2008. május 29., csütörtök

Chilis tészta zöldségraguval


Igen, én vagyok az a tipikus és ideális tömegselejtje a fogyasztói társadalomnak, aki miatt megéri az Autogrillhez hasonló láncoknak, hogy a WC-ből kifele a teljes shopon átterelje a birka népet. Már az első forduló előtt gyermeki örömmel sipítom a ’űdecukiiiii’-t valamelyik szezonális giccsre, ellágyult tekintettel végigsimogatom a hülye plüssbóvlikat, majd továbblibbenve gondosan szemlézem, milyen csokit nem fogok (v)enni. Eddig jó is vagyok általában, max idegesítő, de magamra és környezetemre veszélytelen. Aztán tűkanyar, jönnek a gasztropolcok: ritkán sikerül magam irányban tartani. Most konkrétan a tésztáknál véreztem el. Egyáltalán nem volt rá szükségem, pláne nem duplaáron, és mégis, az a rohadt birtoklási vágy rendszeresen felesleges kártyalehúzásokat eredményez. Ritkán távozom valóban szükséges portékával.

A legutóbbi ilyen alkalommal egy Filei Calabresi Piccanti név alatt futó házi-jellegű tésztát sikerült betankolnom. A tészta maga pirospozsgás volt a tésztába őrölt chilitől, ez alapból érdekessé tette. Meg rá volt rajzolva egy chili paprika, meg aszonta, hogy picante, tésztaforma is szokatlanul tetszetős, és már landolt is a kosárban.

De HÁH! Impulsive shopping finally paid off. Merthogy: az én spontán vágyam tárgya életmentő szerephez jutott a szombati vacsorára készülődve. Persze ezt pénzköltéskor még nem tudtam, csak azt, hogy sok jó tészta kis helyen is elfér.

Kanyarodjunk vissza a szombati naphoz. Mindenképpen segített volna, ha nem reggel megyek haza. Az előző éjjel által hangsúlyozottan igénybe véve meglehetősen nehezen sikerült még aznap pizsamaszettből emberbe öltözni, menük variálása szóba sem jöhetett. Tanulság, ’másnap’ra nem harangozunk be incsifincsi vacsorát, nem hívunk vacsoravendégeket, pláne nem családot, és semmiképpen sem este 8 órára, vagy ha igen, akkor többet alszunk 3,5 óránál vagy legalábbis érkezéskor a DonPetya menüjéből rögzítjük mindenki óhaját, és főzés helyett elegánsan nyomunk „Rendelés elküld” gombra. Ezek a tanulságok. A tanulságokról azonban általánosságban elmondható, hogy levonásuk pillanatában az adott probléma orvoslására még alkalmatlanok.

Szóval bebuktam, de csúnyán. 6 órára tájékán kezdtem reménytelennek érezni a helyzetet. Sikerült felöltözni, de ételre még mindig nem bírtam nézni, a főzés gondolatától émelyegtem, vásárolni még nem is voltam, de a legrosszabb, hogy elképzelésem sem volt, mit kapnak enni az én testvérkéim. Ezen a ponton komolyan latolgattam a teljes lebőgés és a Donpetya kombinációjának opcióját. Pedig annyiradeannyira szerettem volna nagyon kitenni magamért!

Aztán egy 42. kamrapolc nyitogató, bambán vizsgálódó, egyre inkább reményét vesztett mozdulatsor után megláttam ezt a Filei Calabresi Piccanti csodát. Szósznak való bőven volt otthon, egyszerű elkészíteni, de mégis különleges, jól van, fuh, szikla szívről porba alá hullik, végre sikerült bekurbliznom önnön magam.
Téma: chili. Főtel: chilitészta zöldségraguval. Desszert: a létező legegyszerűbb recepttel kidolgozott, de szerencsémre mennyeire sikerült chilis-csokis brownie.

…és csodák csodájára f10kor már tálaltam. Saját vér, tehát 1 órát alapból késtek, így még csak ciki sem volt a csúszás.

Ja, olaszok most sem vicceltek. Nem spóroltak a chilivel a tésztagyúró asszonkák, nem ám csak a színéért kevertek bele egy teáskanálnyit. Meglepetésemre csípett, ahogy kell, azaz mint atom, én meg könnyeztem a boldogságtól.


Chilis tészta zöldségraguval
6 személyre


1 csomag (500g) tészta

1 fej hagyma, apróra vágva
2 db cukkíni, felkockázva
1 db nagyobb padlizsán, felkockázva
kb. 7 dl natúr paradicsomszósz
kb 1 dl fehérbor
1-2 gerezd fokhagyma, finomra vágva
chilipaprika (ízlés szerint)
só, bors
friss kakukkfű, oregánó, ill. ami mág éppen kéznél van
olívaolaj

+ Húsimádóknak: kockákra vágott csirkemell, fokhagymás, borsos, kakukkfüves pácba fektetve (min. fél óra)


Olajon hagymát megdinsztelem (közepes láng), félúton csatlakoztatom a fokhagymát, 1-2 perc múlva hozzáadom a padlizsánt, kb. 3-5 perc utána cukkínit is. Hagyom, hogy kicsit fonnyadjanak, majd felöntöm a paradicsomszósszal.

Sózom, borsozom, első rottyanás után fehérbor is mehet, és fedő alatt, közepesen gyenge lángon kb. 45 perc - 1 órán át főzöm.

Ha láthatóan minden összeért, utánsózok (már ha szükséges), beleszóróm a zöldfűszereket, végén pedig a chilit (én utoljára szeretem beletenni, de nincs benne koncepció). Általában megvetem az olaszos jellegű, édesített paradicsomszószokat, de szerintem chilis ételek esetében egy kiskanál méz csodákat tud tenni.

Utolsó húsz percben a tésztát is kifőzöm, ill. az előzőleg kockára vágott és bepácolt husit a pácot zsiradékul használva éppen aranyló színűre sütöm.

Tálaláshoz a tésztára husit halmozok, és nyakon öntöm a sűrű, édes, enyhén csípős, paradicsomos zöldségraguval.

Sajt most kimaradt, de nem fér hozzá kétség, bizonyára isteni az egész tetejére reszelve.

Ja, majd elfelejtettem, hogy citromosolajos-mustáros vinaigrette öntettel bekevert madársalátát adtam mellé.
Off
Ja2: igazi offos, ehhez az egész bejegyzéshez semmi köze, de ha már van egy blogom, ahol közölhetek a nagyvilág felé, akkor azt szeretném kommunikálni a zűrbe, hogy szép dolog a tavasz, meg a hormonok, meg a szerelem, meg minden, és biztos szar napom van, ilyenkor pedig hajlamosabb vagyok érzékenyen reagálni a nem átlagosra, de szögezzük le (én) az alábbiakat:
a) lényegében már nem tavasz, hanem nyár van;
2) utcán, fényes nappal egymás nyelvét a másik vékonybeléig lemasszírozni csakis és szigorúan tornacipős tinédzsereknek szabad, az ugyanis majdnem cuki, meg mi is voltunk fiatalok, meg nekik biztos nincs hol, egyébként is természetes, hogy még nem tudnak/nem akarnak viselkedni és a hormonok is nehezen fékezhetőek abban a korban;
3) na de: a már kopaszodó-ráncosodó öltönyös/kosztümös csakamesébenkortalan KÖNYÖRGÖM NE vizuáltámadjon rám, piros lámpánál (forgalmi irányító eszköz, nem a negyed) megszorult, tehetetlen szerencsétlenre, és ne előttem szeresse egymást szexuálközelbe. Ha nincs kecó, van jóbarát, vagy ha az sincs, sebaj, települt erre egyébként egy izmos szállodaipar, de felőlem mehetnek a vendéglátóipari egység mellékhelyiségébe is, csak ne előttem. Mert nem érdemlem meg, és mert ilyenkor ráadásul kiszabadul belőlem a prűd. Utána meg exkuzálhatok magamnak magam egész úton hazafelé, a maradiságom, meg a gonosz gondolataim miatt. Bláh.

3 megjegyzés:

Beatbull írta...

legalább fénykép készült volna az álompárról ;)
naná, hogy nem spórolnak a jóval az olasz tésztagyűró nénikék ;) én egyszer sebtében kaptam le a polcról egy csomag piros tésztát, gondolva, hogy paradicsommal lettek színezve - aztán tálalásnál derült ki, hogy nem pomodoro, hanem peperoncino volt ráírva ... engem nem zavart, csak a két vendégem nem rajongott a csípős dolgokért ;)

Gourmandula írta...

fénykép: bláhhhh. na de "frissenkipihenten" már nem is olyan megrázó az élmény, mint tegnap, 1 méterre tőlem... :)

Grenadine írta...

sőt, lehet, hogy mára egész megértő vagy a hajlott korú gerlepár iránt ;)
a vendégek érkezése előtti zombiként lézengés a kamra-konyha tengelyen nagyon ismerős, de végül mindig jól alakul a dolog :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin