Best of Ez+Az 2008

A gasztroblogger tér jó sok mindent keringet mostanában. 

Először Ms. ÍB dobott meg egy Bestof2008 hógolyóval, amin el is kezdtem gondolkodni, aztán gyorsan rájöttem, hogy kX#@%&ra unalmas egy életem van. El is ment a kedvem az egésztől. De akkor itt és most távirati stílusban kiköhögök 5öt, kronológiai sorrendben.

1. Közép-Amerika felfedezése
   
2. Közép-Amerika többszörös túlélése
   
3. Na itt akadtam el, hiszen ilyen indítás után mi kerülhet be még az 5be?! Minimum le kellett volna doktorálnom valamiből, vagy Obamának születnem. Jó, legyen a ravioli. Ez szerepelt a 2008as TODO listámon, és novemberre ki is pipáltam. Igaz, nem otthon, nem saját gépen, a tésztát is csak félig gyúrtam én, és a töltelékhez pedig semmi közöm nem volt, tehát ennek tekintetében elég soványnak tűnhet a tett, de nem is ez a lényeg, hanem hogy jóleső élmény volt. Ez a félelmem is porba hullott. Mint oly sok tésztaparám 2008ban, btw. 
   
4. És hogy legyen káosz, szeptemberre ugorjunk is vissza, amikor is a 3. x betöltése először mély depresszióba taszított, majd base jumper módjára, még ugyanazon a napon lőttek csúzlival a fellegekbe. 
   
5. 2008 amúgy is a meglepetések éve volt. Kaptam pár leckét, míg megtanultam, el kell tudni fogadni, hogy nem lehet mindig everything is under control. Ha az erőkkel szemben feszülés helyett átadom magam a sodrás ritmusának, abból éppenséggel nagyon jó dolgok is kisülhetnek. Értékes tanulság.
   

 

Best of 2008 könyv 

(Grenadine-tól)

Elolvastam pár könyvet, de kevés kapta el a grabancomat. Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem volt 5 olyan, amiről azt gondolom, valóban remek volt. 

1. Nyitottam a Portobelloi boszorkánnyal. Írt már Coelho jobbat is. Legalábbis nekem ez nem annyira jött be. De hát Istenem, 1) ízlések és pofonok, 2) Coelho is írhat olyat, ami éppen nem talál meg. (Apukám megajándékozott a Brida-val. Kíváncsi vagyok nagyon, remélem, jobban bejön.)
   
2. Aztán jött Karinthy Márton Ördöggörcse. Első kötetig jutottam (mert ugye dupla), és mivel fogalmam sincs, hová lett a második, most itt meg is álltam. Olykor vontatott, de alapvetően őszinte humorral, (ön)iróniával és bájjal megírt sorok. Nagyon élveztem.
   
3. A következő írás, amit végigolvastam és ami tetszett valamelyest, az az „Egy konyhafőnök vallomásai”, ami nem egy nagy cucc, sokszor átmegy ömlengésbe, üres, tartalom nélküli fecsegésbe, és a szerző hajlamos elveszni az álszerény önimádatban, de betekintést nyújt a konyha csapóajtaján túl folyó életbe, és jó pont Alain Bourdain-nek, hogy maga sem vitatja, hogy egy jó nagy seggfej. És mostmár tudom, mégsem akarnék szakács lenni. Nem nekem való.
   
4. A legnagyobb meglepetés: Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love. Egyszer a kezembe vettem a boltban, de mivel első blikkre egy amolyan lehúzós tucat-gasztroregénynek véltem, egy lemondó fintorral visszatettem a helyére. Jaha. Ami meg kell, hogy találjon, az úgyis megtalál. Rá nem sokkal megkaptam ajándékba, valakitől, akivel hiszünk a kikerülhetetlen véletlenek erejében. Vettem az üzenetet, neki is fogtam. Nem a sztori a nagy, nem a főszereplő a szuper, minden kicsit amerikai, picit szirupos is, és mégsem. Az elengedésről, az újrakezdésről, a nyitásról szól. Hogy minden bezáruló ajtó után ott egy új ajtó, aminek a kulcsa már a kezünkben van. Lehet, hogy más életszakaszomban nem hat meg, most viszont nagyon egy hullámhosszra kerültem az olasz, indiai és indonéz földön játszódó történettel, és sok bölcsességet fordítottam le a saját életemre vonatkozóan.
   
5. A Ruby-t még most is olvasom, de tavaly kezdtem, úgyhogy számít. Mátéffy Éva Ruby-jának élete és az enyém között van egy alapvető párhuzam, ami nem az, hogy én is számító luxusprosti lennék, de ami miatt nagy flash olvasni. Megszavazom neki a bizalmat, bekerül a legjobb 5-be, mert bár hátra van még pár oldal,  már most a tavalyi felhozatal egyik legelgondolkodtatóbb művének gondolom. Még akkor is, ha depi,  ha állandóan esik az eső, és az ízlésemhez mérten túlzottan komor világot rajzol meg.  Hátha még kisüt a nap. Szurkolok nagyon. 

 

Hibáimból tanulni készülök, idénre klasszikusokból tankoltam be az éjjeliszekrényemre.

 

És a legkönnyebb Vali kérdése volt. 5 dolog, ami függőséget okoz. Illetve okozott, mert ha már egyszer függő vagyok, akkor a függőség kialakulása múltbéli cselekménynek tekinthető. Maradjunk az ételeknél. :)

 

1. Paradicsom.
2. Indiai kaja, unblock.
3. Csípős, ublock. Ha csíp, nekem attól jó. Nagyon. Kényszeresen.
4. Cola light (E-vel biztosak vagyunk benne, hogy van benne valami, amitől rákattan az ember, mert ha egyszer elkezdjük, napokig nem bírok lejönni róla. Aztán valahogy telítődöm, jön pár nap/hét szünet, balra nézek, E épp szisszenti a kupakot, megint elkattan valami itt bent, és én zombiként masírozok az adagomért.)
5. Túrórudi (valami hasonló viszony, mint a cola light-tal)

 

És végezetül, de nem utolsósorban, a kedves Cukroskata megajándékozott a barátságszalaggal, amit akkor szépen megköszöntem, de tovább még nem gurítottam. Hát itt a remek alkalom, és mert a szalagnak nem szokása gurulni, ezúton száll az égben tova, puha szellők szárnyán, mindenki felé, aki csak olvassa ezeket a sorokat.

Köszönöm, hogy gondoltatok rám. :)

 

Csokivulkán (csokoládé soufflé)

Ahogy ígértem, a vulkánparti desszertje, ami tényleg büntetett, a szó legjobb értelmében. Nem sok szebb létezik annál, mint amikor a kanalunk éppen, hogy csak megsimítja a külső réteget, válaszul az egész sütemény beleremeg, majd előbukik a csokoládé, és a sűrű, illatos, gőzölgő csokoládéláva lágyan hömpölyögve indul meg a szuflé oldalán, végül pedig a tészta tövében békésen megpihen.

Talán az egyik legjobb desszert, amit valaha összehoztam. Nincs is tovább mit ragozni.

De, deee, mégis ragoznám egy picit. Mert például fontos tudni, hogy a bonbont (tudom, tudom, nem bonbon, hanem ganache) óriási hiba lenne nem előre, saját kezűleg elkészíteni, hiszen igazán nem nagy cucc, csak a fagyasztás miatt picit időigényes, viszont annyit, de annyit ad az egészbe, konkrétan és szó szerint a csokivulkán lelke. (Aki viszont lusta, használjon valami jófajta trüffelt, de azt is fagyassza le.)

Lehet és érdemes variálni, én most chilis csokit használtam a tölteléknek, de fantasztikus lehet narancseszenciával, vaníliával, mentával, stb., kedv, ízlés és a bolt kínálata szerint lehet játszani az ízekkel. 

 

Ha hatványozni szeretnék az élvezeteket, kanalazzunk mellé egy kövér gombóc vanília fagyit is. Hedonizmus a köbön.

 

Ja, a ganache-ról csak annyit, hogy tejszínes csokoládémasszát jelent, trüffelekhez, bonbonok töltelékeként, egyéb desszertekhez használják. Maga a szó annyit jelent, hogy bolond. Merthogy történt egyszer, hogy egy ügyetlen szakácstanonc a csokireszelékre forró tejszínt löttyintett. A mester ráförmedt, hogy „Te bolond!” (eredetiben valahogy úgy hangozhatott, hogy „Ganache, toi!!!”), de ugyebár ki nem dobunk olyat, aminek megmentésére még van cseppnyi remény, így simára keverték, és betesztelték az eredményt, majd konstatálták, hogy ez bizony egészen jó lett. Gondolom, az eredménytől függetlenül azért csak kapott a nebuló egy baráti taslit, a ganache név meg stílusosan rajta ragadt az új felfedezésen.

 

Csokoládé soufflé (csokivulkán)

(ötlet ez és ez alapján)

 

Hozzávalók

(6-7 darabhoz)

 

3 egész tojás

3 tojássárgája

4 ek. cukor

170g étcsokoládé - a legjobb, ha min. 70% körüli kakaótartalommal (én nekem most becsúszott 180g is, nem ártott neki)

140g sózatlan vaj

8 ek. sima fehérliszt

Vaníliafagyi a tálaláshoz (opcionális)

 

Ganache-hoz (a csokitöltelékhez)

90g nagyon jófajta csokoládé, finomra aprítva (vagy lereszelve) (nekem Lindt chilis csoki, ami 100g, de hát nem ártott neki ez sem)

75ml tejszín

 

Elkészítés

 

Kezdjük a ganache-sal:

• A csokoládét egy keverőtálba tesszük.
  
• A tejszínt közepes erősségű lángon addig melegítjük, míg gőzölögni kezd, és az edény szélein buborékok formálódnak.
  
• A forró tejszínt öntsük a csokoládéra, és addig kevergessük, míg a csokoládé el nem olvad teljesen, és egyenletes, sűrű, homogén masszát nem kapunk.
  
• Tegyük félre hűlni (télen terasz, nyáron hűtő), kb. 30 percre, közben néha átkeverve. Ennyi idő alatt jó esetben eléggé megszilárdul a massza ahhoz, hogy dolgozhassunk vele.
  
• A lehűlt masszából két kiskanál segítségével 6-7 darab kövér bonbon méretű labdacsot formázunk, fóliával/folpackkal bélelt tálba ültetjük, és mélyhűtőben kb./minimum 4 óráig fagyasztjuk (ennyi időre van szüksé, hogy megkeményedjen).
  

 

Csokisoufflé

• Melegítsük a sütőt 200 fokra.
  
• A tojásokat, tojássárgákat és a cukrot elektromos habverővel  kb 8-10 percig verjük, míg halványsárga, habos állagú nem lesz (ezzel együtt a térfogata is kb duplájára nő). Éljen a keverőtál és az automata gépek.
  
• Míg dolgozik a gép, a csokit feldarabolom, és a vajjal együtt, gőz felett megolvasztom, simára keverem. Ha kész, félrehúzom, és picit (pár percet) hagyom hűlni.
  
• Ha kész a tojásos massza, a lisztet gyengéden belelapátolom és elkeverem (én segítségül hívtam a gép lassúra állított keverőjét).
  
• Egy kanál tojásos masszát a csokoládéhoz keverek, majd a csokimasszát beleöntöm a tojásos keverékbe, és szép simára keverem.
  
• Egy ecsetet olvasztott vajba mártok, és gazdagon megkenem vele a soufflé formák belső falát.
  
• Minden tálka aljába teszek egy nagy evőkanálnyi tésztát, majd picit rázogatva elegyengetem az edény alján.
  
• A mélyhűtőből előveszem a ganache-okat, és minden tálka közepébe ültetek egyet-egyet, vigyázva, hogy ne nyomjam az aljára (nem akarom, hogy leérjen)
  
• Végezetül minden tálkát megtöltök a masszával, úgy, hogy a csokigolyókat elfedje. (Jó esetben kb. minden tálkát 3/4ig töltünk meg, hiszen még emelkedik, és így lehet majd csak szépen kiborítani)
  
• Sütőben kb 10-12 percig sütöm, a teteje eddigre megsül, és az egész picit megemelkedik.
  
• Ha kész, hagyom pár percet hűlni, majd óvatosan tálkára borítom, mellé vaníliafagyit kanalazok annak, aki kér.
  

Krumplivulkán sajtlávával és brokkolifácskákkal

Fontos évfordulót ünnepeltünk: K lábának évfordulóját. Meg a vulkánt, ami volt olyan kegyes, és nem vette el, csak megkóstolta a bokáját. Meg ilyesmi. Mi mást is tehetne ilyenkor az ember, teljesen logikus, hogy vulkánpartit szervez.  

 

Mondtuk K-nak, hogy jöhetne lábsínes-csizmástul, meg mentőzsákostul, szépen megágyazhatnánk neki a teraszon, feje alá hátizsákot tennénk, cigiztetnénk is, a vulkán melegét pedig brülézővel ontanánk. Pont, mint egy éve (persze brüléző, no meg csilenyók és lovak nélkül).

Hát, ha végül nem is így történt, azért ettünk egy nagyon jót.

 

A krumplivulkánról annyit, hogy igazi gyerekbarát recept, ahol a krumplipüré alkotta hegyből forró lávaként hömpölyög alá a pikáns sajtszósz, melynek csak a hegy aljában zöldellő brokkolifácskákkal állhatjuk útját. Az első adag egyedei még becsülettel hasonlítottak egy hegyre, azonban a második körben elsődleges szemponttá a még jobb tunkolhatóság és a mégtöbbszósz alapelv lépett elő, ezért is van az, hogy az ebből a rundból származó fotóalanyom legjobb indulattal is max egy gigant krátert formáz (de leginkább egy leharcolt szántóföldet). És bár e módon sok köze a hegyhez már nem maradt, kellő képzelőerővel párosulva e forma nagyon praktikus megoldásnak bizonyult. Ez fontos, ha az ember minél több sajtszószt szeretne a tányérján tudni. 

Végezetül az a szerény véleményem, hogy 1) egy szép szelet steak/sülthús mellett köretként is remekül helyt állhat, valamint 2) ha egy gyereket ilyen csomagolásban sem lehet rábírni a brokkoli betakarítására, akkor sehogy.

 

Folyt köv. lesz, mert büntető csokivulkán is készült az este, amit feltétlenül archiválnom kell az utókornak. 

 

Krumplivulkán  sajtlávával és brokkolifácskákkal

(ötlet innen)

 

Hozzávalók

4 fő részére 

Kb. 6-7 darab közepesen nagy méretű, sós vízben főtt, meghámozott krumpli

2 csokor friss brokkoli (vagy egy nagyobb csomag mirelit)

1/4 cup (60 ml) tej

1 fej hagyma (opcionális)

vaj/olívaoolaj

só, bors ízlés szerint

csipet őrölt szerecsendió

1 kk pirospaprika (a szín kedvéért, de opcionális, punkoknak csípős is lehet)

1 szál rozmaring (opcionális)

2/3 cup (vagy ízlés szerint amennyit majd a krumpliba bele bírunk passzírozni) reszelt sajt (cheddart ajánlottak, én most mezei trappistát használtam)

1/4 cup (60 ml) tejszín

 

Elkészítés

 

1. A sütőt 190 fokra állítom.
2. A hagymát finomra aprítom, és vajon (vagy olajon) megpirítom.
3. A krumplikat felkockázom, majd a tejjel lazítva püré állagúra töröm.
4. Belekeverem a masszába a hagymát, hozzáadom a szerecsendiót, ízlés szerint sózom, borsozom, és hűtőben hagyom hűlni, hogy picit megkeményedjen, összeálljon a massza.
5. A brokkolikról lefejtem a nagyjából falatnyi méretű rózsákat, és rozmaringággal ízesített gőz felett „kívül még éppen roppanós”-ra párolom. (kb. 5-10 perc; nagy kár lenne túlpuhítani). A kész brokkolit egy tálban, letakarva félreteszem.
6. A tejszínt elkeverem a sajttal és az őrölt pirospaprikával, esetleg sózom (ízlés, sajt jellegének kérdése)
7. A lehűlt, picit megszilárdult krumplipüréből magas, hegyformájú kupacokat kanalazok egy sütőpapírral bélelt (kényelmi szempont) tepsire.
8. Egy kiskanál segítségével, a krumplihegyek csúcsától kiindulva, mély krátert vájok.
9. A kráterekbe - szintén kiskanállal - a tejszínes sajtból nagy körültekintéssel, jó nagy kupacokat halmozok.
10. Sütőben 10-12 percig sütöm (érdemes alsó-felső pirítós, légkeveréses funkciót választani, ha van).
11. A kész krumplivulkánokat picit hűlni hagyom, pár perc után már kis ügyességgel átemelhetőek a tányérokra. A „lávára” frissen őrlök egy kevés borsot, a krumplihegyek tövébe brokkolirózsákat ültetek, a „fácskákat” meghintem egy kevés frissen őrölt tengeri sóval, és tálalom.
12. A brokkolifácskákat tunkoljuk a vulkánba, bátran amortizáljuk le a hegyet!

 

Megjegyzés: aki nem akar szöszmötölni a krumplivulkánok tányérra emelésével (ez valóban hordoz némi veszélyt külalak tekintetében), és lenne elegendő számú egyszemélyes, tálalásra is alkalmas, sütőálló kerámiatálkája, az bátran süsse eleve egyenként a krumpivulkánokat!

Zsemle (zsömle?)

DPnek totál igaza volt: ez egy szégyentelenül egyszerű recept, akinek a (z ehető) rántotta megy, az ennek is nyugodtan nekiállhat, ráadásul keverni szinte többet kell, mint gyúrni, így sem én, sem a konyha nem úszott lisztben; nagyon rendhagyó, nagyon ideál. És nem mellesleg kifejezetten jófajta zsemlék lettek. Szóval tadadadaaaam: ünnepélyes keretek között megnyitom a "Pékség" címkét, mert erre emlékeznem kell!

És hogy hogyan lett barna? (Nem, a fotón nem ’szanaszétégettbarna’ zsemle van, hanem ’egészségesteljeskiörlésűbarna’.)

Na mire hívtam fel a figyelmet a múltkor, hogy miért érdemes még a sütés előtt meggyőződni az összes hozzávaló meglétéről (ha ez önmagában nem lenne evidens, ugyebár)? Mert nem biztos, hogy van a sarkon bolt, és van, aki hajlandó leszaladni helyettünk. Nem viccből, komolyan mondtam.

De éljen a kreatív kényelem. (Nem lustaság!)

Mert így történhetett, hogy DP szuperzsemléje reformkiadásban debütált a konyhámban (fehérliszt részleges hiányában a megadott mennyiség kb.1/3-át teljes kiőrlésűvel kellett helyettesítenem), és ez végül annyira bejött, hogy asszem ez a zsemlerecept nálam már ilyen reformosként marad meg.

Persze legközelebb lehet, hogy rákészülnék, megspékelném szárított paradicsom-darabkákkal, kevernék bele tökmagot, hagymát, stb, a legkevésbé kreatív versenyzők képzelőerejének is maximum az Interspar pékáru-polc kínálata szabhat némi elmosódott határt.

A megadott mennyiségből pontosan 9db szemrevaló buci készült, melyek szendvics formában történő elfogyasztására finom, de határozott nyomással kényszerítettem rá szűk környezetem. Hasonlóan kis kapacitású háztartásoknak azt javaslom, hogy fele mennyiségből csinálják, oder fagyasszák le, és aztán legyenek kedvesek, írják meg nekem, hogyazúgymégis milyen lett.

Zsemle

(eredeti forrás: passz, én Dr Peppertől lestem, innen)

(8-9 darabhoz)

Hozzávalók:

75 dkg liszt (esetemben kb 2/3 fehér, 1/3 teljes kiörlésű)

1+1/4 ek szárított élesztő (Madmoiselle-nél 1ek)

2,5 tk só

5 dl meleg víz

1 dl tej

1 ek méz

Elkészítés

• Fogunk egy öblös tálat.
  
• A lisztet a sóval és az élesztővel elkeverem a tálban.
  
• Jöhetnek a folyékony hozzávalók, mind, szépen egymás után, sorrend kicsit mindegy.
  
• Alaposan összekeverjük, de kutatásaim alapján nem szabad túl sokáig nyúzni, 1-2 perc, és valóban jó lesz, úgy ragacsosan.
  
• Meghintem kevés liszttel a tetejét, letakarom, és meleg helyen (pl radiátor mellett, vagy dupla takarással) hagyom kelni 1,5 órát.
  
• A sütőt 240 fokra izzítom, úgy hogy az aljába bekészítek egy kisebb tepsiben úgy fél-1 liter vizet (hogy a tepsi falának a feléig érjen).
  
• A tésztát előveszem, és DP remek javaslata alapján kb öklömnyi gombócot szakajtok belőle.
  
• Liszttel megszórt felületre dobom (örök életet a szilikon-gyúródeszka feltalálójának, mondtam már?), hagyom hogy laposra placcsanjon, kézzel rá is segítek, aztán egyszer és mégeccer félbehajtom. DP remek videót is talált a hajtogatás-technikáról, ezt érdemes megnézni, be is szúrom ide, ni, ráadásul a videó eredeti témája egy nagyon remeknek tűnő kenyérrecept.
  

• Hajtással lefelé sütőpapírral bélelt tepsire ültetem, majd jöhet a következő buci.
  
• Kb. 25 perc alatt készre sütöm. (Nemtom, hogy a teljeskiőrlésű liszt, vagy a sütőm tette, de nekem volt ez 30 perc is. Tesztelni kell 25p után, és mérlegelni.)
  
• Hurrá hurrá, készen is a házi zsömle!
  
• Durvábbnál durvább szendvicseket készítek belőle, és igen, harapom hozzá az erőset, mert az úgy az igazi, nekem. :)
  

Tényleg: most akkor zsemle, vagy zsömle? (Nejlon v nájlon, ésatöbbi)

Minden köszönetem Ms. DP-nek, a kedves bátorításért, és hogy letesztelte, összehozta a tökéletes zsemle receptjét!!! :) Most tuti csuklasz... :)

Citromos csirke (ami igazából lime-os)

Hússal indítom az évet, persze csak képletesen. Egyrészt, mert továbbra sem eszem húst, másrészt, mert a címszereplő novemberi anyag, magnanamagnana stílusban archiválva. Egyébként most eljátszottam a húsevés gondolatával, és megint arra jutottam, hogy ha legközelebb (még valaha?) megkívánom a húst, azt alkalomhoz méltón teszem, azaz ráckevei piac mesterének frissen sült házi kolbászáig meg sem állnék, annál egyszerűen nem adhatom alább. Olyan mélysötétsötétbordó-ropogósra sült aljút kérnék, egy szép kanyarral, friss szelet kenyérrel. Persze külön papírtálcákon dupla (tripla?) mustár, és eszeveszett nagy adag koviubi-almapaprika-csalamádé (ha lehet, extracsípős) selection. Háromkezes felállás lesz.

 

Tényleg: csak a sült alját vajon miért nem árulják a kolbszoknak/hurkáknak? Mondjuk most pont az antikereslet oldalról járatom a szám, na de én tuti, hogy ha ennék húst és ha lehetne, csak azt venném, és ezért akkor már bélszínárat is fizetnék.

 

Lelkesedésem ne vezessen félre senkit, jelen életszakaszomban húsimádatom verbális szinten megrekedni tűnik, így marad az ösztönös belső erők által diktált vegaság, és néhanapján, húsos ételek prezentálása, csakiséskizárólag számomra kedves emberek számára.

 

Csakiséskizárólag kedves emberek körét ezúttal a bratyók és oldalbordáik jelentették, és bár ők meghatóan jól tolerálják a vega ételsorokat, most mégiscsak mindnégyünk szülinapi vacsija volt (ez egy másik sztori, hogy hogyan van nekünk mind egyszerre a szülinapunk, és hogy ez mekkora szívás Dnek, akinek nem is akkor van, csak praktikumból hozzánkcsaptuk), szal erre tekintettel nekiszaladtam egy húsos főételnek. És hogy mi köze ennek a kolbászhoz? Az égvilágon semmi, hiszen, mint azt a cím is mutatja, lime-os csirke készült, csak összevissza, teljes koordinálatlanságban zizegnek a gondolataim.

 

Egyébként, fyi, eredetileg terveimben egy ancho chili pácos csirke szerepelt, de akkor még nem tudtam, hogy a kukacok szeretik a chilit (?!), és ezért át is képesek bújni valahogy a légmentes műanyag zárócsíkon (?!?!); a teljes mexikóból csempészett munícióm odaveszett! (Persze az is meglehet, hogy nem hungaricum, hanem mexikói szürkeimport volt a molylepke is, háh akkor ’that makes it’ a majalepke, muhaha, úristen mélyebbre már nem csúszhatok). Szal Ancho chili kuka, és mivel én egyszer megyek nagybevásárolni, másodszorra 6ökörrel sem rángathatnak vissza az őrületbe, lustaságom okán otthon rendelkezésre álló anyagok figyelembevételével, ultragyorsan kerestem és találtam ezt a jó kis lime-is csirkés receptet.

 

Nem egy diétás kaja, eszem ágában nem volt leszedni a bőrt, így sültek a csirkefalatok saját finom zsírjukban kívül aranyos-ropogósra, belül pedig –szemre és állítólag- illatos-omlós-lágyra, ami, emlékeim szerint, a lehető legjobb dolog, ami csirkehússal történhet.

 

Citromos (lime-os) csirke

(recept  innen)

 

Hozzávalók

(6 személyre)

Kb 1,5-1,8 kg csirkecomb csontjával, bőrével (esetemben csak felső volt) (ha nagyon zsíros, picit lesoványítva)

2 ek citrom (lime) reszelt héja (elhagytam)

1/3 cup lime lé (v citrom)

2 gerezd zúzott fokhagyma

2 ek finomra vágott friss kakukkfű (eredeti recept szerint lehet 2 tk. szárított is, no de az nagyon nem ugyanaz)

1 ek aprított friss rozmaringlevél (vagy 1 tk szárított)

1 tk só

1 tk fekete bors (frissen őrölt)

2-3 ek olvaszott vaj

Citrom/lime gerezdek síszítéshez (na ez az, amivel nem bajlódtam)

 

Elkészítés

 

• A lime levét, reszelt héját, fokhagyma pépet, kakukkfüvet, rozmaringot, sót és borsot egy kisebb tálban jól összekeverem.
  
• A csirkecombokon egy éles kés hegyével kb 1-1,5 centis vágásokat ejtek, mindegyiken kb. kettőt. Ettől a pác jobban hat majd.
  
• A pácot és a csirkét egy műanyag zacskóba (vagy egy dobozba) ültetem, és alaposan összerázom (keverem), majd hűtőben úgy 2 órán át érlelem. (több nem baj, kevesebb nem elég).
  
• Sütőt 220 fokra melegítem.
  
• A csirkecombokat egy tepsiben szépen elrendezem, egymás mellé, bőrrel felfelé. A megmaradt pácot nem öntöm ki!
  
• Olvasztott vajba mártott ecsettel megsimogatom a húsok tetejét.
  
• Kb. 50-55 percig sütöm. (amíg a bőr szép, ropogós aranybarnára nem sül).
  
• Kb 25 perc után a megőrzött páccal meglocsolom a csirkéket.
  
• Bár én nem sütöttem melleket, de a szerző szerint lehetséges, hogy azok hamarabb elkészülnek, így csekkoljuk, és vegyük ki a többi előtt, ha úgy gondoljk, hogy ez szükséges.
  
• Azt is tanácsolja, hogy tálalás előtt 10 percig lefedve hagyjuk állni (én ezt is kihagytam)
  
• A csirkéket tálra, a tepsiben összegyűlt gazdag húslét kistálkába szedem, és tálom.
  

 

Mivel is tálaltam? Ja, a csodálatos, Firenzében ellesett, lassú tűzön maraton dehidratált, olasz almás-parmezános zöldségrakottassal (de akinek nincsen 5 felesleges órája a pepecselésre, annak rizst ajánlanék a hús mellé).