Töltött articsóka

Nem mindennapokra, inkább egy mindennap különlegessé tételéhez.
Régóta tervezem már elkészíteni, az egyik tanfolyamon tanultam, és egyértelműen az idei ősz bajnoka, ami a gasztronómiai felfedezéseimet illeti.

Amolyan szívet-lelket melengető, ráérős, mártogatós-tunkolós étel, mely kellemes beszélgetések és egy finom, száraz rozé mellé kiváló társ, de komolyabb menük előételének is ideális választás.

Nagyon szorított már az idő, hiszen az articsóka szezonja az ősz és a tavasz, úgyhogy mikor leesett az első hó, bevallom, egy kicsit meg is ijedtem, hogy erre az évre bebuktam a projektet. Azt is töredelmesen bevallom, hogy nyár végén megfogadtam, articsókát otthon, én, soha többet nem, mert maszatos, mert egyszerűen nem nyújt annyit, ami megérné a vele való babrálást.

Korai, meggondolatlanul mamlasz kijelentés volt. Mert:
1. Ha főtt állapotában tisztítjuk, máris negyed annyi a maszat vele, mintha nyersen ugrunk neki. Ezt most már tudom. A negyedannyi macera pedig pont annyi, ami még nekem is tűréshatáron belül van.
2. Eme konkrét fogás okozta ízorgia egyenes úton kvalifikálja az articsókát a repertoáromba.

Eredeti receptet James McClure jegyzi, ez egy ízlésem szerint finomított változat.


Töltött articsóka
2 személyre

2 db közepes articsóka
125g zsemlemorzsa (4 szelet pirított toastkenyér, akár teljeskiörlésű bio tönköly, stb.)
50g eidami sajt (Pannónia)
50 g grana padano vagy parmezán
40ml olívaolaj
1-2 gerezd fokhagyma
1 marék petrezselyem
fél evőkanál oregánó
1 kk kakukkfű
10-15 szem fekete/zöld olivabogyó vegyesen
1-2 db citrom
1 pohár joghurt/tejföl/majonéz
só
bors

Hideg vízben mossuk meg az articsókákat, vágjuk le a szárukat, és skalpoljuk kb. a felső negyedénél (ld. kép). A külső levelek éles csücskeit is vágjuk le, hogy később ne okozzon nyolc napon belül gyógyuló sérülést. Kés helyett nekimehetünk ollóval is, sokkal energiatakarékosabb megoldás. (Őőőő, ha valaki teljesen új a témában, articsóka feldolgozása for dummies egyértelmű instrukciókkal, rendkívül informatív, képekkel illusztrált formában pölö itt. Különbség, hogy itt a végén szedik ki a hajat, ez nem túl jó ötlet, pláne, ha tölteni szeretnénk, de ezt leszámítva szerintem remek forrás.)


Ha megvagyunk, ültessük egy ujjnyi vízfürdőbe, locsoljuk meg fél citrom levével, picit sózzuk, és letakarva sütőben pároljuk elő (180 fokos, légkeverés). Az, hogy meddig kell párolni, az az articsóka korától, állapotától, méretétől függ. Tehát indítsunk 35 perccel, aztán tegyünk próbát.

Akkor jó, ha a külső levelet könnyedén ki lehet szakítani. Bár az eredeti recept sütőt említ, opcionálisan fazékban is párolhatjuk, ugyanúgy citromos-sós vízben. Főzési idő nagyjából ugyanígy alakul, de tapasztalatom szerint talán szebben puhul. Legközelebb én személy szerint visszatérek a fazekas változathoz, kiváncsi vagyok, úgy milyen lesz. Valszeg just as good.

Miközben puhul a zöldség, elkészítem a tölteléket.
Ha nincs zsemlemorzsa, márpedig nekem legeslegritkábban szokott lenni, aprítsunk fel pár szelet toastkenyeret. Olajon pirítsunk meg egy-két nagyon finomra vágott fokhagymát, és erre öntsük rá a kenyérkockákat. Az aranybarnára pirult krutonokat ledaráljuk, és készen is van a fokhagymás zsemlemorzsa. Szórjunk az aprítóba friss fűszernövényeket is, én most kakukkfüvet, oregánót és egy fél marék petrezselymet használtam.

A zsemlemorzsát öntözzük meg bőségesen olívaolajjal, adjuk hozzá a nagyon finomra vágott olívabogyókat, a lereszelt sajtokat (én most Pannóniát és Grana Padanot használtam, de lehet, csak ez, csak az, vagy bármi, ahogy kedvünk tartja), sózzuk (óvatosan, mert az olívabogyók is elég sósak), borsozzuk. Egy pár csepp citromlé sem fog neki ártani, én imádom a petrezselyem-citrom kombót, szóval éltem a lehetőséggel.

Ha az articsóka megpuhult (nyugi, ez makacsabb példánynál akár 50-60 perc is lehet), vegyük ki. Jön a maszatos meló. Az articsókának szőrös a szíve, de könnyen megszelídíthető, párolt állapotában a kis hajak könnyedén eltávolíthatóak. Teendő: feszítsük szét a leveleket és a zöldség közében egy kanállal körkörös mozdulatokat téve vájjuk ki a hajat. Csak a szíven, vagyis a talapzaton van haj, szóval pár vájással némi gyakorlat után már könnyen fog menni.

Most végre van egy üreges articsókánk, amit rögtön meg is lehet tölteni a zsemlemorzsás töltelékkel. Gyömöszöljük jól az üregbe, és tegyünk a külső levelek közé is, egészen a tövekig; a lényeg, hogy jusson minél több zugba a finom töltelékből.

Locsoljuk meg a maradék olívaolajjal a tetejét, és pár milliméternyi vízbe ültetve tegyük vissza a sütőbe. Letakarva, 190 fokon süssük úgy 8-10 percig. Kapjuk ki az alufóliát, és további kb. 2 perc alatt grillezzük pirosra a tetejüket.

Miközben várakozunk, dobjuk össze a mártogatóst. A lényeg, hogy citromos-petrezselymes legyen, innentől kezdve ízlés/szokás/önmegtartóztatás kérdése a zsírszázalék. A fél marék petrezselymet és kb. egy fél citrom levét (ízlés kérdése az arány) adhatjuk tiszta majonézhez (igen finom tud lenni), vagy lazíthatjuk kis tejföllel, de esetemben a szerényebb joghurtos változat is istenien bevált, mivel éppen ráfogyóban vagyok a karácsonyi habzsidőzsire (zseniális taktika). Sózzuk, borsozzuk, kész is van.


Fogyasztása:
Tálaljunk mindenkinek 1 darabot, vagy rakjuk középre és csipegessük közösen/párban. Lényeg, hogy langyosan tegyük az asztalra, amikor a levelek már kézzel könnyen megfoghatóak és letépkedhetőek. A leveleknek általában a töve puha és húsos, ez a rész a fogyasztható. Kívülről befelé haladva egyenként tépkedjünk, és az ehető részt mártogassuk a szószba.

Egyszer csak eljön az a pont, hogy elfogynak a levelek (amik befelé haladva egyre zsengébbek és kisebbek). Az a legjobb az egészben, hogy itt még nincs vége az élvezeteknek, sőt, a lényeg, a legfinomabb még csak most jön!
Ugyanis ha jól dolgoztunk, a végére csak egy zsenge korong marad a tányérunkon: az articsóka szíve. Erre pakoljuk a maradék tölteléket, meg jó sok finom szószt, kortyoljunk rá még egy kis rozét, és élvezzük ki a finom falatok nyújtotta különleges pillanatokat.


Kiegészítés:
1. Előre szólok, hogy a mártogatós nagyon eteti magát, rutinos versenyzők rögtön legalább dupla adagot készítsenek belőle.
2. Brutál illatokra lehet számítani, farkaséhesen nekikezdeni önsanyargatóan nagy hiba.
3. Juteszembe a franciák mártogatósnak citromos vajas mártást készítenek, nekem az egy kicsit túl tömény, különös tekintettel az aktuális, karácsonyi zabálásokat megelőző diétámra.

Karácsonyi Pralinék: chilis-narancsos bonbon és vaníliás trüffel

Alább a pralinétanfolyam tapasztalatai és kézzelfogható eredményei.

Tapasztalatok

Ezek itt az eredeti, manufaktúrás receptek (Rózsavölgyi csokoládé manufaktúra saját receptjei), amik professzionális alapanyagok segédletével készülnek. A tejszín miatt 1 hónapunk van elpusztítani, ami ugye nem egy nagy kihívás, inkább csak akkor hasznos info, ha ajeszba készül, és jó előre tervezzük megcsinálni.

A recept első blikkre barátságtalanul hathat, de nekem mindenki elhiheti, nem olyan bonya, és óriási örömet szerezhetünk vele azoknak, akiket a legjobban szeretünk (és akik majdnem legjobban a hasukat szeretik).

Mennyiségek

A germán precizitással, grammra megadott mennyiségeket nem árt betartani, de saját tapasztalat, hogy nem történik semmi, ha +/- pár grammal elcsúszunk.


Technika

Kulcsfontosságú a maximális siker érdekében: a tejszín és a z olvasztott csoki megfelelő, alapos összevegyítése.

1. szabály: lehetőleg mindkettő legyen 45 fok körül
2. szabály: a csokiba menjen a tejszín, apránként, merőkanalanként, mindig alaposan, krémesre elkeverve. Ha nem így tesszük, kevésbé lesz szemrevaló a csokimassza töltelék (göröngyös/túrós lesz). De nyugi: bárhogy is alakuljon, az íze finom lesz, és a végén csokival vonjuk be, tehát nem tudom, ki hogy van vele, én személy szerint inkább esztétikai kérdésnek, mintsem überparaként élem meg.


Alapanyagok

Pár szó a szokatlan invert cukorról és glükózszirupról, amik csak hallásra ijesztőek, igazából nagyon is felhasználóbarát cukor-termékekről van szó.

* Az invert cukor nem gyakori vendég az átlagos háztartásban, és lényegében folyékony cukrot jelent. Olyan állaga van pont, mint a méznek, és ezért helyettesíthető is mézzel, csak akkor mézaromája lesz a pralinénak. Ez akár izgalmas is lehet, ha pölö egy olyan karakteres fajtát választunk, mint a gesztenyeméz, de ha semlegesebb ízhatást szeretnénk, válasszunk egy kevésbé karaktereset, mint pl. vegyes virágméz.

* A glükóz szirupot a trüffelnél nem tudjuk kikerülni, mert ez a nagyon sűrű, ragasztó-állagú massza felel a trüffel kemény, mégis krémes töltelék állagáért.
Sajna ez is csak nagy kiszerelésben kapható, viszont megéri rá beruházni, ha tényleg eredeti pralinéra vágyunk. Illetve ha valaki tudja, mivel lehet helyettesíteni, akkor pls let me know.

* Csoki: legyen minél jobb minőségű. Csak azt tudom mondani, amit nekem tanítottak, azaz minőségi praliné 60%-nál kevesebb kakaótartalmú csokiból nemigen készülhet. Hogy azután mit használunk, az egyéni ízlés, pénztárca (!), hangulat, stb. kérdése.

Ja, a csokibevonat mindig szimplán megolvasztott színtiszta csokoládé.


Bónusz: kreativitás, fantázia

Végezetül fontos, hogy ezek alapreceptek, de lehet bolondériázni mindenféle módon. Chili/narancskivonat helyett használhatunk bármi más aromát is, lehet mogyorót/mandulát, akármit tenni a krémekbe, és úgy dolgozni vele tovább, whisky, narancslikőr, bailey’s stb is mehet beléjük módjával, és a díszítéskor is lehet vadulni, nem kötelező a kakaóba forgatás sem, határnak csak a fantáziánk szab határt. Készíthetjük személyreszólóan, hangulatunk szerint, és számomra ez az alkotószabadság benne a különösen szép.

Mindenkinek sok sikert!

***

Chilis bonbon narancskivonattal
(Jobb oldali, kb. 50 db)

Töltelékhez:
131g tejszín
8g ancho chili
67g invert cukor
1,5ml narancskivonat
280g legalább 60%-os csokoládé (jelen esetben 66%-os Amadei Toscano Black)
67g vaj

Bevonathoz:
Amedei toscano Black 66% csokoládé
Díszítéshez magvak, bármi, kedvünk szerint

A tejszínt az invertcukorral felmelegítjük és megáztatjuk benne a chilit kb. 20 percig. Az ancho chiliről annyit érdemes tudni, hogy egészen enyhe, és kifejezetten erős gyümölcsös (nekem aszalt sárgabarck jutott róla eszembe) aroma jellemzi.

Közben felmelegítjük a csokoládét 45 fokra, és ehhez keverjük a szintén 45 fokra lehűlt tejszínt. A lényeg, hogy a csokiba apránként keverjük a tejszínt, merőkanalanként, és mindig krémesre keverjük el az újabb adagot, mielőtt újabb tejszín érkezne a masszába. Ez biztosítja azt, hogy a csokimasszánk ne darabos, hanem szép krémes, homogén állagú legyen. Belekeverjük a narancskivonatot és a szobahőmérsékletű vajat.

Kiterítjük a egy alacsonyfalú tepsibe (sütőpapírt nem árt alá tenni), kb 8 mm az ideális, de ízlése válogatja. Ez napig állni hagyjuk.

Másnap egy réteg olvasztott csokival bevonjuk a tetejét (ami később az alsó bevonatként szolgál majd. Ha megszáradt (pár perc), felszeleteljük pralinéméretűre, és a kockákat a felolvasztott bevonat csokiba mártjuk (egyszerűen felolvasztjuk a csokit, semmi trükk, hő-méricskélés). Ha díszíteni szeretnénk, azt most és gyorsan tegyük. Sütőpapírra vagy jól kifeszített follpackra tegyük száradni, kb. 5 perc múlva már dobozolható is.

***

Vaníliás trüffel
(Kb. 100 db)

Töltelékhez:

260 g tejszín
0,5 rúd vanília
40g glükóz
420g legalább 60%-os csokoládé (jelen esetben 66%-os Amadei Toscano Black)
50g invert cukor
100g vaj

Bevonathoz:
Pl. Amedei toscano Black 66% csokoládé
És kakaópor vagy bármi más, amibe forgatni szeretnénk (tört magvak, kókusz, bármi)

A tejszínt felforraljuk, beletesszük a vaníliát. Ha kihűlt, fóliával letakarjuk, és estére a hűtőben hagyjuk ízesedni. Másnap a vaníliarudat kivesszük, és a tejszínt a glükózsziruppal elkeverjük.
Megmelegítjük közben a csokoládét is, és a 45 fokos csokit a 45 fokos tejszínnel összekeverjük, ugyanolyan apránként, tejszínt a csokiba technikával, mint a chilis bonbon esetében tettük. Belekeverjük az invert cukrot, utána a szobahőmérsékletű vajat, és jól kikeverjük. 2 óra múlva nyomózsákkal kis gömböket formálunk belőle egy sütőpapírral takart tálra, és egy napig állni hagyjuk.

Másnap az olvasztott csokiba mártjuk, majd rögtön utána belehempergetjük a kakaóporba (vagy amibe szeretnénk). Eredmény: randa és szabálytalan, trüffel gomba kinézet. Innen ered a neve is. Nekem ez eddig nem esett le, bár ez lehet, hogy csak engem minősít. Ja, kb 5 perc, és csomagolható.

Thai kókuszos curry leves

Spontán vasárnapi szülői vizit. Épp nekiálltam egy gyors thai kókuszos curry levesnek, még pont volt idő gyorsan megtriplázni az adagot.

Nagyon hálás egy leves, mert pár perc alatt megvan, zéró tálentum igényeltetik hozzá, és a kókusz egzotikus selymessége hiphop 30 fokkal melegebb tájakra penderít. …ennek van értelme? Mindegy, ha Tóth Árpád Körúti hajnalában „Egy kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő”, akkor végül is ez is leírható ill. megérthető. (Egész vers itt. Szeretem, ez meg a kedvenc sorom, annyira zseniális. Egyébként a versektől annyira nem esem hanyatt, ő a kivétel.)

Na de a leves.

2 ujjnyi gyömbért és 2 gerezd fokhagymát lereszelek, hozzá most egy lilahagymát vágtam nagyin finomra, majd mogyoróolajon közepes lángon megdinszteltem az egészet. Aki akar, tehet bele chilit is, anyukám miatt most ez kimaradt.

A Thai zölségkeveréket és a maradék bébikukoricákat, valamint a maradék tofut is spontán beleszóróm a wokba, picit pirítom, majd 1 nagy púpos evőkanál curry-t is belekeverek. Pirítom még max kettő percig, aztán 1 deci kókusztejjel, kb. 4 dl zöldség alaplével és 1 deci tejjel felöntöm, sózom, és felforralom.

Sűrűbbnek szeretem, így egy csapott evőkanál keményítőt 2 kanál hideg vízzel elkevertem és ezzel egy icipicit még sűrítettem rajta.

Legvégén jöhet bele egy kis finomra vágott koriander zöld, és ha meredeknek is hangzik, egy egészen kevés (konkrétan harmadnyi) lime levét is belecsepegtetem, csak hogy éppen érezni lehessen egy kis savanykásságot (nem hülyeség ez a thai 'négy alapíz' szabály).

Feltétnek falafelt pirítottam és tálaláskor dobtam 2-2 darabot minden tálkába, kísérőnek pedig finom Feind olaszrizlinget kortyolgattunk.

Desszert adott volt: a birs tatint betoltam melegedni a sütőbe, hogy megint picit megpuhuljon a vajas karamell, és langyosan, tejszínhabbal szervíroztam. Olyan hálás egy közönség az én drága drága éccsanyám és éccsapám!!! Mind befalták. Ezért érdemes...

Birs Tarte Tatin és sós karamell – Birs a világ körül part III.

Nem vagyok egy kifejezetten sütis, de 10 darab birs kell a receptbe!!! (Nekem ugye sok van - ld. előző kettő poszt - és azon dolgozom, hogy mihamarabb elfogyjon, a lekvár bevetése nélkül.) Eddig minden recept 2, max három darabokat ír elő, ilyen ételek mellett még a karácsonyi menü is birsre épülne, szal a 10-es számot látva nem volt kérdés, Martha az én emberem. Egyébként meg viccet félretéve a tarte tatin-t már régen tervezem, szilvával szerettem volna, de az valahogy elmaradt.

A francia tatin sütemények jellemzője, hogy fejjel lefelé sülnek, és a rendszerint vékony tésztaréteg alatt, vajas karamellben sül puhára valamilyen gyümölcsös réteg. Mikor kész, kiborítják a formából, és még melegében elkanalazgatják.

Az itteni recept eredeti változata az első magyar űrturista barátnőjétől, a K-Mart áruházlánc háztartás-részleg polcait domináló márkacsoport tulajdonosától, és leszámítva azt a kis adócsalási botrányt, a ’Tökéletes amerikai háziasszony’ minőségében példát statuáló - média és merchandising mogul - Marta Stewart-tól származik.

Csak a végeredményt kanalazva találtam rá az alábbi, legalább ugyanolyan izgalmasnak ígérkező változatokra. A vörösboros időigényesebb, de különösen megmozgatta a fantáziámat, így ha legközelebb rámszakad egy zsák birs, tuti ezzel kezdem.

Tarte tatin Mazsolás-vörösboros birssel

Egészségkímélőbb, reform változat meg itt, bónuszként rengeteg info a gyümölcsről, történetéről stb.

Pölö tudtad, hogy a birsalma Aphrodité kedvenc gyümölcse volt? (Én nem.) Így jutunk el oda, hogy ez a kis szőrös, bibircsókos, kukacos gumó tulajdonképpen egy érzéki, hogy tovább menjek, egyenesen szexi gyümölcs. (Egyébként ha a belső/végső szépség számít, akkor alá is írhatom.)

Birs Tart Tatin
8 személyre

Gyümölcsös réteghez:
1 és 3/4 cup cukor (én barnát használtam)
2 db citrom
10 db kisebb/közepes birsalma
Nagyobb csipet só
2 ek. vaj
liszt a tésztalapításhoz
inventíve egy kis mandula

Tésztához (amit Pate Briséenek hívnak és azt leszámítva, hogy őrült elegánsan hangzik, lényegében mezei pitetészta, azaz ha van jól bevált saját recept, csinálhatjuk nyugodtan azzal).

· 1 1/4 cup liszt (nekem 2x átszitált teljeskiőrlésű)
· 1/2 tk só
· 1/2 tk cukor
· 1/2 cup margarin, hidegen, felkockázva
· 1/4 - 1/2 cup jéghideg víz
· inventíve twistként egy kis nagyon finomra vágott friss rozmaring

Nos. Kezdjük a tésztával, mert annak még legalább 1 órát hűlnie is kell.

Lisztet, cukrot, sót, rozmaringot (ez utóbbi opcionális!) elkeverem, majd belemorzsolom a hideg vajat, és az egészet kicsit összedolgozom. Jöhet a jéghideg víz, lassan adagolva. Cél egy jól összeállt, keményebb tészta, ami a gyúrás legvégső fázisában már nem ragad a kezünkhöz.

A kapott gömböcöt lapítsuk kicsit ki (így hamarabb lehűl), és letakarva tegyük a hűtőbe legalább egy órára. Ne aggódjunk, 10 db birsalma meghámozása, kimagozása és kukactalanítása remekül lefoglal majd ez idő alatt.

Álljunk is neki a birseknek.

Toljunk egy széket a fenekünk alá, eltart egy darabig.

Hát én nem tudom, hogy Marthanak milyen birs nő a kertjében (nő neki, mondta, mikor birsalma levest főzött, ilyen is lesz asszem nálam is, mert alapanyag az van), az én bioöko kukac- és göröngybarát termésemet félbevágva kimagozni lehetetlen. Hámozni is kihívás, de hogy ne törjön darabokra a félbevágott birs magozás közben, az lehetetlen. Szóval bármilyen guszta is az eredeti recept képén, én nem bírtam velük, nem olyan lett. Attól még szép. Szerintem.

Ha megvagyunk a birsekkel, 10 cupnyi vizet melegítsünk egy lábosban, öntsünk bele 1 cup cukrot, reszeljük bele fél citrom héját (én kicsit túlszaladtam, nem ártott neki), és másfél citrom levét (a maradék fél citrom még kelleni fog). Amit én még jónak láttam, az egy jó kövér burbon vaníliarúd, mmmm.

Most először nem bántam, hogy bekrapált a szagelszívó.

Beleteszem ebbe a lébe a birset, és forrástól számított 8-10 percen keresztül majdnem készre puhítom. Itt alkalmaztam a technikát, amit egy 3 Michelin csillagos mestercukrásztól láttam a múltkor, Martha-nal, miszerint a birsek után sötőpapírral borítom a fazekat és nehezékként a lábosba süllyesztek egy kisebb tányért, így a sütőpapít-tányér páros végig az illatos fűszeres lében tartja a gyümölcsdarabokat. (A sütőpapír szerepével kapcsolatban csak tippjeim vannak.) Mindenesetre a technika nem meglepően beválik, ami az aromák átvételét illeti.

Ha félig megpuhultunk, szűrjük le a gyümölcsöt és tegyük félre.

Időben begyújtom a sütőtt 190 fokra, légkeverésre.

Amíg melegedik a sütő, a maradék ¾ cup cukrunkat a sóval karamellizálom. Tudom, hogy a sós karamell nagy divat, de nekem ezzel a nagy csipet sóval már átbillent a ló tulsó oldalára, legközelebb apróbb lesz az a csipet. Ez azonban ízlés kérdése.

Ha szépen barnára sziruposodott, leveszem a tűzről, és hozzáadom a vajat.

A vajas karamellt gyorsan a kikészített tatin tálba (jelen esetben ovális kerámia tál) kanalazom, elrendezem rajta a birseket, a gömbölyded, csinosabb oldalukkal lefelé (mert ugye a végén, ha kiborítottuk, ez lesz legfelelül). A maradék fél citrom levével öntözzük meg a birseket, én most hirtelen ötlettől vezérelve mandulával is megszórtam, illetve ha nagyon édesszájúak vagyunk, és aggódunk, hogy a gyümölcs alja nem lesz elég édes, itt most még szórhatunk rá még egy kis cukrot is.

Kinyújtom a tésztát a tál alakjára, jó vékonyra, és a betakarom vele a gyümölcsöket. Széleknél a gyümölcsök alá rendezgetem a tésztát, hogy itt-ott beleérjen a karamellbe, mert az a végén nagyon finom tud lenni.

190 fokon kb. 45 percig sütöm. Ha letelt az idő, kb. 10 perc után könnyedén ki lehet borítani, ha kicsit megbirizgáljuk késsel az oldalakat, ráhelyezünk egy tálat a sütőtálra, és hirtelen mozdulattal átfordítjuk. Ha makacskodna, kicsit csapkodjuk meg az immár fejjel lefelé álló sütőforma fenekét.

Langyosan a legjobb, amikor még puha a karamell, meg a tészta is, és a gyümölcs is meleg. Vigyázat! Tejszínhabbal borítva az élvezetek új dimenziójában találhatjuk magunkat.

Birs sambal – Birs a világ körül part II.

Ahogy azt már írtam, rengeteg birsem van, és az anyatermészettel versenyre kelve én próbálom hamarabb elpusztítani a kis konok gumókat. Lehet, hogy birstúladagolásom lesz, rubint árnyalatra színeződöm vagy engem is pihetakaró borít majd a végére, a mellékhatások nem ismertek. Egy már biztos: az, hogy sokat kellett belőlük viszonylag hamar feldolgozni, az ugyanolyan szívóssá tett, mint amilyenek maguk a sárga göröngyös labdacsok.

Ezúttal Dél-Ázsián keresztül Afrikába utazunk, de nem szaladok előre.

Mert mi is a sambal? A sambal legegyszerűbben megfogalmazva a salsa dél-ázsiai megfelelője.
Az indonéz, maláj konyha egyik meghatározó fűszeres szósza, általában chilivel, olajjal, citrus levével, barna cukorral, hagymával.

Hogy fokozzuk a nemzetköziséget, ez valójában egy dél-afrikai recept, melyet a maláj és indonéz ízvilág inspirált, és melynek eredetijét az indonéz ill. maláj rabszolgák hoztak magukkal az afrikai kontinensre.

Itt elakadtam egy pár pillanatra. Érdekes: Afrikából a rabszolgákat Amerikába vitték, a dél-ázsiaiakat meg Afrikába? Vajon milyen lenne ma Amerika, ha a dél-ázsiai rabszolgák érkeznek hozzájuk a keleti helyett a nyugati partra, és az afrikaiak maradnak helyben? Ez első blikkre logisztikailag egyszerűbb, mint az Afrika-Amerika útvonal. Pl. ha csak kulináris szempontból nézzük, valószínű, hogy a cajun konyha sem alakult volna ki, de az Észak-Dél háború sem lett volna és példának okáért Alex Haley nagy port kavart Roots-a is alapot nélkülözne. Még fájóbb, hogy jazz, blues, r&b, hiphop és rap műfajok sem azok lennének, amik (tiszteletlenség a kivételnek). Ha vicces lenne a téma, képzeletben új környezetbe helyezném Isaura megríkató történetét, de ezek komoly dolgok, úgyhogy visszafogom az idiotizmusom és a morbidhumoros énem. Senki ne kapja fel a vizet, nem viccelődöm a rabszolga-kereskedelmen és annak minden borzalmain, csak szabadjára engedtem a képzeletem a „mi lett volna ha” játékban.

És ha nem így lett volna, ez a birs sambal sem lenne. Bocsánat az offért, kicsúszott.

Na vissza a főzéshez, meg a sambalunkhoz. Eredeti recept Food and Wine-on lakozik, pontosan itt.

Birs sambal

Hozzávalók

2 ek. olaj (nekem mogyoró – most ez a kedvenc)
3-4 finom ra vágott fokhagyma
3 Thai chili, kimagozva, apróra szelve
Kb. 2 ujjnyi gyömbér frissen lereszelve
1 db kisebb vöröshagyma, finomra vágva
2 ek földimogyoró, apróra vágva (nekem most sajna kimaradt)
2 db birsalma, megmosva, kimagozva, apró kockákra vágva
2 ek lime lé (nekem 2 db kisebb lime kellett hozzá)
1 ek. barnacukor
1 tk só
1 ek. finomra vágott korianderzöld
1 ek finomra vágott mentalevél

Amit én még spontán hozzátettem: pár szem megmentésre váró bébikukorica (hogy ne másszon el a hűtőben) és ugyanilyen okokból fél kocka tofu.

Opcionálisan tálaláskor joghurt.

Felforrosított serpenyőbe öntjük az olajat, és közepes lángon puhára dinszteljük a hagyma, fokhagyma, chili és gyömbér keverékét (ne piruljon meg, mert kesernyés lesz!). Fontos, hogy minden nagyon finomra legyen aprítva, az a jó, ha szinte péppé szétfő az egész (kb. 4 perc).
Adjuk hozzá az esetemben nem létező mogyorót, és pár percig pirítsuk a pépesedő sambal keverékkel (kb. 3 perc).

Jöjjenek a birskockák, a bébikukorica és a tofu. Adjuk hozzá a lime-levet, a cukrot és a sót, és fedő alatt, néha megkevergetve, várjuk ki, míg a birs megpuhul (kb 4-5 perc). (Én éhes voltam, tehát a birskockák átmérője még az 1 centit sem érte el, hogy gyorsan megpuhuljon.)

Keverjük hozzá a zöldfűszereket, és elvileg készen is vagyunk.

Én így magában fogyasztva egy kis joghurtot kívántam rá, nekem így lett teljes, mert imádom a joghurt-koriander-menta triót, de ez már igazán egyén-és ízlésfüggő.

Megjegyzés: főfogás részeként, 2. számú köretként adnám, valamilyen natúrabb fehérjeforrás (csirkemell/tofuszelet) és valamilyen rizsköret mellé (pl. mazsolás).
Nem élte meg a másnapot, de eredeti, bébikukorica és tofumentes változatban tuti nagyon finom lehet összeérve, hidegen is.

Milánói Peck (egy tökéletes nap krónikája)

Egy tökéletes nap tökéletes csúcspontja. Milánó nagy múltú és nagyhírű gasztro-intézménye a Peck. Boltnak nem minősíteném le, ez annál több. Aki Milánóban jár, ki ne hagyja.
A Dómtól kb. 5 perc kényelmes séta (ha nem az új tűsarkú csizmában mész, kevesebb).
Annyi a látnivaló, hogy legalább annyi időt szánjunk rá, mint a Dóm megmászására.

Kánoán, minden, ami talján szemszájnak ingere, ahol minden ételpult minimum 20 méter, sajtok, kenyerek, tészták, halak, húsok, édességek, friss készételek, gyümölcsök-zöldségek, olajak, szószok, hmmmmmmmmm. Ja, és a leghátsó szegletben kezdődik a szentély: a gingantik nyitott konyha, ahol vagy 20 szakács + kuktaseregek sürögnek forognak: minden itt készül hátul. Fantasztikus. Csak fényképezni nem szabad. Még jó, hogy trükkös egy kamerám van. De az álcázott üzemmódban fotózás is elegendő arra, hogy valami hangulatot hazahozhassak.

Ha szerencsésebb vagy, mint én, az emeleti bisztróban asztalnál is el lehet költeni egy, a földszinten készített finomságokból álló finom ebédet. Ebédidőben készülj fel egyórás várakozásra, vagy foglalj előre. Nekem marad az elvitelre, selyempapírba csomagolt, piros masnival átkötött csomagocska, az utcán az első vastagabb betontömb vagy lépcső, és jó eséllyel életem egyik legfinomabb ricottás-spenótos tésztája.

Ha kézipoggyásszal utazunk a repülőn, ne vegyünk a csábító citromhéjas olívaolajból, mert a dög biztonságiak úgyis elveszik, és látva a kukában landolva, ettől zokoghatnékunk támad, ami semmiképp sem mondható a nap méltó befejezésének. (…annnyira amatőr vagyok!!!)


Ja, a tökéletes nap.

09:00 - Reggeli séta a Parco Sempione-ban, közben reggelire az egyik kis pékségben vásárolt olívabogyós kenyér (nem focaccia, mert inkább pizzatésztaszerű, és kb 30x3cm fomátumú…azóta is kutatom, mi a neve, valaki nem tudja?).

10:00 – Cappuccino a park közepén található kisbüfében. Napfürdőzés a kerthelységben.

10:30 – Nyit a La Triennale, ami a szomszédban, még a parkon belül található, és a számomra oly kedves modern művészeteknek ad otthont. Az olasz dizájn remekeit felvonultató örökkiálíítás még nem nyitott meg, csúsznak, de állítólag még novemberben elkészül. Akkor azt majd máskor. Helyette az Anisettanta kiállítást ajánlják, és milyen jól teszem, hogy rájuk bíztam magam. Igen szórakoztató gyűjteményt, ahol a 70-es évek nosztalgikus emlékei támadnak minden centiméteren. Hiába fókuszál az olasz hetvenes évekre, nem is gondoltam volna, hogy ennyi hasonlóság van köztünk.

12:30 – igen, a hetvenes évek jól beszippantott, mondom, hogy jó kiállítás…:) Irány a Dóm! A kedvencem, ami a katolikus egyház szent építményeit illeti. Valahogy elakasztja a lélegzetem. Lenyűgöz a hangulata, mint semmi más dómé, katedrálisé. Valami földön túli, misztikus energiát érzek, eddig csak ott, és megint. A dómba lépve érdemes a lábunk elé nézni. A csillagjegyek egy asztrológiai sztráda mentén: a kőpadló díszítőjegye jelzésértékű. Csendben, diszkréten emlékeztet arra, hogy szentegyház és csillagtudomány régen nagyon is kéz a kézben járt.

13:30 – A világ tetején! Nem olyan fárasztó megmászni a dómot, hogy az unalmas liftet válasszuk. És az élmény, ami a tetőn vár minket, minden erőfeszítést kárpótol!

14:00 – Látogatás a Peck-be, hely hiányában ebéd a díszes csomagocskából, egy betontömböl megülve.

14:30 – Klasszikus cappuccino-újság kombó egy kávézó utcafrontján, távolabb a nagy turistaforgatagtól.

15:30 – Ez itt Milánó, a divat fővárosa! Senki se gondolja hogy majd pont én pont nem ugrom be egy-két boltba! Óriási tömeg, szombat délutáni forgatag, de azért sikerül pár remek darab begyűjtése. A kedvenc fogásom a legkisebb is egyben: egy gyönyörű Bugatti pénztárca potom áron, egy véletlen talált designer outletből. Régóta kerestem a mostani darabom utódját, ez szerelem volt első látásra. Mondtam már, hogy gyönyörű?

18:30 – irány a reptér és haza.

23:00 - Több mint naivitás volt a részemről, mikor azt gondoltam, hogy szombat éjjel még a budapesti éjszakában is megpördülök. Helyette hópityipűűű, három perccel a berakott film (About Schmidt) kezdete után.

Birs curry - Birs saga nr1

Dobálózhatnék vele, annyi birs szakadt rám. Úgy egy hónappal ezelőtt, otthon láttam egy rakattal , és megemlítettem, hogy egy pár szemet majd vinnék, kísérletezni. Erre mikor a bátyám legközelebb felugrott, anyukám kapott az alkalmon, és egy teljes kosárnyival küldött vele. Háh! A furfangos mindenit! Én csak egy pár szemet kértem, erre ő meg, mivel ki sem lát a birshalmok közül, rám sóz egy seregnek is elegendőt. Örülök én, csak hát korlátozott a kapacitásom. Megbirkózunk vele, ha a fülemen jön ki, akkor is.

Szal több, mint egy hónapja nyomaszt a sorsuk, kerülgetem, szemem sarkából figyelem a kosarat, és töröm a fejem, mit is, mit is… Először is konstatálnom kell, hogy a birs türelmesen megvárja, míg megszülöm méltóbb sorsát. Rendkívül ellenálló, konok egy gyümölcs, az elmúlt egy hónapban egy pár szemnyi veszteségtől eltekintve mind tartják magukat.

De mi a fenét kezdjek velük? Ugye van a birsalmasajt, de abból anyukám annyit csinált, hogy ha arra szottyan ritka kedvem, majd kérek tőle. Meg amúgy is, abban semmi új, felfedezni való nincsen. Sósat szerettem volna. Valami keleties, egzotikus édes-sós étel lelkének nagyon is el tudtam volna képzelni a birsalmát, úgyhogy nekiláttam kutatni. Ismerik egyáltalán a gyümölcsök hamupipőkéjét arra távol, délen, keleten?

Jó pár órám ráment, de sikerrel jártam, ismerik, létezik, sósan is! Találtam jó pár érdemes receptet, és további pár óra elteltével létrejött a Kedvencekben a birs mappa, amibe az emlékezésre feltétlenül érdemes, reális számú ötletek kerültek.

Ma délután nagy hirtelenséggel tört rám az 'itt az idő, most vagy soha' hangulat. Mivel konstans India láz van, a debütáló performansz ebből a gyűjteményből ez a birs curry lett.

Eredeti recept innen, garnélarákkal, amit alapból tofura helyettesítettem, de pont ugyanannyit, ugyanakkor és ugyanúgy tettem bele, azaz ha más szereti a shrimpet, Ctrl+H, Csere: tofu, mire: garnéla.

Véjtvacsereknek jó hír, hogy a Cooking Light receptgyűjteményéből való, kalóriaszegény étel.

Mellesleg meg szerintem eszeveszettül izgalmas, meglepő és finom. Apró részletekben szokás szerint mentem a saját fejem után, így alakult.

Birs curry
2-3 személyre


2 ek földimogyoróolaj (vagy bármi, nekem most ehhez volt kedvem)
2 db kisebb birsalma, vagy 1 nagyobb
3/4 cup zöldség alaplé (vagy húslé), 1/3-2/3 arányban lesz felhasználva)
1 közepes fej vhagyma, finomra vágva
1 friss, reszelt gyömbér
1 apróbb vörös chili paprika, felaprítva
1-2 finomra vágott fokhagyma
1 ek curry
1 cup, vagy kb 200 ml paradicsompép (konzerv is lehet, nekem volt eltett saját szósz, azt preferáltam)
1 db apróra vágott sárga paprika (most TV, de eredetileg 1-1 piros és sárga kaliforniai ról szól a recept)
3ek mazsola megmosva
fél doboz tofu, felkockázva
1 ek víz
1 tk étkezési keményítő
1 doboz joghurt
só
bors

friss petrezselyem

korianderzöld
köretnek rizs


A recept germán-barát, svájci stopperórával méri az egyes etapokat, ettől az életben, a tényleges viszonyokat figyelembe véve, természetesen el lehet, javítok, mindenki el fog térni. Ellenben vicces, ezért így hagytam.

A birssel kezdünk. Folyóvíz alatt megszabadulunk a szőrétől, aztán az almához hasonlóan megválunk a magháztól, és feldaraboljuk apróbb, úgy fél ujjnyi kockákra.

Az olajat a felhevített wokba öntöm, majd közepesen erős fokozaton 3 percig pirítom a birsalmát.
Hozzáadom a zöldséglé harmadát és a hagymát, és 12 percig hagyom főni. Nekem jóval hamarabb elfőtt a leve. A germánlelkületűek és hardcore szűzek vélhetően itt kezdenek el zaklatottak lenni, mi ne legyünk, pici vizet öntöttem utána, mert megítélésem szerint a birsnek kellett még az az extra puhulás.

Adjuk hozzá a reszelt gyömbért, chilipaprikát és a fokhagymát, és pirítsuk 1 percig.

Jöhet a currypor, további 1 percig pirítva.

Hozzáadom a maradék zöldséglevet és a paradicsomszószt. Ha felforrt, lejjebb veszem a fokozatot, és 15 percig hagyom főni. Kb. a 10. percben hozzáadom a paprikát és a mazsolát.

Hozzáadom a tofut, további 4 perc.

Míg főnek a tofukockák, összekeverem a vizet a keményítővel, majd a krémesre kevert joghurttal elvegyítem, az egészet sózom, borsozom; ha letelt a 4 perc, tüstént a currybe keverem.

Ha eddig nem tettük volna, most kóstoljuk meg, és sózzuk, ha szükséges, ill. mehet bele egy kis barna/nádcukor is, ha édesebben szeretjük, ez igazán egyéni ízlés dolga, én tettem bele.

Rotyogástól számított 1 percig, folyamatos kevergetés mellett hagyom sűrűsödni.

Az eredeti receptből nekem hiányzott a friss zöldfűszer, így fél-fél maréknyi petrezselymet és koriandert is szórtam bele, itt, a legvégén.

Főtt rizzsel tálalom.

Guten Appetit Damen und Herren.

Kezdődik a focimeccs, mennem kell. Bundesliga helyett Primere División, Bayern helyett Real, nesztek nektek stopperóra, muhaha.

Ja, tényleg finom, de sokkal nem lettem beljebb, ami a mennyiség pusztítását illeti. Kell találnom sürgősen egy olyan receptet, amihez nem két darab, hanem 5 kiló a mennyiség…

Gondoltam chutney-ra, lesz sambal is talán, meg töltött birs is, de szívesen fogadnék minden ötletet, mert az időm, illetve a birsek ideje is lejár egyszer, attól tartok hamarosan.

Utolsó utáni pillanatban VKF X. - Cukkinis felfújt á la Mamus

Miért szeretek főzni… Leginkább azért, mert szeretek enni. Ennyire egyszerű. Ez gondolom annak köszönhető, hogy anyukám, a nagyik, a nagynénik, sőt, jelesebb napokon apukám is, finomabbnál finomabb dolgokkal kényeztetnek engem és a testvéreimet.

Mivel édesanyám főztjén nőttem fel, ő volt és van rám a legnagyobb hatással, tőle tanultam az alapvető hozzáállást, fortélyokat, kísérletező kedvet.

Ő vegetáriánus, amióta az eszemet tudom, és egyértelműen az ő hatására alakult ki bennem is fokozatosan a húsnélküli élet, és a tudatosan egészséges táplálkozásra való törekvés.

Bár a hús - a fiúk miatt - nincs teljesen száműzve a konyhánkból, a tipikus magyar ételek nálunk mindig is ritka vendégek voltak (és leginkább édesapám vezényletével készültek). Édesanyám nagy reformer a konyhában, mestere az egészséges ételek olyasfajta turpisságos elkészítésében, hogy az mások számára észrevehetetlenül reform és nagyon-nagyon finom legyen. Bizonyíték erre a korántsem vegetáriánus, azonban nagyon is jó étvágyú és mindig jóllakó 4 férfiemberünk.

Illetve az is, hogy szerettük mi nagyon a fasírtot, csak történt, hogy egyszer Mams távollétében a nagymamánk készítette, és nem értettük, mi a fura. Szín húsból készült, mint kiderült, míg anyukám stikában, hogy senki meg ne lássa, mindig fele szója, fele húsból készítette nekünk.

Akkor bukott le először. Fiúk kicsit hőzöngtek, nekem kifejezetten tetszett a dolog. Egészséges és finom. Remek kombináció. Azóta vagyok én a beavatott a hasonló turpisságokban. A mai napig sokszor odasúgja tálalás előtt ’Meg ne mondd a fiúknak, de a tészta fele teljes kiőrlésű búzaliszt, a másik fele tönköly!’. És persze a fiúk mit sem sejtve, jóízűen belapolják az utolsó morzsáig, mi meg jól összekacsintunk. Az egyetlen kényes kérdés – a könnyű ellenőrizhetőség miatt – a tejföl zsírtartartalma, de ha van 20%-os is az asztalon, akkor 'bótossá' és békessé' honol az asztal körül.

Muszáj megemlítenem, hogy Mamus utánozhatatlan adottságokkal rendelkezik mindenféle ételek feljavítása terén. Kőlevesben a legjobb (mese után szabadon), de legyen az konzerv sólet vagy egy kis maradék, hihetetlen érzékkel és kreativitással varázsol minden ételből még jobbat.

Gyerekkorunkban, mikor kérdezte, mit ennénk, sokszor kértünk tőle „feljavított levest”. És mellesleg, a december 24-i ebéd évekig sólet konzerv volt levesnek turbózva, utána mákos gubával. Illetve ma is az, csak ma már elfogadjuk, ha nem konzervből csinálja a bablevest. Régen még szigorúbbak voltunk, hiába sopánkodott, ellenkezett, hogy ez mennyire nem helyes, hajthatatlanok voltunk: nem mertük volna vállalni a kockázatot, hogy esetleg más lesz. Nem gondolta volna, hogy az egyszeri, kényszer szülte megoldásnak ilyen komoly következményei lesznek az M család életében.

És végezetül fantasztikus rögtönző. 4 gyereket nevelő, dolgozó asszonyként nyilván nem volt ideje receptekkel szórakozni, hát tökélyre fejlesztette a könnyedén összedobható, rögtönzött ételeket. Abból, ami karnyújtásnyira van, és max 15 perc elkészíteni.

Tehát az evés szeretete innen ered. Az viszont, hogy én miért kezdtem el főzni, egyértelműen a külföldi élményeimnek tudható be. Először kényszer szülte okokból kifolyólag, aztán már élvezetből nyúltam a fakanálért.

Merthogy anyukám finomságait a legnagyobb természetességgel tekintettem adottnak, mindaddig, míg 18 évesen el nem szakadtam egyes-egyedül egy távoli kontinensre. Az ottani család anyukája helyesen ítélte meg a helyzetet, miszerint csapnivaló a konyhában, és végleg feladja, nem akar minket tovább gyötörni. Mivel valóban borzasztó anti-tálentum volt, tényleg jobb volt így mindenkinek.

Valamit valamiért: ennek az amúgy bölcs döntésnek következtében sajna a menü meglehetősen egyhangúan alakult, rengeteg pizzával, hamburgerrel és műanyag, félkész ételekkel.

Engem kínzott a honvágy, szenvedtem a rossz ételektől, így hát kaptam az alkalmon, és azonnal feliratkoztam az iskolai főzőórára. Az otthoni telefonos segítséget is igénybe véve hamar a saját lábamra álltam. Nem sokkal később már a magam, és német szobatársam számára külön készültek a hazaira emlékeztető ételek, a család pedig - érthető, de szomorú home-made fóbiájukból fakadóan - inkább megmaradt a műanyagnál. Mindenki boldog volt, bónuszként pedig megtanultam főzni.

Aztán mikor hazatértem, elkezdtek hiányozni az ott megismert konyhák ízei, így immáron sok szabadidővel rendelkező egyetemistaként az olasz, ázsiai, mexikói, stb. ételeket itthon prezentáltam szabad délutánokon/estéken a szűkebb családi körnek.

Második alkalommal már önellátóként éltem a tengerentúli hétköznapokat, és a földrajzi adottságokból kifolyólag a karib ízvilág is a látóterembe került.

Dél-franciaországi tartózkodásom a mediterrán, leginkább provanszi, ill. a Nizzában nagyon dominánsan jelen lévő olasz és arab konyhára terelte a figyelmemet, míg az egyre bátrabban kiválasztott úticéloknak köszönhetően képbe került az indiai, thai és kambodzsai konyha is.

Mint ahogy az a fejlécben is olvasható, ezek az utazások mind a konyhámban folytatódnak. Az ottani ízek, illatok felidézése terápiás utazás téren és időn keresztül, általuk bármikor életre hívhatom a számomra oly kedves emlékekeket. Jól esik főzni, emlékezni, és persze enni.

Egy szó mint száz, édesanyám rendíthetetlen reform törekvései, kreativitása, és találékonysága, valamint kiváncsiságomtól hajtott felfedező útjaim formálják leginkább gourmand(ula) indentitásomat.

Édesanyám tiszteletére a staféta botot most átnyújtom neki, álljon itt egy tipikusan rögtönzött, abbahagyhatatlanul finom zöldségfelfújt, amit asszem a blogom hatására dokumentált, és vagy egy hónapja elküldött nekem emilen. Én vártam a megfelelő alkalomra, amikor bevethetem, és azt hiszem, ennél jobb hely és idő nem is kínálkozhatna a publikálásra.

Ízek, írás, képek, minden az ő érdeme. Puszi Mams, mennyei volt!


Cukkínis felfújt

Hogy ne kelljen már csak úgy, egy hétköznapi vacsi miatt a bótba menni, körülnéztem a frigóban, hátha össze lehetne vmi nagyon gyorsat és egészségeset dobni a családnak.

Ezeket guberáltam össze:

1 hagyma,

2 gerezd fokhagyma

1 pirospaprika

1 paradicsom

1 nagy v. 2 kis cukkini

olívaolaj

3 tojás

1/2 pohár tejföl

1 joghurt

1/2 csomag túró (kb. 12 dkg)

2 ek teljesörlésű liszt (rozs, v. más)

1 ek tönkölybúzaliszt

só,

fehérbors,

bazsalikom,

egyéb fűszer (fokhagymás só, stb.) tetszés szerint

A zöldségeket felaprítottam, hagymát az olajon kicsit dinszteltem, rá a paprikát, parit, kis idő múlva - ha már félig megpuhultak - jött hozzá a cukkini (utóbbinak kevesebb idő kell).

A tojásokat fehérjéstül együtt hozzákevertem a tejföl-joghurt-túróhoz, fűszerekkel ízesítettem, bele a lisztet, talán még egy kis tejjel higítottam (kb. olyan sűrű massza legyen, mint egy kevert tészta).

Egy lapos tálat kivajaztam, rászórtam egy kis kenyérmorzsát (barnakenyér-maradékból frissen reszelve), eloszlattam rajta a párolt zöldséget, és ráöntöttem a sűrű masszát. Tetejét reszelt sajttal megszórtam, vékony szelet paradicsomokkal díszítettem, rá kis olívaolajat, fűszereket, pötyögtettem + még egy kis reszelt sajtot, hogy a parik ne legyenek olyan csupaszok.

Mikróban kb.15-20 percig sütöttem (Mikro+ Grill), míg a tetejét gusztának nem találtam, (közben persze néha megnéztem, mit csinál?!)

Így született a Cukkinis - fogjuk rá, hogy - felfújt!

Currys brokkoli – megint indiai

Ez a recept is azt bizonyítja, hogy soha nem lehet tudni, hol, ill. mily meglepő helyeken lel az ember értékes gyöngyszemre. Amióta rábukkantam az eredeti változatra a Shape májusi számában, nagy kedvenc. Hm. …nem is nagyon emlékszem bármi másra, amit ebből a magazinból valaha is megvalósítottam volna, shame on me...


4 személyre

1 nagyobb csokor brokkoli
1 pohár natúr joghurt
1 kocka tofu
2 apróbb fej hagyma apróra vágva
2 teáskanál frissen reszelt gyömbér
3-4 gerezd zúzott fokhagyma
kókuszzsír (eddig még soha nem csináltam kókuszolajjal, de jelentem, hogy wok mogyoró-olajjal, vajjal, vagy akár olívaolajjal is rendben van)
1-2 evőkanál chili (temperamentum függvényében)
2 evőkanál garam masala fűszerkeverék
1 dl kókusztej
só

Joghurtot elkeverem a az apróra vágott hagyma felével, a reszelt gyömbérrel, a zúzott fokhagymával és a sóval. Az így kapott pácban megforgatom a szétbontott brokkoli-rózsákat, és fél óráig pihentetjük. Zárójelben megjegyzem, hogy volt már rá példa, hogy marha éhes voltam, és nem volt türelmem kivárni a fél órát, és akkor is finom lett.

A választott típusú zsiradékon megpárolom a maradék hagymát, a hozzákeverem a chilit, a garam masalát, pár másodpercig pirítom (de nem égetem), majd nagyon hamar ráöntöm a kókusztejet is. Forraljuk össze, és ezennel a szósszal készen volnánk. Az eredeti recept szerint ezt most félre kéne tenni, és a legvégén önteni a külön sütött brokkolira. Én első alkalommal ezt félrenéztem, és mivel bevált, helyette azóta is így csinálom, hogy…

…szal ha a szósz megvan, a joghurtos brokkolit is hozzáadom, és a szószban pár perc alatt készre párolom. A tofukockákat kb. félúton adom hozzá, amikor a brokkoli már félkész (így pont egyszerre lesznek kész). Ugyanekkor sózom is, a tofuk miatt az nagyon elkél.

Ha több szószt szeretnénk, lehet több kókusztejjel csinálni, vagy trükközni egy kis tej-keményítő kombó hozzáadásával, stb…

Párolt natúr rizzsel a legjobb. Szerintem.