Marokkói töltött paprika

Egész pontosan, három lélegzetvétellel tagolva: karamellizált hagymás, padlizsános, aszalt sárgabarackos rizzsel töltött paprika fahéjas paradicsomszósszal. 

Saját fejlesztés, de az ízvilág alapján én marokkóinak mondanám. Mint már oly sokszor, most is cajun fűszerkeveréket használtam a paradicsomszószhoz, mert bár igaz, hogy földrajzilag nagyon nem stimmel, ámde a felhasznált fűszerek gyakorlatilag mind előfordulnak az arab konyhában is, és nekem nagyon bevált. Fúziós konyha, multifunkciós fűszer, oder etwas.  

Megjegyezés: rizs helyett eredetileg kuszkusszal szerettem volna készíteni a tölteléket, ámde az nem volt itthon, vagyis volt, csak mint utólag kiderült, camouflage jelmezt öltött a kamraszekrény leghátsó sarkában. Bár rizzsel is nagyon nagyon finom lett, legközelebb nem menekül, hiszen marokkói ételbe kuszkusz való.

 

Hozzávalók:

(4 személyre)

A töltött paprikához:

4 darab tölteni való, szabályos alakú paprika

4 decis pohárnyi rizs

1 fej hagyma, nagyon finomra vágva

1 közepes padlizsán, kb. félcentis kockákra aprítva

1 marék aszalt sárgabarack, apróra vágva

2 evőkanál nádcukor

3 ek. olaj

1 db 2 cm-es rúd fahéj

só (ízlés szerint)

 

Fahéjas paradicsomszószhoz:

1 db hámozott koktélparadicsom-konzerv

1 db 400g-os hámozott, darabolt paradicsom-konzerv (persze lehet mindkettő darabolt is, de a koktélparadicsomok nagyon guszták benne)

1 fej vöröshagyma, aprítógépben finomra apítva (icipicit maradhat darabos)

2 gerezd fokhagyma, reszelve

Egy ujjnyi friss gyömbér, meghámozva, lereszelve

1-1,5 ek cajun fűszerkeverék (őrölt koriander, bors, chili, gyömbér, paprika, hagyma, kardamom, fahéj)

1 rúd (kb. 5cm-es) fahéj

1-2 tk. nádcukor (vagy ízlés szerint)

só ízlés szerint

olaj

fél deci sötét rum 

(picit sem muszlim, és persze elhagyható, de nem árt tudni, hogy a cajoun fűszerrel nagyon szépen harmonizál)

I. Töltelék elkészítése

• A rizst enyhén sós vízben felteszem főni.
  
• Míg készül, nekilátok a töltelékhez való zöldség elkészítésének.
  
• Serpenyőt felhevítem, majd a cukrot beleszórom.
  
• Ha elkezd olvadni, belekeverem a nagyon finomra aprított hagymát, és elkezdem pirítani.
  
• Ha kezd átsülni a hagyma, meghintem sóval.
  
• Ha hagyma kész, rádobom a padlizsánt, és meglocsolom az olajjal.
  
• Beledobom a fahéjdarabkát, sózom, és addig pirítom, míg a padlizsán darabkák összezsugorodnak, és nagyon puhák nem lesznek (ha kell, fedő alatt).
  
• Félúton a nagyon apróra vágott aszalt sárgabarackot is hozzáadom, hogy az is megpuhulhasson.
  
• Ha kész, félreteszem hűlni.
• Ha a rizs is elkészült, alaposan összekeverem a padlizsános töltelékkel (fahéjat vegyük ki belőle).

II. Paradicsomszósz elkészítése

• Serpenyőt felhevítem, olajat beleöntöm.
  
• Hozzáadom a hagymát, enyhén megsózom, és addig kevergetem, míg a hagyma leve elpárolog, és kezd színe lenni.
  
• Ha elkezdene lepirulni, adjunk hozzá kevés olajat.
  
• Félúton beleteszem a fokhagyma és gyömbér reszeléket is.
  
• Ha a hagyma megpirult, beledobom a fahéjat, és a többi fűszert, jól elkeverem.
  
• Hozzáadom a paradicsomszószt, enyhén sózom, meghintem egész kevés nádcukorral is, majd felforralom.
  
• Beleöntöm a rumot.
  
• Fedő alatt kb. 10-15 percig hagyom főni.
  

 

III. Töltés, sütés, tálalás

• Közben a paprikákat kicsumázom, és a hasukba kanalazom a rizses tölteléket.
• A töltött paprikákat olajjal kikent tepsibe ültetem, majd az időközben elkészült paradicsomszószt köré öntöm
• A tepsit letakarom, és az egészet 180 fokon kb. 40 percig sütöm (a sütési idő igazából azon múlik, hogy mennyire vastag héjú a paprika, érdemes fél óra után ránézni, hogy mennyire sült meg.
• Ha a paprika láthatóan megsült, akkor takaró nélkül, felső grillel még picit megpirítom a tetejét, majd a maradék rizzsel tálalom.
  

Ananászos sárgarépakrém leves

Valamelyik este kapcsolgatom a tévét, egyszer csak látom, hogy két igen merészen dekoltált gigantik mell főz.  Máris elmúlt volna 11, és a goldon indul a műsor? Nem. Volt rendes konyha, meg tűzhely, meg fazék, pár perc után a fejét is mutatták, valami szőke bombázó, de egyedül, nem bukkant fel sem sofőr, sem szobalány. Tényleg főzött. A főszereplő viszont akkor is a két mell volt. És az ananászos répaleves. Ezért maradtam a csatornán. És bár az operatőrkolléga tőlem eltérő fókuszpontja okán meglehetősen nehezen lehetett követni az eseményeket, csak összejött a recept.

Nagyon hasonlít az all-time-favorite narancsos sárgarépa levesre, remek alternatíva lesz a téli leves-szezonban.

 

Hozzávalók:

(2-3 személyre)

1 kisebb ananász fele, meghámozva, felkockázva

3-4 nagyobb szár sárgarépa, meghámozva, felkarikázva

kb 3 centis gyömbérdarab megpucolva, durván felvágva

2 gerezd fokhagyma, durván felvágva

1 kisebb fej vöröshagyma, durvára vágva

1 kanál Madras curry

1 liter alaplé (én jó indiai szokás szerint a paneer főzőlevét használtam)

vaj

só, bors

Elkészítés:

• A hagymát vajon megfuttatjuk. 
• Jöhet a répa, amit pár percig fedő alatt párolunk a vajban, majd jöhetnek az anananász darabkák is.
• Fedő alatt tovább puhítjuk, kb 10 perc után rászórjuk a curryt, gyorsan elkavarjuk, és felöntjük az alaplével, sózzuk.
• Fedő alatt teljesen puhára főzzük (kb 20-25 perc)
• Botmixerrel krémesre turmixoljuk. Ha túl sűrű lenne, öntsünk hozzá még alaplevet. 
• Korianderrel vagy snidlinggel megszórva nagyon finom.
• Valószínűleg pirított kesudióval is, de ez csak most jutott eszembe.

VKF18: Paneer (indiai túró) és Dhingri Paneer (gombás-paneeros curry)

Elöljáróban: friss túró házilag, fél óra alatt? Még jó hogy.

Iszonyatosan rá vagyok kattanva az indiaira. Persze eddig is, de most még jobban. Az extra tüzet egyébként egy könyv gerjesztette, ráadásul olyan fajta, amit alapból nem kedvelek. Indiai gasztroregény, Ms. Stahl sorozatából, tehát többszörösen rosszul hangzik, és külön vívmánya, hogy ilyen hátrányos pozícióból rajtolva mégis a kosaramban landolt. Picit sem bántam meg, sőőőt. Shoba Narayan Monszun naplója korántsem egy irodalmi mű, már a cím is ipariasan gáz, de ha ettől sikerül eltekintenünk, célját remekül ellátja: az indiai konyha alapjait, a tradicionális ételeket, családi hagyományokat és ünnepi menüket gyönyörűen kivonatolja, ráadásul rendet tesz az ezerféle fűszer és felhasználási módjuk között, mindezt felhasználóbarát, visszakereshető formában. Remek, indiai ételek iránt érdeklődőknek - de legalábbis nekem biztosan- alapmű.

Mivel felvázolt kattanatom okán a konyhám lassan kiszellőztethetetlenül curry illatú, és így nekem kifejzetten jó, a Ms. Ízbolygó által vezényelt 18. VKF forduló "Különleges túrósok" témakörére is hindiül szándékoztam válaszolni.

Hát jöjjön a paneer, vegetáriánus India legfőbb protein forrása, a hinduk válasza a tofura (szójababsajt). Indiai házitúró, ami bár túró, de igazából préselt formában pont olyan, mint a jó házisajt, annak is gyorsan készíthető, friss, önmagban kissé jellegtelen ízű alfaja.

Nem egy bonyolult étel, hiszen a mezei tehéntej és citromlé ősi összeférhetetlenségének produktumáról van szó. És a jó hír, hogy egyszerűségének hála  - ellentétben a mi oltott tejes, savanykás hungarikumunk összetettebb előállítási módjával - házilag is igen könnyedén, pikkpakkgyorsan elkészíthető. 

A jellegtelen íz ne tántorítson el senkit, hiszen leginkább préselt változatban, különféle fűszeres szószokban felkockázva végzi, azok ízét pedig óhatatlanul, pillanatok alatt átveszi, így végül minden falat külön mennyország.

Számtalan módon készítik, lehet válogatni a neten, nekem mindenesetre ezek a cuki indiai anyukák régóta beváltak, és amit és ahogyan ők tesznek, hagyományos indiai konyhaként értelmezem és követem. Így tettem a paneer esetében is.

Paneer

Hozzávalók

(2 személyes adaghoz)

1 liter tej

1-2 citrom leve (kb. fél dl)

1 vékony pamut/géz kendő, megnedvesítve, jól kicsavarva

Elkészítés

• A tejet forráspontig melegítjük (ügyeljünk rá, hogy ne égjen oda az alja).
  
• Miközben melegszik a tej, facsarjuk ki alaposan a citrom levét.
  
• Ha már enyhén forr, óvatosan csurgassuk a citromlevet a tejbe, közben kavargatva a tejet.
  
• Egy percig kavargassuk, közben látjuk, hogy darabosodik a lé.
  
• Húzzuk le a tűzről, fedő alatt hagyjuk állni pár percet.
  
• Szűrjük le a kicsapódott túrót.
  
• A visszamaradt léből úgy egy decinyit tegyünk félre, kellhet a szószhoz. A többi levet felhasználhatjuk vega levesek alaplevének, állítólag, ezt most fogom tesztelni (ezt egy olyan indiai házimama mondta, aki eddig nem mondott hülyeséget, szóval én feltétel nékül elhiszem neki).
  
• A túrót rendezzük a nedves kendő közepére, és a kendő széleit szorosan fogjuk össze a gombóc körül, és kötözzük batyuba. A Batyut kössük például egy fakanálra, és így lógassuk egy pölö kancsó, vagy más, olyan mélységű tálba, aminek aljára úgy tud lecsöpögni a felesleges lé, hogy az a gombóc aljával nem érintkezik. Ez bonyolultan hangzik, de ez a videó angoltudás nélkül is igazolja a pofonegyszerűséget.
• Hagyjuk pár percig csöpögni, ha kezd hűlni a massza (kb 10 perc), akkor kézzel is rásegíthetünk a felesleges folyadék kiszorítására, ezzel jelentősen felgyorsítva a folyamatot.
• Ha jól víztelenítettük a masszát, bontsuk ki a kendőt, és a kendő széleivel úgy fogjuk szorosan össze a gombócot, hogy az szorosan fogja a széleket. Ez is bonyolultan hangozhat, de a fenti videó ebben az esetben is ügyesen eligazít.
• Helyezzünk nehezéket (fa a gombócunkra, és hagyjuk így pihenni, minimum negyed órán át.
• A sajt kész, ki lehet csomagolni, rögtön kockázható, és felhasználható.

Felhasználás

• Ha spirázni szeretnénk, lehet bele snidlinget, medvehagymát, vagy bármilyen zöldfűszert is tenni, ilyen esetben magában is fogyasztható, egy jó pohár borral, bagettel, stb…
  
• Én persze hagyományos módon használtam fel, és egy csodás gombás curryt készítettem. 

Dhingri Paneer (gombás paneer)

Ezt az ételt alapból borsóval és paradicsommal készítik (Muttar paneer), a nemzeti kedvenctől ez a változat annyiban tér el, hogy én most gombát használtam, ill. a forrásom mentával is bolondította, ami tényleg csodás csavar.

Ez a változat is isteni lett, konkrétan ez idáig legfinomabb indiai alkotásaim egyike, szóval bátran merem ajánlani. Ja, és nem mellesleg igazi fehérjebomba (aki gyümölcs, fehérje keményítő és szénhidrát napokban utazik, az érti, mire gondolok).

Kalóriaszámláló: az eredeti recept eredeti forrásában csak tejszínnel készült, aztán az én forrásomban már fele joghurt fele tejszín a mennyiség, ezt adtam meg én is, de konkrétan most csak joghurttal készítettem. Nem számít, így is-úgy is isteni.

Hozzávalók 

(4 személyre)

2 ek olaj

1 db babérlevél

1 ujjnyi (2-3 centis) rúd fahéj

2 db szegfűszeg

2 szem zöld kardamom

1 db nagyobb fej lilahagyma, durván felszeletelve (pürésítjük a végén, tehát nem kell vacakolni az aprózással)

2 kövérebb gerezd fokhagyma, durván felkockázva

1 ujjnyi (2-3 centis) darab gyömbér, meghámozva, durván felkockázva

1-2 db zöld chili – ízlés szerint

1 marék menta

1 marék korianderzöld

250g paneer, felkockázva

Só

1/4 tk fekete kömény vagy hagyományos őrölt kömény

1/4 tk kurkuma

Őrölt Chili ízlés szerint

1 tk Garam Masala fűszerkeverék

400g-500g (barna) csiperke, felszeletelve

1/2 cup (1,3 dl) natúr joghurt

3 ek tejszín (helyettesíthető ez is joghurtra, illetve az egész tejszínnel is nagyon finom)

Víz (ill. a paneer-készítésből visszamaradt lé) – szükség szerint

 

Elkészítés

Javaslat: a fűszereket előre mérjük ki, hogy közben ezzel ne akadjunk meg, minden kéznél legyen.

1. Hevítsük fel a serpenyőt, mindvégig közepes hőfokon dolgozunk.

2. Forrósítsuk fel az olajat.

3. Pirítsuk aranybarnára a paneer kockákat (1-2 perc)

4. Szedjük ki a paneert egy papír törlőkendőre és tegyük félre

5. A maradék olajban pirítsuk a hagymát kb 1 percen át

6. Adjuk hozzá a gyombért, a fokhagymát és a chilit.

7. Addig pirítsuk, míg a hagyma meg nem puhul, és kezd pirulni.

8. Húzzuk le a tűzről, és hagyjuk a hagymát egy picit hűlni.

9. Opcionális: közben a paneert nyakon önthetjük egy kis vízzel, így puhább lesz. Erre teljesen friss, házi paneer esetében szerintem nincsen szükség.

10. Aprítóban pürésítsük össze a hagymás, gyömbéres, fokhagymás keveréket a mentával és a korianderzölddel. Ha túl nehezen vinné a gép, pici paneerlével lazíthatjuk.

11. Ismét hevítsük fel a serpenyőt. Ha nem lenne elég az olaj, most pótolhatjuk egy evőkanálnyival, ill. ha nagyon autentikusak akarunk lenni, használhatunk ghít, azaz tisztított vajat is, különlegesen finom eredmény érdekében.

12. Ha forró a zsiradék, szórjuk bele a köményt, és kevergetés mellett pár másodpercig hagyjuk sercegni.

13. Adjuk hozzá fahéj rudat, babérlevelet, zöld kardamomot, és szegfűszeget, és fél percig pirítsuk, közben folyamatosan, lazán kevergetve

14. Adjuk hozzá a kurkumát, majd a hagymás-zöldfűszeres pépet.

15. Egy percig kevergessük, majd adjuk hozzá a gombát.

16. Jól keverjük el, és öntsük fel egy kevés paneer lével/vízzel (kb fél deci, de zöldségtől függ – lényeg, hogy éppen ne piruljon az étel).

17. Adjuk hozzá a chili port és sózzuk ízlés szerint)

18. Fedő alatt főzzük addig, amíg a zöldség megpuhul (kb. 5 perc).

19. Ha vízbe áztattuk a paneert, akkor alaposan csöpögtessük le, amúgy szimplán forgassuk alaposan bele a fűszeres ragunkba.

20. Vegyük még egy kevéssel lejjebb a hőfokot, és a krémesre kevert joghurtot és/vagy tejszínt is keverjük el alaposan a szósszal.

21. Adsjuk hozzá a Garam Masala-t és további folyadékot, ha túl sűrűnek találjuk.

22. Fedjük le és további 5 percig főzzük. Ha túlságosan folyékonyra higítottuk, akokr fedő nálkül főzzük, és szépen helyreál az egyensúly.

23. Forrón tálaljuk, pölö rizzsel, chapatival, naan-nal, stb…

 

Jó étvágyat!

Házi készítésű szusi

Az lehet, hogy minden út Rómába vezet, de egyre gyanúsabb nekem, hogy Kínából indul ki. Mert hitte volna valaki, hogy még a szusi is tulképpen kínai találmány? Jó, hát én nem.

PICI TÖRTÉNELEM

A szusi szó jelentése savanyú, és az eredeti változat, azaz rizsben és sóban erjesztett hal jellegére utalt. Én nemtom, mi vinne rá, hogy a rizsbe csomagolt, kövek közé préselve hetekig erjesztett nyers halat megegyem... Az éhség nyilván nagy úr. Nem akarok okosabb lenni a kínai bölcseknél, továbbá ez ennyi idő távlatából nem is lenne elegáns, na de éppenséggel füstölhették is volna azt a halat, szerintem a kéményben szárítás sokkal kevésbé hangzik meredekül. Persze ahány ház, annyi szokás. Az mindenesetre ilyen távlatból is érthető, hogy hűtő híján jól elásták. A föld hűsen tart és szagtalanít. Persze az elásós rész magyarázata csupán saját fejlesztésű hipotézis, mert különben nem akarom tudni, miért tettek volna ilyet olyan szerves anyaggal, amit aztán a szájukon át juttatnak a szervezetükbe.

Mondjuk - ha ez bármit is enyhítene a helyzeten - a rizst eredetileg csak az erjesztéshez használták, aztán pedig eldobták. Aztán jöttek háborúk, éhínség, és ahogy ilyenkor lenni szokott, minden falat értékes lett. A rizs a büdös hallal együtt a tányéron landolt, a japánok pedig már ilyen módon honosították meg a mára nemzeti eledelükként számon tartott szusit. Azóta - mindenki örömére - sokat finomodott a szusi jellege és technikája; enélkül aligha tudott volna mára ekkora méretet ölteni a szusi-kultusz, legalábbis a világ konzervatívabb pontjain a 100 napos tojásnál többre a büdös hal sem vitte volna.

A SZUSI ÉS ÉN

Érdekes, hogy általában a szusiról mindenki a nyers halra asszociál, pedig a vega szusik is eszméletlenül finomak tudnak lenni. Illetve hát nemtom, halasat még nem próbáltam, mert az az igazság, hogy szalontüdőre is hamarabb harapnék, mint nyers halra, de akárhogyis, a vega szusi nagy kedvencem. Sok sok wasabival megkenve meg még nagyobb.

Nem olyan régen az Ablakamagrában végre megtanultam elkészíteni, ráadásul úgy adták át a knowhow-t, hogy - hála az égnek - nyers halnak még a közelébe sem kellett mennem. Éljenek a biovega iskolák. Meg persze a homemade szusi.

És ha már a múltkor szóba került az egyes ételek szexiségfaktora, hát elmondanám, hogy a szusi szerintem kifejezetten erotikus kaja, és nem csak akkor, ha egy thai kurva testén tálalják. Pontosabban akkor szerintem konkrétan kicsit sem szexi, se nem erotikus, de hát ez is ízlés kérdése. Legutóbb is autóval vontam párhuzamot, most sem állhatom meg: kéremszépen, a szusi annyira erotikus ételben, mint egy Maserati Ghibli II autóban. (Még több fülledt Ghibli erotikáért ezt a videót ajánlom megtekinteni. prrrrr.)

SZUSI FAJTÁK

I. Maki szusi: a legelterjedtebb fajta, és személyes preferenciáim csúcsvariációja. Valamilyen töltelék, rizsen feltekerve, melyet algalap (nori lap) tart egyben.

Két fajtája van:

• Futomaki: kedvesen azt is mondhatnánk, hogy dagimaki, merthogy vaskosabb makifajtát jelent, melybe kettő vagy több töltelék kerül.
• Hosomaki: a vékonyabb változat, jellemzően egyfajta, halas/terngeri herkentyűs, vagy egyfajta zöldséggel töltött változat.

II. Nigiri szusi: szintén népszerű fajta, tulképpen egy tenyérrel formált rizsgombóc, melynek tetejére valamilyen feltét került (általában hal, tofu, vagy tojás). Mint azt megtudtam, eredeti változatban a két réteg közé wasabi is kerül.

III. Uramaki: kifordított maki szusi, vagyis az algalapba tekert általában két vagy több tölteléket öleli körbe egy réteg rizs.

HOMEMADE SUSHI KIT (makihoz)

Ellentétben a közhiedelemmel és az erre a tévhitre betonozott hazai szusiéttermek áraival, szusit készíteni nem különösebben költséges vállalkozás. Jó, egy pár dolgot meg kell első alkalommal venni, de a hasonló előkészületek állnak egy curry vagy egy karib tál esetében is. Íme az a pár dolog, ami feltétlenül szükséges az otthoni szusigyártáshoz:

• Szusitekerő lap – bambusztekercs (vagy nembambusz?), meglepő módon bioboltoktól kezdve a delikátesz üzletekig csomó helyen kapható, párszáz forintos tétel
• Nori lap: általában 10 darabos csomagolásban lehet kapni az algalapot; meglepően sok helyen találkozom vele mostanában, példának okáért a Matchok nemzetközi polcain is látni szoktam. 1 lap 6 szusira elég, tehát nagy valószínűsééggel ez jó pár alkalomra elég lesz.
• Rizs (meglepő módon): létezik és pár helyen kapható is speciális szusirizs, mely egy rövidebb, gömbölyű szemű, alakjában rizottórizshez hasonlító fajta, kábé 900 forintos áron, amihez lehet ragaszkodni, de tapasztalaton alapuló szerény véleményem szerint – kergessen meg a japán szusimester - mezei rizs is tökéletesen megteszi… (Én egyszer vettem meg, és soha többet nem fogom, mert szerintem tök fölösleges. Ellentétben a rizottórizzsel, amire kell áldozni, mert valóban máshogy viselkedik, mint az általános "A" rizs.
• Rizsecet: azért a tipikus, enyhén savanyú ízért felel, speckóbb boltokban beszerezhető
• Wasabi: a japán tormakrém a 4. dimenzió kapuit nyitotta meg az emberiség csípős ízeket kedvelő csoportjai számára: atommegadurván csíp, de hátulról támad, méghozzá olyan egyedi, különleges, orrbizsergetős, fülkipirulús, tarkónvágós, libabőrös, és csak a legvégén könnyezős módon. Mintha egy óriáscsili ölelne szorosan keblére, igazi boldogsághormon üzem. Legtöbb helyen paszta formájában kapható, és tekintve, hogy már 1-2 borsónyi mennyiség is könnyekre fakaszt, valamint, hogy jól reagál a hidegtartásra, egy tubus igen sokáig tehet jó szolgálatot. Egyébként láttam már porállagú kiszerelésben is, nemtom milyen, gondolom az is rendben van, de én még soha nem próbáltam.
• Szójaszósz: jófajta szójaszósz (ha lehet, a japán shoyu, de én pölö édes szójaszósszal eszem, és az is nagyon jó).
• Savanyított gyömbér: állítólag két szusi között javasolt bekapni egy szeletke japán savanyított gyömbérszeletet, mely a két különböző íz között hivatott felkészíteni az ízlelőbimbóinkat a következő falatra. Ahol kaható nori lap, ott savanyított gyömbér is lesz. Én üveges és zacskós kiszerelésben is láttam, mindkettő rendben volt, kár, hogy én alapból annyira nem szeretem.
• Pálcika: nem feltétlenül szükséges, ámbátor a szusievés különleges hangulatához sokat ad hozzá. Ha nem vagyunk jóban a pálcikával, akkor együk bátran kézzel. Akárhogy, csak villával ne.
• Töltelék: amit csak akarunk… nyers hal nálam sosem, ellenben a szinte már unalmas uborkán vagy avokádón túl jöhet a pácolt tofu, bármilyen pirított vagy párolt zöldség, szójabab/mungóbab csíra végtelen kombinációja.

HOGYAN KÉSZÜL A SZUSI?

Előkészületek
Először készítsük elő a hozzávalókat.

Rizs
A rizst alaposan megmosom, és előpirítás nélkül, enyhén sós vízben icipicit túlfőzöm, éppen csak annyira, hogy ne legyenek nagyon pergősek a szemek.
Ha kész, tálba teszem, fellazítom egy villával, rizsecettel ízesítem. A rizsecet egyéni ízlés dolga, bánjuk vele csínján, és kanalanként adagolva tapasztaljuk ki, mennyi a pont jó.
Aztán az egészet félreteszem hűlni.

Míg a rizs hűl, elkészítem a töltelékeket.

Pár ötlet tölteléknek

Karamellizált tofus
1 doboz natúr tofu

2 ek. szezámmag

Tofupáchoz:
1 ek. szezámolaj
kb. 5 ek. szójaszósz
1 gerezd zúzott fokhagyma
kb. 1 púpos ek. nádcukor
fél lime leve
1 tk. reszelt gyömbér
1 ek. édes csiliszósz

A páchoz valókat jól összekeverem, megkóstolom, ha szükséges, tovább alakítom, majd a csíkokra vágott tofut óvatosan beleforgatom, és legalább 15-20 percig hagyom pácolódni.

Felhevítem a wokot (serpenyő is megteszi). Opcionális, mindenesetre nekem bejött, hogy a páclevet magában fél percig sütöm; ennyi idő alatt a nádcukor picit karamellizálódik, amitől a tofunak különlegesebb lesz az íze. Fél perc után dobom rá magát a tofut és szezámagot, és kb. 2 perc alatt (tofudarabok méretétől is függ) készre pirítom. Ezúttal nem ropogós pirosra, mert szeretem, ha szaftos marad: ha kicsit kezd duzzadni a tofu, akkor már jók vagyunk.
Félreteszem hűlni.

Pirított zöldséges

1 db közepes cukkíni, vékony csíkokra vágva (kb. fél centi széles, 2-3 mm vastag)
4 db kisebb répa vékony csíkokra vágva
Szójaszósz
Szezámolaj
Mogyoróolaj

A zöldségeket külön-külön pirítom meg, hogy ne legyen ugyanolyan az ízük, egyiket szezám, másikat mogyoróolajon (de ez igazán egyén- és ízlésfüggő).
Felhevített wokba (serpenyőbe) egy kevés mogyoróolajat öntök, és rögtön borítom is rá a répát. Picit pirítom (kb 1 perc), majd rálöttyintek a szójaszószból (kb. 2-3 evőkanál, ill. ízlés szerint). Akkor jó, ha már kezd puhulni, de még ropogós: ilyenkor szedem ki egy tálba.

Jöhetnek a cukkínik, de érdemes két sütés között gyorsan kiöblíteni az edényt, hogy a maradék szósz ne égjen rá az újabb adag zöldségre. Cukkínit meglocsolom kevés szezámolajjal , fél perc pirítás után jöhet a szójaszósz, majd a csíkokat éppen roppanósig pirítom, majd a sült répák mellé fektetem hűlni.

A kedvencem: Mungóbabcsírás - japán (édes)savanyúságos

1 doboz mungóbabcsíra (vagy szójababcsíra)
1 csomag japán savanyúság (szégyen és gyalázat, nem tudom a nevét, édeskés savanyúság, műanyag tasakban kapható pölö Culinarisban)

A csírát kevés mogyoróolajon, kb 2-3 evőkanál szójaszósszal elkeverve hirtelen pirítom, kb. 1 percig. Ne tovább, mert éppen csak megpirítani szeretnénk! Ha tovább tesszük ki hőnek, akkor minden olyan kvalitását feladja, ami miatt szeretjük (friss, ropogós): elfő az összes leve, összecsoffad, rágós és nem mellesleg randa lesz. Kiveszem hűlni.

A savanyúságot majd csak tekeréskor használom, a csíra alá kanalazom a rizságyra, és így tekerem fel.

A SZUSITEKERÉS

Hogyan?

Először is felesleges parázni, nem nagy ördöngösség, menni fog. Sokfajta tekerési mód létezik, nekem ez a módszer vált be (kattints az egyes grafikákra, és animálva megtekinthető lépéseként a technika), de mindenféle változat mindenféle módozata könnyen megtalálható a youtube-on, lehet válogatni.

Sajnos nem tudok saját videóval szolgálni, de ez a videó elég lényegretörő, és elég közel áll az én technikámhoz.


Ráérzésen kívül segít nem elbukni, hogyha alábbi szabályokat betartjuk:

• jó szorosan fogjuk a tekercset tekerés közben
• ha nem akarunk túl sok tölteléket gyömöszölni egy tekercsbe
• ha nem teszünk rá túl sok rizst (max 1 centi legyen a rizstakaró)

Action, step by step:

1. Egy nagyobb deszkára kifektetem a tekerőlapot.
2. Karnyújtásnyira teszek egy kis tál vizet, egy kanalat, éles kést és egy kéztörlőt (később már nem akarunk a maszatos kezünkkel nyúlkálni).
3. Előveszek egy nori lapot, és simább, fényesebb oldalával lefele, érdesebb oldalával felfele a tekerőlapra fektetem (fordítsuk fény felé, ha nem lenne egyértelmű; egyébként az).
4. A legalább langyosra hűlt rizst rákanalazom a nori lap alsó kétharmadára, lenyomkodva kb max 1 cm vastagon (minél vékonyabb, annál könnyebb feltekerni ez különösen az elején számít), egyenletesen, egészen a szélekig. A nori lap felső negyedét azért kell szabadon hagyni, mert az lesz a „ragasztócsík”.
   Tipp: ha a kihűlt rizs kezdene ragadni, nyugodtan spricceljük meg egy kis vízzel, úgy könnyebb vele bánni.
5. A téglalap alsó felébe, úgy két centire az alsó széltől, tegyük fel a tölteléket. Pl. 1-1 szál zöldség, vagy 1 csík tofu, vagy a savanyúság, és annak a tetejére egy kis csíra. Lényeg, hogy ne legyen széles, se magas, tényleg csak egy-két csík legyen a töltelék, viszont az fusson egészen végig, széltében (hogy darabolás után mindenhova jusson a finomságokból).
6. Az ujjbegyeinket nedvesítsük be (odakészített kis tálka vízbe mártsuk az ujjainkat), majd a nori lap felső, üresen hagyott szélét tapogassuk végig a nedves ujjainkkal. Nem kell áztatni, de legyen egyenletesen nedves az algalap (hiszen csak akkor fog tudni ragadni).
7. Alul fogjuk meg a tekerőlapot, és kezdjük el óvatosan felhajtani, úgy, hogy a töltelék ne csússzon el feltekerés közben (ujjunkkal fogjunk alá).
8. Az alakuló rizshengerre óvatosan, de határozottan ráfogunk (rúd kb ¼ és ¾-nél, minál nagyobb területet átfogva), és lassan, szorító fogás mellett feltekerjük. Ha jó szorosan tekerjük, a töltelék elég tömör és feszes lesz, hogy a végén a szusi ne akarjon szétesni az első adandó alkalommal, ill. a nori lapnak könnyebb dolga lesz a tekercs összetartásában.
9. Ha a nori lap felső, rizsmentes negyedéhez értünk, megint jól szorítsunk rá, és egy picit oda-vissza tekergessük a tekercset, hogy a „ragasztócsík” jól odatapadhasson a tekercshez.
10. Pár másodperc szorítás után óvatosan gördítsük ki a tekerőlapból a szusitekercset, és tegyük egy tányérra.
11. Készítsük el ugyanígy az összes tekercset, majd ha készen vagyunk, vízbe mártott éles késsel (akárcsak a tortát, a szusitekercset is szebben lehet felvágni nedves késsel) először vágjuk ketté a tekercseket, majd a „feleket” is felezzük meg. Egy tekercs 6 szép szusit tesz ki.
    

TÁLALÁS

Elvileg a szójaszószt pici tálkákba öntjük, ebben egyenletesen elkeverünk egy borsónyi wasabit, majd ebbe a szószba mártogatva esszük a tekercseket. Tehát mindenki kapjon egy kis tálkát, amiben ízlése szerint kikeverheti a saját szójás-wasabis szószát. A wasabival óvatosan bánjunk, aki érzékeny a csípősre, az még ennél is jobban higítsa. Aki viszont bírja a wasabi-rúgásokat, a pasztát teheti egyenesen a szusira is, és csak utána mártsa a wasabis szószba. (Eufórikus élmény, ellenben szemsmink tuti sérül. Ez persze nem sminkelő nők és férfiak számára egyáltalán nem szempont.

Tegyük ki a gyömbért is, hogy legyen annak, aki igényli. A szusit megfogjuk a pálcikákkal, és a szószba alaposan beletunkoljuk, és már ehetjük is.

***

A leírás bonyolult, a készítés egyáltalán nem. Pici gyakorlat kérdése az egész… Mindenkinek jó szórakozást kívánok a saját szusi készítéséhez!

ps a fotóról: igazi gasztroblogger koprodukció... nagy köszönet Moha és Sáfránynak, a gyönyörű kölcsöntálért, és persze Dolce Vitának, aki volt olyan kedves, és lefotózta a piknikre készített szusijaimat. :)

Ratatouille – francia lecsó

A paradicsomleves mellett a konyhámban legsűrűbben megforduló étel kétségkívül a lecsó, azon belül is a ratatouille, azaz a francia lecsó. Majdnem annyiféleképpen készül, mint a mi lecsónk, és pont annyira osztja meg a francia háziasszonyokat az elkészítés mikéntje, mint kishazánkban. Mondjuk a francia háztartásokat megosztja nagyjából minden, ami ehető és iható, a sarki bagettestől a sajt ideális hőmérsékletéig minden. Mi sokkal békésebb és elfogadóbb nép vagyunk. Mivel nálam ez mindennapi étel, nem is magam miatt teszem ide. Azért a poszt, mert BP szépen megkért, én meg neki örömmel, bármit.

Ami a különböző változatokat és engem illet, leginkább csak összedobálom a hozzávalókat, de állítják, hogy az eredeti változatban a zöldségeket külön kell pirítani, és a végén összezuttyantani. Szerintem ez értelmetlenül időigényes, továbbá ellene szól, hogy úgy a cukkininek nem lesz paradicsom-íze. Pedig az a legjobb az egészben. Kinek a pap, kinek a papné, egyesek szerint a szeparálás a lényeg, szerintem meg nem. Egyben viszont nem ismerek tréfát: a paradicsom héj nélkül kerüljön a lábosba.

Igazából BP azt kérte, hogy a tegnapra tervbe vett grandiózus lecsóbefőzés rejtélyeit tegyem közzé, de B és S szerelmének gyümölcse (N) pont péntekre időzítette érkezését. Márpedig a baba-welcome parti csúnyán predesztinálta, hogy mit fogok (piaci záróra után ébredni, felfedezni, hogy nincs otthon fejfájás elleni gyógyszer, egész nap kanapé-ágy-terasz tengelyen szenvedni, soksok vizet inni, szánnibánni el- és elnemkövetett bűneimet) és mit nem fogok (reggel piacra menni, befőzni, este 6ig pizsiből átöltözni, ill. nagyjából ide tartozik minden, ami a „fogok” listából kimaradt) csinálni.

Ha az ipari mennyiségű éves befőzés most felvázolt züllöttségem okán el is maradt, enni kell, és ezt estére én is beláttam. A hűtőben szerencsémre volt elegendő anyag egy lecsós vacsora előállításához. Az előkészületeket kisebbfajta pánik előzte meg, mert csak 4 db paradicsomom volt otthon (Ho’ thő’ténhetet? Szokta volt kérdezni Joe, a nigériai származású Operational Management tanárunk, persze soha nem a nem kielégítő mennyiségű zöldségállományra utalva). Másnaposan hajlamosabb vagyok érzékenyen reagálni bizonyos helyzetekre, de végül a krízismenedzsment megint felülkerekedett aggodalmamon: igazából az eredeti, igazi lecsóban a parpika-parkó arány nagyjából 50:50, nekem pedig majdnem ugyanannyi volt mindenből, szal legalább végre készült egy nagyon autentikus písz of art.

Van értelme ennek az aránynak, aláírom, mert iszonyatosan finom lett (mondjuk létezik olyan, hogy nemfinom?). Ami viszont az eltehetőséget illeti, ahhoz nem elég leves, hogy üvegekben télire konzerváljuk. Úgyhogy befőzős verzió update még várható. (Bíztató, hogy több ismerős gyerek a hónapban, tudomásom szerint, nem érkezik, hasonlóan váratlan események nem fogják felborítani a terveimet.)

Recept előtt jöjjön sokak kedvence, a nap bölcsessége: a jégermester kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben méreg. Hogy hol a pontos határ orvosság és méreg között? Nem tudom, annyira nem vagyok bölcs, de négy-öt felesen túl már biztosan nem jótékony. Továbbá ilyenkor mindig rájövök, miért nem iszom tisztán 35% feletti alkoholtartalmú italféleségeket. Mert ölnek, butítanak, és nyomorba döntenek. Ennél még a vodkaredbull is jobb. Asszem.

Ratatouille
2-3 személyre

3 szem sárga húsú paprika (lecsópaprika)
2 szem piros húsú paprika (lehetőleg a jó kis hazai, nem a kaliforniai)
4-5 szem közepes/nagyobbacska paradicsom
2 db kisebb vagy 1 db nagyobb cukkíni
1 db közepes padlizsán
1-2 szem csípős paprika (nekem egy piros és egy zöld erős, de hát ki hogy bírja, ez lángolt)
1 nagyobb fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 szár frissen szakított rozmaring
1 szár frissen szakított kakukkfű (lehet aprítva is, de nekem most így volt kedvem, gyorsabb, és ugyanolyan finom lesz, ha kész az étel, szimplán kikapjuk a rozmaringgal együtt)
1 pár levél friss majoranna zöld, finomra vágva
só, bors, olívaolaj
1 dl száraz fehérbor (opcionális)

Megjegyzés: eredetileg provanszi fűszerkeverék kellene bele (rozmaring, kakukkfű, zsálya, majoranna, bazsalikom, édeskönyénymag, csombor) de én
nyáron nem vagyok hajlandó szárított zöldfűszert használni, a teraszomról vágom a friss fűszert, ott meg nem terem a keverék.


Elkészítés:

• A paradicsom kivételével a zöldségeket - az esztétika és a racionalitás jegyében - nagyjából azonos méretűre kockázzuk.
• Hagymát finomra vágjuk, és 2-3 ek. olajon, közepes lángon üvegesre pirítjuk. Félúton az üvegesedés felé a finomra vágott fokhagymát is hozzáadjuk.
• Jöhetnek a zöldségek. Először a padlizsán. Jól megsózzuk, borsozzuk, kevergetjük, kavargatjuk, majd kb. 3-5 perc után jöhet minden többi zöldség, beletesszük a kakukkfüvet és a rozmaringot, jól összeforgatjuk az egészet, és néha megkevergetve hagyjuk közepes/közepesen erős lángon pirulni. Ha nagyon pirosodnának, tegyünk fedőt a lábosra.
• Ha nem émelygnénk az alkohol gondolatától, ezen a ponton a zöldségekre rálöttyinthetünk kb 1 deci száraz fehérbort is, az sosem árt. (kivéve, ha émelygünk a szagától). Amennyiben a bor mellett döntünk, fedőt ne használjunk, mert túl leves lesz a végeredmény.
• Míg főnek a zöldségek, foglalkozzunk a paradicsommal. Vizet forralunk, tűz elzár, majd a forró vízbe tesszük a paradicsomot. Pár percet hagyjuk állni, majd kivesszük a parkókat, és a héjukat egy könnyed mozdulattal lehúzzuk. Nyúzott labdacsokat négyeljük/nyolcadoljuk, és a már félkész (kb a az elejétől számolva negyed óra elteltével) zöldségekhez adjuk.
• Addig főzzük, míg ránézésre minden elkészült, puha, a paradicsom már nagyjából pürévé főtt de a paprika még tartja a héját (kb 30-40 perc, in total).
• Én úgy szeretem, ha a végén elfő a lé, és a paradicsom sűrű szósszá érik, picit oda is kap, tehát záróakkordként én feltekerem a lángot, és 5 perc alatt elfőzöm a lé nagy részét.
• Ha kész, kakukkfüvet és rozmaringszárat kapjuk ki a tálból, és tálalás előtt kevés finomra vágott majoránnával szórjuk meg.
  

Mivel/hogyan együk?
Először is hidegen és melegen is isteni.

Vega: lehet magában, friss kenyérrel, fokhagymás-olívaolajos, picit megpirított bagettel, kitűnő pennével, fusillivel, kuszkusszal, polentával (jelen esetben szimpla rizzsel ettem).

Ha húst ennék: valami natúr színhús (pölö szép karajszelet) mellé is tuti istenien megy. De hát én nem eszem húst, csak gondolom, hogy jó lenne.

Annak, aki jót akar magának, erre tojást nem üt, kolbászt bele nem tesz, mert nagyon nem passzol bele.

Sárgadinnyés paradicsomsaláta chilis lime öntettel

Ha van olyan, hogy szexi saláta, akkor ez az. Ez nagy szó tőlem, hiszen nem is szeretem a sárgadinnyét.

Kezdjük az elején.
Az igazat megvallva a sárgadinnye az egyetlen gyümölcs, amit nem eszem szívesen. Nem ráz tőle a hideg, de egyszerűen nem jön be, egyáltalán nem, így legtöbbször a tányérról kitúrva végzi. Méltatlan ugye? (Ellenben asztaltársasában egyértelműen népszerűségnövelő faktor.)

De a személyes jó viszony kialakítása talán nem teljesen reménytelen.
Mert voltak ám olyan dolgok, nem is egy, melyeket fokozatos terápia eredményeként sikerült megszeretnem, sőt, vannak olyan alanyok, melyek mára az abszolút kedvenc listán biztosítottak maguknak állandó helyet.

Legjobb példák, kronologikus sorrendben:

• Ha 15 éve azt mondja valaki, hogy az elsőszámú alkohol számomra a bor lesz, értetlenhülyén nézek rá.
• Ha 10 éve azt mondja valaki, hogy imádni fogom a mindenféle állagú és szagú sajtokat, erős cinizmussal átitatott bólogatással fogadom.
• Ha 5 éve azt mondja nekem valaki, hogy a mindig fintorral kitúrt olívabogyót magában fogom nassolni, kontrának én is mondok egy viccet.

Már megint miből lesz a cserebogár, ugyebár. :)

Vissza a dinnyére: magam is tisztában vagyok vele, hogy mellőzése mindenképpen veszteség a számomra. Úgy döntöttem, itt az ideje a határaim feszegetésének.

A döntésben nagy szerepet játszott, hogy délelőtt belefutottam egy receptbe, amiben a szóban forgó gyümölcs az abszolút all time favorite paradicsommal került egy salátába. Na ha valami, hát ez nagy eséllyel lehet jó viszonyunk ugródeszkája – gondoltam magamban – és a hirtelen jött felbátorodást kiaknázva munka után söpörtem is a zöldségeshez, beszerezni életem első, saját részre vásárolt sárgadinnyéjét.

A pontos receptre nem is emlékszem, de feltaláltam magam, és az eredményre tényleg a szexi jelző áll a leginkább. Nem szimplán jó, vagy finom, vagy egzotik, ez kérem szexi. Hogy miért? Nemtom, de attól még az, ugyanolyan szavakkal nem megmagyarázható módon, mint ahogy egy Mustang (klasszik '67 és új, prrrr) vagy egy jó olívabogyós vodka-martini is vitathatatlanul szexi, és kész.

Ja, szerény véleményem, hogy valami jó krémes kecskesajt és egy kellemesen hűvös, száraz fehérbor (mondjuk talán egy jó chardonnay szerintem) Marilyn Monroe-s magasságokba emelte volna a költeményt. Ami a bort illeti, tegnap sajnos mindent megittunk, sajt sem volt megfelelő a háznál, így nincs mit tenni, előbbiek együttesen remek alapot szolgáltatnak a mielőbbi ismétlésre.

Mindezek mellett fontos elmondanom a salátáról, hogy reményt adott, mert isteni lett. Lehet, hogy 5 év múlva a sárgadinnyével szembeni finnyázásomon is csak mosolyogni fogok?

Sárgadinnyés paradicsomsaláta chilis lime öntettel
2 személyre

fél sárgadinnye, melynek húsát gyümölcsvájóval kanalaztam ki
5-6 db érett paradicsom, kimagozva, apróra vágva
1 db kisebb méretű lilahagyma vékonyan felkarikázva
3-4 marék rukkola
(legközelebbre: 15-20 deka kecskesajt, vagy esetleg krémes fetasajt, felkockázva)

Az öntethez:
1 tk lime-os chiliszósz, vagy ½-1 db chilipaprika, finomra vágva (ízlés szerinti mennyiség, ereket el lehet távolítani, ha valaki nem bírja a csípőset)
1 marék petrezselyem
1 db lime leve
1 ek. méz v barnacukor (ill. ízlés szerint)
1 csipet só

• Sárgadinnyét paradicsommal, hagymával egy tálban elkeverem (ill. sajtot is, ha van).
• Öntethez hozzávalókat bekeverem, kóstolom, ha kell, igazítok.
• Kész öntetet jó alaposan összekeverem a salátával.
• Jól behűtöm (ha van idő).
• Tálalás előtt a rukkolát is belekeverem.

Voila, bon apetit!