2011. február 24., csütörtök

Körtés-édeskömény gumós sütőtök krémleves




Édeskés, savanykás, sós és csípős. Ez a koktél mindig jöhet. Nem csoda, hogy ez a körtés-édesköményes sütőtök krémleves az egyik kedvencem lett ezen a télen, és tőlem szokatlan módon már meg sem tudom mondani hányszor készítettem idén. Munka után hazaesve, farkaséhesen kép sose készült, pedig első találkozás után tudtam, hogy ez hosszú kapcsolat lesz. Most pótolom a lemaradást, ennek a levesnek az életemben a helye.

Persze éhesen, kapkodva készítve mindig adott a rögtönzés, ezért hol így, hol úgy mindig eltérek ettől az alaprecepttől. Próbáltam vízzel, alaplével, almalével, édesebben, csípősebben, rómaiköménnyel fűszerezve, sőt egyszer még úgy is (akkor nem siettem annyira), hogy a tököt külön, előre megsütöttem. Mindig, mindenhogy kedvemre való lett. Fontos megállapítás (bár a fotóról pont lemaradt): a krémes joghurt nagyon kell bele a végén.



Hozzávalók (kb 6 főre):


2 db póréhagyma, megpucolva, felkarikázva
kb 1 db kisebb / közepes méretű sütőtök, meghámozva, 2 centis kockákra aprítva
2 db nagyobb körte (lehetőleg ízesebb, szaftosabb fajta, mint az anjou vagy bartlett), meghámozva, kimagozva, felkockázva
2,5 cm hosszú gyömbérdarab, megpucolva, felkockázva
Alma vagy körte cider (opcionális, én nem helyette, de jobb hílyán 100% almalét teszek bele)
1,2l víz (vagy kevés alaplé és víz)
Krémes joghurt (pl. török) a tálaláshoz
1 db édeskömény gumó, megtisztítva, felaprítva
Chili paprika nagyjából kierezve, felaprítva
Frissen őrölt fekete bors
Őrölt fahéj a tálaláshoz
Tengeri só
Sózatlan vaj


Elkészítés:
  • Közepes láng felett megolvasztom a vajat egy lábosban, és a póréhagymát meg dinsztelem rajta.  
  • Hozzákeverem a tököt, körtét, édesköményt, gyömbért, fél ek. sót, és az egészet felöntöm 1,2l folyadékkal (talán a legjobb a víz, vagy alaplé és víz fele-fele arányban). Forráspontig hevítem, aztán alacsonyabbra veszem a hőt és addig főzöm fedő alatt a levest, míg minden meg nem puhul (kb 25-30 perc).
  • A lábost félrehúzom a tűzről, és botmixerrel pürésítem. A sűrűséget almalével (vagy eredetileg ciderrel, vagy vízzel) lazítom.
  • Sózom és borsozom, amennyiben még szükséges, és belekeverem az aprított chilit is.
  • Tálaláskor egy kiskanál joghurtot kanalazok a levesbe, és meghintem egy csipet őrölt fahéjjal is, ezt utána mindenki elkeveri magának. 

2011. február 22., kedd

Nagyoncitromos török joghurtkrém



Megint citromos. Konkrétan megint ugyanaz a citromkrém, másképpen felhasználva. Én mondtam, hogy kattanás van.

Ez most kéremszépen egy szuperkönnyen elkészíthető török fantáziadesszert, történetesen az idei év egyik legnagyobb felfedezettje. Isteni, isteni, isteni.  És nyugtassuk magunkat azzal, hogy telistele van C-vitaminnal. Még azelőtt készült, hogy mentünk volna Isztambulba, de azóta is csináltam, egyszerűen nem lehet róla lejönni.

És hogy mitől török? A valódi török joghurt miatt, na meg a narancs és a gránátalma okán (amivel most Isztambulban Boszporuszt lehetne rekeszteni), valamint jó ok erre a citrom is, ami éppenséggel szintén nem idegen a török konyhában. De talán az a legfontosabb, hogy én töröknek akarom hinni.
Vagy arabnak. Az attól függ, hogy éppen mit követ. Mert például kétszer követett marokkói sült csirkét (ami az év másik nagy felfedezése), és akkor mondjuk feltétlenül arabnak akartam hinni.
A fotóhoz már nem maradt, de filézett narancsot is teszünk bele. És azt mondtam már, hogy isteni?




Nagyoncitromos török joghurtkrém

Hozzávalók: 
(6-8 adaghoz)
2 nagy doboz (2x450g) török joghurt (kapható a szír boltban, az arab hentesnél, akár nagyobb ABC-kben, helyettesíthető görög joghurttal is)
1 db nagyobb narancs, kifilézve (hártyátlanítva), felkockázva
1 db gránátalma kivájt magjai
2-3 marék magvak (pl kesudió, mogyoró, mandula)

Citromkrémhez (eredetileg itt):
Hozzávaló a citromkrémhez (kb 3-4 dl):
3 nagyobb tojás
kb 1/3 cup (80 ml) frissen facsart citromlé (én 3 közepes citrom levét szoktam használni), facsarás után leszűrve
1 ek. (4 grams) frissen reszelt citromhéj 
150 gramm cukor
4 ek (56 gramm) sózatlan vaj, szobahőmérsékleten


Elkészítés:
Elkészítem a citromkrémet.
  • Egy lábosban vizet forrósítok, közepes lángon tartom.
  • A citromlevet, tojást és a cukrot egy tálban elkeverem, és a gőz fölé ültetem. Innentől kezdve kb 10 percig FOLYAMATOSAN mellette állok és kevergetem gyengéden egy kézi habverővel.  A 9. perc tájékán hirtelen elkezd veszettül sűrűsödni, ez nekünk jó. Ha kb. tejföl sűrűségű, lehúzom a gőzről.
  • Ha becsomósodna, le lehet szűrni.
  • A vajat elkeverem benne, ha felolvadt, hozzáadom a citromhéjat is.
  • Először hagyom kihűlni, majd hűtőben teljesen lehűtöm. 

Ha készen van a krém:
  • A hideg joghurtot krémesre keverem a hideg citromkrém nagyjával (keveset félreteszek díszítéshez), és poharakba töltöm.
  • A joghurtkrém tetejére teszek 1-1 kiskanál tömény citromkrémet dísznek, köré ültetek pár szelet narancsot, pár szem frissen pirított magot (vegyesen) és megszóróm a gránátalmával. Lehűteni is lehet, de azonnal is fogyasztható. 

2011. február 21., hétfő

Nagyoncitromos keksz


Citrom citrom és citrom. Teljesen rá vagyok indulva (na meg a lime-ra), mint ahogy erre a nagyon citromos krémre is (aka lemon curd). Olyannyira, hogy amióta B&J tortájába tettem belőle, számtalan dologhoz készítettem, és rám egyáltalán nem jellemző módon már szinte fejből emlékszem a mennyiségekre.
Joghurtosan (recept jön), kekszre (mint alább), tortába, de a morbid angolok szerint kenyérre is remek.

Mivel elég sokszor készült lemon curd az elmúlt fél évben, vannak megosztandó tapasztalataim:
  •             a közölt recept lett nekem a tuti, mert egyszerű, gyors és a végeredmény is remek, ízre és állagra egyaránt
  •            a neten mindenki szétparázza magát a fehérje-kicsapódástól, ezért sokan trükköznek, vagy egyszerűen  kihagyják a fehérjét és a sárgájával dolgoznak; én is megpróbáltam utóbbit, de fehérjével sokkal könnyebb, lágyabb lesz a krém. A paráról meg annyit, hogy nem nagyon értem. Ha valaki képes közepesen forró vízgőz felett, FOLYAMATOSAN kevergetni 10 percig a keveréket, akkor nem lesz gáz. Legalábbis nekem egyszer sem volt (ha mégsem sikerülne baleset-mentesen a feladat, állítólag egyszerű szűréssel meg lehet menteni a krémet).

A kekszekről annyit, hogy D bátyámnak készültek még karácsonyra, és azért néznek ki olyan égettnek a fotón, mert azok. Bizonyítéka ez annak, hogy mennyire nem jövök ki D mindenféle általam megszokott precíz elektronikától mentes, tipikus alap tessék-lássék agglegény sütőjével. Volt gyerekszobám, a bátyám a képen nem látható, kevésbé égetteket kapta meg ajándékba, egy kis szintén alig pörkölt zabpelyhes kekszek kíséretében. Van ez így.  

Én nem osztom az észt tovább, csak annyit mondok, hogy ha jót akartok magatoknak, ezt nem hagyjátok ki.
És még zárójelben megjegyzem, hogy mi nagyon szerettük égetten is.  


Nagyoncitromos keksz

Hozzávalók a kekszhez:
(kb. 30-40db pár kekszhez)
200g puha vaj
140g cukor
1 tojás sárgája
1 tk vanília kivonat
1 citrom lereszelt héja
280g liszt (+ tészta kinyújtásához)
opcionális (amit én most nem tettem): 140g porcukor átszitálva, 1 citrom leve (díszítéshez, a megsült kekszekre)

Hozzávaló a citromkrémhez 
(kb 3-4 dl-es üveghez):
3 nagyobb tojás
1/3 cup (80 ml) frissen facsart citromlé (én 3 közepes citromot szoktam használni), facsarás után leszűrve
1 ek. (4 grams) frissen reszelt citromhéj  
150 gramm cukor
4 ek (56 gramm) sózatlan vaj, szobahőmérsékleten



Elkészítés:

Kezdjük a citromkrémmel.

  • Egy lábosban vizet forrósítok, közepes lángon tartom.
  • A citromlevet, tojást és a cukrot egy tálban elkeverem, és a gőz fölé ültetem. Innentől kezdve kb 10 percig FOLYAMATOSAN mellette állok és kevergetem gyengéden egy kézi habverővel.  A 9. perc tájékán hirtelen elkezd veszettül sűrűsödni, ez nekünk jó. Ha kb. tejföl sűrűségű, lehúzom a gőzről.
  • A vajat elkeverem benne, ha felolvadt, hozzáadom a citromhéjat is.
  • Először hagyom kihűlni, majd hűtőben teljesen lehűtöm.  (Ami megmaradna a keksz kenése után, 1 hétig áll el, joghurttal elkeverve isteni.)


Keksz elkészítése:
  • Összekeverem a vajat, cukrot, tojássárgáját és a citrom héját egy fakanállal.
  • Belekeverem a lisztet, és kézzel alaposan összedolgozom.
  • Egy lisztezett deszkán addig gyúrom, míg fényes felületű, egyenletes, jól gyúrható tésztát nem kapok.
  • Lisztezett felületen kinyújtom a tészta-gombóc felét, és 5-6 cm-es karikákat metszek ki, amiket aztán sütőpapírral bélelt tepsire ültetek. A maradékot újragyúrom, ismét kivágom a kekszeket. HA elfogyott az első gombóc, ugyanígy teszek a tészta másik felével is.  Folpackkal letakarom a tepsit és hűvös helyen hagyom állni fél órát.
  • A sütőt 200 fokra (180 fok légkeverés) melegítem, és a kekszeket 8-12 perc alatt halvány aranybarnára sütöm, majd hagyom kihűlni.

Ha kihűlt, a lehűlt citromkrémmel megkenek egy kekszet, és mintha szendvicset készítenék, egy másik kekszet nyomok a tetejére, és hagyom picit összeragadni.

Amit én kihagytam, de szeretném magamnak az ötletet elmenteni:
A citromlevet összekeverni kevés porcukorral, annyival, hogy folyós legyen a mix állaga, és ezzel lefröcskölni a kekszek tetejét. Szintén opcionálisan meg lehet szórni még egy kis reszelt citromhéjjal is, majd hagyni kell megszáradni.

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin