Thai lazacfilé vietnámi zöld papaya salátával

Pár éve még az is science fiction volt, hogy halat szabad akaratomból egyek, ma meg éppen az utókornak mentem ezt a receptet. Mondjuk pár éve olyan apróságok is sci-finek tűntek, hogy szabad akaratból végignézzem a Harry Potter összes részét és izgatottan rohanjak a moziba a fináléra, pedig megtörtént. Újabban meg bejön a 70es-80as évek amerikai klasszik rockja (most is azt hallgatok, oemdzsí), ami után már bármi megtörténhet, még az is lehet, hogy egyszer a Star Wars is érdekelni fog, vagy a balett. Vagy persze azt se gondoltam volna soha, hogy a margaritát bármi evör megszorongathatja a koktél kategóriában (mivel alapvetően nem is szeretem a koktélokat), erre az elmúlt 3 évben berobbant az életembe a caipirinha, aztán pedig a vietnámi bárpultos, Tintin specialitása, a GIN alapú korianderes-limeos-citromfüves itóka, aminek hatására a gin bekerült a háztartásunkba. Sőt, tavaly Londonban állandóan GIN-t akartam inni, és végig is kóstoltam többet, ha legközelebb megyünk, gin kóstolóra is szeretnék menni, annyira izgalmas. Na ezt meg aztán tényleg soha soha soha nem gondoltam volna. És ezek a változások csak az elmúlt pár év terméséből spontán kiragadott jelentéktelen példák... ...melyek sora mind-mind azt bizonyítja, hogy soha nem mondd, hogy soha, meg azt is, hogy - ételeknél maradva -  mindennek adni kell egy esélyt, kivéve a szalontüdőt ill. bármit, amiben rovar, csúszómászó, here, szemgolyó vagy agydarab van. Azoktól tartózkodnom kell, különben hányás lesz belőle, eddig öklendezésig jutottam, tehát részleges tapasztalatból beszélek.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hal azóta sem a legnagyobb kedvencem (kivéve ha nagyon friss!), de Aaaaaah, ennek a lazacnak már a gondolatától is elgyengülök. Ez a máz egyébként bármilyen fehér húsú tengeri halhoz, rákhoz, sőt, csirkéhez is zseniális, lehet kísérletezni!

A salátáról is van ám mondanivalóm.

A dél-kelet-ázsiai országokban elég sűrűn előfordul mindenféle változatokban, és ebből én nem sokat próbáltam, mert Vietnámban tanítottak nekem (erről később) egy olyan változatot, ami a tökéletes alap. Azok mellett, hogy egyszerűen isteni, már megint ezek a társult emlékképek... ...ahogyan vietnámi gasztronómia mekkájában, Hoi An-ban, a folyó partján, egy valaha módos kínai kereskedő  által építtetett, sárga, csinos, lampionos ház mára omladozó vakolatú, sárgás-szürke foltos, belül is  meglehetősen lepattant, családi főzőiskolának kinevezett konyhájában Gioan - a vietnámi családi vállalkozó lány - a saláta készítése közben gyakorlatilag minden hozzávalót üdvözöl, 'Hello Chili', 'Hello Papaya', 'Hello Mint' stb...  ...olyan végtelen természetességgel, mintha csak a betoppanó, aznap harmadszorra látott öccsének köszönt volna oda. Aznap és általában Vietnámban nagyon sok mindent tanultam, amit azóta is használok, konyha falain belül és kívül egyaránt, úgyhogy egyszer még mindenképpen írnom kellene egy vietnámi indulamandulát is.

A hal és a saláta együtt egyszerűen tökéletes, a fehér rizs pedig azoknak a népeknek a kedvéért javallt, akik komolyabb szénhidrát forrás nélkül nem érzik komplettnek az étkezést.

Thai lazac

Hozzávalók 4 személyre:

4 szelet lazacfilé

fél-1 db thai chili, felaprítva, ízlés szerint kimagozva

2 fokhagymagerezd, zúzva

1 ek. halszósz

1 ek. szezámolaj

2 ek. méz

1/4 kígyóuborka, meghámozva, apróra kockázva

1 db újhagyma, felaprítva

4 ek. édes chiliszósz, elkeverve kb fél lime levével (érzésre, ízlésre)

egy gazdag marék korianderzöld, felaprítva

bors

kiegészítő köret: fehér párolt jázmin rizs

Elkészítés:

• Egy tálban összekeverem a csilit, fokhagymát, korianderzöldet, halszószt, szezámolajat, kevés borsot és a mézet. Ebbe forgatom a halszeleteket, és hűtőben hagyom legalább 20 percet állni (vagy akár 8-10et, bár még sose próbáltam)
• A pácolódás után a lazacot grillserpenyőben (vagy grillen) sütöm egyéni ízlés szerint, mindkét oldalán legalább addig, hogy a szélei karamellizálódjanak. Én személy szerint jól átsütöm, ha érintésre kemény, akkor veszem csak ki a serpenyőből.
• Tálaláskor megszórom a halszeletet az uborkás hagyma keverékével, és a chili szószt kis tálkában teszem mellé.

Vietnami zöld papaya saláta

Technikai megjegyzés:

1. A zöld papaya szimplán éretlen papaya. Ha nincsen éretlen papaja, akkor éretlen mangóból pont ugyanannyira finom, Vietnámban is variálják (sőt ha jól emlékszem, ezen a konkrét fotón is mangóból készült). Itthon sokkal könnyebb éretlen, mint érett papaját/mangót kapni, nem kell speciális boltokba menni értük: előbbi a nagyobb Tesco-kban, Metroban is szokott lenni, utóbbi Aldi, Lidl, Sparban is jó eséllyel van.

2. A saláta elkészítéséhez kelleni fog egy julienne reszelő. Mindenki bízzon bennem, egy ilyen reszelő minden háztartásba elkél, ahol szeretik a salátákat, vagy a julient. :)

3. Kelleni fog egy sűrű szövésű, finom textil kendő, a papaja kifacsarásához, megint csak azt tudom mondani, hogy egy főzni szerető embernek egyszerűen kell egy ilyen a konyhába.

Hozzávalók 4 személyre:

400g zöld (éretlen) papaya vagy mangó (én két mangót vagy egy nagyobb papayát szoktam venni)

1-2 kisebb, zsenge répa lereszelve

1-2 újhagyma, felkarikázva

2 ek rizsecet

1 ek pirított szezámmag

egy marék friss mentazöld (és/vagy korianderzöld)

sósmogyoró

pirított hagyma (ikeában v aldiban lehet venni)

Öntethez:

2 gerezd zúzott fokhagyma (elhagyható)

1 csilipaprika, felaprítva

1 ek nádcukor

Fél lime leve

1 ek halszósz

1 tk szezámolaj

Elkészítés:

• Az öntethez valókat mind alaposan összekeverem.
• A papayát/mangót és a répát julienne reszelővel lereszelem, és elkeverem a rizsecettel.
• A zöldségeket a szűrő textil közepére halmozom, batyut csinálok, és a batyu száját egyik kézzel vasmarokkal fogva, a másik kezemmel a batyut elkezdem csavarni, a hasát nyomorgatni és nagyon alaposan kipréselek annyi levet, amennyit csak tudok. Ha jól csináltuk, szinte száraz lesz a kifacsart papaya. A neheze készen is van.
• A szezámmagot serpenyőben megpirítom.
• A kifacsart zöldségeket tálba teszem, elkeverem az újhagymával, a szezámmaggal, és a mentával/korianderrel.
• A salátát alaposan összeforgatom az öntettel, tálaláskor a hal mellé szedem, és megszórom a mogyoróval és a pirított hagymával.

Az egészet főtt natúr jázmin rizzsel tálalom.

A mojo-m és a sajtos rakott padlizsán (Melanzane parmigiana)

Jééééézusomdejó!!! Ez valami bődület jó lett. Ez valami brutális! Ennél jobbat még nem ettem! Kész, nincsvita, ezavilág LEGJOBB …..-ja!

Ti is ismeritek azt az ember típust, aki kb. minden alkalommal, amikor főz valami nagyon finomat, rögtön kikiáltja a világ vagy élete legjobbjának... :)

Nnna, én pont ilyen vagyok. Tigris jut az érzésről eszembe, az ő elsöprő lelkesedése. Ha nagyon jót főztem, akkor legszívesebben én is végigsprintelnék a lakáson és lendületből bukfenceznék párat örömömben.

Mert én akkor és ott tényleg úgy hiszem, hogy az a plafon, annál jobb nem lehet. Ilyenkor nem a szakácsi képességeimet tupírozom, egyszerűen csak átjárja minden sejtemet a színtiszta, nagybetűs BOLDOGSÁG. 

Kétségtelen előnye ennek a habitusnak, hogy az életem a világ legjobb ételeinek láncolata. Ugyanez a helyzet az utazással (mindig a legutóbbi a kedvenc, rendszeresen oda is költézné(n)k, azonnal), a legújabb pár cipővel (ebben nem mindig van egyetértés), a legutóbbi sorozattal vagy a legújabb tech kütyüvel.

Ebből kiindulva mondhatnám, hogy ez a blog pedig a világ legjobb receptjeit dokumentálja, de természetesen nem így gondolom, még akkor sem, ha visszaolvasva majd mindenről kijelentem, hogy brutális, mennyei, elképesztő, stb... (Ha már itt járunk, a világ legjobb recept gyűjteménye a Váncsa féle 2 kötet, ez meggyőződésem.) Minden receptem külön emlék, az életem darabjai, saját történettel, társuló emlékképekkel. Az elmúlt 7 évem, receptekbe fűzve. Nekem ettől bombajók, amellett, hogy tényleg csak olyat írok ide le, ami akkor és ott számomra a legjobb volt. J Amire valamiért emlékeznem kell.

Az elmúlt két évben szerencsénkre nagyon sok ilyen élménnyel gazdagodtam, ami idő és (blog)mojo híján lassan feledésbe vész, ezekből– ill. a kapcsolódó megviselt papírfecnikről - próbálok megmenteni most párat magunknak, a családi utókornak.

Mert ezek olyanok, hogyan olyanok. Az alkotás közben pedig talán a mojom is meglelem újra. :)

---

Kezdjük hát a pótlást az elmúlt nyarak egyik legkedvesebbjével, a parmezános rakott padlizsánnal.

Az eredeti neve Melanzane parmigiana, és rengeteg változata kering a neten. Az enyém szerintem a legegyszerűbb mind közül, pont ezért is esett erre a választás, hiszen anno a nyaralóban is elkészíthető, egyszerű receptet kerestem. Annyira bevált, hogy nincs igényünk komplikálni, ez már marad.

Nagyon egyszerű elkészíteni, és bár nem a 15 perc alatt kész kategória, túl sok macera sincsen vele, a sütő végzi a dolgát.

Mennyei. 

Sajtos rakott padlizsán (Melanzane parmigiana)

Hozzávalók (kb. 4 személyre)

3 db közepes padlizsán

2 db fokhagyma

1 rúd fahéj

2 doboz (2x400ml) passzírozott paradicsom

2 csomag mozzarella

1 bögrényi frissen reszelt parmezánsajt

2 marék friss bazsalikom

olaj, só, bors

Elkészítés:

• A padlizsánt kb. fél centis szeletekre vágom, olíva olajba mártott szilikon ecsettel éppen csak megkenem, sóval meghintem, és száraz, nagyon forró serpenyőben puhára grillezem; fontos, hogy legyen puha, ez kb oldalanként 3-5 perc. (több körben fér csak a serpenyőbe, így ez a legidőigényesebb része a munkának
• Miközben a padlizsán sül, a fokhagymát felaprítom, és közepesen lángon olajban megfuttatom, majd mellé dobom a fahéj rudat is, és kb 2 percig pirítom.
• Mehet rá a paradicsomszósz. Hagyom főni, míg a padlizsánok sülnek, kb fél órán át. Végén szükség szerint sózom, borsozom.
• Ha kész a szósz, félrehúzom a tűről, és a bazsalikomot beletépkedem, jól elkeverem.
• Mozzarellát vékonyan felszeletelem.
• A sütőtál aljába elegyengetek kevés szószt, erre jön egy réteg padlizsán, amit megsózok, borsozok. Rá pár szelet sajt, majd ismét a szósz, padlizsán, só, bors, sajt stb., ameddig van mit pakolni.
• A legfelső réteg szósz lesz, erre egyenletesen rászórom a parmezánt, és így teszem 180 fokos (légkeverés) sütőbe, kb 30-40 percre.
• Ha szépen megbarnult a sajt és sűrűn bugyborékol a szósz, készen s van.

Tálalás:

Szerintem érdemes várni 15-20 percet, mielőtt nekikezdünk enni, így jobban szelhető ill. nem égetjük szét a szájpadlásunkat.

A sűrű szaftja friss bagettal tunkolva az igazi, ill. én azért valami kis zöld salátát is szoktam keverni hozzá.

Gránátalmás csirke marokkói kenyérsalátával

Szabi van, kedv lett újra (kivéve fotózni), ráadásul Dből a harmadik falat után a következő mondat bukott ki: “ Ha ezt nem posztolod, az emberiséggel bxxxxl ki.”

(És nem szokott olyan szavakat használni, mint a ‘posztolni’.) Én mindenesetre olyat nem tennék, viszont erre a receptre emlékezni tényleg érdemes.

A saláta a Casa Moroból, a csirke (ami eredetileg bárány) pedig nemzeti kincsünk, Váncsa úr Lakoma c. mesterművéből való. 

Recept négy főre.

Gránátalmás csirke

1 kg csirkemell

8 ek. gránátalmaszirup

5 ek. olívaolaj

1 ek. citromlé

só, bors

A húst felkockázom (nyársfalatnyi méretűre), a páchoz mindent összekeverek, a húst beleforgatom, legalább 6 órán át hűtőben hagyom.

A húsdarabokat nyársra húzom, és b 15p alatt készre sütöm. (Nekünk nem volt a nyaralóban nyárs, így most serpenyőben sütöttem meg.)

Fontos, hogy hagyjuk rákaramellizálódni a szirupot a húsokra.

Marokkói kenyérsaláta 

grillezett paprikával és paradicsommal

3-4 kaliforniai paprika (én zöld-sárga-pirosat használtam, csak mert úgy szép)

225g ciabatta kenyér, héj fele eltávolítva (vagy amilyen van, én házi mandulakenyeret tettem bele, mert az volt)

600g koktélparadicsom, lehéjazva (amit én nem tettem meg + sokkal kevesebb paradicsomot használtam)

4 ek. friss korianderlevél finomra vágva

2 ek petrezselyemlevél szintén aprítva

120g fekete olívabogyó

tengeri só és bors

+ ráadás: nekünk volt rukkolánk, abból is tettem bele egy –két marékkal

Öntethez

1 gerezd fokhagyma

1 púpozott tk római kömény, serepenyőben óvatosan megpirítva

1,5 ek édes vörösborecet (nekem citromos balzsamecet volt)

100g paradicsom (koktél)

4 ek. olívaolaj

3 ek. argánolaj, +1 1ek. argánolaj és fél ek. olívaolaj keveréke (ami nekem nem volt, viszont volt isteni bio szőlőmagolajam, aminek semmi köze az argánhoz, de az ételnek és nekünk sem fájt)

Elkészítés

• A sütőt 220 fokra állítom
• Míg a sütő melegszik, a felkockázott kenyeret a sütőben 10 perc alatt kicsit megpirítom (én meglötyköltem kevés olívaolajjal előtte)
• Míg pirul a kenyér, a paprikákat felcsíkozom, majd a forró sütőben kb fél óra alatt készre grillezem (nem hámoztam meg).
• Míg sül a paprika, elkészítem az öntetet: paradicsomot, ecetet és rómaiköményt és fokhagymát összeturmixolom, sózom, és elkeverem az olajjal. Ennyi.
• Mikor minden kész, egy salátástálba beleteszünk az öntet kivételével mindent, és jól összekeverjük (eredetileg az öntet felével összekeverik a kenyeret, ezt skippeltem).

Tálaláskor a hús mellé szedem a salátát, amire mindenki annyi öntetet tesz, amennyit szeretne.

Argentína

Rio de Janeiro után Dél-Amerika az elejéről, mert a múltkor  (másfél éve) nagyon a lényegre szorítkoztam.

Tehát. 

Dél-Amerika, nettó 24 nap, 2 hátizsák, 4 ország, aránytalan időelosztásban, részlegesen előre megtervezett útvonallal, 13 repülőúttal a kontinenst összevissza keresztülszelve - és a legjobbat a végére hagytam-, 95%-ban offline, emileket, szociális oldalakat és a gányabbnál gányabb bel-és külföldi híreket szigorúan nem követve.

A két hátizsák az EGY hátizsák PER FŐ, ami azért valljuk meg, 24 napra, minimum 3 féle öltözettel (Tűzföldre meleg, pampákra/tengerpartra szellős, Andokba túrázós) kemény vállalás. Pláne ha az ember 3 bőröndnyi cuccból kezdi el több körben redukálni az igényeit, hajnali 1órát írunk, még SEMMI sincs bepakolva, hajat sem mostam még, fél négyre jön a taxi, a repülő meg nem vár. A mélypont hajnali kettő körül ért, amikor csak azért nem pakoltam át egy bazi nagy gurulósbőröndbe, mert nem az én lakásomban tároljuk. Jobb is, igazi erkölcsi veszteség lett volna Dvel szemben, akit én rimánkodtam bele a hátizsákos koncepcióba, és aki persze rég összepakolta a saját cuccait és éppen akkor fordult egyik oldaláról a másikra. 

Végeredmény: 13 kiló, minden fontos ruhadarab és pipere kompaktul becsomagolva, 3 óra 30kor pöpecül autóban ülve. És utólag nézve még így is volt feleslegesnek bizonyult cucc: elég lett volna 4 helyett 2 fürdőruha is, pláne, hogy kaptam egyet útközben is, egyszer sem vettem fel a harmadik farmert, de a legcikibb a piros magas sarkú szandál volt, amit azóta sem értek, valszeg a hajnali fáradtság, itthon sem hordom már régen, mindenesetre kurvára útban volt végig. A csillogó fekete adidas blézerem akkor is állat, és jó, hogy a csomagba került, jól jött a chilei szuperétteremben. Na ennyit az előkészületekről.

Rio után jöjjön Buenos Aires, a Tűzföld, Patagónia és az Andok, majd kisebb chilei kitérő után Mendoza, na meg az ott szerzett tapasztalatok. Leginkább gasztro perspektívából, mert 1) ez egy gasztroblog és 2) ha még a természeti és sok egyéb csodákat is belevenném, sose érnénk a végére. 

Argentína, amilyen röviden csak lehet (mondanám, hogy Argentínáról röviden, de ez egy oximoron).

Gondolatok Argentínáról, vegyesen

• Nem a dél-amerikai ember a hülye, amiért nem beszél angolul, hanem az, aki elmegy oda úgy, hogy nem beszél spanyolul. Minimum egy hónap gyorstalpaló az út előtt, a legfontosabb szavakkal sokat lendít az élményen, trust me. (confía en mí)
• Érthetetlen fordulatokkal teli, megdöbbentő az argentin politikai múlt (és jelen), ami izgalmas regényként szippantott be magával mindkettőnket. Az olvasottakból és látottakból úgy tűnik az ország két pólusra osztódik, peronisták (még mindig) és ellenzőik (na meg olykor-olykor a hadsereg) passzolgatják a hatalmat évtizedek óta. (Ismerős...?) Ennek a labdázgatásnak hála kevés nép szenvedett annyit, mint az argentin. És ha most valaki azt hümmögné, hogy azért nekünk is kijutott a szarból, nem, szerintem mi magyarok a spájzban sem vagyunk hozzájuk képest.
• Még minden helyi emlékszik rá, a fiatalok is, mikor az élelmiszerboltokban hangszórón mondták be az aktuális árat, mert a hiperinfláció miatt nem volt idő kinyomtatni az árcímkéket. Ennek az országnak nyilván nem az a legfőbb gondja, hogy a gyerekek angolul tanuljanak az iskolában. Nem is tanulnak, nem is beszélnek, csak a jómódú szerencsések.
• Minden megpróbáltatás ellenére az átlagember jó kedélyű, szókimondó és nem utolsósorban végtelenül büszke.
• Argentínában mindenki biztos benne, hogy kizárólag az argentinok tudnak focizni, mindenki más csak kergeti a labdát.
• Női vezetők: úgy tűnik, itt a karakteres, nagy férfivezetők szeretik feleségüket maguk mellett tudni az alelnöki székben, majd nekik átadni a hatalmat. Evita egy dolog, de utána így vitte szakadékba Perón második, bártáncos felesége (Isabel) az országot, hogy a jelenleg hatalmon lévő, férjét követő Christina Kirchnerről ne is beszéljünk.
• Evita kultusz: a szegények imádják, én értem, csak nem szeretem.  
• Buenos Aires: tény, hogy nagyon európai a hangulata, de mi Budapest helyett sokkal inkább láttuk bele Madridot és Párizst.
• Tényleg tangóznak. Sokan. Imádnivaló.

Ételek

Jöjjenek az ételek: általánosságban nem mondhatom, hogy nagyon sok újdonsággal találkoztunk, ami leginkább annak köszönhető, hogy az ország őslakosságát gyakorlatilag kiirtották, és a helyükre betelepülő, leginkább olasz és spanyol népek saját, európai konyhájukat honosították meg az országban. A pizza és a különböző tészták itt ugyanolyan helyinek számítanak, mint Dél-Európában, így egy európai látogató számára egy-két helyi specialitást eltekintve nincsenek óriási újdonságok.

Ami viszont figyelemreméltó / érdekes:

• az emeletek megalomán halmozása. Legyen szó hamburgerről, süteményről, kekszről vagy szendvicsről, tök mindegy csak jó sok emelet legyen. Az uruguayiak még erre is rátesznek egy lapáttal, de az már egy másik történet;
• lapszendvics: sok helyen találkoztunk a kb fél centi vastag, 20-30 cmes négyzet alakúra vágott, héj nélküli kenyérbéléssel, amit szendvicsként kennek meg és hajtogatnak össze hagyományos méretűre;
• legmorbidabb: karamellbe mártott egész almák pattogatott kukoricába forgatva, pálcikára tűzve, utcai snack-ként; ezt nem próbáltuk ki.

Kedvenc  argentin étel: empanada.

Tenyérnyi töltött tésztabatyu, leveles vagy vajas tésztából. Általában zárt, de az ország közepén nyitott batyukba is belefutottunk. Mindenhol kapni, és bármi kerülhet bele, ami a háziasszony keze ügyébe akad. Örökre a szívünkbe zártuk azt a terebélyesmosolygós szupercukimamát, aki a világ tényleg legdélebbi sarkában, a legkirályabb empanadákat tette össze nekünk esténként a család négyasztalos, szerény étkezdéjében. Főként darált marhahússal (amit a mami családi hagyomány alapján hagymával sütött és apróra vágott főtt tojással kevert el, námbervan), vagy sajjtal-sonkával (jamón y queso) készül, de számtalan egyéb variáció kering. Jó volt kukoricás péppel (yum), mozzarellás-paradicsomos- olivabogyós keverékkel, csirkésen is. Legjobb ár-érték arányú étel az országban, olcsó, finom és laktató, pont ezért ettünk belőle rengeteget, és pont ezért még egy darabig nem kérünk, köszönjük.

Kedvenc argentin vacsora: 

itt egy komplett étkezést emelnék ki, méghozzá a szilveszterit, főszerepben nem meglepő módon az argentin steak-kel. A buenos airesi szállásunk konyhájában dobtuk össze a spontán ünnepi steak vacsorát, nulla felszereléssel (sót és borsot kölcsönvettünk, zsír  volt elég a husin), és boldogan állapítottuk meg, hogy ennél királyibb nincs is. Nem kell különösebben rohangálni a jó áruért, mindenütt találunk gyönyörű, nagyon jó minőségű húsokat (amik mellett könnyes szemmel, vizsla módra cövekeltem le, ezzel Dt az őrületbe kergetve). 2-2 perc az oldalakon, só, bors, pár perc pihentetés, és siklik benne az életlen kés is. Argentin (és uruguayi) szokás szerint salátával ettük, mert úgy vélik, minden más köret (hát még a krumpli) feleslegesen telíti el az embert és veszi el a figyelmet a lényegről. Van ebben igazság, ezt a szokást haza is hoztuk magunkkal. Mellé az ember gyakorlatilag csukott szemmel is jó (és olcsó!!) vörösbort választ, lényegében bármelyik boltban, bármilyen polcról, amihez nem kell leguggolni.  Visszatérve a vacsihoz: a legvégén rágurítottunk egy szintén vakon/tudatlanul választott helyi chardonnay pezsgőt, amiről annyit, hogy vááááááh. Klassz volt, na.

Édesség:

• Fagyi. Igen, az olasz felmenők nem csak a pizza és a gnocci receptjét mentették át, hanem a gelatoét is. A Jóisten áldja őket meg érte. És éljen Mendoza helyiek által legjobbnak ítélt fagyizója, a Feruccio Soppelsa.  A mendozai sivatagi hőségben naponta többször mentünk be két-három gombócra. Sajnos a hely hírességének is számító syrah-val bolondított fagyit nem tudtuk megkóstolni, mert azokban a napokban nem készült, viszont a következők életem vitán felüli LEGJOBBJAI: ananász-chardonnay sorbet, maracuja, tiramisu és citromtorta fagyi. Utóbbit minden alkalommal kértem, annyira nem bírtam lejönni róla.
• Dulce de leche. Nekem nem kedvencem, de nem lehet nem megemlíteni, annyira ikonikus tétel: Dél-Amerika dld kultusza az európai Nutella mániát is túlszárnyalja. Ez minden édesség alapja, alfája és omegája. Pite, süti, keksz, torta, kávé, mindenre kennek egy kis tejkaramella krémet. Számomra legélvezhetőbb megjelenési formája az alfajores nevű szendvics-süti, ahol két, natúr, vagy opcionálisan csokoládéba mártott, esetleg oldalán kókuszreszelékbe gurított, kör alakú linzerszerű keksz közé tapasztóanyagként kerül. Egész Dél-Amerika megőrül érte.

Italok

A maté tea 

A maté és az annak fogyasztása nem csupán az országimázs központ gaucho-izált agyszüleménye, hanem élő hagyomány.  Úgy tartják, hogy mind élénkítésre, mind nyugtatásra megfelelő, a szervezet eldönti, mire van szüksége. Erre hivatkozva isszák non-stop.

• A teát nem nagyon isszák egyedül, inkább társasági, és mindenképpen szertartásos esemény, ahol a speciális bögre folyamatosan körbe (de minimum oda-vissza) jár.  Az arab sisázós élményhez hasonlítanám, azzal az óriási különbséggel, hogy ez nagyon is mobil tevékenység: az argentinok akkor és ott kevernek egy adag matét, amikor és ahol csak csak idejük engedi, legyen az vezetés közben,  strandon, moziban, kompon vagy buszmegállóban állva. (Az uruguyiak meg aztán pláne.) 
• Mivel bármilyen utazás közben szinte kötelező elem a matézás, éppen ezért majdnem minden férfi (vagy ha nincsen a társaságban férfi, akkor nő) vállán lóg egy teás (bőr vagy műanyag) táska, melynek tartalma: teafű, termosz forró vízzel, speckó maté bögre (ami eredetileg egy kivájt, szárított tök, de láttunk fémet és fából készültet is) és persze bombilla (fém szívószál a végén ellaposodó szűrővel, ami az ivás mellett keverőkanálként is funkcionál).
• Természetesen nem csak férfiak isszák a teát, de jellemzően ők cipelik a kellékeket, ők készítik elő és töltenek újabb adag forró vizet az ázott teafűre, majd indítják a bögrét ismét útjára a társaságban. Ha kifogynának a vízből, akkor a kávézókban készséggel töltik tele a termoszokat újabb adag forró vízzel. 
• Érdekes még, hogy helyiek elmondása szerint mindenkinek megvan a maga preferenciája, hogy pontosan hányadik rátöltéskor szeretik a legjobban a teát, de mindenki minden kört becsülettel végigkortyol. Ami minket illet, az első körök szájösszecuppantósan keserűek voltak, de a 4-5 körnél mi is elkezdtük élvezni. Ha a teafű már a víz felszínén úszkál, cserélik a füvet és minden kezdődik elölről.

Sör

D szerint itt is príma, könnyű kis söröcskék vannak. Én az egészből annyit érzékeltem, hogy a helyi sörök 1 literes kiszerelésben kaphatóak (itt is), mindenki és mindenhol így itta, D is. Én a sört továbbra sem iszom meg, kivéve akkor, ha 40 fok van, nincsen más, Coronitának hívják és van benne egy szelet lime.

Bor

Vanessa Williams is megmondta, hogy save the best for last, ezért is hagytam a borokat a végére. Az a bormámor, amiben nekünk 1 hónapon át részünk volt, pár sorban vissza nem adható. Tényleg, komolyan nem lehet nagyon mellé nyúlni.

Mendozáig leginkább  vakon lődözgettünk, a két legelterjedtebb argentin vörös fajta, syrah és merlot került az asztalra, méghozzá  a szememmel egy magasságban lévő akciós polcról. Kezdtük olyan 1500 Ftnak megfelelő szinten, ami annyira botrányosan jó volt, hogy pénzünk fogytával arányosan félelem nélkül, fokozatosan ereszkedtünk alá az olcsóbb palackok világába. Tudományos kutatásunk eredménye, hogy Argentínában az akciós 700 forintos ár a lélektani határ, ettől felfelé minden fogyasztható. Ez az alsóközép kategória is simán veri sok hazai felkapott pincészet majomborát.  Alább nem mertünk menni, de ez nem jelenti azt, hogy másnak ne lehetne próbálkozni.

És ha már bor, pár sor Mendozáról

Mendozáról - a név egyszerre takar várost és megyét - azt kell tudni, hogy a bor dél-amerikai mekkája, na meg azt, hogy nagyjából azután döntöttünk végleg a dél-amerikai út mellett, hogy megláttunk egy fotót Mendoza bortermelő vidékéről.  Az Andok havas csúcsai előtt hullámzó szőlődombok elég mutatós látvány, amit egyébként a helyszínen – nyár lévén, hó hiányában és a város 50 km-es körzetében maradva – igazából nem nagyon láttunk.  Ettől még a vidék szép, és méltán világhírű borairól, a város pedig megkérdőjelezhetetlenül a bor argentin fővárosa, még akkor is, ha nem izgalmasabb Szolnoknál. 

A városba kora délután, a szieszta kezdetén érkeztünk busszal Santiago de Chile-ből, az ottani borok friss élményével felspanolva. Kemény meló volt találni egy borbárt, ami ebben az időszakban is fogadott kóstolni vágyókat, ami egyébként érthető, mert kevés olyan idióta van, aki 40 fokban kóstolni akar. Nekünk viszont szűk 3 napunk volt, nem értünk rá, inni kellett, ezért jöttünk. Mondhatnám, hogy kóstolni, de mi igazából mindenre nyitottak voltunk. Szerencsére a hostelben kaptunk ajánlást, hogy hová mehetünk ilyen korai órában, és így kerültünk eddigi életünk legmeghatározóbb borkóstolójának helyszínére, a fantáziadús nevű Wine Bar-ba. 

Nem adták ingyen, de amit kaptunk, az felejthetetlen, annak ellenére, hogy borzasztó sok mindent megittunk, és tulajdonképpen csoda, hogy mindenre emlékszünk. A kikért mintasor mellé kaptunk egy sor kencét és egy kosár bagettet, valamint egy alátétként is funkcionáló leírást, hogy melyik bor micsoda, mit kell róla tudni és melyik kencével párosítva kóstoljuk. Utána szerencsére békén hagytak. 

Nem állt oda valaki magyarázni, és nekünk nem kellett okosan bólogatni, ennek külön örültünk, mert azon túl, hogy szeretjük a finom borokat, és meg tudjuk különböztetni a lőrét a jótól, kurvára nem értünk hozzá, és sok felhajtott galléros, a hirtelen jött sikerrel kultúrlényként megbirkózni nem tudó hülyegyerekkel ellentétben mi nem is szeretnénk úgy tenni, mint akik nagyon képben vannak.

Emlékbe írom le a kóstolt helyi fajták nevét: chardonnay, syrah, merlot, torrontes (ezt könnyű volt megjegyezni Torrente után), carmenere, tempranillo. (Utóbbiakkal ott találkoztunk majdnem először (Chile kivételével - és a mai napig nosztalgikus öröm beleszaladni egy-egy üvegbe az itthoni polcokon.) Aztán, mivel meglepő módon a chardonnayt ott és akkor én a legeslegjobbnak véltem a földön, abból még repetáztunk párat.  

Hogy közelebbről is megismerkedjünk a tájjal és a borokkal, másnap elmentünk egy biciklis bortúrára Maipúba, ami az egyik mendozai borvidék és Mendoza város határán terül el. Igazából itt kezdődnek a komolyabb dolgok: ha valaki arra jár ki ne hagyja. Keresztbe kasul tekertünk a szőlők között, és az előző napi bormustrát sikerült tetézni: voltunk kisebb családi, közepes méretű elit és nagyban játszó borászatokban is, a képek magukért beszélnek. A slusszpoén pedig az, hogy a minap a CBA polcán pillantottuk meg az egyik látogatott pincészet, a Trapiche merlot-ját, méghozzá alaposan leértékelve. Ennek nagyjából annyi az esélye, mint Argentinában Vyliant találni. Kevés.

Mendoza után éjjeli busszal meg sem álltunk a buenos airesi kikötőig, ahol kompra szállva közelítettük meg Uruguay partjait. De ez már egy másik beszámoló lenne, még több matéval, még több és még jobb (!!) húsokkal, asadoval, a világ legjobb meki hambugerével, legnagyobb szendvicsével... folyt köv, talán nem mésfél év múlva... :)