Most vega vagy nemvega? + india répakrémleves

Kicsit eltűntem. Ennek több oka van. Egyik sem az, hogy nem eszem.

 

Szóval némaságom fő oka, hogy kapcsolatunk Billel válságba jutott egy pár hete, és bár virtuális memóriának továbbra is híján vagyok, a laptopomat már be lehet legalább kapcsolni. Ennek 3 hét nélkülözés után hatványozott értéke van.

 

A géppara mellett alkotói válságot is élek, vagy legalábbis valami olyasmit.

 

Aki olvas, tudja, hogy mostanában a hústéma nagyon foglalkoztat. Ez egy alapvetően vega blogon érdekes indítás, tudom jól, de hát nemtok micsinálni, ez van. :)

Elvileg ugye sok éve vega vagyok, minden hit és meggyőződéstől mentes, ösztönös száműzetésem azonban mostanában megszűnni látszik.

Húsvétkor jött a belső hang (semmi prózaiság, szimplán az, hogy ’Húst akarok!’), a következő percben meg már mohón kentem a kalácsra nagynéném világbajnok májpástétomát. Mondhatom, hogy az esemény nagyságához méltó, nagyon szép comeback volt.

 

Most meg már ott tartok, hogy másra sem tudok gondolni, mint hogy húst ide. Paprikás csirkéről fantáziálok, meg töltött kápira vágyom extra tejföllel. Szal most próbálom megérteni magam. Komolyan, teljesen meg vagyok zizzenve. 

 

Érdekes folyamat egyébként kibogozni, vajon mi hozta a fordulatot. Nem, nem vagyok terhes. Az magyarázatnak önmagában amúgy is túl egyszerű lenne. :) Asszem a belső egyensúllyal kapcsolatos a dolog. A belső egyensúlyom az elmúlt időszakban szépen csendben, diszkréten átlényegült, újrafogalmazódott. Valami olyasmi történhetett, hogy a súlypont valami miatt mostanra elgémberedett, így pozíciót váltott, áthelyeződött, és én ehhez  az újrarendeződéshez alkalmazkodom, tudat alatt és felett egyaránt.

Persze rögtön felvetődik a kérdés: lehet, hogy a húsnemevés egész végig csak valami megborult balanszot igyekezett rendbe hozni, amire most már nincsen szükség? És akkor mi váltotta ki, miért most történik mindez? Mondhatnám, hogy nem tudom, de azt hiszem, sejtem.

 

Csak még ízlelgetem a dolgot. Kíváncsian szemlélem magam, ill. hogy mik történnek. Aztán majd meglátom, hogy múló szeszélyről, vagy komolyabb, hosszútávon is maradandó változásról van szó. 

 

Na váltsunk témát. Elég stílszerűtlenül... :)

 

Kókusztejes, kesudiós répakrémleves

 

Igen, ez az előbbi sorok gondolatmenetével teljesen szembe menve még vega. Viszont nagy kedvenc, amit régóta készülök archiválni, úgyhogy most megragadom az alkalmat, és idepésztelem, hogy legyen valami értelme is ennek a beírásnak. (Kép is készült, nem is egyszer, de valahogy annyira ronda lett mind, hogy hagyjuk.)

A kókusz-kesu párosról nem lehet elég bőrt lehúzni. Olyannyira megbízhatóan killer, hogy gyakorlatilag bármit melléjük lehet társítani, egészen biztos, hogy jó lesz. 

Ezt jó tudni, mert önmagában az, hogy ’répakrémleves’ nem hangzik túl vonzóan. Mondjuk ha valaki már bizalmat szavazott a(z all time favourite) narancsos-répalevesnek vagy az ananászos répalevesnek, biztosan könnyebben elhiszi, hogy ez a változat is igazi örömforrás. Kanapéra odakucorog, puffra lábat fel, takaróba lábat beteker, és szépen lassan elkanalazgat. Még egy jó film, és nincs nagyon hova tovább fokozni. 

Ja, főzés közben nem érdemes kóstolgatni, első alkalommal olyan kesernyés volt nekem is, hogy azt hittem, kloziba megy az egész, de aztán egyszer csak összeértek a végek, lekerekedtek az ízek, és a fazékon úrrá lett a harmónia.

 

 

Hozzávalók

2 ek. olaj/vaj/ghí (véletlenül se olívaolaj!)

2 db közepes fej vöröshagyma, felaprítva

2 db zellerszár, felaprítva (opcionális)

3 fej fokhagyma, felaprítva

1/4 cup friss gyömbér, felaprítva

1 ek curry

1 tk fahéj

1 tk kurkuma

1 tk őrölt koriander

1/2 tk római kömény

1/2 cup kesudió (lehetőleg natúr)

70 dkg hámozott répa

6 cup alaplé (zöldség)

400 ml kókusztej

Só, chili, limelé ízlés szerint

 

Elkészítés

• A hagymát a zellerrel, fokhagymával és a gyömbérrel 2 ek zsiradékon addig pirítom, míg a hagyma aranybarna nem lesz. (kb 10-15 perc, közepes láng)
  
• Hozzáadom a fűszereket, további egy percig pirítom.
  
• Hozzádom a felkarikázott répát, és alaposan elkeverem.
  
• Felöntöm az alaplével, megvárom, míg felforrósodik, majd közepes/gyenge lángon, fedő alatt addig főzöm, míg a répa megpuhul. Fontos, hogy adjunk időt az ízek érlelésének, ezért a hosszabb főzési idő.
  
• Ha az alaplé nem lett volna elég sós, sózom.
  
• Mikor a répa kész, botmixerrel pépesítem a levest.
  
• A kesudiót egy kevés (kb. 1 dl) kókusztejjel robotgépben pépesítem, majd a maradék kókusztejjel együtt a leveshez adom.
  
• Megvárom, míg rottyan egyet, ha kell, sózom.
  
• Az eredeti recept nem mondja, de én hiányoltam belőle egy kis savanyút, így kevés lime-lével szoktam a végén feldobni, ettől, és egy levés chilitől lesz az én ízlésem szerint igazán kerek. 
  

Paprikás krumpli

A magyar konyha Elvis Presley-je. És a recept, ami miatt ha részlegesen és ideiglenesen is, de megfeledkeztem vegaságomról. De had ne szaladjak ennyire előre.

Szal Elvis. Mert nincs benne semmi extra, sehol egy trükk, egy csavar, és mégis méltán klasszikus: a paprikás krumplit illeti az én magyar konyhám all-time Billboard listájának első helye. Lecsóval megosztva. Természetesen.

 

Az elmúlt bő egy hónap a PK jegyében telt, mindig más erősségét megcsillogtatva került az asztalra.

 

Először NC készítette, síeléskor, egyszerűen elkészíthető, tartalmas ápres-ski egytálként. (Btw: for dummies-ba egyértelműen kvalifikál!). Sikerélményt szavatoló, konyhai szárnypróbálgatásként indult neki, és mind elszálltunk tőle. Nem mintha nem tudott volna eddig is repülni az NC: az almás pitéje alapján eleve elképzelhetetlen, hogy kapirgáló csirkeként szerencsétlenkedik a konyhában. A csirkeudvart és annak tartozékait viszont lenyűgözte. (XT, NC, K és én vagyunk a csirkeudvar, de ez egy hosszú sztori, ami csak nekünk vicces, és mi se nagyon tudjuk, miért.)

 

Aztán rá egy héttel Mams prezentálta a tökéletest, azt a fajtát, ami miatt én nem is nagyon szoktam készíteni. Mert az övé überelhetetlen, tőle az abszolút kedvenc. Az ízek kíválóságán túl ott van benne az az extra, „Édesanya főztje”-tudat, és az ezzel társuló jó adag, szívet melengető, gyermekkori nosztalgia. Azok a békés vasárnap délutánok, amikor még csak három adó volt (vagy kettő?), és a Walt Disney délután reklámszünetében, tesókkal felváltva somfordáltunk ki a tűzhelyhez a még mindig langyos falatokat kicsipegetni kuktából. Abbahagyhatatlanul finom volt, mindig.

 

És mikor megkérdem, Mams, mitől eeeennnyire jó ez, vállát egy szerény mozdulattal, lassan felhúzza, és lesütött szemmel, szégyellősen, de elmosolyodva közli, hogy mindig sikerül benne túlfőzni a krumplit. Tudjátok, amikor már elvesztik a cikkelyek az éleiket, és minden szem gömbölyű. A szósz a levált krumpli-törmeléktől gyönyörűen besűrűsödik, jöhet egy jó adag tejföl, és kész a varázslat.

 

Igen, mi tejföllel esszük, ráadásul duplán, mert ugye Mams eleve belekever egy adagot, emellé aztán még tálaláskor is szedünk a tányérunkba egy kanállal. És ez pont annyira meglepő egyeseknek, mint amennyire engem sokkol, hogy hogyhogy valaki nem így (t)eszi. Állandó megosztó tényező. Mint az, hogy cikkelyre, vagy kockára vágjuk a krumplit (nem kérdés, hogy cikkelyre), vagy hogy villával szétnyomkodjuk é avagy sem (nincs kiforrott álláspontom, hol így, hol úgy). Egyébként Mams most újított, a vegát ezúttal vargányával (ugye?) készítette, fuh, így is igen jó volt.

 

No, harmadszor már nálam készült, egy chilei barátunknak, mint tipikusan magyar, de szinte csak háztartásokban előforduló, egyszerű magyar étel. Mert ami a helyiek számára hétköznapi, az másoknak pont emiatt lehet különleges (mármint magamból kiindulva). És ütött is a paprikás krumpli, megint nagyot, egyenesen odabés lett, ha K reakcióját szeretném valamennyire papírra vethető formátumra finomítani.

 

Csak van egy kis gond. Akkor elfelejtettem vega-porciót készíteni. És az átkozott perc óta, amikor a kolbászos-szaftosból szedtem magamnak is (!!!), a vega már nem akar annyira ízleni. El se hiszem, hogy ezt még le is írom, de basszus, valahogy kolbászszaft nélkül a PK nem az igazi… Most ilyenkor mi van?

 

Paprikás krumpli

4 főre

1,5 kg krumpli, meghámozva, cikkelyekre vágva

25 dkg csípős, füstölt kolbász

2 közepes fej vöröshagyma, finomra vágva

1-2 kisebb paradicsom, negyedelve

2 db paprika (ebből lehet 1 zöld erős), felkarikázva

2 púpos tk fűszerpaprika

só

olaj

Tálaláshoz

tejföl, házi savanyúság (koviubi, dinnye, almapaprika, stb.), friss/szárított csípős paprika

Elkészítés

• A hagymát egy nagyobb lábosban, olajon megdinsztelem.
  
• A kolbászt pár másodpercig hideg, folyó víz alá tartom, így könnyebben tudom lehúzni a bőrét,  aztán felkarikázom, és a hagymához adom. Pár percig pirítom.
  
• Leveszem a tűzről a lábost , megszórom pirospaprikával a kolbászos hagymát, alaposan elkeverem.
  
• Rögtön hozzákeverem a krumplit, felöntöm annyi vízzel, hogy pont ellepje a zöldséget. Sózom, borsozom.
  
• Beleszórom a paprikát és a paradicsomot.
  
• Közepes lángon addig főzöm, míg a krumpli jól meg nem puhul. (ennyi mennyiségnél kb 45-60 perc, krumplicikkelyek méretétől függően).

Jó sok házitejföllel és jófajta házisavanyúsággal a legeslegjobb.

 

jelentés dublinból (nagy d-vel)

Először is leszögezném - K-val repülőre ülni péntek 13-án: ultrapunk.

Kettő: K szerint 12-én csütörtökön ugyanannyira. (Diktál.)

Három: az ír konyha csak azért nem múlta alul önmagát, mert nem volt semmiféle, de zéró, elvárás. Jogosan.

Négy: Jucus! Puuuusziiiiiiiiii :))))))

Öt: Viktorkának iiiiissss (coolest party-conform baby known)

Mondjuk nem is ettünk semmi írt... De ahol a fekete pudding a véres hurkát jelenti, ott nincs is kedve rendelni az embernek semmit. Nadekomolyan. Szal ettünk franciát, olaszt és indiait, meg ittunk botanical watert. Vázavíz. Most jön a cigiszünet. (Encsa! Ne menj el, mert mindjárt jövünk vissza!! Coming right back.)

Milyen az a vázavíz? Pont olyan. De. Gyógyítjja a másnaposságot. Ami Írországban nem elhanyagolható tényező, ugyebár.

És mi még nem elhanyagolható? Hát a French Connection. The very last Sauvignon Blanc. Nem tudjuk, hogy hányadik, valahol öt és nyolc között megágyaztunk neki, Inidia Arie-vel. (Mármint előbbi mennyiség üveg, mint egység.) Ja, és Aranka, szeretlekkel. Mint hangulat. Tessék rákeresni Youtube-on. Mindkettőre. India Arie és Aranka, szeretlek.

És ennek mi köze a gasztro-hoz? Semmi. Írország inkább bisztro.

Miért nem gasztro? Itt olyan nincs. Dublin nem az étkezésről szól. A nemzeti konyha, avagy olyan, mint ír konyha, nem nagyon van. Krumpli, sápadt kolbásszal. Ja, és zsír. Disznó. Hal. És nagyon sok (kiba sok) birka. (Ki tudja, mi a különbség juh és birka között??). Ja, és halszagú marhahús (!!!). Meg Guiness. De hát az folyékony. Mutatós krómozott kamionokkal. Igazából ihatatlan. Bármikor inkább French Connection. Erre koccintunk.

Egyéb benyomások:

• itt mindenki lengyel
• az ír ugyanannyira hipochonder, mint a francia, vagy a mexikói: mindenhol patikák vannak
• egy utca, egy ház-design: nulla egyéniség
• ultrakeskeny kocsibejárók: edzenek a normál méret felét kitevő szélességű országútra
• konyha-nappali-étkező szentháromság: csakazértis harmadoljuk
• Zene=U2=nemzeti kincs=nonstop ömlik a rádióból
• Az ír nők hőháztartásbéli problémái életem első komoly kultúrsokkját eredményezték: kurvoid hajlam mindenütt, kabát, vagy bármi téli ruhanemű nélkül, alkalmatlan testberendezéseken. Tényleg.
• A világ legrandább, legelőnytelenebb iskola-egyenruhája: a lányok számára, legalábbis. Ezek ismeretében nem is csoda az éjjeli kurvoid maskara. Kompenzáció. The Irish way.

Visszakanyarodva a nyitányhoz, végszó csak egy lehet: punks are not dead. Muhaha.

Ps: ja, paprikás krumpli deluxe coming up.

Mákos guba deluxe

Biztos van jobb dolog, mint másnapos, hideg mákos gubát lapátolni a hűtőből, de kevés. Szerintem.

És mitől deluxe? Mert ha már készítem (viszonylag ritkán), akkor megadom a módját. Alapvető dolog, hogy ne sajnáljuk a mákot belőle. Másik kulcsfontosságú elem a méz, igazi vanília és a narancseszencia alkotta trió: nálam nagyon bevált (utóbbi pláne hasznos, ha nincs kéznél citrom(héj). Ennél már csak úgy lehetne tovább fokozni az élményt, ha magam sütném hozzá a kiflit is. Na de az már haute cuisine, amit tisztelettel meghagyok a nagyoknak, az extragourmet-knak és az időmillimosoknak.

 

A mákos guba egyébként egyértelműen kvalifikál a „for dummies” sorozatba, hiszen nemcsak csodás, de szemérmetlenül egyszerű, gyorsan elkészíthető, különleges felszerelést nem igénylő ételről van szó.

Olyannyira egyszerű, hogy a beszerzéstől tálalásig tartó procedúrában a legnagyobb nehézséget egyértelműen a kifli beszerzése jelenti. Nem vicc: a hagyományos kiflik világa leáldozóban lehet, mert az utóbbi években egyre kínkeservesebb feladat összeszednem azt a 12-20 darab kiflit. (Ha B és Paps is jön, akkor egyértelműen 20 kifli kell. Jó az étvágyuk, és hát kell a másnapi, hideg adag.). Mostanra egyenesen parafaktor, rutinnal járom körbe a környék boltjait, innen kettő, onnan négy, amonnan még négy, a végén már a bagett is jó. Persze zsemléből dugig van minden rekesz. Namármost vagy az van, hogy az emberek sokkal jobban szeretik a kiflit, mint a zsemlét, ezért hamarabb elfogy, vagy az, hogy a hagyományos kifli helyett manapság már mindenki sajtos/sós kiflit eszik, ebből ugyanis szintén nagy a kínálat. Utóbbi, bár kétségkívül finom, sajnos egyáltalán nem guba-kompatibilis.  Vagy mindenki mákos gubát gyárt, pont akkor, amikor én? A lényeg: a beszerzést ne hagyjuk az utolsó pillanatra, és akkor borítékolhatjuk a sikert.

 

Vendégség (muhaha) esetén azért is tuti befutó, mert a mákos guba olyan, mint mondjuk a palacsinta: egyszerűen mindenki szereti. 

Vicces módon a mákos gubával kapcsolatos egyetlen megosztó tényező nem is a szeretem/nem szeretem kérdéskör, hanem a mazsola. Komoly nézeteltérések bölcsője, ezért érdemes előrelátónak lenni. Leszögezném, szerintem a mazsola kulcsfontosságú elem, el nem hagynám belőle, de - bár az aszalt szőlőszemekkel szemben tanúsított undor számomra az érthetetlen kategóriába esik - tiszteletben tartva a tőlem különbözőt - udvariasan fejet hajtok, és a mazsolát inkább csak az asztalnál, külön kínálom.

 

Ja, a másik megosztó tényező: hidegen vagy melegen. Hát, aki ki bírja várni, míg kihűl, az egye hidegen. Jómagam mindkettő mód elkötelezett híve vagyok, de nem férhet hozzá kétség, hogy a legjobban másnap reggelire, vagy napközben, a hűtőből egy-két falatot kilopkodva esik. Mint most is.

Mákos guba deluxe

 

Hozzávalók

6-8 személyre

 

12 db (száraz) kifli, kb. 1-2 centis karikákra szeletelve

kb. 1 liter tej

kb 1-2 dl víz (hogy melegítéskor ne égjen oda a tej)

400g darált mák

kb 200-300g porcukor, ízléstől fűggően

Méz (ízléstől függően)

1 kis csomag mazsola, megmosva, beáztatva (elég 10 perc is, csak hogy megpuhuljon)

1-2 kupaknyi (kb 1-2 tk) narancseszencia

1 rúd vanília

1 citrom reszelt héja (ízlés és narancseszencia kérdése)

Fél kocka (kb. 50g) vaj

 

 

Elkészítés

 

• A tejet és a vizet lábosba öntöm, hozzáadom a vaníliarúd kikapart belsejét, de beleteszem a rudat is, had legyen még intenzívebb az íz. Ha kezd gőzölögni a tej, hozzáadom a porcukrot (kb. 50-100 grammot, csak hogy valamennyire édes legyen), jól elkeverem, hozzáadom a narancseszenciát, és ha van, a reszelt citromhéjat, újra felforrósítom, majd az egészet a tűzről lehúzom, picit hűlni hagyom. Felhasználás előtt a vaníliarudat kihalászom.
• A mákot ízlés szerinti mennyiségű cukorral összekeverem. (Nálam szemre megy, kb. 1/3-2/3 az arány a mák javára).
• A kifli-karikákat egy magasabb falú tűzálló edénybe (tepsi, jénai) rendezem, és merőkanál segítségével fokozatosan locsolom a vaníliás tejjel. Ha elsőre nem fér bele az összes kifli a tálba (elég valószínű), több részletben öntözöm a tejjel, és a meglazult, puha réteget lelapogatva jöhet a következő adag kifli. A lényeg, hogy ne áztassuk szanaszét, de minden egyes karikára jusson a tejből. (Így nem lesz se túl száraz, se túl leves.)
• A tejjel felváltva a cukros mákkal is folyamatosan szórom a rétegeket, majd a végén az egészet jó alaposan összekeverem.
• A mazsolát is bele lehet ilyenkor keverni, de ha van olyan a társaságban, aki nem szereti (és általában van), akkor inkább tálaláskor, külön kínálom.
• A guba tetejét meglocsolom kevés mézzel, a tetejére vajszeletkéket ültetek, és kb 180 fokos sütőben, úgy 20 percig sütöm.
• Tálaláskor a mazsola mellett forró mézet / maradék cukros mákot is kínálok mellé, hogy a hozzám hasonló hedonisták megöntözhessék/megszórhassák, ízlés/pillanatnyi hangulat szerint.

 

Jó étvágyat!

Szilvia féle sajtos lepény (Quiche goudával és lilahagymával)

A minap valaki azt találta hangosan hinni, hogy a quiche valami halféleség, amin csak azért mosolyogtam, mert anno, a floridai vendéglátóiparban történő debütálásom kínos napján én is hasonlóképp találtam definiálni az elegánsan hangzó „today’s special”-t. Igaz, én ezt nem csupán hangosan gondoltam, helyette nem átallottam egyenesen az érdeklődő vendég irányába zúdítani tévhitem, aki ezek után csirkés szendvicset rendelt, és akit azóta, nagyon remélem, valaki felvilágosított, hogy a quiche igazából francia lepény, rendszerint valamilyen tojásos-tejszínes-sajtos alapú töltelékkel tuningolva.

A neve elegáns, az íze csodás, ráadásul szinte elronthatatlanul könnyű.

Fantáziadús, mint egy szendvics, számtalan féle töltelékkel készülhet, bátran lehet kísérletezni: ha betartjuk az alaprecept (tejszín/(tejföl)/tojás) arányokat, jól összedolgozzuk a masszát, és előre párolt/blansírozott/sütött alapanyagokkal dolgozunk (cukkíni, brokkoli, spenót, csirkehús, stb.), tényleg nem sülhetünk fel.

És ha még ez sem lenne elég, kitűnő lehetőség a maradékok nemes felhasználására, másnap, hidegen vagy melegen is remek, könnyen csomagolható, szállítható.

Kis háttér

A quiche a franciák nemzeti büszkesége, szal biztos lenne olyan büszke gall, nem is egy, aki a guillotine-t választaná, ha megtudná, amit most én, azaz hogy eredetét tekintve nem elhanyagolható a német hatás, a név pedig levezethetően germán gyökerekből fakad.

Ugyanis a quiche (kís) eredetileg Lotaringia vidékéről származik, ahol – határvidékre jellemzően - erősen keveredik a francia és német kultúra. (Tudta valaki, hogy azért Lotaringia, mert Lothar uralkodó kapta meg a földet, vagy csak én vagyok műveletlen…?) Szóval még az is simán lehet, hogy az eredetileg nem sütőben, hanem egyenes falú vasserpenyőben készülő lepényt először német parasztasszonkák sütögették nyílt tűz felett. De semmiképp nem Párizsban, nem a mai, flancos formában került az asztalra.

Felerősödhet a francia szuicid hajlam, ha kitudódik, hogy a „quiche” szó egyenesen visszavezethető az eredeti „Kuchen”, azaz németül „sütemény” szóra. Jó, kellett hozzá a német nyelv speciális lotaringiai francia dialektusa (merthogy ilyen is van/volt… ?!). De akkor is imádom az ilyet: először Kuchen, ami franciásan ejtve már „küchen”, aztán lehet, a következő francia már leírva látja, az ü-t présbe teszik, a ch-t s-nek ejtik, így lesz kishe, ezt hallván a tanult francia már quiche-nek írja le. Jó, ez a levezetés nyilván felölel jónéhány hanyag átívelést és elhajást, de végülis ez a lényeg. Voila!

Az elmúlt párszáz évben aztán Franciaországban szépen elterjedt a quiche, csinos lepény formájában ma már szinte minden bisztróban, ételbárban és melegpultban megtalálható. Plusz érdekesség, hogy mára legalább annyira jellemző a dél-franciaországi, mint az északi, lotaringiai konyhára.

És ha már így belemerültem a témába, illendő elmondanom, hogy az ősi, egyben leginkább ismert változat pont a származásra utal. A quiche lorainne, azaz a lotaringiai quiche eredeti receptúrája szerint a tejszínes-tojásos masszába apróra vágott bacon/sonka-kockákat kevernek . Bár viszonylag újkori fejlesztés, a quiche lorainne-nek ma már szinte mindenhol a sajttal turbózott változatát értik az elnevezés alatt.

Ki az a Szilvia?

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy kit tisztelhetünk a recept tulajdonosában? A szóban forgó recept a régi kedves családi receptgyűjteményéből származik, igazi kincs, és mint ilyen, tiszteletből meghagyom az eredeti, papíron szereplő elnevezéssel. Egyébként Szilviát magát alig és éppenhogycsak ismertem. Egy 50-es, kedves, formás-csinos, nagyon ápolt, finom asszonyt kell elképzelni, aki barna haját hullámosra sütötte, és akinek tuti nem lett sosem lisztes a füle mögötti kispolc is, amikor tésztát gyúrt. És hogy pontosan ki is ő? Élve az egyszerűbb felvázolás lehetőségével, P anyaági másod(harmad?)unokatesójának a párjának a nagynénije, akit egyébként P anyukájához is rokoni szálak fűznek, de ez a bonyolultabb, számomra követhetetlen szál, szal hagyjuk. Amúgyis, jut eszembe, magát a receptet nem is Szilvia személyesen, hanem egy másik, szintén mindenkivel rokon nagynéni osztotta meg velem. Lehetetlen követni, tudom.

A quiche-t viszont könnyű. Most lilahagymával és goudával készült. Csodás.

Szilvia féle sajtos lepény (Goudás-lilahagymás quiche)

Hozzávalók

1 db kb 23-26 cm átmérőjű tortaformához:

1 adag linzertészta:

20 dkg finomliszt

10 dkg vaj

1 tojás sárgája

1-2 ek. jéghideg víz

csipet só

Lustáknak: 1 csomag kész linzertészta (vagy 1 csomag kész levelestészta)

Töltelék: 

250g gouda (vagy lehet ementáli, trappista, stb.)

2,5 dl tejföl

2 dl tejszín

2 tojás

só, bors (esetleg csipet szerecsendió vagy ízlés/kedv szerint chili, fehérbors, stb.)

3 fej lilahagyma közepesen finomra felkarikázva(vagy kb. 20-25 dkg bármilyen főtt/előre megpirított zöldség, gomba, esetleg többfajta sajt, stb.)

Elkészítés

• A sütőt nagyon forróra előmelegítjük (220 fok).
• A tésztához valókat alaposan összedolgozzuk: vajat alaposan elmorzsolom, addig gyúrom, míg kemény, sima felületű, gombócformájú tésztát nem kapok (kb 5-10 perc kézzel).
• A tésztát liszttel megszórt munkalapon kinyújtjuk, és kibéleljük vele a tortaformát úgy, hogy a falaira is felérjen (kb. 2-3 centi magasan). Én lusta voltam gyúródeszkával és liszttel maszatolni, a már máskor is bevált módszert alkalmaztam, azaz a gombócot csak kilapogattam, majd a tésztát kvázi belegyurmáztam a formába.
• A tésztával kibélelt forma aljába sütőpapírt fektetünk, majd erre rászórunk egy csomag szárazbabot (rizst), hogy lenyomja a papírt – és elősütés közben a tésztát. Így sütjük, babos-nehezékestül 10 percig (220 fokon).
• Kivesszük, babot/papírt eltávolítjuk, tésztát visszatesszük a sütőbe még 7 percre. Ha kész, hagyjuk kihűlni.
• Eközben elkészítjük a masszát/hagymát.
• A hagymát vajon/olajon megdinszteljük.
• Sajtot lereszeljük.
• A tejszínt, tejfölt, tojásokat jó alaposan, simára keverjük, sózzuk, borsozzuk (+ egyéb fűszerek ízlés szerint) és hozzáadjuk a már inkább langyos dinsztelt hagymát (vagy bármi mást).
• A tésztára rászórjuk a sajtot, majd nyakon öntjük a tejszínes-tojásos-hagymás masszával.
• Forró (190 fokos) sütőben sütöttem 15 percig, majd további 30 percig alacsonyabb, 170 fokos hőmérsékleten. Ha szépen felemelkedett és szépen megpirult, akkor jók vagyunk.

Leveles tésztás változat időszűkében:

A készen vásárolt levelestésztát beborítjuk a tepsibe, úgy, hogy a széleire is felérjen. Ha kell, nyújtsunk a gyári méreten egy picit. Villával szurkáljuk meg a tésztát, majd szórjuk meg a sajttal, öntsük nyakon a masszával, innentől minden ugyanaz, 45 perc sütés, első 15 perc forró sütőben, majd 30 perc alacsonyabb hőfokon. (Csak a linzertésztás maszat marad el.)

Tálalás

Fontos: a quiche-t minden tisztességes helyen frissen, de legalábbis melegen, valamilyen vinaigrette dresszinggel bekevert zöldsalátával az oldalán kínálják, nem véletlenül, hiszen így a legfinomabb. Én is így tettem (mustáros vinaigrette a kedvencem), de prezentálni már nem tudtam, mert a fotózásra már nem maradt a zöldből.
Külön megvan a bája, ha másnap, hidegen nassoljuk, otthon ülve, vagy állva, villával a hűtőbe nyúlkálva, vagy még annál is jobb, ha egy kockás pléden, a parkban henyélve falatozzuk. Nizzában mindig egy finom pohár roséval kísértük. Az is mindig bevált.


Megjegyzés magamnak: én most duplaadag masszával készültem, ami egy 40x40es klasszikus nagy lapostepsihez szükséges mennyiség, ennek megfelelően a kerek tortaformába a legjobb indulattal sem bírtam beleügyeskedni, kb a harmada visszamaradt. Legközelebb magasabbra kell csinálnom a linzeralapot.

Megjegyzés magamnak nr2: utánanéztem, mások hogyan készítik, és arra jutottam, hogy Paul Bocuse is hasonló recepttel dolgozik: 4 tojás, 3dl tejföl/crème fraiche, 1,5 dl tej, kb 20-25 dkg blansírozott (sós vízben puhított) töltőanyag, és sokkal kevesebb, mindössze 2 ek sajt, amit ő a tetejére szór. Ízlés kérdése. Aztán 45 perc 180 fokon. (Köszönet Kakaóscsigának a backupért)

Mézben karamellizált fehérrépa leves

A jó fehérrépa a hagyományos ízesítő, levesbetét funkciónál jóval többre érdemes; mézédes, puha húsa önmagában is főszerepért kiált. Ezért is találom furcsának, hogy hogyan lett a zöldségek mumusa, amitől sokan kifejezetten ódzkodnak. És bár kirekesztettségét sosem értettem igazán, különösképp nem is bántam, hiszen így a húslevesből a fehérrépa-darabokra mindig könnyed mozdulattal repülhettem rá (nem úgy, mint a krumplira vagy a májra - gyerekként nehezen értettem, hogy ha mindenki erre pályázik, akkor miért nem lehet többet belefőzni a levesbe). 

Mostanában - nagy örömömre - kezdik (újra) felfedezni, legutóbb például pürésített formában kínálták egy elegáns étterem menüjének részeként.

Az alábbi leves szintén figyelemreméltó alkotás, ráadásul a háziasszonyok álma címre is jó eséllyel pályázhat: a fehérrépa belső értékeit trónra emelő, igazán különleges recept hozzávalói filléres tételek a piacon, elkészítése egyszerű, az eredmény pedig lenyűgöző.

 

Zárójelben jegyezném meg, hogy a mézben sült zöldség pürésítés nélkül, köretként is fantasztikus, nekem most párosításnak egy szép szelet kacsamell villant be elsőre, ami azért fura, mert ugye nem is eszem húst, de mindegy. Tudat és tudatalatti belső villongásai...? :)

 

 

Mézben karamellizált fehérrépa leves

4 személynek

(eredeti recept: www.bbc.co.uk/food)

 

Hozzávalók:

Kb. 25g olvasztott vaj (vagy lágyabb, semlegesebb ízű olaj)

0,5 kg fehérrépa, megpucolva, nagyobb darabokra aprítva

1 nagyobb db répa, megpucolva, nagyobb darabokra vágva

1 gerezd fokhagyma, durvára vágva

1 kisebb fej lilahagyma (vagy vörös is jó lesz), durvára vágva

1 tk kakukkfű (ha lehet, friss)

1 db babérlevél

1 kövér evőkanál méz (ill. ízlés kérdése)

1 liter alaplé (hús vagy zöldség alaplé, ha nincs, vízzel is működik)

1 citrom (leve)

2-3 dl tejszín

só, bors

chilipaprika

 

Elkészítés:

• A sütőt 220 fokra melegítem.
  
• A durvára vágott fehér és sárgarépát egy sütőpapírral bélelt (kevesebbet kell mosogatni) tepsibe rendezem, az olvasztott vajban alaposan átforgatom, enyhén sózom, török rá egy kevés borsot is, és kb. 20-25 percen át sütöm (vagy ameddig el nem kezdenek puhulni, és szép aranybarna színűre sülni).
  
• 20-25 perc után kiszedem a sütőből, a répához keverem a hagymát, fokhagymát, majd még 10 percig sütöm.
• Megint kiszedem tepsit, a zöldségeket megszórom a fűszerekkel, ráöntöm a mézet, alaposan összeforgatom az egészet, majd visszatéve a sütőbe további 10 percig sütöm, hogy a zöldségek karamellizálódhassanak a fűszeres mézben.
• Ha kész, a zöldségeket lábosba teszem, felöntöm az alaplével, botmixerrel pürésítem.
• Hozzáadom a tejszínt, felforralom, ha szükséges, sózom, borsozom.
• Leveszem a tűzről, és kb. két evőkanál (ill. ízlés szerint) citromlé hozzáadásával  kerekítem az ízeket (óvatosan a savanyú ízzel, inkább apránként, folyamatosan kóstolgatva adagoljuk!).
  
• Aki szereti, annak szárított vagy frissen aprított chilipaprikát is kínálok mellé. 
  

 

Elvileg tálalás előtt - a maximális krémesség érdekében - illik szűrőn átpasszírozni a levest, én ezt majdnem mindig kihagyom, de ha valakit zavar a rost, vagy nagyon különleges alkalom, megéri a plusz öt perc munkát, úgy valóban sokkal elegánsabb.

Best of Ez+Az 2008

A gasztroblogger tér jó sok mindent keringet mostanában. 

Először Ms. ÍB dobott meg egy Bestof2008 hógolyóval, amin el is kezdtem gondolkodni, aztán gyorsan rájöttem, hogy kX#@%&ra unalmas egy életem van. El is ment a kedvem az egésztől. De akkor itt és most távirati stílusban kiköhögök 5öt, kronológiai sorrendben.

1. Közép-Amerika felfedezése
   
2. Közép-Amerika többszörös túlélése
   
3. Na itt akadtam el, hiszen ilyen indítás után mi kerülhet be még az 5be?! Minimum le kellett volna doktorálnom valamiből, vagy Obamának születnem. Jó, legyen a ravioli. Ez szerepelt a 2008as TODO listámon, és novemberre ki is pipáltam. Igaz, nem otthon, nem saját gépen, a tésztát is csak félig gyúrtam én, és a töltelékhez pedig semmi közöm nem volt, tehát ennek tekintetében elég soványnak tűnhet a tett, de nem is ez a lényeg, hanem hogy jóleső élmény volt. Ez a félelmem is porba hullott. Mint oly sok tésztaparám 2008ban, btw. 
   
4. És hogy legyen káosz, szeptemberre ugorjunk is vissza, amikor is a 3. x betöltése először mély depresszióba taszított, majd base jumper módjára, még ugyanazon a napon lőttek csúzlival a fellegekbe. 
   
5. 2008 amúgy is a meglepetések éve volt. Kaptam pár leckét, míg megtanultam, el kell tudni fogadni, hogy nem lehet mindig everything is under control. Ha az erőkkel szemben feszülés helyett átadom magam a sodrás ritmusának, abból éppenséggel nagyon jó dolgok is kisülhetnek. Értékes tanulság.
   

 

Best of 2008 könyv 

(Grenadine-tól)

Elolvastam pár könyvet, de kevés kapta el a grabancomat. Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem volt 5 olyan, amiről azt gondolom, valóban remek volt. 

1. Nyitottam a Portobelloi boszorkánnyal. Írt már Coelho jobbat is. Legalábbis nekem ez nem annyira jött be. De hát Istenem, 1) ízlések és pofonok, 2) Coelho is írhat olyat, ami éppen nem talál meg. (Apukám megajándékozott a Brida-val. Kíváncsi vagyok nagyon, remélem, jobban bejön.)
   
2. Aztán jött Karinthy Márton Ördöggörcse. Első kötetig jutottam (mert ugye dupla), és mivel fogalmam sincs, hová lett a második, most itt meg is álltam. Olykor vontatott, de alapvetően őszinte humorral, (ön)iróniával és bájjal megírt sorok. Nagyon élveztem.
   
3. A következő írás, amit végigolvastam és ami tetszett valamelyest, az az „Egy konyhafőnök vallomásai”, ami nem egy nagy cucc, sokszor átmegy ömlengésbe, üres, tartalom nélküli fecsegésbe, és a szerző hajlamos elveszni az álszerény önimádatban, de betekintést nyújt a konyha csapóajtaján túl folyó életbe, és jó pont Alain Bourdain-nek, hogy maga sem vitatja, hogy egy jó nagy seggfej. És mostmár tudom, mégsem akarnék szakács lenni. Nem nekem való.
   
4. A legnagyobb meglepetés: Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love. Egyszer a kezembe vettem a boltban, de mivel első blikkre egy amolyan lehúzós tucat-gasztroregénynek véltem, egy lemondó fintorral visszatettem a helyére. Jaha. Ami meg kell, hogy találjon, az úgyis megtalál. Rá nem sokkal megkaptam ajándékba, valakitől, akivel hiszünk a kikerülhetetlen véletlenek erejében. Vettem az üzenetet, neki is fogtam. Nem a sztori a nagy, nem a főszereplő a szuper, minden kicsit amerikai, picit szirupos is, és mégsem. Az elengedésről, az újrakezdésről, a nyitásról szól. Hogy minden bezáruló ajtó után ott egy új ajtó, aminek a kulcsa már a kezünkben van. Lehet, hogy más életszakaszomban nem hat meg, most viszont nagyon egy hullámhosszra kerültem az olasz, indiai és indonéz földön játszódó történettel, és sok bölcsességet fordítottam le a saját életemre vonatkozóan.
   
5. A Ruby-t még most is olvasom, de tavaly kezdtem, úgyhogy számít. Mátéffy Éva Ruby-jának élete és az enyém között van egy alapvető párhuzam, ami nem az, hogy én is számító luxusprosti lennék, de ami miatt nagy flash olvasni. Megszavazom neki a bizalmat, bekerül a legjobb 5-be, mert bár hátra van még pár oldal,  már most a tavalyi felhozatal egyik legelgondolkodtatóbb művének gondolom. Még akkor is, ha depi,  ha állandóan esik az eső, és az ízlésemhez mérten túlzottan komor világot rajzol meg.  Hátha még kisüt a nap. Szurkolok nagyon. 

 

Hibáimból tanulni készülök, idénre klasszikusokból tankoltam be az éjjeliszekrényemre.

 

És a legkönnyebb Vali kérdése volt. 5 dolog, ami függőséget okoz. Illetve okozott, mert ha már egyszer függő vagyok, akkor a függőség kialakulása múltbéli cselekménynek tekinthető. Maradjunk az ételeknél. :)

 

1. Paradicsom.
2. Indiai kaja, unblock.
3. Csípős, ublock. Ha csíp, nekem attól jó. Nagyon. Kényszeresen.
4. Cola light (E-vel biztosak vagyunk benne, hogy van benne valami, amitől rákattan az ember, mert ha egyszer elkezdjük, napokig nem bírok lejönni róla. Aztán valahogy telítődöm, jön pár nap/hét szünet, balra nézek, E épp szisszenti a kupakot, megint elkattan valami itt bent, és én zombiként masírozok az adagomért.)
5. Túrórudi (valami hasonló viszony, mint a cola light-tal)

 

És végezetül, de nem utolsósorban, a kedves Cukroskata megajándékozott a barátságszalaggal, amit akkor szépen megköszöntem, de tovább még nem gurítottam. Hát itt a remek alkalom, és mert a szalagnak nem szokása gurulni, ezúton száll az égben tova, puha szellők szárnyán, mindenki felé, aki csak olvassa ezeket a sorokat.

Köszönöm, hogy gondoltatok rám. :)

 

Csokivulkán (csokoládé soufflé)

Ahogy ígértem, a vulkánparti desszertje, ami tényleg büntetett, a szó legjobb értelmében. Nem sok szebb létezik annál, mint amikor a kanalunk éppen, hogy csak megsimítja a külső réteget, válaszul az egész sütemény beleremeg, majd előbukik a csokoládé, és a sűrű, illatos, gőzölgő csokoládéláva lágyan hömpölyögve indul meg a szuflé oldalán, végül pedig a tészta tövében békésen megpihen.

Talán az egyik legjobb desszert, amit valaha összehoztam. Nincs is tovább mit ragozni.

De, deee, mégis ragoznám egy picit. Mert például fontos tudni, hogy a bonbont (tudom, tudom, nem bonbon, hanem ganache) óriási hiba lenne nem előre, saját kezűleg elkészíteni, hiszen igazán nem nagy cucc, csak a fagyasztás miatt picit időigényes, viszont annyit, de annyit ad az egészbe, konkrétan és szó szerint a csokivulkán lelke. (Aki viszont lusta, használjon valami jófajta trüffelt, de azt is fagyassza le.)

Lehet és érdemes variálni, én most chilis csokit használtam a tölteléknek, de fantasztikus lehet narancseszenciával, vaníliával, mentával, stb., kedv, ízlés és a bolt kínálata szerint lehet játszani az ízekkel. 

 

Ha hatványozni szeretnék az élvezeteket, kanalazzunk mellé egy kövér gombóc vanília fagyit is. Hedonizmus a köbön.

 

Ja, a ganache-ról csak annyit, hogy tejszínes csokoládémasszát jelent, trüffelekhez, bonbonok töltelékeként, egyéb desszertekhez használják. Maga a szó annyit jelent, hogy bolond. Merthogy történt egyszer, hogy egy ügyetlen szakácstanonc a csokireszelékre forró tejszínt löttyintett. A mester ráförmedt, hogy „Te bolond!” (eredetiben valahogy úgy hangozhatott, hogy „Ganache, toi!!!”), de ugyebár ki nem dobunk olyat, aminek megmentésére még van cseppnyi remény, így simára keverték, és betesztelték az eredményt, majd konstatálták, hogy ez bizony egészen jó lett. Gondolom, az eredménytől függetlenül azért csak kapott a nebuló egy baráti taslit, a ganache név meg stílusosan rajta ragadt az új felfedezésen.

 

Csokoládé soufflé (csokivulkán)

(ötlet ez és ez alapján)

 

Hozzávalók

(6-7 darabhoz)

 

3 egész tojás

3 tojássárgája

4 ek. cukor

170g étcsokoládé - a legjobb, ha min. 70% körüli kakaótartalommal (én nekem most becsúszott 180g is, nem ártott neki)

140g sózatlan vaj

8 ek. sima fehérliszt

Vaníliafagyi a tálaláshoz (opcionális)

 

Ganache-hoz (a csokitöltelékhez)

90g nagyon jófajta csokoládé, finomra aprítva (vagy lereszelve) (nekem Lindt chilis csoki, ami 100g, de hát nem ártott neki ez sem)

75ml tejszín

 

Elkészítés

 

Kezdjük a ganache-sal:

• A csokoládét egy keverőtálba tesszük.
  
• A tejszínt közepes erősségű lángon addig melegítjük, míg gőzölögni kezd, és az edény szélein buborékok formálódnak.
  
• A forró tejszínt öntsük a csokoládéra, és addig kevergessük, míg a csokoládé el nem olvad teljesen, és egyenletes, sűrű, homogén masszát nem kapunk.
  
• Tegyük félre hűlni (télen terasz, nyáron hűtő), kb. 30 percre, közben néha átkeverve. Ennyi idő alatt jó esetben eléggé megszilárdul a massza ahhoz, hogy dolgozhassunk vele.
  
• A lehűlt masszából két kiskanál segítségével 6-7 darab kövér bonbon méretű labdacsot formázunk, fóliával/folpackkal bélelt tálba ültetjük, és mélyhűtőben kb./minimum 4 óráig fagyasztjuk (ennyi időre van szüksé, hogy megkeményedjen).
  

 

Csokisoufflé

• Melegítsük a sütőt 200 fokra.
  
• A tojásokat, tojássárgákat és a cukrot elektromos habverővel  kb 8-10 percig verjük, míg halványsárga, habos állagú nem lesz (ezzel együtt a térfogata is kb duplájára nő). Éljen a keverőtál és az automata gépek.
  
• Míg dolgozik a gép, a csokit feldarabolom, és a vajjal együtt, gőz felett megolvasztom, simára keverem. Ha kész, félrehúzom, és picit (pár percet) hagyom hűlni.
  
• Ha kész a tojásos massza, a lisztet gyengéden belelapátolom és elkeverem (én segítségül hívtam a gép lassúra állított keverőjét).
  
• Egy kanál tojásos masszát a csokoládéhoz keverek, majd a csokimasszát beleöntöm a tojásos keverékbe, és szép simára keverem.
  
• Egy ecsetet olvasztott vajba mártok, és gazdagon megkenem vele a soufflé formák belső falát.
  
• Minden tálka aljába teszek egy nagy evőkanálnyi tésztát, majd picit rázogatva elegyengetem az edény alján.
  
• A mélyhűtőből előveszem a ganache-okat, és minden tálka közepébe ültetek egyet-egyet, vigyázva, hogy ne nyomjam az aljára (nem akarom, hogy leérjen)
  
• Végezetül minden tálkát megtöltök a masszával, úgy, hogy a csokigolyókat elfedje. (Jó esetben kb. minden tálkát 3/4ig töltünk meg, hiszen még emelkedik, és így lehet majd csak szépen kiborítani)
  
• Sütőben kb 10-12 percig sütöm, a teteje eddigre megsül, és az egész picit megemelkedik.
  
• Ha kész, hagyom pár percet hűlni, majd óvatosan tálkára borítom, mellé vaníliafagyit kanalazok annak, aki kér.
  

Krumplivulkán sajtlávával és brokkolifácskákkal

Fontos évfordulót ünnepeltünk: K lábának évfordulóját. Meg a vulkánt, ami volt olyan kegyes, és nem vette el, csak megkóstolta a bokáját. Meg ilyesmi. Mi mást is tehetne ilyenkor az ember, teljesen logikus, hogy vulkánpartit szervez.  

 

Mondtuk K-nak, hogy jöhetne lábsínes-csizmástul, meg mentőzsákostul, szépen megágyazhatnánk neki a teraszon, feje alá hátizsákot tennénk, cigiztetnénk is, a vulkán melegét pedig brülézővel ontanánk. Pont, mint egy éve (persze brüléző, no meg csilenyók és lovak nélkül).

Hát, ha végül nem is így történt, azért ettünk egy nagyon jót.

 

A krumplivulkánról annyit, hogy igazi gyerekbarát recept, ahol a krumplipüré alkotta hegyből forró lávaként hömpölyög alá a pikáns sajtszósz, melynek csak a hegy aljában zöldellő brokkolifácskákkal állhatjuk útját. Az első adag egyedei még becsülettel hasonlítottak egy hegyre, azonban a második körben elsődleges szemponttá a még jobb tunkolhatóság és a mégtöbbszósz alapelv lépett elő, ezért is van az, hogy az ebből a rundból származó fotóalanyom legjobb indulattal is max egy gigant krátert formáz (de leginkább egy leharcolt szántóföldet). És bár e módon sok köze a hegyhez már nem maradt, kellő képzelőerővel párosulva e forma nagyon praktikus megoldásnak bizonyult. Ez fontos, ha az ember minél több sajtszószt szeretne a tányérján tudni. 

Végezetül az a szerény véleményem, hogy 1) egy szép szelet steak/sülthús mellett köretként is remekül helyt állhat, valamint 2) ha egy gyereket ilyen csomagolásban sem lehet rábírni a brokkoli betakarítására, akkor sehogy.

 

Folyt köv. lesz, mert büntető csokivulkán is készült az este, amit feltétlenül archiválnom kell az utókornak. 

 

Krumplivulkán  sajtlávával és brokkolifácskákkal

(ötlet innen)

 

Hozzávalók

4 fő részére 

Kb. 6-7 darab közepesen nagy méretű, sós vízben főtt, meghámozott krumpli

2 csokor friss brokkoli (vagy egy nagyobb csomag mirelit)

1/4 cup (60 ml) tej

1 fej hagyma (opcionális)

vaj/olívaoolaj

só, bors ízlés szerint

csipet őrölt szerecsendió

1 kk pirospaprika (a szín kedvéért, de opcionális, punkoknak csípős is lehet)

1 szál rozmaring (opcionális)

2/3 cup (vagy ízlés szerint amennyit majd a krumpliba bele bírunk passzírozni) reszelt sajt (cheddart ajánlottak, én most mezei trappistát használtam)

1/4 cup (60 ml) tejszín

 

Elkészítés

 

1. A sütőt 190 fokra állítom.
2. A hagymát finomra aprítom, és vajon (vagy olajon) megpirítom.
3. A krumplikat felkockázom, majd a tejjel lazítva püré állagúra töröm.
4. Belekeverem a masszába a hagymát, hozzáadom a szerecsendiót, ízlés szerint sózom, borsozom, és hűtőben hagyom hűlni, hogy picit megkeményedjen, összeálljon a massza.
5. A brokkolikról lefejtem a nagyjából falatnyi méretű rózsákat, és rozmaringággal ízesített gőz felett „kívül még éppen roppanós”-ra párolom. (kb. 5-10 perc; nagy kár lenne túlpuhítani). A kész brokkolit egy tálban, letakarva félreteszem.
6. A tejszínt elkeverem a sajttal és az őrölt pirospaprikával, esetleg sózom (ízlés, sajt jellegének kérdése)
7. A lehűlt, picit megszilárdult krumplipüréből magas, hegyformájú kupacokat kanalazok egy sütőpapírral bélelt (kényelmi szempont) tepsire.
8. Egy kiskanál segítségével, a krumplihegyek csúcsától kiindulva, mély krátert vájok.
9. A kráterekbe - szintén kiskanállal - a tejszínes sajtból nagy körültekintéssel, jó nagy kupacokat halmozok.
10. Sütőben 10-12 percig sütöm (érdemes alsó-felső pirítós, légkeveréses funkciót választani, ha van).
11. A kész krumplivulkánokat picit hűlni hagyom, pár perc után már kis ügyességgel átemelhetőek a tányérokra. A „lávára” frissen őrlök egy kevés borsot, a krumplihegyek tövébe brokkolirózsákat ültetek, a „fácskákat” meghintem egy kevés frissen őrölt tengeri sóval, és tálalom.
12. A brokkolifácskákat tunkoljuk a vulkánba, bátran amortizáljuk le a hegyet!

 

Megjegyzés: aki nem akar szöszmötölni a krumplivulkánok tányérra emelésével (ez valóban hordoz némi veszélyt külalak tekintetében), és lenne elegendő számú egyszemélyes, tálalásra is alkalmas, sütőálló kerámiatálkája, az bátran süsse eleve egyenként a krumpivulkánokat!

Zsemle (zsömle?)

DPnek totál igaza volt: ez egy szégyentelenül egyszerű recept, akinek a (z ehető) rántotta megy, az ennek is nyugodtan nekiállhat, ráadásul keverni szinte többet kell, mint gyúrni, így sem én, sem a konyha nem úszott lisztben; nagyon rendhagyó, nagyon ideál. És nem mellesleg kifejezetten jófajta zsemlék lettek. Szóval tadadadaaaam: ünnepélyes keretek között megnyitom a "Pékség" címkét, mert erre emlékeznem kell!

És hogy hogyan lett barna? (Nem, a fotón nem ’szanaszétégettbarna’ zsemle van, hanem ’egészségesteljeskiörlésűbarna’.)

Na mire hívtam fel a figyelmet a múltkor, hogy miért érdemes még a sütés előtt meggyőződni az összes hozzávaló meglétéről (ha ez önmagában nem lenne evidens, ugyebár)? Mert nem biztos, hogy van a sarkon bolt, és van, aki hajlandó leszaladni helyettünk. Nem viccből, komolyan mondtam.

De éljen a kreatív kényelem. (Nem lustaság!)

Mert így történhetett, hogy DP szuperzsemléje reformkiadásban debütált a konyhámban (fehérliszt részleges hiányában a megadott mennyiség kb.1/3-át teljes kiőrlésűvel kellett helyettesítenem), és ez végül annyira bejött, hogy asszem ez a zsemlerecept nálam már ilyen reformosként marad meg.

Persze legközelebb lehet, hogy rákészülnék, megspékelném szárított paradicsom-darabkákkal, kevernék bele tökmagot, hagymát, stb, a legkevésbé kreatív versenyzők képzelőerejének is maximum az Interspar pékáru-polc kínálata szabhat némi elmosódott határt.

A megadott mennyiségből pontosan 9db szemrevaló buci készült, melyek szendvics formában történő elfogyasztására finom, de határozott nyomással kényszerítettem rá szűk környezetem. Hasonlóan kis kapacitású háztartásoknak azt javaslom, hogy fele mennyiségből csinálják, oder fagyasszák le, és aztán legyenek kedvesek, írják meg nekem, hogyazúgymégis milyen lett.

Zsemle

(eredeti forrás: passz, én Dr Peppertől lestem, innen)

(8-9 darabhoz)

Hozzávalók:

75 dkg liszt (esetemben kb 2/3 fehér, 1/3 teljes kiörlésű)

1+1/4 ek szárított élesztő (Madmoiselle-nél 1ek)

2,5 tk só

5 dl meleg víz

1 dl tej

1 ek méz

Elkészítés

• Fogunk egy öblös tálat.
  
• A lisztet a sóval és az élesztővel elkeverem a tálban.
  
• Jöhetnek a folyékony hozzávalók, mind, szépen egymás után, sorrend kicsit mindegy.
  
• Alaposan összekeverjük, de kutatásaim alapján nem szabad túl sokáig nyúzni, 1-2 perc, és valóban jó lesz, úgy ragacsosan.
  
• Meghintem kevés liszttel a tetejét, letakarom, és meleg helyen (pl radiátor mellett, vagy dupla takarással) hagyom kelni 1,5 órát.
  
• A sütőt 240 fokra izzítom, úgy hogy az aljába bekészítek egy kisebb tepsiben úgy fél-1 liter vizet (hogy a tepsi falának a feléig érjen).
  
• A tésztát előveszem, és DP remek javaslata alapján kb öklömnyi gombócot szakajtok belőle.
  
• Liszttel megszórt felületre dobom (örök életet a szilikon-gyúródeszka feltalálójának, mondtam már?), hagyom hogy laposra placcsanjon, kézzel rá is segítek, aztán egyszer és mégeccer félbehajtom. DP remek videót is talált a hajtogatás-technikáról, ezt érdemes megnézni, be is szúrom ide, ni, ráadásul a videó eredeti témája egy nagyon remeknek tűnő kenyérrecept.
  

• Hajtással lefelé sütőpapírral bélelt tepsire ültetem, majd jöhet a következő buci.
  
• Kb. 25 perc alatt készre sütöm. (Nemtom, hogy a teljeskiőrlésű liszt, vagy a sütőm tette, de nekem volt ez 30 perc is. Tesztelni kell 25p után, és mérlegelni.)
  
• Hurrá hurrá, készen is a házi zsömle!
  
• Durvábbnál durvább szendvicseket készítek belőle, és igen, harapom hozzá az erőset, mert az úgy az igazi, nekem. :)
  

Tényleg: most akkor zsemle, vagy zsömle? (Nejlon v nájlon, ésatöbbi)

Minden köszönetem Ms. DP-nek, a kedves bátorításért, és hogy letesztelte, összehozta a tökéletes zsemle receptjét!!! :) Most tuti csuklasz... :)