Paradicsomos mould (avagy Paradicsomi állapotok chapter1)

Ami nélkül nem élet az élet, az nálam kajafronton minden hezitálás nélkül a paradicsom. Pont a minap olvastam valahol, hogy a rántottának szobrot kellene emelni. Hát, csak hogy bezzegelhessek egy kicsit, mit nekem parki szobrocska, én a Szabadság szobrot is átnevezném a paradicsomnak szóló hódolatom jeléül, ha lehetne.
Paradicsom nélkül nap ritkán telhet el nálam, és pont ebből a függőségből adódóan a nyári időszak nekem olyan, mint Bogi kutyának az elöl felejtett húsosfazék kolbászmasnival átkötve. Mohó kisgyerekként habzsolom minden formában, próbálom emlékezetemben elraktározni az édes, lédús, mélypiros termés páratlan nyári zamatát a rút téli hónapokra, amikor kénytelen vagyok beérni a melegházas, ízetlen változattal.

Három hete vagyok ritka átutazó a saját konyhámban, és már nagyon nagyon hiányzott a főzőcskézés, de a jól megérdemelt pihenés közben azért mégsem tétlenkedtem: összegyűjtöttem annyi receptet, hogy nem győzöm kiválasztani azt a párat, ami az elkövetkező napokban majd ténylegesen a tányéromon landol.

Íme az első tuti befutó, egy so-called paradicsomos mould, a Paprika magazinból (persze picikét máshogyan, comme toujours), ami, ég áldja őket, júliusi számában kiemelten foglalkozik a piros labdacsok sokrétű felhasználásával.

Hozzávalók:

Fél kiló paradicsom
2 fej vöröshagyma
4 db tojás
1 dl tejszín
4 ek. olivaolaj
friss bazsalikom
petrezselyem
snidling
fokhagyma
8 dkg parmezán
só

Nagyon egyszerű. Sütő bekapcs 180 fokra (persze nekem fokozatok vannak, és saccolom a celsiust, de még így sem lehet elrontani), bemelegítés gyanánt.

A paradicsomot a recept szerint meg kell hámozni, és utána turmixolni. Itt rögtön le is vágtam egy kanyart: a nyers parkókat nemes hanyagsággal botmixerrel szétzúztam, héjnak nyoma sem maradt, nem is értem, ki és miért akarna plusz fél órát parkót hámozgatni, hogy aztán a csupasz paradicsomból csináljon pürét, de mindegy, akinek van ideje, bon courage.

Serpenyőt felhevítem, rá az olaj, majd az apróra vágott hagymát dinsztelem, parkólét rázuttyantom, zúzott gerezd fokhagymát is beleteszem (ami eredeti receptben nincs, de szerintem nagyon passzol bele) és kb. 5 percig fedő alatt rotyogtatom, majd elzárom a kerámiát, és hagyom picit hűlni.

És itt jön a legspirább rész: mikor kilibbenek a teraszra és metszőollómmal begyűjtöm a saját nevelésű, friss fűszernövényeket. Hihi. Már vagy 2 hónaposak, és nem ám túlélnek, hanem egyenesen virulnak, nőnek, burjánzanak! (ok, kivéve a babért, be kell látni, ő igen hamar kiesett a játékból…) Jókedvűen felaprítom az illatos csokrot, hozzáadom a paradicsomszószhoz, és végül az egészet ízlés szerint sózom.

Parmezánt megreszelem, hozzáadom, ill. én nem bírtam ki, és a horvátországi út mellett árult fenomenális füstölt birka-tehén kombó sajtból is tettem bele egy picit, mert 1) annyira finom, 2) megvettem egy egészet, mohó én, és most kb mindenhez ezt eszem, hogy ne romoljon rám, mer’hogy ugye kaját kidobni az nagy bűn, nem csak gasztro fronton. (Tényleg: az Olaszországból ajeszba érkezett igazi parmezánról, illetve a horvát útszéliről mindenképpen szólok még!)

Na ennyi idő alatt a paradicsomszósz már eleget hűlt, belelöttyintem a felvert tojásokkal összekevert tejszínt is, és egy kiolajozott tálba teszem az ezen állapotában még nem túl étvágygerjesztő állagú masszát.

No és akkor a lényeg, a mould. Sz’al nem kell megijedni, előkapok egy 1 számmal nagyobb tepsit, abba helyezem a masszás tálam, és aláöntök annyi vizet, hogy a forma feléig érjen a víz.

Ezt így beteszem a sütőbe, és 1 órán át hagyom, hadd süljön, formásodjon, közben néha rákukucskálok, ahogy szépen emelkedik, pirul, szépül, de csak a gyönyörködés utáni igény által vezérelve.

Tálalás előtt kicsit hagyjuk hűlni, aztán hajrá. A sütési időt leszámítva nagyon hamar össze lehet dobni, és könnyű nyári vacsinak is ideális, persze jófajta könnyed, száraz fehérborral öblítve.