2007. augusztus 5., vasárnap

Caponata (szicíliai életkép)

Énfelém a péntek estéken az étel a kísérő. Csak így egyenesen, őszintén, ahogy szoktam; de hiszen ismertek (és mind partnerek vagytok). Általában lazulós, nyugis, teraszon elnyúlva borozgatós, kacagós fajtából való esték ezek, amikor is nagyon jól esik valami finom kísérő a finomságos borok mellé. Nem kell, hogy nagyon könnyű legyen, hiszen a táncos cipellőkbe csusszanás úgyis inkább a szombat profiljába illik. Azért semmi spira (bár Carlito erről máshogyan vélekedik hihi), ne erről szóljon az este, ne nyomja el a bort sem, de mégis legyen különleges, járuljon hozzá méltóképpen a magasba ívelő hangulathoz, hagyjon kellemes emléket mindenkiben.

Ez most sem volt másképpen…


Édes-savanyú caponata

Hozzávalók:
80 dkg padlizsán
30 dkg paradicsom (hámozva: dobd forró vízbe, utána egy mozdulattal lejön)
1 fej vöröshagyma
1 zellerszár (3-4 milisre aprózva)
olivaolaj bőségesen (ahogy tetszik, ízlés szerint)
1,5 teáskanál cukor (ill. ízlés szerint)
Bő löttyintésnyi fehérbor (nekem a fele poharam ment rá, az kb. 1 dl)
Löttyintésnyi fehérborecet (0,2 dl? Én óvatos voltam)
1 evőkanál fenyőmag
2-3 evőkanál olivabogyó, felaprítva (zöld vagy fekete, mindegy, de én legközelebb feketével csinálom)
3 evőkanál kapribogyó
Fél marék mazsola (beáztatva, legalább negyed órára)
Bazsalikom
Só, bors

Kicsit így képzelem el ezt az ételt, autentikus környezetben:

Szicília szigetén járunk, annak is legszárazabb belsejében, ott, ahová a hűvös tengeri szellő keze már nem ér, kis tanya, olajfákkal, szőlőlejtőkkel.
Tikkasztó a hőség, minimum 45 fok árnyékban, még a helyi ízeslábú erők (aka kabócák) ciripelésén is hallatszik, hogy mind nehezebben zendítenek rá az újabb körre.

A vérbeli olasz, testesen formás mamma áll a kamra ajtajában, fején kendő, egy kezét csipőjén pihentetve, másikkal a halántékáról alápöttyenni készülő dundi verejtékcseppet törli éppen olajfoltos, paradicsompettyes kötényébe. Szemöldökét összeráncolja, tanakodik, mit adhatna a familiának enni, mert lassan lemegy a nap, az éhség ilyenkor bújik elő, és mire előkászálódik a szörny, az ellenszernek az asztalon kell lennie. Nem egyszerű a helyzet. Elfogyott a liszt. Minden más készlet is erősen megcsappant. Maria Margareta, a helyi mozgóárus, csak holnap jön az újabb adag terméssel, amiért persze saját termesztésű borral és frissen sajtolt olivaolajjal fizetnek majd.
A három bambini, a hőség elől menekülve, még kora reggel felpréselte magát az apjuk rozoga motoros biciklijére, és leimádkozták magukat vele a tengerhez, csak későn érnek vissza. Ja, mobil úgy sincs, ez alap.
Luigi szintén mozgósíthatatlan állapotban, éppen túlél az egyik olajfa árnyékában. Kalapja orrára csapva, félálomban, hanyatt terül el, egyik kezével fejét támasztja alá, másikkal a hasán megültetett fröccsös poharat egyensúlyozza (ilyet már én is láttam, igaz, Borsodi volt, de csak Kismarosig kellett menni, és nem félálom volt, hanem horkolós, mélyen alvós mutatvány), bele-bele kortyol. Segítségre, utánpótlásra semmi esély.

Nézi Mamma a polcokat, belekukkant a kosarakba, itt egy kis padlizsán, ott egy pár szem érett paradicsom, bor, olajbogyó és olaj, kapribogyó ugye adott.

Kezébe veszi a padlizsánokat, nézegeti, forgatja, ez még jó lesz valamire. Felaprítja, besózza, félreteszi, míg keserű levét kiengedi, újabb fél órát nyert, hogy kitalálja, mi is lesz a vacsora.

Nyúl az egyszem megmaradt zellerszárért, és ahogy hajol, a fonott kosár mögött megpillant egy elgurult hagymaszemet. „Alakulunk, alakulunk” dörmögi bajsza alá.

A márvány nyújtódeszka mellett kis tálban mazsola ázik, a tegnapi gyümölcskenyér készítésekor maradt egy kicsi, úgy fél maréknyi, gondolta, még jó lesz az valamire. Mielőtt szétázna, fel kell használni, gondolta, majd azt is beledobja ebbe a rögtönzött ételbe.

Nekiáll. Felaprítja a zellert, a hagymát, paradicsomot, serpenyőnek alágyújt (ez persze nagyon rosszul esik neki, izzad is rendesen, de ez a jó szicíliai mammák sorsa), mikor felforrósodott, bőségesen adag olajat löttyint bele (ha már nincs kenyér, laktasson a zsír).

A padlizsánt leöblíti, majd rádobja a forró, bő olajra. Ha megpirult (ekkor már 15 perce áll a tűzhely mellett), rádobja a többi zöldséget is. Megsózza, borsozza és engedi, hogy a zöldségek összesüljenek.

Ekkor toppan be dühösen Luigi: feltámadásának oka erős kényszerből fakad. Hiába kiabált kitartóan a fa alól, hogy ’Donna, elfogyott a frizzanteeee!’ választ nem kapott, pláne nem frizzantét, így most saját magát lesz kénytelen kiszolgálni. Persze Donna felkapja a vizet, hogy míg ő bent szorgoskodik, semmirekellő ura egész nap henyél, iszik, már a két ajtófélfa közé is nehezen célozza be lépteit. Luigi nem vesz tudomást róla, éppen egy újabb pohárkával készül tölteni, de Donna hamar kikapja kezéből a poharat, mérgében pedig a tűhelyen rotyogó zöldségekre önti, csak ne urában landoljon az ital. Luiginak több se kell, hangos méltatlankodás közepette hóna alá csapja az egész demizsont, és füstölve távozik.

Lassan 50 fok van a tűzhely mellett, Donna már szédeleg a hőségtől és dühtől, muszáj beülnie a hidegkamrába egy picit hűsölni, különben nem hogy vacsora, de mamma sem várja majd a hazatérő, ételre és szeretetre éhes kis bambinokat.

Mikor visszatér, látja, hogy leve elfőtt a zöldségeknek, a darabkák élei ellágyultak, a padlizsánkatonák már-már szétolvadtak. Gyorsan megkóstolja, elkél még egy kis só, bors, cukrot is ad hozzá, mert a bambinok édesszájúak, de ad hozzá egy kis ecetet is, mert hiányzik belőle valami kis savanyú, ebben a hőségben pedig jól tud az is esni. Eszébe jut, hogy jó lenne bele egy kis olivabogyó, az is savanykás, gyorsan felaprítja azt is, meg akkor már beleszór egy kis kapribogyót, meg a maradék mazsolát, lényegében mindent, ami savanyú vagy édes, és a keze ügyébe kerül. Ott csücsül az ablakpárkányon a pestohoz kikészített fenyőmag és egy fonnyadni készülő bazsalikom csokor is, gyorsan hát beleaprítja azt is, a pestot úgysem tudják most mire kenni. Így jár mindenki jól, bambinóknak édeset, neki savanykást, romlandó ételek megmentve, Luigi meg elmehet a fenébe.
Még kb. 5 percig bírja, a tűzhely forrósága immáron elviselhetetlen, le is kapja a serpenyőt, meglocsolja a kemencét, és kimenekül a katlanból.

A délután további részében a ház körül tevékenykedik, Luigit piszkálja. Kicsit kezd enyhülni a kánikula, és megint bemerészkedik a konyhába. A rögtönzött étel kihűlt. Megkostólja. Hibátlan. Kerek. A különböző ízek gyönyörűen összeértek, ki gondolta volna, hogy ebből a hiány szülte kényszerből ilyen jó fog kisülni.

Lement a nap, Baminok befutottak, hoztak magukkal egy kis szellőt is a tengerről, Luigi pedig immáron másodszorra is kijózanodott nap folyamán. Segít teríteni, előkerül a ropogós, fehér abrosz is, asztalhoz ülnek a lugasban, bambinok mondják a magukét, egymásra licitálnak az aznapi élmények mesélésében, Luigi jóízűen kanalazza az asszonya főztjét, Donna elégedetten néz körbe, sóhajt egy nagyot, büszke mosoly jelenik meg az arcán. Így van minden jól.


***


És akkor elszakadva Szicíliától, ismét Budapesten.


Köretnek ezeket készítettem:

Mazsolás, lime-os, petrezselymes kuszkusz

Nem olasz, hanem arab beütés, de födrajzilag sincs túl messze a szicíliai partoktól, és kíválóan hozza a savanyú-édes hatást, remek párosítás. A kuszkusz darát felöntöttem zubogó forró vízzel, úgy, hogy kb. egy ujjnyi vastagon ellepje. Megsóztam, félretettem. 10 perc alatt megszívja magát, készen van, mehet bele a felaprított, friss petrezselyem, fél lime leve, és egy fél marék mazsola, ill. só, ha még kell.
Majdnem akkora sikere volt, mint a caponatanak, és ehhez képest hihetetlen gyorsan és egyszerűen megvan.

Kesudiós, málnaecetes saláta

Nem szerettem volna, hogy a caponata-s kuszkuszos fogástól mindenki azonnal elnehezüljön, és idő előtti bealvásba torkolljon az este, így valami salátát is össze kellett dobnom.

Lollo salátát, madársalátát, felkockázott paradicsomot és paradicsompaprikát sóztam, borsoztam, felöntöttem jófajta olívaolajjal, belelöttyintettem egy kis málnaecetet (diszkréten rímel édes-savanyú íz hatáshoz), és megszórtam natúr kesudióval.

Nagy sikere volt tüsténkedésem végtermékének, kiderült, hogy a fogás hidegen ugyanolyan finom, tehát legközelebb lehet, hogy eleve lehűtve tálalom.
Legnagyobb bók, és elismerés, amikor valaki teli pocakkal, később csatlakozik a vacsihoz, mert egy másik helyen volt hasonló elfoglaltsága, és ennek ellenére nemhogy tisztességgel, jómodorból nálam is csipeget egy keveset, hanem leküld egy emberes adagot, és még repetázik is. Éljen éljen!


***


A vacsi után pár órával a jó bor nassot követelt, és mi hagytuk magunkat elcsábulni: egy kis sajttálat dobam össze. Jó szokás szerint rögtönözve, abból, amit a hűtőben találtam. Remek választásnak bizonyult: ízvilágában a főételhez passzoló, olaszos hangulatú levezetése volt ez egy nagyon kellemes estének.

7 megjegyzés:

gabojsza írta...

Jó olvasmány volt e kis szicíliai életkép! Így születhetnek a gasztroregények is...

Gourmandula írta...

Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett! :))

Mónika írta...

Hát ez fantasztikus! Én még soha nem jártam arra, de a soraidat olvasva az egész előttem perget, mint egy film! Nagyon "besztszeller" szaga van! A receptek pedig szuperek, garantáltan ki fogom próbálni!!! Köszönöm! Gratula!

Mónika írta...

Hát ez fantasztikus! Én még soha nem jártam arra, de a soraidat olvasva az egész előttem perget, mint egy film! Nagyon "besztszeller" szaga van! A receptek pedig szuperek, garantáltan ki fogom próbálni!!! Köszönöm! Gratula!

Gourmandula írta...

Köszi! :))) nem gondoltam volna, hogy ez ennyire be fog jönni az embereknek... Amúgy konkrétan Szicíliában még én sem jártam, ez csak úgy kipergett az ujjaimból. :)

Névtelen írta...

Ezt a bejegyzést csak most olvasam Nálad /más egyebeket már többször is/ nagyon elvarázsolt oda, még a szagokat is "éreztem".

Köszi,
kacago

Gourmandula írta...

my pleasure! :)

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin