Chilis tészta zöldségraguval

Igen, én vagyok az a tipikus és ideális tömegselejtje a fogyasztói társadalomnak, aki miatt megéri az Autogrillhez hasonló láncoknak, hogy a WC-ből kifele a teljes shopon átterelje a birka népet. Már az első forduló előtt gyermeki örömmel sipítom a ’űdecukiiiii’-t valamelyik szezonális giccsre, ellágyult tekintettel végigsimogatom a hülye plüssbóvlikat, majd továbblibbenve gondosan szemlézem, milyen csokit nem fogok (v)enni. Eddig jó is vagyok általában, max idegesítő, de magamra és környezetemre veszélytelen. Aztán tűkanyar, jönnek a gasztropolcok: ritkán sikerül magam irányban tartani. Most konkrétan a tésztáknál véreztem el. Egyáltalán nem volt rá szükségem, pláne nem duplaáron, és mégis, az a rohadt birtoklási vágy rendszeresen felesleges kártyalehúzásokat eredményez. Ritkán távozom valóban szükséges portékával.

A legutóbbi ilyen alkalommal egy Filei Calabresi Piccanti név alatt futó házi-jellegű tésztát sikerült betankolnom. A tészta maga pirospozsgás volt a tésztába őrölt chilitől, ez alapból érdekessé tette. Meg rá volt rajzolva egy chili paprika, meg aszonta, hogy picante, tésztaforma is szokatlanul tetszetős, és már landolt is a kosárban.

De HÁH! Impulsive shopping finally paid off. Merthogy: az én spontán vágyam tárgya életmentő szerephez jutott a szombati vacsorára készülődve. Persze ezt pénzköltéskor még nem tudtam, csak azt, hogy sok jó tészta kis helyen is elfér.

Kanyarodjunk vissza a szombati naphoz. Mindenképpen segített volna, ha nem reggel megyek haza. Az előző éjjel által hangsúlyozottan igénybe véve meglehetősen nehezen sikerült még aznap pizsamaszettből emberbe öltözni, menük variálása szóba sem jöhetett. Tanulság, ’másnap’ra nem harangozunk be incsifincsi vacsorát, nem hívunk vacsoravendégeket, pláne nem családot, és semmiképpen sem este 8 órára, vagy ha igen, akkor többet alszunk 3,5 óránál vagy legalábbis érkezéskor a DonPetya menüjéből rögzítjük mindenki óhaját, és főzés helyett elegánsan nyomunk „Rendelés elküld” gombra. Ezek a tanulságok. A tanulságokról azonban általánosságban elmondható, hogy levonásuk pillanatában az adott probléma orvoslására még alkalmatlanok.

Szóval bebuktam, de csúnyán. 6 órára tájékán kezdtem reménytelennek érezni a helyzetet. Sikerült felöltözni, de ételre még mindig nem bírtam nézni, a főzés gondolatától émelyegtem, vásárolni még nem is voltam, de a legrosszabb, hogy elképzelésem sem volt, mit kapnak enni az én testvérkéim. Ezen a ponton komolyan latolgattam a teljes lebőgés és a Donpetya kombinációjának opcióját. Pedig annyiradeannyira szerettem volna nagyon kitenni magamért!

Aztán egy 42. kamrapolc nyitogató, bambán vizsgálódó, egyre inkább reményét vesztett mozdulatsor után megláttam ezt a Filei Calabresi Piccanti csodát. Szósznak való bőven volt otthon, egyszerű elkészíteni, de mégis különleges, jól van, fuh, szikla szívről porba alá hullik, végre sikerült bekurbliznom önnön magam.

Téma: chili. Főtel: chilitészta zöldségraguval. Desszert: a létező legegyszerűbb recepttel kidolgozott, de szerencsémre mennyeire sikerült chilis-csokis brownie.

…és csodák csodájára f10kor már tálaltam. Saját vér, tehát 1 órát alapból késtek, így még csak ciki sem volt a csúszás.

Ja, olaszok most sem vicceltek. Nem spóroltak a chilivel a tésztagyúró asszonkák, nem ám csak a színéért kevertek bele egy teáskanálnyit. Meglepetésemre csípett, ahogy kell, azaz mint atom, én meg könnyeztem a boldogságtól.

Chilis tészta zöldségraguval
6 személyre


1 csomag (500g) tészta

1 fej hagyma, apróra vágva
2 db cukkíni, felkockázva
1 db nagyobb padlizsán, felkockázva
kb. 7 dl natúr paradicsomszósz
kb 1 dl fehérbor
1-2 gerezd fokhagyma, finomra vágva
chilipaprika (ízlés szerint)
só, bors
friss kakukkfű, oregánó, ill. ami mág éppen kéznél van
olívaolaj

+ Húsimádóknak: kockákra vágott csirkemell, fokhagymás, borsos, kakukkfüves pácba fektetve (min. fél óra)

Olajon hagymát megdinsztelem (közepes láng), félúton csatlakoztatom a fokhagymát, 1-2 perc múlva hozzáadom a padlizsánt, kb. 3-5 perc utána cukkínit is. Hagyom, hogy kicsit fonnyadjanak, majd felöntöm a paradicsomszósszal.

Sózom, borsozom, első rottyanás után fehérbor is mehet, és fedő alatt, közepesen gyenge lángon kb. 45 perc - 1 órán át főzöm.

Ha láthatóan minden összeért, utánsózok (már ha szükséges), beleszóróm a zöldfűszereket, végén pedig a chilit (én utoljára szeretem beletenni, de nincs benne koncepció). Általában megvetem az olaszos jellegű, édesített paradicsomszószokat, de szerintem chilis ételek esetében egy kiskanál méz csodákat tud tenni.

Utolsó húsz percben a tésztát is kifőzöm, ill. az előzőleg kockára vágott és bepácolt husit a pácot zsiradékul használva éppen aranyló színűre sütöm.

Tálaláshoz a tésztára husit halmozok, és nyakon öntöm a sűrű, édes, enyhén csípős, paradicsomos zöldségraguval.

Sajt most kimaradt, de nem fér hozzá kétség, bizonyára isteni az egész tetejére reszelve.

Ja, majd elfelejtettem, hogy citromosolajos-mustáros vinaigrette öntettel bekevert madársalátát adtam mellé.

Off

Ja2: igazi offos, ehhez az egész bejegyzéshez semmi köze, de ha már van egy blogom, ahol közölhetek a nagyvilág felé, akkor azt szeretném kommunikálni a zűrbe, hogy szép dolog a tavasz, meg a hormonok, meg a szerelem, meg minden, és biztos szar napom van, ilyenkor pedig hajlamosabb vagyok érzékenyen reagálni a nem átlagosra, de szögezzük le (én) az alábbiakat:

a) lényegében már nem tavasz, hanem nyár van;

2) utcán, fényes nappal egymás nyelvét a másik vékonybeléig lemasszírozni csakis és szigorúan tornacipős tinédzsereknek szabad, az ugyanis majdnem cuki, meg mi is voltunk fiatalok, meg nekik biztos nincs hol, egyébként is természetes, hogy még nem tudnak/nem akarnak viselkedni és a hormonok is nehezen fékezhetőek abban a korban;

3) na de: a már kopaszodó-ráncosodó öltönyös/kosztümös csakamesébenkortalan KÖNYÖRGÖM NE vizuáltámadjon rám, piros lámpánál (forgalmi irányító eszköz, nem a negyed) megszorult, tehetetlen szerencsétlenre, és ne előttem szeresse egymást szexuálközelbe. Ha nincs kecó, van jóbarát, vagy ha az sincs, sebaj, települt erre egyébként egy izmos szállodaipar, de felőlem mehetnek a vendéglátóipari egység mellékhelyiségébe is, csak ne előttem. Mert nem érdemlem meg, és mert ilyenkor ráadásul kiszabadul belőlem a prűd. Utána meg exkuzálhatok magamnak magam egész úton hazafelé, a maradiságom, meg a gonosz gondolataim miatt. Bláh.

Chilis csokis brownie

Nem vagyok egy nagy sütis. Részben azért, mert a sósat jobban szeretem, részben önvédelemből (mert azért az édeset sem vetem meg). Elvem, hogy amit nem tartok itthon, olyat nem is fogok enni. Tehát, sajátos önvédelmi technikámból kifolyólag, sosincs itthon édesség. Másoknak azért néha szoktam készíteni. Ráadásul most a tesók+tündérlaláik jöttek, őket pedig valami igazán különlegessel szerettem volna meglepni.

A vacsora témája egyébként a chili volt, mert mind génbekódoltan szeretjük, ha füstöl a fülünk. Guatemalából hoztam valami durva, igazi natúr csokit (97%?), amit mindenképpen szerettem volna már kipróbálni, így a menü legkézenfekvőbb fogásának a chilis-csokis brownie számított.

Kerestem egy alap chilis brownie receptet, ami kiindulási alapnak szolgált, de lényegében bármilyen más, már bevált brownies recept is megfelel, a lényeg itt úgyis a fűszereken/aromákon van. Ha nem is 100% saját találmány, de most azért icipicikét büszke vagyok magamra, mert gyakorlatlanságom ellenére elég klassz lett.

Maradék mennyiségtől igyekszem extragyorsan megszabadulni, mert nem bírok vele farkas-szemet nézni. Kibagyümölcsnap.

Hozzávalók

120 g lehetőleg nem édesített főzőcsokoládé
10 ek. vaj (picit kevesebb, mint ¾ cup, ill. én 200gés kockát tettem bele)
1-1½ cup cukor (attól függően, h mennyire édes a csoki meg a szánk)
3 extra large vagy 4 normál tojás
1¼ tk. vanília esszencia
1 cup mandulaőrlemény (vagy eredetileg liszt, & 4 normál tojáshoz akár 1¼ cup)
1-2 tk csípős chilipor (ízlés függvénye, hogy ki meddig megy el, lehet masszát közben kóstolgatni)
1 db ancho chili paprika - ledarálva
1 csipet só

Elkészítés

• Csokit a vajjal (gőz fölött) megolvasztom, beleteszem a cukrot, és addig kevergetem, míg krémes masszát nem kapok (cukorkristályok szét nem olvadnak). Félrehúzom a tűzről, és hagyom hűlni.


• Közben egy kb. 20x30 cmes tepsit kivajazok, kilisztezek, sütőt 175 fokra izzítom.


• Ancho chili paprikát megőrölöm, és a csokimasszába keverem, a vanília esszenciával, a chiliporral, és a csipet sóval együtt.
  
• Felverem a tojásokat és óvatosan belekeverem a már langyosodó masszába.
  
• Legvégül belekeverem a mandulaőrleményt (vagy liszt, akinek az van).
  
• Tepsibe öntöm a masszát, és 175 fokon kb. 40 percig sütöm (nekem ekkor lett pozitív a késteszt).
  

Tálalásig a sütőben langyimelegen tartottam, és egy gombóc madártejes (nem volt vanília) fagyival szervíroztam.

Olasz paradicsomos zöldséghalom almával és parmezánnal

A firenzei haute cuisine szupermenü reprodukciójának első felvonása.

Nem könnyű 3 héttel a kóstolás után elkészíteni egy ételt, pláne, ha nem is az én tányéromra került és ezért csak megmeózni sikerült. Még szerencse, hogy érdeklődésemre a felszolgáló leányzó nagyvonalakban elsorolta a fontosabb tudnivalókat az elkészítéssel kapcsolatban, így nem voltam teljesen magamra hagyatva a reprodukciós kísérlet során.

A neve viszont sok fejtörést okozott. Mert mi is ez tulajdonképpen. Azért nem egy egyszerű rakott cukkínis-padlizsán. És mégis. Tulajdonképpen az, csak egy különleges változat.

Jó hír: elkészíteni pont ugyanolyan egyszerű, előkészíteni majdnem ugyanannyi időbe telik, mintha egy mezei rakott zöldségnek ugranánk neki.

A nagy különbség: a sütési idő és mód.

A lényeg itt az alacsony hőmérsékleten történő kitartó aszalás. Illetve csak félig aszalunk, és félúton leállítjuk a folyamatot. Egy pár óra az alacsony hőmérsékletre állított sütőben, és a parmezános cukkini-padizsán e különleges, almával bolondított változata egészen elképesztő ízkaput tár ki előttünk.

3-5 óra alatt a zöldségek, az alma és a fűszerek gyengéden csiszolódnak egymáshoz, mintha csak gyönyörű, lassú szerelmi táncot lejtenének; időt hagynak az ismerkedésre, a végére pedig - a szerelem beteljesedéseként - az egyes rétegek csodálatosan egymásba olvadnak, menthetetlenül és örökre összesimulnak.

Ha jól végeztük dolgunkat, a kész műben a papírvékony almaszeletek már szinte teljesen felszívódtak, a gyümölcs korábbi jelenléte csak a többi rétegbe átivódott jellegzetes, édeskés-savanykás esszencián keresztül sejthető.

Mennyei csoda, köret vagy főétel különleges alkalomra, esetemben most olyan valaki(k)nek, aki(k)nek időről-időre fontos tudtára adni, hogy ejjdejó, hogy van(nak) nekem.

Eredetileg asszem kacsamell kísérőjeként kínálták, nálam laza vacsora könnyed főfogásaként került a tányérra, finom salátával az oldalán.

Olasz paradicsomos zöldséghalom

almával és parmezánnal

Hozzávalók (3-4 személyre)

2 közepes méretű cukkíni
2 közepes padlizsán (80 dkg volt, ezt véletlenül tudom)
1 db nagyobb szem sárga alma (vagy bármilyen fajta, ami hőre könnyen pépesedik)
Kb. 10 centis parmezánkocka, frissen reszelve
Olívaolaj (én citromosat használtam)
Vaj vagy olaj az edény kikenéséhez
Só, bors

Paradicsomszószhoz
500g paradicsompüré

(friss paradicsom pürésítve vagy hámozott paradicsom konzerv)
2 gerezd fokhagyma
1 kiskanál méz
Gyerkőcmaroknyi oregánólevél
Csipet kakukkfű (5 centis szár levélkéi)
Só, bors

Előkészítés:

A cukkínit és a padlizsánt hosszában kb. félcentis szeletekre vágjuk. Ha nagyon girbegurbák, akkor téglalapalakúra metszem, hogy könnyebben lehessen őket egymás mellé fektetni.
Az almát meghámozom, és papírvékonyságú szeletekre vágom.

Egy kerámiatálat kivajazok, és lefektetem szorosan egymás mellé a padlizsánlapokat. Enyhén megöntözöm citromos olívaolajjal, picit megsózom, borsot is őrölök rá, és finomlyukú reszelővel ráreszelek egy leheletnyi réteg parmezánt. Az almaszeletekkel egyenletesen betakarom a padlizsános réteget. Jöhetnek a cukkínik. Sózom, borsozom, parmezánnal megszórom. Ezután ismétlődik a kör, jön újra a padizsán, olaj, a finom réteg sajt, az alma, és megint a cukkíni. Addig építkezem, ameddig ki nem futok az alapanyagból, de az utolsó réteg lehetőleg cukkíni legyen.

A paradicsomszószhoz a hozzávalókat összeturmixolom, és a kapott öntettel a tálat bőségesen meglocsolom, hogy az mindent betakarjon.

Sütés:

Én időszűkében voltam, nem volt 5 órám 130 fokon aszalni, szóval így tettem:

• 130-on ment kb. 1 órát
• Következő 1,5 óra 150-en (utolsó 30 perc picit nyitott ajtóval, hogy a pára kimenjen)
• Mág 20 perce feltekertem 175-re és alsó sütésre váltottam, hogy az a kevés lé, ami a gyorsított aszalás következtében, nem túl esztétikusan a tál aljában összegyűlt, szépen-gyorsan elpárolgjon
• Befejezésképpen a tetejére sajtot szórtam, és utolsó 10 percben felső sütésen, 180 fokon pirítottam, míg a parmezán szépen meg nem pirult.

Ezzel a módszerrel 3 óra alatt értem el közel ugyanazt a hatást, mintha 4-5 órán át aszalgattam volna 130 fokon. Fontos, hogy mindez nagyon sütőfüggő, és ha nem is kell állandóan a sütő mellett strázsálni, érdemes időről időre odakukkantani, hogy mi a nagy helyzet, majd egyéni mérlegelést követően adjusztálni a technikán.

Rákattanat saláta

Lila Füge nemrégen kilőtte az űrbe a kérdést, mit eszünk, ha csak úgy casual. Én kommentben belibbentettem a kattanatsalimat, Mademoiselle Moha erre hozzámvágott egy hógolyót. Visszadobok salátával. :)

Jellemző rám, hogy ételek, ízek iránt hirtelen szerelemre gyúlok, és gyorségésben élvezem ki a kapcsolatunk minden szikráját. Ettem én már lila ködben fél évig paradicsomos majonézes-szendvicset, de még számos étel lenne, melyek életem egy-egy korszakához kötődnek.

Ez is egy ilyen étel. Semmi extra, mégis elkapott. A munkahelyem mellett van egy igen divatos, mexikói/olasz/francia ízekkel muzsikáló gourmet kávézó/büfé, ahol többek között brutál wrapokat készítenek. Ott értettem meg, hogy mire jó az ecetes sült paprika. Krémes feta kockák és paradicsom közé ágyazva, kis rukkolával tortillába tekerve, hóli gudnessz.

Vettem is egy ipari kiszerelésű ecetes paprikát nagy lelkesedésemben. Azóta versenyt futok a lejárati idővel, ás minimális változtatásokkal, de nagyjából minden nap ez az ebéd. De ez nekem nem gond, mert igen, én ilyen füligérőszájas-rákattanós fajta vagyok.

A mostaniból kimaradt a krémes feta (nem volt itthon), és a magának állandó helyet kivívó roston cukkíni, ami bár volt itthon, a hülye diéta szerint ez fehérje-napon „bignono”, mert a főtt zöldség keményítőnapos versenyzőnek minősül. Jut eszembe, a sült paprika sem nyers zöldség. A kukoricáról nem is beszélve. És akkor én pont a cukkínit voltam képes kihagyni?!?!?! Én tiszta hülye vagyok. És bebuktam egy újabb napot. Hibaarány: 2 out of 6.
Sírnom illene, mégis nevetnem kell. Mindig így van ez.

Rákattanat saláta á la Gourmandula

Buffala mozzarella (hmmmmm, bárcsak mindennap ilyet ehetnék, ég és föld a hagyományoshoz képest)
Kecskesajt

Permezán
Ecetes sült paprika
Saláta
Fél avokádó
Paradicsom
Kukorica (magnana-magnana küzin kattanat)
Citromos olívaolaj (enélkül most nem élet az élet)
Bors
Só
Balzsamecet
Pesto (még mindig a szálkás…kezdem megszokni)
Fekete olívabogyó (nem bírok róla lejönni, amióta 1 éve véletlenül megszerettem)

Mindent összeaprítok, elkeverek, nagy boldogságban bekanalazok.

Rumos-rebarbarás-almás rétes

Pár idevágó és kevésbé idevágó gondolat, sok helyett.

Rétes USP: a rétes rendkívül egyszerű, ám kifejezetten elegáns alternatívát nyújt a töltelék kanalazására. (A ’minél kevesebb tészta, minél több töltelék’ elv elkötelezett híve vagyok, ami rétes esetében konkrétan azt jelenti, hogy a tészta szigorúan minimál, és kizárólag töltelék-összefogó funkciót láthat el.)

Recycling: ’ne neeeeee, jó lesz az a kis rum még valamire’ – mondtam, és az indulás előtti utolsó pillanatban a negyedéig teli (positive thinking) üveget kimentettem a szemetesből (melyik volt az?!), majd a 13. sz. csomag legtetejébe gyömöszöltem.

Think out of the box. Ááá, igazából marha sok tétlen (6 óra autóút) időm volt gondolkodni. Bábolna magasságában megszületett a fejemben a rumos-rebarbarás-almás rétes. Ebben a sorrendben.

Egyébként van olyan rétes, ami nem langyosan a legjobb?

Ja, egyébként ez volt M szülinapi desszertje. És nem az lett, hogy a tölteléket egyből a fazékból kanalazta? Ok, kanalaztuk.

Teraszidény officialy elkezdődött.

Ha a a saját szomszédom lennék, tele lennék indulatokkal. (Szempontomból) szerencsére süket.


Hozzávalók (2 rúdhoz)

1 csomag rebarbara (6-7 szár volt benne asszem)
5 méretesebb szem sárga alma
barnacukor ízlés szerint
vanília esszencia
szegfűszeg (4-5 darabot tettem bele)
rum ízlés szerint
1 tojás (rétes rúd megkenéséhez)
Rétestészta (találtam teljes kiőrlésűt, nagyon finom)

Rebarbarát megpucolom (úgy, mint a spárgát, ezúttal szerencsére kevesebb vágással az ujjamon), feldarabolom apró kockákra, majd az almával is így teszek.

Lábosba szóróm a gyümölcsöt, megszórom cukorral, beleteszem a szegfűszeget és addig főzöm, amíg lekvár-kompót állagok közötti átmenet tipikus jeleit nem mutatja (félig pépes, de még darabos). Félúton nem felejtem el a rummal alaposan meglocsolni. Legvégén vanília esszenciából egy minikupaknyit adok hozzá, ha még kell, édesítem, majd lehúzom a tűzről, és hagyom kihűlni.

2 lap rétestésztát kiterítek, majd a kihűlt töltelék felét ráhalmozom, feltekerem. Ugyanez mégeccer, majd rúd tetejét tojással megkenem, és az egészet forró sütőben (asszem 200 fok) kb. 8-10 perc alatt aranybarnára sütöm.

Gyorsan vmi finomat: spárgás-borsós-citromos rizottó

Ma reggel evakuáltak, illetve nem engem, hanem az épületet, ahol dolgozom. Engem, a notórius későt, már be sem engedtek. Lényeg, ma itthonról dolgoztam. És kellett egy jó ebéd. Frusztrált a csomag spárga. Ráadásul ma keményítőnapban utazom (vicces ez az új időszámítás). Tudtam, ha ma nem eszem meg, akkor ezt bebuktam, hiszen legközelebb ilyen 4 nap múlva lesz, és bár holnap is bedobhatnám a szénhidrát nap részeként egy jó tésztába, holnap elszólít a munkakötelesség, megyek sógorékhoz csónakázni, meg nice short walk, meg büfévacsora, ahol annyi szénhidrátot gyűrhetek magamba, amennyit csak nem szégyellek.
Na szóval, a spárgának ma mennie kellett, a kukába, vagy ebbe a rizottóba.

Kedves Ms. Moha, tessék, ilyen nálam egy kamra-, hűtő- és mélyhűtő-takarítás szülte spontán, gyors ebéd (max. 30 min), amit amúgy nem tettem volna fel. Bár egyébként lehet, hogy mégis, mert egészen nagyon jó lett. Csak bennem van alapból, hogy ilyen pillanat-szülte ételeket nem publikálok, mert ebben az esetben úgysem fenyeget a veszély, hogy elkavarom a receptet…itt van bent a kobakomban, ni. :)

Mennyiségekkel nem nagyon szolgálhatok, minden szemre ment.

Rizotto rizs (kb. 200g?)
Ehhez elegendő (kb 4-5 dl?) zöldség alaplé
Egy szál újhagyma
1 gerezd fokhagyma (lehetett volna kettő is)
1 csomag spárga
2 marék zöldborsó
1 csomag petrezselyem
1 citrom leve (igazából ízlés diktál)
fenyőmag
olívaolaj
só, bors

Rizst olajon megpirítom, felöntöm a fele alaplével, és a citromlét is már ekkor belefacsarom. Ezúttal nem tököltem a kanalazós-tötyögős írott szabályokkal, atoméhes voltam. Jelentem, teljesen ugyanolyan lett, mint amikor kanalanként simogatom bele az alaplevet… (Kevergetni viszont akkor is sokat kell.)
Kb. 10 perc után beledobtam a megpucolt spárgát (lesz olyan, hogy egyszer sértetlen kezekkel jövök ki egy spárgapucolásból???), póréhagymát, finomra vágott fokhagymát (ezt igazából a legelején kellett volna, de mindegy, későn jutott eszembe), és hagytam további kb 10 percig főni (amíg el nem főtt a lé).
Aztán, mivel ma ilyen ’livin’ it large’ hangulatom van, beleöntöttem egy kis fehérbort, aztán a maradék alaplét, meg a borsót.

Megint hagytam, hogy elfőjön, még egy picit utána öntöttem (mostmár vizet), sóztam iciripicirit, borsoztam is, és a finomra vágott petrezselymet is belekevertem.

Végül pirított fenyőmaggal szórtam meg. Olvastam valahol egyszer, hogy ez a citrom-spárga-borsó-fenyőmag kvartett jó együtt, ezek után bizton állíthatom, ez kérem így van.

Egy dolog hiányzott belőle eszeveszettül. De a hülye keményítőnapon nem forgácsolhatok rá parmezánt. Elvégre még csak ez a harmadik napom, ilyen hamar nem lehet kilengeni. Pedig az székről-leborulós szintre emelte volna az én spontán-rizottómat. Így születnek a jóllakott hősök.

Rapidrandi a hűtőben: levetkőztem

Valamikor tavaly belebotlottam egy nagyon jópofa, spontán, internacionális foodblog akcióba, az ötlet hazai adaptálásának gondolata azóta is foglalkoztat. Könnyed és vicces rapidkörről van szó, célja a másik jobb megismerése, méghozzá a hűtő tartalmán keresztül. A nemzetközi szférában nem kisebb nevek, mint Pim, vagy David Lebovitz engedett betekintést az aznapi hűtő-helyzetükbe (persze kisebbek is neveztek, pl. ő itt Adrian Brooks, aki eltökélten halad a sztárséfség felé kikövezett úton). Volt már itthon is egy hasonló megmozdulás tavaly, kora ősszel, ha jól emlékszem, Maci kezdeményezésére páran a konyháinkba engedtünk betekintést, ezt most az akkori kezdeményezés mulatságos folytatásaként gondoltam indítványozni.
Hiszen, bár a mindennapi bejegyzéseken keresztül mindenkiben körvonalazódik egy kép a szerzőről, mégis a hűtő konyhánk lelke, ajtajának feltárása különösen beszédes gasztrolélek-sztriptíz.

Ja, miért pont most?
Hát, ha valakit érdekel, sokkal izgalmasabb időtöltést terveztem, ám életem első magam készítette adóbevallása mégsem ma fog megszületni, mert a külső segítség disznó módon lemondta az esti mulatságot, ill. arra is rájöttünk, hogy tulképpen nincs is nyomtatóm, ami ehhez állítólag nélkülözhetetlen. Mindezt persze csak a vidéki sziesztából háromnegyedúton hazafelé gurulva tudtam meg, tehát visszafordulni már nem volt értelme, más programmal kapacitás-hiány okán nem készültem, az értékelhetetlen alternatívákat kínáló TV-készülék (Csodabogár2?!?!?!) pedig nem bizonyult elegendőnek a szabadidőm haszontalan eltöltésére.

A telekről hazaesve a 4 szatyornyi maradék-cuccost szokásos módon begyömöszöltem a hűtőpolcokra, és megállapítottam, hogy ez az állapot most igazán őszinte képet fest, már ami a hebehurgya, szétszórt (gasztro)személyiségemet illeti. (Ez egyébként nagyjából pont olyan állapot, mint amikor egy-kéthetente megejtem a piac-hiper kombó beszerző körutat, így hétvége tájékán).
Gondoltam, hogy a hosszú hétvége után eléggé sanszos, hogy más foodblog tulajdonosok hűtői szintúgy roskadoznak a hétvégi bevásárlás és az azt követő lakomák hozzám hasonlóan beszédes maradékaitól, éppen ideális lenne a pillanat egy hűtős hógolyó indítására.

Egyszómintszáz, unalmamban levetkőztem, aki nem túl szégyenlős és lenne kedve hozzám hasonlóan bemutatkozni, csatlakozzék!

Kérés:

hazaérkezve odasétálni a hűtőhöz, belekattintani, és publikálni a tartalmat, tetszés szerinti hosszúságú magyarázat kíséretében.

Nem ér direkt emiatt bevásárolni előtte, rendet tenni, kitakarítani, leolvasztani, kiporszívózni, cenzúrázni, meg mittomén, csak hazaérsz, nyitod az ajtót és klikkelj, különben pont annyira lenne valós a Rólad/rólunk készült kép, mint a hónap nyuszilányának agyonfotosoppolt, ránctalan könyöke.

Az én hűtőm

Nem tudom bizonyítani, de mondjuk szerintem a kép magáért beszél: az égvilágon semmit, de semmit nem rendezkedtem, tisztítottam, távolítottam el, vagy tettem be: éppen így nézek mostan ki. Van benne a vállalható tételek mellett ciki, nagyon ciki, és szégyenletes, mindent megmutatok. Ami nem látszik, azt is elmondom: pölö a hátfalon a jégcseppek - marhára sürgető lenne egy leolvasztást csinálni, mert tavaly véletlenből (ok, a színe erősen befolyásolt) lehuzattam magam az utolsó prémium, mégsenem "önleolvasztós" géppel. Bravó.

És akkor induljon a magyarázkodás a tartalommal kapcsolatban:

Felső polc

• Szószerint lájtos kezdés: a diétázós fuvallat hatására némi 0,1%-os joghurt, amit nemrég fedeztem fel, és btw meglepően finom. Baloldalt ippeg látszik egy doboz tofu éle, illetve a háttérben a feketeség az nem árnyék, hanem egy gigant üveg fekete olívabogyó.
• Háh, máris belefutunk az első nagyon ciki tételbe, ami a „sose vásárolj éhgyomorra” szabály súlyos megszegésének méltó büntetése: némi lájtos gyümölcsjogi. Elhiszi most nekem valaki, hogy amúgy sosem szoktam gyümölcsjoghurtot tartani? Egyébként azért, mert szerintem műanyag kaja, azokat meg igyekszem elkerülni. Ez a lájtos változat ráadásul mindennek a tetejébe gumi-ízzel büntet. (?!) Megérdemlem.
• A kancsóban a hétvégi nyaralósparti maradék epréből, agyonérett banánjából (nyamm) és maradék narancsléjéből (100%) készített turmix piroslik. A holnapi reggelim sürgősségi beavatkozás eredménye, melyet rögvest hazaérkezés után, még utcai cipőben és a hűtőbemindentbelegyömöszölés előtt dobtam össze, merthogy a szintén maradék, önmagát gyáván megadó eper levében úszott minden, a kirakodást ellehetetlenítő helyzet pedig azonnali orvoslást követelt.

Felülről a második polc:

• Nem tudok annyi sörös csilit készíteni, hogy a nálam tartott bulik után megmaradt vendégsörök egyszer végre elfogyjanak. Ez nyilván csak annak probléma, aki nem szereti a sört. Bosszantó, hogy mennyi helyet foglalnak. Érdekes megoldás lenne a probléma kiküszöbölésére, ha redukálnám a söröző barátok számát. Persze kevesebb zsúrt is tarthatnék, ennek a szomszédok biztosan örülnének.
• Ezen a polcon tartom a mindenféle sajtokat (ebben semmi koncepció nincsen, csak így alakult, és szűz lelkem szereti tartani a szokásokat). Most van krémsajt, kéksajt, feta, parmezán, buffala mozzeralla (felülre bepasszintva parmezán mögé, sörök mellett), friss ricotta (alufóliaában), újabb -de igazából a régebbi- permezán (másik alufóliában), mezei mozzarella, gouda és a legnagyobb kincs: a szombati piacon szerzett snidlinges gomolya. Igen, szeretem a sajtot, de azért ez most nagyon összejött, ennyi minden nem szokott lenni. Ami alap: parmezán és mozzarella, többi kedvtől függően változó. Ja, barna papírzacskónak látszó tárgyban a firenzei piacozásból maradt fűszeres, óriási, zöld olívabogyók lapulnak.
• Sanszosan nagyon ciki tétel a nagy fehér doboz, amire az van írva, hogy vaníliás túrókrém. Most vettem életemben először, a lájtos gyümölcsjoghurtok mellett volt a polcon, és semmilyen épeszű magyarázatom nincs a megvásárlására. Ja, de: tetszett a doboza, emlékeztet a francia Creme Fraiche-es kanalazós időkre. Igen, úgy vásárolok, mint egy tipikus hülye nő. Még nem kóstoltam, kicsit félek tőle, inkább túrót kellett volna vennem (tulképpen akartam, csak nem volt), és házit csinálni, ütős vaníliáim vannak.

Felülről a harmadik polc:

• A cikimentes emelet: a zöldséges rekeszbe már nem férő extra paradicsomot és a tamarind krémet (indiai cuccokhoz szoktam használni) két doboz mezei tojás fogja közre.

Legalsó polc:

• Itt látható minden zöldség, ami a zöldséges rekeszbe nem fért már be. Répa, karalábé, újhagyma-csokor, spárga, doboz bébiparadicsom, parkókon még egy kis csomag olívabogyó és egy fej jégsaláta. Igen, szeretem a zöldségeket, különösképpen a paradicsomot és mostanában az olívabogyót.

Zöldséges fiók:

• Jéé, most látom, hogy van egy szem narancsom! Honnan?! Mikor?! Mindegy. Zsír. Akkor a héten lesz répás-narancsos leves (amit azóta mazsolával és curryvel turbózok).
• Látszik még ott egy trikolor kaliforniai paprika összeállítás piros szereplője, gigant zellerszár,jégsaláta nummer zwei, póréhagyma (vagy két hetes, lehet, hogy ki kellene dobni), zöld kaliforniai paprika nummer zwei, citromok (hoppá: elfogyott a lime), végezetül két db pont jóra érett avokádó legeslegjobbra.
  

Ajtó

Alsó polc:

• Namármostan - a sörös példa alapján - a bor dominanciája az alsó rekeszben azt a tévképzetet szülheti egyes, itt még új látogatók fejében, hogy bizonyára nem szeretem a bort. Ez nem így van. Fehérborból, rozéból azért van mindig, behűtve is, mert éppenséggel nagyon kedvelem a szőlőlé ezen változatait. Azért ha ennyit nem is, egy üveget mindig szoktam behűtve tartani. A két szélső egy olyan ritka vacsorával egybekötött mulatság maradéka, amikor furcsamódon hamarabb indultunk tovább az éjszakába, mintsem a hazai készletet felporszívóztuk volna. Hiába no, öregszünk.
• Két doboz tej: inkább szokatlan mennyiség, pláne ez a fajta. Csak a reggeli kávémhoz iszom tejet, és leginkább bio-t, vagy ha sikerül zárás előtt odaérnem, a sarki tejboltban szerzek boldog-bocitól származó, aznapi fejést. Mivel ritkán érek oda zárás előtt, a biot meg nem kapni az éjjelnappaliban, éjjeli bevásárlás esetén marad a klasszik dobozos, mint most.
  

Középső kicsi polc:

• Mézes-magos mustár és dijoni mustár mindig kell, hogy legyen, mert a mustárt nagyon szeretem, a mustáros vinaigrette-et meg még annál is inkább, salátát pedig sokat eszem. Az előtte heverő tubusos wasabi valamilyen wasabis kontárkodásom maradéka. Szerencsére sokáig eláll.

Lefelső polc:

• Natúr vajkrém (valamilyen tejfölös-mártogatósból maradt asszem vissza, amúgy nem igazán eszem), vaj (csak sütéshez használom)
• Tadaaaaaaam, a poszt legeslegcikibb, egyenesen szégyenletes tétele: (tubusos pizzakrém): Miért, mikor, hogyan?!?!?!?! Akárhogyan is gondolkozom, tényleg, őszintén, fogggalmam sincs, mire használtam, de nagyon nyomós okom kellett, hogy legyen. És majdnem üres, ember!!!! Nem, ha belegondolok, nem lehet elég nyomós az ok. Be lehet írni a róvót az ellenőrző könyvecskémbe.
• Előbbi traumán árnyalatnyit javít a fehér szarvasgomba-krém. Még a szarvasgombás rizottóhoz vettem, azóta felé se néztem, most, hogy belegondolok, jó az még egyáltalán?
• Végezetül egy üveg pesto, ez a konkrét márka (Lidl) nekem konkrétan nem jön be, valszeg teljes felhasználás előtt csere lesz. (Illetve lassan friss, a teraszról szakított bazsalikomból készítem házilag, hurrá). Kíváló (de szvsz egyre ritkább) példa arra, hogy a saját márka sokszor nem csak olcsóbb, de rosszabb is. Kérdés: hogy lehet egy pesto szálkás?!
  

Két plusz info:

1.) A gyümölcsöket nem a hűtőben tartom, mert sose férnek be.

2.) A hűtő ajtajának az egyik, középső polcát - mint ahogy az űrből sejthető - unblock el kellett távolítanom, hogy borosüveg konform legyen a készülék. Komolyan, a hűtő színe miatt ennyi áldozatot hozni... Persze ez is engem minősít.

***

Vége a dalnak, meg a sztriptíznek, ez lennék én, minden smink és kozmetika nélkül.

Nagy örömmel kukkantanék bárki más hűtőjébe is, szóval nem vennék célba a hógolyóval egy konkrét blogot sem, aki el szeretné kapni, annak mind jut egy laszti. :) Ismerkedjünk! :)

VKF XVI. - Mostmár tényleg

Tatatatataaaaaaaaam! Et voila!

…és természetesen van sztorim is hozzá, anélkül szinte sose megy. Most ráadásul jó hosszúra nyúlt. De nem gond, Fűszeres Eszter volt akkora dáma és megsúgta, hogyan kell youtube-ot linkelni a blogra, úgyhogy ki is használom az alkalmat egy újabb - idevágó – videó beillesztésére, pont középen, pisiszünet gyanánt.

Biztos nem vagyok egyedül a rossz szokással, miszerint X-be beleszeretés és X megszerzése, valamint maga a tudat, hogy X már birtokomban van, nagyobb örömet szerez, mint maga a használat. Persze ha dísztárgyakat vennék, akkor nem is lenne ezzel semmi gond, de mivel nem így teszek, otthonomban meglehetősen sok megkérdőjelezhetően hasznos X lelhető fel. Persze - létjogosultságukat igazolandó - próbálok én dísztárgyként tekinteni rájuk, de – és innentől már tárgyakra, és azon belül is konyhai eszközökre szűkítem a kört - mondjuk a szendvicssütő vagy egy műanyag permetező viszonylag kevés művészeti értéket képvisel (legalábbis az enyéim). Ezért csak úgy csöndben vannak nekem. Polcon, fiókban, szegre akasztva, szekrény tetején, szekrény mögé esve, láb alatt, falnak döntve vagy sarokba állítva.

Mint a piknik kosaram. Egyébként – bár ez sem javít sokat a helyzeten - 8 közös évünk alatt messze most van a legjobb dolga, konyha és nappali között félúton, díszként falnak állítva. Első 6 évét nagyon méltatlanul, a gardrób legfelső, csak létráról elérhető polcán (persze másnak sámli az) töltötte, aztán amikor anyukámnak szüksége lett a helyre, kikerült a szobám sarkába: itt legalább természetes fényt is kapott.

Nincs indokom a használat mellőzésére, igazán csinos darab, fonott, belül béléssel és 4 fő részére teljes ét-és pohárkészlettel. Gondolom fényes jövőt tervezgetett magának, mint Becky Sharp a Hiúság vásárában. Joggal, hiszen ki az a baromarcú, aki egy rakás pénzt kiad egy ilyen gyönyörű luxuscikkre, aztán meg nem használja. Még rosszabb: teljesen mellőzi.

A sorsa akkor kezdett jobbra fordulni, amikor saját otthonomat alakítgattam, és a sarokba tolva jól nézett ki. Pont olyan, mintha a múlt hétvégi piknikből hazatérve lezserül ottfelejtettem volna, de tulképpen nincs is értelme eltenni, mert mindennapi használatban van. Nincs olyan gúnyos kacaj, amit fonetikusan idevarázsolva minősíthetném a szituációt. Ugyanez télen még megmagyarázhatatlanabb, de ez mostmár így lesz, részét képezi a bútorzatnak.

Minden tavasszal álmodozom róla, hogy majd mindenféle finomsággal telitömöm az én kosaram, és a barátokkal rendezek egy hatalmas kockás-pokrócon heverős, tollasozós/focizós , (közösen) olvasgatós, csipegetős-falatozós, fröccsözős/sörözős (pezsgőzős?) össznépi pikniket a Városligetben. Aztán rájövök, hogy nagyon macerás lenne kicuccolni a város másik felébe. Lusta énem azonnal jelzi, hogy nekem a Vérmező lenne a legkényelmesebb, de az meg tele van kutyasz%+!?%$l. Akkor irány az Anna rét a Hüviben. Az meg a többieknek van megamessze. Ekkor elkezdődik a nyűglődésem, mikor esik, hol kánikula lehetetlenít el, emekkor az egész nyár unblock elmarad, amakkor én nem vagyok itthon, na szóval sehogysem sikerült eddig összehozni ezt a budapesti majálist.

Ezért külön jó, hogy szem előtt van. Mert azon kívül, hogy esztétikailag kellemes hatást nyújt, pont eléggé frusztrál is a kosár látványa. Iszonyatos szégyen hogy ezt a gyönyörűséget még sosem használtam. Illetve egyszer mégis, de akkor a nappali szőnyegéről nem jutottunk tovább (lusták voltunk, viszont nagyon éhesek). Persze így is romantikus volt, egy reggelizős tálcának bizonyára előrelépést is jelentett volna, de egy elit piknik kosár számára ez inkább eltitkolandó mélypont.

Igazi soldier az én piknikkosaram, rég kiérdemelte a méltóbb sorsot. Szóval akkor én most ünnepélyesen felavatnám, de úgy tisztességesen.

Interlude: a lazításnak szánt szünetben egy idevágó dal (felnőtt kontent helyett nem az eredeti videó, hanem koncertfelvétel). George Michael rulez. És Let’s go outside!

Szóóóval, azt javaslom, a XVI. VKF alkalmából menjünk ki a szabadba!
(Ebben az esetben azonban, ellentétben a dal nem túl diszkrét sugalmával, természetesen a gasztronómia minden körülmények között prioritást élvez.)

Téma: Multikulti piknik

Pont itt az ideje, hogy megtöltsük kosarainkat, hűtőládát, hátizsákokat vagy a narancssárga Centrumos zacsit, kapjunk a hónunk alá egy kényelmes plédet, táskarádiót, egy jó könyvet, dobjunk a virágos strandtáskába naptejet, napszemcsit, kalapot, legyezőt, légycsapót, de ne feledkezzünk meg a kötelező pöttyös lasztiról és a szett tollasról sem.
Gasztrobloggerinák és gasztrobloggerek gyepre fel!

Persze nem tudom meghazudtolni önmagam, és kreatív, internacionális, multikulturális megoldások különösen érdekelnének. Például ki játszott már el a gondolattal, hogy mit terítene a plédre egy bombayi parkban az indiai családanya, mivel rukkolna elő egy francia gourmand fiú, aki a Loire partján készül szerelmet vallani gourmet kedvesének, vagy hogy nézhet ki egy Erasmusos multikulti összeröffenés a Central Parkban? Casablanca, Tokió, vagy Szicília, mindegy, csak éljétek bele magatokat, szárnyaljon szabadon a fantáziátok!

indonéz családi piknik

Aki belföldön kalandozna: mi kerül a hátizsákba ha a társaság/család elindul kisvasutazni vagy felmegy túrázni a hegyekbe? Netán a szabadban főzés hívei vagytok? Van olyan, aki túrázáshoz nem szendvicseket, hanem a hozzávalókat viszi magával, nyársnak mogyoróvesszőt nyes, és egy szimpatikus tisztáson áll neki szabadtűzön rögtönözni?

Mivel szintén nagyon aktuális, az is érdekelne, hogy nyaraláshoz készülődve - alternatívaként a Mol kút szegényes vagy az Autogrill méregdrága kínálatára - ki milyen harapnivalókat készítene az útra, aminek méltó elfogyasztásához érdemes letérni a főútról, és megszakítani a gyakran monoton, fárasztó aszfalttépést.

(Ja, aszfaltszaggatásról jut eszembe: esetleg van a Winkleren kívül olyan idióta elme, aki mondjuk egy Budapest-Esztergom útvonalon, a motorháztető alatt, fóliában süti meg az aznapi ebédet? :D)

Minden érdekel, ami icipicit is eltér a megszokottól, ami elrugaszkodik a hagyományostól. Minden érdekel, amivel egy szabadban eltöltött különleges napra készülnétek, vagy amiért érdemes lehúzódni az autópályáról, és megállni egy pihenőben a hosszú út alatt. Minden, ami emlékezetessé tesz egy nem otthon eltöltött napot.

És amit - vega blogíróként – nagyon fontosnak tartok kiemelni, hogy természetesen minden állati eredetű alapanyag versenyképes. Elvégre az én személyes döntésemet nem lenne elegáns ráerőltetni az egész hazai gasztroblog-társadalomra. (És amúgy is: a családomnak, szeretteimnek én is szívesen készítek olyat, ami igazán a kedvükre való.)

Kíváncsian, izgalommal tele várok tehát minden megoldást, ami:

• kulináris élményt okoz egy fa hűs árnyékában
• bonyolultabb, kreatívabb egy sonkás-trappistás bagettnél vagy egy klasszik kókuszos golyónál
• elkészítéséhez legalább egy alkotóelem miatt azért lehetőleg a sütőt vagy a tűzhelyet is be kelljen kapcsolni (tűzcsiholás is ok)
• kibírja a szállítást
• ami hűtőtáskában minimum 4-5 órát eláll
• opcionálisan - az alufóliás/szalvétás csomagolásnál kreatívabb megoldás, tálalás. (doboz, szőlőlevél, újságpapír, mittomén)
  

Ami most nem ér:

• minden, ami nem, vagy csak nagyon körülményesen hordozható
• minden, ami 4-5 óra után már nem bírja a gyűrődést, azaz: nem esztétikus, összeesik, elázik, megolvad, szétmállik, összecsoffad, megtévesztően funky szagcsíkot húz
• nem érnek a hagyományos slágerek, mint pölö szalonnás-debrecenis nyárs, párizsis szendvics, sajtos stangli, satöbbi: nem kérdés, isteni finomak tudnak lenni, de jelen esetben a cél inkább legyen az, hogy izgalmas kreációkkal inspiráljuk egymást

Jolly joker, ami legutóbbi feltétel alól kibújhat: nagyitok tikos sütireceptje, hiszen az csak különleges lehet

És tudjátok mi lenne az übernetovábbja mindennek? Ha a családot, kedvest, barátokat, kutyát/macskát/degut az elkészített ételekkel tényleg kicsábítanátok a szabad ég alá, és ezzel piknikforradalmat indítanánk. Nagyon nagy örömmel fogadnék akár olyan fotókat is, ami – ha lehetséges - kültérben, eredeti környezetben készültek. Aki szégyellős, az szorítkozzon a gyepen, kockás pléden, tudomisénhol fotózott tányérra, de a bátrabbak akár a kisujjukat (lábfej, fülcimpa, copf) is igazán belógathatnák a lencse elé.

Határidő: június 15. (vasárnap)
Ide várom a pályaműveket: gourmandula@gmail.com

Ja, az ilyenkor kötelező kör, amit el kell mondani: kopirájt, meg publikálás lehetőleg 15-én de tényleg, meg részvétel csak magánszemélyeknek, ill. akinek nincs blogja, ellenben van szuperjó ötlete és kedve közzétenni azt, de blogot azért emiatt nem indítana, hát küldje csak el nekem bátran, és én nagyon szívesen közzéteszem!

Sok szép, verőfényes-napsütéses hétvégét, kellemes piknikezést kívánok mindenkinek!

Üdv,
Gourmandula

XVI. VKF - már majdnem

Szeretném elmondani ország-világ előtt, hogy mérhetetlenül megilletődtem a felkéréssel találkozván, átmenetileg meg is kukultam tőle, ezért a csend. De nagyon nagyon örülök, és köszönöm!!! :)))

A XVI. VKF forduló megrendezése nagyon nagy megtiszteltetés és nem kis meglepetés egy magamfajta, periférián kívül eső, ráadásul alapvetően vegetáriánus blognak. Most pedig oda-vagyok, és vissza. :) Oda és vissza között persze futva teszem meg a távot (a sport mindig serkentően hatott a kreatív gondolatáramlatok bevonzására) és zsírégetés közben gondolatban ízlelgetem, mi is lenne méltó a következő forduló témájának.

Ha már a sportnál tartunk, modhatnám stílszerűen, hogy a léc magasan van. Én meg pici vagyok és különösen jól együttműködöm a gravitációs erőkkel. A magasugrásról meg annyit, hogy csak egyszer találkoztunk, annak bizony morbidul vicces vége lett (ez mondjuk nem jelenti azt, hogy limbóban jó lennék, mert nyomi vagyok abban is, pedig az úgy már egy fer deal lenne). Én mindenesetre ígérem, hogy teljes gőzzel nekirugaszkodom, és megpróbálom nem leverni a lécet.

Ami már biztos, hogy - húsimádók ne féljetek - kiírás tuti húskonform lesz.

Addig is, míg pontosan megszülöm a témát, egy nagyon nagy köszönömöt és a "Midnight Cooking" című számot küldeném Beatbullnak.

A számot küldöm még minden haspóknak, gasztrobloggernek és blogerinának. szüleimnek, 3 idiotábbnál idiótább bátyámnak, legkedvesebb barátaimnak, kedvenc kolléganőmnek, egyéb szeretteimnek, Bogi kutyának, ill. mindenkinek, aki szereti, és aki végig bírja nézni. :))

VKF kiírás: holnapra megírom, véglegesítem, kiteszem, türelmeteket addig is hálásan köszönöm!

Addig is písz mindenkinek,

Gourmandula :)

Gasztrofelfedezések Firenzében

Mégis mit gondolhattam én, amikor múlt hétfőn úgy döntöttem, már nagyon éppen itt az ideje a nyári slankító-kúrának. No nem arról van szó, hogy erre nem lenne sürgető szükségem, hanem hogy három nappal később, csütörtökön indultam Olaszországba. Három originál Hókuszpók kacaj sem lenne elég, hogy ezt az elképzelésemet most minősítsem.

Mérleg:
1) a mérleg, amin állok – inkább ezt most ne… valszeg sok-sok nem vacsorázással fizetek tetteimért (csakazértsem bűn jót enni!!)
2) a hétvége mérlege: atombrutalitás, már ami a gasztronómiai, unblock dolce vita és humán-esztétikum élményeket illeti (bónusz: amilyen szépek a hímek, annyira bajszosak a nők, muhaha)
3) 2-es pontban leírtak kellő alapot képeznek a disszidálás lehetőségének komoly megfontolásához
4) 1-es pont szerencsére gravitációs kihatásából fakadóan földön tart, ami 3-as pontban említett álmodozásaimat illeti
5) Ha most alapítanék pártot, akkor az lenne a kampányszlogenem, hogy ’Most azonnal olasz férfit a magyar nőnek!’. Most komolyan: szerintem kapnék szavazatokat


Meghatározó kulináris élmény nr1 – piaci portékák

Még jóóóó, hogy elmentem piacozni, ne vicceljünk. Ott töltöttem a fél délutánt. (Másik felét meg más pénzköltésre nagyon alkalmas helyi egységekben, de ez más történet).

Konklúzió: firenzei vásárcsarnok rulez.

Tipp: második szinten már turista sincsen, alkudni is lehet.




Ricottás-paradicsomos mini szendvics

Ezt egyszerűen meg kell veletek osztanom, mert olyan ízharmóniát nyújt, ami hatására a buddhista szerzetesek is jegyzetelni kezdenének. Lényege: friss alapanyag, minden az aznap délelőtti piaci látogatásomból származik.

Bónusz: végtelenül egyszerű, féllábbal az ajtón kívül, hipergyorsan összedobható, utolsó szilárd gyomornyugtatóként, buliba indulás előtt kifejezetten életmentő. Hazaérve meg méginkább. (Tested both ways.)

Finom bagette karikát ippeg pirítsunk meg, löttyintsünk rá citromos olívaolajat.
Kenjünk rá fél ujjnyi friss ricottát (vagy amennyit nem szégyellünk), szórjuk meg fűszeres tengeri sókristállyal. Fektessünk rá friss bazsalikomlevelet, és egy kettévágott koktél paradicsomot. Tetejét is hintsük meg pár sókristállyal, és adjunk neki még pár cseppet a citromos olajból. Nincsenek rá szavaim. Tényleg.

Meghatározó kulináris élmény nr2 – haute cuisine italienne

Van Firenzében egy elit főzőiskola. Főiskolai diplomás képesítéssel, a világ minden tájáról érkező sok tehetséges séfpalántával, és egy privát gyakorló étteremmel a belvárosban (miért nem vagyok 5 évvel fiatalabb, akkor én most azonnal ott kezdenék új életet). Nappal itt folyik az oktatás, este zártkörű klubként működve étteremként funkcionál. De milyen étterem ám!

A diákok a rezidens (nagynevű, de nekem persze semmit nem mond) séf keze alá dolgoznak, gyakorolják, amit elméletben már megtanultak. A vendégek szinte kizárólag a családi és baráti körből kerülnek ki, utcáról nincs betévedés.

Nekem meg van akkora mázlim, hogy az ismerős, akihez látogatóba mentünk, bár nem séftanonc, de a baráti társaságának nagyjából minden más tagja az, így meghívást kaptunk az elit körbe.

Firenze belváros, átlagos, hangulatos kis utca, a modern üvegajtón és üvegfalon keresztül diszkrét fény szűrődik ki. Semmi nem hirdeti, hogy itt egy étterem van.

Nyitnánk be, de az ajtó zárva van. Csengetni kell. Míg várunk, hogy mi a pálya, tanakodunk, hogy nyitva van e egyáltalán, én bekukucskálok az üvegfalon: egy darab 4 személyre megterített asztalt látok, az előtérben, mintha a kirakat része lenne; hátra rövid folyosó vezet, de a belső teret az utcáról nem látni, hiába nyújtogatom a nyakam, tekerem a gerincem. Amit viszont látni, az az olaszosan ultramodern berendezés: sokat sejtető. Érkezik az egyik lakótárs, egy órával ezelőtt még a lakásán futottunk vele össze, immáron egyenruhában, nyit nekünk ajtót és üdvözöl minket ismerősként újra. Folyosón végig, belépünk a belső térbe.

Beépített emberünk mindenkivel lepacsizik, imádom az ilyet, mert a hangulat azonnal oldottá válik, amúgy az ultramodern, letisztult, iszonyat dizájn enteriőr kicsit talán megszeppentene. Mindössze 5 asztal van, 3-nál családtagok és hozzánk hasonló haverok készülnek vacsorázni. Valami azt súgja, éppen olasz haute cuisine bemutatóba csöppenünk. Ritkán járok ilyen helyre, pulzusom a helyén, jó magasan az izgatottságtól.

A haverok pont felszolgálónak lettek beosztva, a konyhában aznap este egy másik diákcsapat dolgozik. Ez azért jó, mert házibuli jellege kezd lenni a dolognak (kivéve a kiszolgálást, az nagyon profi), havernő ráadásul magyar, hozza a jó bort is tüstént, és mindenkinek személyre szabottan ajánl valamit az egyoldalas menüből. Érkezik az első kör grappa is, igen, az olaszoknál így kezdenek (mondjuk otthon mi sem jövünk zavarba egy kupica pálinka látványától ebéd előtt).


Diós-mézes zsemle
Rendeléshez készülődünk. Na, én már itt készen vagyok, ami nem kizárólag annak tudható be, hogy egész napos koplalás után 10 perc alatt gurítottam le a bort és a grappát. A menü áttanulmányozása közben életem egyik legfinomabb zsemlécskéjéről próbálok lekattanni, de csak azért, mert jó lenne nem jól lakni a vacsora kezdete előtt. Diós-mézes barna kenyérkék, nagyobb dió méretűek, pont két falat, friss, könnyű, rugalmas, pont elég levegős… mennyei.

Rendelés után a séfúr kijön, mindenkit köszönt, jó szórakozást kíván.

Mozzarellás felfújt padlizsángyűrűben, paradicsommártással
Előételnek mozzarellás felfújtat rendelek padlizsángyűrűben, paradicsommártással. Nagyon hasonlít a cukkínifelfújtamra, ennek külön örülök. Könnyebb lesz reprodukálnom otthon, ha már van valami kiindulási alapom.

Második fogás:

Sajttal töltött tortellini karamellizált hagymaszósszal.
A tészta remek, a töltelék már nem annyira különleges, egyszerű sajt, de gondolom, ez azért van, mert ebben a fogásban a szósz a lényeg. Az meg fenomenális. Szerencsére van elképzelésem, hogyan is kellene nekifogni, mindenképpen ki fogom kísérletezni.

Amit mindenképpen le kell jegyzetelnem, csak hogy el ne felejtsem. (Nem az én tányéromon volt, de kóstolt itt mindenki mindent.)

Rakott almás-parmezános padlizsán (köret)
A vékony padlizsánkarikák közé papírvékony almaszeletek kerültek, amiket parmezánnal szórtak meg. Így rétegezték kb. háromszor-négyszer, majd kb 1,5-2 óra alatt alacsony hőmérsékleten (120-140 fok?) addig sütötték, amíg a papírvékony alma el nem mállott. Igen, az almának csak az édességét lehetett érezni, fizikai nyoma nem volt. Hmmmm…

Mivel az adagok elegánsan mértéktartóak, kapacitás pont marad a desszertre is.

Tiramisu szusi
Én szusira emlékeztető köntösben és méretben prezentált tiramisut kapok: a kakaós piskóta-bölcső nagy részét mascarponés krém tölti ki, aztán laza, kávés pudingszerű szósszal töltik csurig a kosárkát. Azonnal Beatbull és a VKF jutott eszembe, pláne, hogy én sokáig valamilyen alternatív szusiban gondolkodtam.

Banana cheesecake
Persze rányomulok a bátyám egészen rendhagyó módon prezentált banana-cheesecake-jére is: banánkenyérből szószerint papírvékony szeletet vágtak, és - asszem – kicsit megpirították, talán karamellizálták is a tetejét, mert édesen ropogós volt a szelet. Ez az alap. Erre jön a friss krémsajt, melyet 9 db 1 centi átmérőjű csepp formájában ültettek a süteménylapra. Ezt követi egy újabb sütilap, még egy sajtemelet, és zárásul jön a harmadik tésztaréteg (ha jól emlékszem). Mellé kísérőnek gyümölcspüré - asszem epres. Mamma mia, a könnyű desszert kategória királynője, hüledezünk, elképesztően finom. (Beatbull, ha csuklás-romahamaid voltak csütörtök este, az miattam volt és ezer bocs.)

Még pár üveg bor, végén levezetésképpen még egy kör grappa, ami a hangulatnak és nekünk újabb lendületet ad. Ideje tovább állni. Na, és az este pont eddig a pontig publikus egy gasztroblogon. (Pedig ez még a lájtosabb esténk volt. Khm.)

Volt még:

o saját debilségből spontán külvárosi felfedező gyalogtúra (vagyis ha nem tudod, hol kell leszállni, ne akarj egyedül hazaugorni)
o léleképítő ruhatárbővítés
o lábbeli-készlet turbózás
o hajnalig tartó tánc nyári szezonnyitó partin, egy nyitott vendéglátóipari egységben (Central Park),
o szanaszét tört sarkak - ami részben új cipőnek, részben hajnalig tartó táncnak tudható be
o 40 fokos strandidő strand nélkül
o chilles capuccinozás mindenféle piazzákon
o Koktélparadicsom és rozmaringpalánta az ablakban
o Érett citromoktól roskadozó fák
o Finom borok

Amiből nem kértem:

o pizza
o dóm tornyának megmászása

Na szóval ennyi, most nagy boldogság van itt kérem. Indulamandula megint leszereli szárnyait, és betelepül a konyhába: bőven van mit kísérletezni. Ja, és jelentem, nekem most indult a szezon. :)

VKF XV: Paradicsomos bonbon (de igazából csinos rétes)

Mikor megláttam ezeket a kis szaloncukor formájú paradicsomos rétes-falatkákat, azonnal tudtam, a VKF művel állok szemben. Aztán a mutatós külsővel megáldott rétesbonbonok belső értékeinek feltérképezése gyanánt gyorsan végigfutottam a receptet. Hirtelen elbizonytalanodtam: túl hamar szavaztam volna bizalmat a csinos pofinak?

Na de kezdjük az elejéről. Franciául hangzik a legszebben: bonbons á la tomate… grrr, olyan, mintha azt mondanák, szexi csokoládé (’Amerikába jöttem’ megvan?)… Ez alapból nem lehet nem jó. Aztán olvastam tovább, nézem a receptet: franciás alaphang, klasszik hozzávalókkal, olívaolaj, paradicsom, hagyma, provanszi fűszerkeverék, bazsalikom, aztán aszongya: curry –itt pulzus felszökik, mint amikor az ember a kanyarban jön rá, hogy annak íve pont olyan merész, mint a megválasztott sebesség. Következő: balzsamecet. QUE?! Fokozódik a hangulat, fekvőrendőr is került a kanyarba. Téboly, bábeli káosz, betépett publikáló, és két összeragadt lap lehet a háttérben (mind egyszerre). Ez így tulajdonképpen elég sz%!+l hangzik.

Szép dolog a bizalom, még szebb a kontroll – nagy mondás, pláne, hogy egy Bunnytól ered. (A mulatságos rajzfilmfigurának álcázott személy egyetlen számomra érdemes mondata sokszor igazolta magát, nem csak vicces életszituációkban.) Szóval újra nekifutottam, most már nagyon odafigyelve.

Aztán végigolvastam mégegyszer, mert három a magyar igazság. Nem, nincs elírás. Balzsamecetes-currys-provanszi ez, így egyszerre. Szerintem ilyet még az India keleti partján ottfelejtett francia kolónia sem tesz, bosszúból sem. Bamba pillanatok egyike: ’Vagy akkor én most maradi lennék?!’ Az fájna, főleg ha ezt most és így kellene megtudnom. Márpedig ez a kombó elsőre nekem is leveri a biztosítékot.

És ez az a pont, ahol mentőövként avatkozik közbe a bizalom. Mert ez bizony bizalmi kérdés: ha ilyenkor nem ülne mellettem a profi driftes versenyző ill. ha nem maga a Tartine Gourmande mondaná, hogy nyugi, ez pont így lesz jó– pánikszerű satufékkel próbálnám menteni a helyzetet. De bármilyen kételyeim is vannak, ezek csak biztatnak, sőt, határozottan állítják, őnekik meg mindent, feltétel nélkül, tapasztalat alapon.

Egyébként is: viszonylag ritkán tolatunk vissza nagyisan tűkanyarból, gondoltam, ha már egyszer így adódott, illene élvezni, és szép íven kijönni. Szeretem az andrenalint; ’lesz ami lesz’ alapon gázt adtam.

Eredmény: befeküdtem, mint Cica a kanyarba. Aztán meg giga-eufória.

Azon kívül, hogy isteni lett, első látásra (hajtásra) beleszerettem a dundi kis szaloncukrokba. Guggoltam bámulattal a sütő előtt, pont ahogy imádott Samu kutyánk (r.i.p.) az önkéntesen örökbefogadott ékszerteknősök terráriuma előtt, 1995 karácsonyán. Jó, azért én odaengedtem mást is gyönyörködni, morgás nélkül. Sőt, ebből még enni is lehetett, a közönség pedig szuperhálás volt. Éljen éljen.

Egyéb:

1.) Külön tetszik ebben a rétes-variációban a sokoldalúság. Lehet köret, előétel vagy gyorsan bekapható édes/sós sütemény. A csinos pofi a legegyszerűbb vagy leghagyományosabb rétes-töltelékeket is feldobja, egy különlegesebb, merészebb béléssel pedig maradandó élményt tartogat a legnagyobb gourmet számára is. Ja, és nem mellesleg pofon egyszerű.

2.) Eredeti recept szerint a tölteléket jégkocka-formában kéne a rétesbe csomagolni, és így megy a forró sütőbe. Gondolom, hogy fagyott állapotban nincs esélye a réteslapnak átnedvesedni, és így könnyebben, gyorsabban, ropogósabbra pirul. Azért mondom mindezt feltételes módban, mert főzés közben, de még pont időben két fontos dologra kellett rájönnöm:

i.) nekem erre most nincs is időm (fagyasztás minimum + 3 óra, én akkor már a kocsiban robogok Firenze felé)

ii.) nincs is jégkockatartóm (mindig is a benzinkutas, 5 kilós kiszerelésű jeget favorizáltam)

Mindkettő önmagában is elég nagy akadály. Mindegy, alább leírt alternatíva is remekül működött, bár azért egyszer jó lenne nekifutni az eredeti javallat szerint is.

Bonbons á la Tomate
(eredeti recept itt)

Hozzávalók
(kb. 18 bonbonhoz)

1 csomag rétestészta
Oliva olaj

Díszítésnek:
kakukkfű / provanszi fűszer
Parmezán (én most elhagytam)

Paradicsomos töltelékhez
500g paradicsom (aprított paradicsomkonzerv formájában)
3 ek olívaolaj
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
5 db bazsalikomlevél (upsz, elfelejtettem beletenni)
2 ek. provanszi fűszerkeverék
1 ek. curry
2 ek. balzsamecet
2 ek. méz
só, bors


1) Forró olajba szórom a nagyon finomra aprított hagymát, fokhagymát és curryt

2) 2-3 perc után minden mást is a serepnyőbe zuttyantok

3) Addig főzöm/redukálom a paradicsomos szószt, amíg nagyon sűrű péppé nem áll össze (vagyis elfő a leve, és a feltörő buborékok okozta lyukacskák megmaradnak a szósz felszínén) – nekem kb. 20-25 perc volt, közepesen erős láng felett (ez gyorsított üzemmód volt, amúgy jobb lenne közepes lángon kb. 30-35 perc)

4) Botmixerrel pépesítem (opcionális, én befelejtettem, de ez inkább a jeges megoldánál lehet fontos, darabosan nekem talán jobban tetszik)

5) A pépet minél hidegebbre, de legalább szobahőmérsékletre hűtöm. (ill. ahogy említettem, eredeti recept szerint jégkokcka-formába öntve fagyasszuk le)

6) Ha 5-ös pont megvalósult, előszedem a rétestésztát. Én dupla lapot használtam, amit olajjal megkent sütőpapírra tettem - igen, pluszban meg kell kenni a papírt, így alulról szépen átitatódik, elkerülhető, hogy megsérüljön a tészta kenésekor a réteslap. (Persze a sütőpapír alatt van már egy tepsi is.)

7) A lapot felvágom kb. 10x5 centis téglalapokra (bár ahogy tetszik, ki mekkora szaloncukrokban gondolkodik)

8) Mindegyik téglalapra egy kiskanálnyi tölteléket/jégkockát teszek

9) A téglalapokat feltekerem, végüket úgy hajtogatom, ahogy elvileg cipődoboz/könyv formájú ajándékot csomagolunk: szélek lelapít, oldalak behajt. De itt álljunk is meg, elég a hajtogatásból. Végeket gyengéden még csippentsük össze. Ha jól dolgoztunk, lesz sok csinosan teltkarcsú szaloncukrunk

10) 1-2 csepp olajat elsimítok a bonbonok tetején

11) Aki akar, garnírozhatja parmezánnal, zöldfűszerrel, én most ezt kihagytam

12) 190 fokon sütöm „alsófelsőgrilles” kombón, kb. 6-8 percig (De onnan látjuk, hogy kész, hogy szép aranybarnára sült)

13) Hagyjuk kihűlni

14) Bon apetit!

Mentolos cigaretta, fetával

Na jó, csak vicc, bár, csak félig az.

Amúgy meg szerintem inkább szivar, vagy én vagyok nagyon béna, de mindegy is. Nem ez a lényeg. A VKF válogatásom runner-up versenyzője, amit kár lett volna kihagyni, ráadásul a VKF-es művem maradék réteslapjait is hasznosíthattam általa. (Tehát ez NEM a VKF mű.)

Csak mértékkel, mert ha egyszer rákap az ember, nehéz abbahagyni. Pont mint a cigit. Pláne a mentolosat. Szal íme egy jótékony gigaszivar (vagy blunt, ha már zöld is van benne?) anti-dohányosoknak, meg mindenkinek.

Tudnivalók: fingerfood, és a minőségkontroll eredményeként biztonsággal állítható, hogy langyosan a legjobb.


Fetás-mentás szivarkák - kb. 10 darabhoz

(eredeti recept itt)

3-4 réteslap
150g fetasajt
100g kecskesajt (krémes, hengeres fajta)
Fél doboz natúr krémsajt
Olíva olaj
100g fenyőmag
1 marék mentalevél
1 ek. citromlé
bors

Tennivalók:

1) sütőt 220 fokra melegítem
2) Fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítom
3) Összekeverem a sajtokat, krémesre
4) A mentalevelekből kiválasztok 10 nagyobb, szebb példányt, félreteszem
5) Maradék mentalevelet finomra vágom, és belekeverem a sajtos masszába
6) A sajthoz adom a citromlevet, a pirított fenyőmagot, borsozom
7) Veszek egy réteslapot, és a sütőpapírral bélelt tepsibe teszem
8) Megkenem olajjal a tésztát, aztán hosszában félbevégom. (v negyedelem, ahogy tetszik)
9) Minden csík aljába teszek a krémből egy kanálnyit, a másik végébe pedig teszek egy mentalevelet, a félretett, mutatósabb példányok közül.
10) A sajtos felénél kezdve feltekerem a réteslapot, akkor jó, ha a szivarka másik végében pont betekeredik a mentalevél, és díszként sejlik át a vékony tésztán
11) Tetejét megkenem olajjal
12) Addig gyártom ilyen módon a szivarokat, amíg van a töltelékből (és a tésztából)
13) Forró sütőben kb 10 perc, ill. ameddig aranybarna nem lesz a teteje
14) Hagyjuk hűlni egy picit, tényleg langyosan a legfinomabb

És most lépek Firenzébe, ahol nagyon sok nagyon finomat fogok enni. Még jó, hogy most kezdtem fogyózni. Timing, my friend, timing. Muhaha.