VKF XVI. - Mostmár tényleg

Tatatatataaaaaaaaam! Et voila!

…és természetesen van sztorim is hozzá, anélkül szinte sose megy. Most ráadásul jó hosszúra nyúlt. De nem gond, Fűszeres Eszter volt akkora dáma és megsúgta, hogyan kell youtube-ot linkelni a blogra, úgyhogy ki is használom az alkalmat egy újabb - idevágó – videó beillesztésére, pont középen, pisiszünet gyanánt.

Biztos nem vagyok egyedül a rossz szokással, miszerint X-be beleszeretés és X megszerzése, valamint maga a tudat, hogy X már birtokomban van, nagyobb örömet szerez, mint maga a használat. Persze ha dísztárgyakat vennék, akkor nem is lenne ezzel semmi gond, de mivel nem így teszek, otthonomban meglehetősen sok megkérdőjelezhetően hasznos X lelhető fel. Persze - létjogosultságukat igazolandó - próbálok én dísztárgyként tekinteni rájuk, de – és innentől már tárgyakra, és azon belül is konyhai eszközökre szűkítem a kört - mondjuk a szendvicssütő vagy egy műanyag permetező viszonylag kevés művészeti értéket képvisel (legalábbis az enyéim). Ezért csak úgy csöndben vannak nekem. Polcon, fiókban, szegre akasztva, szekrény tetején, szekrény mögé esve, láb alatt, falnak döntve vagy sarokba állítva.

Mint a piknik kosaram. Egyébként – bár ez sem javít sokat a helyzeten - 8 közös évünk alatt messze most van a legjobb dolga, konyha és nappali között félúton, díszként falnak állítva. Első 6 évét nagyon méltatlanul, a gardrób legfelső, csak létráról elérhető polcán (persze másnak sámli az) töltötte, aztán amikor anyukámnak szüksége lett a helyre, kikerült a szobám sarkába: itt legalább természetes fényt is kapott.

Nincs indokom a használat mellőzésére, igazán csinos darab, fonott, belül béléssel és 4 fő részére teljes ét-és pohárkészlettel. Gondolom fényes jövőt tervezgetett magának, mint Becky Sharp a Hiúság vásárában. Joggal, hiszen ki az a baromarcú, aki egy rakás pénzt kiad egy ilyen gyönyörű luxuscikkre, aztán meg nem használja. Még rosszabb: teljesen mellőzi.

A sorsa akkor kezdett jobbra fordulni, amikor saját otthonomat alakítgattam, és a sarokba tolva jól nézett ki. Pont olyan, mintha a múlt hétvégi piknikből hazatérve lezserül ottfelejtettem volna, de tulképpen nincs is értelme eltenni, mert mindennapi használatban van. Nincs olyan gúnyos kacaj, amit fonetikusan idevarázsolva minősíthetném a szituációt. Ugyanez télen még megmagyarázhatatlanabb, de ez mostmár így lesz, részét képezi a bútorzatnak.

Minden tavasszal álmodozom róla, hogy majd mindenféle finomsággal telitömöm az én kosaram, és a barátokkal rendezek egy hatalmas kockás-pokrócon heverős, tollasozós/focizós , (közösen) olvasgatós, csipegetős-falatozós, fröccsözős/sörözős (pezsgőzős?) össznépi pikniket a Városligetben. Aztán rájövök, hogy nagyon macerás lenne kicuccolni a város másik felébe. Lusta énem azonnal jelzi, hogy nekem a Vérmező lenne a legkényelmesebb, de az meg tele van kutyasz%+!?%$l. Akkor irány az Anna rét a Hüviben. Az meg a többieknek van megamessze. Ekkor elkezdődik a nyűglődésem, mikor esik, hol kánikula lehetetlenít el, emekkor az egész nyár unblock elmarad, amakkor én nem vagyok itthon, na szóval sehogysem sikerült eddig összehozni ezt a budapesti majálist.

Ezért külön jó, hogy szem előtt van. Mert azon kívül, hogy esztétikailag kellemes hatást nyújt, pont eléggé frusztrál is a kosár látványa. Iszonyatos szégyen hogy ezt a gyönyörűséget még sosem használtam. Illetve egyszer mégis, de akkor a nappali szőnyegéről nem jutottunk tovább (lusták voltunk, viszont nagyon éhesek). Persze így is romantikus volt, egy reggelizős tálcának bizonyára előrelépést is jelentett volna, de egy elit piknik kosár számára ez inkább eltitkolandó mélypont.

Igazi soldier az én piknikkosaram, rég kiérdemelte a méltóbb sorsot. Szóval akkor én most ünnepélyesen felavatnám, de úgy tisztességesen.

Interlude: a lazításnak szánt szünetben egy idevágó dal (felnőtt kontent helyett nem az eredeti videó, hanem koncertfelvétel). George Michael rulez. És Let’s go outside!

Szóóóval, azt javaslom, a XVI. VKF alkalmából menjünk ki a szabadba!
(Ebben az esetben azonban, ellentétben a dal nem túl diszkrét sugalmával, természetesen a gasztronómia minden körülmények között prioritást élvez.)

Téma: Multikulti piknik

Pont itt az ideje, hogy megtöltsük kosarainkat, hűtőládát, hátizsákokat vagy a narancssárga Centrumos zacsit, kapjunk a hónunk alá egy kényelmes plédet, táskarádiót, egy jó könyvet, dobjunk a virágos strandtáskába naptejet, napszemcsit, kalapot, legyezőt, légycsapót, de ne feledkezzünk meg a kötelező pöttyös lasztiról és a szett tollasról sem.
Gasztrobloggerinák és gasztrobloggerek gyepre fel!

Persze nem tudom meghazudtolni önmagam, és kreatív, internacionális, multikulturális megoldások különösen érdekelnének. Például ki játszott már el a gondolattal, hogy mit terítene a plédre egy bombayi parkban az indiai családanya, mivel rukkolna elő egy francia gourmand fiú, aki a Loire partján készül szerelmet vallani gourmet kedvesének, vagy hogy nézhet ki egy Erasmusos multikulti összeröffenés a Central Parkban? Casablanca, Tokió, vagy Szicília, mindegy, csak éljétek bele magatokat, szárnyaljon szabadon a fantáziátok!

indonéz családi piknik

Aki belföldön kalandozna: mi kerül a hátizsákba ha a társaság/család elindul kisvasutazni vagy felmegy túrázni a hegyekbe? Netán a szabadban főzés hívei vagytok? Van olyan, aki túrázáshoz nem szendvicseket, hanem a hozzávalókat viszi magával, nyársnak mogyoróvesszőt nyes, és egy szimpatikus tisztáson áll neki szabadtűzön rögtönözni?

Mivel szintén nagyon aktuális, az is érdekelne, hogy nyaraláshoz készülődve - alternatívaként a Mol kút szegényes vagy az Autogrill méregdrága kínálatára - ki milyen harapnivalókat készítene az útra, aminek méltó elfogyasztásához érdemes letérni a főútról, és megszakítani a gyakran monoton, fárasztó aszfalttépést.

(Ja, aszfaltszaggatásról jut eszembe: esetleg van a Winkleren kívül olyan idióta elme, aki mondjuk egy Budapest-Esztergom útvonalon, a motorháztető alatt, fóliában süti meg az aznapi ebédet? :D)

Minden érdekel, ami icipicit is eltér a megszokottól, ami elrugaszkodik a hagyományostól. Minden érdekel, amivel egy szabadban eltöltött különleges napra készülnétek, vagy amiért érdemes lehúzódni az autópályáról, és megállni egy pihenőben a hosszú út alatt. Minden, ami emlékezetessé tesz egy nem otthon eltöltött napot.

És amit - vega blogíróként – nagyon fontosnak tartok kiemelni, hogy természetesen minden állati eredetű alapanyag versenyképes. Elvégre az én személyes döntésemet nem lenne elegáns ráerőltetni az egész hazai gasztroblog-társadalomra. (És amúgy is: a családomnak, szeretteimnek én is szívesen készítek olyat, ami igazán a kedvükre való.)

Kíváncsian, izgalommal tele várok tehát minden megoldást, ami:

• kulináris élményt okoz egy fa hűs árnyékában
• bonyolultabb, kreatívabb egy sonkás-trappistás bagettnél vagy egy klasszik kókuszos golyónál
• elkészítéséhez legalább egy alkotóelem miatt azért lehetőleg a sütőt vagy a tűzhelyet is be kelljen kapcsolni (tűzcsiholás is ok)
• kibírja a szállítást
• ami hűtőtáskában minimum 4-5 órát eláll
• opcionálisan - az alufóliás/szalvétás csomagolásnál kreatívabb megoldás, tálalás. (doboz, szőlőlevél, újságpapír, mittomén)
  

Ami most nem ér:

• minden, ami nem, vagy csak nagyon körülményesen hordozható
• minden, ami 4-5 óra után már nem bírja a gyűrődést, azaz: nem esztétikus, összeesik, elázik, megolvad, szétmállik, összecsoffad, megtévesztően funky szagcsíkot húz
• nem érnek a hagyományos slágerek, mint pölö szalonnás-debrecenis nyárs, párizsis szendvics, sajtos stangli, satöbbi: nem kérdés, isteni finomak tudnak lenni, de jelen esetben a cél inkább legyen az, hogy izgalmas kreációkkal inspiráljuk egymást

Jolly joker, ami legutóbbi feltétel alól kibújhat: nagyitok tikos sütireceptje, hiszen az csak különleges lehet

És tudjátok mi lenne az übernetovábbja mindennek? Ha a családot, kedvest, barátokat, kutyát/macskát/degut az elkészített ételekkel tényleg kicsábítanátok a szabad ég alá, és ezzel piknikforradalmat indítanánk. Nagyon nagy örömmel fogadnék akár olyan fotókat is, ami – ha lehetséges - kültérben, eredeti környezetben készültek. Aki szégyellős, az szorítkozzon a gyepen, kockás pléden, tudomisénhol fotózott tányérra, de a bátrabbak akár a kisujjukat (lábfej, fülcimpa, copf) is igazán belógathatnák a lencse elé.

Határidő: június 15. (vasárnap)
Ide várom a pályaműveket: gourmandula@gmail.com

Ja, az ilyenkor kötelező kör, amit el kell mondani: kopirájt, meg publikálás lehetőleg 15-én de tényleg, meg részvétel csak magánszemélyeknek, ill. akinek nincs blogja, ellenben van szuperjó ötlete és kedve közzétenni azt, de blogot azért emiatt nem indítana, hát küldje csak el nekem bátran, és én nagyon szívesen közzéteszem!

Sok szép, verőfényes-napsütéses hétvégét, kellemes piknikezést kívánok mindenkinek!

Üdv,
Gourmandula