Indulamandula: Krakkó és a Veszett kutya (shotkoktél)

„Az elmúlt fél évszázad három legnagyszerűbb dolga 

a blues, a kubizmus és a lengyel vodka.”

Nem én mondtam, hanem a Pablo Picasso. Ha belegondolok, a XX. század első felében előbbi kettő valóban nagyot durrant.  Mi a helyzet a vodkával? Hát nagyot szólt az is, csak nekem úgy bő fél évszázadnyi késéssel. Szóval nem volt teljesen bolond az öreg.

 

No de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a legelején.

 

Túró, tejföl, mák, krumpli, káposzta, derelye, Moszkva-téri hambi: magyar konyha.

Túró, tejföl, mák, krumpli, káposzta, derelye, Kimondhatatlannevű-téri melegszenya, cékla, áfonya: lengyel konyha.

 

Nem véletlen, hogy komáljuk egymást, a lengyelek meg mi.

 

Krakkói utunkról egyáltalán nem terveztem bejegyzést írni, az általam már látatlanban és előre unalmasnak ítélt lengyel vegetáriánus konyhához nem fűztem reményeket. Konkrétan a céklát leszámítva semmilyet.

 

Ámbátor. A királyi városra jellemző elképesztő stílus kavalkád legnagyobb örömömre a gasztronómiában is visszaköszön (mit vissza-előőőőre), ennek hozománya, hogy a lengyel konyha- bátran merem állítani - az első kelet-európai konyha, ami úgy igazán lelkessé tesz.

 

Hiába a lényegében megegyező alapanyag választék, a lengyel nép úgy tűnik, evés terén kevésbé tudott/akart (nézőpont kérdése) ellenállni az országot (társ)uraló idegen hatalmaknak vagy a lengyel földön gyökeret eresztő távoli népek kultúrájának, így a magyaroknál is mindennapos alapanyagokból készült fogásokban számos izgalmas, olasz, orosz, zsidó, német vagy éppen francia jegy fedezhető fel. Ráadásul a szegény, de kreatív konyha vegetáriánus fronton is meglepően sokat mutat.

Belezúgtam Krakkóba, a lengyel konyhával való viszonyomat pedig a „lengyel” kategóriacímke létrehozásával kívánom megünnepelni.

Kezdjük sorjában az őszi/téli kelet-európai menüt:

 

Barszcz: azaz céklaleves, a nemzet levese (borscs): natúr céklalé, amit kívánságra keménytojással vagy valamilyen tésztagombóccal tesznek laktatóbbá, én tejföllel szeretem. A jóval gazdagabb ukrán változat nálam benne van a kategória TOP5-jében, úgyhogy ez nem volt akkora meglepetés.

 

Ha már cékla: a sült cékla-főtt alma páros krumplitörővel összetörve az almás lilakáposzta méltó ellenfele. Hogy mi mellé adnám? Eredetileg tócsnival adták, én arra gondoltam, izgalmas lehetne pirog töltelékeként, akár egy tejfölös, vagy egyszerű vajas mártásban.

 

Pierogi: aka pirog, kábé a lengyel ravioli. Itthon derelyeként létezik, de ellentétben velünk ők prézli nélkül, ráadásul sós változatban is készítik. Fokhagymás-spenótos pirog vajba forgatva: ez előtt egy keményvonalas olasz is leborul (én nemkülönben, pedig csak E tányérjáról kunyeráltam le egy darabot). Egyéb népszerűnek tűnő, sós változatok a húsos változat mellett a savanyúkáposztás, gombás, sajtos, krumplis, vagy éppen túrós töltelék, édesszájúaknak áfonyával, vegyes gyümölccsel, vagy édes, vaníliás túróval kínálták. Mákkal nem láttam, de nem létezik, hogy ne legyen.

 

Melegszenya: Krakkó gyrosa, reggeli vagy éjjeli életmentő, komoly kultuszkaja, a szendvicset áruló bódék pedig a helyi éjszakai élet szociális mágneseként operálnak. Képtelen vagyok felidézni, hogy mikor készítettem utoljára melegszendvicset, na de ha egyszer újra, akkor csakis ilyet: bagette félbevágva, finoman, módjával kibelezve, így helyet teremtve a gazdag gombás-sajtos tölteléknek, melyre jobb helyeken joghurtos majonéz helyett tejfölt tesznek, és jó alaposan megszórják friss snidlinggel. Tanulság: ahol a legnagyobb a sor, ott adják a legjobbat. Persze én könnyen beszélek, mert egyszer sem álltam be sehova. Éljenek az éhes, ámde nálam kevésbé lusta jóbarátok. Szóval én most jól bekussolok, mert még a lebutított változatot is igen áldásos volt szinte/konkrétan ágyba kapni.

 

Piac: hogy van az, hogy úsznak az áfonyában (megterem, na de akkor is), hogy augusztus végén van málna, hogy az uccsó mama pultjánál is van friss bazsalikomlevél, édeskömény, thai chili? Ja, és kb 20 év után először ettem szamócát. Mondjuk nem volt túl jó. Csak nosztalgikus, a gyerekoromat idézte fel, az meg elég jó volt. 

 

Twaróg: túró. Hozzánk hasonlóan eszik édesen, sósan, krémesen, zsírosan és zsírszegényen, mindenhogyan. A lengyelek nemzeti túrótortáját, a serniket sajnos nem próbáltam, de mivel a hozzá való speckó túróból ipari mennyiségben, tudatosan tankoltam fel, egész biztos, hogy hamarosan nálam is elkészül.

 

Édességek: számtalan cukrászdát láttam, nagyon hasonlókat a mieinkhez. Ettől is csak otthonosabban mozogtam. Amúgy karácsonykor a lengyelek mindenféle mákos-diós karácsonyi süteményeket készítenek, bár ezt már csak utólag, itthoni kutakodásom során fedeztem fel. Mindenesetre ha eljön az ideje, egészen biztos, hogy még lesz róluk szó.

 

És akkor szelíden kanyarodjunk rá a Picasso-bölcseletre.

 

Nyilván folyadékbevitel terén is vannak Krakkóhoz köthető élményeim. Bár a tömény italokkal hadilábon állok, nagy vétek lett volna kihagyni a vodkával való cimborálás lehetőségét (amit amúgy én kifejezetten nagyon nem, Kalinkás tinédzser évek emlékei mai napig üldöznek).

 

De hát ez nem Kalinkaland. Olyan, mintha valaki a pancs Vilmoskörtés balesetei címén örökre száműzné életéből a jó házi körtepálinkát.

 

Itt van példának okáért a nemes Zubrówka. A „zubr” szó jelentése bölény, a címkét is eme tekintélyes állat díszíti. Különleges, szinte kókuszos aromája egy igen ritka gyógynövénynek (Hierochloe odorata) köszönhető, melyből minden üvegbe egy szálat csusszantanak, és amely az íz mellett a halvány zöldes árnyalatért is felel. A fűfajta kizárólag egy lengyel nemzeti parkban (Bialowieza) nő, és a hasonlóképpen (vagy még inkább…?) ritka vadon élő európai bölény kedvenc csemegéje (na ki tudta, hogy élnek bölények a budakeszi vadaspark és a nyíregyházi állatkert kerítésén túl? Én nem.). Jól csengő párosításban árulták, K le is csapott rá, én pedig abban reménykedem, hogy lesz olyan jó, és megosztja velem ezt az élményt: kevés almaszirupra kell rétegelni a bölénykét, és shotként, fahéjba mártott pohárból kell legurítani. Kizárt, hogy fahéjas almasziruppal rossz legyen. Valószínűleg leginkább jó.

 

És az abszolút sztár? 

Wsciekly Pies (Mad dog) rövid-koktél

 

Kábé annyira jó, mint egy nagy tüsszentés. Tényleg. A helyi fiatalság folyékony serkentője, rush to the head, andrenalin a testnek és léleknek, igazi jólilabőrös-belebizsergős élmény.

Magyarul veszett kutyát jelent, ami már önmagában is sokat sejtet a vodka alapú shot-koktél által kifejtett hatásra vonatkozólag.

 

A málnaszirup, tabasco, vodka trió (egy helyen még borssal is megküldték) pont olyan durván néz ki, mint ahogyan hangzik, de utólag egyöntetűen állítja a csapat, hogy a tömény vodkától való kezdeti idegenkedést érdemes leküzdeni a páratlan hatás érdekében. Most nem feltétlenül az alkohol bódító erejére gondolok, hanem arra a különleges, azonnali serkentő hatásra, mely az édes, a csípős és az alkohol torokégető kvalitásainak házasításából születik.

 

 

Wsciekly Pies (Mad dog, Veszett kutya)

30 ml mélyhűtött vodka

1-2 ek. hideg málnaszirup / sűrű málnaszörp

2 - 5 csepp Tabasco

 

• A málnaszirupot a shotos pohárba töltjük, majd óvatosan (kanál beiktatásával lassítva) ráöntjük a vodkát, vigyázva, hogy ne keveredjen a két folyadék. Ha a szirup elég tömény, kanálra sincs szükség, a kitöltött vodkára szimplán ráöntjük, és szépen leszáll a pohár aljára.
• Végül pár csepp tabascoval is meghintjük, ami szépen megül a málnaszörp tetején.
• Keverés nélkül, egy hajtásra lehajtjuk.

 

NC, aki hozzám hasonlóképpen távolról sem tömény-párti, nagyon komolyan közölte velünk és/vagy az univerzummal, hogy „otthon terjeszteni fogja az igét”. Na ennyire jó.

 

Ez egyébként Krakkóra unblock igaz: nagyon jó. Ráadásul tiszta multikulti kaland, ahol 3 nap alatt Krakkón túl jártunk grúz földön, vacsoráztunk Kubában, ittunk román, olasz és francia bort, sőt, még valami  rothadt rukkola ízű marokkóit is (vagy az is grúz volt?), és az infrastruktúrálisan challenge-elt szlovák és lengyel országutakról hazai aszfaltra gurulva pont úgy éreztük magunkat, mintha csak Svájcba érkeztünk volna.

Szívből ajánlom mindenkinek.