2008. június 16., hétfő

VKF XVI. Multikulti piknik

Annyi mindent mondanék, de úgysem tudnám visszaadni azt a komédiát, aminek ma (aktív) részese lehettem. Legalábbis most még túl frissek az élmények, hogy lényegretörésre akár halvány esélyem is lehessen. Jöjjön hát egy gyors beszámoló három, immáron jócskán tinédzser-korú kapcsolatot ünneplő jóbarát még az én mércémmel is mérhetetlenül sok röhögést generáló piknikes kalandjáról.

Van a neten egy oldal (bp,bp,melysazalap??), ahol lehet vadászni a napsütéses placcokat a városban. Kifejezetten jó mulatság az előbuli feldobására, különösképpen akkor, ha lóg az eső lába, és mi már a terasz gondolatával barátkozunk. Azmilyenmááárneeeeeeee… Szóval nekiülünk végigpásztázni a várost, és számbavesszük a lehetséges piknik-desztinációkat. Egyedüli lehetséges sofőrként én tisztázom leghamarabb, hogy kizárólag Budapest és a BKV BMW (BuszMetróVillamos) jöhet szóba. Vagy lábbusz. (Persze tudom, legjobb a bringa lenne, de az erre fókuszáló projektem perpillanat döntésképtelenségem okán válságban van.)

Ilyen feltételek mellett máris nem akar senki Rómaira menni, pedig azt se tudjuk még, hogy süt é ott a nap. Viszont árulnak fröccsöt. Télleg, szóval hol süt a nap? Vasárnap délután 2-kor Ferihegy és Vecsés teljesítette az ideálpiknik-kompatibilis időjárás attribútumokat. Hát felőlem lehetne ott strandidő is, minden pakkal átcuccolni a (nekeminnen)világvégére nem opció.


Nem véletlen a régi barátság, villámgyorsan és mély egyetértésben döntünk a beborult ég alatt elterülő, hűvös, ellenben igen szimpatikus távolságra lévő Tabán mellett.

Egyéb érvek: lehet, hogy induláskor nem süt a nap, de ha pisilni kell, hazaugorhatunk. Amikor az ember fröccsel felszerelkezve indul piknikelni, ez fontos szempont. Továbbá mi akkor és ott piknikezünk, ahol és amikor nekünk teccik. Ráadásul, az is jó az esős övezetben, hogy tuti miénk a legjobb placc. Egyébként is nagyon éhesek voltunk már.

Szóval elindultunk. A nap pedig kisütött. És tényleg miénk volt a legjobb placc. Igazából az egész Tabán a miénk volt, csak a miénk. Jó, nem szeretnék az „Eeeeeeeeeekora halat fogtam” hibájába esni, szóval voltak még egy páran, de mindenkit fel tudok sorolni:
  • 3 áthaladó kutyesz (és gazdáik)
  • egy nyilvánvalóan szerelmi bánattól szenvedő (szomorúan távolba meredős, sört nyakalós, láncdohányzós) fiú, akit felvidítás céljából meg akartam kérdezni, hogy nem lenne e kedve versenyt magköpködni, de végül mégsem
  • végül mikorra megettünk és megittunk mindent, de amikor még nem kellett nagyon pisilnünk, akkor befutott egy spanyol gimnazista osztály, akik nagyon kedvesen elszórakoztattak minket (versenylegurultak mindenféle kreatív formációkban a domboldalon)
Szóval tényleg majdnem az egész Tabán a miénk volt.

Alábbi tételeket logisztikáztuk kis magunkkal az említett, hányatott sorsú kosár mellett:

  • plédek
  • környezetbarát, kurblizható zseblámpa-rádió kombó (ami azért is külön hasznos, mert zseblámpa nélkül aszfaltútról soha többet le nem lépek)
  • labdajáték: a kedvezőtlen terepviszonyok következtében kieső pöttyöslaszti, illetve tollasszett helyett egy tál meggyet, magköpködés céljából
  • kötelező irodalom: Hot!, Best és mittoménmivoltaharmadik szaklapokat (a teljeskörű tájékozódás biztosítása érdekében)
  • bornyitó (egyszer nyit ki hüvelykujjal bort az ember, és egy életre megtanulja, hogy bornyitó nélkül nem indulunk el sehova)

És mi került Guilleaume-ba, az élete első igazi éles szolgálata során elkeresztelt multikulti piknikkosárba (nem kérdés, hogy egy ilyen elegáns kosár csak arisztokrata francia nevet kaphat)?
  • Almás-joghurtos sóskaleves (termoszban, ami elvileg hidegen kellett volna, hogy tartsa, de ha langyosan öntöm bele, nem várhatunk csodát): nemtom, hogy milyen nemzet jegyzi magáénak, de sóskaszezon van, kérem.

  • Thai sült tésztát banánlevélbe csomagolva: Thaiföld északi részén mentünk egyszer egy háromnapos őserdőtúrára - a túravezetőnk reggel dobta össze a táborban, és egy patak partján, ebédre „szervírozta” ilyen formában a nemzeti eledelt. Hát, ha ezt a változatot ezúttal nem is fél nap hegynekfelle-túrázás után, a civilizációtól távol eső, fülledt őserdőben, a túravezetőnk által vágott zsenge bambuszszárat használva ettük (viszonylag kevés bambuszt lehet megmetszeni a Tabánban), azért megint klassz élmény volt.

3+1. Egy tál meggy: jó, ok, eredetileg desszertkategóriában indult, csak az idő előre haladtával konvertáltam labdajátékká…


Hogy a késésben levő bloggerinák és bloggerek ne érezzék magukat nagyon kellemetlenül, és mivel a határidőket meglehetősen szabadon értelmezem, a pontos recepteket holnap teszem csak közzé (igazából megakésőrejár). Remélem, ezt mindenki elnézi nekem. :(

ps.: ja, mikor mindent megettünk, mindent megittunk, a spanyol osztály is elfáradt, és már nagyon kellett mennünk, hazamentünk a teraszra, és o(i)tt folytattuk a mókázást. ...ott mégiscsak kényelmesebb… :))

(óóóóó, nagyonnagyonszupinapvolt...köszönömköszönömköszönöm, és csinálunkmégilyet.. :))))

2 megjegyzés:

Tintaleves írta...

Ugyanez a spanyol osztály vasárnap délután a későbbiekben a Hűvösvölgyben tűnt fel a mi elmaradt piknikünk közelében.

Gourmandula írta...

:))) kit ismertél fel Tintaleves?
ha elmaradt, honnan tudod, hogy ott voltak? Sok kérdőjelet generál, mégis vicces egy komment. :))) pls vezess ki a setétségből.

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin