk benne, hogy van benne valami, amitől rákattan az ember, mert ha egyszer elkezdjük, napokig nem bírok lejönni róla. Aztán valahogy telítődöm, jön pár nap/hét szünet, balra nézek, E épp szisszenti a kupakot, megint elkattan valami itt bent, és én zombiként masírozok az adagomért.)
5. Túrórudi (valami hasonló viszony, mint a cola light-tal)

 

És végezetül, de nem utolsósorban, a kedves Cukroskata megajándékozott a barátságszalaggal, amit akkor szépen megköszöntem, de tovább még nem gurítottam. Hát itt a remek alkalom, és mert a szalagnak nem szokása gurulni, ezúton száll az égben tova, puha szellők szárnyán, mindenki felé, aki csak olvassa ezeket a sorokat.

Köszönöm, hogy gondoltatok rám. :)

 

Crumble és még 7 dolog

7 dolog, amit nem tudtok rólam, Miss DP kérésére. Aztán meg crumble recept, amit öntörvényűleg hozzácsapok a hógolyós történethez. Akit nem érdekel a blabla, guruljék alább, a recepthez.

7 dolog

Hát nemtom, annyi mindent mondok állandóan, hogy nehéz a cilinderből most bármilyen extraspecial masnival átkötött, tollas nyulat elővarázsolni…

Na jó, de nézzük, mi jut így hirtelen eszembe. Semmi komolyra ne számítson senki.

 

1. Tessék, rögtön a 7-es szám: pont ennyi évig csellóztam. Aztán a zeneiskola meg azt mondta, hogy ha nem akarok csellista lenni, akkor nincs tovább. Nem akartam az lenni. Gondolom, hogy nagymértékben befolyásolta a döntésemet egy korábbi vizsgatrauma, amikor közönség előtt kellett szólózni, én jól beleégtem, majd szánalomból megtapsoltak ("szegény gyerek, legalább megpróbálta"), mire én, nem ám pityeregve le a színpadról, hanem máig érthetetlen módon úgy döntöttem, hogy óóó, ha taps, hát jöjjön a ráadás, amibe még annál is jobban beleégtem, a tanárnő pedig zavarodott arccal kisegített a minikoncert terméből. Cirkusz kell a népnek, már 11 évesen is ösztönösen ráéreztem a lényegre. De a csellóm még mindig megvan, velem egy évjárat, és tervezem, hogy egyszer újrakezdem: én meg ő.

 

2. És még egy hetes: a KRESZ gyakorlati vizsgán csak azért mentem át, mert az esélytelenek teljes nyugalmával belehúztam az országúti útvonalba. A 7-es számú vizsga-útvonal volt. Nem is tudtam, hogy van ilyen. A külső Bécsi úton lévő gyakorlópályáról kikanyarodva 200 métert mentünk városban, aztán országút, és hiába követtem el az ÖSSZES létező hibát (lámpát felkapcsolni elfelejt, bár igazából azt se tudja, hol a kapcsoló, vasútátjárónál időben nem lelassít, félúton parkolóban halszálkába-parkolást elvét, kínkeservvel kitolat, fordulás közben kétszer lefullad, taszikocsibasziló meg minden), akármilyen hihetetlen, ez összesen együttvéve sem tesz ki eleget ahhoz, hogy elbukjon az ember. Éljenéljen, porszem a gépezetben. Azóta azért megtanultam vezetni. (Bár a raliőrült bátyám nem így gondolja, és akárhányszor beül mellém - szerencsére mellette ritkán kell nekem sofőrködni - mindig meg akar tanítani.)

 

3. Óóó, és még egy hetes! Raúl száma. Raúl a kedvenc focistám. Lehet kövezni.

 

4. Na de szakadjunk el a számoktól. Imádom a túrórudit. Leszögezném: a Pöttyös az egyetlen túrórudi. Tudom, hogy tele van mindenféle mesterséges cuccal, és ennek ellenére mégis a gyengém. Asszem nosztalgia, köldökzsinór a felhőtlen gyermekkorhoz. Úgy 3 éve fogyasztói bojkottot tartottam, mert az étbevonót lecserélték valami nagyon ehetetlen, ócska műanyag-masszára. Aztán fél év harag után a Szigeten kóvályogva hirtelen felindulásból vettem egyet az automatából. Az már megint a régi volt. Azóta ismét töretlen a barátság. Ja, és sokakat kiakaszt, de úgy eszem, hogy először körbe lefejtem a csokit, aztán jöhet a túró. Természetesen a papír aljába leesett csokikorong a pont az i-re.

 

5. Nemtom, ki áll mögötte, de üdvözlöm, hogy a város pár pontján a közlekedési lámpák sárga búrájára smilie-t ragasztottak, így ha sárgára vált a lámpa, felvillan a vigyor. Részemről is. Van egy ilyen a munka-útvonalamon is. Ez az egyetlen lámpa, amit szeretek bekapni reggelente, akkor is, ha késésben vagyok (azaz mindig).

 

6. Aztán, ha már munkánál vagyunk… Ha bírnám a vért, a szikét meg a nyálkás boncbékákat, továbbá az édesapám lett volna olyan kedves, és örökítette volna rám páratlan intelligenciáját (de hát akkor már nem lenne páratlan, ugyebár), akkor elmennék állatorvosnak. Mivel túl sok a ha az előző állításban, marad az állatszeretet, animal planet, meg a mindenféle random elkapott animal rescue műsorokon történő bebőgés, mint az állatbarátság fura (beteg?), de kristálytiszta megnyilvánulási formája. Bár mostanság kezdek róluk leszokni. Mármint a dallasi állatmentőkről. A négylábúakról soha.

 

7. Ja, és egy gasztro-vonatkozású plusz információ, abból az időből, amikor még egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy a gyerekből (belőlem) lelkes foodblogger lesz. Családi ebéd Drezdában, szülők rendeléskor rám mutatnak, „Kinder Porzion für Sie, bitte.”. Már ötévesen is nagyon konkrét elképzeléseim voltak arról, hogy mi a jó nekem, így határozottan visszautasítottam. "Nem kérek, mert az szálkás." (?!) Utána persze hiszti volt, makacsul kötöttem az ebet a karóhoz. Nincs rajta mit magyarázni, mert nem lehet, de a mai napig derülünk rajta.

***

 

Na. És akkor kanyarodjunk rá a crumble-ra.

 

Crumble. Vagyis morzsa? Pirított? Nemtom, minek mondják, de nem is nagyon izgat, nekem a crumble az márpedig crumble, és pont.

 

Klasszik angolszász édesség, a nagyon kevés angol kulináris élvezetek egyike. Szerintem. Eredetileg almával szokás készíteni, de gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel remekül működik. Most indiai vacsi részeként egy banános/körtés/kesudiós változat készült, és a keralai menü méltó záróakkordjaként csengett ki.

Figyelem, veszélyes illatok már a lépcsőházban is. Kizárólag melegen, csakis vanília fagyival on the side.

 

 

Körtés-banános crumble

4-6 személyre

(recept forrását elkavartam)

 Hozzávalók

2 nagyobb, érett banán (de nem túlérett)

4 szem körte

50g cukor

50g liszt

50g kukoricapehely (corn flakes)

50g vaj (sózott, vagy ha natúr, akkor egy csipet só is kerüljön a masszába!)

50g finom mag (kesu, pekándió, mandula, vagy akár vegyesen, ami tetszik)

extra vaj a sütőtál kikenéséhez

 Elkészítés

• A cukrot, lisztet, vajat és kukoricapelyhet egy robotgépben simára összedarálom. Félreteszem egy tálba.
  
• A magokat száraz serpenyőben picit megpirítom, és összedarálom, de nem porrá, hanem úgy, hogy egy picit darabos maradjon.
  
• A magőrleményt beleszórom a morzsás keverékbe, és az egészet egy villával lazán elkeverem.
  
• Egy tálat kivajazok (én egy kb. 25 centi átmérőjű standard kerámiatálat használtam).
  
• Sütőt beizzítom 180 fokra.
  
• A gyümölcsöket belekarikázom a tálba. Banán: kb. 1-2-3 centis karikák, ahogy jön, a körtekockák mérete pedig nagyjából hasonló méret. Így lesz egyszerre krémes és darabos, igazán finom a végén.
  
• A gyümölcsös réteg tetejére szórom egyenletesen a morzsát. 
• Alsó/felső fokozaton 50-60 percig sütöm. Végcél a képen látható aranybarna szín, és a megpuhult, helyenként krémesre sült gyümölcsdarabok.
  
• Melegen kanalazom a tányérra, mellé ültetek egy kövér gombóc vaníliafagyit, és tálalom is.
  

 

Egyébként akár a „for dummies”-ba is betehetném, mint első desszert, hiszen annyira végtelenül egyszerű és elronthatatlan. Persze kérdés, hogy a dummieknak van e robotgépük. Megkérdeztem K-t, hát nem, nincs, ezért nem kerül rá a címke.

Koviubi, parkó, ubisali - és akkor mi van?

Nademostkomolyan: azon hőbörögni, hogy valaki azt mondja, hogy koviubi... Ezen tényleg ki lehet/ ki kell akadni?

Nem szeretek konfrontálódni, ha nem érzem úgy, hogy értelme lenne. Mondjuk most sincs sok, csak ma ilyen érzékeny hangulatom van. Tök véletlenül futottam bele az írásba, de biztos oka volt. Elgondolkodtatott... Az íráshoz kapcsolódó hozzászólások méginkább. Valóban szükség van erre? Ha nem is személyesen megszólítva, de nagy nyelvkínzóként közvetetten érintve érzem magam, szóval anékül, hogy bárkit meg akarnék bántani, íme szerény véleményem.

Milyen felelősségvállalásról beszélünk?

A blog egy személyes hangvételű, szabad stílusú műfaj. Ez nem a Közlöny, vagy a Népszabi (hoppáhoppá, kavics a rendszerben). A blog lényege, hogy mindenféle szabályok, megkötések és korlátok nélkül úgy, arról és azt ír a blog szerzője, ahogy az neki tetszik. Írható tercinában, vagy felénekelhető trashmetálban is.

Ha valaki más ezzel a stílussal nem tud/akar azonosulni, ha bőszíti, akkor megvan az a szabad akaraton alapuló joga és lehetősége, hogy a nem kedvelt publikáló írásaitól távol marad. Nem olvassa. Ezen idegeskedni, kiakadni, ugyanmááááár. Mi értelme? Joga van (hogyne lenne) véleményt formálni, de feleslegesen bántani (megnevezni, egyértelmű utalást tenni az amúgy ártalmatlan személyre), szerintem, értelmetlen. Még megjegyzésben is. Tényleg szükség van erre? Valahol már szinte vicces, hogy ez a téma. Miért nem a cékla ételek? Elvégre szezon van!

A gasztroblogok szerzőinek nyelvművelő felelősségéről azt gondolom, hogy nem vagyunk mi nemzeti sportolók, haza büszkeségei, de mégcsak népművelők sem, főleg nem Kazinczyk, én legalábbis biztos nem, nem is törekszem rá, és legutoljára azért hívnám a cukit cukrászdának (amúgy kedvem és szituáció függvényében használom mindkettőt), mert a rövidítés a szájbertérben vagy az univerzumban valaki mást zavar. Naésaztán. (Személy szerint a szívemhez a Karinthyk amúgy is mindig közelebb álltak.)

Azért írok blogot, mert nagyon szeretek főzni, enni, és mert szórakoztat ilyen formában lejegyeznem az élményeimet. És ezt a saját stílusomban teszem. Nem tetszhet mindenkinek ugyanaz, iszonyatosan szürke, vacak, kétdimenziós lenne ez a világ, ha mindenki egy normának akarna görcsösen megfelelni, ha egy ember diktálná a divatot, ha csak kék lenne és piros, de a lila már nem lenne szalonképes, ha csak egyfajta lecsó létezne, ha csak egyfajta irodalmi nyelvezet élne, ha valaki eldönthetné, hogy milyen szavak használata engedett vagy éppenséggel papírt perzselő... 2008-at írunk.

Egy blogot az olvas, aki kedveli, aki meg valamilyen okból kifolyólag nem így érez, annak a kedvéért minek úgy viselkedni, úgy írni, ahogy az életben nem tennénk? Nem értem.

Én igenis leírom, hogy koviubi, sőőőt, kövezzenek meg, a paradicsom az parkó, és az előző írásomban, életemben először azt is leírtam, hogy üccsi (üdítő). (Úrjézus!) A balatonalmádi strandon működő lángossütőnél nem Coca-colát rendelek , vagy szénsavas üditőitalt, netán narancsdzsúzt. Ott igenis üccsit, bambit, bubis vizet, és kapaszkodjunk meg - fröcsit! - kérek. És még sorolhatnám. Ezt hívják élő nyelvnek. Az élő nyelvnek meg az az utálatos szokása, hogy begyűrűzik az írott nyelvbe. Ez nem szeretés, nem szeretés kérdése. Szerintem ez rendben van.

Nem arról van szó, hogy nem tanítottak meg beszélni, viselkedni, hanem arról, hogy meg tudom választani, hogy milyen környezetben milyen nyelvhasználat adekvát. Kényelmes, helyénvaló, életszerű, természetes, nekem jóleső. A levest nem hívom levinek (ezt a becenevet Leventék nálam már amúgy is befoglalták), de ha valakinek úgy esik jól a folyékony halmazállapotú étel megnevezése, ám tegye. Éljen boldogan, engem nem akaszt ki. És az sem, ha valaki burgonyát mond a krumpli helyett, süteményt a süti helyett, vagy gyermeket a gyerkőc helyett. Az sem, ha lila a haja, csíkosat vesz fel kockáshoz, vagy nőként kopaszra nyírja a fejét. Max nem az én stílusom, konstatálom, ennyi. Move on.

Hogy nálam leverjék a biztosítékot, ahhoz sokkal több kell. Zavar az aluljáróban a bűz, bőszít, ha szemetelnek, kitikkadok az agresszió bármilyen formájától, kurvára fel tud húzni a Centrum Parkoló Kft, az útra banánhéjként kidobott állatok "gazdáira" gondolva indulatos leszek, és aggaszt (szíven üt) látni, hogy a jegesmacik (hoppmégegy) már egymást eszik az északi sarkon, mert elveszőben az életterük. Az, hogy valaki leírja, hogy töltött kápi vagy urambocsá bazmegol, a legkisebb mértékig sem zaklat fel. Akkor sem, ha bazzegnek hívja. Ennél fontosabb, sokkal fontosabb dolgok is vannak a világon.

Ha valaki szépen ír, választékosan és közben még informatív is, ámen. Remélem, hogy lemenőim majd ezekben is meglátják az értéket, ha olvassák, de kedvelni fognak / írnak olyan blogot is, mint pölö egy Junkfood. Mert azon meg remekül lehet szórakozni. Így kerek a világ.

Felelősségvállalás? Misszió? Hogy kell leírni az értetlen grimaszom? Ezen a téren max annyi felelősséget érzek (ha egyáltalán, de most komolyan), hogy együtt lehetne példát mutatni, miszerint létezik egy közösség (mégha mikro is), ami arról szól, ami (gasztronómia, receptek, egyéb, ebben a sorrendben), és ahol kivételesen nem fikázzák egymást, helyette békességben, nyugalomban tud létezni, működni, hízni.

Nem kell mindenkit szeretni, de elfogadni a tőlünk különbözőt minősítés nélkül: elvárható lenne. Akkor is, ha a mi szemszügünkből ez a másság érthetetlen, követhetetlen. Ez itt nem egy atomfizika vagy irodalmi szakkör. Ez itt biztosan nem. És nem is lesz soha. Ez van.

Písz,

Gourmandula

Pinup girl kötény - divat a konyhában

Először jöttek a bizsuk, aztán a cipők, majd a táskák. Lépni nem tudok tőlük a lakásban, éppenséggel mások sem. És istenem, most újabb körrel bővült a divatbolondéria: kötények. ?!...

Ünnepélyesen szeretnék székre állni, és elkiáltani a világnak, hogy nekem van a legtündéribb kötényem a világon. Most nem a narancsszínű gyerekkötényről beszélek, hanem a fentihez hasonló pinup szexiségről, amivel bátyámék leptek meg szülinapom alkalmából. Mivel egyedi darabról van szó, az enyémet már nem tudom megmutatni webes fotón (amint eladják, lekerül a kínálatból a kép is), így a konkrét vizuális élmény megmarad a hozzám közelállóknak tartott privát főzőshow-k attrakciójaként.

De pölö következőnek meg fentit szeretném. (ha még lesz...)

Vagy ezt itt?

Mondom, megindultam a lejtőn...

Köszönöm, J&B, a szuper szülinapi ajándékért, meg Portia Perdue-nek is, aki az egyedi darabok szülőanyja. Már kibontani is élmény a puha selyempapírba csomagolt gyönyörű kötényt, nemhogy hordani.


Bár a legklasszabb kötény - kétség sem férhet hozzá - nekem jutott, ha valakinek tetszene a stílus, és hasonlóan eszeveszettül bájos szeretne lenni a tűzhely mellett, und/oder támogatná Portia tevékenységét, itt lehet rendelni egyéb gyönyörűségeket, egyenesen Albuquerqueből. (Ez itt az ingyenreklám helye.)


Csak azért, mert gondoltam, hátha más fashionista is beindul... ;)

Szusitanfolyamon jártam Ablakamagráéknál!

Lehet, hogy valami pucér nőt kellett volna főképnek kitenni, és/vagy a főcímbe azt írni: „Britni leszbi szusishowja Paris Hiltonnal – privát képek itt”. Vagy befotosoppolhattam volna magam topless gésának (vizuális típusok topless gésa elképzelésében most nagy előnyben) egy tálca keleti finomsággal a kezemben, fejem felett ’Ruf mich an’ főcímmel. Esetleg „ma ingyen szarvasgombás Sel de Mer mindenkinek ”. Vagy egyéb nagyon hatásvadászósat. De személyemből adódóan és marketingesként különösen érzékeny vagyok a hasonlóan egyszerű megoldásokra.

Szal inkább csak kedvesen súgom, mindenkinek, akit érdekel, és adjátok tovább, ha gondoljátok: megtaláltam az eddigi legjobb főzősulit. És jó lenne, ha terjedne a hírük, hogy biztos, mély gyökeret ereszthessenek a felhígult minőségű hazai kínálat mezején. Igen, ez itt most a kőkemény, ámde -féreértés ne essék- szabad akaratból elkövetett reklám helye lesz.

A nevük Ablakamagra. 3 lelkes fiatal, a testileg-lelkileg egészséges élet elkötelezett hívei, akik szenvedélyüket formálták üzleti vállalkozássá. Utálom az irigy szót, de én most úúúúgydeúúúúgy irigykedem, és persze örülök nekik, mert volt bátorságuk egy (ma, itthon, még) ennyire niche, de ugyanakkor töltő, építő, klassz dologba belevágni!

Ami a legjobban tetszett: VÉGRE egy hely, ahol saját főzőpult mellett, mindent magam csinálhattam, elejétől a végéig (jó, persze a könnyebbség kedvéért a rizst nyilván megfőzték előre). Alapanyagokkal nagyon nem spórolnak, nem centiznek, mindenkinek jutott mindenből bőőőőven, és mindenkire odafigyelnek, mindenkinek segítenek.

Sőőőőt, még terítési tippeket is kaptunk, tanultunk speckó szalvétahajtogatást, végül oldott, baráti hangulatban, nagyon kényelmesen megvacsoráztunk, a bőséges maradékot pedig hazavittük mutatóba.

És mit is csináltam pontosan? Biovega szusit. Ugyanaz, mint a normál, csak hal nélkül, bio alapanyagokból (mily meglepő magyarázat). Nekem különösen hasznos téma, mert nagyon szeretem a vega szusit, de a hagyományos fajtákat (tofus, avokádó, ubis, stb) már unom egy picit. Itt most volt cukkínis-tofus, céklás, káposztás (ez mondjuk nem lesz kedvenc), szójás-zöldséges, stb... Egyébként nem sokat számít, hogy biovega a tanfolyam, hiszen nekem a technika volt a lényeg, nem mellesleg meg tényleg nagyon finomakat ettünk.

Ami feldobott: végre egy családias hely, amit őszintén lelkes fiatalok csinálnak, láthatóan szenvedélyből, sok bájjal és nagy odafigyeléssel. Ami külön nagyon szimpi volt: a végén kapott mindenki egy kérdőívet is, hogy értékeljük az estét. Láttam, hogy tényleg nagyon fontos nekik, hogy boldog, mosolygós emberektől búcsúzzanak el. Mondjuk nekem ki kellett őket ábrándítanom, mert nem tudtam semmi kritikusat mondani, tényleg hibátlan volt. Szerintem. Nekem.

Aztán csak sikerült kiböknöm egyetlen fájdalmamat: jó lenne, ha meg lehetne venni a szusihoz való kellékeket a tanfolyamon. Mert azt hozták ki belőlem, hogy amiért máshol megmosolygok, arra itt vágyam kelt. Ugyanis ha nem érzem, hogy ez egy termékbemutató est, akkor minden rossz szájíz nélkül, ösztönből tör elő belőlem a pénzkölthetnék. Itt pedig nem tukmáltak, egyáltalán nem. Sajna egy-két darab volt csak náluk, nem jutott mindenkinek, pedig az összes résztvevő szívesen vásárolta volna meg helyben a szusi kezdő-szettet. Vagy bármi mást. Remélem, következő alkalommal már lesz bőven mindenből (megígérték!).

Ha lehetne, a saját főzőiskolámat/vállalkozásomat pont ilyennek, ilyen szellemiségűnek képzelném, de mivel nem ebbe a cipőbe bújtam, izgatottan várom a következő náluk eltöltött estét. Sajna most nyári szünet van, de ősztől újra indul a suli. Szigorúan biovega, szerintem egyáltalán nemcsak biovegáknak.

Jah, természetesen hamarosan jönnek az újabb, immáron házikészítésű szusikreációim, ami remélhetőleg jó hír annak, aki enni fog belőle, és rossz hír a tubus wasabimnak, mert napjai meg vannak számlálva.

Piknik emlékeztető + AblakZsiráf ABC

Hűdesokminden van... Sorrendet felrúgva indítsunk a szolgálati közleménnyel.

Emlékeztetőül: piknik szombaton, pontos koordináták nálam, emilben lehet érdeklődni. Mindenkit szeretettel várunk, jelige: aki hoz enni, az kap is.

Szigorúan ebben a sorrendben.

Muhaha.

Szusit külön posztba tettem, mert ide már nem fért be.

Szal maradtak a hógolyók. Vagy üveggolyók. Vagy inkább legyen most diszkógömb!
Jelentem, hogy nem testhezálló a feladat. Én nem tudok tőszavakban beszélni. Van, hogy betűhöz sok szó kapcsolódik. Vagy sztori. Számomra nagyonnagyon fontos személy, meghatározó zene, ország, vissza- és/vagy megálmodott úti cél, egyszerre. Kódolt üzenet, megemlékezés, bevillanó kedves emlék, vagy szimplán hülyeség. A legritkábban étel...

Köszönöm Mannának, Ms. ÍBnek és Nanának, hogy megtiszteltek érdeklődésükkel, és hozzám passzolták a lasztit.

Előre szólok, hogy 3 nap fokozottan erős BSoundos igénybevétel után filozofikus, elrévedt tekintetű mondanivalót pláne nem itt és nem most fogtok olvasni. Egyébként meg mondja már meg valaki, hogy mi köze van ennek az egésznek az üveggolyókhoz?

A, mint: Anima Sound System de jó volt
Á, mint: Tilos az Á (Micimackós, nem untergrundos)
B, mint: Bence; Balcsi, Basszus, Bugivugi = Bsound
C, mint: Cilike, Magyarország (és azon belül Carlito) egyetlen gourmand macskája; Ciki: kifejtést ld. CS és F betűk alatt
Cs, mint CsókxCsók (életem első lemeze, by Bodnár Attila&Papp Rita, Mams és bátyáim heves ellenkezése ellenére ezzel sétáltam ki a Déli Pu ABC alaksori részlegéből, egy életre biztosan rögzítve zenei ízlésem mélypontját.)
D, mint Dani, Devdas (Bollywood válasza a Rómeó és Júliára, szeretem)
Dz, mint Dzurinda (nem mintha állandóan rá gondolnék, de ritka betű ez a dzö)
Dzs, mint angol "j": pont annyira hasztalan és erőltetett szegény dzs, mint az ORTT (ellenben dzsí teljesen ártalmatlan)

E, mint Ecuador, Erykah Badu, Eklektika, Elektro
É, mint Éhesvagyokmentemenni
......
F, mint Folytatom… Friends: az egyetlen sorozat, amire rákattantam, ok volt a Tiltott szerelem is, egy gyönyörű Bernardo-val tűzdelt venezuelai szappanopera, meg a Vad Angyal, de azért annak nincsen meg mind az 1253 része DVD-n
G, mint Gergő (Gourmandula)
Gy, mint Gyógypuszi (a kedvenc puszim, és a még fel nem talált, de már elképzelt, saját fejlesztésű habos kekszem – a név ezennel hivatalosan jegyezve)
H, mint Herbie Hancock, Hipp-hopp

I, mint Édesanya, Édesapa
Í, mint (nem hosszú „í”, de ez az én ABC-m) 1. Iker Casillas (minimum egy aranylabdát neki), 2. Örök szerelem: India, és btw 3. India Arie
J, mint Jamaica
K: Kolonics György R.I.P.
L, mint Laosz
Ly, mint Hülye
M, mint Mese, Mi(cimackó), Malacka, Mary Poppins

N, mint Nelson Mandela, Namesake (jajjdejófilm, megint India)
Ny, mint Nyár
O, mint Olimpia (juhééé), Omán, Feltűnt már valakinek: O –s/b- ama. Nekem csak most.
Ó, mint Óriás pöttyös túrórudi
Ö, mint Özpetek: Tudatlan tündérek
Ő, mint a jelenlegi X tényező a képletemben
P, mint Paradicsom (még jóóóó)
R, mint Rhythm&Blues
S, mint Suhancos CD-t szeretnék vásárolni, nem letölteni, mert ő megérdemli, akkor is, ha vérlázító Artisjusnek is csorog belőle;
Sz, mint South Park, Sziget
T, mint Tenger, TWÁ
Ty, mint a Legnagyobb szívás a Scrabble-ben, kivéve ha nem a 3szorozóba teszem, hogy „ponty”
U, mint U-turn
Ú, mint Újság (hiányzik)
Ü, mint Üzenet (ezek az állandó hülye és nemisolyanhülye üzenetek)
Ű, mint Második legnagyobb szívás a szkrebbliben

V, mint Vietnám
W, mint WWF (egy álom)
X, mint „MZ/X Jelentkezz!”

Y, mint Yamann
Z, mint Zene, Zazi (a bárban), Zöld Veltellini
Zs, mint Zsiguli

És hová gurítom tovább? M&S? Annaeszik? Mondjatok valami szórakoztatót, ha itthon vagytok, és van kedvetek. :)

Elfelejtettem, hogy születésnapom van...

Nem is blogger az ilyen.
Meg sem lep: tegnap még egy tortát is posztoltam, milyen stílszerű, a gourmandula szülinapját meg befelejtem.

Aztán most megnéztem: nem is tegnap, hanem ma 1 éves a gourmandula!!! :)))))
Mondom, tényleg nem blogger az ilyen.
(Tegnap a bátyám szülinapja volt, azt viszont tényleg befelejettem. Restellem nagyon. Viszont ma reggel tuti tőlem kapta az első sms-t.)

A legjobb ebben a szülinaposdiban egyébként az, hogy ellentétben a sajátommal, alig várom, hogy itt legyen a következő. Nagyon élveztem az elmúlt egy év utazásait, és tényleg nagyon jó érzés, hogy egyre többen csatlakoznak ezekhez a kirándulásokhoz. Hiszen pont úgy van ez az utazással, mint az evéssel: egyedül is lehet ugyebár (sőt érdemes), de azért jó társaságban a legjobb.

A gourmandula továbbra is megmarad tehát ugródeszkának, ahonnan szigorúan anti-charter járatokon, minden menetrendre és szabályra fittyet hányva, rendszertelen időközökben indulnak járatok izgalmas, közelebbi és távolabbi tájak konyháiba.

Mindezt megünneplendő szereztem egy csokor répát (kép innen), gondolatban pezsgőt pattintok, hollywoodi 32fogas mosoly, virtuálkoccintás a konfettiesőben, elfújom a gyertyát is, kívánok gyorsan valamit. (Perszememmondommeghogymit.) Aki velem örülne, az kap virtuális pezsit is, ma minden kört én álllok. :)

Ünnepibb már nem is lehetne a hangulat, kérem.

Üdv,
Gourmandula

Ps.: ja, ilyen szülinapi oscar-beszédekben mindig olvasom, hogy mások mennyi emilt kapnak olvasóktól, akik a tanácsukat kérik, meg vannak rajongóik is, meg ilyenek. Én ilyet azért nem írtam, mert egy árva esetről sem tudok beszámolni. Mondjuk emilcímem pont egy hónapja van, de egyáltalán nem hiszem, hogy ezen múlt volna; a rajongók ugyebár mindig megtalálják az imádatuk tárgyát. :)) Viszont Mams már hívott fel, hogy hogyan is készül a /bonbon/. (magátkihúz) Ez azért már valami. :))

1+1

1. otthonról hozom: az ételt kínáljuk, nem dobálózunk vele
2. de hogy mondjak valami bölcset is, ha már úgyis írok: a muffunsütés előtt hasznos meggyőződni róla, hogy megvan a muffinsütő tepsink (azért megoldottam)

(...továbbra is kérdés, hogy hová lett a muffinsütőm)

Piknikeljünk együtt! - (gagyi)GBT invitáció

My Babae it my Lalaki!

Valahogy így köszönthetik a filippinók a népet, friss és üde alternatíva a Bloggerinák/bloggerek megszólításra.

(Akit érdekel a kreatív üdvözlés, ma reggeli kutatásom igazi gyöngyszemeket is felvonultató gyümölcseit a lap alján teszem közzé.)

Na de térjünk a tárgyra.

VKF összefoglalóm 2. részében felvetettem, hogy ha mutatkozik rá igény, akkor csaphatnánk egy nagy közös pikniket.



Deviyoo aur Sajjanoo, boldogan jelentem, hogy konkrét igény több forrásból is megfogalmazódott, szóval nincs mese, megyünk!

Előrebocsátanám, hogy ez nem Olyan GBT lesz, inkább amolyan utánzat (csakúgy, mint a Macikávé, a margarin vagy a Dejó), mert 1) a hagyományokkal rendelkező találkozónak megvan a saját menete, én ebbe nem szeretnék belerondítani és 2) a szervezés módja jelen esetben eltér a megszokottól.

Szép dolog a demokrácia, de valljuk be, hogy a mindennapi életben való hatékonysága egyes esetekben megkérdőjelezhető (Mr Churchill, pls back me up here). Véleményem szerint pölö most nem lenne célravezető, hiszen mindenkinek jó dátum, nyár derekán, egyszerűen nem létezik.
Elnézést kérek tehát mindenkitől, de az időpont meghatározása teljesen autokrata módon történt. Mivel jómagam is szívesen vennék részt a mulatságon, igazából először azt kellett megnéznem, hogy én mikor érnék rá.

Konkrétan július 19-én, szombaton. Sem előtte, sem utána. Nem mondom, hogy sajnálom, mert szemszögemből valahol mégiscsak megnyugtató, hogy szociális életem nyárhoz méltó zsizsegésszinten tart, aki pedig a közös evészet helyett éppen pont ekkor henyél a tengerparton, készül csobbanni a csúszdaparkban vagy rendel egy bambit a strandbüfében, azért sem hullajtok könnyeket. (Ellenben mélységesen sajnálom azt, aki ekkorra munkát vállalt, anyósnak/apósnak elígérkezett füvet nyírni, vagy az arra a napra berendelt 50 kiló barackot magozza.)

Azért persze picit utána is érdeklődtem ennek az időpontnak, előzetes tapogatózások alapján pedig egészen bizonyos, hogy nem egyedül terítenék pokrócot a pihepuha pázsitra. Ennek előre is külön nagyon örülök. Egyfelől azért, mert jó lesz találkozni személyesen, és persze nem kis részben azért is, mert hülye érzés lenne, ha nem jönne el senki, és egyedül, megsemmisülve, üveges tekintettel kellene bámulnom a pokróc sarkát.

Az alkalmi despotizmus jegyében már a helyszín is előre eldöntetett: józan szempontok (könnyen megközelíthető, barátságos, kutyaszarmentes övezet) továbbá személyes tapasztalat és a kényelem erős érvekként, készségesen sorakoznak fel e helyszínválasztás mögött.

Őszintén bízom benne, hogy ilyen diktatórikusan meghirdetett feltételek mellett is lesznek jópáran, akik elnézőek lesznek velem, ráérnek, és személyes részvételükkel (ill. khm személyesen készített finomságaikkal!) ragyogják be e minden hatalmi rendszert teljes mértékben nélkülöző, igazából ellazulós, család-és emberbarát gagyiGBT-t.


Ja, egy kérés nyilván lenne: mindenki hozzon magával valami (porciózható) ehetőt (téma továbbra is multikulti, ha lehet!), és a kultúrált elfogyasztás feltételeit megteremtő, lehetőleg minél környezetbarátabb eszcájgokat (mint pokróc, szalvéta, evőeszköz, pohár, kistányér, stb.). Próbálkoztam pedzegetni az 1 finomság/kopf szabályt, de be kell, hogy lássam, legalábbis nagyfokú naivitás lenne ilyet kérni. Szal mindenki pont annyira pörögjön rá, amennyire jól esik neki rápörögni.

Pontos koordinátákért írjatok nekem a gourmandula@gmail.com címre.

Gyertek, ha tudtok, sok szeretettel várok/unk mindenkit!

Gourmandula

Ui.: Ja, és az elején ígért „Hölgyeim és Uraim” válogatás, just in case, ha valakinek mostanában szüksége lenne kreatív megszólításra. (& feel free to add)

Damas y Caballeros (spanyol formális)
Senoras y senors (spanyol informális)
Kiries ke Kirii (görög)
nv shi, nan shi (kínai)
Mesdames et Messieurs (francia)
Signore e signori (olasz)
kinh thua qui ong, qui ba. (vietnám)
Dames en Heren (holland)
meine damen und herren (német)
my babae it my lalaki (filipino)
Deviyoo aur Sajjanoo (hindi)
Saydati wa Sadati (arab)

Goldenblog :)))

Nagyon gyorsan, mert mindjárt kezdődik a meccs, és szomjas szivacsok türelmetlenkednek a teraszon.

Az kérem úgy volt, hogy a BP barátommal beszéltem a minap, és mellékesen odavetette, hogy 'ja, neveztelek a goldenblogra.' Mire én: 'a mire?' Mikor képbe tett, kapott egy kedves korholást, valami ilyet, hogy: 'de cuki vagy, tééényleg vááááá, de figyi, jaj de hülye vagy bmeg, ez überégés lesz, senki nem fog rám szavazni, én meg majd ott kullogok 1 szavazattal a sor végén...' Mire ő 'te vagy a hülye bmeg'. Kedélyes baráti csevelyünk itt más témára ugrott, ezt megtárgyaltuk.

Ma volt az eredményhirdetés. kiderült, hogy 5. lettem a szavazáson. ÖTÖDIK, egy listában említve csupa olyan bloggerinával/rel , akik vérprofik, akikkel én egy lapon sosem említeném magamat. (hátmertazértálljunkkétlábbalaföldönna)

Namármost BP az egy szavazat, neki már ki is kiörömködtem magam (félig), most kinnt(egyvagykét'n'???) vár a teraszon, rám, és a pezsire, ami egyébként a töményes fiókban fennálló állandó teltház miatt most mirelit zöldborsók és karfiolok társaságban várja hűvösen nemesebb sorsát. (Végülis stílszerű a zöldséges fiók). De mindig elkanyarodom, szal vissza az 1 szavazathoz.

Ilyen előkelő helyezésből csökkent matematikai képességem mellett is teljes biztonsággal megállapítható, hogy akadt még kósza lélek, aki engem kedvel (de legalábbis a gourmandulát). Azt tudom, hogy nem az anyukám és nem a szűk baráti köröm szavazott, mert őnekik ugyanúgy kellett most elmagyarázni a goldenblogot, mint nekem.

Tehát.

Kedves Ismeretlen Olvasók!

Naaaaaaaaaaaaaagyon naaaaaaaaaaaaaaagyon köszönöm a visszajelzést, megható (kicsit be is bőgtem az örömtől detélleg), hogy nem hagytok magamban beszélni, és ezek szerint még örömöt is leltek az én teljesen hibbant, kaotik multikulti utazásaimban.

Tényleg, fuh, speechless (látjátok, ezért írtam csak fél oldalt).
váááááááááááááááááááááááááááááá :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Én most megyek, keverek egy szexi koktélt, vagy lehet, hogy főzök egy fröccsöt a BP tiszteletére, aki képes, és most nyögi be, hogy ma lett 30!!!!!!! (persze engem minősít, hogy nem tudtam). ...asszem ennek fényében langyosan durrantjuk a pezsgőt, mer' még mindig az a leghidegebb perpillanat az instant ünneplésre, márha nem akar senki tekilázni. (Egy biztos: holnap nemcsak a törököknek vagy a németeknek fog fájni.)

Emelem virtuálpoharam a többi blogger/ina egészségére, mindenkinek tiszta szívből gratulálok! :) Külön pohárköszöntőt mondok Ms. ÍB, az idei (méltán) nyertes bloggerina tiszteletére, ha tényleg érdekel a gasztronómia, akkor eltévesztettétek a házszámot, mars oda. :)

Én meg mégeccer tényleg nagyon köszönöm mindenkinek! Nekem most nagyon jó. :)

Üdv,
Gourmandula

VKF XVI. összefoglaló part 2 + staféta

Vissza a VKF XVI. part 1 összefoglalóhoz

Szal folytatom...:)

Nagy visszatérőnk is van: Rossamela több, mint 2 hónapos csendet tört meg a VKF kedvéért. A kiírásból az útiellátásra kapta fel a fejét, hiszen ez a problémakör számára mostanság nagyon is valós élethelyzettel párosul. Rossameláéknál nem lennék hűtőtáska, mert Mr. Rossamella ódzkodása miatt nem sok szerephez juthat. A szerzőnő tehát olyan kreatív menüsorral készült, mely hőmérséklet-, idő- és strapaálló. Ennek eredményeképpen az útra csomagolt lencsefasírtot, chilis-citromos újkrumplit, hideg árpagyöngyöt és mellé friss levélsalátát, valamint pár szem paradicsomot (az bizony sosem árt). Hát, az Autogrillnek befellegezne, ha minden utazó ilyen menüvel kelne útra, illetve bőven elég lenne a húseők kedvéért egy bratwurst sátrat felhúzni a parkolóban, meg megtartani a presszó részleget a valóban zseniális kávéjuk kedvéért.
Kérdés: milyen már az a cég, aki letiltja a blogspotot?!


Én speciel biztos-ami-biztos alapon papír zsebkendőt tartok a kocsiban, Fűszeres Eszterék a minigrillel, és a hozzá tartozó szénnel + vizeskannával vannak így. Míg én a zsepiket sem igen használom, Eszterék aktív kirándulók, akiknél nem ritka, hogy a természet lágy ölén rendezzenek főzőcskézést. Nagy örömömre Eszter is csatlakozik az egyre hízó klubhoz: a piknik nem időjárás függő (hányszormonnyammég?). :) A tőle megszokott melegséggel és lágysággal mesél nekünk fagyos és melegebb napokról, piknik etikettről, családi szokásokról: egyértelműen kedveli és érti ezt a műfajt. Konkrét pályaműve az otthon csomagolt finomságok kategóriájába sorolandó tortilla tekercs, de ugyanitt közzéteszi egy tavalyi, mit ad Isten, piknikről szóló értekezését is, zárásképpen pedig a rétestésztába rejtett csirke receptjével gazdagodunk. Visszatérve a mostani VKF alkalmából készült tortillatekercsre: a műfajból adódó szabadságnak hála, tölteléktől függően éppúgy találhatjuk magunkat az első falat ízlelése után Indonéziában, mint Izlandon. Ideális kirándulós kaja, személy szerint nekem gyakran munkaebéd, de bevallom, hogy a tekercshez a lapokat én többnyire készen vásárolom. F&L persze sokkal szorgosabb nálam, saját maga gyúrja a tésztát, és sütés utána mindenféle finomsággal tölti meg.


Chilii majdnem lemaradt, de mégsem, és ha már, akkor sütött valamit. Jól tette! A molnárka keletiesen pácolt csirkemellet rejt, így teljesítve könnyedén a multikulti kiírás feltételeit, ráadásul, hasonlóan a többi kenyeres pályaműhöz, ideális társ olyan alkalmakra is, amikor nem akarunk maszatolni. A cseresznyés piskóta egyensúly-tészta elnevezése okán már éppen elkezdtem volna gondolkodni, de szerencsére chilii hamar tisztázza az arányokat,

Az olaszok egyszerű piknikelős szokásai miatt Dolce Vita kivételesen csónakba ült, és átszelve a Földközi-tenger fodros hullámait, egy piknik erejéig Észak-Afrika partjainál dobta ki a horgonyt. Imádom az arab konyhát, a grillezett padlizsánnal jobbján tálalt kuszkuszsaláta pedig olyan ritka saláta lehetőség, melyen nem fog ki sem az idő, sem az esztétika: nagyon sokáig frissnek hat. Igaz, nem is az a hagyományos, könnyű fajta. Valamit valamiért.

Az Égig érő paszuly szerzőnője, Manna kategóriát teremtett, amikor egy kávézóban rendezte az elmaradt piknik pótlását szolgáló összejövetelt.
Kategóriateremtő gazdához eredeti recept is dukál: egy jól sikerült köfte vegetáriánus változatát készítette el, melyben a mángold és keleties fűszerezés emelte trónra a bulguros alapból készült fasírtot (tisztes neve: mángoldos köfte). Mindezt emberének házikészítésű kenyerébe töltötte, és a pályamű szendvicsként landolt a kávézó asztalán. Oly sokakhoz hasonlóan Manna sem tudott ezen a ponton megálljt parancsolni ösztöneinek, és egy nagyon autentikus, olasz mortadellés-sajtos töltött kenyérrel is előrukkolt, ami nem calzone, mert a töltelék tésztavsíkok ölelésében sült meg. Sokatmondó, hogy a remek a küszöbig sem jutott.


Ms. Ízbolygó minden VKF-re brutál menüvel készül, most sikerült a luxuspiknik kategóriában letenni a névjegyét. A kosara majdnem olyan szép, mint az én Guilleaume-om, és azt is bevallja, hogy 2 éve treníroz egy kiskorút a meggymagozás, hintáztatás és hasonlóan könnyed háztájéki feladatok elvégzésére. Meggymagozásról rögtön eszembe jutott, hogy ÍB eladhatná a trenír-knowhow-t Zsuzsinak, aki mint tudjuk, magozással hadilábon áll de pont most jegyzett elő hasonló munkaerőre. Az elképesztő habzsidőzsi keretében ÍB-nél készült hideg kapros uborkaleves, mozzarellával töltött csirke sonka-köpenyben, rozmaringos sült paradicsom, zöldborsófelfújt füstölt sajttal, kapros túróval töltött sült paprika és végezetül édesség gyanánt nem egy, hanem rögtön háromféle túrós rétes (málnás, ribizlis és áfonyás-szedres). Felmerült bennem a kérdés, hogy Ízbolygó vajh milyen viszonyt ápolhat az egytálételekkel.. :) Ja, meggyfoltos gyerekvégtagokkal is gazdagodtunk.

Dalit is a töltött tésztafélék fonalán indult el, de az olasz lehetőségek helyett ő más mediterrán megoldás felé kacsint. A bourekas eredetileg a török börek görög, szerb, horvát, albán, perzsa válatozatokban is létezik mindenféle hasonló néven, mindenféle tötelékkel, jelen esetben sajtos, spenótos-juhtúrós és krumplis változat készült. Dalit is a kencék híve, és mivel őt is elkapta a babkrém mánia, Nigella vörösbab-krém receptjét készítette el, amit híres francia gyorskenyérre (DNK) kent. Multikulti oder etwas.



Etető/Mixed Pickles. Cserke saját szavaival élve egy veszélyre éhes, kalandvágyó egy nő, aki tökéletesen tisztában van a piknik műfaj összes hátulütőjével, ezeket készségesen, igen szerethető formában össze is gyűjtötte nekünk, de fura mellékhatásként születik az elhatározás, hogy ő mostmár csakazértis piknikezni fog. Figyelem, ha valaki Cserkével menne piknikezni, ügyeljen rá, hogy az utolsó finom falatot ne kapja ki előle a tálból, mert csúnya bosszú áldozatává válhat, pláne ha hosszú a gyalogút a legközelebbi lakott településig és a helikopteres mentés nem megoldható. Vagy vállalja, be, de vigyen hálózsákot, kovakövet, bicskát és dugi elemózsiát a hosszú erdei éjszakára. Ja, olasz cserépben sült (cseh)sörzsemlét tálalt skandináv időjárási viszonyok mellett. És na vajon mi volt a kence, na, valaki? Mondjuuuk együüüüüütt: Baaaaabkrééééém. :)))) Jelentem, megvan az idei szezon sóskaramellje.


Piszke jól látja, hogy milyen különbség lehet piknik és piknik között… Szívemből szólt, mikor megállapította, hogy ha nem muszáj, kár túlszervezni a dolgot: a kollegiális partit se bonyolította túl, egy isteni citromos sütivel érkezett (na persze, ha az embernek vannak konyhatündér kollégái/barátai, úgy könnyűűű). Megnyugtatom, vegyes érzései csak emberbőllevéséről tesznek tanúbizonyságot, továbbá biztatnám, hogy az említett francia pikniket próbálja ki, nagyon is gasztrokúl egy üveg borral, egy jó sajttal és egy friss bagettel spontán kitelepülni a gyepre. Szerintem. (Vajon elfogadják szkrebbliben, hogy gasztrokúl? Kétszer is leírom a biztonság kedvéért…)



Anna evett, méghozzá kalandosan fogant sajtos kuszkusz-salátát, paradicsomsalátával. Volt előzetes beszámoló, utólag feleslegesnek vélt bulgurbóllettkuszkuszpara, kockás abrosz, szabad ég, és vállalkozó kedvű / segítőkész barátnék, saját receptekkel. Anna Évi nevű barátnőjének kiwis-lazacos szendvicse igazi különlegesség, ami akkor értékelhető csak igazán, ha a hozzá tartozó emilt is elolvassa az ember. Tényleg! Anna Ágija sajnos nem írt hasonlóan vicces emilt, de túrós és „csodás csokis” muffinokat készített, amikről nincs bizonyíték, mert menet közben mindet beporszívózták a haspók fiatalok. Állítólag nagyon finom volt minden. Viszont a társaság mérete láttán feladtam a végtagstatisztika vezetését.

Kricsó sem megy a szomszédba egy jófajta piknikért, a golyóspiknikkel ráadásul újabb alkategóriát alapít. Amellett, hogy a golyó praktikus (könnyen csipegethető és csomagolható) és kedves forma, nem mellesleg igen viccesen hangzik. Hölgyeményünk sajtos-sonkás, húsos és sajtos-kuszkuszos golyókat (abszolút kedvenc!!!) készített, melyeket háromfajta - paradicsomos- chilis, tejszínes-sajtos és tzatziki szószba lehetett mártogatni. A desszert: szintén nagyon ötletes, gyors, mégis látványos megoldás a piros bogyós csiga. Külön elismerés a precízen benyilazott fotómagyarázó grafikáért, a cuki zöld tányérért ill. a dekoltázs bátor felvállalásáért! :)

Kalinka. Filharmonikusok, szabadtéri szezonzáró koncert, húszezer ember…ez bizony Berlin. Tulképpen Berlinben bármit csinálni alapból multikulti, így Orsi akár vajaskenyeret is kenhetett volna egy nosztalgiabuli keretében, akkor is könnyedén teljesíti a kiírást. És Orsi van olyan szerencsés, hogy majd minden évben kicuccolhat ide a kosarával. Mit mondhatnék? Irigykedem. No persze nem csupán azért, mert Berlin nagyon kedves a számomra, hanem azért is, mert igen finom dolgok kerültek a pakkba: sült zöldségekkel és fetakrémmel töltött török kenyér, paprikás-cukkinis csirkenyársak, és franciásan csengő sós valamint édes mini-lepények. Gondolom, csúszott mellé egy kis fesztiválos borocska is. :)


Mamma óriásit hajrázott, és kevés alvás után járta nagyon alaposan körbe a piknik fogalmát. Van itt kérem történelem, szóeredet, és természetesen saját definíció is. Nem mellesleg idilli környezet, mobilgrillen édesburgonya, fantasztikus húspácba forgatott csirkemell, hambihusi, és gigant 50 dekás sirloin steak, továbbá receptajánló a biztosan megrendezésre kerülő következő alkalmakra:

fokhagymás-rucolás ciabatta, majonézes tésztasaláta, sörös-narancsos gyöngyhagyma és édességképpen marskaramellás sült banán.

Csakapuffin. Van egy olyan érzésem, hogy Dr. Pepper személye alapjáratban mulitkulti, úgyhogy ha egy Moszkván vásárolt hambival a kezében leülne az 56-os villamos megállójába, akkor is kvalifikálna a piknikre. :) Vicces írásában egy képzeletbeli portugál piknikre indulunk, és iszonyatosan bekajálunk. Fontosnak tartom portugál barátjának az Ízkaraván remekbeszabott quiche receptjénél említett üzenetét eredetiben is megjelentetnem, ezzel leróva gondos háziasszonyi kötelességemet, és sztárt csinálva Miguelből (kell neki valami szép a mai napra, a tegnapi csúfos elbotlás után mühühűűűdeténylegmostkomolyan). Miguel üzenetét mindenki jegyzetelje:„portuguese are very proud of themselves but in respect of food, we eat all even french quiches”. DP, nem bújtál ám ki a feladat alól, a közös piknikünkre bizony készítened kell valami portugál finomságot!

Gourmandula. Saját piknikfilozófiám sarkalatos pontjai: 1.) Piknikezni jó, akkor és ott , ahol és amikor akarunk. 2.) Ha esik, jó eséllyel indulunk a legjobb placcért (tesztelve). 3.) A piknik leginkább a társaságról szól, de ha szívünket-lelkünket beletesszük az ételbe, abból még sosem volt baj. A múlt vasárnap az idei év egyik legszebb és legvidámabb napjára sikerült és a sikeren felbuzdulva biztosan követi újabb étkezés a szabad ég alatt (és ezt a jó szokást addig szándékozom tovább vinni, amíg valaki sírva nem jön haza). Szerencsére mostmár bőven lesz miből ötletet gyűjtenünk! :) Bővebben az ominózus, egész parkot kacajokkal megtöltő, könnyesreröhögős piknikről a beszámolómban olvashattok, ugyanitt soksok Gourmandula végtag és 32 fog is reflektorfénybe kerül. És mi volt Guilleaume hasában? Hideg almás-joghurtos sóskaleves, banánblevélbe csomagolt thai sült tészta, rice krispies-marshmallows szelet és egy tál megy, labdajáték gyanánt.

Mielőtt elköszönnék, meg szeretném Veletek osztani az alábbi három, VKF szervezés alatt szerzett felismerést:

1.) szervező ember ne fogyózzon: harapásnyomok vannak a képernyőmön

2.) a blogspot egy felhasználóellenséges alkalmazás

3.) most nem jut eszembe, pedig volt... ja! összefoglalóhoz vagy távmunka szükségeltetik vagy 2 nap szabadság.

Itt a mese vége, a lantot ezennel leteszem, illetve olyan értő kezébe nyújtanám át, aki az elmúlt év teljesítménye alapján bizonyára gyönyörű muzsikát csalogat elő ebből a számomra olasz reneszánszot jelképező hangszerből. Dolce Vita, te jössz! :)

Nagyon köszönöm mindenkinek a lelkes részvételt, az inspiráló recepteket és a kedves szavakat, remélem, legalább annyi örömöt leltetek a témában, mint én.

Üdv,
Gourmandula

Ui.: Készül az összes, fordulóba beérkezett recept kategorizált gyűjteménye, ennek elérhetősége pillanatában visítok. Most pedig megyek, és eszem egy gigantik wrapot, ahogy én szeretem.

Ui.2: Szeretnék érdekelődni, hogy kit érdekelne egy GBT piknik a közeljövőben? Nekem lenne hozzá kedvem, csakazér'.

Szolgálati ui.: Ha valakinek lenne hasfájása a nem direkt eltorzult képek, az elvétett linkelések vagy egyéb kellemetlenséget okozó figyelmetlenségeimmel kapcsolatban, kérem számoljon el tízig, és csak utána jelezzen vissza. Minden megteszek, hogy jóvátegyem.