2008. június 16., hétfő

Hideg almás sóskaleves


Hideg almás sóskaleves
4 személyre
(Eredeti recept itt)

2-3 ek. vaj
1 közepes hagyma, finomra vágva (én most kihagytam)
1 szál póréhagyma (opcionális)
4 db pirosalma (valami édeskés-savanykás fajta), meghámozva, felkockézva
60 dkg sóskalevél, alaposan megmosva (szárától megisztítva kb. 40 dkg)
1/2 cup víz vagy almalé (ill. tetszés szerint, a higításhoz)
1,5 - 2 cup natúr joghurt
cukor/méz/édesítő ízlés szerint
Só, bors, esetleg koriander ízlés szerint (utóbbit én most nem használtam, de eredeti receptben ez a díszítés)

Egy méretesebb serpenyőben (wokban) megolvasztom a vajat, és a hagymát, addig pirítom, míg üveges nem lesz.

Ekkor hozzáadom a vékony szeletekre vágott almát, és meghintem kevés kis cukorral, hogy az almaszeletek sülés közben kicsit karamellizálódjanak.

Ha az alma kezd puhulni/pirulni, hozzáadom a sóskaleveleket is, és addig kevergetem, míg a levelek megfonnyadnak (3-4 perc).

Felöntöm az almalével, és az egészet pürésítem. Sózom, borsozom, hozzáadom a joghurtot, ha kell, még édesítem egy picit, és rápulzálok még egy párat, hogy jó krémes legyen.

Pár óra a hűtőben, és tálalható. Nekünk nem volt pár óránk, tehát a víz helyett jégkockát aprítottam bele, de nem eleget, mert így is langyosan került a termoszba. Ez senkit nem zavart, nem csak azért, mert nem volt 40 fok, hanem mert így is nagyonnagyonnagyon finom volt. :)

Tálalás: a piknik alkalmából, mint ahogy az a képekből is kiderül, termoszba öntöttem, és aztán bögréből kanalaztuk.

2 megjegyzés:

Mamma írta...

Ez a leves nagggyyyon tetszik! Ki lesz próbálva!:-))

Gourmandula írta...

háát, tényleg csak ajánlani tudom, nagyon fincsi lett... :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin