A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 5., kedd

A mojo-m és a sajtos rakott padlizsán (Melanzane parmigiana)


Jééééézusomdejó!!! Ez valami bődület jó lett. Ez valami brutális! Ennél jobbat még nem ettem! Kész, nincsvita, ezavilág LEGJOBB …..-ja!
Ti is ismeritek azt az ember típust, aki kb. minden alkalommal, amikor főz valami nagyon finomat, rögtön kikiáltja a világ vagy élete legjobbjának... :)
Nnna, én pont ilyen vagyok. Tigris jut az érzésről eszembe, az ő elsöprő lelkesedése. Ha nagyon jót főztem, akkor legszívesebben én is végigsprintelnék a lakáson és lendületből bukfenceznék párat örömömben.

Mert én akkor és ott tényleg úgy hiszem, hogy az a plafon, annál jobb nem lehet. Ilyenkor nem a szakácsi képességeimet tupírozom, egyszerűen csak átjárja minden sejtemet a színtiszta, nagybetűs BOLDOGSÁG. 

Kétségtelen előnye ennek a habitusnak, hogy az életem a világ legjobb ételeinek láncolata. Ugyanez a helyzet az utazással (mindig a legutóbbi a kedvenc, rendszeresen oda is költézné(n)k, azonnal), a legújabb pár cipővel (ebben nem mindig van egyetértés), a legutóbbi sorozattal vagy a legújabb tech kütyüvel.

Ebből kiindulva mondhatnám, hogy ez a blog pedig a világ legjobb receptjeit dokumentálja, de természetesen nem így gondolom, még akkor sem, ha visszaolvasva majd mindenről kijelentem, hogy brutális, mennyei, elképesztő, stb... (Ha már itt járunk, a világ legjobb recept gyűjteménye a Váncsa féle 2 kötet, ez meggyőződésem.) Minden receptem külön emlék, az életem darabjai, saját történettel, társuló emlékképekkel. Az elmúlt 7 évem, receptekbe fűzve. Nekem ettől bombajók, amellett, hogy tényleg csak olyat írok ide le, ami akkor és ott számomra a legjobb volt. J Amire valamiért emlékeznem kell.

Az elmúlt két évben szerencsénkre nagyon sok ilyen élménnyel gazdagodtam, ami idő és (blog)mojo híján lassan feledésbe vész, ezekből– ill. a kapcsolódó megviselt papírfecnikről - próbálok megmenteni most párat magunknak, a családi utókornak.

Mert ezek olyanok, hogyan olyanok. Az alkotás közben pedig talán a mojom is meglelem újra. :)

---

Kezdjük hát a pótlást az elmúlt nyarak egyik legkedvesebbjével, a parmezános rakott padlizsánnal.
Az eredeti neve Melanzane parmigiana, és rengeteg változata kering a neten. Az enyém szerintem a legegyszerűbb mind közül, pont ezért is esett erre a választás, hiszen anno a nyaralóban is elkészíthető, egyszerű receptet kerestem. Annyira bevált, hogy nincs igényünk komplikálni, ez már marad.

Nagyon egyszerű elkészíteni, és bár nem a 15 perc alatt kész kategória, túl sok macera sincsen vele, a sütő végzi a dolgát.
Mennyei. 



Sajtos rakott padlizsán (Melanzane parmigiana)

Hozzávalók (kb. 4 személyre)

3 db közepes padlizsán
2 db fokhagyma
1 rúd fahéj
2 doboz (2x400ml) passzírozott paradicsom
2 csomag mozzarella
1 bögrényi frissen reszelt parmezánsajt
2 marék friss bazsalikom
olaj, só, bors


Elkészítés:

  • A padlizsánt kb. fél centis szeletekre vágom, olíva olajba mártott szilikon ecsettel éppen csak megkenem, sóval meghintem, és száraz, nagyon forró serpenyőben puhára grillezem; fontos, hogy legyen puha, ez kb oldalanként 3-5 perc. (több körben fér csak a serpenyőbe, így ez a legidőigényesebb része a munkának
  • Miközben a padlizsán sül, a fokhagymát felaprítom, és közepesen lángon olajban megfuttatom, majd mellé dobom a fahéj rudat is, és kb 2 percig pirítom.
  • Mehet rá a paradicsomszósz. Hagyom főni, míg a padlizsánok sülnek, kb fél órán át. Végén szükség szerint sózom, borsozom.
  • Ha kész a szósz, félrehúzom a tűről, és a bazsalikomot beletépkedem, jól elkeverem.
  • Mozzarellát vékonyan felszeletelem.
  • A sütőtál aljába elegyengetek kevés szószt, erre jön egy réteg padlizsán, amit megsózok, borsozok. Rá pár szelet sajt, majd ismét a szósz, padlizsán, só, bors, sajt stb., ameddig van mit pakolni.
  • A legfelső réteg szósz lesz, erre egyenletesen rászórom a parmezánt, és így teszem 180 fokos (légkeverés) sütőbe, kb 30-40 percre.
  • Ha szépen megbarnult a sajt és sűrűn bugyborékol a szósz, készen s van.


Tálalás:

Szerintem érdemes várni 15-20 percet, mielőtt nekikezdünk enni, így jobban szelhető ill. nem égetjük szét a szájpadlásunkat.
A sűrű szaftja friss bagettal tunkolva az igazi, ill. én azért valami kis zöld salátát is szoktam keverni hozzá.



2011. november 19., szombat

Mascarponés csirke (Csirke Cacciatore)



Köztudott az az általános nézet(em), hogy paradicsom és lime/citrom nélkül nem élet az élet. Utóbbi tárgykörben arányokat tekintve sokat jegyzeteltem az elmúlt évben, most jöjjön hát egy paradicsomos recept, ami szégyenszemre nem került ide előbb. 

Ez az étel ugyanis az egyik legesleglegkedvesebb receptem; túlzások nélkül állítom, hogy tökéletes.  A tökéletességét az én személyes ízlésemen túl bizonyítja, hogy a nem éppen kis méretű GoodFood receptárban a valaha volt legnépszerűbb sós étel az értékelések alapján, és egyébként is csak három sütemény előzi meg. Jó másfél éve fedeztem fel, azóta várat magára a publikálás, ez a kép is nyár óta parkol a gépemen; hát éppen ideje, hogy idekerüljön. Egyszerű, elronthatatlan, isteni; tényleg nem tudom mi jobb történhetne egy kis bőrős csirkével. (Megjegyés: a képen úgy tűnhet, hogy a szósz híg. Jelentem, hogy az életben a szósz sűrű és krémes, ahogyan a nagy könyvben meg vagyon írva.)

Ami fontos, és itt igazán nagyon fontos: a paradicsomos alkotóelemek minősége: ne spóroljunk rajtuk, csakis a legjobb kerüljön bele! A koktélparadicsom konzervet ne helyettesítsük mezeivel, nem ugyanaz, előbbi sokkal édesebb, finomabb, egyenesen hiba lenne nem ilyet használni. A Muttinak van ilyenje, pár boltban kapható, nem lehetetlen beszerezni. Ha mégsem, akkor igazi koktélparadicsommal és mellé egy kis Mutti szósszal is remekül működik, sőőőt, nyáron ez az alap! (Ilyenkor a paradicsomot egészben forgatjuk a már dinsztelt hagyma közé, és ha már kezdi magát megadni, akkor öntjük nyakon a szósszal, többi mind uaz, mint amit alább leírok).
Hús: bőre mindig maradjon rajta, csirkemell mellé felsőcombot is próbáltam, természetesen nem rontotta el.
Paradicsom-mániákusoknak: én általában dupla adag szószt csinálok, de még ha nem is lennék mániákus, az tény, hogy a megadott szószmennyiség másfélszerese mindig elkél...
Az pedig alap, hogy bazsalikomból MINDIG frisset, csakis frisset használunk, nem vágva, hanem tépve.


Hozzávalók:
(eredeti recept itt)

  • 1 hagyma, finomra aprítva
  • 2 gerezs fokhagyma, aprítva
  • olíva olaj
  • 2 x 400g (2 konzerv) Mutti koktélparadicsom konzerv
  • 4 nagy ek. mascarpone
  • Nagy maroknyi friss bazsalikom levél
  • 6 db (fél) csirkemell bőrével!
  • Köret: darabolt olasz tészta, ami van otthon, én fusilli párti vagyok, mert a csavarjáratokban remekül megül a szósz.


Elkészítés:
  1. A sütőt 170 fokra melegítjük (légkeverés).
  2. A hagymát és a fokhagymát 3 ek olajon, közepes lángon (hogy ne barnuljon meg a fokhagyma) átlátszóra puhítom. Ne kapjon színt!
  3. Ráöntöm a paradicsomot, sózom, borsozom, kb 10-15 percig hagyom főni, ennyi idő alatt szépen besűrűsödik, teteje fényes lesz.
  4. Míg a paradicsomszósz fő, kevés olajat forrósítok egy másik serpenyőben, és a csirkemelleket mindkét oldalukon aranybarnára pirítom. Javaslom először a bőrös felét jó ropogósre sütni, és utána fordítani. Ha kész, egy akkora bőrrel felfelé sütőtálba fektetem a husikat. Akkora legyen a sütőtál, amiben nem túl szorosan, de azért egymás mellé pont elférnek a csirkemellek. Ha a sütésből maradna szaft, az is mehet a tálba.
  5. Ha a szósz 10-15 perces főzési ideje lejárt, tűzről leveszem, és belekanalazom a mascarponét. A bazsalikom felét nagyvonalúan beletépkedem, és éppen hogy belekeverem (nem vágom, nem aprítom, TÉPEM, mert így ezerszer intenzívebb az íze).
  6. A szószt a húsos tálba öntöm, először a hús köré, aztán mindenhová.
  7. 25-30 percig sütöm, amíg a hús mepuhul.
  8. Megfőzöm a tésztát.
  9. Ha kész a hús, a maradék bazsalikomot a tál tetejére tépkedem, így tálalom. Tálaláskor egy adag tésztára kanalazom a szószt, a húst mellé teszem.

2010. június 28., hétfő

Meatballs & spagetti másképp: almás fasírtgolyók sültpaprika-krémes szósszal


A gusztustalan őszi hétbe furamód, kakukktojásként ágyazódott be a 22+ fok hőmérsékletű délután. Ilyenkor semmi nem számít, egy épeszű ember 35 fokos strandidőt imitál: bikinire vált, kipakolja a naptejeket, legyárt egy kancsó jeges limonádét, és kiskirály módra henyél az erkélyen. Étvágy azért megvan, a szervezetet nem lehet ilyen megrendezett műkánikulával megviccelni, így a célra tulajdonképpen tökéletesen alkalmatlan erkélyen szerény pikniket is rögtönöz. Lényegtelen semmiség, hogy az ebéd jellegét tekintve nem kifejezetten földönevős. Az meg már végképp kit hat meg, hogy az ebéd utáni szieszta alatt újabb esőfelhők tesznek próbát a kedélyek felkorbácsolására. Minket nem: így is tökéletes volt. Így volt tökéletes.

Az étel sem volt éppen hagyományos: a Good Food receptjét követve az ikonikus amerikai meatballs & spagetti pikáns csavarjaként a húsba alma, a szószba sült paprika került. Nagyon rendben van ez így...

Pár, a témához közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó megállapítás:
  • A földön evésben az (is) a jó, hogy bár nem feltétlenül kényelmes, érdekes módon kisebb hibaszázalékkal eszem le magam (amit amúgy 80%os rátával hozok).  A terítőre potyog minden.
  • A piknikben az (is)a jó, hogy nem ciki leenni a terítőt; vagy mert eleve kevésbé féltik (már úgyis a földön van), vagy mert mindenki leeszi (már úgyis mindegy).
  • Az alma ne ijesszen el senkit: egészen hangyányi édeskés lecsengésen kívül semmi nem utal gyümölcsre, a végeredmény viszont valahogy kétségtelenül sokkal finomabb.
  • Másnap is igen finom, érdemes maradékra gyúrni (juteszembe a konkrét fotóalany éppenséggel pont a maradék).
  • Ebéd után a párnák közt elszenderedni egyenesen kötelező.
  • Mindenképpen spagettivel kínálandó, mellé kevés saláta (most mustáros vinaigrette-es madárbegy) ajánlott.
  • Szerintem nagyjából hatékonyan osztottam be a munkafolyamatokat, de az újság által állított 15 perces elkészítési idő mission impossible-nek tűnik. Hát kxxxx@ra nem 15 perc az előkészület és az is kamu, hogy 20 perc míg elkészül, mert ez akkor lenne lehetséges, ha van 6 tűzhely és 3 gyakorlott, önjáró kuktája az embernek. De mondjuk 1 órán belül simán megvan, feltéve, hogy az ember közben nem próbál cukkínitortát is sütni, mert akkor bonyolódnak a dolgok, és megtörténhet az, hogy hajnali fél háromkor kezd el vacsorázni az ember.


Almás fasírtgolyók sültpaprika-krémes szósszal, spagettivel

Hozzávalók 4 főre:
húsgolyókhoz:
450g darálthús (én  pulyka felsőcombot választottam)
25g zsemlemorzsa
1 darab kisebb/közepes méretű alma, meghámozva, lereszelve
1 gerezd fokhagyma, áttörve
olívaolaj a sütéshez

szószhoz:
3 db piros kaliforniai paprika
1 fej vöröshagyma, finomra aprítva
1 konzerv paradicsom (aprított vagy egész) (400ml-es)
2 dl víz (a paradicsomos konzervdoboz félig töltve)
olívaolaj
só, bors

egyéb:
1 csomag spagetti tészta


Elkészítés:
  • A paprikákat megmosom, csutkájukat kivájom, ráültetem egy sütőpapírral bélelt tepsire, és sütőben 200 fokon kb. fél órán át sütöm (amíg a héjuk kezd megégni, felpúposodni). Ha kész, alufóliába/műanyag zacskóba csomagolom őket, és hagyom még 5percet állni. Ezután meghámozom (a héj könnyedén lehúzható - közben kukta pampog, hogy szerinte nem volt könnyű, szerintem meg ő volt béndzsa... :)). Félreteszem.
  • A húsgolyókhoz összekeverem az összes húshoz való hozzávalót, picit sózom és borsozom.
  • A masszából golyócskákat formázok, a tenyeremmel finomra görgetem. Ha kész, félreteszem állni tíz percre.
  • A szószt kezdem el csinálni: közepesen erős lángon hagymát olajon megdinsztelem, aztán hozzáadom a paradicsomkonzervet, a vizet és a paprikát, sózom, enyhén borsozom, és kb. 20 percig főzöm. 
  • Miközben fő a szósz, ismét a hússal foglalkozom: kevés olajon 5-6 perc alatt minden oldalukon megpirítom a húsgolyókat.(Vigyázat: könnyen odakap, sokat kell forgatni.) Ha kész, félre teszem.
  • Eljön a pont, ahol a tésztát felteszem főni.
  • A majdnem kész szószt lehúzom a tűzről és botmixerrel pépesítem.
  •  A pépesített szószba belekeverem a húsgolyókat és 5 percre visszateszem a lábost a tűzre (lehet, hogy kell egy fedő, mert köpköd ezerrel).
  • Míg elkészül a szósz, pont van idő a tésztát leszűrni.
  • Tálalás: ld. képen.

Jó étvágyat!

2009. augusztus 2., vasárnap

Vodkás-paradicsomos-tonhalas fusilli



Az étkezési szokásaim radikális megváltozásáról szóló minden eddigi teóriám kuka. A gasztronómiai megkergülés peremén állok, itt szédelgek, lábam alatt szakadék, de érdekes, hogy a zuhanásnak effajta lehetősége egyáltalán nem hat ijesztőleg, inkább a búvárok által ismert nitromámorként jellemezném, ha már valamilyen legális bódulati állapotra kell mindenáron hasonlatot találnom.



Az úgy kezdődött, hogy B és J egy doboz paradicsomos tésztával a hóna alatt érkezett Soundra. Mármint nem oda, hanem előtte hozzánk, a szállásra. (Pontosítok, még mielőtt valaki azt találná hinni, hogy a családom sarjai ételhordóval a hónuk alatt járnak fesztiválozni.)

Megörültem a kajának, alá is merítettem az első kezem ügyébe kerített evőeszközt a B tányérján tornyosodó penne halomban. 'Ó, ebben van csirke is? ... Jujj. Ühhh.' Megállt a számban a cucc, riadt csincsilla tekintettel néztem B-re. 'Ez tonhal, ugyeeee?!



És itt álljunk meg egy pillanatra. A hal és az én viszonyomról nem írtam még soha (halottról jót vagy semmit). Nem tudom, valakinek feltűnt é, de eme kategória teljes mértékben száműzve volt a gourmanduláról. Nem véletlenül.



A hús téma lerágott csont, újra eszem, ok. De itt vannak a halak, meg a mindenféle tengeri herkentyűk, amik nem ideiglenes száműzetés áldozatai, mellőzésük jóval inkább születési rendellenességnek tudható be. Merthogy a halak/seafood eredendően kitiltott tételek voltak a konyhámból, a tányéromról, illetve az egész életemből, unblock, méghozzá születésem pillanatától fogva. Nem nagyon tudom megmagyarázni, de minden vízből jött cuccnak valami olyan gyomorforgató, penetráns szagát véltem érezni/ízlelni, ami nemcsak képtelenné tett a fogyasztásukra, de már az is nehézséget okozott, ha valaki velem egy helységben halat evett.



És akkor jön egy ilyen falat tuna, és én hirtelen azon kapom magam, hogy nem kerülget tőle a hányinger, sőt, kifejezetten izgalmasnak találom az ízét. Rákattantam!



Úgy látszik, a húscunami hihetetlen módon, de magával mosta a seafood gátakat is. Én még mindig nem értem, mi történt, de aki ismer, az most fogjon padlót önként, mert az elmúlt 2 hétben a tonhal a mindennapi rutinom részévé vált, sőőt, még tintahalat és rákot is ettem. Fokozzam? A tonhalat ráadásul többször sk is készítettem, és mindezt nem pisztollyal a halántékomon, állig gumiruhában és maszkban, hanem 40 fokhoz méltó minimális fedőruházatban, saját vágytól vezérelve, kifejezetten derűs arccal.



Költői kérdésem csak az lenne az űrbe, hogy most akkor a szervezetem vajon egy biológiai (kémiai, vitamin, omega3, mittomén) hiányt kíván pótolni ily hirtelen erőszakkal, vagy az agyamban kattant meg valami, mondjuk a sok elszenvedett fejre mért tockos hatására? (G rossz szokása, hogy tockost ad, ha úgy találja, hülyeséget mondtam, és mivel ilyen egészen sokszor adódik - - mármint, hogy azt gondolja, hülyeséget beszélek, nem az, hogy az tényleg hülyeség lenne, bár persze ez nézőpont kérdése-, így gondoltam, az is lehet, hogy kumulálódtak az eddigi verések, és ez csapott át agybajba.) Pszichológia szakot és orvosi egyetemet végzett olvasóimtól várom a lehetséges megfejtéseket. G, te ne nyilatkozz, jelen pillanatban kizárólag ronthatsz a helyzeteden.



Akár kibogozzuk a szálakat, akár nem, az óriási premier nem maradhat el a Gourmandulán!

Íme, első vízi állatból készült receptemként jöjjön a legeslegszuperebb tonhalas tészta, amit valaha ettem/készítettem. Viszonyítási alap híján ugye egészen rizikómentes ilyet állítani, de jó jel, hogy a fazék mindkét alkalommal fényesre ürült, azaz másoknak is nagy valószínűséggel ízlett, vagy/és hát persze farkaséhesek voltunk az egész napos strandolások után.


Megjegyzések:

1. Persze, persze, bármilyen tésztát használhatunk, de kétség nem fér hozzá, hogy fusillivel lesz a legjobb. Miért? Mert a fusillinak a csavar-mélyedései pontosan arra lettek kitalálva, hogy oda a sűrű szósz szépen befészkelje magát, ezzel minden falatot orgazmikus élménnyé téve.

2. A vodkáról már a múltkor is írtam: vidámabb nem, de valahogy kerekebb lesz tőle minden.

3. Ismét megragadom az alkalmat, hogy kiálljak a hámozott paradicsomból készült szószok mellett. Ha van plusz 5 percünk, egyáltalán nem egy nagy meló a pucolás, és egyszerűen jobb így a szósz!

4. Létrehoztam a "tengeri cucc" címkét. Némmá, miből lesz a cserebogár... :)))



Vodkás-paradicsomos-tonhalas fusilli


Hozzávalók 4 szemlélyre

Kb. 10 szem (1,0-1,3 kg) paradicsom (ízlés kérdése, ki mennyire szószmániás)

2 nagyobb fej hagyma, finomra aprítva

2 kövér gerezd fokhagyma, finomra aprítva

Kis marék friss bazsalikomlevél, finomra aprítva

Kis marék snidling, finomra aprítva

160 g (2x80 g-os doboz) tonhal – natúr lében eltett (azaz nem az olajos) változat

1 doboz (500g) fusilli durumtészta

1 nagyobb kupica vodka (opcionális) vagy fehérbor (szintén opcionális)

Fekete olívabogyó (opcionális)

Olaj, só, bors

Parmezán (tálaláshoz)


Elkészítés:

  • A paradicsomokat nagyon forró vízbe dobom, és pár percig állni hagyom, majd egyenként kiemelve, egy könnyed mozdulattal eltávolítom a héjukat.
  • Botmixerrel pürésítem a szószt (nem viszem túlzásba, szeretem, ha picit darabos marad)
  • A felaprított hagymát/fokhagymát olajon dinsztelem, felöntöm a vodkával (vagy kb fél deci borral), félrehajolk a felcsapó vodkagőz elől, kb.15 mp után felöntöm a paradicsompürével.
  • Sózom, majd szellőző fedővel letakarva (én wokban készítettem, egy olajvédő fedővel a tetején), kb fél óra alatt összefőzöm. A szellőző fedő azért jó, mert ha túl leves lenne a paradicsom, akkor a felesleges lé főzés közben szépen elpárolog, az eredmény pedig egy kellemesen sűrű állagú szósz lesz.
  • A halakról leöntöm a sós vizet, és elkeverem a szószban.
  • Legvégén belekeverem az olívabogyót (ha eszembe jut), ha szükséges, sóval igazítok, belekeverem a friss zöldfűszert, legvégül pedig a készrefőzőtt tésztával alaposan elkeverem (hogy minden tésztajáratba jusson a szószból!).
  • Tálaláskor kevés parmezánt reszelek a tetejére.

Voila! :)


2009. június 10., szerda

Vodkás-paradicsomos-parmezános csirke


Az e heti bizonyosság:

1. legjobb dolog, ami egy kupica vodkával sötétedés előtt történhet: paradicsomszósz

(sötétedés után komoly ellenfél a veszett kutya shot-koktél)

2. a kakukkfűnek lila a virága (és strammabb, mint bármely egyéb zöld teraszlakóm)


Szal adott volt: egy üveg paradicsompüré, egy fej lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, megmaradt csirkemell-nyesedék


Kérdés (az örök): a világ melyik tája felé vegyem az irányt. Mire a hagymát a serpenyőbe szórtam, a kör indiai és olasz opcióra szűkült.


És akkor eszembe jutott Sue DeCarlo. Már régebben írtam valahol, hogy a főzés iránti fokozott érdeklődésem egy amerikai diákévben fakadt dalra, vendéglátó családom olasz gyökereket sajnos csak nevében és vezetési stílusában felmutatni képes mammere révén. Sue olaszságát tekintve legmesszebb egyértelműen a konyhaművészettől állt, már ha nem vesszük már-már művészetnek azt a talján ősöket megszégyenítő negatív teljesítményt, amire a tűzhely 2 méteres sugarában volt képes. Szerencsére bölcs asszony volt Sue, és maga is hamar és önként látta be, hogy nem a konyhában a helye.


De a kivétel erősíti a szabályt alapon Sue-nak is volt egy specialitása, állítólag családi recept, az egyetlen, amit megtanult az igazi olasz mammer-anyutól.

Mondjuk ehhez képest ez egy olyan tipikus lebutított, american style változat volt, kész szósszal nyakon öntve, megtévesztésül parmezánnal a nevében, mert valójában műanyag sajt volt az, a mama biztos búgócsigaként pergett a sírjában, de Sue védelmére legyen mondva, tényleg jó volt. Készítette is nagy lelkesen majd minden héten.


Mai napig előttem van, ahogy kb minden csütörtökön büszkén, széles vigyorral jelentette be: „We’ll have chicken parmesan today!!”

(És ha hozzávesszük, hogy az apuka meg a vasárnapi klasszikus sült pulykában jeleskedett, a legrosszabb héten is kétszer ettünk jót.)


Na nekem pont ez a Sue féle chicken parmesan villant be, amikor a makacs fokhagyma darabokat gyógyítottam le a kés pengéjéről a wokba. Parmezános csirke lesz!


Sue kb agyérszívgörcsöt kapna, ha megtudná, hogy vodkát is tettem bele, mert igaz amerikai átlagpolgárként és kijózanodott ex-hippiként úgy vélte, az alkohol a gonosz megtestesítője; ez magyarázza, hogy jómagam és német szoba- és bajtárs barátném családi alkoholkultúrája sokszor kiverte a biztosítékot a merev connecticuti környezetben, nem mellesleg – de ez már csak az én teóriám - az is ide vezethető vissza, hogy a gyerekei állandóan füvet szívtak.


És bár az olaszok nem a vodka-fogyasztásukról híresek, továbbá vallom, hogy fehérbor csak használhat az ételnek, azért egy kupica vodka bizony egészen más dimenziókba emeli a legegyszerűbb paradicsommártást is.


Nem mondom, hogy ettől az ételtől újra az USA keleti partján találtam magam, de az ottani emlékek a képzeletbeli olasz lugasban is szépen előbújtak.


Megjegyzés: mivel ha paradicsom van, minden van, legközelebb dupla szósszal (azaz fél liter püréből) készíteném. Ha valaki hozzám hasonlóan paradicsommániás, tegyen ugyanígy.

Megjegyzés2: ha valakit megmozgat az alkohol feat. paradicsom téma, szíves figyelmébe és jó szívvel ajánlom a papayás-rumos paradicsomlevest. Meredeknek hangzik, de valami bitang jó.



Vodkás-paradicsomos-parmezános csirke

Hozzávalók

(2 személyre)

kb. 30 dkg csirke (nekem most 2 csirkemell megmaradt, lifegő nyesedékei) – vagy amennyit gondolunk

fél üveg natúr paradicsompüré (kb 2,5 deci + kb 0,5 deci vízzel lazítva) – de legközelebb duplázom

1 fej lilahagyma, finomra aprítva

2 gerezd folhagyma, finomra aprítva

3-4 ek. reszelt parmezán

1 (nagyobb) felespohárnyi vodka (valami jófajta)

1 marék finomra aprított zöldfűszer (bazsalikom, kakukkfű, snidling vegyesen)

só, bors, őrölr chili (ízlés szerint)

olívaolaj


Elkészítés:


  • A húst olajjal, sóval borssal bekeverjük (én chilis olajat használtam), és picit állni hagyjuk.
  • A hagymát/fokhagymát olajon, közepesen erős lángon elkezdem pirítani, ha kezd puhulni, hozzáadom a csirkehusikat is, és mindkét oldlaukon gyorsan megpirítom.
  • A szószt a serpenyőbe öntöm (én wokot használtam), enyhén sózom, első buborékig melegítem, beleöntök egy felespohárnyi vodkát, közepesre veszem a lángot, és kb. 25 percig fedő alatt főzöm.
  • Ha a hús is puha, a szósz is összeállt, igazítom sóval (ha kellene), a zöldfűszerekkel, a parmezánnal és opcionálisan chilivel (mégjóóóhogy) megszórom, elkeverem, és lehet tálalni!

Köretnek tésztát vagy kuszkuszt javasolok (de én most magában ettem).


2009. május 26., kedd

Aszalt paradicsommal és mozzarellával töltött citromos csirkemell



Imádom az ilyen recepteket: zéró pepecs, 100% sikerélmény.
És ki végzi a munkát? Hát a sütő.


Előkészület: 5 perc. Sütési idő kb. 45 perc.


Egyébként az ötlet egy nagy grill-könyvből származik, ami házon kívül került a kezeim közé, és még az is meglehet, hogy a címe az, hogy „A nagy grill könyv”, de a vendégségek egyik átka, hogy távozáskor nem kaphatja az ember a hóna alá a neki tetsző dolgokat, így csak az emlékezetemre hagyatkozhatom. A referencia és a recept tekintetében egyaránt.


Két szeletért meg sem próbálom beizzítani a sárga gömböt, így most sütőben készült.


Így is igen finom lett.


Megjegyzés grillezéshez: az eredeti receptben grillezés előtt három rész (ek) olaj és két rész (ek) citromlé alkotta pácban javasolják pár órát érlelni a husikat, de nekem erre ma se türelmem, se kedvem nem volt. Az alutasakban enélkül is csuda porhanyós lett. Viszont ha grillen készíteném, akkor muszáj lenne pácolni, hogy kellőképpen puha legyen a parázs felett sütött hús.



Aszalt paradicsommal és mozzarellával töltött citromos csirkemell


Hozzávalók

(2 fő számára)

2 db fél csirkemell (jó nagy darab)

1 csomag mozzarella, 6 szeletbe vágva

6-8 levél friss bazsalikom

6 db aszalt paradicsom

fél citrom

olívaolaj (citromosat használtam)

só, bors


Elkészítés

  • A csirkemellekről lenyisszantom a „nyúlványokat”.
  • Egy éles késsel óvatosan zsebet vágok a csirkemellbe, minél nagyobbat, de vigyázva, hogy ne lyukadjon át a hús.
  • A húst megszóróm sóval és kevés borssal, a zsebet is bedörzsölöm kevés sóval.
  • A zsebbe szorosan belefektetek 2-3 szelet mozzarella szeletet.
  • Erre fektetek 2 darab bazsalikomlevelet, majd a három szelet aszalt paradicsomot, végül még 1-2 levél bazsalikomot.
  • A zseb száját fogvájó pálcikákkal összetűzöm.
  • Egy nagyobb alufóliadarabot meglocsolok citoromos olívaolajjal, erre ráfektetem a töltött húsokat, aztán a húsok tetejére is locsolok egy kis olajat, és rácsepegtetem fél citrom levét.
  • Az alufólia széleit ráhajtogatom a csirkemellekre, és ebben az alutasakban sütöm a húst puhára. (160 fok, 45-50 perc)

A tasak aljában összegyűlt kevés szaftot tálaláskor a husikra kanalazom.


Köretnek egyszerű balzsamecettel és citromos olívaolajjal megöntözött salátát választottam.


2008. május 29., csütörtök

Chilis tészta zöldségraguval


Igen, én vagyok az a tipikus és ideális tömegselejtje a fogyasztói társadalomnak, aki miatt megéri az Autogrillhez hasonló láncoknak, hogy a WC-ből kifele a teljes shopon átterelje a birka népet. Már az első forduló előtt gyermeki örömmel sipítom a ’űdecukiiiii’-t valamelyik szezonális giccsre, ellágyult tekintettel végigsimogatom a hülye plüssbóvlikat, majd továbblibbenve gondosan szemlézem, milyen csokit nem fogok (v)enni. Eddig jó is vagyok általában, max idegesítő, de magamra és környezetemre veszélytelen. Aztán tűkanyar, jönnek a gasztropolcok: ritkán sikerül magam irányban tartani. Most konkrétan a tésztáknál véreztem el. Egyáltalán nem volt rá szükségem, pláne nem duplaáron, és mégis, az a rohadt birtoklási vágy rendszeresen felesleges kártyalehúzásokat eredményez. Ritkán távozom valóban szükséges portékával.

A legutóbbi ilyen alkalommal egy Filei Calabresi Piccanti név alatt futó házi-jellegű tésztát sikerült betankolnom. A tészta maga pirospozsgás volt a tésztába őrölt chilitől, ez alapból érdekessé tette. Meg rá volt rajzolva egy chili paprika, meg aszonta, hogy picante, tésztaforma is szokatlanul tetszetős, és már landolt is a kosárban.

De HÁH! Impulsive shopping finally paid off. Merthogy: az én spontán vágyam tárgya életmentő szerephez jutott a szombati vacsorára készülődve. Persze ezt pénzköltéskor még nem tudtam, csak azt, hogy sok jó tészta kis helyen is elfér.

Kanyarodjunk vissza a szombati naphoz. Mindenképpen segített volna, ha nem reggel megyek haza. Az előző éjjel által hangsúlyozottan igénybe véve meglehetősen nehezen sikerült még aznap pizsamaszettből emberbe öltözni, menük variálása szóba sem jöhetett. Tanulság, ’másnap’ra nem harangozunk be incsifincsi vacsorát, nem hívunk vacsoravendégeket, pláne nem családot, és semmiképpen sem este 8 órára, vagy ha igen, akkor többet alszunk 3,5 óránál vagy legalábbis érkezéskor a DonPetya menüjéből rögzítjük mindenki óhaját, és főzés helyett elegánsan nyomunk „Rendelés elküld” gombra. Ezek a tanulságok. A tanulságokról azonban általánosságban elmondható, hogy levonásuk pillanatában az adott probléma orvoslására még alkalmatlanok.

Szóval bebuktam, de csúnyán. 6 órára tájékán kezdtem reménytelennek érezni a helyzetet. Sikerült felöltözni, de ételre még mindig nem bírtam nézni, a főzés gondolatától émelyegtem, vásárolni még nem is voltam, de a legrosszabb, hogy elképzelésem sem volt, mit kapnak enni az én testvérkéim. Ezen a ponton komolyan latolgattam a teljes lebőgés és a Donpetya kombinációjának opcióját. Pedig annyiradeannyira szerettem volna nagyon kitenni magamért!

Aztán egy 42. kamrapolc nyitogató, bambán vizsgálódó, egyre inkább reményét vesztett mozdulatsor után megláttam ezt a Filei Calabresi Piccanti csodát. Szósznak való bőven volt otthon, egyszerű elkészíteni, de mégis különleges, jól van, fuh, szikla szívről porba alá hullik, végre sikerült bekurbliznom önnön magam.
Téma: chili. Főtel: chilitészta zöldségraguval. Desszert: a létező legegyszerűbb recepttel kidolgozott, de szerencsémre mennyeire sikerült chilis-csokis brownie.

…és csodák csodájára f10kor már tálaltam. Saját vér, tehát 1 órát alapból késtek, így még csak ciki sem volt a csúszás.

Ja, olaszok most sem vicceltek. Nem spóroltak a chilivel a tésztagyúró asszonkák, nem ám csak a színéért kevertek bele egy teáskanálnyit. Meglepetésemre csípett, ahogy kell, azaz mint atom, én meg könnyeztem a boldogságtól.


Chilis tészta zöldségraguval
6 személyre


1 csomag (500g) tészta

1 fej hagyma, apróra vágva
2 db cukkíni, felkockázva
1 db nagyobb padlizsán, felkockázva
kb. 7 dl natúr paradicsomszósz
kb 1 dl fehérbor
1-2 gerezd fokhagyma, finomra vágva
chilipaprika (ízlés szerint)
só, bors
friss kakukkfű, oregánó, ill. ami mág éppen kéznél van
olívaolaj

+ Húsimádóknak: kockákra vágott csirkemell, fokhagymás, borsos, kakukkfüves pácba fektetve (min. fél óra)


Olajon hagymát megdinsztelem (közepes láng), félúton csatlakoztatom a fokhagymát, 1-2 perc múlva hozzáadom a padlizsánt, kb. 3-5 perc utána cukkínit is. Hagyom, hogy kicsit fonnyadjanak, majd felöntöm a paradicsomszósszal.

Sózom, borsozom, első rottyanás után fehérbor is mehet, és fedő alatt, közepesen gyenge lángon kb. 45 perc - 1 órán át főzöm.

Ha láthatóan minden összeért, utánsózok (már ha szükséges), beleszóróm a zöldfűszereket, végén pedig a chilit (én utoljára szeretem beletenni, de nincs benne koncepció). Általában megvetem az olaszos jellegű, édesített paradicsomszószokat, de szerintem chilis ételek esetében egy kiskanál méz csodákat tud tenni.

Utolsó húsz percben a tésztát is kifőzöm, ill. az előzőleg kockára vágott és bepácolt husit a pácot zsiradékul használva éppen aranyló színűre sütöm.

Tálaláshoz a tésztára husit halmozok, és nyakon öntöm a sűrű, édes, enyhén csípős, paradicsomos zöldségraguval.

Sajt most kimaradt, de nem fér hozzá kétség, bizonyára isteni az egész tetejére reszelve.

Ja, majd elfelejtettem, hogy citromosolajos-mustáros vinaigrette öntettel bekevert madársalátát adtam mellé.
Off
Ja2: igazi offos, ehhez az egész bejegyzéshez semmi köze, de ha már van egy blogom, ahol közölhetek a nagyvilág felé, akkor azt szeretném kommunikálni a zűrbe, hogy szép dolog a tavasz, meg a hormonok, meg a szerelem, meg minden, és biztos szar napom van, ilyenkor pedig hajlamosabb vagyok érzékenyen reagálni a nem átlagosra, de szögezzük le (én) az alábbiakat:
a) lényegében már nem tavasz, hanem nyár van;
2) utcán, fényes nappal egymás nyelvét a másik vékonybeléig lemasszírozni csakis és szigorúan tornacipős tinédzsereknek szabad, az ugyanis majdnem cuki, meg mi is voltunk fiatalok, meg nekik biztos nincs hol, egyébként is természetes, hogy még nem tudnak/nem akarnak viselkedni és a hormonok is nehezen fékezhetőek abban a korban;
3) na de: a már kopaszodó-ráncosodó öltönyös/kosztümös csakamesébenkortalan KÖNYÖRGÖM NE vizuáltámadjon rám, piros lámpánál (forgalmi irányító eszköz, nem a negyed) megszorult, tehetetlen szerencsétlenre, és ne előttem szeresse egymást szexuálközelbe. Ha nincs kecó, van jóbarát, vagy ha az sincs, sebaj, települt erre egyébként egy izmos szállodaipar, de felőlem mehetnek a vendéglátóipari egység mellékhelyiségébe is, csak ne előttem. Mert nem érdemlem meg, és mert ilyenkor ráadásul kiszabadul belőlem a prűd. Utána meg exkuzálhatok magamnak magam egész úton hazafelé, a maradiságom, meg a gonosz gondolataim miatt. Bláh.

2008. május 21., szerda

Olasz paradicsomos zöldséghalom almával és parmezánnal

A firenzei haute cuisine szupermenü reprodukciójának első felvonása.

Nem könnyű 3 héttel a kóstolás után elkészíteni egy ételt, pláne, ha nem is az én tányéromra került és ezért csak megmeózni sikerült. Még szerencse, hogy érdeklődésemre a felszolgáló leányzó nagyvonalakban elsorolta a fontosabb tudnivalókat az elkészítéssel kapcsolatban, így nem voltam teljesen magamra hagyatva a reprodukciós kísérlet során.

A neve viszont sok fejtörést okozott. Mert mi is ez tulajdonképpen. Azért nem egy egyszerű rakott cukkínis-padlizsán. És mégis. Tulajdonképpen az, csak egy különleges változat.

Jó hír: elkészíteni pont ugyanolyan egyszerű, előkészíteni majdnem ugyanannyi időbe telik, mintha egy mezei rakott zöldségnek ugranánk neki.

A nagy különbség: a sütési idő és mód.

A lényeg itt az alacsony hőmérsékleten történő kitartó aszalás. Illetve csak félig aszalunk, és félúton leállítjuk a folyamatot. Egy pár óra az alacsony hőmérsékletre állított sütőben, és a parmezános cukkini-padizsán e különleges, almával bolondított változata egészen elképesztő ízkaput tár ki előttünk.

3-5 óra alatt a zöldségek, az alma és a fűszerek gyengéden csiszolódnak egymáshoz, mintha csak gyönyörű, lassú szerelmi táncot lejtenének; időt hagynak az ismerkedésre, a végére pedig - a szerelem beteljesedéseként - az egyes rétegek csodálatosan egymásba olvadnak, menthetetlenül és örökre összesimulnak.

Ha jól végeztük dolgunkat, a kész műben a papírvékony almaszeletek már szinte teljesen felszívódtak, a gyümölcs korábbi jelenléte csak a többi rétegbe átivódott jellegzetes, édeskés-savanykás esszencián keresztül sejthető.

Mennyei csoda, köret vagy főétel különleges alkalomra, esetemben most olyan valaki(k)nek, aki(k)nek időről-időre fontos tudtára adni, hogy ejjdejó, hogy van(nak) nekem.

Eredetileg asszem kacsamell kísérőjeként kínálták, nálam laza vacsora könnyed főfogásaként került a tányérra, finom salátával az oldalán.


Olasz paradicsomos zöldséghalom
almával és parmezánnal
Hozzávalók (3-4 személyre)

2 közepes méretű cukkíni
2 közepes padlizsán (80 dkg volt, ezt véletlenül tudom)
1 db nagyobb szem sárga alma (vagy bármilyen fajta, ami hőre könnyen pépesedik)
Kb. 10 centis parmezánkocka, frissen reszelve
Olívaolaj (én citromosat használtam)
Vaj vagy olaj az edény kikenéséhez
Só, bors

Paradicsomszószhoz
500g paradicsompüré
(friss paradicsom pürésítve vagy hámozott paradicsom konzerv)
2 gerezd fokhagyma
1 kiskanál méz
Gyerkőcmaroknyi oregánólevél
Csipet kakukkfű (5 centis szár levélkéi)
Só, bors

Előkészítés:

A cukkínit és a padlizsánt hosszában kb. félcentis szeletekre vágjuk. Ha nagyon girbegurbák, akkor téglalapalakúra metszem, hogy könnyebben lehessen őket egymás mellé fektetni.
Az almát meghámozom, és papírvékonyságú szeletekre vágom.

Egy kerámiatálat kivajazok, és lefektetem szorosan egymás mellé a padlizsánlapokat. Enyhén megöntözöm citromos olívaolajjal, picit megsózom, borsot is őrölök rá, és finomlyukú reszelővel ráreszelek egy leheletnyi réteg parmezánt. Az almaszeletekkel egyenletesen betakarom a padlizsános réteget. Jöhetnek a cukkínik. Sózom, borsozom, parmezánnal megszórom. Ezután ismétlődik a kör, jön újra a padizsán, olaj, a finom réteg sajt, az alma, és megint a cukkíni. Addig építkezem, ameddig ki nem futok az alapanyagból, de az utolsó réteg lehetőleg cukkíni legyen.

A paradicsomszószhoz a hozzávalókat összeturmixolom, és a kapott öntettel a tálat bőségesen meglocsolom, hogy az mindent betakarjon.

Sütés:

Én időszűkében voltam, nem volt 5 órám 130 fokon aszalni, szóval így tettem:

  • 130-on ment kb. 1 órát
  • Következő 1,5 óra 150-en (utolsó 30 perc picit nyitott ajtóval, hogy a pára kimenjen)
  • Mág 20 perce feltekertem 175-re és alsó sütésre váltottam, hogy az a kevés lé, ami a gyorsított aszalás következtében, nem túl esztétikusan a tál aljában összegyűlt, szépen-gyorsan elpárolgjon
  • Befejezésképpen a tetejére sajtot szórtam, és utolsó 10 percben felső sütésen, 180 fokon pirítottam, míg a parmezán szépen meg nem pirult.


Ezzel a módszerrel 3 óra alatt értem el közel ugyanazt a hatást, mintha 4-5 órán át aszalgattam volna 130 fokon. Fontos, hogy mindez nagyon sütőfüggő, és ha nem is kell állandóan a sütő mellett strázsálni, érdemes időről időre odakukkantani, hogy mi a nagy helyzet, majd egyéni mérlegelést követően adjusztálni a technikán.

2008. május 19., hétfő

Rákattanat saláta

Lila Füge nemrégen kilőtte az űrbe a kérdést, mit eszünk, ha csak úgy casual. Én kommentben belibbentettem a kattanatsalimat, Mademoiselle Moha erre hozzámvágott egy hógolyót. Visszadobok salátával. :)
Jellemző rám, hogy ételek, ízek iránt hirtelen szerelemre gyúlok, és gyorségésben élvezem ki a kapcsolatunk minden szikráját. Ettem én már lila ködben fél évig paradicsomos majonézes-szendvicset, de még számos étel lenne, melyek életem egy-egy korszakához kötődnek.

Ez is egy ilyen étel. Semmi extra, mégis elkapott. A munkahelyem mellett van egy igen divatos, mexikói/olasz/francia ízekkel muzsikáló gourmet kávézó/büfé, ahol többek között brutál wrapokat készítenek. Ott értettem meg, hogy mire jó az ecetes sült paprika. Krémes feta kockák és paradicsom közé ágyazva, kis rukkolával tortillába tekerve, hóli gudnessz.

Vettem is egy ipari kiszerelésű ecetes paprikát nagy lelkesedésemben. Azóta versenyt futok a lejárati idővel, ás minimális változtatásokkal, de nagyjából minden nap ez az ebéd. De ez nekem nem gond, mert igen, én ilyen füligérőszájas-rákattanós fajta vagyok.

A mostaniból kimaradt a krémes feta (nem volt itthon), és a magának állandó helyet kivívó roston cukkíni, ami bár volt itthon, a hülye diéta szerint ez fehérje-napon „bignono”, mert a főtt zöldség keményítőnapos versenyzőnek minősül. Jut eszembe, a sült paprika sem nyers zöldség. A kukoricáról nem is beszélve. És akkor én pont a cukkínit voltam képes kihagyni?!?!?! Én tiszta hülye vagyok. És bebuktam egy újabb napot. Hibaarány: 2 out of 6.
Sírnom illene, mégis nevetnem kell. Mindig így van ez.

Rákattanat saláta á la Gourmandula

Buffala mozzarella (hmmmmm, bárcsak mindennap ilyet ehetnék, ég és föld a hagyományoshoz képest)
Kecskesajt
Permezán
Ecetes sült paprika
Saláta
Fél avokádó
Paradicsom
Kukorica (magnana-magnana küzin kattanat)
Citromos olívaolaj (enélkül most nem élet az élet)
Bors

Balzsamecet
Pesto (még mindig a szálkás…kezdem megszokni)
Fekete olívabogyó (nem bírok róla lejönni, amióta 1 éve véletlenül megszerettem)

Mindent összeaprítok, elkeverek, nagy boldogságban bekanalazok.

2008. május 15., csütörtök

Gyorsan vmi finomat: spárgás-borsós-citromos rizottó

Ma reggel evakuáltak, illetve nem engem, hanem az épületet, ahol dolgozom. Engem, a notórius későt, már be sem engedtek. Lényeg, ma itthonról dolgoztam. És kellett egy jó ebéd. Frusztrált a csomag spárga. Ráadásul ma keményítőnapban utazom (vicces ez az új időszámítás). Tudtam, ha ma nem eszem meg, akkor ezt bebuktam, hiszen legközelebb ilyen 4 nap múlva lesz, és bár holnap is bedobhatnám a szénhidrát nap részeként egy jó tésztába, holnap elszólít a munkakötelesség, megyek sógorékhoz csónakázni, meg nice short walk, meg büfévacsora, ahol annyi szénhidrátot gyűrhetek magamba, amennyit csak nem szégyellek.
Na szóval, a spárgának ma mennie kellett, a kukába, vagy ebbe a rizottóba.

Kedves Ms. Moha, tessék, ilyen nálam egy kamra-, hűtő- és mélyhűtő-takarítás szülte spontán, gyors ebéd (max. 30 min), amit amúgy nem tettem volna fel. Bár egyébként lehet, hogy mégis, mert egészen nagyon jó lett. Csak bennem van alapból, hogy ilyen pillanat-szülte ételeket nem publikálok, mert ebben az esetben úgysem fenyeget a veszély, hogy elkavarom a receptet…itt van bent a kobakomban, ni. :)

Mennyiségekkel nem nagyon szolgálhatok, minden szemre ment.

Rizotto rizs (kb. 200g?)
Ehhez elegendő (kb 4-5 dl?) zöldség alaplé
Egy szál újhagyma
1 gerezd fokhagyma (lehetett volna kettő is)
1 csomag spárga
2 marék zöldborsó
1 csomag petrezselyem
1 citrom leve (igazából ízlés diktál)
fenyőmag
olívaolaj
só, bors

Rizst olajon megpirítom, felöntöm a fele alaplével, és a citromlét is már ekkor belefacsarom. Ezúttal nem tököltem a kanalazós-tötyögős írott szabályokkal, atoméhes voltam. Jelentem, teljesen ugyanolyan lett, mint amikor kanalanként simogatom bele az alaplevet… (Kevergetni viszont akkor is sokat kell.)
Kb. 10 perc után beledobtam a megpucolt spárgát (lesz olyan, hogy egyszer sértetlen kezekkel jövök ki egy spárgapucolásból???), póréhagymát, finomra vágott fokhagymát (ezt igazából a legelején kellett volna, de mindegy, későn jutott eszembe), és hagytam további kb 10 percig főni (amíg el nem főtt a lé).
Aztán, mivel ma ilyen ’livin’ it large’ hangulatom van, beleöntöttem egy kis fehérbort, aztán a maradék alaplét, meg a borsót.

Megint hagytam, hogy elfőjön, még egy picit utána öntöttem (mostmár vizet), sóztam iciripicirit, borsoztam is, és a finomra vágott petrezselymet is belekevertem.

Végül pirított fenyőmaggal szórtam meg. Olvastam valahol egyszer, hogy ez a citrom-spárga-borsó-fenyőmag kvartett jó együtt, ezek után bizton állíthatom, ez kérem így van.

Egy dolog hiányzott belőle eszeveszettül. De a hülye keményítőnapon nem forgácsolhatok rá parmezánt. Elvégre még csak ez a harmadik napom, ilyen hamar nem lehet kilengeni. Pedig az székről-leborulós szintre emelte volna az én spontán-rizottómat. Így születnek a jóllakott hősök.

2008. május 6., kedd

Gasztrofelfedezések Firenzében

Mégis mit gondolhattam én, amikor múlt hétfőn úgy döntöttem, már nagyon éppen itt az ideje a nyári slankító-kúrának. No nem arról van szó, hogy erre nem lenne sürgető szükségem, hanem hogy három nappal később, csütörtökön indultam Olaszországba. Három originál Hókuszpók kacaj sem lenne elég, hogy ezt az elképzelésemet most minősítsem.

Mérleg:
1) a mérleg, amin állok – inkább ezt most ne… valszeg sok-sok nem vacsorázással fizetek tetteimért (csakazértsem bűn jót enni!!)
2) a hétvége mérlege: atombrutalitás, már ami a gasztronómiai, unblock dolce vita és humán-esztétikum élményeket illeti (bónusz: amilyen szépek a hímek, annyira bajszosak a nők, muhaha)
3) 2-es pontban leírtak kellő alapot képeznek a disszidálás lehetőségének komoly megfontolásához
4) 1-es pont szerencsére gravitációs kihatásából fakadóan földön tart, ami 3-as pontban említett álmodozásaimat illeti
5) Ha most alapítanék pártot, akkor az lenne a kampányszlogenem, hogy ’Most azonnal olasz férfit a magyar nőnek!’. Most komolyan: szerintem kapnék szavazatokat


Meghatározó kulináris élmény nr1 – piaci portékák

Még jóóóó, hogy elmentem piacozni, ne vicceljünk. Ott töltöttem a fél délutánt. (Másik felét meg más pénzköltésre nagyon alkalmas helyi egységekben, de ez más történet).

Konklúzió: firenzei vásárcsarnok rulez.

Tipp: második szinten már turista sincsen, alkudni is lehet.




Ricottás-paradicsomos mini szendvics

Ezt egyszerűen meg kell veletek osztanom, mert olyan ízharmóniát nyújt, ami hatására a buddhista szerzetesek is jegyzetelni kezdenének. Lényege: friss alapanyag, minden az aznap délelőtti piaci látogatásomból származik.

Bónusz: végtelenül egyszerű, féllábbal az ajtón kívül, hipergyorsan összedobható, utolsó szilárd gyomornyugtatóként, buliba indulás előtt kifejezetten életmentő. Hazaérve meg méginkább. (Tested both ways.)

Finom bagette karikát ippeg pirítsunk meg, löttyintsünk rá citromos olívaolajat.
Kenjünk rá fél ujjnyi friss ricottát (vagy amennyit nem szégyellünk), szórjuk meg fűszeres tengeri sókristállyal. Fektessünk rá friss bazsalikomlevelet, és egy kettévágott koktél paradicsomot. Tetejét is hintsük meg pár sókristállyal, és adjunk neki még pár cseppet a citromos olajból. Nincsenek rá szavaim. Tényleg.


Meghatározó kulináris élmény nr2 – haute cuisine italienne

Van Firenzében egy elit főzőiskola. Főiskolai diplomás képesítéssel, a világ minden tájáról érkező sok tehetséges séfpalántával, és egy privát gyakorló étteremmel a belvárosban (miért nem vagyok 5 évvel fiatalabb, akkor én most azonnal ott kezdenék új életet). Nappal itt folyik az oktatás, este zártkörű klubként működve étteremként funkcionál. De milyen étterem ám!

A diákok a rezidens (nagynevű, de nekem persze semmit nem mond) séf keze alá dolgoznak, gyakorolják, amit elméletben már megtanultak. A vendégek szinte kizárólag a családi és baráti körből kerülnek ki, utcáról nincs betévedés.

Nekem meg van akkora mázlim, hogy az ismerős, akihez látogatóba mentünk, bár nem séftanonc, de a baráti társaságának nagyjából minden más tagja az, így meghívást kaptunk az elit körbe.

Firenze belváros, átlagos, hangulatos kis utca, a modern üvegajtón és üvegfalon keresztül diszkrét fény szűrődik ki. Semmi nem hirdeti, hogy itt egy étterem van.

Nyitnánk be, de az ajtó zárva van. Csengetni kell. Míg várunk, hogy mi a pálya, tanakodunk, hogy nyitva van e egyáltalán, én bekukucskálok az üvegfalon: egy darab 4 személyre megterített asztalt látok, az előtérben, mintha a kirakat része lenne; hátra rövid folyosó vezet, de a belső teret az utcáról nem látni, hiába nyújtogatom a nyakam, tekerem a gerincem. Amit viszont látni, az az olaszosan ultramodern berendezés: sokat sejtető. Érkezik az egyik lakótárs, egy órával ezelőtt még a lakásán futottunk vele össze, immáron egyenruhában, nyit nekünk ajtót és üdvözöl minket ismerősként újra. Folyosón végig, belépünk a belső térbe.

Beépített emberünk mindenkivel lepacsizik, imádom az ilyet, mert a hangulat azonnal oldottá válik, amúgy az ultramodern, letisztult, iszonyat dizájn enteriőr kicsit talán megszeppentene. Mindössze 5 asztal van, 3-nál családtagok és hozzánk hasonló haverok készülnek vacsorázni. Valami azt súgja, éppen olasz haute cuisine bemutatóba csöppenünk. Ritkán járok ilyen helyre, pulzusom a helyén, jó magasan az izgatottságtól.

A haverok pont felszolgálónak lettek beosztva, a konyhában aznap este egy másik diákcsapat dolgozik. Ez azért jó, mert házibuli jellege kezd lenni a dolognak (kivéve a kiszolgálást, az nagyon profi), havernő ráadásul magyar, hozza a jó bort is tüstént, és mindenkinek személyre szabottan ajánl valamit az egyoldalas menüből. Érkezik az első kör grappa is, igen, az olaszoknál így kezdenek (mondjuk otthon mi sem jövünk zavarba egy kupica pálinka látványától ebéd előtt).


Diós-mézes zsemle
Rendeléshez készülődünk. Na, én már itt készen vagyok, ami nem kizárólag annak tudható be, hogy egész napos koplalás után 10 perc alatt gurítottam le a bort és a grappát. A menü áttanulmányozása közben életem egyik legfinomabb zsemlécskéjéről próbálok lekattanni, de csak azért, mert jó lenne nem jól lakni a vacsora kezdete előtt. Diós-mézes barna kenyérkék, nagyobb dió méretűek, pont két falat, friss, könnyű, rugalmas, pont elég levegős… mennyei.

Rendelés után a séfúr kijön, mindenkit köszönt, jó szórakozást kíván.

Mozzarellás felfújt padlizsángyűrűben, paradicsommártással
Előételnek mozzarellás felfújtat rendelek padlizsángyűrűben, paradicsommártással. Nagyon hasonlít a cukkínifelfújtamra, ennek külön örülök. Könnyebb lesz reprodukálnom otthon, ha már van valami kiindulási alapom.

Második fogás:

Sajttal töltött tortellini karamellizált hagymaszósszal.
A tészta remek, a töltelék már nem annyira különleges, egyszerű sajt, de gondolom, ez azért van, mert ebben a fogásban a szósz a lényeg. Az meg fenomenális. Szerencsére van elképzelésem, hogyan is kellene nekifogni, mindenképpen ki fogom kísérletezni.

Amit mindenképpen le kell jegyzetelnem, csak hogy el ne felejtsem. (Nem az én tányéromon volt, de kóstolt itt mindenki mindent.)

Rakott almás-parmezános padlizsán (köret)
A vékony padlizsánkarikák közé papírvékony almaszeletek kerültek, amiket parmezánnal szórtak meg. Így rétegezték kb. háromszor-négyszer, majd kb 1,5-2 óra alatt alacsony hőmérsékleten (120-140 fok?) addig sütötték, amíg a papírvékony alma el nem mállott. Igen, az almának csak az édességét lehetett érezni, fizikai nyoma nem volt. Hmmmm…

Mivel az adagok elegánsan mértéktartóak, kapacitás pont marad a desszertre is.

Tiramisu szusi
Én szusira emlékeztető köntösben és méretben prezentált tiramisut kapok: a kakaós piskóta-bölcső nagy részét mascarponés krém tölti ki, aztán laza, kávés pudingszerű szósszal töltik csurig a kosárkát. Azonnal Beatbull és a VKF jutott eszembe, pláne, hogy én sokáig valamilyen alternatív szusiban gondolkodtam.

Banana cheesecake
Persze rányomulok a bátyám egészen rendhagyó módon prezentált banana-cheesecake-jére is: banánkenyérből szószerint papírvékony szeletet vágtak, és - asszem – kicsit megpirították, talán karamellizálták is a tetejét, mert édesen ropogós volt a szelet. Ez az alap. Erre jön a friss krémsajt, melyet 9 db 1 centi átmérőjű csepp formájában ültettek a süteménylapra. Ezt követi egy újabb sütilap, még egy sajtemelet, és zárásul jön a harmadik tésztaréteg (ha jól emlékszem). Mellé kísérőnek gyümölcspüré - asszem epres. Mamma mia, a könnyű desszert kategória királynője, hüledezünk, elképesztően finom. (Beatbull, ha csuklás-romahamaid voltak csütörtök este, az miattam volt és ezer bocs.)

Még pár üveg bor, végén levezetésképpen még egy kör grappa, ami a hangulatnak és nekünk újabb lendületet ad. Ideje tovább állni. Na, és az este pont eddig a pontig publikus egy gasztroblogon. (Pedig ez még a lájtosabb esténk volt. Khm.)


Volt még:

o saját debilségből spontán külvárosi felfedező gyalogtúra (vagyis ha nem tudod, hol kell leszállni, ne akarj egyedül hazaugorni)
o léleképítő ruhatárbővítés
o lábbeli-készlet turbózás
o hajnalig tartó tánc nyári szezonnyitó partin, egy nyitott vendéglátóipari egységben (Central Park),
o szanaszét tört sarkak - ami részben új cipőnek, részben hajnalig tartó táncnak tudható be
o 40 fokos strandidő strand nélkül
o chilles capuccinozás mindenféle piazzákon
o Koktélparadicsom és rozmaringpalánta az ablakban
o Érett citromoktól roskadozó fák
o Finom borok



Amiből nem kértem:

o pizza
o dóm tornyának megmászása

Na szóval ennyi, most nagy boldogság van itt kérem. Indulamandula megint leszereli szárnyait, és betelepül a konyhába: bőven van mit kísérletezni. Ja, és jelentem, nekem most indult a szezon. :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin