Indulamandula: Szlovénia (Seafood madness)

Újra itt, újra bréking: a Szlovéniában eltöltött 5 nap alatt akkora lendülettel ugrottam előre seafood terepen, mint ahogyan egy vállról indítható rakéta startol egy erősen hátszeles napon.

Konklúzióm röviden:
Ami jó, az jó. A seafood nagyon jó. Szlovénia szintúgy.


Konklúzió picit bővebben:
Ritkán gondolom, hogy a szavak börtönként korlátoznák az élmény határait, de az út során szerzett gasztroélmények ill. a mindenhonnan zabolázatlanul ránk zúduló szépség pont ilyen eset. Továbbá - gasztrovonalon folytatva - megértettem, hogy valóban nagyobb flash egy seafood tál adta élményen osztozni, mint egy tál répacurry-n. (Na igen, ez így utólag elég evidens... Elvégre a józan ember sem érti, min röhög a bedzsózott másik, nem?)





Jöjjenek hát a meghatározó és kevésbé meghatározó élmények, amik ebbe a megvilágosult tudatállapotba kergettek, szépen sorjában.

Van olyan szerelem, amihez be kell érni. A Fésűkagylónak sokat kellett rám várnia, de lámlám, a türelem Gourmandulát terem: az amerikai álom megtestesítőjeként, a semmiből előtörve lett egyik napról a másikra az új verikedvenc ételem. Ha valaki azon filózna, hogy hogyan lehetne levenni a lábamról, STOP, ne gondolkodjon annyit, egyet mondok: két scallops. (Azt se bánom, ha valaki megbánt, feltéve, hogy így engesztel utána ki…)
Kóstoltam natúr sütve, sajtszószban sütve, de amitől abszolút és tartósan elgyengültek a térdízületeim, az a házi készítésű, petrezselymes-fokhagymás vajba forgatott változat volt. (Cs is the maaan :))





A tintahal és a közöttem szövődő viszony is egyre komolyodik, fésűkagyló után immáron eza legkedvesebb állat, és a kutyával ellentétben határozottan az az érzésem, hogy ha tartanék sajátot, nem sajnálnám levágni. A képen látható paradicsomos változat emlékétől a boldogságos könnycseppek készségesen sorakoznak fel a könnycsatornáim kijáratánál, még jó, hogy van az önkontroll. A fehérboros-chilis szószban készült verzió gondolatára az agyam érzelmekért felelős félteke szintén kellemes bizsergéssel jutalmaz. Hamarosan újra elkészül mindkettő, és akkor receptet is mellékelek.

Kagyló: kicsit olyan enni, mintha egy leszakadt fülből csipegetném ki a cuccost, és ezen a képen egyáltalán nem segít az a vajas-fehérboros szósz, ami lecsepeg róla. De igazából amilyen szarul nézett ki ez régen, annyira nagyon nagyon ínycsiklandóan finom most.

Garnélarák: ha valaki megpucolja helyettem, akkor 10 pontos. Ha nekem kell megpucolnom és ráadásul az állat úgy halálozott el, hogy az esedékes bélürítés még pont nem történt meg, ez némiképp képes belepiszkítani az összhatásba, de alapjában véve így is minimum 9 pontot érdemel.

Hal: kábé tízszer megkérdeztem, de még mindig nem sikerült megjegyezni a nevét azoknak a fajtáknak, amiket kóstoltam. A házi készítésű volt - számomra – messze a legfinomabb: hasában citrommal, provanszi fűszerrel hintett vajon pirult. Az eredmény mesésen omlós, vajpuha falatok.

Junkfood: Bledben is van sramli zenész és giroszos, na ez a kombó egészen balatonos volt. Főleg a löncshús a pitában. (Nem úgy, mint egy fél kiló tonhallal megpakolt tunaburger. yesss.)

Itallap

Bor: biztos én vagyok tájékozatlan, mert nem tudtam, hogy létezik szlovén bortermelés, méghozzá nem is rossz, ellenben állítólag elég jó. Hát, mi csak egy termelőnél teszteltünk, de ott igen alaposan, és az valóban és tényleg remek volt.

Bohonji forrásvíz. Csak én voltam régen kirándulni a hegyekben, vagy manapság már tényleg ritka, hogy a csapból ingyen jön a forrásvíz? Nekem nagyon bejött.

Vodka-gyömbér: pont olyan, mint itthon. A globalizáció gyümölcse, ugyebár.

Ráadás: megvettem életem első saját csomag epres gumicukrát. Nem szlovén, távolról sem kifinomult, de hát mit tegyek, a ragadozóra váltásommal egy időben a műanyagkaják is elkezdtek vonzani.

***

Egyelőre ennyi. A nyárnak vége, egy ideig most nem utazom semerre, ellenben újra beveszem magam a konyhába. Szal receptek coming up szépen sorjában, ezt meg most tekintsük mézesmadzagnak.

És mivel úgy belejöttem a kollázskészítésbe, hogy nem bírok leállni, íme egy ráadás hangulat-válogatás Szlovéniáról. Ja, meg még azt is akartam mondani, hogy jó lehet pirani lakosnak lenni.

Vodkás-paradicsomos-tonhalas fusilli

Az étkezési szokásaim radikális megváltozásáról szóló minden eddigi teóriám kuka. A gasztronómiai megkergülés peremén állok, itt szédelgek, lábam alatt szakadék, de érdekes, hogy a zuhanásnak effajta lehetősége egyáltalán nem hat ijesztőleg, inkább a búvárok által ismert nitromámorként jellemezném, ha már valamilyen legális bódulati állapotra kell mindenáron hasonlatot találnom.

Az úgy kezdődött, hogy B és J egy doboz paradicsomos tésztával a hóna alatt érkezett Soundra. Mármint nem oda, hanem előtte hozzánk, a szállásra. (Pontosítok, még mielőtt valaki azt találná hinni, hogy a családom sarjai ételhordóval a hónuk alatt járnak fesztiválozni.)

Megörültem a kajának, alá is merítettem az első kezem ügyébe kerített evőeszközt a B tányérján tornyosodó penne halomban. 'Ó, ebben van csirke is? ... Jujj. Ühhh.' Megállt a számban a cucc, riadt csincsilla tekintettel néztem B-re. 'Ez tonhal, ugyeeee?!

És itt álljunk meg egy pillanatra. A hal és az én viszonyomról nem írtam még soha (halottról jót vagy semmit). Nem tudom, valakinek feltűnt é, de eme kategória teljes mértékben száműzve volt a gourmanduláról. Nem véletlenül.

A hús téma lerágott csont, újra eszem, ok. De itt vannak a halak, meg a mindenféle tengeri herkentyűk, amik nem ideiglenes száműzetés áldozatai, mellőzésük jóval inkább születési rendellenességnek tudható be. Merthogy a halak/seafood eredendően kitiltott tételek voltak a konyhámból, a tányéromról, illetve az egész életemből, unblock, méghozzá születésem pillanatától fogva. Nem nagyon tudom megmagyarázni, de minden vízből jött cuccnak valami olyan gyomorforgató, penetráns szagát véltem érezni/ízlelni, ami nemcsak képtelenné tett a fogyasztásukra, de már az is nehézséget okozott, ha valaki velem egy helységben halat evett.

És akkor jön egy ilyen falat tuna, és én hirtelen azon kapom magam, hogy nem kerülget tőle a hányinger, sőt, kifejezetten izgalmasnak találom az ízét. Rákattantam!

Úgy látszik, a húscunami hihetetlen módon, de magával mosta a seafood gátakat is. Én még mindig nem értem, mi történt, de aki ismer, az most fogjon padlót önként, mert az elmúlt 2 hétben a tonhal a mindennapi rutinom részévé vált, sőőt, még tintahalat és rákot is ettem. Fokozzam? A tonhalat ráadásul többször sk is készítettem, és mindezt nem pisztollyal a halántékomon, állig gumiruhában és maszkban, hanem 40 fokhoz méltó minimális fedőruházatban, saját vágytól vezérelve, kifejezetten derűs arccal.

Költői kérdésem csak az lenne az űrbe, hogy most akkor a szervezetem vajon egy biológiai (kémiai, vitamin, omega3, mittomén) hiányt kíván pótolni ily hirtelen erőszakkal, vagy az agyamban kattant meg valami, mondjuk a sok elszenvedett fejre mért tockos hatására? (G rossz szokása, hogy tockost ad, ha úgy találja, hülyeséget mondtam, és mivel ilyen egészen sokszor adódik - - mármint, hogy azt gondolja, hülyeséget beszélek, nem az, hogy az tényleg hülyeség lenne, bár persze ez nézőpont kérdése-, így gondoltam, az is lehet, hogy kumulálódtak az eddigi verések, és ez csapott át agybajba.) Pszichológia szakot és orvosi egyetemet végzett olvasóimtól várom a lehetséges megfejtéseket. G, te ne nyilatkozz, jelen pillanatban kizárólag ronthatsz a helyzeteden.

Akár kibogozzuk a szálakat, akár nem, az óriási premier nem maradhat el a Gourmandulán!

Íme, első vízi állatból készült receptemként jöjjön a legeslegszuperebb tonhalas tészta, amit valaha ettem/készítettem. Viszonyítási alap híján ugye egészen rizikómentes ilyet állítani, de jó jel, hogy a fazék mindkét alkalommal fényesre ürült, azaz másoknak is nagy valószínűséggel ízlett, vagy/és hát persze farkaséhesek voltunk az egész napos strandolások után.

Megjegyzések:

1. Persze, persze, bármilyen tésztát használhatunk, de kétség nem fér hozzá, hogy fusillivel lesz a legjobb. Miért? Mert a fusillinak a csavar-mélyedései pontosan arra lettek kitalálva, hogy oda a sűrű szósz szépen befészkelje magát, ezzel minden falatot orgazmikus élménnyé téve.

2. A vodkáról már a múltkor is írtam: vidámabb nem, de valahogy kerekebb lesz tőle minden.

3. Ismét megragadom az alkalmat, hogy kiálljak a hámozott paradicsomból készült szószok mellett. Ha van plusz 5 percünk, egyáltalán nem egy nagy meló a pucolás, és egyszerűen jobb így a szósz!

4. Létrehoztam a "tengeri cucc" címkét. Némmá, miből lesz a cserebogár... :)))

Vodkás-paradicsomos-tonhalas fusilli

Hozzávalók 4 szemlélyre

Kb. 10 szem (1,0-1,3 kg) paradicsom (ízlés kérdése, ki mennyire szószmániás)

2 nagyobb fej hagyma, finomra aprítva

2 kövér gerezd fokhagyma, finomra aprítva

Kis marék friss bazsalikomlevél, finomra aprítva

Kis marék snidling, finomra aprítva

160 g (2x80 g-os doboz) tonhal – natúr lében eltett (azaz nem az olajos) változat

1 doboz (500g) fusilli durumtészta

1 nagyobb kupica vodka (opcionális) vagy fehérbor (szintén opcionális)

Fekete olívabogyó (opcionális)

Olaj, só, bors

Parmezán (tálaláshoz)

Elkészítés:

• A paradicsomokat nagyon forró vízbe dobom, és pár percig állni hagyom, majd egyenként kiemelve, egy könnyed mozdulattal eltávolítom a héjukat.
• Botmixerrel pürésítem a szószt (nem viszem túlzásba, szeretem, ha picit darabos marad)
• A felaprított hagymát/fokhagymát olajon dinsztelem, felöntöm a vodkával (vagy kb fél deci borral), félrehajolk a felcsapó vodkagőz elől, kb.15 mp után felöntöm a paradicsompürével.
• Sózom, majd szellőző fedővel letakarva (én wokban készítettem, egy olajvédő fedővel a tetején), kb fél óra alatt összefőzöm. A szellőző fedő azért jó, mert ha túl leves lenne a paradicsom, akkor a felesleges lé főzés közben szépen elpárolog, az eredmény pedig egy kellemesen sűrű állagú szósz lesz.
• A halakról leöntöm a sós vizet, és elkeverem a szószban.
• Legvégén belekeverem az olívabogyót (ha eszembe jut), ha szükséges, sóval igazítok, belekeverem a friss zöldfűszert, legvégül pedig a készrefőzőtt tésztával alaposan elkeverem (hogy minden tésztajáratba jusson a szószból!).
• Tálaláskor kevés parmezánt reszelek a tetejére.

Voila! :)

Gourmandula update

Extracípősz gyros á la Sound

Zajlik az élet, csak most nem feltétlenül a konyhában. Eltűntem. Megint.

1. Nem volt gépem. Most működik, újra, éljen-éljen. Billel pedig búcsút intettünk egymásnak.
2. Süvít a nyár. !!! :))) Ezzel párhuzamosan állandóan eszem, nagyon jókat méghozzá. Utcai mulatságok, hajók, koncertek és fesztiválok alá és közé tűzdelt gyrosokkal, hambikkal, hotdogokkal, lángosokkal (sajtos tejfeles, no question), koviubis-sültkolbis menükkel, grillpartikkal, párizsis - májkrémes - paprikás szalámikkal zsúfolt, roppanós zöldpaprikával takart szendvicsekkel teli, édes napok ezek. Egyébként utóbbi szendvics külön posztot megérne, annyira odaüt.


Azért a konyhában is megfordulok, készült lekvár (vörösboros limoncellos meggy, mandulás vaníliás pirosbogyós, valamint étcsokis meggy), ami azért különös, mert én tulajdonképpen nem is szeretem a lekvárt, de annyira tetszett a befőzés, hogy nem bírtam leállni, mint egy beakadt droid, szikrázva gyártom az édes, illatos főzeteket, egy 4személyes átlagcsalád éves adagját gyártottam le már most, csak a meggyszezon alatt...

Struccot, zsiráfot, korallsteaket mostanában nem nagyon ettem, de említésre méltónak gondolom két csodálatos grillpác felfedezését, egy currys joghurtosat meg egy szójás-gyömbéres-nádcukros-chiliset, amiknek a gondolatától is elérzékenyülök per pillanat.


Fentiek dokumentálása viszont jelenleg nem lehetséges, mert én most bizony bedobom a kedvenc candypink fürdőruhámat egy kofferba másik tizenöt kiló teljesen felesleges gönc mellé, és elhúzok a tengerparta. Yeeehaaaa.

Ölel mindenkit,
Gourmandula


ps: ja, megint elfelejtettem a GM szülinapot. Most ráadásul 8 napon túl sebeztem. Egy megoldás van: GMát mostantól kortalannak tekintem.

Vegatérítő májpástétom

„Londonban ez végülis piknikidő.” –állapította meg BP a terasz esőtől védett sávja alól szemlélve az esőfelhők uralta, zokogó eget. És bár remek alkalom lett volna BP-t előedzeni a rá váró zord időjárás elviselésére, inkább más edzésmódot választottunk, és megterítettünk a nappaliban.

A tavalyi piknik hagyományt teremtett, és a vacak időjárás idén sem tudta kedvünket szegni. Borkoktélok bekészítve, Guilleaume, a piknikkosár megpakolva, pokróc és párnák a nappaliban széttdobálva, rádió ment sztereó, sőt, még számot is majdnem kértünk a kívánságműsorban (de aztán persze nyilván mégsem), szal jó volt ez így, tollasozni meg úgysem akart senki. Éljen a 15 éves barátságunk.

Vegatérítő májpástétom

Welcome a ló túlsó oldalán! És ha már átestem, hústortával ünnepeltünk.

Vagyis májpástétommal. Igen, ez AZ a májpástétom, a nagynénim féle világbajnok specialitás, ami 5 év húsmentes élet után visszaterelt a ragadozók taposta, buja bokrokkal és csodaszép virágokkal szegélyezett ösvényre. Az all-time családi kedvencek egyik meghatározó darabja, ami legjobban akkor ízlik, ha maga S készíti, de azért így is igen jól esett.

Egy visszajelzés alapján a pástétom egyébként nem ilyen, mert az simább, de mivel ennél részletesebb magyarázatot nem kaptam, én pedig csak a nagynénim pástétomát ismerem pástétomnak, viszonyítási alap híján a jelleg-alapú, helyes besorolással a továbbiakban nem foglalkozom.

És hogy mit ettünk még? A pástétomot pirítósra kentük (a nappaliban történő piknikezés nagy előnye a friss pirítós), BP pedig telepatikus módon álmodta meg a tökéletes köretet, azaz citromos-mentás-korianderes taboulét, ami mellé kiegészítésképpen egy egyszerű balzsamecetes bébispenót salátát is összedobtunk. Záróakkordként M büntetett, nagyon durván finom csokis muffinokkal.

Jövőre 16 leszünk, vágjátok?! Mekkora Sweet Sixteen zsúr lesz! Ki tudja, még az is lehet, hogy a Hyde parkban, napsütésben.

Fontos megjegyzés: ha elkészült, langyosra szellőztetve már szeletelhető és fogyasztható is, de ha igazán jót akarunk magunknak, és miért ne akarnánk, az élvezeteket maximalizálandó tegyük hűtőbe egy éjszakára, mert másnap ebédre érnek igazán össze az ízek.

Sárika féle májpástétom

Hozzávalók:

(25 cm átmérőjű tortaformához, vagy két kisebb tálhoz)

0,5 kg pulykamell

0,5 kg csirkemáj

2db közepes méretű paradicsom

2 db közepes méretű TV paprika

2 db lilahagyma

3 db közepes fej vöröshagyma

6+2 db tojás

só, bors

őrölt szerecsendió

2 ek. dijoni mustár

2 kk őrölt édes pirospaprika

2 marék zsemlemorzsa

Elkészítés:

• 2 db lilahagymát finomra aprítok, olajon megfuttatom, hozzáadom a felszeletelt paprikát és a paradicsomot is.
  
• Ha már félig megpuhult, lehúzom a tűzről, hozzáadom a pirospaprikát, majd visszateszem a tűzre a serpenyőt, és lecsósra főzöm a zöldségeket (lehet, hogy fedő is kell hozzá, hogy ne piruljon meg a paprika).
• Ha kész a lecsóalap, két részre szedem. Innentől két serpenyővel dolgozunk (vagy egyiket a másik után készítjük el).
• Az egyik adag lecsóhoz hozzáadom a darálthúst, a másikhoz a májat, és mindkettőt készre pirítom. (Májat ne sózzuk pirulás közben, majd csak a végén!)
• Ha mindkét husi kész, 3 hagymából és 6 tojásból rántottát készítek (só, bors mehet bele).
• Ha ez is kész, mindent összeborítok egy nagy keverőtálban, és bot-turmixszal pürésítem.
• Belekeverek két evőkanál mustárt, 2 csipet őrölt szerecsendiót, őrölök rá egy kis borsot, és ha kell, meghintem kevés sóval.
• Ha ízre jó, beleütök két nyers tojást, és alaposan elkeverem.
• Kivajazok egy sütőformát, körbehintem zsemlemorzsával, és beleegyengetem a húsos masszát.
• Egy magasabb falú tepsibe két ujjnyi vizet öntök, ebbe a fürdőbe ültetem a pástétommal teli tortaformát (fontos, hogy a tortaforma jól zárjon!)
• 200 fokos sütőben (légkeverés) sütöm 30 percig, majd a gőzfürdőből kivéve további kb 25 percig sütöm egymagában.
• Opcionális: a végén picit pirítottam is alsó/felső fokozaton. (kb 5 perc)
• Ha kész, hagyom langyosra hűlni, késsel körbe-lazítom a karimát (hogy a zsmlemorzsa a pástétomhoz tapadjon, ne az edény falához), és kipattintom a formából. (Kerémiatál esetén simán ki lehet borítani.)
  

Azonnal is ehető, de kb. fél nap hűtőben érés után a legeslegjobb.

Tipp: szerintem nagyon menne hozzá egy-két csipetnyi kakukkfű, de ezt még nem próbáltam, első alkalommal nem vagánykodom.

Citromkrémes máktorta

A zsúrba feldúlt lelkiállapotban érkeztem, és közöltem, hogy én többet nekik tortát soha, mert nekik valahogy mindig selejtes árut szállítok, és erre a kudarcélményre van most a legkevésbé szükségem, elvégre a konyhába lelkileg-testileg feltöltődni járok, nem anger managment tanfolyamra, és „le penis est vraiment complettment dehors”, legközelebb inkább veszek egy kiló pogácsát vagy kettőt, mert ez már valóságos stresszfaktor, F-éknek tortát sütni.

Aztán A két perc alatt az ujja köré csavart (kit nem), és ünnepeltként feladta a következő rendelést, amire nem lehetett nemet mondani, mert:

1) mint kiderült, nem szereti a mákot (vááh),

és így utólag

2) véletlenül lenyúltam a smarties karkötőjét (amiről először aszittem, hogy csokikarkötő, de nem, műanyag az, ellenben irtó vagány, és legalább nem olvad a csuklón.

Jöjjön a hét tanulsága: hibájából tanul az ember. Ha egy hibából nem tanul, nem gond, dob a gép annyit, hogy mindenképpen az emberbe (belém) vésődjön a tanulság. Tisztára, mint az a teniszes adogató gép. Nem ugrasz félre? Durr. Félreugrasz? Doingggg. Nem találod el? Poiiiingggg. Nem érted, mi van? Dzzzssss.

Talán pont egy éve, hogy a fehércsokis rafaello tortával kapcsolatban megtanultam, egy tortát akkor is el lehet tolni, ha már kivettük a sütőből. Igaz, az akkori eseményeket részben (de inkább egészben) betudtam a meglehetősen speciális körülményeknek. Aki hajlani hatkor táncol haza, és jelentékeny vodkaredbull koncentrációval az ereiben ugrik neki a tortaprojektnek, az ugye a szándékot leszámítva ne számítson túl sok jóra.

Bréking: korábbi prekoncepcióimmal szembe menve jelentem, én eme teljesítményre józanul és kipihenve is képes vagyok.

Tehát, máktorta elkészül, gyönyörűen megsül. Ilyenkor az ember elégedetten hátradől.

De ha valami túl simán megy, akkor csavarjunk rajta egyet. Mert milyen jó lenne a tetejét „csak még egy picit” aranybarnítani, arra van a felső grill fokozat. (mi vaaaan???!!)

Így utólag már annyira nem meglepő, de a gondolat megfoganásának pillanatában még nem gondoltam volna, hogy 3 kivasalt hajtinccsel (perccel) később már a torta szanaszét égett sipkáját skalpolom lefele, közben röhögés és sűrű bmegolás között próbálok finom egyensúlyt tartani. És ismét megállapítom, hogy az önirónia nagy fegyvertény ép elmém megőrzésében.

Ez az önirónia különösen jól jött akkor is, amikor ultrakésésben, teljes cuccal + tepsit karomon egyensúlyozva (háromszor majdnem eldobva) lelavíroztam a kocsihoz, ahol rájöttem, hogy a kocsi nincs is ott, mert azt előző éjjel - az este spontán alakulása okán – a városban hagytam. (!!!) Nem éppen egy tavaszi kardigán vagy egy sál méretű és fontosságú mellékszereplő, amiről olyan könnyedén megfeledkezik az ember, jött is a kínos felismerés: nyilván nem menet- hanem nagyonkész vagyok.

Ekkor megvallom átfutott az agyamon az is, hogy lehet, hogy mégis másnapos vagyok (addig örültem, hogy nem), és/vagy nem ártott volna egy picivel tovább aludni, de ezt a gondolatot (positive thinking) gyorsan elhesegettem.

Azért valamiféle előrelépést a tavalyi lúzerkedéshez képest mégis fel tudok mutatni: ezúttal sikerült megmentenem a tortát.

Éljen a tejszínhab, amit a nemrégiben indított ’Miért nem sikerül mostanában a tejszínhabot felverni?’ kérdéskörre kapott nagyon segítőkész eligazításoknak hála ezúttal problémamentesen sikerült legyártani, és azt a megskalpolt citromkrémre óvó takaróként kenve máris szalonképessé vált a születésnapi ajándék.

A visszajelzések és saját vélemény alapján pedig hozzátenném, hogy igen finom lett.

Megjegyzés: hangsúlyoznám, hogy a torta eredetileg tejszínhab nélkül, könnyű és habos citromkrémmel hivatott készülni. A mákos töltelék önmagában is annyira puha és krémes, hogy ha nem kell csonkítani a citromkrém tetejéből, akkor a tejszínhab már nem feltétlenül szükséges, így én azt – ideális esetben – a torta mellé, opcionálisan kínálnám.

Citromkrémes máktorta

(inspiráció innen)

Hozzávalók:

Tészta:

20 dkg liszt

10 dkg vaj

10 dkg cukor

1 egész tojás

fél csomag sütőpor

Mákos töltelék:

5,5dl + 0,7 dl tej (utóbbi a keményítő elkeveréséhez kell)

5 dkg étkezési keményítő

1 tk vanília eszencia vagy egy fél rúd vanília kikapart belseje

25 dkg darált mák

4 púpos ek. cukor

5 dkg vaj

2 dl tejföl

1 citrom reszelt héja

1 tk citrom (vagy esetleg narancs) kivonat

Citromkrém:

3 tojás – elválasztva

4 ek. porcukor

2 dl tejföl

1 nagy citrom frissen kifacsart leve (ill. ízlés szerint)

Elkészítés:

Kezdjük a mákkrémmel:

• A cukrot és a tejet óvatosan melegítem, majd belezuttyantom a meleg tejbe a mákot. Belereszelem a citromhéjat, hozzáadom a vaníliát (vagy kivonatot). Alacsony lángon visszamelegítem, majd tűzről félrehúzva kb. negyed óráig állni hagyom.

Míg puhul a mák, gyorsan összedobom a tésztát:

• A vajat, cukrot és a tojást robotgépben gyorsan elkeverem.
• A lisztet és a sütőport elkeverem.
• A lisztet és a vajas-tojásos masszát kézzel tésztává gyúrom (per perc alatt sima felületű, közepesen kemény labdaccsá áll össze).
• A tésztát kerek formájúra nyújtom, úgy, hogy ki tudjak vele bélelni egy hagyományos 26-28 centis tortaformát, 3-4 centis peremekkel. (Elég vajas a tészta ahhoz, hogy a formát nem szükséges külön vajazni.)
• Tipp: szilikonos gyúrólapon, vagy alul-felül fóliát használva liszt nélkül is viszonylag könnyen megy a nyújtás, de akkor sem kell kétségbe esni, ha nem sikerülne tökéletesre formázni a tésztalapot. Elég lágy ahhoz a tészta, hogy a hézagokat, egyenlőtlenségeket letapogatással, hozzátapasztással szépen lehessen korrigálni a formába helyezés után.

Vissza a mákkrémhez:

• Visszateszem a tűzre, sűrű kevergetés mellett felforralom (közepesen erős lángon, nehogy odakapjon az alja!).
• Ismét félrehúzom, és belekeverem a 0,7 dl tejjel simára kevert keményítő-port.
• Újból vissza a tűzre, és addig kevergetem a krémet, amíg besűrűsödik (pár perc).
• Nem melegítem tovább, hozzáadom a vajat (előtte megolvaszthatjuk), az előzetesen krémesre elkevert tejfölt, és ízesítem kevés citrus kivonattal.
• Ha kell, ízre utólag korrigálok, ha ok, hagyom picit kihűlni, és a tésztával kibélelt tortaformába öntöm.
• 160 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen 50 percig sütöm.

45 perc után gyorsan összedobom a citromkrémet:

• A fehérjéket kemény habbá verem.
• A sárgákat simára keverem a porcukorral és a tejföllel.
• Óvatosan beleforgatom a fehérjehabot a cukros-tojássárgába.

Közben letelt az 50 perc sütési idő.

• Kihúzom a sütőből az éppen megsült tortát, és egy keverő lapáttal egyenletesen elsimítom a krémet a tortán.
• További 15-20 percig sütöm 160°C fokon.

(Nyitott ajtajú sütőben) hagyom kihűlni, ideális esetben –és opcionálisan - egy kis tejszínhabbal az oldalán kínálom (-nám).

Elvesztem, meglettem.

Emlékszem, mikor pici gyerekkoromban a Keletinél nyílt egy bazi nagy fagyizó, egy szálloda aljában. Azzal hirdették, hogy ÖTVEN fajta fagyi közül lehet választani. Ez akkor óriási dolog volt. Gyereknapon (vagy május 1-én?) Paps elvitt minket oda fagyizni. Emlékszem, ahogy álltam ott, a kánaánban, tátott szájjal, kábulattól bódultan, és csak arra tudtam gondolni, hogy 'de ennyi közül hogyan lehet választani?'. A bőség leblokkolt, úgy, mint megkergült macskát a grabancon fogás. (macska rebootolásról egy aranyos sztori itt)


Így vagyok mostanában a gasztroblogok kínálatával is. Először ott kezdődött, hogy letiltottam magam a szakácskönyvekről, aztán jött a receptújság embargó, végül a krónikus kapacitáshiánynak sajnos a webes kolleginák/kollégák kínálata is áldozatul esett.


Mindez persze átlátszó védelmi mechanizmus, csak hogy ne kelljen állandóan a lemaradásaimmal szembesülnöm, hogy mennyi mindent kellene még kipróbálni, a felhőkarcolónyi dédelgetett terv tetejében. Úgy látszik nem sikerült kinőnöm a gyerekkori jellemet, a bőség nálam komoly zavart okoz... :). Kezdtem úgy érezni, ha elkezdem olvasni a blogrollt, lehetetlenség tartani a tempót, úgy, mint akkor, 5 évesen a fagyizóban. Ahányat megjelölök, annál reménytelenebb, hogy valaha is a végére érjek, legalább a felhőkarcoló egy emeletének. Ez pedig néha már-már nyomasztó. (Néha azon gondolkodom, hogy vajon velem van baj, hogy ekkora csiga vagyok? Mi ennek a trükkje?)


Arra már nem emlékszem, hogy resetelés után végül milyen gombócokat kértem a fagyizóban, de két íz örökre belevésődött az emlékeimbe. Paradicsom (mily meglepő) és petrezselyem fagyi. Gyerekfejjel is ámulatba ejtett az akkor még extramerésznek ható ötlet. Már ezért a különleges élményért megérte az egész.


És ez hogy jön ide? A recept-megvonás más tünetekkel is társult: elkezdtek hiányozni a receptek mögötti törénetek, a történetek mögötti, számomra kedves emberek is. Szal mostanában fokozatosan engedem ki a kéziféket, ma pölö egy egész estére elvesztem a hálón, lesz ami lesz, és ha nem is készül el egy sem a jövő héten (vagy akár 2009-ben), sebaj, no pressure. Eredmény: már az élményért megérte pótolni a lemaradásokat, és gondolatban végigkóstolni a választékot. És külön jó érzés újra tudni, kivel mi van. (Mondjuk baromi éhes lettem, ennek annyira nem örülök.)
Hab a tortán: visszakapcsolódás közben találtam egy csomó új petrezselyem és paradicsomfagyit. :)


Hát, recept most nincs, csak ezt akartam mondani.

písz, d

Vodkás-paradicsomos-parmezános csirke

Az e heti bizonyosság:

1. legjobb dolog, ami egy kupica vodkával sötétedés előtt történhet: paradicsomszósz

(sötétedés után komoly ellenfél a veszett kutya shot-koktél)

2. a kakukkfűnek lila a virága (és strammabb, mint bármely egyéb zöld teraszlakóm)

Szal adott volt: egy üveg paradicsompüré, egy fej lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, megmaradt csirkemell-nyesedék

Kérdés (az örök): a világ melyik tája felé vegyem az irányt. Mire a hagymát a serpenyőbe szórtam, a kör indiai és olasz opcióra szűkült.

És akkor eszembe jutott Sue DeCarlo. Már régebben írtam valahol, hogy a főzés iránti fokozott érdeklődésem egy amerikai diákévben fakadt dalra, vendéglátó családom olasz gyökereket sajnos csak nevében és vezetési stílusában felmutatni képes mammere révén. Sue olaszságát tekintve legmesszebb egyértelműen a konyhaművészettől állt, már ha nem vesszük már-már művészetnek azt a talján ősöket megszégyenítő negatív teljesítményt, amire a tűzhely 2 méteres sugarában volt képes. Szerencsére bölcs asszony volt Sue, és maga is hamar és önként látta be, hogy nem a konyhában a helye.

De a kivétel erősíti a szabályt alapon Sue-nak is volt egy specialitása, állítólag családi recept, az egyetlen, amit megtanult az igazi olasz mammer-anyutól.

Mondjuk ehhez képest ez egy olyan tipikus lebutított, american style változat volt, kész szósszal nyakon öntve, megtévesztésül parmezánnal a nevében, mert valójában műanyag sajt volt az, a mama biztos búgócsigaként pergett a sírjában, de Sue védelmére legyen mondva, tényleg jó volt. Készítette is nagy lelkesen majd minden héten.

Mai napig előttem van, ahogy kb minden csütörtökön büszkén, széles vigyorral jelentette be: „We’ll have chicken parmesan today!!”

(És ha hozzávesszük, hogy az apuka meg a vasárnapi klasszikus sült pulykában jeleskedett, a legrosszabb héten is kétszer ettünk jót.)

Na nekem pont ez a Sue féle chicken parmesan villant be, amikor a makacs fokhagyma darabokat gyógyítottam le a kés pengéjéről a wokba. Parmezános csirke lesz!

Sue kb agyérszívgörcsöt kapna, ha megtudná, hogy vodkát is tettem bele, mert igaz amerikai átlagpolgárként és kijózanodott ex-hippiként úgy vélte, az alkohol a gonosz megtestesítője; ez magyarázza, hogy jómagam és német szoba- és bajtárs barátném családi alkoholkultúrája sokszor kiverte a biztosítékot a merev connecticuti környezetben, nem mellesleg – de ez már csak az én teóriám - az is ide vezethető vissza, hogy a gyerekei állandóan füvet szívtak.

És bár az olaszok nem a vodka-fogyasztásukról híresek, továbbá vallom, hogy fehérbor csak használhat az ételnek, azért egy kupica vodka bizony egészen más dimenziókba emeli a legegyszerűbb paradicsommártást is.

Nem mondom, hogy ettől az ételtől újra az USA keleti partján találtam magam, de az ottani emlékek a képzeletbeli olasz lugasban is szépen előbújtak.

Megjegyzés: mivel ha paradicsom van, minden van, legközelebb dupla szósszal (azaz fél liter püréből) készíteném. Ha valaki hozzám hasonlóan paradicsommániás, tegyen ugyanígy.

Megjegyzés2: ha valakit megmozgat az alkohol feat. paradicsom téma, szíves figyelmébe és jó szívvel ajánlom a papayás-rumos paradicsomlevest. Meredeknek hangzik, de valami bitang jó.

Vodkás-paradicsomos-parmezános csirke

Hozzávalók

(2 személyre)

kb. 30 dkg csirke (nekem most 2 csirkemell megmaradt, lifegő nyesedékei) – vagy amennyit gondolunk

fél üveg natúr paradicsompüré (kb 2,5 deci + kb 0,5 deci vízzel lazítva) – de legközelebb duplázom

1 fej lilahagyma, finomra aprítva

2 gerezd folhagyma, finomra aprítva

3-4 ek. reszelt parmezán

1 (nagyobb) felespohárnyi vodka (valami jófajta)

1 marék finomra aprított zöldfűszer (bazsalikom, kakukkfű, snidling vegyesen)

só, bors, őrölr chili (ízlés szerint)

olívaolaj

Elkészítés:

• A húst olajjal, sóval borssal bekeverjük (én chilis olajat használtam), és picit állni hagyjuk.
• A hagymát/fokhagymát olajon, közepesen erős lángon elkezdem pirítani, ha kezd puhulni, hozzáadom a csirkehusikat is, és mindkét oldlaukon gyorsan megpirítom.
• A szószt a serpenyőbe öntöm (én wokot használtam), enyhén sózom, első buborékig melegítem, beleöntök egy felespohárnyi vodkát, közepesre veszem a lángot, és kb. 25 percig fedő alatt főzöm.
• Ha a hús is puha, a szósz is összeállt, igazítom sóval (ha kellene), a zöldfűszerekkel, a parmezánnal és opcionálisan chilivel (mégjóóóhogy) megszórom, elkeverem, és lehet tálalni!

Köretnek tésztát vagy kuszkuszt javasolok (de én most magában ettem).

Kedvenc gyümölcsös túrótorta - sütés nélkül

A.k.a. málnás túróörvény. Ami most meggyes, de mindegy.

Díjnyertes darab. De ami a fotót illeti, sikerült mindent, magamat is tökéletesen alulmúlni. Na jó, van még egy pár nagyon ronda, de ez külön fáj, több okból eredően. A legjobban azt sajnálom, hogy a tortához méltatlan, silány fotón nem jön át az a csodásan lágy, szinte habos textúra, amitől - kis hamis - annyira könnyednek hat a krém.

Találós kérdés: szerintetek az itt látható fotó mivel készült?

a) eldobható búvár Kodak
b) a sajátommal (bölcs, azaz okos és koros automata Nikon), csak előtte véletlenül megsanyargattam a fenekemmel (ráültem)

c) Nikon D60
d) Nikon D80

Köszi annak, aki szavaz annyi bizalmat, hogy biztos eldobhatóval készült.
Kevesebb, de valamennyi keserédes hála azoknak, akik a fenékméretemben vélték a balul elsült fotó övezte rejtély kulcsát (jézusom, nem leírom két pontosjével?!).

Mi a megfejtés? Ez egy ilyen angolszász teszt. Csak az kaphat 100%-ot, aki a kérdezőnél is jobban tudja. Mert igazából a helyes válasz az c) vagy d). Én nem tudom, melyik van a tesómnak, de nagyon komoly kütyü, annyira, hogy egyedül be se bírtam állítani (na jó, bekapcsolni is eltartott egy darabig), pedig volt, hogy egy egész hétvégére nálam felejtette. És végre itt van egy igazán méltó fotóalany (erről mindjárt), és ott van ő is, aki tudja kezelni, erre ilyen akadályok gördülnek elém, mint:

• a családi bázis erőssége a hangulatfény (rém rosszak a fényviszonyok)
  
• tele pocak a kitartó, igényes munkának nem melegágya (de a kolbászos bogrács lecsónak óóóóigen)
  
• kezdődött a családi pókerparti (pár, kétpár, drill, full, flush, mivan, hogyvanez?).
  

De. Amennyire ronda a kép, annyira finom ez a cucc. Szal voila mesdames et messieurs, a gourmandula egyik legrandább fotója, de ugyanakkor az egyik nagyonkedvenc torta.

Régi, nagy becsben őrzött recept, helye van az all-time dobogón. Ráadásul életem egyik első tortája, és egyben első nagy sikerélményem volt anno. Akkor egy lagziba készült, és valaki konkrétan azt hitte, a Daubnerből hoztam (ha valaki nem ismerné a Daubnert, ez kérem igen nagy bók).

És akkor pár szó a családi szülinapok rendszeresen visszatérő alakjáról és megosztandó tapasztalataimról, már ami a buktatókat illeti.

Ez egy ilyen karra gyúrós, fittness-es torta. Nem, nem az alacsony kalóriatartalma miatt, hanem mert nem sütni kell, hanem karizmunk minden tartalékát kifacsarva összekeverni. Nem vicc. Aki passzírozott már át zsírszegény túrót kanállal, fémszitán, meg aki vert már nehezen (vagy egyáltalán nem) felverhető műanyag zacskós tejszínt (és itt nem a zacskó anyagára gondolok), annak lehet sejtése arról, milyen fizikai munkáról beszélek. De valamit valamiért. Tetszik emlékezni? Nem kell sütni.

Miért is jó ez nekünk?

• Nincs sütéspara. Pont.
• Kánikulában ideális, merthogy nem fűtjük be a lakást. Nem mintha most bármi közünk lett volna a kánikulához, de egy átlagos nyári napon ez nagy érv lehet. És mivel 40 éven belül szicíliai forróság veti meg magát a Kárpát-medencében (hurrá-hurrá, jó, izé, morccc, hát ez tragikum), ezért a receptért sanszos, hogy a következő generációk is hálát fognak rebegni.
• Nem gyenge érv ez sem - egészen könnyű elkészíteni, sikerélmény garantált. Dummies, lehet vele feszíteni! (Egyértelműen jár a for dummies címke.)

Szóval a recept előtt még álljunk meg egy pillanatra. Kettőre.

1.Műanyag tejszín...

De komolyan, mi a búbánat van? Énnemtom mi történt a tejszínekkel mostanában, a negyedik zacskóba futottam bele az elmúlt két hétben, amiből 5-10 perc kitartó, verejtékes habverés (és szapora szentségelés) árán sem lett hab, csak – és ez a jobbik eset - valami szottyadt, sűrű lé. Nem emlékszem ilyen problémákra a gyerekkoromból.

Nem, nem az én készülékemben van a baj. Mezei zacskós tejszínt vettem. Nem romlott, és az első, kicsapódós baleset után már mindig hidegen lett feldolgozva.

Áram is volt, türelem is volt. Mit rontottam el? Talány. Illetve nem az: valszeg a mai gyári tejszín több vízcsapot látott, mint tehéntőgyet. (Üh, itt azért vannak kemény párhuzamok, de most maradjunk a tejszínnél... :))

Megoldás a tejszínparára

Mindig legyen otthon habfixáló! (Kriszta, ha olvasnád, látod, jegyzeteltem! :))

Lehet, hogy műanyag, de be kell lássam, plexi vagy nem plexi, az egyetlen, amivel meg tudtam menteni legalább 2 zacskót a négyből. Ez olyan vészhelyzetekben, mint amikben én találtam magam, nagyon nem mellékes szempont.

2. Zselatinpara...

Újfent rájöttem, a zselatin rohadt büdös tud lenni.
Attól kezdve, hogy tudomást szereztem róla, miszerint csonthártyából készül, kicsit elment tőle a kedvem, aztán most mégis kellett, és újra lesújtott a szag.

Megoldás itt is van:

Jó alternatíva az agar agar por, mondjuk ez meg algából van, ami csak egy hangyányit hanzgik vonzóbban egy édességben, mint a csonthártya főzet, de azért szeretjük (delikátesz boltokban lehet kapni).

Kevésbé elkötelezett naturalistáknak számba jöhet a zseléfix, amit minden rendes ABC tart a polcán, és amit most azzal hirdetnek, hogy nem szaglik, ráadásul melegíteni sem kell, szal igazi "for dummies" alapanyag.

Kedvenc gyümölcsös túrótorta

Hozzávalók

(egy hagyományos, kb 25 centis átmérőjű tortához):

"Tészta":
25 dkg keksz (én Grancereal originalt szeretem)
9 dkg olvasztott vaj
(ha több tésztát szeretnénk, emeljük a keksz és vaj mennyiségét)

Töltelék:
0,6 dl víz + 1 csomag lapzselatin
50 dkg (sovány) túró
Kb. 0,75 dl citromlé
7 dkg cukor + 2 ek. Cukor
3 dl tejszín
1 kk vanília kivonat (nem aroma)
25-30 dkg friss málna(vagy áfonya, szeder, stb.) leturmixolva 2 ek. cukorral vagy nekem most házi meggylekvár

Elkészítés

• A kekszet robotgéppel finomra aprítjuk, és az olvasztott vajjal elkeverjük. A formába kanalazzuk, és szorosan lenyomkodva letapogatjuk, úgy, hogy a karimára is jusson.
  
• Legalább 20 percre a mélyhűtőbe tesszük, hogy összeálljon (a vaj visszadermedjen).
  

Közben elkészítjük a tölteléket:

• A túrót egy kanál segítségével szitán áttöröm – ez melós, de nem több 10 percnél, és azért fontos, hogy igazán krémes legyen az állaga a túrónak. Megéri a munka!
• A tejszínhabot kemény habbá verem.
• A zselatint nagyon alacson fokozaton a 0,6 dl vízben felolvasztom (kb fél perc), de nem hagyom felforrni! Ha feloldódott, félrehúzom, és hagyom langyosra hűlni. De pár percnél többet nem szabad várni, mert hamar megkocsonyásodik! (Ha zseléfixet használunk, nincs ez a para).
• Túrót, cukrot, citromlevet alaposan elkeverem, belecsepegtetem és elkeverem a vanília kivonatot is.
• Óvatosan hozzákeverem a tejszínhabot, úgy, hogy lehetőleg minél kevésbé törjön össze a hab.
• A túrós masszába keverem a langyos zselatin felét, jól elkeverem, majd a masszát a mélyhűtőből kivett tortaformába öntöm.
• A zselatin másik felét a málnaturmixba (házi meggylekvárba, ésatöbbi) keverem, majd az egészet a túrótöltelék tetejére egyengetem.
• Ha örvényes mintázatra vágyik valaki, egy hústűvel rajzolhat spirált a masszába, így a gyümölcs szépen, vékonyan beletáncol a túrókrémbe.
• 4 órára hűtőbe teszem, hogy legyen ideje a tölteléknek megszilárdulni.
• Ezután a tortagyűrűt óvatosan eltávolítom, a torta tetejét tejszínhabbal és vagy friss gyümölccsel díszítem.
  

Fahéjas-köményes mór csirke fűszeres mandulával töltött spanyol sült körtével

Így főzök én.

Minden ott kezdődött, hogy a boltban eszembe jutott ez a camembertes cucc. "E" egy hétfői ebédje. Camembertes-almás csirke. Annak az ínycsiklandó (milyen szép szó...) illatnak határozottan szerepe volt abban, hogy másnap megvettem az első (avokádós-sültpaprikás grrr) csirkés szendvicset (és fülig érő szájjal betoltam).

Ja, csak két dolog hibádzott, mármint a boltban. Az alma és a camembert. Nem volt.

De volt helyette körte. Meg brie sajt. Nem para, jóóóó lesz az.

 

Viszont mire a kocsihoz értem (20 méter és 10 perc telt el), a körtés téma rééég új irányt vett, valami fahéjas, arabos jellegűt, amit hazaérve gyorsan meg is gugliztam.

 

Így találtam rá erre a fahéjas-köményes csirkére, amit spanyol gyökerekkel büszkélkedő, mandulával töltött körtével boronáltam össze (inspiráció innen). 

Eredmény: éljen az Alhambra, éljen minden spanyol-mór művészeti fícsöring ! Cseppet sem meglepő, hogy spanyol és mór ebben a fogásban (is) igen jól megfért egymás mellett (az idő mindent megszépít, ugye).

 

És hogy mi lett a brie-vel? Van két dobozzal. Majd reciklálom egy másik körben. Mondjuk almával és csirkével.

 

 

Fahéjas-köményes mór csirke fűszeres mandulával töltött 

spanyol sült körtével

 

Hozzávalók a csirkéhez: 

(3-4 személynek)

 

2 közepes fej hagyma (nálam most éppen lila), finomra aprítva

3 gerezd fokhagyma, finomra aprítva

3-4cm friss, hámozott gyömbér, reszelve

1 ek nádcukor (eeredetileg méz)

2 db nagy csirkemell (azaz 4 db fél, kb 1 kg), filézve, egyben

1-2 ek őrölt római kömény

só, bors

olívaolaj

2-3 fahéjrúd (én kb 2 db 7 cm hosszú, kövér darabot használtam)

kb. 150-200 ml hús alaplé

1 marék korianderzöld, finomra aprítva

 

Csirke elkészítése:

 

• A csirkemelleket bedörzsölöm egy-egy bő csipet őrölt köménnyel, sóval, borssal.
  
• Kb 3 ek., közepes hőmérsékleten felhevített olajra dobom a fahéjdarabokat, majd ebben pirítom át a húst.
  
• Ha minden oldala jól átsült a csirkének, kivesszük a tálból. (kb. 5-7 perc)
• Öntök a serpenyőbe még egy kevés olajat, és a hagymát, fokhagymát és gyömbért pirítani kezdem. Ha a hagyma kezd megpuhulni, hozzáadom a nádcukrot is.
  
• Kb még egy percig pirítom, majd visszateszem a csirkehúst a serpenyőbe, jól átforgatom.
  
• Hozzáadom a húslét (először csak 150 ml, ha útközben elfőne, akkor pótoljuk a végén), és fedő alatt, kb. 25-35 perc alatt puhára főzöm (ha túl leves lenne a szósz, utolsó pár percben fedő nélkül)
• Míg a csirke fő, a körtéket félbe vágom, gyümölcsvájóval kibelezem. A körték kivájt húsát félidőben a húshoz adom.
• Ha kész a csirke, egy marék finomra aprított korianderrel ízesítem. (ha kell, sózom)
  

 

 

 Fűszeres mandulával töltött spanyol sült körte

Hozzávalók:

 

6 db szép körte

1/4 cup mazsola megmosva, áztatva (opcionális)

1/2 cup kenyérmorzsa

2 gerezd fokhagyma, felaprítva

100g blansírozott mandula

1 kis marék petrezselyem

só, bors

¼ cup húslé (vagy kevés olívaolaj)

 

 

Elkészítés:

 

• A mandulát megpirítom, majd robotépben finomra darálom. Hozzáadom a fokhagymát is, majd a zsemlemorzsát, legvégén a húslét (vagy olívaolajat), és szükség esetén kevés sót.
  
• A finomra vágott petrezselymet (ill az opcionális mazsolát) ebbe a kész masszába keverem bele.
  
• A körtéket félbe vágom, kibelezem (a körtehúst a húshoz adom).
  
• Serpenyőben vajat olvasztok (közepesen erős fokozat), és a körtéket fejjel lefelé fektetve, pár perc alatt aranyos színűre pirítom.
  
• Egy tűzálló tálat kivajazok, ráültetem a körtéket, immáron hassal felfelé, és a mélyedésekbe kanalazom a mandulás tölteléket.
  
• A körtekosarakra egy-egy kis darab vajat is ültetek, majd 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt, a körte fajtájának és egyéni ízlésnek megfelelő puhaságúra sütöm (utolsó pár percben a tetejét még pirítom egy picit).
  

 Bil-hanā' wa ash-shifā azaz ¡Buen apetito!

Narancsos-csokis pavlova

Tisztázzuk: azért, mert egy balerináról nevezték el (Anna Matvejevna Pavlova), nem, ez a meringue torta nem könnyű desszert. Max könnyednek hat. Mint egy pirouette (vállalkozó kedvű versenyzőknek igen vicces pirouette oktató videó itt).

És hogy a lényegre térjek. A pavlova igen hálás édesség. Ilyen egyszerű tortát még életemben nem készítettem. Hipergyors, aligmaszat, és a kreatív energiáknak is szabad utat enged. Kezdem érteni, miért érdemes eltenni a megmaradt tojásfehérjéket.

Kívül kérgesre sül, belül finom csoki mousse állagú krém bújik meg. Egy kis tejszínhab, no meg valami friss gyümölcs, és a mennyországban találjuk magunkat.

Köszönönet ÍBnek, aki bevezetett a balerina tortájának világába!

ÍB receptjét véve alapul, az enyémbe dupla mennyiségű csoki került, amit narancs eszenciával turbóztam, ill. az angolszász receptekből átemeltem a kukoricakeményítő használatát (szállítanom kellett, sokáig kellett bírnia a gyűrődést). Vélhetőleg keményítő nélkül is működik a dolog, de én mostmár így maradok.

Megjegyzés: senki ne pánikoljon, a felső kéreg meg fog repedezni, legkésőbb szeleteléskor szanaszét is töredezik. Naés. Ettől még lehet szeletelni, a tejszínhab ápol és eltakar, meg amúgy is, ez ilyen, és kész.

Megjegyzés2: ez az a torta, amit jobb úgy kínálni, hogy nem előtte mondjuk el, miből van. Utóbbi időben többször is készült, és mindig felvont szemöldökkel, kétkedve kezdtek neki a delikvensek. Mint kiderült, egyesek számára - első hallásra - risztóan hat. Járatom én itt a szám…

Persze aztán nyilván győzött az íz.

Narancsos-étcsokis pavlova

(kb 25-30 cm átmérőjű tortához)

Tésztához:

6 tojásfehérje

25 dkg porcukor

1 tk balzsamecet

3 ek kakaópor

1,5tk étk. keményítő (opcionális)

90g étcsoki, késsel finomra forgácsolva

2 kis kupak (kávéskanál?) narancs eszencia (Jó minőségű, természetes kivonat, nem aroma! Ez fontos.)

Díszítéshez:

0,5 l tejszín habbá felverve, ízlés szerint picit édesítve

3-4 marék friss gyümölcs (most eper, de amúgy ez naranccsal lett volna az igazi)

Elkészítés

• A sütőt 180 fokra melegítem (légkeverés).
• A fehérjéket habbá verem, amikor már majdnem teljesen kemény a hab, fokozatosan hozzáadom a cukrot, és addig dolgozom, míg fényes, kemény állagú nem lesz.
• Ekkor lapáttal, finom mozdulatokkal beleforgatom a kakaóport, a keményítőt, legvégül a balzsamecetet és a narancs kivonatot. Másodjára ezt is géppel csináltam, ugyanolyan jó lett, de ahány ház, annyi szokás. A lényeg, hogy a habot igyekezzünk minél kevésbé összetörni!
• Ha simára kevertem a masszát, utolsó lépésként óvatosan beleforgatom a habba a csokireszeléket is.
• Sütőpapírral bélelt, lapos tepsibe öntöm a masszát, kört formázva. Számítsunk rá, hogy a massza sülés közben elterpeszkedik, azaz kb. 5 centivel kisebb körméretet érdemes formázni, mint amekkora átmérőjű tortát végül szeretnénk. Tetejét lapáttal simítsuk el.
• Betolom a sütőbe, a hőfokot visszaállítom 150 fokra, és így sütöm 1 órát.
• Ha letelt a sütési idő, résnyire nyitva hagyott sütőajtó mellett hagyom fokozatosan kihűlni.
• Tálalás előtt felverem a tejszínhabot, beborítom vele a tortát, a tetejét gyümölccsel borítom.

Pazar.