Kókusz curry (csirke és vegetáriánus)

Tegnap pár barátom jött hozzám vacsira. Húsevők. Sosem egyszerű az ilyen.

Nézzük pl S-t. S tipikus konzervatív: hús krumplival, a nemzetközi konyha pedig a bécsi szelet - ő mondta, nem én :). Nem egyszerű ennek megfelelni, pláne nekem, de semmi gond, szeretem a kihívásokat.

Súlyosbító körülménynek számít, hogy S oldalbordája, B brutál jól főz, nagyon otthon van a tradicionális konyhában. Tehát náluk nyilván nem fogok hagyományos étellel próbálkozni, mert 1. nekik abban nincsen semmi különös, 2. amúgy sem sikerülne soha olyan finomra, mint ahogyan B készíti (mondom: brutál nőszemély).

Letérni a kitaposott ösvényről, behajtani a bozótba, inkább az az én profilom. A hús-kompatibilis keleti konyhában viszonylag kényelmesen mozgok, nekik viszont újdonságszámba mehet. Ha nem is akarnak majd ezentúl mindig ilyet enni, talán kedves élmény lesz ez az első találkozás.

Az indiai kókusz curry vega adaptációját mindig is nagyon szerettem, de ez a konkrét, szójaszósz és kókusz párosítás új, merész vizeket jelentett számomra is. Nem lehetett kérdés, hogy ennek ugrom neki… Nem is tudom, milyen eredetű, talán maláj? Vagy thai? Leginkább valami keveréknek saccolom.

Kétféle változatban készült, de fotóalanynak már csak a vegából maradt egy kevés. Simabőrűek...

Érdemes a kiinduló receptre vetni egy pillantást, már csak azért is, mert egy klikkel átszabhatjuk a mennyiségeket aszerint, hogy hány főre készítenénk, illetve tudatosan táplálkozóknak van nutritional facts tábla is.

Húsos változat

Páchoz:
6 ek szójaszósz
2 ek őrölt kömény (én felét rómaira cseréltem)
3 ek enyhe curry paszta (3 ek currypor 2 ek olajjal elkeverve)
1 ek kurkuma
2 gerezd fokhagyma (átpréselve)
4 ek édes chiliszósz
3 szál citromfű, finomra vágva (helyette én szárazat használtam, kb fél-1 ek)

Egyéb:
4 csirkemell (130 g /fő, nekem most konkrétan pulykamell lett)
2 marék zöldborsó
5 ek mogyoróvaj (vagy esetemben a kókuszkrémmel finomra pépesített pörkölt mogyoró)
300 ml kókusztej
2 vagy 4 szárított friss kaffir lime levél (na ez kimaradt nekem, de just for the record)
mogyoróolaj
só

Húst vékony csíkokra szeljük.

Összekeverjük a szójaszószt, köményt, a curryt, kurkumát, fokhagymát, édes csiliszószt és a citromfüvet egy pácolásra alkalmas nagyságú tálban. Ha túl sűrű lenne a pác, esetleg olajjal lehet lazítani.

Forgassuk meg benne a húst, takarjuk le, és hűtőben hagyjuk pácolódni. Eredeti recept szerint akár egy éjszakára, nekem most két órám volt rá.

A pácolt húst, a mogyorós kókuszkrémet (vagy eredeti utász szerint a mogyoróvajat), a zöldborsót és ha van, a kaffir lime leveleket első forrásig melegítjük, majd az egészet alacsony hőfokon, néha kevergetve a hús megpuhulásáig főzzük (kb. 20-30 perc).

Ha volt benne, most ideje etávolítani a kaffir leveleket.

Én kesudiós rizzsel tálaltam (ami igenis nem volt tökéletes, néha türelmetlen természetemből fakadóan sajnos még beleszaladok ilyen alaphibákba).

Vega változat

Pont minden ugyanígy, csak hús helyett tofuval.
A változatosság kedvéért nem borsót tettem bele, helyette előre olajon megpirított padlizsán és cukkíni kockákkal kevertem össze a pácolt tofukockákat, és ezt öntöttem fel a kókuszos krémmel. Főzési idő kb. 10 perc (+ kb 5 perc előfőzési idő szükséges a padlizsán-cukkíni párosnak).

Lényegében minden elfogyott, meg udvariasságból csak nem csipegetett volna a tálból S sem, szóval arra a következtetésre jutottam, a receptnek itt a helye.

Szénhidrát detox – rizspapír wrap

Kategóriateremtő (high culture?) gyorskaja. Nem éppen hagyományos, nem is igazán ünnepi, inkább egy mély levegővétel az oxigénsátorban, magunkhoztérés céljából, két bejglitámadás között. Lusta-szusis társaimnak. De szusi is lesz, télleg, hamarosan.

No de vissza a detoxba. BP állított be tegnap este egy tele zacsi keleti finomsággal. Ami új volt számomra: sózott savanyított mustárgyökér, és a post főszereplője, a rizspapír. Hogy megint ne hülyébben (háh, azt mondja Bill varázsló, hogy "ilyen szót nem illik papírra vetni", így szó szerint, mulatságos) feküdjünk mint keljünk, elmondom, hogy a rizspapír eme formájában Peking tökéletesen beérkeztetett jobbhorga a chapatira, tortillára, pitákra, vagy a thai tavaszi tekercsre, hogy a többi nemzeti lepényt ne soroljam.

Használata: mindenféléket felaprítva beleteszünk, feltekerjük, kész.

Ami miatt szeretjük:
Könnyű (jelen esetben ez fokozottan szimpatikus attribútum)
Egyszerűen, és ultragyorsan elkészíthető (vízbe mártjuk, és fertig)
Remek alap tekercsekhez, mert felhasználóbarátul, engedelmesen tapad össze göngyölítéskor.
Töltelékének csak a jóízlés és a kamra szab határokat

Ne várd, hogy miért nem szeretjük, ilyen nincsen.

Elsőre hogyan ettük?

A meghatározó a kínai tengely, erős thai kicsapongással.

Anyag:
Vékony csíkokra vágott salátalevél
Felaprított füstölt, pácolt tofu (2. körben mogyoróolajban hirtelen pirított változat)
Vékony csíkokra vágott mustárgyökér
Mungóbab csíra (bármilyen csíre jó lett volna), picit megfuttatva mogyoróolajon
(ma este már cukkini is ment bele)

Ízek:
Savanyított gyömbér
Szójaszósz
Chiliszósz
Darált mogyoró
Cikkelyekre vágott lime
Szezámolaj


Vízbe mártjuk egy pár másodpercre a rizslepényt (nekem a nem túl mutatós, de annál praktikusabb serpenyőm volt a merülő-tál), majd a tányérunkra fektetjük. Megpakoljuk lazán, mértékletesen mindenféle jóval, úgy, hogy még legyen esély feltekerni.

Felcsavarjuk, és az öntapadó állagnak valamint a keleti mentalitásnak hála vélhetőleg a forma minden segédeszköz nélkül, így is fog maradni. Két végét betuszkoljuk, és már ehető is.

Legyen sok szalvéta kéznél, megeshet, hogy szükség lesz rá.

Boldog karácsonyt!

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.

Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél öblén távol ring.

Mindenkinek békés, boldog karácsonyt!

Szilvás, és hagyományos bejglik

A volt kedves nagyon kedves édesanyjának csodálatosan finom bejgli receptje.

Ahol elvárás a bejglivel szemben a szinte láthatatlan tészta és sohasem elég a töltelék, azoknak ez a recept jackpot lehet.

Tavaly a szilvás különösen nagy sikert aratott, és bár bátyám képes volt elfelejteni, hogy egyszem húga kezei közül került ki a remek, és nem átallott azon elmélkedni, hol is evett olyat (ilyet egyszer ereszthet el megtorlás nélkül), én persze a bók részét hallottam ki, és idén is boldogan magamra vállaltam a nem kevés családi bejgli sütését.


Tészta
(8 rúdhoz)

1 kg liszt
60 dkg margarin
6 leveses kanál tejföl
3 leveses kanál porcukor
6 tojás sárgája + kenegetéshez még 2 sárga
5 dkg élesztő
1 dl tej


Töltelék – dió és mák

50 dkg darált dió + 50 dkg porcukor
50 dkg darált mák + 50 dkg porcukor
10-10 dkg vaj
(kieg. '09) mákhoz: egy laza löttyintésnyi tej a krémességért!

Variáció - szilvás bejgli: üstös, nagyon sűrű szilvalekvár, készen kapható. Ezzel kell a tésztát megkenni, jó vastagon. (ha nem elég édes és / vagy túl sűrű, mézzel lehet édesíteni és higítani (+édesíteni porckorral)


Töltelék készítése:
1-1 dl vízzel a fél-fél kg porcukrot felforraljuk, majd hozzátesszük a mákot/ diót.
Megvárjuk, míg rottyan egyet-kettőt, ha kell, adunk hozzá pici vizet, majd a tűről levéve mehet bele a vaj.
Mákos: legvégén mákos masszát lehet higítani egy löttyintésnyi tejjel, hogy krémes, puha legyen a töltelék!

A tölteléket tetszés szerint lehet ízesíteni citromhéjjal, őrölt fahéjjal, szegfűszeggel, vaníliás cukorral, vaníliával, mazsolával, stb…


Tészta készítése:
Az élesztőt a hideg tejben elolvasztjuk, de nem futtatjuk meg.

Liszttel elmorzsoljuk a margarint.

Többit egyszerre hozzátesszük: tojássárga, tejföl, cukor, élesztős tej, csipet só, és jól összegyúrjuk.

8 egyenlő gombócot formálunk.

Egyenként kinyújtjuk nagyon vékonyra, töltelékkel megtöltjük, felcsavarjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, megkenjük tojássárgával. Kissé pihentetjük, majd újra megkenjük. (Így a teteje márványos és fényes lesz.)

Villával megszurkáljuk, és nagyon forróra előmelegített sütőben (240 fok) 10 percig sokkoljuk (légkeverés!), majd 10 perc után kisebbre vesszük (180 fok), és 20-25 percig sütjük. (megjegyzés magamnak: nekem pont 20 perc)
A sütőt ne nyitogassuk, és ha lehet, a tepsiben hűljön ki, különben könnyen megrepedhet.


Képek később csatlakoznak.

Last minute gasztroajándék: gyors bonbon

Elfeledkeztél valakiről? Nincs időd napokat készülődni? Last minute variációk finomságokra, amikkel mindenkit levehetsz a lábáról...

Valamiért mindig azt hittem, hogy a bonbonkészítés valami végtelenül bonyolult, csak erős haladóknak szóló kihívás. Az előző két fajta praliném valóban nem kifejezetten munkaigénytelen, bár a befektetett energiák kétségkívül megtérülnek.

Álljon azonban itt most két megdöbbentően egyszerűen elkészíthető változat, ráadásul az utolsó pillanatban is neki lehet állni, mert -pralinékészítő időegységben számítva - nagyon hamar megvannak. (2 óra hűtéssel, mindenestül).

Hógolyó - Lime-os kókuszos fehércsoki trüffel

The Chocolate Lovers Cookbook életem egyik első komolyabb szakácskönyve, az amerikai gimis főzőóra kedves tanárnőjétől kaptam búcsúajándékként. Innen a recept:

½ cup tejszín
250 g fehércsoki
1 ek frissen reszelt citrom/lime héj
1 lime leve (opcionális)
1,5 cup kókuszreszelék
Vanília esszencia (opcionális)

Kb. 30 db lesz belőle.

Csokit gőz felett felolvasztom, aztán hagyom, hogy langyosra hűljön. Tejszínt óvatosan , állandó kevergetés mellett felforralom. Én úgy éreztem, egy kis vaníliaesszencia nem árthat neki, és azzal ízesítettem.

Ha mindkét komponens langyosra hűlt, szépen fokozatosan összekeverem, kézi habverővel addig dolgozom, míg könnyed, sima krémet nem kapok (1-2 perc). Senki ne ijedjen meg, az első kanál tejszín és csoki találkozás mindig heves, összeugrós kémiai reakciót vált ki, de ahogy egyre több tejszín kerül a masszába, visszanyeri lágyságát.

Keverjük bele a citrom/lime héját, illetve fél cup kókuszreszeléket (maradék 1 cup a bevonathoz kell).

Kiskanállal mérjünk ki kupacokat egy sütőpapírral letakart tálcára, majd jól hűtsük le. Ha van terasz, erkély, az a legjobb. Kb. fél óra kell neki, hogy gyúrható állagúra dermedjen.

Ekkor kis golyókat formázunk a kupacokból, és megpenderítjük a kókuszreszelék ágyon.

Fogyasztásig érdemes hűtőben tárolni, de szobahőmérsékleten is tartja magát.

Variációk:

1. Pina Colada - azaz rumot a masszába!

2. Tehetünk mandulát a közepébe.

Zserbó bonbon

Puffin és Candy is megcsinálta már egyes változataikat, hála érte, de nekem muszáj ide lejegyzetelnem, mert csak itt találom majd meg két év múlva is. Márpedig ez annyira ütős, hogy még sokáig kelleni fog.

15 dkg aszalt sárgabarack
15 dkg darált dió
2 ek narancslikőr vagy helyette konyak/rum
1 ek víz
2 ek porcukor (nekem ez most nem hiányzott belőle)
1 ek. baracklekvár
fél tk rumaroma/rum

A csokibevonathoz:
15 dkg csoki (nekem most Milka tejcsoki, de éttel is nekifutnék)

Kb. 30 db lesz belőle.

Sárgabarackot beáztatom a vizes rummal (hű de rosszul hangzik) fél-1 órára. Én merészebb voltam, ami a rumot illeti, de mindenki maga dönti el, iszik vagy vezet.

Közben a diót megdarálom, ha nem darált lenne. A gépem nem vitte minden részét porsimára, de nekem tetszik ez a kicsit rusztikusabb keverék, nem kedvelem nagyon a dejó féle porállagot.

A barackot, a lekvárt és a diót konyhagépaprítom, majd belekeverem a maradék ízfokozókat is. Picit kivittem a walk in hűtőmbe (terasz) hűlni, de neki lehet kezdeni azonnal is , csak én éppen a trüffelekkel voltam elfoglalva.

Gombócokat formálunk, és a gőz felett megolvasztott csokiba mártjuk.
Sütőpapírra ültetjük, majd ha mindegyik beburkolózott, hűtőben gyorsítjuk a dermedési folyamatot.

Ezután jó darabig szobahőmérsékleten is elvan.

Búcsúzul portréfotó a bonbonok Dart Véderéről.

VKF XI. Yoko San, Pedro, Luigi és Ahmed frissítő menüje

Régóta szeretnék japán vizekre evezni, rá is készültem valami jófajta hommade szusira, így a VKF kiírás kapóra jött: egyértelmű volt, hogy a wasabi-gyömbér párosra fogok rákoncentrálni. Mint Stewie zongoráján a fekete és fehér billentyűk, békességben, harmóniában simulnak össze, nálam régi nagy kedvencek. No de nem hazudtoltam meg magam, mert mielőtt a jól ismert, vegaszusival kikövezett útra léptem volna, gondoltam, csak futok egy pár tiszteletkört, szétnézek, milyen más ételekben osztottak e párosra fontos szerepet. Meglepett, mennyi cseppet sem japán receptben szerepel az ízkombináció.

Szusi persze hamar lekerült a listáról, kiváncsiságom és felfedezőkedvem megint az ismeretlen után sóvárgott.
Továbbra is készülök a nagy közép-amerikai útra, így külön megörültem, mikor az elképesztően merész, gyanúsan mexikói alapokra épülő, ’cigány tészta wasabis-gyömbéres szósszal’ receptjére leltem. Fúziós konyha a köbön. Pedrot, Yoko Sant és Luigit zárhatták egy konyhába.
Aztán betuszkolák Ahmedet is, mert Pedro kidőlt a sok tequilától, és megszületett a ’narancsos-gyömbéres tökleves wasabi krémmel’.

Hát mit mondjak, a mai menü igen jazzosra sikeredett. Merész, újító, érdekes. Persze ha ez a vadság önmagában nem pezsdítene fel, akkor a klasszik elme-élénkítő és nem mellesleg vágyfokozó afrodiziákum hírében álló gyömbér valamint a chili - wasabi kombó adta pofon tuti észhez térít.

Narancsos-gyömbéres tökleves wasabi krémmel

Globális létünk előnyeinek egyik szép példája ez a leves. Nagyon érdekes kombináció, ahol a közel- és távol-keleti ízvilág próbál közös nevezőre jutni. Meredekül hangzik, mégis működik.

2-3 személyre
eredeti recept itt

Olíva olaj
2 fej apróra vágott hagyma
2 cups hámozott, felkockázott tök (nyakas fajta)
1 cup hámozott, felkockázott krumpli
1/4 cup 100%-os narancslé
1/8 cup fehérbor (vagy eredetileg szaké, de recept szerint is cserélhető)
2 1/2 cups alaplé
1 ek savanyított gyömbér (amit a szusihoz is adnak, pölö Matchban a japán polcon találjátok)
1 ek narancshéj
só, bors
½-1 ek. wasabi paszta (szintén Match, szintén japán polc)
Kb. 1 dl tejszín

Dinszteljük meg a hagymát.
Adjuk hozzá a tököt és a krumplit, és kb 1 percig pirítsuk.
Öntsük össze a fehérbort (szakét) és a narancslevet, és az alaplével együtt öntsük a zöldségekre.
Várjuk meg, míg felforr, majd közepes fokozaton addig főzzük, míg puha nem lesz a krumpli/tök.
Adjuk hozzá a savanyított gyömbért: óvatosan, igen karakteres, így azt javaslom, ne egyszerre, hanem apránként adagolva és ízlelve tegyük bele, ízlésünk szerint.
Hozzáreszekjük a narancshéjat.
Botmixerrel pürésítjük.
Sózzuk, borsozzuk.
Öntsük bele a tejszínt és a tetszés szerinti wasabi pastát, jól keverjük el, várjuk, míg párat bugyog, és tálalhatjuk.

Eredeti recept szerint tejszín helyett tejszínhabbal kell keverni a wasabit, majd a kitálalt levesre kell kanalazni. Nekem nem volt tejszínhabom, de elég gusztán nézhet ki egy csinos kis tejszínhabkupac a levesen, lehet próbálkozni.


Cigány tésztasaláta wasabis gyömbérszósszal
eredi recept itt

Ha lehet, még meredekebb íztalálkozó, mint az előző. Az eszem tiltakozott a párosítás ellen, és bár tele kételyekkel futottam neki, le nem mondtam volna egy fontos felfedezés lehetőségéről. Már a neve is őrült izgalmas. Elolvasva a receptet, kezdtem kapizsgálni a név eredetét is. Látom lelki szemeim előtt, ahogy a tengereket is átszelő, Marquez által is megörökített, szabadszellemű vándorcigányok az átszelt földek kulináris hagyományaira fittyet hányva, bátran vegyítették a különböző népek konyháinak ízeit.

Tudattágító hatásról számolhatok be, az meg külön edge, hogy pálcikával láttam neki az eredetileg olasz alapanyagú tésztának. Yoko San kajánul vigyorog, Ahmed könyörületért fohászkodik, Pedronak elég a békességhez, ha van egy kis tequila, Luigi minden bizonnyal őrjöng...

4-6 személyre

Wasabi gyömbér szósz
1/2 tk. friss chilipaprika (kimagozva)
2 csapott ek. wasabi pasta
1 ek. gyömbérpor
½ cup víz
2 dl tejszín

Cigány tésztasaláta
Kb 200g sült, hámozott paprika
Olíva olaj
10 szem karikázott fekete olíva
2-3 marék Cheddar sajt (vagy hasonló, karakteresebb fajta)
300-400 g tészta (amennyi 4-6 embernek elég; nekem most a jópofa új felfedezett, tarajos creste de gallo, de bármi jó, amire könnyen tapad a szósz)

Wasabi-gyömbér szósz: Keverjük össze a chilit, a gyömbért és a wasabit, és pici vízzel keverjük homogén állagúra. A tejszínnel összeöntjük, és tűz felett szósszá sűrítjük. Sózzuk picit, a szósz ezennel készen is lenne.

Megfőzzük a tésztát, lecsepegtetjük, 1-2 ek. olajjal elkeverjük.
A előzőleg meggrillezett, hámozott paprikát, opcionálisan 1-2 evőkanál olajjal, vagy magában pürésítjük (paprikát kicsumázva 190 fokon addig sütjük, míg ráncos nem lesz, ekkor a héja könyedén lehúzható).
A tésztát elkeverjük a paprikakrémmel és a tejszínes wasabi szósszal.
Hozzáadjuk az olívabogyót.
Jól elkeverjük, legvégül sajttal megszórjuk ill. elkeverjük, ahogy teccikízlik.
Done.

Enchillada v1 és v2

Ha valaki gyakrabban látogat errefelém, annak már feltűnhetett legalább két dolog.
1. Utazásaim ízei gyakori vendégek a konyhámban.
2. Meleg éghajlatok étkei nagy előnyben vannak.

Újfent kezd maga alá gyűrni ez a trutyi idő, éppen eléggé indokolt megint bepakolni a hátizsákom, és elindulni a világ nyári meleggel kecsegtető féltekére, olyanra, ahol bikiniben is izzad az ember.

Ezúttal Közép-Amerikára esett a választás, és természetesen, ahogy egyre közeledik a nagy felfedező túra, úgy kerül egyre inkább előtérbe a mexikói és karib konyha is.

Pénteken spontán gyűlés volt nálam, az útitárs barátaimmal gyűltünk össze egy kis útmegbeszélgetős ünneplésre. Megérkeztek a könyvek (tipp info: amazon.co.uk-ról kábé feleannyi, mint itthon megvenni...), és a jegyeket is megvettük. Namármost előző kettő megvásárlása az egész út legszebb mozzanatai közé tartozik. Mert ugye, ha megvan a jegy, akkor no way back! Ez olyan konstans, erősen és hosszan artikulált ’jeeeeeeeeee’ izgalmi állapotot idéz elő bennem. Meg gőzerővel spanyolul tanulhatnékot (háh, az edzőteremben most assziszik, magamban beszélek, mert a futógépen szívom magamba a tudást, audio formátumban), és nem kérdés, big-time főzhetnéket.

Az enchilládákkal régóta szemezem, mert Méhiko nemzeti eledele igazán nekem való, hálás fogás: tág határok közt variálható, egészen egyszerű, és no persze döbbenet finom.

Enchillada-nak végül is bármi nevezhető, ami sütőben megsütött, szósszal betakart, töltött tortilla tekercseket foglal magában. Van húsos (marha, csirke), de húsnélküli (tripla sajtos) változat is. Aki Kiváncsi Fáncsi, és ezért ennyi nem elég, látogasson el pölö ide, guglizza, stb.

Az egyszerűségét alátámasztandó csak annyit, hogy olvastam, Mexico Cityben él a következő mondás: ’Estas no son enchiladas’ = ’Ez nem enchillada’, azaz művészi fordításban kb ’Ez nem gyerekjáték’.

A budapesti éjszakában végződő buliból késő hajnalban hazatérő, felelőtlenül éhes éjszakai pillangó a készült minta utolsó morzsáit egyálltában bekanalazta , egyenesen az edényből (ugye mindenki hallott már ilyenről kuckuc), szóval ma, a fotózás kedvéért a maradék tortillákat felhasználva elkészült egy második változat is. Mivel mindkettő nagyon jó lett, mindkettőnek itt a helye.

Enchillada v1– sajttal töltött tortillák paradicsomos-zöldséges szószban
Enchillada v2 – Sajtos-zöldségragus tortillatekercsek sajtszószban sütve

Source: epicurioious és simplefood több receptje és kútfő alapján

Enchillada v1– sajttal töltött tortillák paradicsomos-zöldséges szószban
(2 személyre)

1 doboz tört paradicsomkonzerv
1 db kisebb cukkini
1 db kisebb padlizsán
1 piros kaliforniai paprika
50g morzsolt kukorica (Bonduell előrukkolt egy cokrozatlan változattal, a célnak megfelelt)
2 fej kisebb vhagyma
2 gerezd fokhagyma
Sajt: Tortillánként két marék nem túl karakteres keménysajt (pl. mozzarella vagy trapista) + 2-3 marék a tetejére díszítésnek

szűk marék apróra vágott korianderzöld
zöld chili (opcionálsi)

szárított piros chili (ízlés szerint)
só
bors

Tomatillo szósz (tálaláshoz)
1 nagy doboz tejfel
Fekete olívabogyó, karikázva (tetszés szerint, nekem kövér 4-5 kanálnyi)
1 fél marék finomra aprított korianderzöld

Először a tölteléket dobjuk össze.

Most külön csináltam a zöldségeket és paradicsomszószt, szerintem így minden íz karakteresebb marad, de persze ez ízlés kérdése, lehet egyszerre főzni mindent.

Serpenyőben egyik fej hagymát és egyik fokhagymát dinszteljük, majd mehet rá a paradicsom. Sózzuk, borsozzuk, és közepes lángon, kb. 20 perc alatt, fedővel letakarva készre pároljuk (kis fehérbor valahogy sosem árt).

Közben az apróra vágott másik fej hagymát és másik fokhagymát olajon puhítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott cukkínit, padlizsánt és paprikát és készre pirítjuk. Hozzáadjuk a kukoricát, a felvágott zöld chilit és a koriandert, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint pici piros chilivel is fokozhatjuk a táj-jeleget, egy-két percig kevergetjük, végül az időközben pont elkészült paradicsomszósszal elkeverjük, egészet lehúzzuk a tűzről.

Keressünk egy olyan tálat, amibe szemre pont annyi tortillatekercsnek jut hely, ahánnyal dolgozni szeretnénk (fejenként 1-2).
Vajazzuk ki az edény alját.

A tortillák mindkét oldalát pirítsuk meg kevés olajon, csak éppen annyira, hogy pici színük legyen, és átmelegedjenek.

Fogjuk az első tortillát, töltsük meg kényelmesen (kb. 2 marék) reszelt sajttal, tekerjük fel, mint egy palacsintát, és helyezzük a kivajazott edénybe. Sorban járjunk így el mindegyik torillával. Lényeg, a tekercsek töltsék ki az edényt.

Ha megvagyunk, a paradicsomos szószt ráborítjuk a tortillák tetejére, úgy, hogy mindent beborítson. Megszórjuk a maradék reszelt sajttal, sütőben 190 fokon 25 perc (légkeverés, utolsó 3 perc felső grill).

Tomatillo szósszal tálaljuk (hozzávalókat szimplán összekeverjük), ami friss hűvösségével kellemesen ellensúlyozza a csípősebbre sikerült változatokat.

***

Enchillada v2 – sajtszószos, zöldségragus
4 személyre

Elkerülehetetlen:
Kb. 6-8 db tortilla ( most, a spontán szervezésbl adódi időhiányból kifolyólag készet vettem, de számtalan kukoricalisztes, és egyszerűbb, búzából készült változat lelhető fel a neten);
2- marék reszeltsajt : most ementáli-trapista fiftififti.

Először készítsük el a zöldségragut.

2 db cukkini
1 piros kaliforniai paprika
150g morzsolt kukorica (Bonduell előrukkolt egy cokrozatlan változattal, a célnak megfelelt)
1 fej vhagyma
1 kövér gerezd fokhagyma
szűk marék apróra vágott korianderzöld
zöld chili (opcionális)
só
bors

Az apróra vágott hagymát és fokhagymát olajon puhítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott cukkínit és paprikát és készre pirítjuk. Hozzáadjuk a kukoricát, a felvágott zöld chilit és a koriandert, sózzuk, borsozzuk, egy két percig kevergetjük, és lehúzzuk a tűzről.

Jön a sajtszósz.

3 ek vaj
Kb. 2,5 cup tej
2 evőkanál liszt
1 evőkanál chili (ill. ízlés szerint lehet durvulni vagy szelídülni)
1,5 tk őrölt kömény
1,5-2 cup nem túl karakteres sajt (itt és most eidami és trapista fele-fele), reszelve

Közepes fokozaton vajat olvasztunk egy serpenyőben, sűrű kevergetés mellett belekeverjük a chilit, a lisztet és a köményt és kb fél percig pirítjuk. Jöhet a tej, apránként, fokozatosan, ügyelve, hogy csomómentes legyen a végeredmény. Kevergetés mellett felügyeljük, és mikor besűrűsödött, hozzáadjuk a sajtot is. Sóval borssal ízesítjük, és konstatáljuk, milyen isteni az illata. Aztán lehúzzuk a tűzről.

A sajtszószunk kb. egyharmadát keverjük bele a zöldségraguba.

Keressünk egy olyan tálat, amibe szemre pont 6-8 tortillatekercsnek megágyazhatunk. A sajtszósszal borítsuk be vékonyan az edény alját.

A tortillák mindkét oldalát pirítsuk meg kevés olajon, csak éppen annyira, hogy pici színük legyen, és átmelegedjenek.

Fogjuk az első tortillát, töltsük meg kényelmesen a sajtszószos zöldségraguval, tekerjük fel, mint egy palacsintát, és helyezzük az edénybe. Sorban járjunk így el mindegyik torillával, és ha jól dolgoztunk, az utolsó lepénnyel teltház lesz.

Maradék sajtszósszal öntözzük meg a tetejét, úgy, hogy száraz felület ne maradjon.

Megszórjuk a ’nélkülözhetetlen hozzávalókban’ jelzett mennyiségű és milyenségű sajttal, és légkeverésen, 180 fokon 45 percig sütjük. Ha nem barnulna eléggé, utolsó pár percre váltsunk át felülről pirítós/légkeveréses funkcióra.

Tomatillo szósszal tálaltam.

Hozzávalók

1 nagy doboz tejfel
Fekete olívabogyó, karikázva (tetszés szerint, nekem kövér 4-5 kanálnyi)
1 fél marék finomra aprított korianderzöld

Összekeverem, és kész.
Ja, tomatillo szószról annyit, hogy ez hamis tomatillo szósz, hiszen hírből sem hallott erről az igazi, tomatillo (paradicsomka) zöldségről, mindenesetre ilyen név alatt fut, ám legyen, fenn ezen nem akadok, mert finom, és ez a lényeg.

Modtam már, hogy jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee? :))))

Fahéjas paradicsomszósz&tökmagos tofufasírt feat. karamellizált hagymás kuszkusz

Öveket becsatolni! Budapestről Marokkói átszállással Mississippibe utazunk, ahol megperdülünk egy orosz jazzbárban, majd Casblanca érintésével itthon hajtjuk álomra fejünket.

Na, először is a híres/hírhedt fahéjas paradicsomszósz, ahogy én gondolom…

Minden 4 személyre

2 hámozott paradicsomkonzerv
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 rúd fahéj
1-2 ek cajun fűszerkeverék (koriander, bors, chili, gyömbér, paprika, hagyma, kardamom, fahéj)
fél centi friss gyömbér
1 evőkanál barnacukor
só
olaj
löttyintés vodka

Finomra vágott hagymát és fokhagymát olajon dinszteltem, utána ráöntöttem a paradicsomot, és botmixerrel egészen finomra pürésítettem.

Hozzáadom a fűszereket, és fedő alatt kb. fél óráig, közepes lángon főzöm.

Fűszerekről annyit, hogy a marokkói konyha nyilván nem cajun fűszerkeveréket ír elő, de majdnem azt (lényegében ugyanaz, kivéve hogy Marokkóban kardamom helyett kurkumát tennének bele), nekem meg van belőle egy csomó, szóval Észak-Afrikából egy pillanat alatt Missisipiben találtam magam.

A cajun fűszerkeveréket elővéve az jutott eszembe, hogy készítettem nem is olyan régen cajun rumos-papayás paradicsomlevest, és a rum nagyot dobott az ízeken. Nem sokat filóztam, már libbentem is az italos szekrényhez, bár ezúttal rum helyett végül a teljesen semleges ízű, tiszta vodkára esett a választásom.

Arab ételbe vodkát löttyinteni, tisztában vagyok vele, több mint szemtelen. Az eredeti receptet jegyző marokkói Maman biztos felhörög ettől, de végülis én akkor már Missisipiben jártam, tehát lelkiismeret furdalás nélkül löttyintettem bele egy felesnyit, a fűszerek után rögvest. Az ötlet engem igazolt, fatvát meg csak nem dobnak rám ezért.

Végefelé mehet bele a barnacukor. Most DV felhörögne, mert olasz paradicsomszószba cukrot tenni az több mint bűn, egyébként ezért én is behúzok egyet. De ez nem olasz konyha, hanem arab, itt lehet és kell az a pici barnacukor! Tipp: külön csavart ad az ízeknek, ha a cukrot a szélére szórjuk a woknak, így egy picit karamellizálódik, és csak ezután keverjük el a szósszal. Lányegében kész.

Az eredeti recept szerint húsgolyóval főzik, én hirtelen jött felindulásból tökmagos tofufasírtot készítettem, ami úgy készült, hogy....


Tökmagos tofufasírt

Végy:
1 doboz tofut
2 tojást
1 marék tökmagot
1 púpos evőkanál teljes kiőrlésű lisztet
4 szelet toastkenyeret vagy 2 zsemlét
1 deci tejet
só, bors, petrezselyem ízlés szerint fűszerezésként

A kenyeret leöntöttem a tejjel, alaposan kinyomkodtam belőle a felesleges tejet, és a tofuval összemorzsoltam. Fűszereztem (itt feel free bárhogyan eljárni, fenti csak ötlet, de tuti sok sót vesz fel), beleszórtam a tökmagot, és hozzáadtam a tojásokat. Jól elkevertem.

A lényeg, hogy nem szabad hogy túl híg legyen, mert akkor nem lehet rendesen fasírt-formára sütni. Tesztelni meg úgy lehet, hogy ha gombócokat lehet belőle formázni, akkor jó az állaga. Ha összenyomjuk a masszát, és csurog a leve, még menthető, szitán ki lehet passzírozni a felesleges folyadékot. Én egy nagy evőkanál teljes kiőrlésű búzalisztet is tettem bele, csak a tartás kedvéért.

Forró olajba kanalazva a kis lepényeket pikkpakk kisütöttem, és a kész paradicsomszószba dobtam, hogy a fasírtok köpenye picit átengedje a fűszeres szósz ízét.
Mmmmmmmmm.

Köret:

Karamellizált hagymás kuszkusz
Eredeti receptben volt csicseriborsó is, nekem most az nem volt, csináltam nélküle.

Hozzávalók
Kb 4 decis tálban kuszkusz (szemre mértem)
2 fej karikázott lilahagyma
1 kövér gerezd fokhagyma
1 ujjnyi frissen reszelt gyömbér
1 teáskanál kurkuma
1 púpos teáskanál fahéj
1 púpos ek korianderzöld
1 marék petrezselyem
2-3 csapott evőkanál barnacukor
1 marék mazsola
3dl víz
só, bors

Hagymát és fokhagymát olajon megdinszteltem, 2 perc után hozzáadtam a gyömbért, és a kurkumát, jól elkevertem, majd felöntöttem fél deci vízzel.

Nagy lángon hagytam, hogy elfőjön a lé fele, és beleszórtam a cukrot, amitől szép szirupos lett a hagyma. Hagytam, hadd ízesedjen minden, aztán amikor már nagyon kevés és sűrű volt a lé (pár perc), felöntöttem kb. 2 deci vízzel. Beleszórtam a zöldfűszereket, bőségesen sóztam, borsoztam, hozzáadtam a fahéjat és a mazsolát, és addig főztem, míg a mazsolák kikerekedtek.

A kuszkuszdarát tálba teszem, olajjal meglocsolom, jól elkeverem, majd merőkanalanként adagolva fokozatosan eldolgozom a karamellizált hagyma levével (úgy, mint ha rizottó lenne). Végén mehet rá a sűrűje is, amit óvatosan leverjünk bele, hogy ne törjön szét.

Ha esetleg nem lett volna elég a lé, akkor vízzel még nyugodtan pótoljuk. Cél: pergősen puha dara. Kóstoljuk meg, ha nem lenne elég sós, ízesítsük, és készen is van.

A kuszkuszdarát tányérra szedjük, és erre halmozzuk a fahéjas paradicsomos szószos tofufasírtot. Először rozét, aztán zamatos vörösbort kortyolgattunk hozzá.

Kész szószból mégeccer nem főzünk, ugye.

Utálom a negativitást, a kesergést. Nagyon. De mindenkinek megvan a heppje. Nekem az intimszférám és a kertben a parkolóhelyem tiszteletben tartása, meg ezek szerint mostmár ez is. Azon kaptam magam ugyanis, hogy immáron egy hete puffogok magamban (hehe, a puffogok szót nem ismeri Bill Gates). És mivel tegnap vacsira reprodukáltam a puffogásom tárgyát, a fahéjas paradicsomszószt, csak felerősödött bennem az érzés.

Valszeg közrejátszik aberált szintet súroló érzékenységemben az is, hogy dédelgetett kedvencem, a paradicsom a főszereplő. Azzal pedig énfelém nem viccelünk. Ez pedig egy blog, amit csak az olvas el, aki úgy dönt, hogy el akarja olvasni, de kvázi magam örömére írogatom. Szóval éljen a novemberi befordulás, és kiírom magamból a csalódást. Azt, amit a marokkói főzőest okozott.

Kedves Culinaris! Édesapám - aki elképesztően frappáns és bölcs ember - szavaival élve ’Uraim, ez nem volt túl elegáns’. Vagy hogy 'Micsoda arcátlanság!'... Mondanám, szégyelljék magukat. Lehet, hogy nincs tartósítószer az üvegben, lehet, hogy ízletes és természetes minden cseppje, mindezt aláírom, de kész szószt nem használunk főzőtanfolyamon.

Paps lehet, hogy felállt volna, és elhagyja a helységet. Ha járna ilyen kurzusra, de nem jár, megy neki enélkül is, bográcsból, remekül. A helyemben ő sem reklamálná vissza a pénzét, nem osztana ki senkit, nem pitiánerkedik, csak távozna. Mert ő olyan ember, hogy ha Olyan passzban van, akkor addig küldi vissza a levest melegíteni, amíg az nem a kellő hőmérsékletű (mondjuk abba a főúrral egyetemben az egész család belevörösödik). És ez nem sznob pökhendiség. Ételre fokozottan érzékeny, egyébként bóka lélek. Egyfajta EQ-val (emotional intelligence) rokon eredetű gourmand receptort kapott a csomagjába, mikor megérkezett (meg végtelen bendőt, mely anyukám agonizállhatnékjának és emígyen a családi derűnek örök és központi forrása).

Egyébként – mivel szeretek róla beszélni – fyi igazi mezítlábos falusi lurkóként nőtt fel, de a legjobb nevelést kapta. Tarol. Mosolygok is rajta eleget. És nagyon hasonlítunk egymásra. Csak én nem vagyok olyan jól nevelt (apai elfogultság, oder etwas), műveltségem is a pincében hozzá képest (is), arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatosan ír… de azzal biztatom magam, hogy ha nőni már nem is fogok, még fejlődésben vagyok (remélem), és egyszer lehet, hogy majd én is elhagyom a helységet, a kurzusét. Addig meg békésen elpuffogatok itt magamban.

Mindenesetre annyit már eltanultam tőle, hogy ilyet magára valamit is adó (gourmet) ember nem tesz, pláne nem a hasonló tőről fakadt, megszállott bolondokkal. Tiszteletből az étel iránt, és tisztelettel egymás iránt. Csakhogy a falusi gyökerek megpendítésével elejtett fonál hurokként csatlakozzon vissza az eredeti témához: nem kell sokáig sakkozni a józan paraszt ésszel, hogy megállapítsuk, ez (emlékeztető: kész szószt főzőesten felhasználni) NEM ILLENDŐ.

Mert oda azért megyünk, én, legalábbis, mert szenvedélyem a főzés. Hobbi, kikapcsolódás, terápia, passzió, magam is kutatom még, pontosan micsuda. Végtelen kíváncsiságom, és a csillapíthatatlan tudásszomj hajt. Főzőesten üvegből kiönteni készételt, az olyan, mint Kinevetben csalni. Lehet, csak gáz. Következő 3 játékból kizárva. Ez nem főzés. A készétel pedig nem főzőkurzusra való. Más lenne ez, mintha az Uncle Ben’s hátsó címkéjén szereplő currys csirkét vagy a Dr. Oetker sütőporok tasakján ajánlott kakaós kuglófot készítenénk el nagy boldogságban, közösen? Zsúr. Muri. Márakinek. De ugye egyetértünk, hogy ez az alma messze gurult a gasztrofától. Ha meg fizetni is kell érte, még termékbemutatónak is a lehúzós fajtából való. Pfujj.

Tudják, kedves Urak, hogyan lehetett volna ez elegáns(abb)? Úgy, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjék? Az összegyűlt lelkes közönség kedvéért megtartjuk az előadást, felvágjuk azt az igazi paradicsomot, elkészítjük a szószt közösen, from scratch, az eredeti recept alapján. Aztán ha elkészültünk, a meghívott üzletember felőlem nyugodtan előhúzhatja a cilinderből cukinyuszi helyett a cége kész szószos üvegcséjét, és a segédcsinibaba kettéfűrészelése előtt azt is elmondhatja, hogy ’ hohohohóóóó csiribúbá - képzeljék, aki szeretne időt spórolni, mert nincsen kedve-ereje-ideje otthon elkészíteni az alapoktól, annak itt ez a csuda termék, a Culinarisban megvásárolható!

Általában jellemző, hogy olyan alapanyagokat adnak a meghívott séf kezébe, amit el akarnak adni, és bár mosolygok rajta, mégis megértem, valószínűleg én is ezt tenném, belefér, amíg nem löncshúst reklámoznak. De most Culinarisék nevükbe törölték lábukat, nagylábujjukkal pedig a birkabékességű, várandósnadrágban kényelmesen terpeszkedő, gumírozott derekú világom határait böködik, és a temperamentumos menyecske utat tör magának. Az igényesség hiánya lehet, hogy elpattintott pár gumiszálat a nacóban. Termékbemutató volt ez kérem, ahol én fizettem. (Most önként formálok L betűt hüvelyk és mutatóujjammal, homlokom előtt.)

És ha mindenáron ugyanannyi pénzt szándékoznak elkérni érte, mint egy valódi főzőkurzusért, ám legyen, csak szóljanak, hogy ez most más jellegű lesz, pas de probleme. Ezesetben eljut oda helyettem olyan jelentkező, akinek pont ez kell. Megtelt volna így is a csoport, és mindenki elégedetten, vegyes érzések nélkül távozik.

Jól éreztem magam, megtaláltam benne a jót, de akkor sem azt kaptam, amiért odamentem, és ezen azóta duzzogok, na. A szószdolog és a vacak idő bosszant.

Kedves Culinaris! Most embargó alá helyezem Önöket. Már ami a főzőesteket illet. Sajnos amúgy gyenge jellem vagyok, nem billentem magam jobban fenéken, mint muszáj lenne, és nincs mit tenni, a választék még mindig a legjobb, személyzet kedves, szóval bolt ellen nem lázadhatom. De szépen kérem, tessenek megint olyanok lenni, mint régen. Ez egy profitorientált üzleti vállalkozás, célokkal, tervekkel, értem én. De ne verjék le a lécet, amit saját maguk helyeztek oly magasra az elmúlt évek kemény munkájával. Ne rontsák el. Ne merészkedjenek még egyszer ilyen mélyre, mert a nitrogénnarkózis nagyon veszélyes mámor. Szörnyű, mennyien ottmaradtak, nem csak (és főleg nem) Dahabban.

És egyébként most meg könnyedén előrántom legmeredekebb Hókuszpók gurgulázós muhahámat a farzsebemből (hahotában jó vagyok), mert elkészítettem azt a szószt, legalábbis a témában maradva valami hasonlóan finomat, üvegcse nélkül, kútfőből, és sikerült, isteni lett. Bizonyíték, már megint kinevettek, mert úgy kellett a fotóalanyt kimentenem a fazékból. Későre jár, de holnap fel is teszem. Csak hát így mire volt jó a főzőest?

Ps: jajajajj, nem azért írtam, hogy együtt keseregjünk a kapitalista világ kegyetlen farkastörvényein, embargós köreimbe sem invitálok senkit, csak jó volt kibökni. Písz y'all.

Töltött articsóka

Nem mindennapokra, inkább egy mindennap különlegessé tételéhez.
Régóta tervezem már elkészíteni, az egyik tanfolyamon tanultam, és egyértelműen az idei ősz bajnoka, ami a gasztronómiai felfedezéseimet illeti.

Amolyan szívet-lelket melengető, ráérős, mártogatós-tunkolós étel, mely kellemes beszélgetések és egy finom, száraz rozé mellé kiváló társ, de komolyabb menük előételének is ideális választás.

Nagyon szorított már az idő, hiszen az articsóka szezonja az ősz és a tavasz, úgyhogy mikor leesett az első hó, bevallom, egy kicsit meg is ijedtem, hogy erre az évre bebuktam a projektet. Azt is töredelmesen bevallom, hogy nyár végén megfogadtam, articsókát otthon, én, soha többet nem, mert maszatos, mert egyszerűen nem nyújt annyit, ami megérné a vele való babrálást.

Korai, meggondolatlanul mamlasz kijelentés volt. Mert:
1. Ha főtt állapotában tisztítjuk, máris negyed annyi a maszat vele, mintha nyersen ugrunk neki. Ezt most már tudom. A negyedannyi macera pedig pont annyi, ami még nekem is tűréshatáron belül van.
2. Eme konkrét fogás okozta ízorgia egyenes úton kvalifikálja az articsókát a repertoáromba.

Eredeti receptet James McClure jegyzi, ez egy ízlésem szerint finomított változat.


Töltött articsóka
2 személyre

2 db közepes articsóka
125g zsemlemorzsa (4 szelet pirított toastkenyér, akár teljeskiörlésű bio tönköly, stb.)
50g eidami sajt (Pannónia)
50 g grana padano vagy parmezán
40ml olívaolaj
1-2 gerezd fokhagyma
1 marék petrezselyem
fél evőkanál oregánó
1 kk kakukkfű
10-15 szem fekete/zöld olivabogyó vegyesen
1-2 db citrom
1 pohár joghurt/tejföl/majonéz
só
bors

Hideg vízben mossuk meg az articsókákat, vágjuk le a szárukat, és skalpoljuk kb. a felső negyedénél (ld. kép). A külső levelek éles csücskeit is vágjuk le, hogy később ne okozzon nyolc napon belül gyógyuló sérülést. Kés helyett nekimehetünk ollóval is, sokkal energiatakarékosabb megoldás. (Őőőő, ha valaki teljesen új a témában, articsóka feldolgozása for dummies egyértelmű instrukciókkal, rendkívül informatív, képekkel illusztrált formában pölö itt. Különbség, hogy itt a végén szedik ki a hajat, ez nem túl jó ötlet, pláne, ha tölteni szeretnénk, de ezt leszámítva szerintem remek forrás.)


Ha megvagyunk, ültessük egy ujjnyi vízfürdőbe, locsoljuk meg fél citrom levével, picit sózzuk, és letakarva sütőben pároljuk elő (180 fokos, légkeverés). Az, hogy meddig kell párolni, az az articsóka korától, állapotától, méretétől függ. Tehát indítsunk 35 perccel, aztán tegyünk próbát.

Akkor jó, ha a külső levelet könnyedén ki lehet szakítani. Bár az eredeti recept sütőt említ, opcionálisan fazékban is párolhatjuk, ugyanúgy citromos-sós vízben. Főzési idő nagyjából ugyanígy alakul, de tapasztalatom szerint talán szebben puhul. Legközelebb én személy szerint visszatérek a fazekas változathoz, kiváncsi vagyok, úgy milyen lesz. Valszeg just as good.

Miközben puhul a zöldség, elkészítem a tölteléket.
Ha nincs zsemlemorzsa, márpedig nekem legeslegritkábban szokott lenni, aprítsunk fel pár szelet toastkenyeret. Olajon pirítsunk meg egy-két nagyon finomra vágott fokhagymát, és erre öntsük rá a kenyérkockákat. Az aranybarnára pirult krutonokat ledaráljuk, és készen is van a fokhagymás zsemlemorzsa. Szórjunk az aprítóba friss fűszernövényeket is, én most kakukkfüvet, oregánót és egy fél marék petrezselymet használtam.

A zsemlemorzsát öntözzük meg bőségesen olívaolajjal, adjuk hozzá a nagyon finomra vágott olívabogyókat, a lereszelt sajtokat (én most Pannóniát és Grana Padanot használtam, de lehet, csak ez, csak az, vagy bármi, ahogy kedvünk tartja), sózzuk (óvatosan, mert az olívabogyók is elég sósak), borsozzuk. Egy pár csepp citromlé sem fog neki ártani, én imádom a petrezselyem-citrom kombót, szóval éltem a lehetőséggel.

Ha az articsóka megpuhult (nyugi, ez makacsabb példánynál akár 50-60 perc is lehet), vegyük ki. Jön a maszatos meló. Az articsókának szőrös a szíve, de könnyen megszelídíthető, párolt állapotában a kis hajak könnyedén eltávolíthatóak. Teendő: feszítsük szét a leveleket és a zöldség közében egy kanállal körkörös mozdulatokat téve vájjuk ki a hajat. Csak a szíven, vagyis a talapzaton van haj, szóval pár vájással némi gyakorlat után már könnyen fog menni.

Most végre van egy üreges articsókánk, amit rögtön meg is lehet tölteni a zsemlemorzsás töltelékkel. Gyömöszöljük jól az üregbe, és tegyünk a külső levelek közé is, egészen a tövekig; a lényeg, hogy jusson minél több zugba a finom töltelékből.

Locsoljuk meg a maradék olívaolajjal a tetejét, és pár milliméternyi vízbe ültetve tegyük vissza a sütőbe. Letakarva, 190 fokon süssük úgy 8-10 percig. Kapjuk ki az alufóliát, és további kb. 2 perc alatt grillezzük pirosra a tetejüket.

Miközben várakozunk, dobjuk össze a mártogatóst. A lényeg, hogy citromos-petrezselymes legyen, innentől kezdve ízlés/szokás/önmegtartóztatás kérdése a zsírszázalék. A fél marék petrezselymet és kb. egy fél citrom levét (ízlés kérdése az arány) adhatjuk tiszta majonézhez (igen finom tud lenni), vagy lazíthatjuk kis tejföllel, de esetemben a szerényebb joghurtos változat is istenien bevált, mivel éppen ráfogyóban vagyok a karácsonyi habzsidőzsire (zseniális taktika). Sózzuk, borsozzuk, kész is van.


Fogyasztása:
Tálaljunk mindenkinek 1 darabot, vagy rakjuk középre és csipegessük közösen/párban. Lényeg, hogy langyosan tegyük az asztalra, amikor a levelek már kézzel könnyen megfoghatóak és letépkedhetőek. A leveleknek általában a töve puha és húsos, ez a rész a fogyasztható. Kívülről befelé haladva egyenként tépkedjünk, és az ehető részt mártogassuk a szószba.

Egyszer csak eljön az a pont, hogy elfogynak a levelek (amik befelé haladva egyre zsengébbek és kisebbek). Az a legjobb az egészben, hogy itt még nincs vége az élvezeteknek, sőt, a lényeg, a legfinomabb még csak most jön!
Ugyanis ha jól dolgoztunk, a végére csak egy zsenge korong marad a tányérunkon: az articsóka szíve. Erre pakoljuk a maradék tölteléket, meg jó sok finom szószt, kortyoljunk rá még egy kis rozét, és élvezzük ki a finom falatok nyújtotta különleges pillanatokat.


Kiegészítés:
1. Előre szólok, hogy a mártogatós nagyon eteti magát, rutinos versenyzők rögtön legalább dupla adagot készítsenek belőle.
2. Brutál illatokra lehet számítani, farkaséhesen nekikezdeni önsanyargatóan nagy hiba.
3. Juteszembe a franciák mártogatósnak citromos vajas mártást készítenek, nekem az egy kicsit túl tömény, különös tekintettel az aktuális, karácsonyi zabálásokat megelőző diétámra.

Karácsonyi Pralinék: chilis-narancsos bonbon és vaníliás trüffel

Alább a pralinétanfolyam tapasztalatai és kézzelfogható eredményei.

Tapasztalatok

Ezek itt az eredeti, manufaktúrás receptek (Rózsavölgyi csokoládé manufaktúra saját receptjei), amik professzionális alapanyagok segédletével készülnek. A tejszín miatt 1 hónapunk van elpusztítani, ami ugye nem egy nagy kihívás, inkább csak akkor hasznos info, ha ajeszba készül, és jó előre tervezzük megcsinálni.

A recept első blikkre barátságtalanul hathat, de nekem mindenki elhiheti, nem olyan bonya, és óriási örömet szerezhetünk vele azoknak, akiket a legjobban szeretünk (és akik majdnem legjobban a hasukat szeretik).

Mennyiségek

A germán precizitással, grammra megadott mennyiségeket nem árt betartani, de saját tapasztalat, hogy nem történik semmi, ha +/- pár grammal elcsúszunk.


Technika

Kulcsfontosságú a maximális siker érdekében: a tejszín és a z olvasztott csoki megfelelő, alapos összevegyítése.

1. szabály: lehetőleg mindkettő legyen 45 fok körül
2. szabály: a csokiba menjen a tejszín, apránként, merőkanalanként, mindig alaposan, krémesre elkeverve. Ha nem így tesszük, kevésbé lesz szemrevaló a csokimassza töltelék (göröngyös/túrós lesz). De nyugi: bárhogy is alakuljon, az íze finom lesz, és a végén csokival vonjuk be, tehát nem tudom, ki hogy van vele, én személy szerint inkább esztétikai kérdésnek, mintsem überparaként élem meg.


Alapanyagok

Pár szó a szokatlan invert cukorról és glükózszirupról, amik csak hallásra ijesztőek, igazából nagyon is felhasználóbarát cukor-termékekről van szó.

* Az invert cukor nem gyakori vendég az átlagos háztartásban, és lényegében folyékony cukrot jelent. Olyan állaga van pont, mint a méznek, és ezért helyettesíthető is mézzel, csak akkor mézaromája lesz a pralinénak. Ez akár izgalmas is lehet, ha pölö egy olyan karakteres fajtát választunk, mint a gesztenyeméz, de ha semlegesebb ízhatást szeretnénk, válasszunk egy kevésbé karaktereset, mint pl. vegyes virágméz.

* A glükóz szirupot a trüffelnél nem tudjuk kikerülni, mert ez a nagyon sűrű, ragasztó-állagú massza felel a trüffel kemény, mégis krémes töltelék állagáért.
Sajna ez is csak nagy kiszerelésben kapható, viszont megéri rá beruházni, ha tényleg eredeti pralinéra vágyunk. Illetve ha valaki tudja, mivel lehet helyettesíteni, akkor pls let me know.

* Csoki: legyen minél jobb minőségű. Csak azt tudom mondani, amit nekem tanítottak, azaz minőségi praliné 60%-nál kevesebb kakaótartalmú csokiból nemigen készülhet. Hogy azután mit használunk, az egyéni ízlés, pénztárca (!), hangulat, stb. kérdése.

Ja, a csokibevonat mindig szimplán megolvasztott színtiszta csokoládé.


Bónusz: kreativitás, fantázia

Végezetül fontos, hogy ezek alapreceptek, de lehet bolondériázni mindenféle módon. Chili/narancskivonat helyett használhatunk bármi más aromát is, lehet mogyorót/mandulát, akármit tenni a krémekbe, és úgy dolgozni vele tovább, whisky, narancslikőr, bailey’s stb is mehet beléjük módjával, és a díszítéskor is lehet vadulni, nem kötelező a kakaóba forgatás sem, határnak csak a fantáziánk szab határt. Készíthetjük személyreszólóan, hangulatunk szerint, és számomra ez az alkotószabadság benne a különösen szép.

Mindenkinek sok sikert!

***

Chilis bonbon narancskivonattal
(Jobb oldali, kb. 50 db)

Töltelékhez:
131g tejszín
8g ancho chili
67g invert cukor
1,5ml narancskivonat
280g legalább 60%-os csokoládé (jelen esetben 66%-os Amadei Toscano Black)
67g vaj

Bevonathoz:
Amedei toscano Black 66% csokoládé
Díszítéshez magvak, bármi, kedvünk szerint

A tejszínt az invertcukorral felmelegítjük és megáztatjuk benne a chilit kb. 20 percig. Az ancho chiliről annyit érdemes tudni, hogy egészen enyhe, és kifejezetten erős gyümölcsös (nekem aszalt sárgabarck jutott róla eszembe) aroma jellemzi.

Közben felmelegítjük a csokoládét 45 fokra, és ehhez keverjük a szintén 45 fokra lehűlt tejszínt. A lényeg, hogy a csokiba apránként keverjük a tejszínt, merőkanalanként, és mindig krémesre keverjük el az újabb adagot, mielőtt újabb tejszín érkezne a masszába. Ez biztosítja azt, hogy a csokimasszánk ne darabos, hanem szép krémes, homogén állagú legyen. Belekeverjük a narancskivonatot és a szobahőmérsékletű vajat.

Kiterítjük a egy alacsonyfalú tepsibe (sütőpapírt nem árt alá tenni), kb 8 mm az ideális, de ízlése válogatja. Ez napig állni hagyjuk.

Másnap egy réteg olvasztott csokival bevonjuk a tetejét (ami később az alsó bevonatként szolgál majd. Ha megszáradt (pár perc), felszeleteljük pralinéméretűre, és a kockákat a felolvasztott bevonat csokiba mártjuk (egyszerűen felolvasztjuk a csokit, semmi trükk, hő-méricskélés). Ha díszíteni szeretnénk, azt most és gyorsan tegyük. Sütőpapírra vagy jól kifeszített follpackra tegyük száradni, kb. 5 perc múlva már dobozolható is.

***

Vaníliás trüffel
(Kb. 100 db)

Töltelékhez:

260 g tejszín
0,5 rúd vanília
40g glükóz
420g legalább 60%-os csokoládé (jelen esetben 66%-os Amadei Toscano Black)
50g invert cukor
100g vaj

Bevonathoz:
Pl. Amedei toscano Black 66% csokoládé
És kakaópor vagy bármi más, amibe forgatni szeretnénk (tört magvak, kókusz, bármi)

A tejszínt felforraljuk, beletesszük a vaníliát. Ha kihűlt, fóliával letakarjuk, és estére a hűtőben hagyjuk ízesedni. Másnap a vaníliarudat kivesszük, és a tejszínt a glükózsziruppal elkeverjük.
Megmelegítjük közben a csokoládét is, és a 45 fokos csokit a 45 fokos tejszínnel összekeverjük, ugyanolyan apránként, tejszínt a csokiba technikával, mint a chilis bonbon esetében tettük. Belekeverjük az invert cukrot, utána a szobahőmérsékletű vajat, és jól kikeverjük. 2 óra múlva nyomózsákkal kis gömböket formálunk belőle egy sütőpapírral takart tálra, és egy napig állni hagyjuk.

Másnap az olvasztott csokiba mártjuk, majd rögtön utána belehempergetjük a kakaóporba (vagy amibe szeretnénk). Eredmény: randa és szabálytalan, trüffel gomba kinézet. Innen ered a neve is. Nekem ez eddig nem esett le, bár ez lehet, hogy csak engem minősít. Ja, kb 5 perc, és csomagolható.

Thai kókuszos curry leves

Spontán vasárnapi szülői vizit. Épp nekiálltam egy gyors thai kókuszos curry levesnek, még pont volt idő gyorsan megtriplázni az adagot.

Nagyon hálás egy leves, mert pár perc alatt megvan, zéró tálentum igényeltetik hozzá, és a kókusz egzotikus selymessége hiphop 30 fokkal melegebb tájakra penderít. …ennek van értelme? Mindegy, ha Tóth Árpád Körúti hajnalában „Egy kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő”, akkor végül is ez is leírható ill. megérthető. (Egész vers itt. Szeretem, ez meg a kedvenc sorom, annyira zseniális. Egyébként a versektől annyira nem esem hanyatt, ő a kivétel.)

Na de a leves.

2 ujjnyi gyömbért és 2 gerezd fokhagymát lereszelek, hozzá most egy lilahagymát vágtam nagyin finomra, majd mogyoróolajon közepes lángon megdinszteltem az egészet. Aki akar, tehet bele chilit is, anyukám miatt most ez kimaradt.

A Thai zölségkeveréket és a maradék bébikukoricákat, valamint a maradék tofut is spontán beleszóróm a wokba, picit pirítom, majd 1 nagy púpos evőkanál curry-t is belekeverek. Pirítom még max kettő percig, aztán 1 deci kókusztejjel, kb. 4 dl zöldség alaplével és 1 deci tejjel felöntöm, sózom, és felforralom.

Sűrűbbnek szeretem, így egy csapott evőkanál keményítőt 2 kanál hideg vízzel elkevertem és ezzel egy icipicit még sűrítettem rajta.

Legvégén jöhet bele egy kis finomra vágott koriander zöld, és ha meredeknek is hangzik, egy egészen kevés (konkrétan harmadnyi) lime levét is belecsepegtetem, csak hogy éppen érezni lehessen egy kis savanykásságot (nem hülyeség ez a thai 'négy alapíz' szabály).

Feltétnek falafelt pirítottam és tálaláskor dobtam 2-2 darabot minden tálkába, kísérőnek pedig finom Feind olaszrizlinget kortyolgattunk.

Desszert adott volt: a birs tatint betoltam melegedni a sütőbe, hogy megint picit megpuhuljon a vajas karamell, és langyosan, tejszínhabbal szervíroztam. Olyan hálás egy közönség az én drága drága éccsanyám és éccsapám!!! Mind befalták. Ezért érdemes...

Birs Tarte Tatin és sós karamell – Birs a világ körül part III.

Nem vagyok egy kifejezetten sütis, de 10 darab birs kell a receptbe!!! (Nekem ugye sok van - ld. előző kettő poszt - és azon dolgozom, hogy mihamarabb elfogyjon, a lekvár bevetése nélkül.) Eddig minden recept 2, max három darabokat ír elő, ilyen ételek mellett még a karácsonyi menü is birsre épülne, szal a 10-es számot látva nem volt kérdés, Martha az én emberem. Egyébként meg viccet félretéve a tarte tatin-t már régen tervezem, szilvával szerettem volna, de az valahogy elmaradt.

A francia tatin sütemények jellemzője, hogy fejjel lefelé sülnek, és a rendszerint vékony tésztaréteg alatt, vajas karamellben sül puhára valamilyen gyümölcsös réteg. Mikor kész, kiborítják a formából, és még melegében elkanalazgatják.

Az itteni recept eredeti változata az első magyar űrturista barátnőjétől, a K-Mart áruházlánc háztartás-részleg polcait domináló márkacsoport tulajdonosától, és leszámítva azt a kis adócsalási botrányt, a ’Tökéletes amerikai háziasszony’ minőségében példát statuáló - média és merchandising mogul - Marta Stewart-tól származik.

Csak a végeredményt kanalazva találtam rá az alábbi, legalább ugyanolyan izgalmasnak ígérkező változatokra. A vörösboros időigényesebb, de különösen megmozgatta a fantáziámat, így ha legközelebb rámszakad egy zsák birs, tuti ezzel kezdem.

Tarte tatin Mazsolás-vörösboros birssel

Egészségkímélőbb, reform változat meg itt, bónuszként rengeteg info a gyümölcsről, történetéről stb.

Pölö tudtad, hogy a birsalma Aphrodité kedvenc gyümölcse volt? (Én nem.) Így jutunk el oda, hogy ez a kis szőrös, bibircsókos, kukacos gumó tulajdonképpen egy érzéki, hogy tovább menjek, egyenesen szexi gyümölcs. (Egyébként ha a belső/végső szépség számít, akkor alá is írhatom.)

Birs Tart Tatin
8 személyre

Gyümölcsös réteghez:
1 és 3/4 cup cukor (én barnát használtam)
2 db citrom
10 db kisebb/közepes birsalma
Nagyobb csipet só
2 ek. vaj
liszt a tésztalapításhoz
inventíve egy kis mandula

Tésztához (amit Pate Briséenek hívnak és azt leszámítva, hogy őrült elegánsan hangzik, lényegében mezei pitetészta, azaz ha van jól bevált saját recept, csinálhatjuk nyugodtan azzal).

· 1 1/4 cup liszt (nekem 2x átszitált teljeskiőrlésű)
· 1/2 tk só
· 1/2 tk cukor
· 1/2 cup margarin, hidegen, felkockázva
· 1/4 - 1/2 cup jéghideg víz
· inventíve twistként egy kis nagyon finomra vágott friss rozmaring

Nos. Kezdjük a tésztával, mert annak még legalább 1 órát hűlnie is kell.

Lisztet, cukrot, sót, rozmaringot (ez utóbbi opcionális!) elkeverem, majd belemorzsolom a hideg vajat, és az egészet kicsit összedolgozom. Jöhet a jéghideg víz, lassan adagolva. Cél egy jól összeállt, keményebb tészta, ami a gyúrás legvégső fázisában már nem ragad a kezünkhöz.

A kapott gömböcöt lapítsuk kicsit ki (így hamarabb lehűl), és letakarva tegyük a hűtőbe legalább egy órára. Ne aggódjunk, 10 db birsalma meghámozása, kimagozása és kukactalanítása remekül lefoglal majd ez idő alatt.

Álljunk is neki a birseknek.

Toljunk egy széket a fenekünk alá, eltart egy darabig.

Hát én nem tudom, hogy Marthanak milyen birs nő a kertjében (nő neki, mondta, mikor birsalma levest főzött, ilyen is lesz asszem nálam is, mert alapanyag az van), az én bioöko kukac- és göröngybarát termésemet félbevágva kimagozni lehetetlen. Hámozni is kihívás, de hogy ne törjön darabokra a félbevágott birs magozás közben, az lehetetlen. Szóval bármilyen guszta is az eredeti recept képén, én nem bírtam velük, nem olyan lett. Attól még szép. Szerintem.

Ha megvagyunk a birsekkel, 10 cupnyi vizet melegítsünk egy lábosban, öntsünk bele 1 cup cukrot, reszeljük bele fél citrom héját (én kicsit túlszaladtam, nem ártott neki), és másfél citrom levét (a maradék fél citrom még kelleni fog). Amit én még jónak láttam, az egy jó kövér burbon vaníliarúd, mmmm.

Most először nem bántam, hogy bekrapált a szagelszívó.

Beleteszem ebbe a lébe a birset, és forrástól számított 8-10 percen keresztül majdnem készre puhítom. Itt alkalmaztam a technikát, amit egy 3 Michelin csillagos mestercukrásztól láttam a múltkor, Martha-nal, miszerint a birsek után sötőpapírral borítom a fazekat és nehezékként a lábosba süllyesztek egy kisebb tányért, így a sütőpapít-tányér páros végig az illatos fűszeres lében tartja a gyümölcsdarabokat. (A sütőpapír szerepével kapcsolatban csak tippjeim vannak.) Mindenesetre a technika nem meglepően beválik, ami az aromák átvételét illeti.

Ha félig megpuhultunk, szűrjük le a gyümölcsöt és tegyük félre.

Időben begyújtom a sütőtt 190 fokra, légkeverésre.

Amíg melegedik a sütő, a maradék ¾ cup cukrunkat a sóval karamellizálom. Tudom, hogy a sós karamell nagy divat, de nekem ezzel a nagy csipet sóval már átbillent a ló tulsó oldalára, legközelebb apróbb lesz az a csipet. Ez azonban ízlés kérdése.

Ha szépen barnára sziruposodott, leveszem a tűzről, és hozzáadom a vajat.

A vajas karamellt gyorsan a kikészített tatin tálba (jelen esetben ovális kerámia tál) kanalazom, elrendezem rajta a birseket, a gömbölyded, csinosabb oldalukkal lefelé (mert ugye a végén, ha kiborítottuk, ez lesz legfelelül). A maradék fél citrom levével öntözzük meg a birseket, én most hirtelen ötlettől vezérelve mandulával is megszórtam, illetve ha nagyon édesszájúak vagyunk, és aggódunk, hogy a gyümölcs alja nem lesz elég édes, itt most még szórhatunk rá még egy kis cukrot is.

Kinyújtom a tésztát a tál alakjára, jó vékonyra, és a betakarom vele a gyümölcsöket. Széleknél a gyümölcsök alá rendezgetem a tésztát, hogy itt-ott beleérjen a karamellbe, mert az a végén nagyon finom tud lenni.

190 fokon kb. 45 percig sütöm. Ha letelt az idő, kb. 10 perc után könnyedén ki lehet borítani, ha kicsit megbirizgáljuk késsel az oldalakat, ráhelyezünk egy tálat a sütőtálra, és hirtelen mozdulattal átfordítjuk. Ha makacskodna, kicsit csapkodjuk meg az immár fejjel lefelé álló sütőforma fenekét.

Langyosan a legjobb, amikor még puha a karamell, meg a tészta is, és a gyümölcs is meleg. Vigyázat! Tejszínhabbal borítva az élvezetek új dimenziójában találhatjuk magunkat.

Birs sambal – Birs a világ körül part II.

Ahogy azt már írtam, rengeteg birsem van, és az anyatermészettel versenyre kelve én próbálom hamarabb elpusztítani a kis konok gumókat. Lehet, hogy birstúladagolásom lesz, rubint árnyalatra színeződöm vagy engem is pihetakaró borít majd a végére, a mellékhatások nem ismertek. Egy már biztos: az, hogy sokat kellett belőlük viszonylag hamar feldolgozni, az ugyanolyan szívóssá tett, mint amilyenek maguk a sárga göröngyös labdacsok.

Ezúttal Dél-Ázsián keresztül Afrikába utazunk, de nem szaladok előre.

Mert mi is a sambal? A sambal legegyszerűbben megfogalmazva a salsa dél-ázsiai megfelelője.
Az indonéz, maláj konyha egyik meghatározó fűszeres szósza, általában chilivel, olajjal, citrus levével, barna cukorral, hagymával.

Hogy fokozzuk a nemzetköziséget, ez valójában egy dél-afrikai recept, melyet a maláj és indonéz ízvilág inspirált, és melynek eredetijét az indonéz ill. maláj rabszolgák hoztak magukkal az afrikai kontinensre.

Itt elakadtam egy pár pillanatra. Érdekes: Afrikából a rabszolgákat Amerikába vitték, a dél-ázsiaiakat meg Afrikába? Vajon milyen lenne ma Amerika, ha a dél-ázsiai rabszolgák érkeznek hozzájuk a keleti helyett a nyugati partra, és az afrikaiak maradnak helyben? Ez első blikkre logisztikailag egyszerűbb, mint az Afrika-Amerika útvonal. Pl. ha csak kulináris szempontból nézzük, valószínű, hogy a cajun konyha sem alakult volna ki, de az Észak-Dél háború sem lett volna és példának okáért Alex Haley nagy port kavart Roots-a is alapot nélkülözne. Még fájóbb, hogy jazz, blues, r&b, hiphop és rap műfajok sem azok lennének, amik (tiszteletlenség a kivételnek). Ha vicces lenne a téma, képzeletben új környezetbe helyezném Isaura megríkató történetét, de ezek komoly dolgok, úgyhogy visszafogom az idiotizmusom és a morbidhumoros énem. Senki ne kapja fel a vizet, nem viccelődöm a rabszolga-kereskedelmen és annak minden borzalmain, csak szabadjára engedtem a képzeletem a „mi lett volna ha” játékban.

És ha nem így lett volna, ez a birs sambal sem lenne. Bocsánat az offért, kicsúszott.

Na vissza a főzéshez, meg a sambalunkhoz. Eredeti recept Food and Wine-on lakozik, pontosan itt.

Birs sambal

Hozzávalók

2 ek. olaj (nekem mogyoró – most ez a kedvenc)
3-4 finom ra vágott fokhagyma
3 Thai chili, kimagozva, apróra szelve
Kb. 2 ujjnyi gyömbér frissen lereszelve
1 db kisebb vöröshagyma, finomra vágva
2 ek földimogyoró, apróra vágva (nekem most sajna kimaradt)
2 db birsalma, megmosva, kimagozva, apró kockákra vágva
2 ek lime lé (nekem 2 db kisebb lime kellett hozzá)
1 ek. barnacukor
1 tk só
1 ek. finomra vágott korianderzöld
1 ek finomra vágott mentalevél

Amit én még spontán hozzátettem: pár szem megmentésre váró bébikukorica (hogy ne másszon el a hűtőben) és ugyanilyen okokból fél kocka tofu.

Opcionálisan tálaláskor joghurt.

Felforrosított serpenyőbe öntjük az olajat, és közepes lángon puhára dinszteljük a hagyma, fokhagyma, chili és gyömbér keverékét (ne piruljon meg, mert kesernyés lesz!). Fontos, hogy minden nagyon finomra legyen aprítva, az a jó, ha szinte péppé szétfő az egész (kb. 4 perc).
Adjuk hozzá az esetemben nem létező mogyorót, és pár percig pirítsuk a pépesedő sambal keverékkel (kb. 3 perc).

Jöjjenek a birskockák, a bébikukorica és a tofu. Adjuk hozzá a lime-levet, a cukrot és a sót, és fedő alatt, néha megkevergetve, várjuk ki, míg a birs megpuhul (kb 4-5 perc). (Én éhes voltam, tehát a birskockák átmérője még az 1 centit sem érte el, hogy gyorsan megpuhuljon.)

Keverjük hozzá a zöldfűszereket, és elvileg készen is vagyunk.

Én így magában fogyasztva egy kis joghurtot kívántam rá, nekem így lett teljes, mert imádom a joghurt-koriander-menta triót, de ez már igazán egyén-és ízlésfüggő.

Megjegyzés: főfogás részeként, 2. számú köretként adnám, valamilyen natúrabb fehérjeforrás (csirkemell/tofuszelet) és valamilyen rizsköret mellé (pl. mazsolás).
Nem élte meg a másnapot, de eredeti, bébikukorica és tofumentes változatban tuti nagyon finom lehet összeérve, hidegen is.

Milánói Peck (egy tökéletes nap krónikája)

Egy tökéletes nap tökéletes csúcspontja. Milánó nagy múltú és nagyhírű gasztro-intézménye a Peck. Boltnak nem minősíteném le, ez annál több. Aki Milánóban jár, ki ne hagyja.
A Dómtól kb. 5 perc kényelmes séta (ha nem az új tűsarkú csizmában mész, kevesebb).
Annyi a látnivaló, hogy legalább annyi időt szánjunk rá, mint a Dóm megmászására.

Kánoán, minden, ami talján szemszájnak ingere, ahol minden ételpult minimum 20 méter, sajtok, kenyerek, tészták, halak, húsok, édességek, friss készételek, gyümölcsök-zöldségek, olajak, szószok, hmmmmmmmmm. Ja, és a leghátsó szegletben kezdődik a szentély: a gingantik nyitott konyha, ahol vagy 20 szakács + kuktaseregek sürögnek forognak: minden itt készül hátul. Fantasztikus. Csak fényképezni nem szabad. Még jó, hogy trükkös egy kamerám van. De az álcázott üzemmódban fotózás is elegendő arra, hogy valami hangulatot hazahozhassak.

Ha szerencsésebb vagy, mint én, az emeleti bisztróban asztalnál is el lehet költeni egy, a földszinten készített finomságokból álló finom ebédet. Ebédidőben készülj fel egyórás várakozásra, vagy foglalj előre. Nekem marad az elvitelre, selyempapírba csomagolt, piros masnival átkötött csomagocska, az utcán az első vastagabb betontömb vagy lépcső, és jó eséllyel életem egyik legfinomabb ricottás-spenótos tésztája.

Ha kézipoggyásszal utazunk a repülőn, ne vegyünk a csábító citromhéjas olívaolajból, mert a dög biztonságiak úgyis elveszik, és látva a kukában landolva, ettől zokoghatnékunk támad, ami semmiképp sem mondható a nap méltó befejezésének. (…annnyira amatőr vagyok!!!)


Ja, a tökéletes nap.

09:00 - Reggeli séta a Parco Sempione-ban, közben reggelire az egyik kis pékségben vásárolt olívabogyós kenyér (nem focaccia, mert inkább pizzatésztaszerű, és kb 30x3cm fomátumú…azóta is kutatom, mi a neve, valaki nem tudja?).

10:00 – Cappuccino a park közepén található kisbüfében. Napfürdőzés a kerthelységben.

10:30 – Nyit a La Triennale, ami a szomszédban, még a parkon belül található, és a számomra oly kedves modern művészeteknek ad otthont. Az olasz dizájn remekeit felvonultató örökkiálíítás még nem nyitott meg, csúsznak, de állítólag még novemberben elkészül. Akkor azt majd máskor. Helyette az Anisettanta kiállítást ajánlják, és milyen jól teszem, hogy rájuk bíztam magam. Igen szórakoztató gyűjteményt, ahol a 70-es évek nosztalgikus emlékei támadnak minden centiméteren. Hiába fókuszál az olasz hetvenes évekre, nem is gondoltam volna, hogy ennyi hasonlóság van köztünk.

12:30 – igen, a hetvenes évek jól beszippantott, mondom, hogy jó kiállítás…:) Irány a Dóm! A kedvencem, ami a katolikus egyház szent építményeit illeti. Valahogy elakasztja a lélegzetem. Lenyűgöz a hangulata, mint semmi más dómé, katedrálisé. Valami földön túli, misztikus energiát érzek, eddig csak ott, és megint. A dómba lépve érdemes a lábunk elé nézni. A csillagjegyek egy asztrológiai sztráda mentén: a kőpadló díszítőjegye jelzésértékű. Csendben, diszkréten emlékeztet arra, hogy szentegyház és csillagtudomány régen nagyon is kéz a kézben járt.

13:30 – A világ tetején! Nem olyan fárasztó megmászni a dómot, hogy az unalmas liftet válasszuk. És az élmény, ami a tetőn vár minket, minden erőfeszítést kárpótol!

14:00 – Látogatás a Peck-be, hely hiányában ebéd a díszes csomagocskából, egy betontömböl megülve.

14:30 – Klasszikus cappuccino-újság kombó egy kávézó utcafrontján, távolabb a nagy turistaforgatagtól.

15:30 – Ez itt Milánó, a divat fővárosa! Senki se gondolja hogy majd pont én pont nem ugrom be egy-két boltba! Óriási tömeg, szombat délutáni forgatag, de azért sikerül pár remek darab begyűjtése. A kedvenc fogásom a legkisebb is egyben: egy gyönyörű Bugatti pénztárca potom áron, egy véletlen talált designer outletből. Régóta kerestem a mostani darabom utódját, ez szerelem volt első látásra. Mondtam már, hogy gyönyörű?

18:30 – irány a reptér és haza.

23:00 - Több mint naivitás volt a részemről, mikor azt gondoltam, hogy szombat éjjel még a budapesti éjszakában is megpördülök. Helyette hópityipűűű, három perccel a berakott film (About Schmidt) kezdete után.

Birs curry - Birs saga nr1

Dobálózhatnék vele, annyi birs szakadt rám. Úgy egy hónappal ezelőtt, otthon láttam egy rakattal , és megemlítettem, hogy egy pár szemet majd vinnék, kísérletezni. Erre mikor a bátyám legközelebb felugrott, anyukám kapott az alkalmon, és egy teljes kosárnyival küldött vele. Háh! A furfangos mindenit! Én csak egy pár szemet kértem, erre ő meg, mivel ki sem lát a birshalmok közül, rám sóz egy seregnek is elegendőt. Örülök én, csak hát korlátozott a kapacitásom. Megbirkózunk vele, ha a fülemen jön ki, akkor is.

Szal több, mint egy hónapja nyomaszt a sorsuk, kerülgetem, szemem sarkából figyelem a kosarat, és töröm a fejem, mit is, mit is… Először is konstatálnom kell, hogy a birs türelmesen megvárja, míg megszülöm méltóbb sorsát. Rendkívül ellenálló, konok egy gyümölcs, az elmúlt egy hónapban egy pár szemnyi veszteségtől eltekintve mind tartják magukat.

De mi a fenét kezdjek velük? Ugye van a birsalmasajt, de abból anyukám annyit csinált, hogy ha arra szottyan ritka kedvem, majd kérek tőle. Meg amúgy is, abban semmi új, felfedezni való nincsen. Sósat szerettem volna. Valami keleties, egzotikus édes-sós étel lelkének nagyon is el tudtam volna képzelni a birsalmát, úgyhogy nekiláttam kutatni. Ismerik egyáltalán a gyümölcsök hamupipőkéjét arra távol, délen, keleten?

Jó pár órám ráment, de sikerrel jártam, ismerik, létezik, sósan is! Találtam jó pár érdemes receptet, és további pár óra elteltével létrejött a Kedvencekben a birs mappa, amibe az emlékezésre feltétlenül érdemes, reális számú ötletek kerültek.

Ma délután nagy hirtelenséggel tört rám az 'itt az idő, most vagy soha' hangulat. Mivel konstans India láz van, a debütáló performansz ebből a gyűjteményből ez a birs curry lett.

Eredeti recept innen, garnélarákkal, amit alapból tofura helyettesítettem, de pont ugyanannyit, ugyanakkor és ugyanúgy tettem bele, azaz ha más szereti a shrimpet, Ctrl+H, Csere: tofu, mire: garnéla.

Véjtvacsereknek jó hír, hogy a Cooking Light receptgyűjteményéből való, kalóriaszegény étel.

Mellesleg meg szerintem eszeveszettül izgalmas, meglepő és finom. Apró részletekben szokás szerint mentem a saját fejem után, így alakult.

Birs curry
2-3 személyre


2 ek földimogyoróolaj (vagy bármi, nekem most ehhez volt kedvem)
2 db kisebb birsalma, vagy 1 nagyobb
3/4 cup zöldség alaplé (vagy húslé), 1/3-2/3 arányban lesz felhasználva)
1 közepes fej vhagyma, finomra vágva
1 friss, reszelt gyömbér
1 apróbb vörös chili paprika, felaprítva
1-2 finomra vágott fokhagyma
1 ek curry
1 cup, vagy kb 200 ml paradicsompép (konzerv is lehet, nekem volt eltett saját szósz, azt preferáltam)
1 db apróra vágott sárga paprika (most TV, de eredetileg 1-1 piros és sárga kaliforniai ról szól a recept)
3ek mazsola megmosva
fél doboz tofu, felkockázva
1 ek víz
1 tk étkezési keményítő
1 doboz joghurt
só
bors

friss petrezselyem

korianderzöld
köretnek rizs


A recept germán-barát, svájci stopperórával méri az egyes etapokat, ettől az életben, a tényleges viszonyokat figyelembe véve, természetesen el lehet, javítok, mindenki el fog térni. Ellenben vicces, ezért így hagytam.

A birssel kezdünk. Folyóvíz alatt megszabadulunk a szőrétől, aztán az almához hasonlóan megválunk a magháztól, és feldaraboljuk apróbb, úgy fél ujjnyi kockákra.

Az olajat a felhevített wokba öntöm, majd közepesen erős fokozaton 3 percig pirítom a birsalmát.
Hozzáadom a zöldséglé harmadát és a hagymát, és 12 percig hagyom főni. Nekem jóval hamarabb elfőtt a leve. A germánlelkületűek és hardcore szűzek vélhetően itt kezdenek el zaklatottak lenni, mi ne legyünk, pici vizet öntöttem utána, mert megítélésem szerint a birsnek kellett még az az extra puhulás.

Adjuk hozzá a reszelt gyömbért, chilipaprikát és a fokhagymát, és pirítsuk 1 percig.

Jöhet a currypor, további 1 percig pirítva.

Hozzáadom a maradék zöldséglevet és a paradicsomszószt. Ha felforrt, lejjebb veszem a fokozatot, és 15 percig hagyom főni. Kb. a 10. percben hozzáadom a paprikát és a mazsolát.

Hozzáadom a tofut, további 4 perc.

Míg főnek a tofukockák, összekeverem a vizet a keményítővel, majd a krémesre kevert joghurttal elvegyítem, az egészet sózom, borsozom; ha letelt a 4 perc, tüstént a currybe keverem.

Ha eddig nem tettük volna, most kóstoljuk meg, és sózzuk, ha szükséges, ill. mehet bele egy kis barna/nádcukor is, ha édesebben szeretjük, ez igazán egyéni ízlés dolga, én tettem bele.

Rotyogástól számított 1 percig, folyamatos kevergetés mellett hagyom sűrűsödni.

Az eredeti receptből nekem hiányzott a friss zöldfűszer, így fél-fél maréknyi petrezselymet és koriandert is szórtam bele, itt, a legvégén.

Főtt rizzsel tálalom.

Guten Appetit Damen und Herren.

Kezdődik a focimeccs, mennem kell. Bundesliga helyett Primere División, Bayern helyett Real, nesztek nektek stopperóra, muhaha.

Ja, tényleg finom, de sokkal nem lettem beljebb, ami a mennyiség pusztítását illeti. Kell találnom sürgősen egy olyan receptet, amihez nem két darab, hanem 5 kiló a mennyiség…

Gondoltam chutney-ra, lesz sambal is talán, meg töltött birs is, de szívesen fogadnék minden ötletet, mert az időm, illetve a birsek ideje is lejár egyszer, attól tartok hamarosan.