Ománi vöröslencse saláta

Sárga, piros, zöld, csupa élénk szín, csupa frissesség. Ahogy keverem a salátát, megcsap az illata is. Az ember kényszert érez (ember = én) hogy azonnal feltekerje a termosztátot 25 fokra (a határeset 24-ről), kisruhába bújjon, és mezítláb táncoljon a nappali közepén. Csupa nyár. Így tél derekán jól tud ez esni nagyon. 

A datolyás padlizsánkrém oldalán érkezett az újévi buliba, igazán méltó kísérőként. A saláta nyárias, citrusos frissessége szépen ellenpontozza a padlizsánkrém töménységét, ezért nagyon jó kis páros, ők ketten együtt.

Hozzávalók:

2 cup vöröslencse

4 cup alaplé

1 tk római kömény

1/2 cup olívaolaj

1/4 cup ecet

1 db kaliforniai piros paprika, egészen apróra kockázva

5-6 szem  koktélparadicsom kimagozva, húsa apró kockákra vágva (opcionális)

1 nagyobb vörös hagyma, finomra aprítva

1/2 cup aprított petrezselyemzöld

1/4 cup aprított mentazöld

1 nagyobb citrom leve (ill. ízlés szerint)

Só, őrölt bors

Elkészítés:

1. A lencsét felöntöm az alaplével, megszórom a köménnyel, borsozom, és ekkezdem melegíteni. Ha gyönygözik, lefedem, és alacsony lángon  kb 25 perc alatt puhára főzöm.

2. A puhára főtt lencséket leszűröm és hideg vizet folyatok rá, ameddig langyos nem lesz. Kb 5 percet hagyom, hogy lecsöpögjön a víz.

3. A maradék hozzávalókkal elkeverem a salátát, lehűtöm, hidegen tálalom. Kenyérrel, húsok, saláták mellé, hidegköretként is felhasználható.

Mézes-pikáns csirke lime-os őszibarack salátával

Kezdem komolyan hinni, hogy a lime olyan, mint a vodka vagy a fehérbor: csak jót tehet az étellel.

Vagy az is lehet, hogy a szervezetem kóros lime-hiányban szenved, és most mindent lime-mal követel. Nem tudom, nem is fontos, a lényeg, hogy ami jó, az jó, ez pedig ultraszenzációsanjó.  
...és ha ezt még lehet fokozni, az úgy történhet , hogy az ember ebédszünetben sprintel haza, összedobja 30 perc alatt, és a teraszon chillezve költi el. Óigen. Az élet szép. :)

Hozzávalók 2 személyre:

húshoz:

2 db csirkemell (lehetőleg bőrével)

2 szelet bacon, felkockázva

kb 2 ek. méz

kb 2 ek. szezámmag

só, bors

salátához:

2 db érett őszibarack, meghámozva, cikkelyekre vágva („nekünk 4 db, mert mi szeretjük a barackot”)

1 nagyobb db lime leve + lereszelt héja

1db chilipaprika, kimagozva (kierezve), apróra vágva

Kb. 1ek méz (lehet, h picit több volt)

3 ek. olíva olaj

3-4 marék madárbegy saláta vagy salátamix

só, kevés frissen őrölt bors

Elkészítés:

• A sütőt 180 fokra állítom.
• Elkészítem a dresszinget (mert a hússütéshez is kelleni fog egy egészen kevés belőle): lime levét, lime lereszelt héját, mézet, olajat és a felaprított chilipaprikát összekeverem, enyhén sózom. Fontos: Ennél az öntetnél (mint sok másnál is) az a lényeg, hogy bátran kóstolgassa, alakítsa mindenki egyéni ízléséhez az arányokat, a megadott arány csak a kiindulópont, plusz lehet dupla adaggal is kezdeni, mert el fog fogyni.
• Kevés olajat és a bacont serpenyőbe teszem, az olajat felforrósítom, közben gyorsan meghintem sóval/borssal a csirkemelleket, majd közepes láng felett bőrével lefelé piros ropogósra pirítom a húst (kb 5 perc). Megfordítom és további 2-3 percig pirítom a másik oldalát is (kérgesítem, hogy puha maradjon a hús sütés után).
• A húst és kisült szafját bacon-östül sütőtálba ültetem. A saláta lime-os dresszingjéből csurgatok 1-1 kanállal mindkét szelet húsra, rákenem a mézet, meghintem sóval, őrölök rá kevés borsot, majd megszórom a szezámmaggal.
• 10-12 perc alatt puhára sütöm.(Megjegyzés1: nem bőrös csirke esetén alapból szárazabb a csirkemell, így a 12 perc sütésből 7-8 percet letakarva süljön a hús, és utána pirítom rá felső grill/légkeverés funkcióval a mézet. Megjegyzés2 magamnak: olvastam valahol, hogy pirítás után fedő nélkül, 200 fokon kell 8 percig sütni, és az a tuti, majd úgy is kipróbálom.)
• Míg sül a hús, a salátalevelet összekeverem a barackkal, meglocsolom a lime-os mézes dresszinggel, alaposan elkeverem.
• Tálaláskor a salátát tálra halmozom, a húst pedig felszeletelve a tetejére helyezem.

Kísérőnek valami friss, üde kis fehérborocska remekül megy.

Jó étvágyat!

For Dummies p2: Mézes-kecskesajtos-padlizsános falatkák

A „for dummies” sorozat második versenyzője, 

ezúttal előétel/fingerfood kategóriában lépünk a kezdők ringjébe. 

 

Néha jó elpepecselni a konyhában, de ha hétköznapra esik a vendéglátás, nálam az elsődleges szempont a könnyű, gyors elkészíthetőség. (Merthogy az íz az úr, és nem szempont.) Ilyenkor szerény célkitűzésem, hogy legalább egy valami készüljön el időben, ezzel megelőzve, hogy a kopogó szemű vendégek a konyhapultot harapják ki éhségükben.  (Hm. Miért pont kopog a szeme valakinek az éhségtől? Ismeri valaki a mondás eredetét? Legyen már olyan jó, és vezessen ki a setétből…)

 

Ezeket a mézes-kecskesajtos-padlizsános minekhívjamok az ízek, illatok és látvány tökéletes egyensúlyát alkotják, kellőképpen villantós, és komolyan elronthatatlan; a minimum nagyon hálás fogadtatás borítékolható.

 

 

Mézes-kecskesajtos-padlizsános falatkák

 (ahonnan az ötlet származik)

Hozzávalók:

• 1 csomag előre elkészített levelestészta – mielőtt ennek láttán bárki anyázni kezdene (ahogy én szoktam az alaplétől), nagyobb szupermarketekben kapható, hűtőpultnál kersendő, Tante Anne (vagy valami Tante) a márkaneve. Mivel nekem van egy ilyen teljes mértékben alaptalan, velem született tésztagyúró parám, én mindig elvágom a tésztakészítés etapját, és a hűtőpulthoz járulok segítségért. Csodálatos találmány, trust me.
  
• 1 közepes méretű padlizsán
  
• 1 nagy fej lilahagyma
  
• 1 csomag (rúd) Sainte Maure kecskesajt  (nagyobb boltokban szintén mindenhol kapható)
  
• 1-2 szár friss kakukkfű
  
• 1 db tojás
  
• olívaolaj
  
• méz
  
• só, bors

Elkészítés:

 

• Sütőt 170 fokra állítjuk (légkeverés, vagy ha normál, akkor 180 fok).
  
• A padlizsánt apróra kockázzuk.
  
• 2-3 evőkanál olajat felhevített serpenyőbe öntünk, majd a padlizsánkockákat jól megforgatjuk benne. Sózzuk, és folyamatos ügyelés mellett puhára pirítjuk a zöldséget (max közepesen erős fokozaton). Ha útközben úgy érezzük, kezd égni, lehet alá önteni még egy kis olajat, aztán beforgatni, és fedő alatt tovább pirítani.
  
• Ha készen van, a frissen aprított kakukkfűvel és borssal megszórjuk, tálkában hűlni hagyjuk.
  
• A kiürített serpenyőben az aprított hagymát forró olajon megfuttatjuk, ha átlátszó, jók vagyunk, ezt is félrehúzzuk a tűzhelyről hűlni.
  
• A sajtot elővesszük, és kb fél centis karikákra vágjuk.
• A kész tészát kivesszük a hűtőből (fontos hidegben tartani, amíg csak lehet, mert kényes darab!) kigördítjük, és kb. 5x5 centis négyzethálót szabunk egy kés segítségével. Az így kapott szeletkéket sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük.
  
• Egy tojást felverünk, és a tésztalapocskákat gyorsan átkenjük vele (nem tragédia, ha kimarad, ettől csak a színe lesz szebb a megsült tésztának).
  
• Eztán jöhet a pakolászás. Először minden négyzetre teszünk egy kis hagymát, aztán halmozunk rá egy kevés padlizsánt, majd a kecskesajt karikával zárjuk a sort.
• Kb. 15-20 percig sütjük – addig, amíg a tészta egyenletes aranybarnára sül. (Érdemes figyelni a 15. perc után).
  

 

Ha kész, vegyük ki, és mindegyik lapka tetejére cseppentsünk egy kevés mézet. (Űűűűűűű de nagyon jó rá…) Ha már nem annyira forró, hogy kiessen a kezünkből, és szétégesse a szájpadlásunkat, tálalható is.

És hogyan tálaljuk?

Hát, lehet magában is enni, én is úgy adtam a lányoknak, de igazán nagyon villantós akkor lesz, ha salátára ültetjük. Én itt most rukkolaágyra fektettem, és körbelocsoltam  mézes-mustáros vinaigrette-el.

 

Mézes mustáros vinaigrette

1 kisaknál mézesmustárt (vagy 1 kk natúr mustár+1 kk méz) elkeverek 1 evőkenál (lehetőleg citromos) olívaolajjal, és két evőkanál fehérbor ecettel (muskotályosat használtam). Ha több kell, tessék felszorozni a mennyiséget. Pici só, frissen őrölt bors, és kész a világ  - szerintem - legfinomabb saláta dresszingje.

Sok sikert! :) 

 

Sárgadinnyés paradicsomsaláta chilis lime öntettel

Ha van olyan, hogy szexi saláta, akkor ez az. Ez nagy szó tőlem, hiszen nem is szeretem a sárgadinnyét.

Kezdjük az elején.
Az igazat megvallva a sárgadinnye az egyetlen gyümölcs, amit nem eszem szívesen. Nem ráz tőle a hideg, de egyszerűen nem jön be, egyáltalán nem, így legtöbbször a tányérról kitúrva végzi. Méltatlan ugye? (Ellenben asztaltársasában egyértelműen népszerűségnövelő faktor.)

De a személyes jó viszony kialakítása talán nem teljesen reménytelen.
Mert voltak ám olyan dolgok, nem is egy, melyeket fokozatos terápia eredményeként sikerült megszeretnem, sőt, vannak olyan alanyok, melyek mára az abszolút kedvenc listán biztosítottak maguknak állandó helyet.

Legjobb példák, kronologikus sorrendben:

• Ha 15 éve azt mondja valaki, hogy az elsőszámú alkohol számomra a bor lesz, értetlenhülyén nézek rá.
• Ha 10 éve azt mondja valaki, hogy imádni fogom a mindenféle állagú és szagú sajtokat, erős cinizmussal átitatott bólogatással fogadom.
• Ha 5 éve azt mondja nekem valaki, hogy a mindig fintorral kitúrt olívabogyót magában fogom nassolni, kontrának én is mondok egy viccet.

Már megint miből lesz a cserebogár, ugyebár. :)

Vissza a dinnyére: magam is tisztában vagyok vele, hogy mellőzése mindenképpen veszteség a számomra. Úgy döntöttem, itt az ideje a határaim feszegetésének.

A döntésben nagy szerepet játszott, hogy délelőtt belefutottam egy receptbe, amiben a szóban forgó gyümölcs az abszolút all time favorite paradicsommal került egy salátába. Na ha valami, hát ez nagy eséllyel lehet jó viszonyunk ugródeszkája – gondoltam magamban – és a hirtelen jött felbátorodást kiaknázva munka után söpörtem is a zöldségeshez, beszerezni életem első, saját részre vásárolt sárgadinnyéjét.

A pontos receptre nem is emlékszem, de feltaláltam magam, és az eredményre tényleg a szexi jelző áll a leginkább. Nem szimplán jó, vagy finom, vagy egzotik, ez kérem szexi. Hogy miért? Nemtom, de attól még az, ugyanolyan szavakkal nem megmagyarázható módon, mint ahogy egy Mustang (klasszik '67 és új, prrrr) vagy egy jó olívabogyós vodka-martini is vitathatatlanul szexi, és kész.

Ja, szerény véleményem, hogy valami jó krémes kecskesajt és egy kellemesen hűvös, száraz fehérbor (mondjuk talán egy jó chardonnay szerintem) Marilyn Monroe-s magasságokba emelte volna a költeményt. Ami a bort illeti, tegnap sajnos mindent megittunk, sajt sem volt megfelelő a háznál, így nincs mit tenni, előbbiek együttesen remek alapot szolgáltatnak a mielőbbi ismétlésre.

Mindezek mellett fontos elmondanom a salátáról, hogy reményt adott, mert isteni lett. Lehet, hogy 5 év múlva a sárgadinnyével szembeni finnyázásomon is csak mosolyogni fogok?

Sárgadinnyés paradicsomsaláta chilis lime öntettel
2 személyre

fél sárgadinnye, melynek húsát gyümölcsvájóval kanalaztam ki
5-6 db érett paradicsom, kimagozva, apróra vágva
1 db kisebb méretű lilahagyma vékonyan felkarikázva
3-4 marék rukkola
(legközelebbre: 15-20 deka kecskesajt, vagy esetleg krémes fetasajt, felkockázva)

Az öntethez:
1 tk lime-os chiliszósz, vagy ½-1 db chilipaprika, finomra vágva (ízlés szerinti mennyiség, ereket el lehet távolítani, ha valaki nem bírja a csípőset)
1 marék petrezselyem
1 db lime leve
1 ek. méz v barnacukor (ill. ízlés szerint)
1 csipet só

• Sárgadinnyét paradicsommal, hagymával egy tálban elkeverem (ill. sajtot is, ha van).
• Öntethez hozzávalókat bekeverem, kóstolom, ha kell, igazítok.
• Kész öntetet jó alaposan összekeverem a salátával.
• Jól behűtöm (ha van idő).
• Tálalás előtt a rukkolát is belekeverem.

Voila, bon apetit!

Ázsiai sült zöldséges, karamellizált tofus saláta (VKF XVII)

Ha jobban meggondolom, az én értelmezésemben bármi elfut „saláta” kategória alatt, amiben van nyers/főtt zöldség/gyümölcs és a nagyobbik hányada a fogásnak hideg. Mivel a hétköznapjaim meghatározó táplálékáról van szó, az évek alatt meglehetősen sokfajta változatot fejlesztettem ki (ld. pölö saláta címszó alatt jegyzetteket). A rengeteg variációnak azonban eddig mindig volt egy közös nevezője: hogy céltudatosan, már első körben salátának készültek. De ki gondolta volna, még mindig van új a nap alatt! A lustaságnak, a melegnek, és a csillagok állásának eredményeképpen mától eggyel több válfaját jegyzem a műfajnak: a maradékból készült, riszájkling salit.

Történt ugyanis, hogy a tegnapi piknikre ipari mennyiségű szusival készültem, és ebből adódóan maradt nem kevés felhasználatlan töltelék (szusi recept coming soon). Megvolt már a felhasználási ötlet is, asian style tésztát terveztem készíteni belőle, ellenben a nagy meleg feat. 3 óra bringázás után nem akaródzott meleget enni, no meg itt van Dolce Vita remek salátás VKF kiírása is, gondoltam, egyszer akár időben is elküldhetném rá a receptet (!!!); az alternatív felhasználást illetően több szempontból is óriási volt a kísértés…

Szal hirtelen ötlettől vezérelve fogtam, hűtőből ki, tálban minden összekever, lefotóz, és jóízűen bepálcikáz. Elkészítés: fél perc. Oké, sokat lendít a dolgon, ha előtte való nap szusit, de legalábbis sült zöldségeket készített az ember. De külön is megéri az egyáltalánnemisolyansok babrát, mert nagyon finom lett.

Ázsiai sült zöldséges, karamellizált tofus saláta

Hozzávalók 4 személyre
1 db közepes cukkíni, zsülienre vágva
4 db kisebb répa, zsülienre vágva
1 doboz natúr tofu
Szójaszósz
Szezámolaj
Mogyoróolaj
1 doboz mungóbabcsíra


Tofupáchoz:
1 ek. szezámolaj
kb. 5 ek. szójaszósz
1 gerezd zúzott fokhagyma
kb. 1 púpos ek. nádcukor
fél lime leve
1 tk. reszelt gyömbér
2 ek. szezámmag
1 ek. édes csiliszósz

A tofu pácolásával kezdem. Alaposan összekeverem a páchoz valókat (szemre ment, szal a fenti mennyiség az irányadó, de lehet és tanácsos kóstolni és utánigazítani, ízlés szerint), majd a csíkokra vágott tofukat meghempergetem a szószban.

Míg érnek az ízek, a zöldségeket sütöm meg, külön-külön (hogy ne legyen ugyanolyan az ízük, egyiket szezám, másikat mogyoróolajon sütöm, de ez igazán egyén- és ízlésfüggő).
Felhevített wokban (serpenyőbe) öntök egy kevés mogyoróolajat, és rögtön borítom is rá a répát. Picit pirítom (kb 1 perc), majd rálöttyintek a szójaszószból (kb. 2-3 evőkanál, ill. ízlés szerint). Akkor jó, ha már kezd puhulni, de még ropogós: ilyenkor szedem ki egy tálba.

Jöhetnek a cukkínik, de érdemes két sütés között gyorsan kiöblíteni az edényt, hogy a maradék szósz ne égjen rá az újabb adag zöldségre. Cukkínit meglocsolom kevés szezámolajjal , fél perc pirítás után jöhet a szójaszósz, majd a csíkokat éppen roppanósig pirítom, majd a sült répák mellé fektetem.

Újabb woköblítés, majd újra felhevítem az edényt. Opcionális, mindenesetre nekem bejött, hogy a páclevet magában fél percig sütöm; ennyi idő alatt a nádcukor picit karamellizálódik, amitől a tofunak különlegesebb lesz az íze. Fél perc után dobom rá magát a tofut is, és kb. 2 perc alatt (tofudarabok méretétől is függ) készre pirítom. Ezúttal nem ropogós pirosra, mert azt szerettem volna, hogy szaftos maradjon: ha kicsit kezd duzzadni a tofu, akkor már jók vagyunk.

Ja, a mungóbabcsíra. Ami lehet szójabab csíra is, de én most ezt kaptam le a polcról. Gyorsan kevés mogyoróolajon, kb 2-3 evőkanál szójaszósszal elkeverve hirtelen pirítom, kb. 1 percig. Ne tovább, mert éppen csak megpirítani szeretnénk! Ha tovább tesszük ki hőnek, akkor minden olyan kvalitását feladja, ami miatt szeretjük (friss, ropogós): elfő az összes leve, összecsoffad, rágós és nem mellesleg randa lesz.

Répát, cukkínit és tofut elkeverem; biztos ami ziher, a pirított csírát nem adom hozzájuk, amíg tényleg teljesen ki nem hűlnek. Ezután pár óra a hűtőben, és már lehet is készíteni a pálcikákat.

Egyébként – természetesen - melegen, köretként (húsevőknek), vagy éppenséggel egytálételként kínálva is tuti befutó, ráadásul ebben az esetben ténylegesen gyorsan elkészítető.

Rákattanat saláta

Lila Füge nemrégen kilőtte az űrbe a kérdést, mit eszünk, ha csak úgy casual. Én kommentben belibbentettem a kattanatsalimat, Mademoiselle Moha erre hozzámvágott egy hógolyót. Visszadobok salátával. :)

Jellemző rám, hogy ételek, ízek iránt hirtelen szerelemre gyúlok, és gyorségésben élvezem ki a kapcsolatunk minden szikráját. Ettem én már lila ködben fél évig paradicsomos majonézes-szendvicset, de még számos étel lenne, melyek életem egy-egy korszakához kötődnek.

Ez is egy ilyen étel. Semmi extra, mégis elkapott. A munkahelyem mellett van egy igen divatos, mexikói/olasz/francia ízekkel muzsikáló gourmet kávézó/büfé, ahol többek között brutál wrapokat készítenek. Ott értettem meg, hogy mire jó az ecetes sült paprika. Krémes feta kockák és paradicsom közé ágyazva, kis rukkolával tortillába tekerve, hóli gudnessz.

Vettem is egy ipari kiszerelésű ecetes paprikát nagy lelkesedésemben. Azóta versenyt futok a lejárati idővel, ás minimális változtatásokkal, de nagyjából minden nap ez az ebéd. De ez nekem nem gond, mert igen, én ilyen füligérőszájas-rákattanós fajta vagyok.

A mostaniból kimaradt a krémes feta (nem volt itthon), és a magának állandó helyet kivívó roston cukkíni, ami bár volt itthon, a hülye diéta szerint ez fehérje-napon „bignono”, mert a főtt zöldség keményítőnapos versenyzőnek minősül. Jut eszembe, a sült paprika sem nyers zöldség. A kukoricáról nem is beszélve. És akkor én pont a cukkínit voltam képes kihagyni?!?!?! Én tiszta hülye vagyok. És bebuktam egy újabb napot. Hibaarány: 2 out of 6.
Sírnom illene, mégis nevetnem kell. Mindig így van ez.

Rákattanat saláta á la Gourmandula

Buffala mozzarella (hmmmmm, bárcsak mindennap ilyet ehetnék, ég és föld a hagyományoshoz képest)
Kecskesajt

Permezán
Ecetes sült paprika
Saláta
Fél avokádó
Paradicsom
Kukorica (magnana-magnana küzin kattanat)
Citromos olívaolaj (enélkül most nem élet az élet)
Bors
Só
Balzsamecet
Pesto (még mindig a szálkás…kezdem megszokni)
Fekete olívabogyó (nem bírok róla lejönni, amióta 1 éve véletlenül megszerettem)

Mindent összeaprítok, elkeverek, nagy boldogságban bekanalazok.

Avokádó tempura thai rizstészta salátával

Ha létezik olyan, hogy nehéz japán étel, akkor az a tempura. Azért az étel nehézsége relatív, mert ami a Jingmung család emésztőrendszerének egész estés pihegős program, az itthon könnyed előételként szerepel az étlapon.

Egyébként maga a tempura szó konkrétan a tésztát jelenti, amibe a különböző zöldséget vagy tengeri herkentyűket mártják. Nevén nevezve palacsintatésztába mártott apró falatok, forró olajban kisütve. (Plusz info: az egyetlen fogás, ami a Fuji étteremben nem az igazi.)

Ez nem is Fuji inspiráció, az eredeti ötlet a Spoon szakácsát dícséri, és bár elsőre az olajban sütött avokádó nekem cseppet nehéznek tűnt, meglepően könnyen takarítottam el a tányéromról. A kreációval kapcsolatos egyetlen hiba a salátában bújik meg, mert az üvegtészta miatt lehetetlen kultúráltan enni. (…vagy csak engem nem tanítottak meg felvállalhatóan táplálkozni?) Mindenestre biztos-ami-ziher alapon első randin, munkavacsorán, egyéb viselkedős alkalmakkor inkább ne, minden más helyzetben nagyonisde.


Avokádó tempura thai risztészta salátával (4 személyre)

I. Avokádó tempura

4 db kisebb méretű, vagy 2 db nagyobb, kemény, de nem teljesen éretlen avokádó (fejenként kb. 4 szelet)

Tempura tészta (eredeti tésztarecept itt)
1 tojás
1 cup jéghideg víz (vagy szóda)
1 cup liszt

Verjük fel a tojást, adjuk hozzá a jéghideg vizet, végül az átszitált lisztet. Ne kavarjuk agyon, állítólag nem jó neki.

Az avokádókat pucoljuk meg, és vágjuk kb. 1 centis szeletekre.
Tésztába bemárt, forró olajban gyönyörű aranybarnára süt.

Tippek azoknak, akik a japán anyósjelöltet is le akarják főzni, vagy szimplán bajnok tempurát szeretnének készíteni.

1. Nagyon fontos a jéghideg víz. Bár nem lehet elég jeges ahhoz, hogy fittness étel legyen a végeredmény, a minél alacsonyabb hőmérséklet akadályozza meg, hogy sütéskor a tészta értelmetlenül sok olajat szívjon fel magába. Pont emiatt a tésztát célszerű közvetlenül sütés előtt készíteni.

2. Azt is mondják, hogy ne keverjük túl a tésztát, és ügyeljünk, hogy a falatkákat csak vékony rétegben takarja be.

3. Profiknak az olaj hőmérsékletére is oda kell figyelni. Ha többféle dolgot sütünk, mindig a zöldséggel kezdjük, mert annak egy árnyalatnyival alacsonyabb az ideális sütőhőmérséklete.
Konkrétan, zöldségek 171 (340F) fokon pirulnak a legszebbre, ugyanez az eredmény tengeri herkentyűk esetében 177 (350F) fok (na jó, ugye senki nem gondolja, hogy ezt én tényleg lemértem? …csak ha már van ilyen információm, gondoltam, megosztom a lelkes nagyérdeművel.).

4. Akkor honnan lehet tudni, mikor jó az olaj hőmérséklete? A japán szakácsnő útmutatása a következő: dobjunk egy cseppnyi tésztát az olajba. Ha a tészta azonnal a felszínre tör, kicsit túlmelegedtünk. Ha a tészta esés közben félúton megáll és utána jön vissza, akkor jók vagyunk.

II. Thai rizstészta saláta

(4 személyre)

Fél fej jégsaláta, csíkokra vágva
Fejenként 4 szem koktélparadicsom, negyedelve
1-2 db ropogós zöld körte, julienre vágva (eredetiben licsi volt, én azt nem nagyon szeretem)
2-3 sárgarépa, julienre vágva
1 db sárga kaliforniai paprika, julienre vágva (csak a színe kedvéért is muszáj)
1 csomag vékony üvegtészta
2 marék pörkölt sósmogyoró
1 db lime 3 fejenként egy cikkely a tálaláshoz
Chiliszósz
Friss korienderlevél finomra aprítva (ízlés szerint)
Szezámolaj
Édes chiliszósz (tálaláshoz)
Só


Az üvegtésztát pár percig forró vízben áztatjuk, pár percet várunk, és készen is van. Alaposan csepegtessük le.

A répát szezámolajon kevés szójaszósszal pár perc alatt félkész-ropogósra sütöm.

A saláta kivételével zöldségeket egy nagy tálban összekeverem, hozzáadom a répát, a tésztát, megöntözöm szójaszósszal (figyelem: ez is csak jófajtával működik, ne ezen spóroljunk), ráfacsarom 1 lime levét, beleszórom a koriandert, megöntözöm kevés szezámolajjal, vérmérséklet szerint adok hozzá chilit és/vagy chiliszószt, ha kell, picit sózom.
Legvégén mehet bele a salátalevél és a mogyoró. Done.

Az avokádó tempurához tálaláskor kötelező jelleggel adjunk édes chiliszószt, és egy cikkely lime-ot (utóbbit annak kedvéért, aki a savanykás ízt halmozottan kedveli).

Megjegyzés: nem kevésbé finom, de bícsszezon-barát változat, ha a tempura helyett tofut készítünk a saláta mellé. Vágjuk kockára, és süssük ugyanúgy, mint a répát.

Thai Pomelo saláta

Múlt héten a Culinaris főzőkurzusán jártam. Téma: Vegetáriánus ételek.

Elvárásokkal (és persze késve) érkeztem, ami nem feltétlenül bölcs hozzáállás (semelyik szempontból). Inspirációt kerestem, olyan hozzávalókat, technikákat, praktikákat, amit a saját, autodidakta főzőiskolám nem vonultatott még fel.

Megelégedéssel tölt el, hogy amire számítottam, azt nagyjából hozta mind a menüsor, mind az este.

Kettő fogást már reprodukáltam is, mert 1) nagyon ízlett, 2) ha most nem mentem a szimpatikusabbját, akkor félő, hogy a papírra vetett receptek feledésbe vesznek.

Jöjjön hát az első.

A pomelo, azaz citrus grandis (muhaha, mily találó), az a zöld, godzilla grapefruitnak látszó tárgy, amibe mostanában úton útfélen beleszaladtam, de őszintén szólva eddig nem igen tudtam hová tenni. Miután a grapefruit azon két (!) gyümölcsök egyike, mely nem igazán nagy kedvencem, nem is nagyon foglalkoztatott, hogy bármennyit is megtudjak a titokzatos gömbről. Orromat magasba emelve, hatalmas öntudattal siklottam el mellette, majdnem úgy, mint a húsos pult előtt szoktam: 'haladjunk tovább, ez nem érdekel'. Megkérdőjelezhető hozzáálásom miatt az egyenesen a citrusok királynőjének kikiáltott különlegességet, és ergo az itteni receptet magamtól nem hiszem, hogy valaha is kipróbáltam volna. És mily ostoba hiba lett volna!

A pomelo a grapefruitnál sokkal enyhébb ízű, a jellegzetes fanyarságot – ami miatt a kistesó nálam nem népszerű – olyan lágyan hozza, hogy az már kifejezetten kellemes.

A thai konyha lelkét adó ötös ízfogat (csípős, savanyú, édes, sós és opcionálisan kesernyés) ebben a fogásban is harmonikus egészet formál, a citrusos jellegnek köszönhetően pedig különösen alkalmas étvágygerjesztő gyanánt, előételként kínálni egy jó kis thai menüsor első szereplőjeként.

Thai pomelo saláta

(by James McClure, az est házigazdája)

Hozzávalók 4 személyre

3ek. halszósz (a sós ízért ez felel, de vegaként most inkább sóval csaltam; kipróbáltam a szója szószt is, szvsz nagyon nem jó bele)
3 lime leve
1 ek. pálmacukor (de akkor se menjünk Dunának, ha csak pl. nácukor ,barnacukor van kéznél)
1 pomelo
1 gránátalma
2 ek. kókuszreszelék (ha macsettával sikerül hozzáférni egy kis friss kókusz húshoz, az nyilván ütősebb lenne)
2 ek. földimogyoró (opcionális)
kb. 10 szem vizi gesztenye (opcionális: nálam most ez került bele, mogyoróm nem volt)
2 kisebb salotthagyma
1 marék menta
2 levél thai bazsalikom (nem a klasszik görög vagy olasz, az nagyon más!)
2 piros chili

Készítsük el az öntetet. Tálkában összekeverjük a halszószt, a limelét és a cukrot, és addig kevergetjük, míg a cukor teljesen fel nem oldódik. A pálmacukor azért ajánlott, mert egészen különleges, szinte karamell-szerű íze még karakteresebbé teszi az öntetet.

Hámozzuk meg pamelát. Na ez elég babra. A főzőtanfolyamon szerintem a létező legbonyolultabb módon oldottuk meg a kérdést, itthon már a saját fejem után mentem. Felnégyeltem, éles késsel kivájtam a héjából a cikkelyeket, majd a vastag, használhatatlan elválasztó hártyák mentén elválasztottam a gyümölcs húsát.
Jófajta polemóban nincsenek magok, de se címke, se röntgen nem igazít el minket vásárláskor, szóval kénytelenek leszünk magunk a sorsra bízni. Nekem most pechem volt, túlélhető.

Négyrész vágom a gránátalmát is, és a magokat a pomelo húsához szórom.
A chilit félbevágom, a magokat eltávolítom, és vékony csíkokra szelem. Ez is megy a kalapba. Hagyma szintén. Ja, salotthagyma (aka salotta, mogyoróhagyma): azért jó, mert hozza a hagyma ízét, de sokkal diszkrétebben, lágyabban, és nem mellesleg fogyasztása után is randiképes marad az ember (lánya).

Vizi gesztenye. Kedvcsinálónak: totál ízetlen, vízben növő (tavi) gyomnövény (kép és egészen picit több info itt), viszont a zsenge retekhez hasonlóan ropogós, és csodálatos frissességet kölcsönöz az ételnek. (Ezt visszaolvasva wonder why nem sales-es területen mozgok, nem igazán sikerült meggyőzőnek lenni… pedig tényleg jó bele!) Nem egy drága dolog, hipermarketekben is láttam már a nemzetközi konyha részlegnél, konzerv formában.
Fontos: hacsak nem határozott szándékunk, hogy a nyári evezős túrák konzervíz dominálta hangulata egzotikus köntöst öltve elevenedjen fel az ebédlőasztalnál, ne egyenesen a léből szedjük ki, hanem jóóól öblítsük át.
Nagyjából harmadokra szeljük, és hozzáadjuk az egyre alakuló salátához.

Jönnek a zöldek. Thai bazsalikomról annyit, hogy sok helyen döbbentem szaladtam bele, hogy alternatívaként az itthon elterjedt rokon is nyugodtan használható. Én ezzel kérem tisztelettel nem értek egyet.
Szerintem nem helyettesíthető az Európában honos változattal, mert a rá jellemző, már-már ánizsos beütéssel rendelkező (háhá, eddig aszittem, hogy az ánizsosság az én fantazmagóriám, de nem, a linkben is eszongyák), erős karaktert hiába keresnénk az olasz/görög sógoroknál. Lényeg a lényeg, nem kell belőle sok, de az jó, ha belekerül a salátába. A Culinarisban mindig van, de hogy ne csak mindig őket reklámozzam (akaratlanul!), szerintem pl. a Budagyöngye éjjel nappali zöldségesnél, vagy a Mamut I. -1 szintjén lévő zöldségesénél is jó eséllyel futhatunk bele (érdemes telefonon érdeklődni, és akkor nincsenek felesleges utak).

Szal ott tartottunk, hogy felaprítjuk a mentát és a thai bazsalikomot, és zsupsz a többiek után a tálba.

Egészet elkeverjük az öntettel, és utolsó lépésként a száraz serpenyőben enyhén megpirított kókuszreszeléket is beleszórjuk. Ha mogyoró is kerülne a salátába, szintén frissen pirított formában, ebben a fázisban kerüljön bele.

Ja, aki felfigyelt rá, és azóta sem hagyja nyugodni, vajon mi lehet a másik, egyben abszolút első, nem szívlelt gyümölcs, annak megsúgom....sárgadinnye. Tomtom, ez sokmindenkire szemöldök lifting hatással van, de istnenem, mit csináljak, én sem örülök neki, de ez van.

Balzsamecetes-mézes-mustárban sült tofu kaliforniai paprikával

Még egy mustár, most tofuval, még mindig sali, megint pikáns.

Egy nagyon kemény héttel a hátam mögött és egy kétórás ironwoman kiképzés után hazaesve nem éreztem magamban elég erőt a vadonatúj konyha méltó felavatására, az igazi örömködést holnapra tervezem.

Gyorsan, valami finomat, ez volt a cél, publikálhatóság nem volt szempont. De úgy alakult, hogy ez a mézes-balzsamecetes mustár talán még a gyömbéressütisnél is finomabb, és mintha egyenesen a tofuhoz álmodták volna meg az ízharmonikusok. Az a bizonyos, első falat ízlelése utáni térdberugózós, döbbenettől bólógatós-mosolygós ’Úúúúúúúúúh’ fajta. Muszáj gyorsan lejegyeznem nehogy véletlenül a feledés homályába merüljön nekem!


Mustárban sült tofu szelet, paprikahússal

A natúr tofu szeleteket kis olajon, mindkét oldalán enyhén megpirítom. Mielőtt aranybarnára sülnének, a balzsamecetes mustárból kenek rájuk egy késhegynyit, és hasra fordítva kb fél percig sercegtetem. Utána jön a másik oldal, ugyanígy.

Ha kész, a cikkelyekre vágott piros kaliforniai paprikákat dobom a serpenyőbe, és héjukkal lefelé sütöm őket pár percig. Ellenőrzöm, ha hagyja magát megválni a héjától, kikapom, megnyúzom, és a pucér paprikahúst a mustáros tofuszeletekre simítom. Picit sózom, borsozom.

Salátát halmozok egy grande tányérra, kevés olívaolajat, balzsamecetet csepegtetek rá, pianoban sózom, borsozom, és ráfetetem a csíkokra vágott tofukatonákat. Nekem vacsi, de pikáns előételként húsevők is biztos értékelni fogják.

Én pezsgőt pattintottam hozzá. Mégiscsak új, álomszép konyhám van, vállfelhúzós-nyakbehúzós, hunyorítósan-mosolygós juuuuuuuuuuuuuuuuuj!

Mazsolás juhsajt érem, gyömbéres-mézes-mustáros saláta ágyon

Elöljáróban: ha nem szereted a mazsolát, ez itt most nem a te napod, next page.

Az éremnek mindig két oldala van, ennek is itt, ni. Ugyanis ez a sajtkorong nem az én művem, de olyan egyszerű, hogy akár én is készíthettem volna (next time). Most Culinarisék megelőztek, az ottani – uccsó! – versenyző pedig igen kihívóan kacsintgatott rám a pult mögül. Az ilyet mindig is hajlamos voltam sorsszerűnek értékelni, szóval zsupsz, már landolt is a kosaramban.

A saláta home-made (na azért ettől nem dagad a mellkasom), alapja a szintén ma és ott zsákmányolt gyömbéressütis!!!-mézes-magos mustár. Muszáj volt azonnal kezdeni vele valamit.

Tehát:
Végy friss juhtúrót, gyúrj belőle 8 éves gyermektenyérnyi gombócot (gyors átgondolás után ez tűnt a megfelelő mértékegységnek, de mivel momentán nincsen kéznél egy 8 éves sem, nem merem biztosan állítani). A gömböket szumó játékos mozdulatait imitálva, határozott vezetéssel táncoltasd meg az előzetesen beáztatott mazsolaparketten. A kellőképpen határozott mozdulatok garantálják a lapos formát.

A salátaöntethez egy nagy evőkanál mézesmagost kevertem össze jófajta olívaolajjal, és egy pici fehérborecettel, ezt öntöttem rá a salátára és a felkockázott paradicsomra, a tetejére pedig pirított mandulát szórtam.

Megjegyzem: nem mondom, hogy másfajta mustárral nem működik az öntet, de én mindenképpen magossal csinálnám. Ja, és mivel ez a mézes-gyömbéres beütés lenne a lényeg, esetleg meg lehet próbálkozni manuál belekeverni a mézet és a gyömbért.

Jé, most jut eszembe, nem is sóztam. Nem hiányzott. Biztos azért nem.
Jé2: szombat este van, ideje fényesre suvickolni a táncos cipellőimet, székhelyemet pedig ideiglenesen a konyhából a bárba helyezem át.

Citromos - Cukkinis tésztasaláta, házi pestoval

Itt a nyár utolsó hétvégéje. (Illetve, Nektek már el is múlt. Hüpp.) Az élet nem hagyja, hogy csak úgy elegánsan elsasszézzak mellette, már három napja búcsúzom folyamatosan, és még csak péntek van.
Két nagy hejehuja között meg satuként szorítja lelkiismeretemet az idő: annyi minden tennivaló lenne még az ősz beköszönte előtt a konyhában és a lakás körül!

Ha ez a hétvége nem is a dolgosságról fog szólni (hova szépítsem, lássuk be), azért legalább egy pici pipát jó lenne behúzni, legalább egy tétel mellé, a képzeletbeli lista jobb oldalára.
A péntek esti programom pont kapóra jön, szokásos beszélgetős-borozós, teraszon-lazulós passzivitást hirdettem, mi casa 800.

A lényeg: olyat kellene készítenem (persze csekély energia befektetés mellett), amit azelőtt még sosem, azaz értelmes és hasznos tételként vonultatható fel a vasárnap esti magammal szembeni elszámoláskor.
És akkor a befőzés, a nyakig paradicsomszószba merülés, a terasz pácolása várhat még egy kicsit (manana manana).

Persze a meghirdetett kezdés előtt 1 órával még lövésem sem volt, mit is, hogyan is.
’Gon-dol-kodj! Gon-dol-kodj!’ mondta az összeráncolt szemöldökű Micimackó, miközben az egyes szótagok erőteljes megnyomásával egy időben öklével próbált homloka alatt megbújó agysejtjeire egy-érintéses, levédett masszázstechnikával bátorítólag hatni.

Felnézek, szemben velem a kis fűszerültetvényem. Ami már nem is olyan kicsi. Az igazat megvallva, lassan dobálózhatok a bazsalikom-zölddel, úgy nekilendültek a bokrok. Tényleg: mi a fenét fogok ennyi bazsalikommal kezdeni? Eddig babusgattam, nevelgettem őket, lábujjhegyen jártam körülöttük, és csak finoman, módjával mertem ritkítani. De most már lássuk be, hova spájzoljak tovább 3 dézsányi bazsalikomot, sehova, azaz el kéne kezdeni kopasztani. Csicsing! Pesto! Könnyű elkészíteni, nagyon régóta tervben van, és valamennyire különleges is.

Szóval jól behűtött, házi-pestos, grillezett citromos-cukkinis tésztasalátával vártam a barátokat. És amiért ezt az egész főzőcskét annyira imádom: Olyan ember, aki –saját elmondása szerint - nem is szereti a tésztát (ez mégis hogyan lehetséges?!), az is háromszor szedett a tányérjára, utána meg már egyenesen a tálból csipegetett (és nem azért, mert munchies volt).

Szumma szummárum, megoldottam a magamnak kitűzött feladatot. A nyár utolsó hétvégéje elsősorban a mulatságról szólhat, és mégsem száll tova haszontalanul: új recept született, aratott sikert és írta be magát a repertoárba. Nekem ez most bőven elég volt. Pipa.

Citromos - Cukkinis tésztasaláta, házi pestoval

Házi pesto-hoz:

2 bögrényi friss bazsalikomlevél
fél bögre parmezán
fél bögre extra szűz olíva olaj
1/3 bögre fenyőmag
3 gerezd fokhagyma
só, bors

Na szóval. Nagyon-nagyon bonyolult, csak a legnagyobb mesterek, több évtizedes tapasztalat és jó adag bátorság kell hozzá, hogy neki merjünk ugrani. Előtte érdemes egy laza meditációt is nyomni, hogy egyensúlyba kerülj az univerzummal, talán úgy több esélyed lesz jól kijönni a dologból. Zöldeket és az olíva olajat beletettem az aprítóba, megpulzáltam, beletoltam a maradék mindent (sóval óvatosan, mert a parmezán is elég sós), és összepépesítettem. Tiszta stressz, nem? Kb. 1 bögrényi lesz belőle. És nagyon üt.


Tésztasalátához:

2 db közepes cukkini
Fél kiló penne (de fusilli is jó lett volna, sőőőt, merthogy a csavaros fajtára könnyebben ráragad a cucc, csak most nem volt éppen nekem ilyenem)
2-3 szem paradicsom felkockázott húsa (azaz kimagozott, lé nélküli legyen)
1 nagy darab citrom leve
2 gerezd fokhagyma
1 görbe bögre Házi pesto (ld. fennt)
3 ek. extra szűz olíva olaj

Pennét megfőzöm (igen, al dentére, ezt most olyan divatos mondani, ám legyen), leszűröm, elkeverem az olajjal, hagyom hűlni.

Cukkiniket cikkelyekre vágom, fokhagymát felszeletelem, és olíva olajon megpirítom (só nélkül, hogy a cukkini íze jöjjön ki, ne a leve).

Ha megvan, a citromot kétharmadnál ketté vágom, a nagyobbik darab levét rácsorgatom a cukkinire, elkeverem, és mialatt a paradicsomokat megfosztom magjuktól és nedvüktől (erre a fajta savanyúságra nincs most szükség), hagyom, hogy citromlé és fokhagymás cukkini együtt pihenjenek egy picit.

Nagy tál elővesz, minden belekever, íz, sósság, citromosság egyéni ízlés szerint hozzáigazít, eddigre nagyjából minden langyos, azaz mehet a hűtőbe. Kb. 1,5-2 óra múlva a citrom-fokhagyma-pesto trio büntetőmódon kezd összeérni, ettől a ponttól kezdve neki lehet esni, bár megjegyezném, minél több időt kap a hidegben, annál jobb lesz.

(Megjegyzés: megtehettem volna azt is, amit már sokszor máskor, időtengerben úszkálva megcsináltam, hogy a nyers cukkinikatonákat fokhagymás-citromos öntetben hagyom órákon át pácolódni (maximális ízhatás kb. 5-6 óra után), és csak ezután sütöm ki, de most nem volt erre időm. Így is nagyon jó lett.)

Tálalás előtt parmezánt reszelek a tetejére (’Még véletlenül se porral szórd meg ember!!!’).

Na ki emlékszik, hogy maradt még egy 1/3-nyi darab citromunk? Miután tányérra szedtük a tésztát, ki-ki magának ebből csepegtessen a tetejére még egy picit.

3magos-gyümölcsös fetasaláta

Übergasztrociki a menzáról meríteni ötletet?

Úgy kezdődött, hogy találtam egy endíviát a zöldséges rekeszben (mindig és minden spontán megmozdulásom így kezdődik). A salátalevél-keverék alatt bújt meg, és utóbbit alaposabban szemügyre véve meg kellett állapítanom, hogy azt is asap fel kellene számolni. Mentőakció indul, lehet kreatívkodni, éljen éljen!

És akkor a menza-fonal. Általános és elfogadott nézet, hogy a menzák, úgy általában és konkrétan nem képesek a társadalom kifinomultabb felének kedvére tenni. Ötletforrásként megemlíteni, na az meg egyenesen gasztrokáromlás. Vagy mégsem? Őőőő, meredeken hangzik, érzem én is, de let me explain. Gondoljunk csak bele. Még a szépemlékű Junior étkezési vállalatnak is megvoltak a maga klasszikusai, amikkel találkozva a mai napig sóhajtozós-nosztalgikus állapotba kerülök.

Emlékszem, hogy nálunk otthon mindenkinek megvolt a maga sulis favoritja (mégis, van olyan, akinek lett volna?!), és Édesanyám hiába is próbálkozott otthon ugyanolyan név alatt futó étellel, az bizony soha nem lehetett olyan (jó), mint az isiben. Szegénykém, elég rossz emlékeket őrizhet a bratyók által istenített bolognai spagettiről (megvan az apró darabokra vágott, zsíros húsos bloahh?) vagy éppen az én nagy kedvencemről, az akkoriban erős ’jeee’ besorolású, betűtésztás, cukros, paradicsomlevesről. Hejj, azok a boldog szép napok!

Na vissza-időutazva mostba. A munkahelyemen van egy amolyan tipikus, nagy, modern és lehúzós étkezde. Vegaként hozzá vagyok szokva, hogy bármilyen remek is legyen egy ilyesfajta konyha, nekem nagy meglepetéseket nem tartogathat. Ezért is díjaztam extra lelkesedéssel, hogy a fiúk beújítottak nyárra egy kibővített salátabárral, ahol a kovászos ubi és a majonézes franciasaláta mellett egészen jófajta salikat és képesek felmutatni. Legújabb kedvencem a gyümölcsös salátájuk, amiben a salátalevelek közé epret, ananászt, barackot kevernek. Halleluja. (ha az árára gondolok, akkor meg Good Lord, csak a keresztyény kultúrkörnél megmaradva).

Igazából édesre vágytam, és nem is voltam túl éhes, így az imént említett kreációból kiindulva ma ezt a salátát dobta ki a gép. Mennyei.


3magos-gyümölcsös fetasaláta pikáns mézes-mustáros öntettel (2 személyre)

Főszerepben:
Kesudió, tökmag és fenyőmag (kb. fél-fél-fél marok)
Fetasajt (egy-két ujjnyi vastag szelet)

Klasszik saláta hozzávalók:
1 kisebb db endívia
fél jégsaláta
2 db paradicsom (nagyból elég 1db)
1 szál újhagyma

Kevésbé klasszik saláta hozzávalók:
1 db nektarin
pár szem szeder
fél marék mazsola (ha lett volna szőlőm, az került volna bele, hors question)

Pikáns mézes-mustáros öntet
1 evőkanál francia magosmustár
1 evőkanál olívaolaj
3/4 evőkanál méz
1 teáskanál málnaecet
frissen őrölt bors

Salátás tálban elkeverem az öntetnek valókat, és a kész öntetbe forgatom a felaprított zöldségeket és gyümölcsöket.
Mivel ebben a receptben a feta az egyedüli sós elem, fontos, hogy íze mindent átjárjon, szeljük tehát apró darabokra, így a keverés közben könnyebben maszatolódik, és csapódik oda minden falathoz.
Már csak a magok vannak hátra: felhevített serpenyőbe szórjuk a triót, és pár perc alatt készre pirítjuk.

Salátát tálra halmozom, tetejét megszórom a magvakkal, és mindenki asztalhoz.
Tipp húsevő barátimnak: ha hússal élnék, grillezett csirkemellel tálalnám.

Voila, bon apetit. Szombat éjjel van vagy mi, leléptem fővárosunk egyik jeles kerthelységébe, szocializálódni.

Taboulé Orientale

Provance vidékét, és azon belül Nizzát kulináris megközelítésből leginkább az első csókhoz hasonlítanám. Azóta bonyolódtam kalandos viszonyokba, megvoltak a fellángolások, sőt, születtek már mindent elsöprő szerelmek is, de Nizzával, az „első csók jogán” örök kapcsolatunk - a kezdetek bájos ártatlansága révén - a mai napig felülemelkedik minden más kedvesemen.

Szal’ emlékszem, este 10-kor rakott ki a taxi az óváros főterén. Én nemigen tudtam franciául (konkréten semennyire, pont azért mentem, hogy megtanuljak), ültem egy nagy kapualjban, egy akkora bőröndön, hogy igazából abba is bekecózhattam volna, ha nem sikerül életet lehelnem a lemerült telefonomba (mörfi), és dobogó szívvel eldadogni a házinénimnek, hogy itt lennék, megjöttem, tessék má’ beengedni madame Lafontaine.

Ezt a részét letudtam, ’mór megtette kötelességét’ nyugalommal merültem bele a főtér pezsgő esti forgatagának szemlélésébe. Nyugodt voltam, bár erre a házinéni telefonos reakciója semmi okot nem adott. Tulajdonképpen fogalmam nem volt, mi a helyzet, mert nem értettem mit mond, de valamit nagyon magyarázott, majd rámcsapta a telefont (tipikus, na de nem kezdek bele a franciák protokolláris hiányosságainak elemzésébe, mert amúgy én így szeretem őket, full package-el.).

Más lehet, hogy bepánikolt volna, de én csak bárgyún vigyorogtam a gigant kofferemen, és bámultam az esti zsufit: Nizzában voltam, előttem az egész nyárral, és körbenézve az a benyomásom támadt, túlélhető lesz ez a vakáció is.

Rögtön feltűnt, hogy mennyi az étterem, bisztró, kávézó, és nem csak turistáktól hemzsegnek az utcák. Itt kéremszépen este élnek az emberek! Élnek, esznek, isznak, együtt, család, barátok, kutya macska, az asztal körül, sietségnek semmi jele. Ez tetszett. Bámultam a szomszédos éttermet, és a benne sürgő forgó, a stressztől remegő, pattanásig feszült (most már tudom, ez a játék része) pincéreket, ahogy akrobatikus mozdulatokkal szelik a levegőt az asztalok között. Ahogy elsuhantak mellettem, mélyen beleszippantottam a maguk mögött húzott illatfelhőbe.

Már ekkor sejtettem, ami nem sokkal később konkrétan meg is fogalmazódott bennem: a világ egyik legszínesebb gasztro-olvasztótégelyének cenrifugális közepébe csöppentem.
Földrajzi fekvésének hála Nizza egyszerre ad otthont az észak afrikai, az arab, és az olasz bevándorlóknak (a polgárháború elől idemenekült spanyol kolóniáról nem is beszélve), és azok konyha-remekeinek. A francia hétköznapokba könnyedén simul bele ez a sokszínűség: legyen az a piac, a sarki fűszeres, a supermarché polca, vagy a bisztró menüje, mindenütt a legnagyobb harmóniában férnek el egymás mellett a különböző konyhák nemzeti büszkeségei.
Sőt, a helyi kisebbséget képviselő olasz és arab erők nemzeti/kulináris identitása – túlélő ösztön a köbön - felnőtt a franciák híresen magas szintjére, amiből gasztro szinten csakis profitálni lehet. 3 in 1 ekperiensz, mindenből a legjava, autentikus környezetben.

Hát franciául nem tanultam meg (ott sem), bár becsületemre legyen mondva, én minden nap beültem az iskolapadba. Mindazonáltal számtalan más dolog ragadt rám, ami azóta is ösztökél a nyelv tanulására.
Szembetalálkoztam, és a legnagyobb természetességgel vettem át a franciák gasztrobolondériáját; engem is elkapott az örvény, gyengéd szorításából azóta sem ereszt.
Róttam az utcákat nap mint nap, hagytam magam elveszni a kis kanyargós sikátorokban, nagy boulevardokon egyaránt, egy globál cél által vezérelve: hogy elvegyülhessek a helyiek között. A leghétköznapibb szokásaikat igyekeztem átvenni: nézelődtem a piacon, diskuráltam (kézzel-lábbal) a tésztaboltban, kóstoltam a sajtboltban, tapogattam a zöldségesnél, mélyeket szippantottam a levegőbe a péknél, kúráltam magam a csokoládémanufaktúrában vagy kérdezősködtem a borboltban.

Elvarázsolt az a szenvedély, aminek köszönhetően a legegyszerűbb petit café-t is különleges alkalomként élik meg, az a szofisztikáltság, amivel egy articsókát kiválasztanak a rakásból, vagy az az eltökéltség, mellyel kedvenc kisboltjaikat óvják a nagyoktól.
Szivacsként szívtam magamba élményt, illatot, raktároztam el örökre ízeket, dallamokat, és rájöttem, e hétköznapi gyönyörök nem maradhatnak Nizzában: így jött haza ez az új életszemlélet velem, és az én gigant kofferemmel.

Igazi puppy love volt ez, Nizza és én. Neki köszönhetem az első gasztrocsókot, sajtok, borok (rozé!!), bagettek, Provance puha ajkainak érintését, és a minderre folyamatosan rálicitálni akaró olasz és arab, cuppanós puszik bűvkörét. (Persze a plage is rendben volt, de próbálok a gasztrofonaltól nem elszakadni.)

***

És mielőtt zsebkendő után nyúlna bárki is…
Ez most azért jött elő belőlem, mert tele a hűtő a kedvenc paradicsom-padlizsán-cukkini triumvirátussal, és egy jó ratatouille-ra pörögtem rá, soccával, ami nagyon nagyon nizzai specialitás, csak éppen az elengedhetetlen csicseriborsólisztem nem volt kéznél nagy hirtelen, tehát ez a projekt elhalasztva, míg be nem szerzem (eddig három biztos beszerzési forrásom mondott csődött, valaki tuti tipp?)

Mindeközben sikerült annyira beleélnem magam az egészbe, annyi minden élmény kopogtatott már a ratatouille puszta gondolatára is, hogy mindenképpen egy, azt a bizonyos nyarat felelevenítő ízélmény után sóvárgott testem, lelkem, szellemem.

Nem kellett sokáig töprengenem, mi ugorjon be a francia lecsó helyébe ezen a meleg, nyári estén. Volt otthon kuszkusz dara, petrezselyem, citrom, paradicsom, meg finom rozé is, egyértelmű választás. És megintcsak háromszoros hurrá, mert nagyon könnyen, hamar megvan, hálás fogás.

Hölgyeim és Uraim, a ma este vendége egyenesen frankofon arablandről érkezett, régi nagy kedvenc, a hőségriadós napok sztárfogása:

Taboulé Oriental (kuszkusz saláta)

1 pohár kuszkusz dara
1 kis csokor FRISS petrezselyem
1 marék friss menta
1 marék friss korianderzöld (csak a friss zöld jó, ha nincs, enélkül is finom)
Pár szem koktélparadicsom, felezve/negyedelve
Fél paradicsompaprika, apró kockákra vágva
1-2 db/szál mogyoróhagyma/újhagyma
1 nagyobb citrom leve
1 marék mazsola (áztassuk be 10 percre)
Só, bors
kb. 3 evőkanál nagyon jó minőségű olívaolaj


Először az időigényesebbje: mazsolát vízbe dobom, kuszkuszt leforrázom annyi sós vízzel, hogy ellepje a víz + fél ujjnyi mennyiség. Amíg megszívja magát, addig a zöldeket nagyon finomra aprítom, paradicsomot, paprikát, hagymát is felszeletelem. Ha elég lassú/kényelmes vagy, mostanra magától eltelt a 10 perc. Ha villámgéza tetszik lenni, akkor most van időd visszaragasztani az ujjadat, vagy pihentesd a füstölgő karjaid egy pár percig.

A zöldségeket és a lecsepegtetett mazsolaszemeket belegurítom a kuszkusz táljába, aztán belefacsarom a citrom levét, borssal megszórom, és gazdagon megöntözöm jó minőségű extra szűz olívaolajjal.

Aki bizonytalan az ízesítéssel kapcsolatban (ezen áll vagy bukik minden), bátran nyalakodjon bele, és ízlése szerint alakítson a mértékeken.

Egyetlen banánhéjat kell kikerülni a finom vacsi felé vezető úton: ne akard azonnal tálalni. Ennek az ételnek minimum pár óra kell a hűtőben, hogy 1) jól lehűljön, 2) összeérhessenek az ízek. Ha vacsira lesz, reggel jó megcsinálni (kb. 10 perc, de tényleg), ha ebédre szánod, érdemes előző este.

Nem vagy vega? A franciák sem azok. Ahány ház, annyi szokás, de a húsimádók leginkább sonkakockákat szoktak még beleszórni, ilyenkor elhagyva a mazsolát. Érdemes még kipróbálni rákkal is (mazsola akkor is ugrik), amivel én szintén nem élek, de állítólag jó.

Végezetül, ami nagyon-nagyon fontos: a bor. Ez az étel sikolt egy jól behűtött rozéért (mint általában szinte minden provance-i étel, vagy inkább úgy általában minden étel…).

A magyar borok tudatos fogyasztójaként én most egy Concubina bort választottam a polcról, ami felveszi a versenyt bármelyik átlagos dél-francia produktummal. Mint kiderült a palack felpattintásakor, félédes. Óóóóó, szentségeltem is rendesen, hogyan kerülhette el a figyelmemet ez az „apróság” a boltban, de amint megkóstoltam, megnyugodtam, mert komolyan mondom, ez finom volt. Pedig én aztán nagyon száraz-hívő vagyok, az édesebbje teljesen hidegen hagy (ha 101 puttonyos aszú, akkor is). Ennek ellenére kellemes meglepetés volt ez a karakteres, illatos, gyümölcsös, csevegős fajta, ami ideális választás lehet csajos bulikra. Nevelő célzattal is kínálhatjuk, miszerint félédesből létezik alternatívája a BaromiraBorzasztó Muskotályosnak, ami még forralt bornak is necces, nemhogy önkéntesen, magában fogyasztva (bocsibocsijajajajaj, ezért még kapok a kobakomra).

Ja, ha valaki elakadt volna a felvezető sztori apró, elvarratlan szálán: Madame még aznap este beengedett a kapun, nem volt kofferbe kucorodós csövezés a téren, bár sztorinak, így utólag, jó lenne.

Grillezett édeskömény

Meglehetősen eseménydús, intenzív hétvége van mögöttem, és ilyenkor, másmásnapokon nemigen kívánok semmit sem enni... A nap meg csak telt, teljesen tanácstalanul toporogtam, hogy vasárnap van, végre itthon vagyok, hűűtő tele, mégiscsak neki kellene valaminek állni. Kerülgettem is a fridzsit, tárogattam az ajtaját, vizslattam, mit is ennék, mit is ennék szívesen, de nem jött az ihlet.

Ráadásul vacsira vendéget vártam, neki is illett volna valamit adni, ha már megbeszéltük, hogy vacsorára jön… Átfutottam egy pár receptgyűjteményt, de semmi. Reménytelennek tűnt. Ez így überciki lesz, konstatáltam.

Ekkor akadt meg a szemem azon a selymesen dundi édesköményen, mosolygott rám a zöldséges doboz átlátszó fala mögül. Tegnap délelőtti piaci portyázásom kincse ő, mostanában igen nagy kedvencem.

Nem mellékesen köztudottan ősi harcosa mindenféle gyomorbántalmaknak, tapasztalat beszél belőlem. Ez lesz az én játékosom, gondoltam, hogy is nem esett le hamarabb a tantusz?!

Csörög a telefon, engedjem be. Áááááááá.
Mondja, ő sem éhes. Hasonló okokból kifolyólag. Huh. Azért ha már előszedtem a hűtőből, és rászántam magam, hogy megcsinálom, hát rajta. Beindult a fantáziám. Max jó lesz holnap ebédre.

Volt még egy csomó saláta, parkó-pesto-parmezán ugye mindig van, hohó, egy kis tökmag, nosza, meg is van a szupergyors, másnap-friendly gyógyvacsi:

Grillezett édeskömény, balzsamecetes, parmezános, pesto-s salátaágyon

Hozzávalók:

1 db dundi édeskömény
2 nagyobb szem paradicsom
Jégsaláta
Madársaláta
Parmezán
1 marék tökmag
Pesto
Balzsamecet
Só, bors

Az édeskömény is az a hálás fajta, ami sok sikerélményt kínál, igen csekély energia-befektetés mellett. (És ez ma különösen fontos szemponttá nőtte ki magát.)
Megmosom, legkülső két levelet lefejtem, szárakat levágom. Függőleges irányban vágom, úgy félujjnyi szeletekre. Sózom, borsozom, ennyi. Önmagában is van annyi karaktere, a nemes fajtából, hogy egyszerűen kár lenne bármi mással fűszerezni. Jobb ennél nem lehet.

Serpenyőt felhevítem, pici olaj menjen rá, aztán az édeskömény szeletek. Kb. 3 perc az egyik oldala, aztán fordít, kb. újabb 3 perc így is, és ekkorra, ha minden igaz, a szeletek láthatóan meglazulnak, üvegesednek: ezzel megvolnánk.

Amíg pirul az édeskömény, összedobom a salit, az sem egy nagy vaszisztdasz.

Közben lehet beszélgetni, szocializálódni, ez az étel nem az a megfeszülök-koncentrálós fajta.

Szal’ salátaleveleket meglöttyintem olívaolajjal, sózom, borsozom, rálöttyintek egy kis balzsamecetet, egy kanál pesto-t és tökmagot is adok hozzá, parmezánt reszelek rá, majd jól összekeverem. Ezennel a köret is letudva. (Jíííhááá, megy ez, gondoltam, és a nap folyamán először az éhség jeleit véltem felfedezni magamon, ami este 9-kor igen üdvözítő érzés.)

Mostanra az édeskömény is elkészült, helycserés támadás a serpenyőben.

A paradicsomokat 3 db ujjnyi széles karikára vágom, aztán zutty mehet a serpenyőbe. Só, bors, más most ide sem kell, nem szeretném, ha bármi is elvonná a figyelmet az édesköményről. A paradicsomnak kb. 1-1 perc kell mindkét oldalán, és redi. Ha tovább sütöd, elveszíti frissességét, egyszerűen megzuhan, összeesik, leválik a héja, kétszóval nem guszta.

Tányéron salátával megágyazok, szépen ráfektetem az édeskömény szeleteket, aztán egy 1-2 szelet parkót is teszek rá, de inkább csak dísznek. Már mindketten éhesek vagyunk.

Alapesetben kötelező hozzá egy kellemes, könnyű bor (én fiatal rozé után nyúlnék a polcon), de vázolt okokból kifolyólag most mégis inkább nagy pohár vízre esett a választás.

Et voila! Megmenekültem. Sikere volt. Jóllaktunk.