Rapidrandi a hűtőben: levetkőztem

Valamikor tavaly belebotlottam egy nagyon jópofa, spontán, internacionális foodblog akcióba, az ötlet hazai adaptálásának gondolata azóta is foglalkoztat. Könnyed és vicces rapidkörről van szó, célja a másik jobb megismerése, méghozzá a hűtő tartalmán keresztül. A nemzetközi szférában nem kisebb nevek, mint Pim, vagy David Lebovitz engedett betekintést az aznapi hűtő-helyzetükbe (persze kisebbek is neveztek, pl. ő itt Adrian Brooks, aki eltökélten halad a sztárséfség felé kikövezett úton). Volt már itthon is egy hasonló megmozdulás tavaly, kora ősszel, ha jól emlékszem, Maci kezdeményezésére páran a konyháinkba engedtünk betekintést, ezt most az akkori kezdeményezés mulatságos folytatásaként gondoltam indítványozni.
Hiszen, bár a mindennapi bejegyzéseken keresztül mindenkiben körvonalazódik egy kép a szerzőről, mégis a hűtő konyhánk lelke, ajtajának feltárása különösen beszédes gasztrolélek-sztriptíz.

Ja, miért pont most?
Hát, ha valakit érdekel, sokkal izgalmasabb időtöltést terveztem, ám életem első magam készítette adóbevallása mégsem ma fog megszületni, mert a külső segítség disznó módon lemondta az esti mulatságot, ill. arra is rájöttünk, hogy tulképpen nincs is nyomtatóm, ami ehhez állítólag nélkülözhetetlen. Mindezt persze csak a vidéki sziesztából háromnegyedúton hazafelé gurulva tudtam meg, tehát visszafordulni már nem volt értelme, más programmal kapacitás-hiány okán nem készültem, az értékelhetetlen alternatívákat kínáló TV-készülék (Csodabogár2?!?!?!) pedig nem bizonyult elegendőnek a szabadidőm haszontalan eltöltésére.

A telekről hazaesve a 4 szatyornyi maradék-cuccost szokásos módon begyömöszöltem a hűtőpolcokra, és megállapítottam, hogy ez az állapot most igazán őszinte képet fest, már ami a hebehurgya, szétszórt (gasztro)személyiségemet illeti. (Ez egyébként nagyjából pont olyan állapot, mint amikor egy-kéthetente megejtem a piac-hiper kombó beszerző körutat, így hétvége tájékán).
Gondoltam, hogy a hosszú hétvége után eléggé sanszos, hogy más foodblog tulajdonosok hűtői szintúgy roskadoznak a hétvégi bevásárlás és az azt követő lakomák hozzám hasonlóan beszédes maradékaitól, éppen ideális lenne a pillanat egy hűtős hógolyó indítására.

Egyszómintszáz, unalmamban levetkőztem, aki nem túl szégyenlős és lenne kedve hozzám hasonlóan bemutatkozni, csatlakozzék!

Kérés:

hazaérkezve odasétálni a hűtőhöz, belekattintani, és publikálni a tartalmat, tetszés szerinti hosszúságú magyarázat kíséretében.

Nem ér direkt emiatt bevásárolni előtte, rendet tenni, kitakarítani, leolvasztani, kiporszívózni, cenzúrázni, meg mittomén, csak hazaérsz, nyitod az ajtót és klikkelj, különben pont annyira lenne valós a Rólad/rólunk készült kép, mint a hónap nyuszilányának agyonfotosoppolt, ránctalan könyöke.

Az én hűtőm

Nem tudom bizonyítani, de mondjuk szerintem a kép magáért beszél: az égvilágon semmit, de semmit nem rendezkedtem, tisztítottam, távolítottam el, vagy tettem be: éppen így nézek mostan ki. Van benne a vállalható tételek mellett ciki, nagyon ciki, és szégyenletes, mindent megmutatok. Ami nem látszik, azt is elmondom: pölö a hátfalon a jégcseppek - marhára sürgető lenne egy leolvasztást csinálni, mert tavaly véletlenből (ok, a színe erősen befolyásolt) lehuzattam magam az utolsó prémium, mégsenem "önleolvasztós" géppel. Bravó.

És akkor induljon a magyarázkodás a tartalommal kapcsolatban:

Felső polc

• Szószerint lájtos kezdés: a diétázós fuvallat hatására némi 0,1%-os joghurt, amit nemrég fedeztem fel, és btw meglepően finom. Baloldalt ippeg látszik egy doboz tofu éle, illetve a háttérben a feketeség az nem árnyék, hanem egy gigant üveg fekete olívabogyó.
• Háh, máris belefutunk az első nagyon ciki tételbe, ami a „sose vásárolj éhgyomorra” szabály súlyos megszegésének méltó büntetése: némi lájtos gyümölcsjogi. Elhiszi most nekem valaki, hogy amúgy sosem szoktam gyümölcsjoghurtot tartani? Egyébként azért, mert szerintem műanyag kaja, azokat meg igyekszem elkerülni. Ez a lájtos változat ráadásul mindennek a tetejébe gumi-ízzel büntet. (?!) Megérdemlem.
• A kancsóban a hétvégi nyaralósparti maradék epréből, agyonérett banánjából (nyamm) és maradék narancsléjéből (100%) készített turmix piroslik. A holnapi reggelim sürgősségi beavatkozás eredménye, melyet rögvest hazaérkezés után, még utcai cipőben és a hűtőbemindentbelegyömöszölés előtt dobtam össze, merthogy a szintén maradék, önmagát gyáván megadó eper levében úszott minden, a kirakodást ellehetetlenítő helyzet pedig azonnali orvoslást követelt.

Felülről a második polc:

• Nem tudok annyi sörös csilit készíteni, hogy a nálam tartott bulik után megmaradt vendégsörök egyszer végre elfogyjanak. Ez nyilván csak annak probléma, aki nem szereti a sört. Bosszantó, hogy mennyi helyet foglalnak. Érdekes megoldás lenne a probléma kiküszöbölésére, ha redukálnám a söröző barátok számát. Persze kevesebb zsúrt is tarthatnék, ennek a szomszédok biztosan örülnének.
• Ezen a polcon tartom a mindenféle sajtokat (ebben semmi koncepció nincsen, csak így alakult, és szűz lelkem szereti tartani a szokásokat). Most van krémsajt, kéksajt, feta, parmezán, buffala mozzeralla (felülre bepasszintva parmezán mögé, sörök mellett), friss ricotta (alufóliaában), újabb -de igazából a régebbi- permezán (másik alufóliában), mezei mozzarella, gouda és a legnagyobb kincs: a szombati piacon szerzett snidlinges gomolya. Igen, szeretem a sajtot, de azért ez most nagyon összejött, ennyi minden nem szokott lenni. Ami alap: parmezán és mozzarella, többi kedvtől függően változó. Ja, barna papírzacskónak látszó tárgyban a firenzei piacozásból maradt fűszeres, óriási, zöld olívabogyók lapulnak.
• Sanszosan nagyon ciki tétel a nagy fehér doboz, amire az van írva, hogy vaníliás túrókrém. Most vettem életemben először, a lájtos gyümölcsjoghurtok mellett volt a polcon, és semmilyen épeszű magyarázatom nincs a megvásárlására. Ja, de: tetszett a doboza, emlékeztet a francia Creme Fraiche-es kanalazós időkre. Igen, úgy vásárolok, mint egy tipikus hülye nő. Még nem kóstoltam, kicsit félek tőle, inkább túrót kellett volna vennem (tulképpen akartam, csak nem volt), és házit csinálni, ütős vaníliáim vannak.

Felülről a harmadik polc:

• A cikimentes emelet: a zöldséges rekeszbe már nem férő extra paradicsomot és a tamarind krémet (indiai cuccokhoz szoktam használni) két doboz mezei tojás fogja közre.

Legalsó polc:

• Itt látható minden zöldség, ami a zöldséges rekeszbe nem fért már be. Répa, karalábé, újhagyma-csokor, spárga, doboz bébiparadicsom, parkókon még egy kis csomag olívabogyó és egy fej jégsaláta. Igen, szeretem a zöldségeket, különösképpen a paradicsomot és mostanában az olívabogyót.

Zöldséges fiók:

• Jéé, most látom, hogy van egy szem narancsom! Honnan?! Mikor?! Mindegy. Zsír. Akkor a héten lesz répás-narancsos leves (amit azóta mazsolával és curryvel turbózok).
• Látszik még ott egy trikolor kaliforniai paprika összeállítás piros szereplője, gigant zellerszár,jégsaláta nummer zwei, póréhagyma (vagy két hetes, lehet, hogy ki kellene dobni), zöld kaliforniai paprika nummer zwei, citromok (hoppá: elfogyott a lime), végezetül két db pont jóra érett avokádó legeslegjobbra.
  

Ajtó

Alsó polc:

• Namármostan - a sörös példa alapján - a bor dominanciája az alsó rekeszben azt a tévképzetet szülheti egyes, itt még új látogatók fejében, hogy bizonyára nem szeretem a bort. Ez nem így van. Fehérborból, rozéból azért van mindig, behűtve is, mert éppenséggel nagyon kedvelem a szőlőlé ezen változatait. Azért ha ennyit nem is, egy üveget mindig szoktam behűtve tartani. A két szélső egy olyan ritka vacsorával egybekötött mulatság maradéka, amikor furcsamódon hamarabb indultunk tovább az éjszakába, mintsem a hazai készletet felporszívóztuk volna. Hiába no, öregszünk.
• Két doboz tej: inkább szokatlan mennyiség, pláne ez a fajta. Csak a reggeli kávémhoz iszom tejet, és leginkább bio-t, vagy ha sikerül zárás előtt odaérnem, a sarki tejboltban szerzek boldog-bocitól származó, aznapi fejést. Mivel ritkán érek oda zárás előtt, a biot meg nem kapni az éjjelnappaliban, éjjeli bevásárlás esetén marad a klasszik dobozos, mint most.
  

Középső kicsi polc:

• Mézes-magos mustár és dijoni mustár mindig kell, hogy legyen, mert a mustárt nagyon szeretem, a mustáros vinaigrette-et meg még annál is inkább, salátát pedig sokat eszem. Az előtte heverő tubusos wasabi valamilyen wasabis kontárkodásom maradéka. Szerencsére sokáig eláll.

Lefelső polc:

• Natúr vajkrém (valamilyen tejfölös-mártogatósból maradt asszem vissza, amúgy nem igazán eszem), vaj (csak sütéshez használom)
• Tadaaaaaaam, a poszt legeslegcikibb, egyenesen szégyenletes tétele: (tubusos pizzakrém): Miért, mikor, hogyan?!?!?!?! Akárhogyan is gondolkozom, tényleg, őszintén, fogggalmam sincs, mire használtam, de nagyon nyomós okom kellett, hogy legyen. És majdnem üres, ember!!!! Nem, ha belegondolok, nem lehet elég nyomós az ok. Be lehet írni a róvót az ellenőrző könyvecskémbe.
• Előbbi traumán árnyalatnyit javít a fehér szarvasgomba-krém. Még a szarvasgombás rizottóhoz vettem, azóta felé se néztem, most, hogy belegondolok, jó az még egyáltalán?
• Végezetül egy üveg pesto, ez a konkrét márka (Lidl) nekem konkrétan nem jön be, valszeg teljes felhasználás előtt csere lesz. (Illetve lassan friss, a teraszról szakított bazsalikomból készítem házilag, hurrá). Kíváló (de szvsz egyre ritkább) példa arra, hogy a saját márka sokszor nem csak olcsóbb, de rosszabb is. Kérdés: hogy lehet egy pesto szálkás?!
  

Két plusz info:

1.) A gyümölcsöket nem a hűtőben tartom, mert sose férnek be.

2.) A hűtő ajtajának az egyik, középső polcát - mint ahogy az űrből sejthető - unblock el kellett távolítanom, hogy borosüveg konform legyen a készülék. Komolyan, a hűtő színe miatt ennyi áldozatot hozni... Persze ez is engem minősít.

***

Vége a dalnak, meg a sztriptíznek, ez lennék én, minden smink és kozmetika nélkül.

Nagy örömmel kukkantanék bárki más hűtőjébe is, szóval nem vennék célba a hógolyóval egy konkrét blogot sem, aki el szeretné kapni, annak mind jut egy laszti. :) Ismerkedjünk! :)

VKF XVI. - Mostmár tényleg

Tatatatataaaaaaaaam! Et voila!

…és természetesen van sztorim is hozzá, anélkül szinte sose megy. Most ráadásul jó hosszúra nyúlt. De nem gond, Fűszeres Eszter volt akkora dáma és megsúgta, hogyan kell youtube-ot linkelni a blogra, úgyhogy ki is használom az alkalmat egy újabb - idevágó – videó beillesztésére, pont középen, pisiszünet gyanánt.

Biztos nem vagyok egyedül a rossz szokással, miszerint X-be beleszeretés és X megszerzése, valamint maga a tudat, hogy X már birtokomban van, nagyobb örömet szerez, mint maga a használat. Persze ha dísztárgyakat vennék, akkor nem is lenne ezzel semmi gond, de mivel nem így teszek, otthonomban meglehetősen sok megkérdőjelezhetően hasznos X lelhető fel. Persze - létjogosultságukat igazolandó - próbálok én dísztárgyként tekinteni rájuk, de – és innentől már tárgyakra, és azon belül is konyhai eszközökre szűkítem a kört - mondjuk a szendvicssütő vagy egy műanyag permetező viszonylag kevés művészeti értéket képvisel (legalábbis az enyéim). Ezért csak úgy csöndben vannak nekem. Polcon, fiókban, szegre akasztva, szekrény tetején, szekrény mögé esve, láb alatt, falnak döntve vagy sarokba állítva.

Mint a piknik kosaram. Egyébként – bár ez sem javít sokat a helyzeten - 8 közös évünk alatt messze most van a legjobb dolga, konyha és nappali között félúton, díszként falnak állítva. Első 6 évét nagyon méltatlanul, a gardrób legfelső, csak létráról elérhető polcán (persze másnak sámli az) töltötte, aztán amikor anyukámnak szüksége lett a helyre, kikerült a szobám sarkába: itt legalább természetes fényt is kapott.

Nincs indokom a használat mellőzésére, igazán csinos darab, fonott, belül béléssel és 4 fő részére teljes ét-és pohárkészlettel. Gondolom fényes jövőt tervezgetett magának, mint Becky Sharp a Hiúság vásárában. Joggal, hiszen ki az a baromarcú, aki egy rakás pénzt kiad egy ilyen gyönyörű luxuscikkre, aztán meg nem használja. Még rosszabb: teljesen mellőzi.

A sorsa akkor kezdett jobbra fordulni, amikor saját otthonomat alakítgattam, és a sarokba tolva jól nézett ki. Pont olyan, mintha a múlt hétvégi piknikből hazatérve lezserül ottfelejtettem volna, de tulképpen nincs is értelme eltenni, mert mindennapi használatban van. Nincs olyan gúnyos kacaj, amit fonetikusan idevarázsolva minősíthetném a szituációt. Ugyanez télen még megmagyarázhatatlanabb, de ez mostmár így lesz, részét képezi a bútorzatnak.

Minden tavasszal álmodozom róla, hogy majd mindenféle finomsággal telitömöm az én kosaram, és a barátokkal rendezek egy hatalmas kockás-pokrócon heverős, tollasozós/focizós , (közösen) olvasgatós, csipegetős-falatozós, fröccsözős/sörözős (pezsgőzős?) össznépi pikniket a Városligetben. Aztán rájövök, hogy nagyon macerás lenne kicuccolni a város másik felébe. Lusta énem azonnal jelzi, hogy nekem a Vérmező lenne a legkényelmesebb, de az meg tele van kutyasz%+!?%$l. Akkor irány az Anna rét a Hüviben. Az meg a többieknek van megamessze. Ekkor elkezdődik a nyűglődésem, mikor esik, hol kánikula lehetetlenít el, emekkor az egész nyár unblock elmarad, amakkor én nem vagyok itthon, na szóval sehogysem sikerült eddig összehozni ezt a budapesti majálist.

Ezért külön jó, hogy szem előtt van. Mert azon kívül, hogy esztétikailag kellemes hatást nyújt, pont eléggé frusztrál is a kosár látványa. Iszonyatos szégyen hogy ezt a gyönyörűséget még sosem használtam. Illetve egyszer mégis, de akkor a nappali szőnyegéről nem jutottunk tovább (lusták voltunk, viszont nagyon éhesek). Persze így is romantikus volt, egy reggelizős tálcának bizonyára előrelépést is jelentett volna, de egy elit piknik kosár számára ez inkább eltitkolandó mélypont.

Igazi soldier az én piknikkosaram, rég kiérdemelte a méltóbb sorsot. Szóval akkor én most ünnepélyesen felavatnám, de úgy tisztességesen.

Interlude: a lazításnak szánt szünetben egy idevágó dal (felnőtt kontent helyett nem az eredeti videó, hanem koncertfelvétel). George Michael rulez. És Let’s go outside!

Szóóóval, azt javaslom, a XVI. VKF alkalmából menjünk ki a szabadba!
(Ebben az esetben azonban, ellentétben a dal nem túl diszkrét sugalmával, természetesen a gasztronómia minden körülmények között prioritást élvez.)

Téma: Multikulti piknik

Pont itt az ideje, hogy megtöltsük kosarainkat, hűtőládát, hátizsákokat vagy a narancssárga Centrumos zacsit, kapjunk a hónunk alá egy kényelmes plédet, táskarádiót, egy jó könyvet, dobjunk a virágos strandtáskába naptejet, napszemcsit, kalapot, legyezőt, légycsapót, de ne feledkezzünk meg a kötelező pöttyös lasztiról és a szett tollasról sem.
Gasztrobloggerinák és gasztrobloggerek gyepre fel!

Persze nem tudom meghazudtolni önmagam, és kreatív, internacionális, multikulturális megoldások különösen érdekelnének. Például ki játszott már el a gondolattal, hogy mit terítene a plédre egy bombayi parkban az indiai családanya, mivel rukkolna elő egy francia gourmand fiú, aki a Loire partján készül szerelmet vallani gourmet kedvesének, vagy hogy nézhet ki egy Erasmusos multikulti összeröffenés a Central Parkban? Casablanca, Tokió, vagy Szicília, mindegy, csak éljétek bele magatokat, szárnyaljon szabadon a fantáziátok!

indonéz családi piknik

Aki belföldön kalandozna: mi kerül a hátizsákba ha a társaság/család elindul kisvasutazni vagy felmegy túrázni a hegyekbe? Netán a szabadban főzés hívei vagytok? Van olyan, aki túrázáshoz nem szendvicseket, hanem a hozzávalókat viszi magával, nyársnak mogyoróvesszőt nyes, és egy szimpatikus tisztáson áll neki szabadtűzön rögtönözni?

Mivel szintén nagyon aktuális, az is érdekelne, hogy nyaraláshoz készülődve - alternatívaként a Mol kút szegényes vagy az Autogrill méregdrága kínálatára - ki milyen harapnivalókat készítene az útra, aminek méltó elfogyasztásához érdemes letérni a főútról, és megszakítani a gyakran monoton, fárasztó aszfalttépést.

(Ja, aszfaltszaggatásról jut eszembe: esetleg van a Winkleren kívül olyan idióta elme, aki mondjuk egy Budapest-Esztergom útvonalon, a motorháztető alatt, fóliában süti meg az aznapi ebédet? :D)

Minden érdekel, ami icipicit is eltér a megszokottól, ami elrugaszkodik a hagyományostól. Minden érdekel, amivel egy szabadban eltöltött különleges napra készülnétek, vagy amiért érdemes lehúzódni az autópályáról, és megállni egy pihenőben a hosszú út alatt. Minden, ami emlékezetessé tesz egy nem otthon eltöltött napot.

És amit - vega blogíróként – nagyon fontosnak tartok kiemelni, hogy természetesen minden állati eredetű alapanyag versenyképes. Elvégre az én személyes döntésemet nem lenne elegáns ráerőltetni az egész hazai gasztroblog-társadalomra. (És amúgy is: a családomnak, szeretteimnek én is szívesen készítek olyat, ami igazán a kedvükre való.)

Kíváncsian, izgalommal tele várok tehát minden megoldást, ami:

• kulináris élményt okoz egy fa hűs árnyékában
• bonyolultabb, kreatívabb egy sonkás-trappistás bagettnél vagy egy klasszik kókuszos golyónál
• elkészítéséhez legalább egy alkotóelem miatt azért lehetőleg a sütőt vagy a tűzhelyet is be kelljen kapcsolni (tűzcsiholás is ok)
• kibírja a szállítást
• ami hűtőtáskában minimum 4-5 órát eláll
• opcionálisan - az alufóliás/szalvétás csomagolásnál kreatívabb megoldás, tálalás. (doboz, szőlőlevél, újságpapír, mittomén)
  

Ami most nem ér:

• minden, ami nem, vagy csak nagyon körülményesen hordozható
• minden, ami 4-5 óra után már nem bírja a gyűrődést, azaz: nem esztétikus, összeesik, elázik, megolvad, szétmállik, összecsoffad, megtévesztően funky szagcsíkot húz
• nem érnek a hagyományos slágerek, mint pölö szalonnás-debrecenis nyárs, párizsis szendvics, sajtos stangli, satöbbi: nem kérdés, isteni finomak tudnak lenni, de jelen esetben a cél inkább legyen az, hogy izgalmas kreációkkal inspiráljuk egymást

Jolly joker, ami legutóbbi feltétel alól kibújhat: nagyitok tikos sütireceptje, hiszen az csak különleges lehet

És tudjátok mi lenne az übernetovábbja mindennek? Ha a családot, kedvest, barátokat, kutyát/macskát/degut az elkészített ételekkel tényleg kicsábítanátok a szabad ég alá, és ezzel piknikforradalmat indítanánk. Nagyon nagy örömmel fogadnék akár olyan fotókat is, ami – ha lehetséges - kültérben, eredeti környezetben készültek. Aki szégyellős, az szorítkozzon a gyepen, kockás pléden, tudomisénhol fotózott tányérra, de a bátrabbak akár a kisujjukat (lábfej, fülcimpa, copf) is igazán belógathatnák a lencse elé.

Határidő: június 15. (vasárnap)
Ide várom a pályaműveket: gourmandula@gmail.com

Ja, az ilyenkor kötelező kör, amit el kell mondani: kopirájt, meg publikálás lehetőleg 15-én de tényleg, meg részvétel csak magánszemélyeknek, ill. akinek nincs blogja, ellenben van szuperjó ötlete és kedve közzétenni azt, de blogot azért emiatt nem indítana, hát küldje csak el nekem bátran, és én nagyon szívesen közzéteszem!

Sok szép, verőfényes-napsütéses hétvégét, kellemes piknikezést kívánok mindenkinek!

Üdv,
Gourmandula

XVI. VKF - már majdnem

Szeretném elmondani ország-világ előtt, hogy mérhetetlenül megilletődtem a felkéréssel találkozván, átmenetileg meg is kukultam tőle, ezért a csend. De nagyon nagyon örülök, és köszönöm!!! :)))

A XVI. VKF forduló megrendezése nagyon nagy megtiszteltetés és nem kis meglepetés egy magamfajta, periférián kívül eső, ráadásul alapvetően vegetáriánus blognak. Most pedig oda-vagyok, és vissza. :) Oda és vissza között persze futva teszem meg a távot (a sport mindig serkentően hatott a kreatív gondolatáramlatok bevonzására) és zsírégetés közben gondolatban ízlelgetem, mi is lenne méltó a következő forduló témájának.

Ha már a sportnál tartunk, modhatnám stílszerűen, hogy a léc magasan van. Én meg pici vagyok és különösen jól együttműködöm a gravitációs erőkkel. A magasugrásról meg annyit, hogy csak egyszer találkoztunk, annak bizony morbidul vicces vége lett (ez mondjuk nem jelenti azt, hogy limbóban jó lennék, mert nyomi vagyok abban is, pedig az úgy már egy fer deal lenne). Én mindenesetre ígérem, hogy teljes gőzzel nekirugaszkodom, és megpróbálom nem leverni a lécet.

Ami már biztos, hogy - húsimádók ne féljetek - kiírás tuti húskonform lesz.

Addig is, míg pontosan megszülöm a témát, egy nagyon nagy köszönömöt és a "Midnight Cooking" című számot küldeném Beatbullnak.

A számot küldöm még minden haspóknak, gasztrobloggernek és blogerinának. szüleimnek, 3 idiotábbnál idiótább bátyámnak, legkedvesebb barátaimnak, kedvenc kolléganőmnek, egyéb szeretteimnek, Bogi kutyának, ill. mindenkinek, aki szereti, és aki végig bírja nézni. :))

VKF kiírás: holnapra megírom, véglegesítem, kiteszem, türelmeteket addig is hálásan köszönöm!

Addig is písz mindenkinek,

Gourmandula :)

Gasztrofelfedezések Firenzében

Mégis mit gondolhattam én, amikor múlt hétfőn úgy döntöttem, már nagyon éppen itt az ideje a nyári slankító-kúrának. No nem arról van szó, hogy erre nem lenne sürgető szükségem, hanem hogy három nappal később, csütörtökön indultam Olaszországba. Három originál Hókuszpók kacaj sem lenne elég, hogy ezt az elképzelésemet most minősítsem.

Mérleg:
1) a mérleg, amin állok – inkább ezt most ne… valszeg sok-sok nem vacsorázással fizetek tetteimért (csakazértsem bűn jót enni!!)
2) a hétvége mérlege: atombrutalitás, már ami a gasztronómiai, unblock dolce vita és humán-esztétikum élményeket illeti (bónusz: amilyen szépek a hímek, annyira bajszosak a nők, muhaha)
3) 2-es pontban leírtak kellő alapot képeznek a disszidálás lehetőségének komoly megfontolásához
4) 1-es pont szerencsére gravitációs kihatásából fakadóan földön tart, ami 3-as pontban említett álmodozásaimat illeti
5) Ha most alapítanék pártot, akkor az lenne a kampányszlogenem, hogy ’Most azonnal olasz férfit a magyar nőnek!’. Most komolyan: szerintem kapnék szavazatokat


Meghatározó kulináris élmény nr1 – piaci portékák

Még jóóóó, hogy elmentem piacozni, ne vicceljünk. Ott töltöttem a fél délutánt. (Másik felét meg más pénzköltésre nagyon alkalmas helyi egységekben, de ez más történet).

Konklúzió: firenzei vásárcsarnok rulez.

Tipp: második szinten már turista sincsen, alkudni is lehet.




Ricottás-paradicsomos mini szendvics

Ezt egyszerűen meg kell veletek osztanom, mert olyan ízharmóniát nyújt, ami hatására a buddhista szerzetesek is jegyzetelni kezdenének. Lényege: friss alapanyag, minden az aznap délelőtti piaci látogatásomból származik.

Bónusz: végtelenül egyszerű, féllábbal az ajtón kívül, hipergyorsan összedobható, utolsó szilárd gyomornyugtatóként, buliba indulás előtt kifejezetten életmentő. Hazaérve meg méginkább. (Tested both ways.)

Finom bagette karikát ippeg pirítsunk meg, löttyintsünk rá citromos olívaolajat.
Kenjünk rá fél ujjnyi friss ricottát (vagy amennyit nem szégyellünk), szórjuk meg fűszeres tengeri sókristállyal. Fektessünk rá friss bazsalikomlevelet, és egy kettévágott koktél paradicsomot. Tetejét is hintsük meg pár sókristállyal, és adjunk neki még pár cseppet a citromos olajból. Nincsenek rá szavaim. Tényleg.

Meghatározó kulináris élmény nr2 – haute cuisine italienne

Van Firenzében egy elit főzőiskola. Főiskolai diplomás képesítéssel, a világ minden tájáról érkező sok tehetséges séfpalántával, és egy privát gyakorló étteremmel a belvárosban (miért nem vagyok 5 évvel fiatalabb, akkor én most azonnal ott kezdenék új életet). Nappal itt folyik az oktatás, este zártkörű klubként működve étteremként funkcionál. De milyen étterem ám!

A diákok a rezidens (nagynevű, de nekem persze semmit nem mond) séf keze alá dolgoznak, gyakorolják, amit elméletben már megtanultak. A vendégek szinte kizárólag a családi és baráti körből kerülnek ki, utcáról nincs betévedés.

Nekem meg van akkora mázlim, hogy az ismerős, akihez látogatóba mentünk, bár nem séftanonc, de a baráti társaságának nagyjából minden más tagja az, így meghívást kaptunk az elit körbe.

Firenze belváros, átlagos, hangulatos kis utca, a modern üvegajtón és üvegfalon keresztül diszkrét fény szűrődik ki. Semmi nem hirdeti, hogy itt egy étterem van.

Nyitnánk be, de az ajtó zárva van. Csengetni kell. Míg várunk, hogy mi a pálya, tanakodunk, hogy nyitva van e egyáltalán, én bekukucskálok az üvegfalon: egy darab 4 személyre megterített asztalt látok, az előtérben, mintha a kirakat része lenne; hátra rövid folyosó vezet, de a belső teret az utcáról nem látni, hiába nyújtogatom a nyakam, tekerem a gerincem. Amit viszont látni, az az olaszosan ultramodern berendezés: sokat sejtető. Érkezik az egyik lakótárs, egy órával ezelőtt még a lakásán futottunk vele össze, immáron egyenruhában, nyit nekünk ajtót és üdvözöl minket ismerősként újra. Folyosón végig, belépünk a belső térbe.

Beépített emberünk mindenkivel lepacsizik, imádom az ilyet, mert a hangulat azonnal oldottá válik, amúgy az ultramodern, letisztult, iszonyat dizájn enteriőr kicsit talán megszeppentene. Mindössze 5 asztal van, 3-nál családtagok és hozzánk hasonló haverok készülnek vacsorázni. Valami azt súgja, éppen olasz haute cuisine bemutatóba csöppenünk. Ritkán járok ilyen helyre, pulzusom a helyén, jó magasan az izgatottságtól.

A haverok pont felszolgálónak lettek beosztva, a konyhában aznap este egy másik diákcsapat dolgozik. Ez azért jó, mert házibuli jellege kezd lenni a dolognak (kivéve a kiszolgálást, az nagyon profi), havernő ráadásul magyar, hozza a jó bort is tüstént, és mindenkinek személyre szabottan ajánl valamit az egyoldalas menüből. Érkezik az első kör grappa is, igen, az olaszoknál így kezdenek (mondjuk otthon mi sem jövünk zavarba egy kupica pálinka látványától ebéd előtt).


Diós-mézes zsemle
Rendeléshez készülődünk. Na, én már itt készen vagyok, ami nem kizárólag annak tudható be, hogy egész napos koplalás után 10 perc alatt gurítottam le a bort és a grappát. A menü áttanulmányozása közben életem egyik legfinomabb zsemlécskéjéről próbálok lekattanni, de csak azért, mert jó lenne nem jól lakni a vacsora kezdete előtt. Diós-mézes barna kenyérkék, nagyobb dió méretűek, pont két falat, friss, könnyű, rugalmas, pont elég levegős… mennyei.

Rendelés után a séfúr kijön, mindenkit köszönt, jó szórakozást kíván.

Mozzarellás felfújt padlizsángyűrűben, paradicsommártással
Előételnek mozzarellás felfújtat rendelek padlizsángyűrűben, paradicsommártással. Nagyon hasonlít a cukkínifelfújtamra, ennek külön örülök. Könnyebb lesz reprodukálnom otthon, ha már van valami kiindulási alapom.

Második fogás:

Sajttal töltött tortellini karamellizált hagymaszósszal.
A tészta remek, a töltelék már nem annyira különleges, egyszerű sajt, de gondolom, ez azért van, mert ebben a fogásban a szósz a lényeg. Az meg fenomenális. Szerencsére van elképzelésem, hogyan is kellene nekifogni, mindenképpen ki fogom kísérletezni.

Amit mindenképpen le kell jegyzetelnem, csak hogy el ne felejtsem. (Nem az én tányéromon volt, de kóstolt itt mindenki mindent.)

Rakott almás-parmezános padlizsán (köret)
A vékony padlizsánkarikák közé papírvékony almaszeletek kerültek, amiket parmezánnal szórtak meg. Így rétegezték kb. háromszor-négyszer, majd kb 1,5-2 óra alatt alacsony hőmérsékleten (120-140 fok?) addig sütötték, amíg a papírvékony alma el nem mállott. Igen, az almának csak az édességét lehetett érezni, fizikai nyoma nem volt. Hmmmm…

Mivel az adagok elegánsan mértéktartóak, kapacitás pont marad a desszertre is.

Tiramisu szusi
Én szusira emlékeztető köntösben és méretben prezentált tiramisut kapok: a kakaós piskóta-bölcső nagy részét mascarponés krém tölti ki, aztán laza, kávés pudingszerű szósszal töltik csurig a kosárkát. Azonnal Beatbull és a VKF jutott eszembe, pláne, hogy én sokáig valamilyen alternatív szusiban gondolkodtam.

Banana cheesecake
Persze rányomulok a bátyám egészen rendhagyó módon prezentált banana-cheesecake-jére is: banánkenyérből szószerint papírvékony szeletet vágtak, és - asszem – kicsit megpirították, talán karamellizálták is a tetejét, mert édesen ropogós volt a szelet. Ez az alap. Erre jön a friss krémsajt, melyet 9 db 1 centi átmérőjű csepp formájában ültettek a süteménylapra. Ezt követi egy újabb sütilap, még egy sajtemelet, és zárásul jön a harmadik tésztaréteg (ha jól emlékszem). Mellé kísérőnek gyümölcspüré - asszem epres. Mamma mia, a könnyű desszert kategória királynője, hüledezünk, elképesztően finom. (Beatbull, ha csuklás-romahamaid voltak csütörtök este, az miattam volt és ezer bocs.)

Még pár üveg bor, végén levezetésképpen még egy kör grappa, ami a hangulatnak és nekünk újabb lendületet ad. Ideje tovább állni. Na, és az este pont eddig a pontig publikus egy gasztroblogon. (Pedig ez még a lájtosabb esténk volt. Khm.)

Volt még:

o saját debilségből spontán külvárosi felfedező gyalogtúra (vagyis ha nem tudod, hol kell leszállni, ne akarj egyedül hazaugorni)
o léleképítő ruhatárbővítés
o lábbeli-készlet turbózás
o hajnalig tartó tánc nyári szezonnyitó partin, egy nyitott vendéglátóipari egységben (Central Park),
o szanaszét tört sarkak - ami részben új cipőnek, részben hajnalig tartó táncnak tudható be
o 40 fokos strandidő strand nélkül
o chilles capuccinozás mindenféle piazzákon
o Koktélparadicsom és rozmaringpalánta az ablakban
o Érett citromoktól roskadozó fák
o Finom borok

Amiből nem kértem:

o pizza
o dóm tornyának megmászása

Na szóval ennyi, most nagy boldogság van itt kérem. Indulamandula megint leszereli szárnyait, és betelepül a konyhába: bőven van mit kísérletezni. Ja, és jelentem, nekem most indult a szezon. :)

VKF XV: Paradicsomos bonbon (de igazából csinos rétes)

Mikor megláttam ezeket a kis szaloncukor formájú paradicsomos rétes-falatkákat, azonnal tudtam, a VKF művel állok szemben. Aztán a mutatós külsővel megáldott rétesbonbonok belső értékeinek feltérképezése gyanánt gyorsan végigfutottam a receptet. Hirtelen elbizonytalanodtam: túl hamar szavaztam volna bizalmat a csinos pofinak?

Na de kezdjük az elejéről. Franciául hangzik a legszebben: bonbons á la tomate… grrr, olyan, mintha azt mondanák, szexi csokoládé (’Amerikába jöttem’ megvan?)… Ez alapból nem lehet nem jó. Aztán olvastam tovább, nézem a receptet: franciás alaphang, klasszik hozzávalókkal, olívaolaj, paradicsom, hagyma, provanszi fűszerkeverék, bazsalikom, aztán aszongya: curry –itt pulzus felszökik, mint amikor az ember a kanyarban jön rá, hogy annak íve pont olyan merész, mint a megválasztott sebesség. Következő: balzsamecet. QUE?! Fokozódik a hangulat, fekvőrendőr is került a kanyarba. Téboly, bábeli káosz, betépett publikáló, és két összeragadt lap lehet a háttérben (mind egyszerre). Ez így tulajdonképpen elég sz%!+l hangzik.

Szép dolog a bizalom, még szebb a kontroll – nagy mondás, pláne, hogy egy Bunnytól ered. (A mulatságos rajzfilmfigurának álcázott személy egyetlen számomra érdemes mondata sokszor igazolta magát, nem csak vicces életszituációkban.) Szóval újra nekifutottam, most már nagyon odafigyelve.

Aztán végigolvastam mégegyszer, mert három a magyar igazság. Nem, nincs elírás. Balzsamecetes-currys-provanszi ez, így egyszerre. Szerintem ilyet még az India keleti partján ottfelejtett francia kolónia sem tesz, bosszúból sem. Bamba pillanatok egyike: ’Vagy akkor én most maradi lennék?!’ Az fájna, főleg ha ezt most és így kellene megtudnom. Márpedig ez a kombó elsőre nekem is leveri a biztosítékot.

És ez az a pont, ahol mentőövként avatkozik közbe a bizalom. Mert ez bizony bizalmi kérdés: ha ilyenkor nem ülne mellettem a profi driftes versenyző ill. ha nem maga a Tartine Gourmande mondaná, hogy nyugi, ez pont így lesz jó– pánikszerű satufékkel próbálnám menteni a helyzetet. De bármilyen kételyeim is vannak, ezek csak biztatnak, sőt, határozottan állítják, őnekik meg mindent, feltétel nélkül, tapasztalat alapon.

Egyébként is: viszonylag ritkán tolatunk vissza nagyisan tűkanyarból, gondoltam, ha már egyszer így adódott, illene élvezni, és szép íven kijönni. Szeretem az andrenalint; ’lesz ami lesz’ alapon gázt adtam.

Eredmény: befeküdtem, mint Cica a kanyarba. Aztán meg giga-eufória.

Azon kívül, hogy isteni lett, első látásra (hajtásra) beleszerettem a dundi kis szaloncukrokba. Guggoltam bámulattal a sütő előtt, pont ahogy imádott Samu kutyánk (r.i.p.) az önkéntesen örökbefogadott ékszerteknősök terráriuma előtt, 1995 karácsonyán. Jó, azért én odaengedtem mást is gyönyörködni, morgás nélkül. Sőt, ebből még enni is lehetett, a közönség pedig szuperhálás volt. Éljen éljen.

Egyéb:

1.) Külön tetszik ebben a rétes-variációban a sokoldalúság. Lehet köret, előétel vagy gyorsan bekapható édes/sós sütemény. A csinos pofi a legegyszerűbb vagy leghagyományosabb rétes-töltelékeket is feldobja, egy különlegesebb, merészebb béléssel pedig maradandó élményt tartogat a legnagyobb gourmet számára is. Ja, és nem mellesleg pofon egyszerű.

2.) Eredeti recept szerint a tölteléket jégkocka-formában kéne a rétesbe csomagolni, és így megy a forró sütőbe. Gondolom, hogy fagyott állapotban nincs esélye a réteslapnak átnedvesedni, és így könnyebben, gyorsabban, ropogósabbra pirul. Azért mondom mindezt feltételes módban, mert főzés közben, de még pont időben két fontos dologra kellett rájönnöm:

i.) nekem erre most nincs is időm (fagyasztás minimum + 3 óra, én akkor már a kocsiban robogok Firenze felé)

ii.) nincs is jégkockatartóm (mindig is a benzinkutas, 5 kilós kiszerelésű jeget favorizáltam)

Mindkettő önmagában is elég nagy akadály. Mindegy, alább leírt alternatíva is remekül működött, bár azért egyszer jó lenne nekifutni az eredeti javallat szerint is.

Bonbons á la Tomate
(eredeti recept itt)

Hozzávalók
(kb. 18 bonbonhoz)

1 csomag rétestészta
Oliva olaj

Díszítésnek:
kakukkfű / provanszi fűszer
Parmezán (én most elhagytam)

Paradicsomos töltelékhez
500g paradicsom (aprított paradicsomkonzerv formájában)
3 ek olívaolaj
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
5 db bazsalikomlevél (upsz, elfelejtettem beletenni)
2 ek. provanszi fűszerkeverék
1 ek. curry
2 ek. balzsamecet
2 ek. méz
só, bors


1) Forró olajba szórom a nagyon finomra aprított hagymát, fokhagymát és curryt

2) 2-3 perc után minden mást is a serepnyőbe zuttyantok

3) Addig főzöm/redukálom a paradicsomos szószt, amíg nagyon sűrű péppé nem áll össze (vagyis elfő a leve, és a feltörő buborékok okozta lyukacskák megmaradnak a szósz felszínén) – nekem kb. 20-25 perc volt, közepesen erős láng felett (ez gyorsított üzemmód volt, amúgy jobb lenne közepes lángon kb. 30-35 perc)

4) Botmixerrel pépesítem (opcionális, én befelejtettem, de ez inkább a jeges megoldánál lehet fontos, darabosan nekem talán jobban tetszik)

5) A pépet minél hidegebbre, de legalább szobahőmérsékletre hűtöm. (ill. ahogy említettem, eredeti recept szerint jégkokcka-formába öntve fagyasszuk le)

6) Ha 5-ös pont megvalósult, előszedem a rétestésztát. Én dupla lapot használtam, amit olajjal megkent sütőpapírra tettem - igen, pluszban meg kell kenni a papírt, így alulról szépen átitatódik, elkerülhető, hogy megsérüljön a tészta kenésekor a réteslap. (Persze a sütőpapír alatt van már egy tepsi is.)

7) A lapot felvágom kb. 10x5 centis téglalapokra (bár ahogy tetszik, ki mekkora szaloncukrokban gondolkodik)

8) Mindegyik téglalapra egy kiskanálnyi tölteléket/jégkockát teszek

9) A téglalapokat feltekerem, végüket úgy hajtogatom, ahogy elvileg cipődoboz/könyv formájú ajándékot csomagolunk: szélek lelapít, oldalak behajt. De itt álljunk is meg, elég a hajtogatásból. Végeket gyengéden még csippentsük össze. Ha jól dolgoztunk, lesz sok csinosan teltkarcsú szaloncukrunk

10) 1-2 csepp olajat elsimítok a bonbonok tetején

11) Aki akar, garnírozhatja parmezánnal, zöldfűszerrel, én most ezt kihagytam

12) 190 fokon sütöm „alsófelsőgrilles” kombón, kb. 6-8 percig (De onnan látjuk, hogy kész, hogy szép aranybarnára sült)

13) Hagyjuk kihűlni

14) Bon apetit!

Mentolos cigaretta, fetával

Na jó, csak vicc, bár, csak félig az.

Amúgy meg szerintem inkább szivar, vagy én vagyok nagyon béna, de mindegy is. Nem ez a lényeg. A VKF válogatásom runner-up versenyzője, amit kár lett volna kihagyni, ráadásul a VKF-es művem maradék réteslapjait is hasznosíthattam általa. (Tehát ez NEM a VKF mű.)

Csak mértékkel, mert ha egyszer rákap az ember, nehéz abbahagyni. Pont mint a cigit. Pláne a mentolosat. Szal íme egy jótékony gigaszivar (vagy blunt, ha már zöld is van benne?) anti-dohányosoknak, meg mindenkinek.

Tudnivalók: fingerfood, és a minőségkontroll eredményeként biztonsággal állítható, hogy langyosan a legjobb.


Fetás-mentás szivarkák - kb. 10 darabhoz

(eredeti recept itt)

3-4 réteslap
150g fetasajt
100g kecskesajt (krémes, hengeres fajta)
Fél doboz natúr krémsajt
Olíva olaj
100g fenyőmag
1 marék mentalevél
1 ek. citromlé
bors

Tennivalók:

1) sütőt 220 fokra melegítem
2) Fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítom
3) Összekeverem a sajtokat, krémesre
4) A mentalevelekből kiválasztok 10 nagyobb, szebb példányt, félreteszem
5) Maradék mentalevelet finomra vágom, és belekeverem a sajtos masszába
6) A sajthoz adom a citromlevet, a pirított fenyőmagot, borsozom
7) Veszek egy réteslapot, és a sütőpapírral bélelt tepsibe teszem
8) Megkenem olajjal a tésztát, aztán hosszában félbevégom. (v negyedelem, ahogy tetszik)
9) Minden csík aljába teszek a krémből egy kanálnyit, a másik végébe pedig teszek egy mentalevelet, a félretett, mutatósabb példányok közül.
10) A sajtos felénél kezdve feltekerem a réteslapot, akkor jó, ha a szivarka másik végében pont betekeredik a mentalevél, és díszként sejlik át a vékony tésztán
11) Tetejét megkenem olajjal
12) Addig gyártom ilyen módon a szivarokat, amíg van a töltelékből (és a tésztából)
13) Forró sütőben kb 10 perc, ill. ameddig aranybarna nem lesz a teteje
14) Hagyjuk hűlni egy picit, tényleg langyosan a legfinomabb

És most lépek Firenzébe, ahol nagyon sok nagyon finomat fogok enni. Még jó, hogy most kezdtem fogyózni. Timing, my friend, timing. Muhaha.

Franciásan könnyed citromos borsodó

Újabb zseniális – ezúttal francia - alkoholos desszert, a szülinapi vacsora könnyed záróakkordjaként tálalva. Nagy erőssége, hogy nem nehezít el, így nem tesz keresztbe a szombat éjjeli bugivuginak. Ez persze csak annak lényeges szempont, aki szereti a bugivugit.

Nem mondanám, hogy egyszerű, mert nagyon macerás.
Nem mondanám, hogy könnyű, mert mindkét karom leszakadt 2szer, míg végre elkészült a krém.
Nem mondanám, hogy társaság-képes, mert baromi hangos elkészíteni: nemcsak zavaró a robotgép zúgása, de a hangzavar miatt ki is zár a csevelyből. Legközelebb mindenképpen előre készítem el, hogy ne maradjak ki félórányi kulcsfontosságú információáramlásból. (Persze egy normális vendéglátó alapból előre készül, és nem látványkonyhában operál úgy, mint én.)

És mindezek ellenére bőven megéri az a fél óra vacakolás meg a mai izomláz: az eredmény mesés, pehelysúlyú simogatás léleknek és ízlelőbimbóknak egyaránt.


Citromos borsodó
Eredeti recept: Tina ízutazás 2007/4

2 tojás
2 tojássárgája
6-7 dkg (barna)cukor
1 citrom leve és reszelt héja
1 dl száraz fehérbor
csipet só

1 tojást szétválasztok, fehérjét hűtőbe teszem.

Robotgéppel, forró vízfürdőben krémesre verem a megmaradt 1 db egész tojást a 3 tojássárgával, cukorral, citromhéjjal (kb. 7 perc).

Hozzáadom a bort és a citromlevet, és addig verem, amíg a krém a kétszeresére nem nő.

A kész krémet hideg vízfürdőbe teszem át, és tovább verve lehűtöm. (Tepsibe öntsünk hideg vizet, és abba állítsuk az edényt.)

A hideg tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a krémbe forgatjuk.

Pohár aljába gyümölcsöt (szőlős/epres változat készült) teszünk, ráöntjük a krémet, és hűtőben kb. 1 óra alatt teljesen lehűtjük.

Tálaláskor a tetejét gyümölccsel díszítem.

Természetesen bármilyen piskóta, keksz, akár rétegelten a krémbe fektetve, akár kísérőként jól megy hozzá, most ezzel a lehetőséggel nem éltem.

Szuperkönnyű spárgafelfújt

A minap horrorisztikus elem keveredett az álomkoktélba. Nézem az emiljeim, és látom, hogy új megjegyzés érkezett az egyik posthoz. Izgatottan nyitom a levelet, lássuk, mi a komment. És lefagyok. Husánggal vágtak tarkón. Merthogy Névtelen igen direkt, fájóan cinikus stílusban küldött padlóra. Még most is látom a sorokat lelki szemeim előtt, és felsejlik, ahogy a gyilkos, félrevezetően felvezetett kritika tőrként hasít keresztül szívemen: kipróbálta a receptet, és soha nem volt szerencséje az ízetlenségnek ilyen mélységét megtapasztalni. Ezt így.

Szóval eljutottam odáig, hogy a bloggal álmodom. Vagyis: Gourmandulával rémálmodom.

Ez az intés csak azért történhetett, mert áprilisban alig írtam. Egyébként nem azért, mert nem eszem, vagy nem tüsténkedem a konyhában, csak éppen semmi újat, különlegeset, azaz ide illőt nem produkáltam. Na de majd most.

A spárgafelfújtról

A legtöbb Gourmandulán publikált ételhez valamilyen sztori is kötődik, ebben az esetben a történet különösen fontos.

A felfújt tavaly májusban emelte egy szülinapi vacsora fényét, aztán persze azzal a lendülettel, ahogy ráleltem, sikeresen el is kavartam a receptet. A sikert arató receptek elhagyása visszatérő probléma volt az életemben, de konkrétan e spárgás remek forrásának elkavarása okozta bosszúság világított rá egy rendszerezett receptgyűjtemény mihamarabbi létrehozásának szükségességére.

’Milyen jó lenne egy saját recepttár! És ha már, akkor legyen webes, mert az felhasználóbarát, mindenhonnan hozzáférhető, mindenkivel megosztható. A blog elvitathatatlan erénye továbbá, hogy ott viszonylag nehéz elhagyni bármit is.’

És Gourmandula megfogant.

Ráment a szombat délutánom, de csodával határos módon megtaláltam a fecnit (eredetileg Fakanálból származik), így újra bevethettem a spárgát, véletlenül megint egy szülinapon. Persze mostantól kezdve bármikor bevethetem, attól pedig picit sem tartok, hogy aki szereti a spárgát, annak ne ízlene.


Spárgafelfújt

(3-4 főre)

Egy csomag (kb. 500g) zöld spárga
Egy csomag (kb. 500g) fehér spárga
1 doboz jófajta zöldfűszeres sajt/vajkrém (pl. Boursin)
1 doboz jófajta natúr sajt/vajkrém
2 dl tejföl
4 tojás
bors, só
vaj (sütéshez)


A spárgákat meghámozom, ízlés és hangulat szerinti méretre darabolom, és sós, lobogó vízben majdnem készre főzöm (mérettől függően kb. 5-10 perc).

Míg a spárga fő, a felvert tojást, a tejfölt és a sajtkrémet simára keverem, sózom, borsozom.

Kerámiaedényt kivajazom, elrendezem benne a spárgát, majd leöntöm a sajtos szósszal.

Forró sütőben (195 fokon légkeverés) 25 perc, majd ha szükséges, még 5 perc felső grilles sütés, hogy mindenütt egyenletesen átpiruljon a teteje.

Megjegyzés nem vegáknak ill. ha már levágták a malacot: lássuk be, apróra vágott jófajtasonka-kockák, vagy bacon iszonyat jó lehet bele.

Jugo Antigrippo, a maja 'túlélő' gyümölcsturmix

Immáron 4 napja elzárva a külvilágtól, lázas magányomban dúl bennem a közölhetnék a nagyvilág felé.

Miközben végső elkeseredésemben egy guatemalai maja specialitás emléke alapján jugo antigrippot, azaz meghűlés-elleni fokhagymás-gyömbéres gyülölcsturmixot készítettem (ami akkori végső elkeseredésemben szó szerint borzasztóan hatásosnak bizonyult), az alábbi gondolatok törtek maguknak buldózerrel utat.

1) Ha megjelenhet index főoldalon a „cápa támadott szörföst” hírszösszenet, az azt jelenti , hogy tulajdonképpen jó napunk van.

2) De mégis abnormális az a világ, ahol:
a. Képes még bárki is szerencsétlen Diana halálának körülményein vívódni
b. 15 év büntetést kap a 8 gyermekét megölő nő. Igen, összesen.
c. Kate Moss és Amy Winehouse ünnepelt sztár
d. 18 karikával büntetik a South Parkot, de Győzike esti főműsoridőben, korlátok nélkül szedheti gyanútlan áldozatait

3) Abszolút kurvoid: Kína olimpiát rendez

4) Abszolút szűzkurvoid: aki most kezd el abszolút kurvoidban meghatározottak miatt pironkodni

5) Újraindul a New Kids. Ha bő 15 évvel (ááááááá) ezelőtti kinézete nem is, Jonathan Knight mai külsője 100szorosan igazolja, miért voltam „dzsonos” 12 évesen. Egyébként az együttest nem is igazán szerettem. Lávjú Dzsán.

6) Egyetértenék a szakítósblog mai gyöngyszemével, a lányoknak nincs agyuk.

7) Van ami nem változik: a kanalas-orvosság még mindig ugyanolyan finom…

8) Abszolút szánalmas: mikor a nap fénypontjának a kanalas-orvosság bevétele számít

9) Végezetül: miért kell minden szart leszinkronizálni?!

De vissza az antigrippo mirákulum italhoz.

A fokhagyma és a gyömbér is ősi gyógyír a legyengült, megfázott szervezet regenerálására, nemcsak fejlett indián kultúrák köreiben.
Amilyen szörnyen hangzik, annyira hatásos. Ha eljutottunk odáig, hogy ilyet kell innunk, annyi könyörület azért maradjon magunkkal szemben, hogy megvárjuk, míg a főzet lehűl. Nem tehettünk olyan bűnt, ami miatt langyosan kellene elfogyasztani.


Jugo Antigrippo
Hozzávalók kb. 1 literhez, mert a bacik sem viccelnek

1 banán
5 dl 100%os narancslé (persze facsarhatsz is)
4 szár répa
2 db alma (savanyú)
1 kisebb gumó friss, reszelt gyömbér
3 gerezd fokhagyma (eredetiben 1 fej volt, ahhoz még nem vagyok eléggé nekikeseredve)
saját invenció: 1000mgos C-vitamin pezsitabi – ha ettől nem sárgulok be, akkor semmitől

A fokhagymát és gyömbért pépesítjük, és kb 1,5 dl vízben forralásig főzzük. Miközben hűl, a minden mást kockára vágunk, és turmixgépben simára keverünk.

Végül egészet egybeöntöjük, kavarintunk, és szobahőmérsékletű állapotban a lehető legkevesebb szuszra lehajtjuk. Működik.

VKF Cinke á la Gourmandula - Hungarian dumplings in sage-butter sauce

Hungarian men gotta have meat on the plate. This is a pretty harsh opening-statement for a vegetarian food-blog, but when I read the ‘Hungarian cuisine’ theme for the VKF (monthly cooking assignment), this came first to my mind. The announcment called for two conditions: 1) typical Hungarian meal (ok), and 2) presented preferably in a foreign language (fine). The third and trickiest criteria is set by me: to make it vegatarian.

Face it: for most Hungarians, a meatless meal could only pass as either an appetizer or a dessert. One last excuse to the rescue: gotta be real sick. At least, this is how the great grandma of my good friend could absorb (but not comprehend) the fact that I don’t eat meat.

I don't eat Hungarian food too often (quite rarely, actually), however, if I think about it, vegetarian Hungarians could survive, as the meatless cuisine does exist, and offers a great variety of simple meals, mainly based on potato (or other common veggies) and/or flour. (...what a wondeful opportunity to highlight the fact that following a vegetarian diet does not necessarily mean eating light.)

These dishes come mainly from the poor households of the countryside, from days, when meat was not a part of the daily diet. Well, vegetarian... :) Apart from the masses of pork fat that my grandmother’s generation would put into anything from salty to sweet, sour to bitter. (Really: for most Hungarians, as long as u don't see chunks of meat in your food, it is vegetarian. A little bit of fat, meat stock or gravy sauce - according to them - could not hurt anybody, so when ordering in a restaurant, u might wanna ask how your food is prepared.)

Anyhow, the fat issue is becoming less of a a concern, since heavy health campaigns of the last 20-30 years finally paid off: most people switched to the not so much healthier sunflower oil, and the slowly-killing margarine, so now we are agonizing on how these will kill our people. But, from a vegetarian aspect, this is still relatively good news. All in all, the point I am trying to make here is: we do have killer vegetarian food, with significant amount of grease in it.

Besides the grease issue, the other big difference between today and the old times is a direct consequence of my opening statement: today we serve these - once main course - dishes on the side, mostly accompanying some meat. Well, if I can abstract from this small detail, I've got plenty of choices.

Having that realized, the new challenge became what to pick. After a lot of thinking, I decided that I’d use this opportunity to look for a less common (at least to me), or even forgotten recipe. Also, I was looking for something that is a fusion between traditional and contemporary, Hungarian and international: just like me.

My father is a real gourmand (can’t deny the roots), grew up on the countryside, and has an amazing memory. I knew he’s my man for the task: I asked him about meatless food he would eat as a child, food that he loved, and what he's been missing from our 'vegatarianMom'-run wellness kitchen. The answer came surprisingly quick and sharp: cinke.

Literally-speaking cinke means tit (the bird, not the boobs), but it has little to do with the actual bird: the dumplings' shape resemble to the tit (God, now I wish it was called flamingo), at least this is the best explanation I could find, as far as the origin of the name is concerned. It is a typical food of the poor, as it requires only simple and cheap ingredients (flour and potato), and fills the belly up quickly (still, would not qualify for nutritious these days).

Apparently, cinke is so popular that it even has a festival dedicated exclusively to it. Szatmárcseke is a bigger village located in the East, and is the host of the International Cinke-cooking Festival for exactly a decade (held every year in the beginning of February); the event – allegedly - has grown to be a major tourist attraction (why have I not heard of this before?).

Just for the record: this far-relative of gnocchi is known and just as much admired in the rest of the country, but depending on the region, it goes by the names of ganca, gánica or dödölle.

Finally, cinke is an ideal choice, meeting perfectly my expectations: it calls for creativity, and though undeniably Hungarian, just by changing the commonly used sauces (i.e. sour-cream) and toppings (i.e. sausage), we can please our beloved ones with a modern, delicious Hungarian meal.

I have no idea where this recipe comes from, but from what I could see, this is the generally accepted proportion of potatoes and flour in all sources. The rest is my own invention.

Cinke in butter-sage sauce

Ingredients (for 4 persons):
1 kg potatoes (35 oz)
40 dkg all purpose flour
2 tsp sage (fresh, if possible)
½ - 1 cup melted butter
2 medium to big size onions
Sunflower oil
Sliced almonds
Salt


Peel and dice the potatoes and cook them in salted water that almost covers the slices (remember that potato acts like a salt-sponge, so you might need more salt than u’d normally use).

When it is cooked, remove potatoes and mash them to a creamy consistency (as I realized that I still don’t own a masher, I used the blender), then put it back into the cooking water, and while stirring constantly, add flour slowly and gradually. This is a little bit of muscle-work, but it worths all the efforts. When done, put the pot back on the stove, heat it up, than pull aside and let it cool a bit.

While waiting for the potatoes to be cooked, make the sauce: simply melt butter and mix with the sage (I added some salt, too). If u don’t want to use too much butter, you can substitute ½ of the butter with oil. Adding oil also prevents the butter from browning. But u need to realize that this will not make it a lighter meal.

With an oily spoon, form dumplings from the potato mixture, and arrange them one next to the other in an oven proof dish (bottom should be greased with either oil, or butter).

Pour the seasoned butter evenly over the dumplings and optionally, sprinkle with some chili flavored oil.

Bake it in the oven (preheated to 180 Celsius degrees or 355 F) for approximately 45 minutes.

While the dumplings bake in the oven, prepare the garnish. Slice the onions, dip the separated rings in flour, and deepfry them in sunflower oil. Remove from the oil when the rings turn golden brown.

Note: for the last 15 minutes, I switch the oven to upper/lower grill, and put sliced almonds on top of the dumplings. That is just an idea (worked out beautifully), but you can jazz it up any way you want, the only limit is your own imagination.

When oven-time is up, arrange onion rings over dumplings, and serve.

For meat-lovers: if u want a non-vegetarian version, add some diced bacon to the sage/butter sauce, but then I’d recommend being easy on the butter, as the bacon will sweat some juice anyway. Then follow the same instructions.

I had my version with a simple salad on the side, but any soured or pickled vegetables go very well with it.

Personal note: I've sent some to my Dad, and I am sure he would love to have some fried bacon on top, if he could. :) Hope my Mom reads this. :)