A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 5., csütörtök

Sütőtök pite (pumpkin pie), picit másképp


Amerikában egyszer próbálkoztam a pumpkin pie (aka sütőtök pite, de hát lássuk be, ez annyira bénán hangzik) tradicionális, édes változatával, iskolai főzőóra keretein belül. Állítólag nagyon finom volt, szerintem rémes, és ezt ma, visszagondolva sem értékelem másképpen. Így hát én maradok a sós változatnál, azt viszont mindenkinek szívből ajánlom.

Érdekes egyébként, hogy pár éve még a sütőtök szagától is rosszul voltam. Aztán jött egy félreértett rendelés egy kambodzsai kisvárosban, és a sütőtökös kókuszos leves újraértelmezte világomat. Azóta jóban vagyunk, nagyon jóban. Egy dolog nem változott, az édes sütőtökre azóta sem visz rá a lélek.


Megjegyzések:

  • Elkészíteni közel nem olyan bonyolult, mint leírni. Tényleg.
  • Eredeti recept vega, ezt én mostanában alapból utasítom el, de amúgy biztos sonka nélkül is finom.
  • Mennyiségek: az eredeti recept összetevői nagyon tetszettek, de magát a pitét túl vékonynak, töpörödöttnek találtam, ezért picit eltértem a megadott mennyiségektől, és hozzávalóktól. Pölö nem méricskéltem le a 400g tököt meg 100g zellert. Fogtam egy közepesen slank sütőtököt, megpucoltam, szerintem minimum 60 dkg lehetett, és vettem hozzá egy szép zellergumót, és 2 tojás helyett 3-at ütöttem bele, ricottából pedig egy egész dobozzal zuttyantottam a krémbe.
  • Alább az eredeti arányokat adom meg, így mindenki torzíthat kedvére, érzés és ízlés szerint, de azért zárójelben odabigyesztettem az általam használt mennységeket is.


Ricottás sajtos-sonkás sütőtök pite

Hozzávalók:

(1 db kb 23-26 cm átmérőjű tortaformához)

1 adag linzertészta:

20 dkg finomliszt

10 dkg vaj

1 tojás sárgája

1-2 ek. jéghideg víz

csipet só

Töltelék:

400g (600g) meghámozott, megtisztított, és kb 2x2 cm kockákra vágott sütőtök

100g meghémozott, megtisztított, apróra kockázott zellergumó

kb. 10 dkg jófajta sonka (nekem milánói füstölt), apróra felkockázva (opcionális)

1/2 cup (1 kis doboz) ricotta sajt

1/2 cup (15 dkg) reszelt keménysajt (ha parmezánt is használok, akkor semlegesebb ízű, amúgy cheddar)

5 dkg parmezán

2 db (3 db) tojás, felverve

Só, bors

1 marék (csokor) petrezselyem, finomra aprítva

2 db paradicsom felkarikázva, díszítésnek (opcionális)

fél deci fehérbor

vaj / olívaolaj

Elkészítés:

Tészta:

  • A tésztához valókat alaposan összedolgozzuk: vajat alaposan elmorzsolom, addig gyúrom, míg kemény, sima felületű, gombócformájú tésztát nem kapok (kb 5-10 perc kézzel).
  • A tésztát liszttel megszórt munkalapon is kinyújthatnám, de én ezt túl maszatnak tartom, helyette a gombócból apróbb darabokat szakítok, kilapogatom és belegyurmázom a formába. Persze ez egyéni ízlés kérdése. Lényeg, kibélelem a tortaformát kb 3mm vastag tésztával úgy, hogy a falaira is felérjen (kb. 2-3 centi magasan).

Innentől egy könnyebb vagy egy picit időigényesebb utat választhatunk

1) Időigényes fajta - ropogósabb lesz a tésztakéreg

  • A sütőt nagyon forróra előmelegítem (220 fok).
  • A tésztával kibélelt forma aljába sütőpapírt fektetek, majd erre rászórok egy csomag szárazbabot (rizst), hogy lenyomja a papírt – és elősütés közben a tésztát. Így sütöm, babos-nehezékestül 10 percig (220 fokon).
  • Kiveszem, babot/papírt eltávolítom, tésztát visszateszem a sütőbe még 7 percre. Ha kész, hagyom kihűlni. (Babot utána ilyen célú felhasználásra el lehet tenni.)

2) Gyorsabb, nem pepecs: puhább marad a tészta

  • 30 percre a hűtőbe teszem.

Töltelék:

  • A tököt és a zellert vajon megfuttatom és közepesen erős lángon, fedő alatt puhára főzöm.
  • Közben néha ránézek, belekavarintok, ha szükséges, egy kevés fehérborral lazítom (nyilván indokolt lesz)
  • Ha puha a zöldség, botmixerrel pürésítem, sózom, borsozom, hagyom picit hűlni.
  • A sonkát kevés olívaolajon enyhén megpirítom.
  • Egy külön tálban krémesre keverem a ricottát, a tojásokat, hozzáadom a pirított sonkát szaftjával együtt, majd az egészet elkeverem a tökös masszával.
  • Belereszelem az összes parmezánt és a keménysajtok felét, a petrezselymet, és ha kell, sózom/borsozom még ízlés szerint.
  • A masszát az előkészített tésztabölcsőbe öntöm, tetejére szórom a maradék sajtot.
  • 205 fokos sütőben, a töltelék vastagságától függően kb 30-40 perc alatt készre sütöm. (Ha szép aranyszínű, akkor már jó.)
  • Ha kész, hagyom hűlni, ha nem tűzforró, már könnyen kivehető a formából és szeletelhető. Vigyázat, a türelmetlenség csúnya baleseteket szülhet, amit nem olvastam, hanem magam is elszenvedtem.
  • Remekül újramelegíthető, ha egyszer kihűlt, és megmelegítjük, még könnyebben szelhető.

Balzsamecetes öntettel kikevert rukolás bébispenót salátával ettük.

Jó étvágyat!

2009. február 20., péntek

Szilvia féle sajtos lepény (Quiche goudával és lilahagymával)



A minap valaki azt találta hangosan hinni, hogy a quiche valami halféleség, amin csak azért mosolyogtam, mert anno, a floridai vendéglátóiparban történő debütálásom kínos napján én is hasonlóképp találtam definiálni az elegánsan hangzó „today’s special”-t. Igaz, én ezt nem csupán hangosan gondoltam, helyette nem átallottam egyenesen az érdeklődő vendég irányába zúdítani tévhitem, aki ezek után csirkés szendvicset rendelt, és akit azóta, nagyon remélem, valaki felvilágosított, hogy a quiche igazából francia lepény, rendszerint valamilyen tojásos-tejszínes-sajtos alapú töltelékkel tuningolva.

A neve elegáns, az íze csodás, ráadásul szinte elronthatatlanul könnyű.

Fantáziadús, mint egy szendvics, számtalan féle töltelékkel készülhet, bátran lehet kísérletezni: ha betartjuk az alaprecept (tejszín/(tejföl)/tojás) arányokat, jól összedolgozzuk a masszát, és előre párolt/blansírozott/sütött alapanyagokkal dolgozunk (cukkíni, brokkoli, spenót, csirkehús, stb.), tényleg nem sülhetünk fel.

És ha még ez sem lenne elég, kitűnő lehetőség a maradékok nemes felhasználására, másnap, hidegen vagy melegen is remek, könnyen csomagolható, szállítható.


Kis háttér

A quiche a franciák nemzeti büszkesége, szal biztos lenne olyan büszke gall, nem is egy, aki a guillotine-t választaná, ha megtudná, amit most én, azaz hogy eredetét tekintve nem elhanyagolható a német hatás, a név pedig levezethetően germán gyökerekből fakad.

Ugyanis a quiche (kís) eredetileg Lotaringia vidékéről származik, ahol – határvidékre jellemzően - erősen keveredik a francia és német kultúra. (Tudta valaki, hogy azért Lotaringia, mert Lothar uralkodó kapta meg a földet, vagy csak én vagyok műveletlen…?) Szóval még az is simán lehet, hogy az eredetileg nem sütőben, hanem egyenes falú vasserpenyőben készülő lepényt először német parasztasszonkák sütögették nyílt tűz felett. De semmiképp nem Párizsban, nem a mai, flancos formában került az asztalra.

Felerősödhet a francia szuicid hajlam, ha kitudódik, hogy a „quiche” szó egyenesen visszavezethető az eredeti „Kuchen”, azaz németül „sütemény” szóra. Jó, kellett hozzá a német nyelv speciális lotaringiai francia dialektusa (merthogy ilyen is van/volt… ?!). De akkor is imádom az ilyet: először Kuchen, ami franciásan ejtve már „küchen”, aztán lehet, a következő francia már leírva látja, az ü-t présbe teszik, a ch-t s-nek ejtik, így lesz kishe, ezt hallván a tanult francia már quiche-nek írja le. Jó, ez a levezetés nyilván felölel jónéhány hanyag átívelést és elhajást, de végülis ez a lényeg. Voila!

Az elmúlt párszáz évben aztán Franciaországban szépen elterjedt a quiche, csinos lepény formájában ma már szinte minden bisztróban, ételbárban és melegpultban megtalálható. Plusz érdekesség, hogy mára legalább annyira jellemző a dél-franciaországi, mint az északi, lotaringiai konyhára.

És ha már így belemerültem a témába, illendő elmondanom, hogy az ősi, egyben leginkább ismert változat pont a származásra utal. A quiche lorainne, azaz a lotaringiai quiche eredeti receptúrája szerint a tejszínes-tojásos masszába apróra vágott bacon/sonka-kockákat kevernek . Bár viszonylag újkori fejlesztés, a quiche lorainne-nek ma már szinte mindenhol a sajttal turbózott változatát értik az elnevezés alatt.


Ki az a Szilvia?

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy kit tisztelhetünk a recept tulajdonosában? A szóban forgó recept a régi kedves családi receptgyűjteményéből származik, igazi kincs, és mint ilyen, tiszteletből meghagyom az eredeti, papíron szereplő elnevezéssel. Egyébként Szilviát magát alig és éppenhogycsak ismertem. Egy 50-es, kedves, formás-csinos, nagyon ápolt, finom asszonyt kell elképzelni, aki barna haját hullámosra sütötte, és akinek tuti nem lett sosem lisztes a füle mögötti kispolc is, amikor tésztát gyúrt. És hogy pontosan ki is ő? Élve az egyszerűbb felvázolás lehetőségével, P anyaági másod(harmad?)unokatesójának a párjának a nagynénije, akit egyébként P anyukájához is rokoni szálak fűznek, de ez a bonyolultabb, számomra követhetetlen szál, szal hagyjuk. Amúgyis, jut eszembe, magát a receptet nem is Szilvia személyesen, hanem egy másik, szintén mindenkivel rokon nagynéni osztotta meg velem. Lehetetlen követni, tudom.

A quiche-t viszont könnyű. Most lilahagymával és goudával készült. Csodás.




Szilvia féle sajtos lepény (Goudás-lilahagymás quiche)

Hozzávalók
1 db kb 23-26 cm átmérőjű tortaformához:

1 adag linzertészta:
20 dkg finomliszt
10 dkg vaj
1 tojás sárgája
1-2 ek. jéghideg víz
csipet só
Lustáknak: 1 csomag kész linzertészta (vagy 1 csomag kész levelestészta)


Töltelék: 
250g gouda (vagy lehet ementáli, trappista, stb.)
2,5 dl tejföl
2 dl tejszín
2 tojás
só, bors (esetleg csipet szerecsendió vagy ízlés/kedv szerint chili, fehérbors, stb.)
3 fej lilahagyma közepesen finomra felkarikázva(vagy kb. 20-25 dkg bármilyen főtt/előre megpirított zöldség, gomba, esetleg többfajta sajt, stb.)



Elkészítés

• A sütőt nagyon forróra előmelegítjük (220 fok).
• A tésztához valókat alaposan összedolgozzuk: vajat alaposan elmorzsolom, addig gyúrom, míg kemény, sima felületű, gombócformájú tésztát nem kapok (kb 5-10 perc kézzel).
• A tésztát liszttel megszórt munkalapon kinyújtjuk, és kibéleljük vele a tortaformát úgy, hogy a falaira is felérjen (kb. 2-3 centi magasan). Én lusta voltam gyúródeszkával és liszttel maszatolni, a már máskor is bevált módszert alkalmaztam, azaz a gombócot csak kilapogattam, majd a tésztát kvázi belegyurmáztam a formába.
• A tésztával kibélelt forma aljába sütőpapírt fektetünk, majd erre rászórunk egy csomag szárazbabot (rizst), hogy lenyomja a papírt – és elősütés közben a tésztát. Így sütjük, babos-nehezékestül 10 percig (220 fokon).
• Kivesszük, babot/papírt eltávolítjuk, tésztát visszatesszük a sütőbe még 7 percre. Ha kész, hagyjuk kihűlni.
• Eközben elkészítjük a masszát/hagymát.
• A hagymát vajon/olajon megdinszteljük.
• Sajtot lereszeljük.
• A tejszínt, tejfölt, tojásokat jó alaposan, simára keverjük, sózzuk, borsozzuk (+ egyéb fűszerek ízlés szerint) és hozzáadjuk a már inkább langyos dinsztelt hagymát (vagy bármi mást).
• A tésztára rászórjuk a sajtot, majd nyakon öntjük a tejszínes-tojásos-hagymás masszával.
• Forró (190 fokos) sütőben sütöttem 15 percig, majd további 30 percig alacsonyabb, 170 fokos hőmérsékleten. Ha szépen felemelkedett és szépen megpirult, akkor jók vagyunk.


Leveles tésztás változat időszűkében:

A készen vásárolt levelestésztát beborítjuk a tepsibe, úgy, hogy a széleire is felérjen. Ha kell, nyújtsunk a gyári méreten egy picit. Villával szurkáljuk meg a tésztát, majd szórjuk meg a sajttal, öntsük nyakon a masszával, innentől minden ugyanaz, 45 perc sütés, első 15 perc forró sütőben, majd 30 perc alacsonyabb hőfokon. (Csak a linzertésztás maszat marad el.)


Tálalás

Fontos: a quiche-t minden tisztességes helyen frissen, de legalábbis melegen, valamilyen vinaigrette dresszinggel bekevert zöldsalátával az oldalán kínálják, nem véletlenül, hiszen így a legfinomabb. Én is így tettem (mustáros vinaigrette a kedvencem), de prezentálni már nem tudtam, mert a fotózásra már nem maradt a zöldből.
Külön megvan a bája, ha másnap, hidegen nassoljuk, otthon ülve, vagy állva, villával a hűtőbe nyúlkálva, vagy még annál is jobb, ha egy kockás pléden, a parkban henyélve falatozzuk. Nizzában mindig egy finom pohár roséval kísértük. Az is mindig bevált.


Megjegyzés magamnak: én most duplaadag masszával készültem, ami egy 40x40es klasszikus nagy lapostepsihez szükséges mennyiség, ennek megfelelően a kerek tortaformába a legjobb indulattal sem bírtam beleügyeskedni, kb a harmada visszamaradt. Legközelebb magasabbra kell csinálnom a linzeralapot.

Megjegyzés magamnak nr2: utánanéztem, mások hogyan készítik, és arra jutottam, hogy Paul Bocuse is hasonló recepttel dolgozik: 4 tojás, 3dl tejföl/crème fraiche, 1,5 dl tej, kb 20-25 dkg blansírozott (sós vízben puhított) töltőanyag, és sokkal kevesebb, mindössze 2 ek sajt, amit ő a tetejére szór. Ízlés kérdése. Aztán 45 perc 180 fokon. (Köszönet Kakaóscsigának a backupért)



2008. április 27., vasárnap

Franciásan könnyed citromos borsodó

Újabb zseniális – ezúttal francia - alkoholos desszert, a szülinapi vacsora könnyed záróakkordjaként tálalva. Nagy erőssége, hogy nem nehezít el, így nem tesz keresztbe a szombat éjjeli bugivuginak. Ez persze csak annak lényeges szempont, aki szereti a bugivugit.

Nem mondanám, hogy egyszerű, mert nagyon macerás.
Nem mondanám, hogy könnyű, mert mindkét karom leszakadt 2szer, míg végre elkészült a krém.
Nem mondanám, hogy társaság-képes, mert baromi hangos elkészíteni: nemcsak zavaró a robotgép zúgása, de a hangzavar miatt ki is zár a csevelyből. Legközelebb mindenképpen előre készítem el, hogy ne maradjak ki félórányi kulcsfontosságú információáramlásból. (Persze egy normális vendéglátó alapból előre készül, és nem látványkonyhában operál úgy, mint én.)

És mindezek ellenére bőven megéri az a fél óra vacakolás meg a mai izomláz: az eredmény mesés, pehelysúlyú simogatás léleknek és ízlelőbimbóknak egyaránt.


Citromos borsodó
Eredeti recept: Tina ízutazás 2007/4

2 tojás
2 tojássárgája
6-7 dkg (barna)cukor
1 citrom leve és reszelt héja
1 dl száraz fehérbor
csipet só

1 tojást szétválasztok, fehérjét hűtőbe teszem.

Robotgéppel, forró vízfürdőben krémesre verem a megmaradt 1 db egész tojást a 3 tojássárgával, cukorral, citromhéjjal (kb. 7 perc).
Hozzáadom a bort és a citromlevet, és addig verem, amíg a krém a kétszeresére nem nő.

A kész krémet hideg vízfürdőbe teszem át, és tovább verve lehűtöm. (Tepsibe öntsünk hideg vizet, és abba állítsuk az edényt.)

A hideg tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a krémbe forgatjuk.

Pohár aljába gyümölcsöt (szőlős/epres változat készült) teszünk, ráöntjük a krémet, és hűtőben kb. 1 óra alatt teljesen lehűtjük.

Tálaláskor a tetejét gyümölccsel díszítem.


Természetesen bármilyen piskóta, keksz, akár rétegelten a krémbe fektetve, akár kísérőként jól megy hozzá, most ezzel a lehetőséggel nem éltem.

Szuperkönnyű spárgafelfújt


A minap horrorisztikus elem keveredett az álomkoktélba. Nézem az emiljeim, és látom, hogy új megjegyzés érkezett az egyik posthoz. Izgatottan nyitom a levelet, lássuk, mi a komment. És lefagyok. Husánggal vágtak tarkón. Merthogy Névtelen igen direkt, fájóan cinikus stílusban küldött padlóra. Még most is látom a sorokat lelki szemeim előtt, és felsejlik, ahogy a gyilkos, félrevezetően felvezetett kritika tőrként hasít keresztül szívemen: kipróbálta a receptet, és soha nem volt szerencséje az ízetlenségnek ilyen mélységét megtapasztalni. Ezt így.

Szóval eljutottam odáig, hogy a bloggal álmodom. Vagyis: Gourmandulával rémálmodom.
Ez az intés csak azért történhetett, mert áprilisban alig írtam. Egyébként nem azért, mert nem eszem, vagy nem tüsténkedem a konyhában, csak éppen semmi újat, különlegeset, azaz ide illőt nem produkáltam. Na de majd most.

A spárgafelfújtról

A legtöbb Gourmandulán publikált ételhez valamilyen sztori is kötődik, ebben az esetben a történet különösen fontos.

A felfújt tavaly májusban emelte egy szülinapi vacsora fényét, aztán persze azzal a lendülettel, ahogy ráleltem, sikeresen el is kavartam a receptet. A sikert arató receptek elhagyása visszatérő probléma volt az életemben, de konkrétan e spárgás remek forrásának elkavarása okozta bosszúság világított rá egy rendszerezett receptgyűjtemény mihamarabbi létrehozásának szükségességére.

’Milyen jó lenne egy saját recepttár! És ha már, akkor legyen webes, mert az felhasználóbarát, mindenhonnan hozzáférhető, mindenkivel megosztható. A blog elvitathatatlan erénye továbbá, hogy ott viszonylag nehéz elhagyni bármit is.’

És Gourmandula megfogant.

Ráment a szombat délutánom, de csodával határos módon megtaláltam a fecnit (eredetileg Fakanálból származik), így újra bevethettem a spárgát, véletlenül megint egy szülinapon. Persze mostantól kezdve bármikor bevethetem, attól pedig picit sem tartok, hogy aki szereti a spárgát, annak ne ízlene.


Spárgafelfújt
(3-4 főre)

Egy csomag (kb. 500g) zöld spárga
Egy csomag (kb. 500g) fehér spárga
1 doboz jófajta zöldfűszeres sajt/vajkrém (pl. Boursin)
1 doboz jófajta natúr sajt/vajkrém
2 dl tejföl
4 tojás
bors, só
vaj (sütéshez)


A spárgákat meghámozom, ízlés és hangulat szerinti méretre darabolom, és sós, lobogó vízben majdnem készre főzöm (mérettől függően kb. 5-10 perc).

Míg a spárga fő, a felvert tojást, a tejfölt és a sajtkrémet simára keverem, sózom, borsozom.

Kerámiaedényt kivajazom, elrendezem benne a spárgát, majd leöntöm a sajtos szósszal.
Forró sütőben (195 fokon légkeverés) 25 perc, majd ha szükséges, még 5 perc felső grilles sütés, hogy mindenütt egyenletesen átpiruljon a teteje.
Megjegyzés nem vegáknak ill. ha már levágták a malacot: lássuk be, apróra vágott jófajtasonka-kockák, vagy bacon iszonyat jó lehet bele.

2008. március 23., vasárnap

Cukkíni puding és paradicsom coulis


Elöljáróban a statisztából lett díváról szólnék. Merthogy ez a coulis számomra nagyon fontos felfedezés. Ráleltem a paradicsomszószok Nescaféjára: instantból márpedig ez a legjobb. Az alábbi receptnek egyértelmű bajnoka, még akkor is, ha csak caddyként érkezett a pályára.

A coulis (francia eredetéből fakadóan magyarul igen viccesen csak kuli) tulajdonképpen pürésített - és ha szükséges, átszűrt - gyümölcs vagy zöldségszósz, amely hidegen, ízesítő és díszítő elemként landol a tányéron.

Ez a konkrét változat annyira nagyon finom lett, hogy én rögtön beforralva is teszteltem.
Ha nincs időnk (vagy lusták vagyunk) a tisztességes paradicsomszósz elkészítésére, akkor használjuk ezt, a ’10 perc alatt kész’ kategóriában tuti nem akad jobb. Öntsük tésztára, kanalazzuk hideg/meleg levesként, vagy hűtsük vele a kedélyeket, csak úgy, bármikor.

Az eredetileg főszereplőnek szánt zöldségpuding állagra, kinézetre hibátlan, de ízre kicsit diétás. Ha nem bánunk egy kis extra kalóriát, akkor ahhoz, hogy igazán méltó társa lehessen a szósznak, és neki is jusson a rivaldafényből, joghurt helyett használjunk tejszínt és/vagy ricottát, és bátran gazdagítsuk egy kis sajttal is (füstölt, parmezán, akármi, csak sok legyen). Én legközelebb így teszek, ezért az alábbi receptbe - emlékeztetőül magamnak - zárójelbe már oda is jegyzeteltem a felturbózott változatot. Látványos fogás, elegáns előétel húsevőknek, különleges főétel vegáknak.


Cukkíni puding paradicsom coulis-val
(eredeti recept itt)

Hozzávalók 3-4 személyre


Cukkíni puding
2 közepes cukkíni
1 ek olaj
250g póréhagyma
vaj
2 gerezd fokhagyma
1/2 ek kakukkfű
2 tojás
150 ml joghurt (v2: ricotta és tejszín keveréke, joghurt állagúra - kb. fele/fele)
1 ½ ek liszt
bors
(v2: 1-2 marék reszelt parmezán)

Paradicsom coulis
250g paradicsom (én konzervet használtam)
1/2 citrom leve
bazsalikom
1 ek méz
1-2 ek olívaolaj
só, bors

Az egyik cukkínit hosszában vékony szeletekre vágjuk, és forró vízben kb. 2 percen át puhítjuk. Ha már engedelmesen hajlanak, hideg vízzel villámhűtünk, és a száraz (papírszalvétával fel lehet itatni a vizet) szeletekkel béleljük a kiolajozott edénykéket (kb. 2 decis edényeket használtam).

A másik cukkínit és a pórét apróra vágjuk, és vajon, gyengeközepes lángon, fedő alatt puhítjuk kb. 5 percig. Ne felejtsük el sózni, borsozni.

A megpuhult zöldséget turmixoljuk össze a tojásokkal, joghurttal (ricottával), 1 gerezd fokhagymával, liszttel, kakukkfűvel, és ha szükséges, sózzuk, borsozzuk. Ha a turbóváltozat készül, turmixolás után adjuk hozzá a sajtot.

A masszát öntsük a cukkínikosarakba (kb a zöldség szintjéig érjen), tálkákat ültessük kb. 1-2 ujjnyi vízzel töltött tepsibe, és 175 fokos gőzfürdőben (légkeverés) 30-40 perc alatt süssük készre.

A coulist ráérünk elkészíteni az utolsó 5 percben. Minden hozzávalót turmixoljuk össze, és ha hidegen ennénk, dobjuk a hűtőbe, ha melegen ennénk, forraljuk fel. Ennyire gyönyörűen egyszerű.

Megvolnánk, ezen a ponton el lehet dönteni, hogy várunk e 1 óra hűtési időt, és hidegen esszük (nyári kánikulában szuper lehet), vagy melegen látunk neki.

Tálalás: a tálkákat tányérra borítjuk, és leöntjük a szósszal. Voila! Tálalva.

Azért azt megvallom, a puding kiborításától enyhén tartottam (mindig minden kiborítástól van bennem egy kis félsz), pláne, hogy én az eredeti recepttel szembe menve nem akartam megvárni, míg kihűl (az éhség türelmetlenséget szül). Alaptalan volt az aggodalom, melegen is könnyedén, remekbeszabott formában landolt.

Már jóllakottan a hideget is kipróbáltam, úgy sem volt gond a tálalással, a puding állaga meg még sokkal pudingabb volt.

A talán még nálam is lököttebb bátyámnak meg üzenem, hogy pudinghoz igenis nem kell zselatin, Teeeeeeeee. :DD

2008. március 18., kedd

Olasz padlizsánfasírt (A tökéletes vegaburger)

Jelentem, megtaláltam a tökéletes vegaburger pogácsát. Mind kinézetre, mind állagában tökéletes, nem mellesleg az íze is hibátlan. Köszönet érte egy számomra kiemelten kedves ismerősnek (D), aki nemrég hazánk kedvenc szociális hálóján keresztül keresett meg (éljen a wiw), és rögtön a lényegre is tért: a padlizsánfasírt receptje kellett neki. Merthogy azt én biztos ismerem. Őőő, vakartam a kobakom, néztem agykamraajtókat nyitogató fejjel, hát, nem, így konkrétan nem…

Sebaj, konyhatájéki lelkesedésem elemi mozgatórugója pont a felfedezés nyújtotta izgalom, így megígértem, hogy utánajárok.

A téma alapos körbejárása után két olasz befutóra szűkítettem a lehetőségeket: egy ünnepi alkalmakon villogtatható kalóriabombára (ide kattintva megtekinthető), és egy wellness-fitness barátabb változatra (eredeti recept itt).

D és az én preferenciáim általában összecsengenek, és szerintem nem bánja, hogy ezúttal a lájtosabb megoldásra esett a választásom. Külön előnye, hogy nem olajban, hanem sütőben sül.

Eredmény: szuperfinom multifunkciós feltét, vegafasírt, vegaburger pogácsa, póthúsgolyó és még annyi minden más! Grillen tuti kipróbálom az első teraszparti alkalmával (a rácsok miatt lehet, hogy akkor árnyalatnyival több zsemlemorzsára lesz szükség), most wrapbe tekertem.

Drága D, nem tudom, milyen fasírtra gondoltál, de remélem, hogy ez tetszik, kipróbálod és ízleni fog!

Olasz Padlizsánfasírt

Hozzávalók (kb. 10 db 4 cm átmérőjű pogácsához)

3 gerezd aprított fokhagyma
1 db nagyobb padlizsán (330g) felkockázva
15 ml víz
50 g reszelt sajt (parmezán, eidami, füstölt, ami van)
sok friss petrezselyem,
oregánó, bazsalikom
2 tojás
80 g zsemlemorzsa (esetemben homemade pirított, fűszeres kruton, teljes kiőrlésű biokenyérből)
olívaolaj

Wrap töltelék:
Salátalevél
Paradicsom (kimagozva!)
Tökmag
Joghurt
Lime lé ízlés szerint
Petrezselyem
Chili szósz
Só, bors

Fokhagymát kevés olajon picit pirítom, hozzáadom a padlizsánkockákat, jól átforgatom, és felöntöm a vízzel. Fedő alatt kb 15-20 perc alatt puhára főzöm.

Közben megcsinálom a zsemlemorzsát, azt alapból ugyanis soha nem tartok otthon. Ha néha szükségem van rá, bio teljes kiőrlésű barnakenyérből szoktam készíteni pirított, fűszeres kockákat (pici olívaolaj, bazsalikom, oregánó, stb. só, bors bekever, sütőbe be, 200 fokon 10-12 percig pirít), és ezt zúzom szét. Most is így tettem.

A megpuhult padlizsánt kiszedem egy tálba, hagyom langyosra hűlni (éljen éljen a walk out hűtő), majd bekeverem a krutonokkal, a tojással, fűszerekkel. Én opcionálisan botmixerrel is nekimentem, hogy homogénebb masszát kapjak. Végén mehet bele a reszelt sajt, majd bedobom a hűtőbe hűlni, hogy a massza kicsit összedermedjen.

Sütőt 175 fokra izzítom.

A hideg masszát (kb. 15 perc) kedv szerinti formában sütőpapírra szedem, és 30 percig légkeveréses fokozattal sütöm.


Padlizsánfasírtos wrap

A zöldségeket összekeverem a joghurttal és a fűszerekkel, majd a tortilla-lapra halmozom. Tetejére jöhet a fasírt, majd az egészet feltekerem, végül a tekercset alufóliával rögzítem.
Óvatosan a szósszal, mert nagyon maszat tud lenni.

2007. szeptember 12., szerda

Brendnyúkicsen part III: Mézes aszúpuding

Egy egzotikus, de alapvetően borra épülő este remek lekerekítése.
Eredetileg borpudingnak hívják, de mint ahogy azt az elején kezdtem, ha lúd, hát legyen dagadó (vagy az a malac?), úgyhogy nem apróztam el, Tokaji aszúból készítettem (meg ne verjen senki, nagyon is elegáns módja az aszú prezentálásának!)

Hozzávalók
(Source: TV Paprika Magazin - kivételesen csak apróbb változtatásokat eszközöltem. )

1 üveg tokaji aszú (3 puttonyosnál azért nem kell tovább spirázni)
1,5 dl méz
fahéj
1 citrom reszelt héja
6 tojás
13 dkg nádcukor (mezei is jó lesz, de nekem olyan nincs is itthon)


Bort felforraljuk, mézzel édesítem, majd ízlés szerint fahéjjal, citromhéjjal fűszerezem. Félreteszem, hagyom hűlni.

Ezalatt a tojásokat habosra verem (éljen a botmixer).

Na ebben itt nem értek egyet a recepttel: aszongya 1,2 dl vízzel addig főzzük a cukrot, míg az be nem sűrűsödik, karamellizálódik (értsd: barnul és sziruposodik). Ez a 1,2 dl nagyon sok bele, én legközelebb már rebellis katonaként fele annyi vízzel csinálom, mert egyszerűen költői túlzás ennyire fellazítani a karamellt (mindegy, így is működött, az emlékeztető már nekem szól, ki-ki meg majd maga eldönti - mindenesetre mindig könnyebb tovább hígítani, mint visszafele.)

A cukorszirupot/karamellt a tálkákba öntöm úgy, hogy az edénykék falaira is jusson belőle, és hagyom, hogy picit megdermedjen a cukormáz.

A tojást a langyos borral elkeverem, majd a karamellel bélelt csinos kis tálkákba töltöm. A csapatot tepsibe ültetem, alájuk öntök annyi vizet, hogy az a tálkák falának feléig érjen, és végig remélem, hogy a fura állagú lötty 30 perc 180 fokos spaban eltöltött kényeztetés után meglehetősen átlényegülve, kirobbanó (puding)formában kápráztatja majd el az asztaltársaságot.
Mire a vacsora többi fogása elkészül, és az utolsó falatig felporszívóztuk, a puding kihűlt (persze hűtő nem árt neki). Tálkákra borítom, mentalevéllel díszítem, és tálalom.

Végig azon agonizáltam, hogy ez tuti nem fog sikerülni, de miután kihűltek, illemtudóan, zokszó nélkül csusszantak ki a házukból. Azaz trust me, semmi ok az aggodalomra, ki van ez jól találva.

2007. augusztus 17., péntek

Zucchini Ricotta Frittata

Túlzsúfolt hétköznapjaim mostanában nemigen engednek időt nagyobb kaliberű konyhai hadműveletek indítására, többnyire saláta+bor kombók kerülnek az asztalra. Vagy inkább bor+saláta.Tegnap hazaérkezés után rögtön fel is pattintottam egy St.Andreát, pontosan emezt itt ni.

Ahogy pattintás után a pohárnyival könnyebb üveget megfelelő hőmérséklet biztosítása végett visszatettem a rekeszbe és éppen lendítettem vissza a hűtő ajtaját, tekintetem egy pillanatra megakadt egy ufo-n (unidentified fridge object). Reptében elkaptam a hűtő ajtaját, hogy az ismeretlen, befóliázott tárgyat szemügyre vegyem, és előhúzva rejtekhelyéről kaptam is bmegolva a fejemhez: ez az a 2. doboz ricotta, amit (már felhasznált) párjának áráért ajándékba kaptam (és ami azért volt eksönben, mert lejárt kb. aznap). Khm. Igen, ez bő 2 hete történt. Kés a szívben megforgat, újabb szentségelés.

Ugye utálok bármit is kidobni, de láttam én már karon varjút (a hónapos lejárt joghurt hibátlan állapotban, példamutató türelemmel várta ki sorát egy meglehetősen hektikus életszakaszomban), a szemetes felé vezető úton azért csak belekukkantottam a dobozba. Ránézésre, szimatra mintha Lucia néni ma hajnalban fejte volna a tehéntejet hozzá, és mivel hétfőn túléltem egy E412vel mérgezett jégrémet, gondoltam, egy kis érett ricottától már csak röhögőgörcsöt kaphat szervezetem.

Rozé szépen szellőzgetett, a pohárkám széle szelíden gyöngyözött, és erről persze megint a provance-i finomságok jutottak eszembe. Sokszor vettem az utcán Zucchini Fittata-t, ami lényegében egy cukkinis omlett, és azóta is nagy kedvencem. Van is egy régen tartogatott receptem, azt vettem most elő, Zucchini Ricotta Frittata az étel becses neve, és minden volt hozzá otthon.


Zucchini Ricotta Frittata

6 db tojás
3/4 cupp ricotta (3 kövér, púpus kanálnyi)
fél cupp parmezán (vagy igazából más sajttal is finom)
2 db közepes cukkini, vékony karikákra szelve
4-5 levél FRISS bazsalikom (ha godzilla bazsalikomod van, mint nekem, abból 3 levél is elég)
kb. 1 teáskanálnyi FRISS kakukkfű (legalább nyáron legyen friss!!)
olívaolaj
só, bors

Serpenyőt felhevítem, olívaolajra rádobom a cukkini karikákat (minél vékonyabbak a szeletek, annál jobb). Míg a cukkini pirul (kb. 5 perc), 1) beizzítom a sütőt felső grilljét, 2) előkészítem a tojásos masszát.6 tojást felverek, és a ricottával jól elkeverem. Belereszelem a sajtot, felaprított fűszernövényeket is hozzáadom, majd ízlés szerint sózom, borsozom.

A cukkinik eddigre nagyjából elkészültek, vegyük le a tűzről, hagyjuk kb. egy percet hűlni, majd öntsük rá a tojásos-ricottás masszát. Elkeverem, majd visszateszem a tűzre, és addig sütöm, míg a lepény teljes egészében el nem választható a serpenyő falától és aljától.

A teteje még persze nyers, ekkor kerül a képbe a sütő felső grillje: a serpenyő nyelét kilógatva, nyitott ajtajú sütőben 2 perc alatt készre pirítom, így a teteje szép arany-barnára sül, sajt szépen rápirul. Hurrá.



Utóbbi művelet nem kánikulabarát megoldás, így végszükség esetén megoldható úgy is, hogy sütő helyett egy fedelet teszünk a serpenyőre, és így „fő” meg a frittata teteje, no de valljuk meg, ez azért mégis grillezve az igazi.

Gyorskaja, finomkaja, kezdőknek is. Ja, éljen Lőrincz György és pincészete sokáig!

2007. augusztus 1., szerda

Paradicsomos mould (avagy Paradicsomi állapotok chapter1)

Ami nélkül nem élet az élet, az nálam kajafronton minden hezitálás nélkül a paradicsom. Pont a minap olvastam valahol, hogy a rántottának szobrot kellene emelni. Hát, csak hogy bezzegelhessek egy kicsit, mit nekem parki szobrocska, én a Szabadság szobrot is átnevezném a paradicsomnak szóló hódolatom jeléül, ha lehetne.
Paradicsom nélkül nap ritkán telhet el nálam, és pont ebből a függőségből adódóan a nyári időszak nekem olyan, mint Bogi kutyának az elöl felejtett húsosfazék kolbászmasnival átkötve. Mohó kisgyerekként habzsolom minden formában, próbálom emlékezetemben elraktározni az édes, lédús, mélypiros termés páratlan nyári zamatát a rút téli hónapokra, amikor kénytelen vagyok beérni a melegházas, ízetlen változattal.

Három hete vagyok ritka átutazó a saját konyhámban, és már nagyon nagyon hiányzott a főzőcskézés, de a jól megérdemelt pihenés közben azért mégsem tétlenkedtem: összegyűjtöttem annyi receptet, hogy nem győzöm kiválasztani azt a párat, ami az elkövetkező napokban majd ténylegesen a tányéromon landol.

Íme az első tuti befutó, egy so-called paradicsomos mould, a Paprika magazinból (persze picikét máshogyan, comme toujours), ami, ég áldja őket, júliusi számában kiemelten foglalkozik a piros labdacsok sokrétű felhasználásával.

Hozzávalók:

Fél kiló paradicsom
2 fej vöröshagyma
4 db tojás
1 dl tejszín
4 ek. olivaolaj
friss bazsalikom
petrezselyem
snidling
fokhagyma
8 dkg parmezán
só

Nagyon egyszerű. Sütő bekapcs 180 fokra (persze nekem fokozatok vannak, és saccolom a celsiust, de még így sem lehet elrontani), bemelegítés gyanánt.

A paradicsomot a recept szerint meg kell hámozni, és utána turmixolni. Itt rögtön le is vágtam egy kanyart: a nyers parkókat nemes hanyagsággal botmixerrel szétzúztam, héjnak nyoma sem maradt, nem is értem, ki és miért akarna plusz fél órát parkót hámozgatni, hogy aztán a csupasz paradicsomból csináljon pürét, de mindegy, akinek van ideje, bon courage.

Serpenyőt felhevítem, rá az olaj, majd az apróra vágott hagymát dinsztelem, parkólét rázuttyantom, zúzott gerezd fokhagymát is beleteszem (ami eredeti receptben nincs, de szerintem nagyon passzol bele) és kb. 5 percig fedő alatt rotyogtatom, majd elzárom a kerámiát, és hagyom picit hűlni.

És itt jön a legspirább rész: mikor kilibbenek a teraszra és metszőollómmal begyűjtöm a saját nevelésű, friss fűszernövényeket. Hihi. Már vagy 2 hónaposak, és nem ám túlélnek, hanem egyenesen virulnak, nőnek, burjánzanak! (ok, kivéve a babért, be kell látni, ő igen hamar kiesett a játékból…) Jókedvűen felaprítom az illatos csokrot, hozzáadom a paradicsomszószhoz, és végül az egészet ízlés szerint sózom.

Parmezánt megreszelem, hozzáadom, ill. én nem bírtam ki, és a horvátországi út mellett árult fenomenális füstölt birka-tehén kombó sajtból is tettem bele egy picit, mert 1) annyira finom, 2) megvettem egy egészet, mohó én, és most kb mindenhez ezt eszem, hogy ne romoljon rám, mer’hogy ugye kaját kidobni az nagy bűn, nem csak gasztro fronton. (Tényleg: az Olaszországból ajeszba érkezett igazi parmezánról, illetve a horvát útszéliről mindenképpen szólok még!)

Na ennyi idő alatt a paradicsomszósz már eleget hűlt, belelöttyintem a felvert tojásokkal összekevert tejszínt is, és egy kiolajozott tálba teszem az ezen állapotában még nem túl étvágygerjesztő állagú masszát.

No és akkor a lényeg, a mould. Sz’al nem kell megijedni, előkapok egy 1 számmal nagyobb tepsit, abba helyezem a masszás tálam, és aláöntök annyi vizet, hogy a forma feléig érjen a víz.

Ezt így beteszem a sütőbe, és 1 órán át hagyom, hadd süljön, formásodjon, közben néha rákukucskálok, ahogy szépen emelkedik, pirul, szépül, de csak a gyönyörködés utáni igény által vezérelve.

Tálalás előtt kicsit hagyjuk hűlni, aztán hajrá. A sütési időt leszámítva nagyon hamar össze lehet dobni, és könnyű nyári vacsinak is ideális, persze jófajta könnyed, száraz fehérborral öblítve.

2007. július 12., csütörtök

Spontán Palkó reggelire


A reggeli számomra lélektani fontossággal bír. Mármint hogy legyen, és jó legyen.

Nem lévén egy earlybird (mint pl. a barátka poszáta vagy búbos banka), időm nekem sem jut sokkal több a kivitelezésre, mint bárki másnak. Ellenben a fél órás reggeli szertartás – friss hírek átfutása egy bögre kávé és valami finomság mellett – egészen más fényben világítja meg az egész napomat. Mára makacsul ragaszkodom hozzá, ha kimarad, jajj mindenkinek (including myself).

Engem minősít, de talán nem vagyok klinikai eset attól, hogy ébredés után kb az első gondolatom, hogy hurrá, lehet enni (következik ez a szegényember vacsorája filozófiából), és rögtön utána az esetenként szinte sajnálatraméltón izgatott „mit is - mit is” gondolatmenet. Eltervezni sosem szoktam, rendszerint a pillanatnyi készletből dolgozom.

Ami fontos, hogy legyen nagyon finom, és gyorsan elkészíthető (kivétel ezalól a hétvége, amikor bármire képes vagyok, de ez egy későbbi post, boutsaka coming soon!).

Az alábbi palacsinta saját találmány, egy igen álmos reggel és egy szomorú, kifosztott hűtő spontán kölcsönhatása szülte. Nem voltak túl jók a kilátások, de láss csodát, a két negatív elektróda mégis nagyon pozitívan sült ki: azóta sem tudok róla lekattanni.

Lényegében egyszerű omlettről van szó, zabkorpával sűrítve. Ez így igen gázul hangzik, tisztában vagyok vele én is, de ennél egy kicsivel több bizalmat kérek: annyira finom (és nem mellesleg szuper egészséges), hogy döbbenet! …ez lehet, hogy megint csak engem minősít, mais bon… :)

Elengedhetetlen elemek e kerekded remekhez:

2-3 tojás (jómagamfajta torkos mackók három)
2-3 csapott evőkanál zabkorpa (a jóindulattal lisztszerű állagúnak mondható, őrölt fajta)
csipet vagy kettő fahéj
1 csapott evőkanál édesítő (vagy cukor, vagy méz)
csipet só (kell bele!)
sütéshez egy kis vaj
szeder, málna, vagy más, friss bogyós gyümölcs (jófajta 100% lekvár majdnem annyira jó)

Elkészítése igen nagyon egyszerű.
Tojás bekever, fahéj, édesítő, só beletesz, zabkorpa hozzáad, jól elkever. Ezalatt serpenyő felhevül, vaj rádob, elolvad, massza beleönt. Kb 1,5-2 perc után lehet fordítani, még fél perc, és boldogan csusszanhat alá a tányéromra a hiperkönnyű, pihe puha szépség.

Hangulatom és hűtőm tartalmának függvényében most éppen friss szedret tettem rá (utólag pótolt képen már ribizlis változat szerepel!), és meghintettem canderellel - de mondjuk egy mézes vagy juhasszirupos változat is igen szimpatikusan hangzik, csak én meg a krónikus véjt vacser mivoltam… néha már nekem is sok a saját hülyeségem, de ez van.

Ja, a gyümölcsöt én kicsit szét szoktam nyomkodni, és úgy teszem rá a palkóra, mert a leve akkor szépen elszivárog mindenfelé, és finom nedűje félig átitatja a tésztát. Grrr. Borzongatóan finom.

Kép egyszer, majd, talán, ha a csillagok is úgy állnak. Éhes voltam, majd pont nekiállok reggel fotózgatni, kettőig sem látva, korgó pocakkal. Muhaha. I don’t think so.

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin