2008. június 28., szombat

Rafaello torta fall&rise - avagy minden nem sikerülhet elsőre

Megesik, hogy az ember mellényúl, valami elsőre nem sikerül. Benne van a pakliban. Azt már nehezebb elviselni, ha az ember saját idiotizmusában botlik meg, és kenődik el a padlón. Viszont innen szép felállni. A fehércsokis brownie (ill. akkor ez most whitie asszem) ötletét dédelgettem már egy ideje, aztán első nekifutásra csúfosan elrontottam, másodszorra viszont sikerült szépíteni. Figyelem, tanulságokkal teletűzdelt írás következik.

Nem az a gond, hogy reggel hatkor, a Corvin tető kapualjában állva, „n+1” pohár VodkaRedbullal a véremben felelőtlen kijelentést teszek („márpedig én most akkor sütök neked egy születésnapi tortát”), nem is az a baj, hogy tényleg nekiállok, sőőőt, hihetetlen módon még csak nem is az, hogy ilyen körülmények között improvizálni kezdek. Azabaaaaj, amilyen pancser módon elbukom.

Melegítsünk a bölcs meglátásokra egy baráti intelemmel: vodkaredbull is baaad for u.

Mert ugye ideális esetben elbukhattam volna ott, hogy nincs elég tojás, elmegy az áram vagy teszem azt bealszom két keverés között. De nem. A VR szárnyakat adott, a munkálatokat német precizitással és egy dolgos tiroli kislány jókedvével végeztem, két órával később pedig hibátlan fehércsokis torta illata lengte be a lakást. Minden szépen ment, ameddig a piskóta el nem készült. Tanulság a jövőre nézve, hogy akkor is el lehet cseszni egy süteményt, ha már egyszer kivettük a sütőből.

A tészta gyönyörű lett, aranyszínű, puha és belül picit krémes, pontosan olyan, amilyennek egy brownie-nak lennie kell, és ahogyan pár nappal korábban megálmodtam. Akkor mégis mi volt a gond?

Tanulság nummer zwei: egy átdorbézolt éjszaka után, reggel nyolc magasságában a kialvatlanság türelmetlenséget szül. Én - a fizikai törvényeivel dacolva - azonnal ki akartam szedni a formából. Bignono, tudjuk jól. Piskóta sütőből kivesz, és békén hagy! Hármat sem kell találgatni, hogy mi történt. Ügyetlen mozdulattal kiborít, piskóta darabokban pulton landol. (Nem röhög, ekkor kezdek igazán belelendülni.)

Utólag mindig tudjuk, hogy melyik az a pont, ahol már igazán meg kellett volna állni. Hát így utólag itt ez volt Az a pillanat. A redbull hatása nagyjából etájt kezdett elillanni, szépen el kellett volna mennem aludni, ellenben a sunyi vodka maradásra bírt, és hamisan, a bátorság érzetét keltve elhitette velem, hogy a válságmenedzsment az erősségeim egyike. Everything is under controll, szoktam mondani a legelveszettebb pillanatokban.

Szóval, valami nagyon félrecsúszott gondolatsor eredményeképpen úgy gondoltam, hogy ha akkor melegében szépen visszarendezgetem a szétesett piskóta hulladékot a formába, és kicsit összetapogatom (?!?!?!?!), végül visszateszem a már kikapcsolt, de még forró sütőbe, akkor a magas csokoládétartalom miatt amúgy is könnyen idomuló darabok majd szépen összeérnek. Ébredésre – ugyanezen vizió jeleneteként - egy márványos, rusztikus extravaganza torta kellette magát az üvegajtó mögött. Egyébként ebben én akkor őszintén hittem.

Miután pont fentiek szerint cselekedtem, kegyelemdöfés gyanánt a kikapcsolt, de még forró sütő ajtaját szépen rácsuktam az én kreativitásom csúcsára. Magamat hősnőnek kiáltottam ki, magamba szuszakoltam egy liter ásványvizet, majd, mint aki jó végezte dolgát, álomra hajtottam fejem.

Pár órával később, már talpon, de még félálomban ért a kínos felismerés, hogy éppen életem lebőgését (ok, konyha-vonalon) élem meg, méghozzá egy csinos, kerekded, márványos és extravaganza kültéri dekortégla formájában. Előttére és utánára is jutott a kínosból, na de a vaníliaillatú önvédelmi fegyver vitte a prímet. Végül kreatív felhasználás helyett egyszerű kukanehezékként végezte, asszem. Megérdemeltem. De azért van bűnbakom is. A vodkaredbull.

***

Rá egy héttel volt egy másik szülinap. Méghozzá nem is akármilyen születésnap, az édesanyámé. Mams egyik kedvence a rafaello, és én már rég elterveztem, hogy tiszteletére sütök egy rafaello tortát.
Az imént leírt, elbaltázott sütemény már csak egy kókuszdiónyi hajításra volt a rafaello torta feltalálásától, a kudarcélményt is sürgősen törölni kellett a RAMomból (elkerülendő a hosszú évekig tartó tortasütésparát), így a családi ünnepségre meglepetésül az alábbi remake-kel érkeztem.

Tiszta fejjel már minden simán ment, és az elégedett mmmmmögés láttán, illetve a besöpört bókoknak hála valamelyest megnyugodtam. Kis odafigyelés, kevesebb VR, több alvás, és már megy is, mint a karikacsapás.

Alapreceptnek a Macikonyhában talált, állítólag Pierre Hermétől származó brownie receptjét kaptam elő, és azt variáltam át rafaello-konformra.

Rafaello torta

15 deka fehércsoki (másfél tábla)
5 deka fehércsoki (maradék fél tábla)
8 deka liszt
6-7 deka mandulaliszt
12 deka blansírozott egészszemű, vagy ha sikerült kukacosat venni (?!), akkor szeletelt mandula
22 deka puha vaj
15 deka cukor
4 tojás
1 lime leve és héja (vagy héj lehet, hogy inkább citrom legyen)
1 kk. vaníliaesszencia
50 g kókuszreszelék (ill. ízlés szerint)
1 csipet só
(citromfagyival szervíroztam)

Az eredeti így nézett ki - csak hogy meglegyen a következő improvizációhoz is, miheztartás végett… (sütési idő ebben az esetben 20-25 perc):

14 deka keserűcsoki (60%-os)
12 deka liszt
12 deka pekándió
22 deka puha vaj
25 deka cukor
4 tojás

Elkészítés:

Maci utasítása szerint a fehércsokit vízgőz fölött felolvasztottam, majd félrehúztam a tűzről.
A vajat géppel krémesre (eredetileg habosra kellett volna, hát nekem nem volt köze a habos állaghoz) kevertem, majd szépen adagolva hozzáadtam a cukrot, a csokit, majd a tojásokat.

A lisztet és a mandulalisztet is átszitáltam, adtam hozzá egy csipet sót, majd beleszórtam a mandulát, a kókuszt, és az egészet a masszába forgattam. Belereszeltem egy lime héját (lehet, hogy legközelebb citromhéj lesz, az valahogyan finomabb), belefacsartam a lime levét, belecsepegtettem egy kis vaníliaesszenciát, végül a maradék fél tábla csokit durván feldaraboltam, és azt is a tésztába kevertem.

Tortaformát kivajaztam, kiliszteztem, masszát beleöntöttem, elegyengettem, és 170°C fokon (légkeverés) 25-30 perc alatt készre sütöttem.
Hagytam kihűlni, és gyönyörűszépen kijött a formából.
(Életre megtanultam a leckét.)
A rafaello szelet mellé én egy-egy gombóc citromfagyit ültettem , ami nem létszükséglet, de valami gyümölcsös, friss kísérő szerintem mindenképpen jó hozzá (a képen a maradék egy szelet látható, amihez nem jutott már fagyi, és így páratlanul, a mélyhűtőben pihen).

8 megjegyzés:

Mindennapi Manna írta...

Nagyon szorgalmas voltál ma!

Gourmandula írta...

:)) igazából ez már megvolt, csak ide kellett pakolni, másik kettőt meg már nagyon meg kellett írnom a csilenyoknak, ezért a nagy hajrá. Vagy akkor ez most komjúterfüggőség jele? váááá

Mindennapi Manna írta...

na, most bevallom: tegnap egyáltlán nem olvastalak el, dolgoztam, és akkor ezt nem ragozom. Most már tudom: hiba volt nemelolvasni. Könnyeim potyognak most is a nevetéstől. Nekünk (olvasóknak) az is nagyon jó, ha te nagyon elrontasz valamit. Ha ennek a kompúterfüggőség az ára, ám legyen:)))))

nana írta...

:D:D:D:D:D

Gourmandula írta...

:)))) köszönöm köszönöm, remek érzés, hogy hülyeségemnek legalább annyi haszna van, hogy mosolyt csal orcátokra! :)

SPANYOLOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOK!!!

Beatbull írta...

bocsi, de csak mosolyogni tudtam sírásos együttérzés helyett - nem kinevetés miatt, hanem, mert oly mosolyra derítően írsz ;)
azt a megkövesült piskótát megmentésképp olasz módra még megmártogattam volna valami kis borban vagy pálinkában ;)

Gourmandula írta...

na igen, ha nálam marad a tégla, én biztos találok neki valami jófajta alternatív felhasználást (pölö maradék aszúba bele mmm) de hát nem én voltam a szülinapos, nem én rendelkeztem a sorsáról. majd megmondom neki, hogy igazán lehetett volna téglaevésből kreatívabb is. (eddig szégyenemben nem mertem járatni a szám, de az idő begyógyítja a sebeket ugyebár.) :)))

Sajtkukac írta...

A brownie világos változatát sokfelé hívják előszeretettel blondie-nak. Ötletes, nem? :-)

O.

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin