A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édes. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 23., kedd

A Mi esküvői tortánk (tőlem nekünk)





El ne kezdjen senki gratulálni, az esküvő 1 éves évfordulója is bőven elmúlt már, csak hát olyan ez a blog, mint egy igazi jó barát. Meglehet, hogy ezer éve nem beszéltünk, de mindig ott vesszük fel a fonalat, ahol a múltkor eldobtuk,  és tudjuk, hogy ez így van jól. És mivel is lenne szebb bejelentkezni, mint a saját esküvői tortánk receptjével. 

D kritikáját ide kell szúrnom mert jogos: jövök egy dél-amerikai beszámolóval, mert nem itt dobtuk el a fonalat, hanem ott, hogy írok beszámolót a dél-amerikai utunkról (van mit írni, ez tény). Amúgy félkész állapotban van, azaz reális , hogy lesz, valamikor. 

Az úgy volt, hogy 4 éve Bnek és Jnek megígértem, motivációsnak szánt jelleggel, hogy ha összeházasodnak, én készítem a tortát. Biztos vagyok benne, hogy B döntésében ez az ajánlat is közrejátszott, mert legalábbis gyanús hogy még abban az évben megkérte J kezét egy párizsi lépcsőházban, a csatornamúzeum meglátogatása után. Abban is biztos voltam, hogy a Sziget a mi kis Vegasunk, és ami ott történik, az ott is marad, de B és J nem így gondolta, mert nem csak hogy emlékeztettek, de be is vasalták ezt a felelőtlenül tett ígéretet.

Jött pár stresszes hónap, ellenreakcióként hobbicukrászdányi felszerelés beszerzése, a felsüléstől való félelem keltette feszültség az esküvő előtt kulminált, de minden jó, ha jó a vége, életem első komoly tortaprojektje sikerült, és D is velem maradt. A teljes sztori itt, nem mesélem el újra.

Eltelt fél év, és a középső báty, G is esküvőre készült, és akkor már nagyon nagyon ügyeltem rá, hogy józan vagy kevésbé józan állapotban miket (ne) ígérjek, mert az emberek a nagy kijelentésekre emlékeznek. Tök mindegy, hogy a reggel a húsvéti asztalnál  avagy a sziget poros utcáján mondod el, emlkeznek, és behajtják.
Úgyhogy nem is kértek fel, én meg éppen kezdtem magamra venni, mer’ nekik az én tortám biztos nem is elég jó. Így történhetett, hogy mikor végre megkértek, kerek fél napig örültem is a feladatnak. Aztán kifderült hogy 140 szeletes, 4 szintes tortára lesz szükség, a készítéshez kivettem három napot,  és idegileg megint kicsit tönkre mentem, bár az az állapot már sehol nem volt az egy évvel korábbihoz, és D is egészen elviselhetőnek értékelt, már amikor otthon volt. A torta siker lett, cuba libre és pálinkás-barackos torták voltak a személyes kedvenceim, na meg a díszítés, metálfényezett marshmellowkkal körberakva, egyedi star wars figurákkal a tetején, amit itt sose fogok részletesen leírni, de tényleg klassz lett.  Másodszorra fogadtam meg, hogy SOHA TÖBBET ilyet nem vállalok. (azóta már még többször)

Közben D megkérte a kezemet, volt térdelés meg meglepődés és boldog igen (mert én azt gondoltam, hogy ez egyszer megtörténik de nem gondoltam, hogy az évfordulónkon, ő meg tudta, hogy akkor nem számítok rá, így kapott az alkalmon), jött a sok tervezgetés, és az esküvőnkkel kapcsolatban csak három dolog volt végig biztos: amennyire lehet, szűkkörű lesz, a menüben a kedvenc ételeink szerepelnek (tehát részben Gourmandula receptek) és a tortát magam csinálom.

Utóbbi döntést a racionalitás,  na meg a büszekség indukálta: ha már a tesóméknak én késztettem (és egy komplett 4 fős haladó tortakészítő tanfolyamot leszervezhetnénk a konyhámba, ha ez csupán a felszereltségen múlna) akkor a miénket csak nem rendelem meg egy cukrászatból,  hogy valami tök személytelen cukrászdai termék jusson nekünk.

Aki nem készített még esküvői tortát szívességből másnak, az nem tudja, milyen horrorisztikus rémálom üldözi az embert hónapokon át: mi van, ha valami balul sül el, nincs idő jóvá tenni, és végül nem marad más megoldás, mint budapesti szombat délelőttök szedettvedett cukrászdai kínálatából összeválogatni az esküvői tortát.  És utána találjuk meg a megfelelő alklamat, amikor ezt az ifjú arának megvalljuk, és az örök szeretet maradjon veünk életünk hátralévő részében.

Lényeg a lényeg: ezúttal én voltam az álmaimban rettegett menyasszony, és magamtól egyáltalán nem félek, ráadásul volt egy rakás már bevált torta receptem, így történehetett meg tehát, hogy életem egyetlen kiegyensúlyozott lelkiállapotú, derűs, és rekord egy nap alatt abszolvált tortasütését nem azért zártam a SOHA TÖBBET kifejezéssel, mert rájöttem, nincsen nekem szükségem ilyen szintű adrenalinhoz az életben, hanem szimplán mert több saját esküvőt nem tervezek az életembe beikatatni.

Most, hogy a negyedik nagy és több kisebb tortaprojekten is túl vagyok, 2 + 1 dolgot jelenthetünk ki nagy biztonsággal:
  • Fura vonzalmat táplálok a lehetőleg lime zöld színű torták iránt. (4ből 3 zöld) 
  • Annál nincs jobb, mint a gyöngyházfényű lime zöld torta, de minimum az egyik teljesüljön a kettőből. (4ből 3 metál) 
  • Valahogy mindig készül alkoholos szint (Cuba libre, Caipirinha, Mohito, Whiskey, Pálinkás).  Persze az is lehet, hogy ez a tényállás az ünnepeltet és a közönséget is minősíti, nem csak engem. Egyébként az ilyen recepteket le kellene jegyeznem, mert  általuk a világ egy sokkal jobb hellyé válik, de tényleg.


A mi tortánk



A három szint:

  • Alul: narancsos csoki – bevált násznép kedvenc (30 cm)
  • Középső – Caiprinha torta az én és a meghatározó brazil emlékek kedvéért (alapjaiban lényegében megegyezik a citromos mákos tortával, átvariált receptet lásd alább) (26 cm)
  • Felső – Bazsalikomos fehér csokis D kedvéért (amióta először késztettem, még a kisebbik bátyámék esküvőjére, ez a kedvence, kérte, hogy nekünk is legyen) (20 cm)


Díszítés: gyöngyház felületkezelt fondant, sárga  és sárga alapon fehér pettyes selyemszalag, IKEA mű orchidea (ami utólag too much, de 1 órával a tálalás előtt, az utolsó simításoknál valamiért erőt vett rajtam az érzés, hogy ha már elhoztam, tegyük rá, a séf erre rásegített, talán azért, mert az ifjú arával senki nem mer vitatkozni, ezúton üzenem, hogy néha igenis kellene)

Figurák: aranyszínű ételfestékkel lefújt marcipánfigura (amit elég, ha mi és a minket jól ismerők értenek)

Összeépítés: az első kivételével pilléres technikával tettem össze a tortákat, ez sokkal szebb, jobb és könnyebb, mint az állványos téma, nem kell tőle félni (én féltem, csak azért). 
A tortaemeletek egymásra építéséről a „how to stack a cake” kereséssel szintén remek vidókra lelünk, én is azt használtam. 


Caipirinha torta 

(23 cm átmérőjű formához)

Hozzávalók
350g sózatlan vaj, szobahőmérsékletű (puha)
350g cukor
6 tojás , felverve
420g liszt (eredetiben 140g normál + 280g self raising)
3,4 tk sütőpor (értelemszerűleg csak akkor kell, ha normál és nem self rasing lisztet haszálunk)
1 lazán púpos tk. só
4 citrom vagy 6 lime lereszelt héja és 3 citrom vagy 4 lime leve (kb 1dl)


Caipirinha sziruphoz
Cachaça (vagy vodka) ízlés szerint
3 lime leve és reszelt héja
100g barna cukor

Krémhez
200g sózatlan vaj
400g átszitált porcukor
1 üvegcse lime krém (lemon curd alapján, de lime-ot használva, bevált recept itt)



Elkészítés 
Piskóta & szirup

  • A sütőt 140 fokra (légkeverés) kapcsolom. Egy kb. 23 cm átmérőjű formát vajjal kikenek, sütőpapírral  kibélelek.
  • A vajat és a cukrot habosra verem, majd fokozatosan, apránként hozzáadom a tojásokat. (Ha kicsapódna, hozzá lehet adni 1 evőkanál lisztet. )
  • Belekeverem a lisztet és egy csipet sót, majd végül a citromhéjat és a citromlét.
  • A masszát a formába öntöm, elegyengetem, és 75 percig sütöm (vagy amikorra szépen felemelkedik, aranyszínű, és sikeres a tűpróba).
  • Míg sül a piskóta, elkészítem a szirupot: egy lábosban összekeverem a cukrot az alkohollal, a lime héjával és levével, és ha a cukor felolvadt, félrehúzom a tűzről. (ha alkoholosabbat szeretnék, az alkoholt a végefelé teszem bele. ha sok az alkohol, több cukor is kelleni fog.)
  • Ha a piskóta megsült, kiveszem a sütőből és hagyom enyhén melegre hűlni. Ekkor egy szélesebb csővel, pl. kínai evőpálcával  egészen a torta aljáig lyukakat ütök (nem sokat, úgy 8-10et), majd a tortára egyenletesen rácsurgatom a szirupot, úgy hogy a lyukakba is jusson. (fontos a módszer: csurgat, megvárommígbeszívódik,csurgat, megvárommígbeszívódik ésígytovább). 
  •  Tipp: a szirupot ne teljesen kihűlve öntsük a piskótára, hanem inkább éppenmelegen, ekkor könnyebb önteni, könnyebben is szívódik fel.
  • Hagyom a piskótát teljesen kihűlni. Ha esküvői tortának készül, akkor azt mondja az eredeti recept írója, hogy fóliával bebugyolálva hűtőben  4 napig, fagyasztóban 1 hónapig is gond nélkül eláll.



Krém elkészítése:

A vajat robotkrémmel krémesre keverem, majd fokozatosan hozzáöntöm a porcukrot.  A végén belekeverek kb. 5 bőséges evőkanál lime krémet (vagy mégtöbet, ahogyan ízlik). A krémet és a maradék lime krémet hűtőben hagyom jól megdermedni.



Torta megkenése:
·                Nem sok a tapasztalatom piskótákkal, azt viszont gyakorlatból tudom, hogy a hűtőben lehűtött piskótával könnyebb bánni.
·                A piskótának a púpos tetejét egyenesre skalpolom egy éles recés késsel.
·                A tortát kiborítom a lapra, fejjel lefelé (így a tökéletesen egyenesre sült alja lesz a tortánk teteje.
·                A piskótát egy damil vagy hosszú kés segítségével óvatosan három lapra vágom, és az egyes rétegeket óvatosan külön fektetem.
·                A legalsó lapot vékonyan megkenem lime krémmmel, erre jön egy réteg kenhető, de szobahőmérsékletnél árnyalatnyival hidegebb (semmiképpen nem folyós!!) vajkrém. Ráhelyezem a második lapot, és azt is ugyanígy megkenem. A harmadik, legfelső réteget is felteszem, átkenem a maradék citromkrémmel az egész torta felületét, majd erre kenem a vajkrémet. Egy simítókéssel szépen elegyengetem.
·                A torta készen áll a bevonásra (marcipánmassza). Ebben a csupasz állapotban 3 napig áll el.

Megjegyzés: ha önálló tortaként készül, akkor a citromkrémet tejszínhabbal vagy mascarponéval keverem be, és ezzel kenem meg a külsejét tálalás előtt (a vajkrém helyett).


Díszítés fondanttal:

Elhagyható. 
A fondanttal való dolgozásról remek videók vannak a Youtube-on, amiket javaslok megnézni párszor, hogy meglegyen a vizuális rutin.
Pár mondatban (bővebben tőlem itt):
A fondantot egy pár csepp zselés festékkel összegyúrom (ne aggódjon senki, mindent megfog a paszta, de minden folt ki vagy lemosható), porcukron kinyújtom, és a tortára fektetem. Elegyengetem, ha ragadna, kevés porcukorral meghintem, és a levegőt kivasalom a megfelelő eszközzel, majd addig hűtöm, hogy kemény és száraz legyen a felület (frissen feltett állapotban a fondant túl meleg és kezd ragacsossá válni, nem lehet vele rendesen dolgozni). Ez pár óra max.
Ekkor gyöngyházfényű port kenek át rajta egy közepes méretű ecsettel. Minden csillámporban fog úszni, de ez is lemosható.

Lényegében kész.




Megjegyzés:
A mochito torta ugyanígy készül, de a cukorszirup sprite-tal, lime-mal, és cukorral készül, amibe a legvégén finomra aprított mentát keverek. Ha nem többszintesre épített a torta, akkor mascarpone vagy double cream helyettesíti a vajat, úgy még sokkal finomabb.  




2011. március 9., szerda

Citromos vaníliás sült desszert



Tovább él a citromláz, most egy vízágyban sült kanalas desszert formájában. Se nem tészta, se ne krém, vagyis inkább mindkettő egyszerre. Felül puha piskóta szerűségre sül, az edény alján pedig lágy citromkrém formálódik. Forrón tálaljuk, mellé tejszínhab, esetleg vanília fagyi dukál.

A kanalas desszertekhez egyébként mindig is vonzódtam, valahogy az ormótlanul nagy ezüstkanállal szedés olyan békebelien emberi, amilyen csak egy ősz hajú, kontyos, kötényes, keskenyszájú, derűsen ráncos, csillogó szemű nagymama tud lenni. Ez a desszert nem akar többnek látszani, mint ami, holott sokkal több annál, mint aminek mutatja magát. Értitek? Én most kicsit belezavarodtam, de azt hiszem, értem magam. Nem ragozom, tény, hogy nem a világ legszebb desszertje, viszont tele van szeretettel, és nemmellesleg mivel citromos, magától értetődően szuperfinom. Tökéletes finise egy verőfényes vasárnapon, szűk családi körben elköltött ünnepi ebédnek.

Elég nehéz lehet elrontani, így dummy-k is bátran nekiveselkedhetnek.



Citromos vaníliás sült desszert

Hozzávalók:
50g vaj
200g cukor
1 citrom lereszelt héja
100ml frissen facsart citromlé
3 db tojás, szétválasztva
50g liszt, átszitálva
250ml tej
1 tk vanilla kivonat vagy egy rúd kivájt belseje (a tejbe áztatva)
porcukor díszítésnek
2 zsacskó habtejszín


Elkészítés:
  • A sütőt 160 fokos légkeverésre állítom (hagyományos sütő 180 fok).
  • A vajat felkockázom, a cukkorral és a citromhéjjal habverő segítségével krémesre keverem (akkor jó, ha már halvány krémszínű a keverék, ez kb 5-6 perc)
  • Hozzáöntöm fokozatosan és egyenként a citromlevet, a tojássárgáját, az átszitált lisztet, a vaníliás tejet és addig dolgozom a habverővel, míg egyenletes masszát nem kapok.
  • A tojásfehérjéket a megtisztított habverővel majdnem teljesen keményre verem (már legyen kemény, ne folyjon, de ne legyen túl kemény se), és összeforgatom a tésztával, óvatosan simára keverem.
  • A tésztát egy kivajazott tálba öntöm, a tálat pedig egy forró vízzel félig felönött tepsibe ültetem. Így teszem a sütőbe, ahol 45-50 percig sütöm.
  • Akkor jó, ha a teteje aranybarna, a felső réteg puha piskóta-szerű, a tál alján viszont marad kb. egy ujjnyi réteg citromkrém.
  • Míg hűl egy keveset, felverem a tejszínhabot.
  • Melegen tálalom, méghozzá úgy, hogy a tányérra szedek egy adagot, ami mellé a felvert tejszínhabból is kanalazok. 


2011. február 22., kedd

Nagyoncitromos török joghurtkrém



Megint citromos. Konkrétan megint ugyanaz a citromkrém, másképpen felhasználva. Én mondtam, hogy kattanás van.

Ez most kéremszépen egy szuperkönnyen elkészíthető török fantáziadesszert, történetesen az idei év egyik legnagyobb felfedezettje. Isteni, isteni, isteni.  És nyugtassuk magunkat azzal, hogy telistele van C-vitaminnal. Még azelőtt készült, hogy mentünk volna Isztambulba, de azóta is csináltam, egyszerűen nem lehet róla lejönni.

És hogy mitől török? A valódi török joghurt miatt, na meg a narancs és a gránátalma okán (amivel most Isztambulban Boszporuszt lehetne rekeszteni), valamint jó ok erre a citrom is, ami éppenséggel szintén nem idegen a török konyhában. De talán az a legfontosabb, hogy én töröknek akarom hinni.
Vagy arabnak. Az attól függ, hogy éppen mit követ. Mert például kétszer követett marokkói sült csirkét (ami az év másik nagy felfedezése), és akkor mondjuk feltétlenül arabnak akartam hinni.
A fotóhoz már nem maradt, de filézett narancsot is teszünk bele. És azt mondtam már, hogy isteni?




Nagyoncitromos török joghurtkrém

Hozzávalók: 
(6-8 adaghoz)
2 nagy doboz (2x450g) török joghurt (kapható a szír boltban, az arab hentesnél, akár nagyobb ABC-kben, helyettesíthető görög joghurttal is)
1 db nagyobb narancs, kifilézve (hártyátlanítva), felkockázva
1 db gránátalma kivájt magjai
2-3 marék magvak (pl kesudió, mogyoró, mandula)

Citromkrémhez (eredetileg itt):
Hozzávaló a citromkrémhez (kb 3-4 dl):
3 nagyobb tojás
kb 1/3 cup (80 ml) frissen facsart citromlé (én 3 közepes citrom levét szoktam használni), facsarás után leszűrve
1 ek. (4 grams) frissen reszelt citromhéj 
150 gramm cukor
4 ek (56 gramm) sózatlan vaj, szobahőmérsékleten


Elkészítés:
Elkészítem a citromkrémet.
  • Egy lábosban vizet forrósítok, közepes lángon tartom.
  • A citromlevet, tojást és a cukrot egy tálban elkeverem, és a gőz fölé ültetem. Innentől kezdve kb 10 percig FOLYAMATOSAN mellette állok és kevergetem gyengéden egy kézi habverővel.  A 9. perc tájékán hirtelen elkezd veszettül sűrűsödni, ez nekünk jó. Ha kb. tejföl sűrűségű, lehúzom a gőzről.
  • Ha becsomósodna, le lehet szűrni.
  • A vajat elkeverem benne, ha felolvadt, hozzáadom a citromhéjat is.
  • Először hagyom kihűlni, majd hűtőben teljesen lehűtöm. 

Ha készen van a krém:
  • A hideg joghurtot krémesre keverem a hideg citromkrém nagyjával (keveset félreteszek díszítéshez), és poharakba töltöm.
  • A joghurtkrém tetejére teszek 1-1 kiskanál tömény citromkrémet dísznek, köré ültetek pár szelet narancsot, pár szem frissen pirított magot (vegyesen) és megszóróm a gránátalmával. Lehűteni is lehet, de azonnal is fogyasztható. 

2011. február 21., hétfő

Nagyoncitromos keksz


Citrom citrom és citrom. Teljesen rá vagyok indulva (na meg a lime-ra), mint ahogy erre a nagyon citromos krémre is (aka lemon curd). Olyannyira, hogy amióta B&J tortájába tettem belőle, számtalan dologhoz készítettem, és rám egyáltalán nem jellemző módon már szinte fejből emlékszem a mennyiségekre.
Joghurtosan (recept jön), kekszre (mint alább), tortába, de a morbid angolok szerint kenyérre is remek.

Mivel elég sokszor készült lemon curd az elmúlt fél évben, vannak megosztandó tapasztalataim:
  •             a közölt recept lett nekem a tuti, mert egyszerű, gyors és a végeredmény is remek, ízre és állagra egyaránt
  •            a neten mindenki szétparázza magát a fehérje-kicsapódástól, ezért sokan trükköznek, vagy egyszerűen  kihagyják a fehérjét és a sárgájával dolgoznak; én is megpróbáltam utóbbit, de fehérjével sokkal könnyebb, lágyabb lesz a krém. A paráról meg annyit, hogy nem nagyon értem. Ha valaki képes közepesen forró vízgőz felett, FOLYAMATOSAN kevergetni 10 percig a keveréket, akkor nem lesz gáz. Legalábbis nekem egyszer sem volt (ha mégsem sikerülne baleset-mentesen a feladat, állítólag egyszerű szűréssel meg lehet menteni a krémet).

A kekszekről annyit, hogy D bátyámnak készültek még karácsonyra, és azért néznek ki olyan égettnek a fotón, mert azok. Bizonyítéka ez annak, hogy mennyire nem jövök ki D mindenféle általam megszokott precíz elektronikától mentes, tipikus alap tessék-lássék agglegény sütőjével. Volt gyerekszobám, a bátyám a képen nem látható, kevésbé égetteket kapta meg ajándékba, egy kis szintén alig pörkölt zabpelyhes kekszek kíséretében. Van ez így.  

Én nem osztom az észt tovább, csak annyit mondok, hogy ha jót akartok magatoknak, ezt nem hagyjátok ki.
És még zárójelben megjegyzem, hogy mi nagyon szerettük égetten is.  


Nagyoncitromos keksz

Hozzávalók a kekszhez:
(kb. 30-40db pár kekszhez)
200g puha vaj
140g cukor
1 tojás sárgája
1 tk vanília kivonat
1 citrom lereszelt héja
280g liszt (+ tészta kinyújtásához)
opcionális (amit én most nem tettem): 140g porcukor átszitálva, 1 citrom leve (díszítéshez, a megsült kekszekre)

Hozzávaló a citromkrémhez 
(kb 3-4 dl-es üveghez):
3 nagyobb tojás
1/3 cup (80 ml) frissen facsart citromlé (én 3 közepes citromot szoktam használni), facsarás után leszűrve
1 ek. (4 grams) frissen reszelt citromhéj  
150 gramm cukor
4 ek (56 gramm) sózatlan vaj, szobahőmérsékleten



Elkészítés:

Kezdjük a citromkrémmel.

  • Egy lábosban vizet forrósítok, közepes lángon tartom.
  • A citromlevet, tojást és a cukrot egy tálban elkeverem, és a gőz fölé ültetem. Innentől kezdve kb 10 percig FOLYAMATOSAN mellette állok és kevergetem gyengéden egy kézi habverővel.  A 9. perc tájékán hirtelen elkezd veszettül sűrűsödni, ez nekünk jó. Ha kb. tejföl sűrűségű, lehúzom a gőzről.
  • A vajat elkeverem benne, ha felolvadt, hozzáadom a citromhéjat is.
  • Először hagyom kihűlni, majd hűtőben teljesen lehűtöm.  (Ami megmaradna a keksz kenése után, 1 hétig áll el, joghurttal elkeverve isteni.)


Keksz elkészítése:
  • Összekeverem a vajat, cukrot, tojássárgáját és a citrom héját egy fakanállal.
  • Belekeverem a lisztet, és kézzel alaposan összedolgozom.
  • Egy lisztezett deszkán addig gyúrom, míg fényes felületű, egyenletes, jól gyúrható tésztát nem kapok.
  • Lisztezett felületen kinyújtom a tészta-gombóc felét, és 5-6 cm-es karikákat metszek ki, amiket aztán sütőpapírral bélelt tepsire ültetek. A maradékot újragyúrom, ismét kivágom a kekszeket. HA elfogyott az első gombóc, ugyanígy teszek a tészta másik felével is.  Folpackkal letakarom a tepsit és hűvös helyen hagyom állni fél órát.
  • A sütőt 200 fokra (180 fok légkeverés) melegítem, és a kekszeket 8-12 perc alatt halvány aranybarnára sütöm, majd hagyom kihűlni.

Ha kihűlt, a lehűlt citromkrémmel megkenek egy kekszet, és mintha szendvicset készítenék, egy másik kekszet nyomok a tetejére, és hagyom picit összeragadni.

Amit én kihagytam, de szeretném magamnak az ötletet elmenteni:
A citromlevet összekeverni kevés porcukorral, annyival, hogy folyós legyen a mix állaga, és ezzel lefröcskölni a kekszek tetejét. Szintén opcionálisan meg lehet szórni még egy kis reszelt citromhéjjal is, majd hagyni kell megszáradni.

2011. január 24., hétfő

A nagy esküvői torta projekt (+ technikai részletek)


„Zzzzzsíííírrr! Majd akkkkor én sütöm a tortát, okkkkééééé?” Így kezdődött. Illetve úgy, hogy a nem kevésbé elázott J&B páros érthetetlen (de legalábbis nem várt) módon emlékezett eme felelőtlen kijelentésemre, és onnantól kezdve tényként kezelték, hogy az esküvői tortájukat én készítem. Tanulság: buliban levés, éjfél után levés és  x pohár bor elfogyasztás tényezők bármely kombinációja esetén az ember csendben lelkendezik a bátyja esküvőjének és NEM tesz felelőtlen ígéreteket. De a család az család. Innen nincs visszaút.

Snitt. Szűk egy évvel később.

Kezdem érezni a súlyát a dolognak. Arról nem volt szó, hogy itt több mint százan lesznek basszus! Teher alatt nő a pálma, alakulnak a gondolatok, bújom a netet ötletek, inspiráció után kutatva. Nem, nem lesz kis aranyos házias cucc, nekem tökéletes kell. És vicces. És finom. És elegáns. Persze, meg metálfényű. Jólvanmár… 3 hetem van.

Snitt. A nagy nap előtti éjjel.

Hullafáradtan merülök el a kádban. Fél egy. Éjjel. Másnap (aznap) a nagy nap, én pedig óriási hajrán vagyok túl. Többhetes előkészületek, majd 3 nap (részben esti) meló. Nem érzem a tagjaimat. Elkészült! Szép lett, nagyon szép, de… Csak annyira telik tőlem, hogy megfogadom ezredszerre is, hogy „soha többet”. Meg halkan, erőtlenül nyüszögöm, hogy „légyszi ne hagyd, hogy ilyet valaha még egyszer elvállaljak”. És hogy „nincs az az ügy, az a pénz, ami miatt újra…” 100+x főre (valaki megmondaná, hogy mégis hány ember lesz??!)… 3 szintes épített… Metálfénnyel… hülye vagyok én…?! Rá 10 percre elalszunk a forró vízben. Aztán magamhoz térek, kikászálódom a kádból, de az ágy felé tartó úton elkanyarodok a hűtő felé. Csendben, lábujjhegyen odalopózom, résre nyitom az ajtaját, bekukucskálok… tudni szeretném, minden rendben van-e (persze hogy rendben van, mér’ ne lenne), jó helye van-e neki ott (szemforgatós jééézus), mi van a barikákkal (tényleg elég belőlem, rosszabb vagyok, mint egy hormontombolós kisanyuka). Aztán ellágyultba fordul a tekintetem és megállapítom, hogy ez a legcsodásabb dolog, ami valaha kikerült a kezeim közül, beleértve az indiántáborban hímzett gyöngyteknőst is. És hogy bármikor újra. Mások a szüléssel vannak így, úgy látszik én a tortával.

Snitt. A nagy nap reggelén.

Aszittem már túl vagyok rajta. Höhö. Eljuttatni Ából Bébe: hogyan is? Hozzáteszem, Ától Bé nagyon messze van, és nagyon sok a kanyar az odáig vezető úton. A kanyar azért kellemetlen, mert Kocsog Doboz túl széles, azaz legcsekélyebb lendülettel elkövetett kormánytekerés következtében A Torta simán felkenődik a Kocsog Doboz falára. Amitől én idegösszeroppanást kapok (és attól meg D kap idegrohamot). Azon kívül, hogy nyomi lenne a torta, és ez méltatlan lenne a belefeccolt energiához képest, idegroncsolódva mégis hogyan venném fel a gyönyörű, kézzel festett, egyedi selyemruhámat a lagzira... Naugye. Minden mindennel összefügg.

Ezért lassan megyünk. Nagyon. Ááááááá (kanyar)! Lehet, hogy az összes nagyseggű Skoda meg tötyögi Suzuki (bocs) tortát szállít, az megmagyarázná, miért mennek mindig olyan idegtépően lassan. Mert most mi is pont ugyanennyire idegesítőek vagyunk. De ha be mersz szólni a pasimnak amiért forgalmat akadályoz, kiszállok és megverlek. IGEN, 10zel vesszük a kanyart, ha nem teccik, „lehet kussolni vagy figyelni”, ahogy B mondaná. Vagyok abban a felfokozott idegi állapotban, hogy végletekig védelmezem az enyéimet. Főként a tortát (bocs D). A torta mindenekfelett.

Megérkezünk. Kivesszük, felkerül a legfelső szint is. Gyönyörű. Ver a szívem hevesen. Aztán még elkísérem a hűtőbe. Ezt nem kívánom senkinek, a látványt. Ddddurva. 25 éves, koszos hűtőbe állítják, elég putri, indiai élményeimet megpendítő hátsó sufniban! Összeszorul a torkom, vinnyogok végelgyengülve magamban: miiaaazaaaavizeeeesroooongy, amireráállíííítjáááák…? Ómária. Még idegesítem egy kicsit a tulajt és a személyzetet, értsék meg, ez most az én gyermekem, kurva nehéz szülés volt, ugye este ki tudják vinni anélkül, hogy eldobnák. Kitudják. Mellé szellemi fogyatékosnak néznek. Nalépjünk innen. Itt a vége. Mission impossible, mégis completed.

Snitt. Délelőtt.

Nagy levegő. Reggelizni kéne. Meg lazítani. Itt van egy percre, irány a Római. Rántottát kívánok. Nagyon, szóval keresünk és találunk.  D fellélegezhet. Olyan durvítósat, kolbászosat, szalonnásat, szaftosat kérek! Süssenek bele paprikát is. IGEN, paprikát. Én úgy szeretem. Sőt, ha lenne macisajt, azt is kérnék bele. Szarok a diétára, meg hogy ma szénhidrát nap van. A diéta felfüggesztve (azóta is). Rögtön kérek mellé egy hotdogot is (de csak a virsli miatt). Ülünk a parton. Alattunk békésen vonul a Duna. Jó hely ez a Római. Mérhetetlen megkönnyebbülést érzek. D is…  

Snitt. Este

Komikusan komolykodó polgári és ultrarommer Duna-parti egyházas esketés után állat lagzi volt. Tortát nem dobták el. Egy nyitott kérdés maradt bennem:  vajon ki kötött Édesapa fejére narancssárga tüllszalagból turbánt. Megdícsérném, nagyon precíz kis masni volt az elején.

Update: újabb családi frigy a láthatáron, még jó, hogy nem buliztunk mostanában együtt.



***

És akkor kanyarodjunk rá a technikai részletekre. A BBCFood bibliában találtam a „Create your own wedding cake” c. remek cikket, mely 104 főnek elegendő esküvői torta elkészítéséhez nyújt tanácsokat. Megjegyzem, mi legalább 104en voltunk, ehhez képest a siker ellenére megmaradt az alsó szint harmada, úgyhogy ez a mennyiség valóban elég. Apró módosítások voltak, de az alsó két szinthez jól használható forrás volt. A legalsó szintet (csokoládé) és a középső szintet (citromos-mákos) nagyjából innen emeltem el.  Legfelső szinthez már többet kellett kreatívkodni, a krém saját szülemény, a piskóta a BBC gyermeke.
Így nézett ki a három szint, alulról felfelé haladva:
I.                    Narancsos triplacsokoládé torta (30cm)
II.                  Citromos-mákos torta (24-26cm)
III.                Narancs torta bazsalikomos-fehércsokoládés mascarpone krémmel (18-20cm)

Először tanácsos elkészíteni minden piskótát (-3, -2 napokon), és ha ez megvan, az utolsó előtti napra hagyható a krémek elkészítése, a tortalapok megkenése, mázzal bevonás, összeszerkesztés, díszítés.  Ezt részletezném alább.



***Összeállítás és díszítés***


A legizzasztóbb (mileszhavalamitelrontok) és legérdekesebb rész.  Azt hinnénk, hogy ha ide eljutottunk, már révbe értünk. De hamar rájövünk, hogy nem.
Ehhez a részhez úgy érkezünk, hogy a torták készek, vajkrémmel megkentük kívül és belül, valamint becsülettel le is lettek hűtve (ilyenkor kerül ki minden más a hűtőből).

3 fontos részből áll a végső etap:
1.       fondant színezése, gyúrása és borítása és a lüszter festék (metélfény) felkenése
2.      torta építése
3.       torta díszítése

Díszítés alatt elsősorban a fondant-ot (műmarcipán cukorpaszta), ill. annak kezelését értem, a további díszítés kreativitás kérdése.


I.                    Előkészületek

Nézzük, hogy mire volt szükségem, mielőtt egyáltalán nekifutottam a finishnek.

·        Marcipán bevonó, azaz fondant: ez nem is marcipán, egész életemben átvert a cukrász szakma. mondjuk soha nem is szerettem ezt a cuccot, most pedig, hogy tudom, hogy konkrétan cukros műanyag, pláne nem akarom megenni. De jól néz ki, és javára váljon, hogy a műmarcipán olyan, mint a legkirályabb gyerekgyurma. Beszerezhető a neten, cukrász nagykerekben, de akár egy jobb fej cukrászat is segíthet és rendel nekünk a saját csatornáján keresztül. Én kb 3-4 kg marcipán bevonómasszát rendeltem (kevesebb is elég, de a biztonság kedvéért jobb betankolni, ha bármi balul sülne el).
·         Fondant festék: a fondant színezéséhez a zselés festék a legjobb. A Wilton márkát itthon a pécsi Söregi  (www.soregi.hu) forgalmazza. Nem elég, hogy mindenük van (fondantot  is rendeltem tőlük) és házhoz is küldik, ezek mellett ingyen és bérmentve szuper készségesen igazítanak el telefonon, hogy mit ajánlanak, hogyan készítsük el, mennyi kell, stb. A festék nem drága (asszem 700 ft volt 1 tégely), és szerintem a következő 10 évben elég lesz, tekintve, hogy tűhegynyi mennyiségekre volt csak szükség, annyira koncentrált.
·         Metálfény: nem kell hozzá a profi festékfújó, elég az ún lüszter festéket beszerezni (szintén süvegi). A kisebb kiszerelés 3000 Ft volt (lime színűt vettem), ezzel elleszek még pár évig.



II.                  Fondant kezelése

·         A fondant lazítása és színezése: a masszát lazára gyúrom, a kéz melegétől egyre kezesebbé válik, olyan lesz, mint egy barátságos gyurma. Ha ragadna, porcukorral szórt felületen dolgozom vele. Ha fellazult, egy fogpiszkálót a festékbe mártok, és egy pici pötty zselét a masszába szúrok. Megismétlem max 3-4szer, addig gyúrom, míg egyenletes lesz a színe (ez min. 1-2 perc). Ha nem lenne elég intenzív a színe, akkor mindig gyúrhatunk hozzá még egy keveset, de bánjunk a festékkel óvatosan, mert nagyon intenzív, könnyen túlszaladhatunk a kívánt árnyalaton.
·         Fondant nyújtása:  legfontosabb tudnivaló, hogy kizárólag jól lehűtött  tortával dolgozunk, így a vajkrém nem csúszkál és nem ragad! Vissza a fondanthoz: porcukorral szórom meg a gyúrófelületet (szilikon gyúródeszkát javasolok) + a sodrót (lehetőleg műanyag vagy fém felületű), és a fondantot kb. 3mm vastagra nyújtom, akkorára, hogy a tortát egészen be tudja borítani. Ez a könnyebb része. A tortára ráemelni a max fél centisre kinyújtott marcipán lapot már nem ilyen egyszerű.  Használjuk hozzá a sodrót, de mindenekelőtt nézzünk sok ilyen témájú videót. Például ezt: http://www.youtube.com/watch?v=Vakbcr_cdes, és ha lehet, szerezzünk +2 kezet. Ha nekem sikerült, másnak is menni fog, ebben biztos vagyok. Ha mégsem, akkor is jó hír, hogy a gyurma akárhányszor újragyúrható, szal lehet próbálkozni bátran, egyszer csak sikerülni fog.
·         Fondant simítása: nézzük meg ezt a videót: http://www.youtube.com/watch?v=0bLp3B-mFus
Azaz, ha a fondantot ráborítottuk a tortára, körben szépen eligazgatom. A felület tökéletesítéséhez, egyengetéséhez speciális spatula szükségeltetik (ilyen: (http://www.wilton.com/store/site/product.cfm?id=3E30E93B-475A-BAC0-5B7CEAB775DFBBFF&fid=3E32BC26-475A-BAC0-58F1CB6F709B11F6). Ennek segítségével egyengetem el a kisebb huplikat, kiszorítom a máz alól a levegőt. A végén lenyisszantom a felesleges túlnyúlásokat egy pizzavágóval.
·         Metálfény felvitele: A lüszter port marcipánnal betakart tortára finom ecsettel tanácsos felvinni, vigyázat, minden metálfényű lesz a környéken, de jó hír, hogy lemosható. Utólag tudom, hogy könnyebben, gyorsabban és egyenletesebben lehet vele dolgozni, ha a mázzal bevont tortát pár óra alatt lehűtjük a hűtőben.


III.                A torta összeszerelése

Az állványt kölcsönbe kaptam, középső oszlopos, csavaros profit, de létezik nagyon szép és profik által is gyakran használat a kartonlapos/tartórudas megoldás is. Ehhez a kellékek beszerezhetőek pl a süvegitől, ill barkácsáruházból  is. Videó erről pl: http://www.youtube.com/watch?v=4xk4nEN_1BM&feature=related.


IV.                Díszítés


Mikor összeszereltem a tortát, nem maradt más, mint díszíteni. Előtte tanácsos újra lehűteni az egészet, mert hidegen kevésbé sérülékeny.

Én tört-fehér/bézs szatén szalaggal tekertem körbe minden szintet, a tetejébe pedig művirágból tépkedtem kisebb virágokat, ezekkel tűzködtem meg. A torta közepére ültettem a szúródísz barikákat (hasukba eleve hurkapálca volt vezetve, így vettem a virágnagykerben).

A szervírozás előtt közvetlenül friss bazsalikom-leveleket tépkedtem a tortára, hogy komplett kis rét-hangulat teremjen.

 ***


 SOK BOLDOGSÁGOT BENNEK ÉS JENNIFERNEK!!!






http://gourmandula.blogspot.com/2011/01/citromos-makos-torta.html

Narancsos, bazsalikomos-fehércsokoládés torta


Az esküvői torta legkülönlegesebb darabja. Kifejezetten J kedvéért készült. (A citromos-mákos meg B kedvéért.) És csak hogy torlódjanak a betűk, ez lett D kedvence, szülinapjára is ezt kapta, fondant nélkül, krémmel buján megkenve, narancsdarabokkal a tetején.  Akkor is, újra is nagyon szerettük.

A bazsalikom  - bármilyen meglepő lehet a nem gasztro-őrületben nap-mint-nap forgó  tömegek számára – csodálatosan lágy, harmonikus párost alkot a fehércsokoládéval. ÍBnél ettem a nyáron bazsalikomos fehércsoki krémet, nagyon megtetszett, ez adta az ihletet is (pontosan ezt ettem asszem, ezúton is köszönöm).


Hozzávalók
175g vaj , szobahőmérsékleten + egy kevés a forma kikenéséhez
175g cukor
4 narancs reszelt héja és 1 narancs frissen kifacsart leve
4 tojás, szétválasztva
100g liszt
2,25 tk sütőpor
csipet só
100g mandulaliszt


Krémhez
200g fehér csoki
200ml tejszín
egy pár levél friss bazsalikomlevél
1 doboz mascarpone
(ha nem az esküvői torta része, akkor 100g fehércsoki a díszítéshez)



Elkészítés     
  • A sütőt 160 fokra (légkeverés) állítom.
  • Kivajazok egy 20 cm-es formát, opcionálisan kibélelem sütőpapírral.
  • Egy keverőtálba öntöm a cukrot, a narancshéjat és a puha vajat, és addig verem habverővel, míg halvány sárga és habos nem lesz (kb 1 perc). Ekkor hozzáadom a tojássárgáját, majd ha elkeverődött, félrehúzom.  A lisztet, jó csipet sót és a sütőport fokozatosan szitálom a tálba és óvatosan elkeverem. Legvégén a mandulalisztet és a narancslét adom hozzá.
  • Felverem a tojásfehérjét, és a kemény hab harmadát óvatosan a tésztába keverem. Utána jöhet a második harmad, majd a harmadik adag is. Óvatosan, hogy ne essen össze!
  • A nyers masszát a sütőformába öntöm, és kb. 45 percig sütöm. Ha a tűpróba rendben van, készen van. A sütőből kivéve 5 percig a formában hagyom pihenni, majd kiszedem egy rácsra, és hagyom teljesen kihűlni.


A krém elkészítése, torta kenése: 

  • A tejszínbe dobok egy maréknyi bazsalikom-levelet, és gőzölgésig forrósítom. 
  • Amikor már gőzölög, de még éppen nem forr, lekapcsolom alatta a tüzet. Kb. 8-10 perc után kihalászom a leveleket (ez volt az infuzionálás), majd újra melegíteni kezdem a tejszínt. 
  • Ha forró, félrehúzom a tűzről, és a darabokra tört csokoládét beleszórom úgy, hogy nagyjából minden darabot elfedjen a tejszín. Hagyom állni 2 percet, majd elkeverem, addig, míg minden csokidarab  el nem olvad. 
  • A kész krémbe belekeverek kb fél-1 doboz mascarponét. Ez igazából ahhoz kell, hogy a tortakrém lehűtve kezelhetően kemény legyen, ugyanakkor meglegyen a krém könnyed lágysága is, ami ehhez a tortához illik. Ha kész a krém, minimum 1 órát hűtöm, hogy kenhetően szilárd legyen.
  • Az esküvői tortához a kihűlt piskótát lapjában kettőbe szelem, és a krémmel vékonyan megkenem, majd a külsejét is egyenletesen beborítom. Jól lehűtöm az egész megkent tortát, aztán lehet  beborítani a fondanttal.  (ld . a nagy esküvői torta poszt).


Citromos-mákos torta


Az én személyes kedvencem az esküvői torta három szintje közül. Lehet, hogy azért, mert imádom a citromot meg a mákot. Vagy azért, mert puha, szaftos (a citromsziruptól), tökéletesen citromos és mákos. A krémhez használt lemon curd (citrom krém) nagyon könnyen elkészíthető, és mivel nem nagy meló elkészíteni, ezért nem javaslom az üvegbe konzervált, drága import változat vásárlását. 


Hozzávalók
(eredeti recept itt)
350g sózatlan vaj, szobahőmérsékletű (puha)
350g cukor
6 tojás , felverve
420g liszt (eredetiben 140g normál + 280g self raising)
3,4 tk sütőpor (értelemszerűleg csak akkor kell, ha normál és nem self rasing lisztet haszálunk)
1 lazán púpos tk. só
4 citrom lereszelt héja és 3 citrom leve (kb 1dl)
kb. 3 púpos evőkanál darált mák (ízlés szerint, de nem maradjon mellékszereplő)

Citromsziruphoz
2 citrom leve és reszelt héja
100g (barna)cukor

Krémhez
200g sózatlan vaj
400g átszitált porcukor
1 üvegcse citromkrém (lemon curd, bevált recept itt)



 Elkészítés

Piskóta:
  • A sütőt 140 fokra (légkeverés) kapcsolom. Egy kb. 23 cm átmérőjű formát vajjal kikenek, sütőpapírral  kibélelek.
  • A vajat és a cukrot habosra verem, majd fokozatosan, apránként hozzáadom a tojásokat. (Ha kicsapódna, hozzá lehet adni 1 evőkanál lisztet. )
  • Belekeverem a lisztet és egy csipet sót, majd végül a citromhéjat és a citromlét.
  • A masszát a formába öntöm, elegyengetem, és 75 percig sütöm (vagy amikorra szépen felemelkedik, aranyszínű, és sikeres a tűpróba).
  • Míg sül a piskóta, elkészítem a szirupot: egy lábosban összekeverem a cukrot a citromhéjjal és a citromlével, és ha a cukor felolvadt, félrehúzom a tűzről.
  • Ha a piskóta megsült, kiveszem a sütőből és hagyom enyhén melegre hűlni. Ekkor egy szélesebb csővel, pl. kínai evőpálcával  egészen a torta aljáig lyukakat ütök (nem sokat, úgy 8-10et), majd a tortára egyenletesen rácsurgatom a szirupot, úgy hogy a lyukakba is jusson. (fontos a módszer: csurgat, megvárommígbeszívódik,csurgat, megvárommígbeszívódik ésígytovább). 
 Tipp: a szirupot ne teljesen kihűlve öntsük a piskótára, hanem inkább éppenmelegen, ekkor könnyebb önteni, könnyebben is szívódik fel.
  • Hagyom a piskótát teljesen kihűlni. Ha esküvői tortának készül, akkor jó hír, hogy fóliával bebugyolálva hűtőben  4 napig, fagyasztóban 1 hónapig is gond nélkül eláll.





Krém elkészítése:

A vajat robotkrémmel krémesre keverem, majd fokozatosan hozzáöntöm a porcukrot.  A végén belekeverek kb. 5 bőséges evőkanál citromkrémet (vagy ahogyan ízlik).



Torta megkenése:
  • Nem sok a tapasztalatom piskótákkal, azt viszont gyakorlatból tudom, hogy a hűtőben lehűtött piskótával könnyebb bánni.
  • A piskótának a púpos tetejét egyenesre skalpolom egy éles recés késsel.
  • A tortát kiborítom a lapra, fejjel lefelé (így a tökéletesen egyenesre sült alja lesz a tortánk teteje.
  • A piskótát egy damil vagy hosszú kés segítségével óvatosan három lapra vágom, és az egyes rétegeket óvatosan külön fektetem.
  • A legalsó lapot vékonyan megkenem citromkrémmmel, erre jön egy réteg  szobahőmérsékletű (de nem folyós!!) vajkrém. Ráhelyezem a második lapot, és azt is ugyanígy megkenem. A harmadik, legfelső réteget is felteszem, átkenem a maradék citromkrémmel az egész torta felületét, majd erre kenem a vajkrémet. Egy simítókéssel szépen elegyengetem.
  • A torta készen áll a bevonásra (marcipánmassza). Ebben a csupasz állapotban 3 napig áll el.

Megjegyzés: ha önálló tortaként készül, akkor a citromkrémet tejszínhabbal vagy mascarponéval keverem be, és ezzel kenem meg a külsejét tálalás előtt (a vajkrém helyett).

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin