Pekándiós banánkenyér mascarponés banánkrémmel

Vicces dolog ez a sütőformákkal meg velem… Szal az egy dolog, hogy elhagyok / elkavarok tepsiket, és ezért, kényszer okán, lassan minden helyes muffinformákban végzi (merthogy az ugye meglett, és a másik meglévő kistorta-formával jelenleg a teljes formakészletemet jelenti). De amikor olyat készülök sütni, amihez egyáltalán, soha nem is létezett formám, akkor a magammal szembeni elvárások újabb mélypontot érnek el. Mostmár van rutin, tényleg derűsen kezelem a dolgot.

Vissza is ütött a nagy lazaság (’jó lesz ez kereknek is’). Ugyanis az egyetlen egy probléma ezzel az amúgy fantasztikus banánkenyérrel, hogy nem banánkenyérformában öltött testet, és valahogy a kerek tortaformában egyszerűen nem tetszik, nem esik annyira jól, mint ahogy eshetne. Nem az igazi. Ízre mesés, állagra tökéletes, minden szempontból killer, de hát ez kicsit olyan, mint amikor a kólát zacskóban árulják (vicces egy thai szokás). Lehet, hogy kóla van benne, de a forma, a csomagolás nélkül az sem az igazi, mert nincs meg az a glugyglugyglugy-ááááááhhhhh-szájat elégedetten ingujjba törlős, kamerába kacsintós reklámérzés (ellenben gyomorrontás esetén tény, hogy így is példásan teljesít). Persze nem tudnám megfogalmazni, hogy egy téglalap alakú banánkenyértől milyen érzések generálódnának bennem, talán (és remélem) csak annyi, hogy úgy van minden a helyén.  

 

Mascarponés banánkrémet készítettem hozzá, amit lényegében lehetetlen esztétikus módon a süti mellé, alá, felé pozicionálni, ellenben elképesztően nagyon finom hozzá. (De természetesen mindkettő önmagában is derekasan megállja a helyét.) A jövőre vonatkozólag tehát annyi a feladat, hogy 1) ki kell gondolnom valami vonzóbb tálalást, és 2) kénytelen leszek beszerezni egy olyan hosszúkás, mély formát.

 

Pekándiós banánkenyér

Recept forrása

 

1 cup (115 gramm) pekándió (vagy dió), megpirítva, durván felaprítva

1 3/4 cup (245 gramm) fehérliszt

3/4 cup (150 gramm) cukor

1 tk. sütőpor

1/4 tk szódabikarbóna

1/4 tk só

1 tk őrölt fahéj

2 nagymérteű tojás (vagy 3 kisebb), enyhén felverve

1/2 cup (113 gramm) sózatlan vaj, felolvasztva, szobahőmérsékletűre hűtve

3 db nagyobb, érett banán (kb. 0,4-0,5 kg), krémesre összetörve (picit lehet darabos)

1 tk vanília eszencia

 

 

Elkészítés

• Sütőt 180 fokra melegítem (alsó-felső klasszikus).
  
• Sütőformát kivajazom és kilisztezem.
  
• A pekándiót megpirítom száraz serpenyőben, és durván felaprítom.
  
• Egy nagyobb tálban öszekeverem a száraz alapanyagokat: lisztet, cukrot, sütőport, szódabikarbónát, sót, fahéjat, és a pekándiót.
  
• Egy másik tálban összekeverem a tojásokat a banánpürével, vajjal és vaníliával.
  
• Egy fakanállal vagy gumilapáttal a folyékony összetevőket óvatosan elkeverem a száraz hozzávalókkal. Csak addig keverem, ameddig el nem vegyül, de nem szabad túlkeverni, akkor gumis, nehéz lesz a kisült tészta.
  
• Az előmelegített sütőben kb 55-60 percig sütöm, tűpróbával ellenőrzöm, hogy kész e.
  
• Sütőből kiveszem, hagyom kihűlni, utána lehet kiborítani, szeletelni.
  
• Én mascarponés banánkrémmel kínáltam. 

Mascarponés banánkrém

250g túrót szitán átpasszíozok (hogy krémes legyen), majd 500 g mascarponéval elkeverem. 

1 nagyobb darab érett banánt feldarabolok, turmixgéppel pürésítem, és azt is a mascarponéhez adom. A krémet elkeverem,  mézzel (ízlés szerint) édesítem, vaníliával (eszencia) és opcionálisan kevés limelével ízesítem.  

 

Birsalmás-chilis-mézes sütőtök krémleves

Először is teljesen témába vághatatlan közérdekű információ: jelentem, már semmi sem a régi…a Nógrádi ropi receptjét megváltoztatták, ugyanolyan levegős, ócska tésztája lett, mint a műanyagropiknak. Hát ez hogy történhetett?! Az egyetlen dolog, ami pontosan, megbízhatóan ugyanaz volt, amióta az eszemet tudom. Illetve amennyire vissza bírok emlékezni. Én már meg is gyászoltam. Lehet, hogy búcsút kell mondanom a gyermekkornak, a tinédzser éveknek, sőt, a húszas éveim is lezárultak? Mentőövet valaki!! Jesszus, Pilóta keksz meg Vaníliás karika még van, ugye?!  Be kéne spájzolni. Még jó, hogy legalább a Túró Rudinál észhez tértek, és megint a régi, jól megszokott étbevonót használják. Picit el vagyok kenődve.

 

 

Na és a recept.

Kábé egy hónapja halogatom a feltételt. Nem is tudom, hogy miért. Eredetit Chili és Vaníliánál találtam, de szituációból adódóan kicsit máshogy alakult a vége. Igazából nagyon pikáns lett, nem az, amit minden este megkívánok, hanem az a különleges fajta, amit a birsszezon eljövetelével újra szívesen előkapnék, jövőre is. Megjegyzem, másnap, hidegen, lábosból kanalazva meg még jobban csúszik. Pláne, mikor a kifelejtett vaníliát is végre belekevertem. De akkor eddig miért is nem tettem fel?! Lustulok, az van.

 

Birsalmás-chilis-mézes sütőtök krémleves

 Hozzávalók (4 személyre)

1 db kisebb sütőtök (kb. 80 dkg)

1 nagyobb szem birsalma

1 vöröshagyma finomra aprítva

7 dl zöldség alaplé

1,5-2 deci tejszín (nemtom, szemre ment, ahogy teccik)

fél deci édeskésebb fajta fehérbor (pl szomorodni)

vaj

2-3 db kisebb zöld chili paprika

2 ek. méz (ill. ízlés, továbbá a sütőtök/birs édessége szerint)

só

bors

fél rúd vanília v pár csepp vanília eszencia (amit az elején kifelejtettem)

 

Elkészítés:

• Sütőtököt megpucolom, felkockázom.
  
• Birset meghámozom, kimagozom.
  
• Vajon megforgatom a hagymát, üvegesre párolom.
  
• Belekeverem a tököt és a birset.
  
• Fedő alatt picit párolom, meghintem sóval, kevergetem még egy picit, beledobom a chilipaprikákat (egyben), aztán pici borral felöntöm, és fedő alatt az egészet puhára párolom.
  
• Ha megpuhult, felöntöm a zöldség alaplével, felforralom, majd robotgéppel pürésítem.
  
• Ízesítem kevés frissen őrölt borssal, mézzel, belekeverem a vaníliát (én most eszenciát használtam), ha szükséges, meghintem még egy kevés sóval.
  
• Beleöntöm a tejszínt, hagyom összeforrni (kb. 2 perc), és tálalom.
  

Keralai kókuszos zöldség curry

Tudom, tudom, már vagy a nemtom hányadik kókuszcurry verzió, de ez ne tévesszen meg senkit, a keralaiak pont úgy vannak a kókusztejjel, mint mi a paprikával: mindenbe ész nélkül tesszük, és mégis, mennyi köze van a gombapaprikásnak a paprikás krumplihoz? Na, de kezdjük az elején.

 

Tegnap mondtam, hogy a levelestészta mostanában a sztár, de fontos megüzennem a világnak, hogy azért nem állt még fejre az én kis világom. Ha az indiai mellé kellene állítanom, akkor a leveles tészta inkább csak olyan most berobbant, 2 slágeres, egyalbumos sztárocska, amiből ki tudja, mi lesz. Mint mondjuk aaaaa….az Adele. Tetszik, csomót hallgatom, rá vagyok zizzenve, tehetséges meg minden, de lehet, hogy az első korong után örökre eltűnik a süllyesztőben, az elsőt meg meg tuti meg fogom unni, ez csak idő kérdése.

Na ezzel szemben az indiai kaja olyan nekem, mint - zeneiparnál maradva R&B-ben India Arie, rapben Jay-Z, vagy metálban a Metallica. Műfajában klasszikus, mindig is lesz, befészkelte magát a sejtjeimbe. Mondjuk a Metallica nem, az csak egy példa, viszonyításképpen azoknak, akiknek fogalmuk sincsen, hogy ki az India Arie, vagy éppenséggel ismerik a Jay Z-t, és pont ez vele a bajuk. Vagy harmincasoknak U2, negyveneseknek meg ott a Sting. Vagy az Eric Clapton. Meg a Pink Floyd, Sinatra, tetszés szerint lehet vál(t)ogatni korok, stílusok, évtizedek és a hasonlatok között. Ja, hogy én már harmicas vagyok. Ezt hívják öngólnak.

 

Aztán egy teljeséggel érdektelen háttér információ: milyen kedves véletlen, hogy elkezdek írni, jön belőlem ez a zenés hasonlat az indiai ételekre, és hirtelen rájövök, hogy ezt a keralai curryt pont egy remekbeszabott zenész embernek (is) készítettem, óvatos bevezetésképpen az indiai kulináris élvezetekbe.

 

A receptről annyit, hogy tipikusan keralai házi recept, mely hordozza a régió konyhájára jellemző édeskésen selymes, lágy (és opcionálisan chilis-csípős) jegyeket, végtelenül egyszerű, gyorsan elkészíthető és nem utolsósorban nagyon izgalmas, mégis teljesen más, mint az eddig bemutatott kókusz curryjeim. Miért is?

 

Indiában minden szószos gezemicét currynek hívnak, de ez a curry - a nevét leszámítva -semmilyen curry-t nem tartalmaz. Sőt, semmilyen fűszerkeveréket, őrleményt sem.

Érdekes, pont a múltkor mondta nekem valaki, hogy nem szereti az indiai konyhát, a currytől kifejezetten megfájdul a feje. ?!. Azóta sem nagyon tudom értelmezni, ez nekem olyan, mintha valaki azt mondja, hogy nem szereti a beiglit, de hát így kerek a világ, kinek a pap, kinek a papné.

 

Szóval, a mondanivalóm igazából csak annyi, hogy ezt az ételt elsősorban azoknak ajánlom, akik nem bírják az északi konyha gazdag fűszerezését, de nyitnának az egzotikus különlegességek felé, illetve szívből ajánlom az indiai ételek szerelmeseinek, akik szívesen kipróbálnának valami kevésbé elterjedt, autentikus helyi specialitást.

Keralai kókuszos zöldségcurry

Hozzávalók (4 személyre)

4 személynyi vegyes zöldség (felkockázott, félkész főtt krumpli, borsó, zöldbab, cukkíni, padlizsán, répa, karfiol, bármi, ami tetszik)

1 csomag tofu (paneer sokkal jobb lenne, merthogy tofut indiában csak a kínai kolónia eszik, de nekem most nem volt kedvem/időm készíteni)

1 nagyobb, vagy két kisebb fej vöröshagyma, durván felvágva

4 ek olaj

4 egész szem zöld kardamom

4 szem szegfűszeg

1 kb 5 centis fahéjdarab

2 db zöld chilipaprika, félbe nyitva (opcionális, vérmérséklet szerint)

Kb 2 centis darab pucolt gyömbérdarab, durván felvágva

2 cup kókusztej

1-1 cup víz/tej, elkeverve (tej nem muszáj, eredetileg csak víz kell)

Currylevél (fagyasztva kapható a Little Indiában és az Ázsia boltban is)

Só, ízlés szerint

 

Elkészítés

• A hagymát és a gyömbért aprítóban pépesítsük pasztává.
  
• A zöldségeket  kockázzuk fel apró darabokra.
  
• Közepes lángon forrósítsuk fel az olajat.
  
• Adjuk hozzá a kardamom magot, szegfűszeget és a fahéjat, és pirítsuk pár másodpercig.
  
• Adjuk hozzá a chilipaprikát, majd a hagymás-gyömbéres pasztát. Kevergetés mellett pirítsuk addig, míg a leve elfő, kb 1,5-2 percig.
  
• Szórjuk a padlizsánt az edénybe (ja, én wokot szoktam ilyenkor használni), és pirítsuk úgy 2 percen át, folyamatos kevergetés mellett. Pici olajat még lehet, hogy felvesz.
  
• Utána adjuk hozzá a cukkínit, és a krumplit, forgassuk jól bele, majd öntsük fel 1 cup vízzel/tejjel (én tejet használtam), sózzuk, keverjük bele a curryleveleket (4-5 levél), és fedő alatt főzzük 15 percig, illetve amíg a zöldségek meg nem puhulnak.
  
• A mirelit zöldborsót/zöldbabot és a felkockázott tofut félúton tegyük bele, mert különben hamarabb megfőnek.
  
• Csekkoljuk a levet néha, ha nagyon elfőne, folyamatosan lehet hozzá adni még tejet, a tartalék 1 cupnyiból. Tartsuk szem előtt, hogy szósz készül, nem leves, illetve hogy 4 dl kókusztej még belemegy a végén.
  
• Ha minden zöldség kész, öntsük fel a kókusztejjel, és kis tűzön addig melegísük, míg hármat-négyet nem bugyog a szósz.
  
• Illatos basmati rizsre szedve tálaljuk.
  
• Ha spirázni szeretnénk: száraz serpenyőben pirítsunk egy-két maréknyi kesudiót, és keverjük a rizsbe.
  
• Jótanács: irtó rossz tud lenni, amikor az ember ráharap egy darab főtt kardamomra, még annál is kellemetlenebb a szegfűszeg. Érdemes tálalás előtt kihalászni, vagy körültekintően kanalazni, és időben kikapni a tányérból. 8 darabról beszélünk, fejenként kettő, nem lehetetlen feladat kivadászni. 

 

Pikáns paradicsomos-kecskesajtos kosarak

Naszóval. Továbbra is az előre elkészített leveles tészta a sztár. Egyszerűen szebbé teszi az életet. A minden alapot nélkülöző, velem született tésztagyúrástól ódzkodós oldalát mindenképpen.

 

A múltkor már mondtam, hogy muffinsütés előtt okos és érdemes dolog meggyőződni róla, hogy (meg)van a muffinsütőnk. Azt gondoltam, kellőképpen meghatározó volt ez az egyszeri kreatív élmény (merthogy azért a muffinok elkészültek, persze) ahhoz, hogy a mindenféle sütőformák nemléte többet ne hozhasson kellemetlen helyzetbe. Nyihaha. Még szerencse, hogy időközben a muffinsütő meglett (van sütő alatti kisfiók!!!), úgyhogy a felszívódott, mezei nagy-tepsim okozta pillanatnyi krízist egy versenyparipa sebességével dolgoztam fel. Igazából ilyen kis kosarakban sokkal mutatósabb is a végeredmény, mintha az eredeti téglalapformánál, és a felkockázásnál maradok.

Na de továbbra is nyitott a kérdés: kinél van a nagy-tepsim??? Jelentkezzen a bűnös, mert nem csinálhatok mindig mindenből kereket.

Végezetül, távirati teljességgel a receptről... Kitűnő fingerfood, előétel, illetve konkrét esetemben egy ultralaza salis vacsora kísérőjeként is megállta a helyét. És mitől pikáns? Röviden: a mézes mustártól. 

Paradicsomos-kecskesajtos-mustáros kosarak

 

Hozzávalók 

(12-14 darabhoz)

1 rúd levelestészta

1 doboz bébiparadicsom (fél kiló)

1-2 gerezd fokhagyma, felaprítva

10 dkg friss kecskesajt

Mézes mustár (vagy natúr dijoni, mézzel kikeverve)

1 doboz fekete olíva, felkarikázva

1 marék finomra aprított mentalevél

1 marék finomra aprított petrezselyem

1 marék finomra aprított bazsalikom

2 marék fenyőmag.

Olívaolaj

Elkészítés

• A muffinsütő tepsi mélyedéseit olajba mártott ecsettel kikenem.
  
• A tésztát akkora méretűre szaggatom, hogy a muffinformákba bele lehessen ültetni, kb 1-2 centiméter magas peremmel. Szaggatáshoz bármilyen kerek tárgy ideális, aminek jó az átmérője. Pohár, bögre, vagy lámpabúra, egyre megy.
  
• A tésztakorongokat belefektetem a tepsi mélyedéseibe.
  
• A sütőt 210 fokra izzítom, és kb 6-8 percig sütöm benne a tésztát, natúr. Lehet, hogy fel fog puffadni, ne ijedjünk meg.
  
• Ha elősütöttük a tésztát, kivesszük a sütőből, és minden kosárnak a közepére egy kiskanálnyi mézes mustárt kenünk. (Ha felpuffadt a tészta, most a mustárkenéssel vissza lehet lapítani kosárformájúra.
  
• A sajtból minden kosárkába ültetünk egy kb 1 centi vékony szeletet.
  
• A koktélparadicsomokat félbe vágjuk, és a felaprított fokhagymával olajon megfuttatjuk. Az a jó, ha a paradicsomok szélei éppen hogy csak megrogynak, ráncosodnak, de a héjuk nem válik le. (kb. 2-3 perc pirítás, folyamatos kevergetés mellett)
  
• A koktélparadicsomokból 2-3 szemet a tésztakosarak tetejére ültetünk.
  
• Az egészet visszatesszük a sütőbe 185 fokra, és további kb. 8-10 percig sütjük. Akkor jó, ha a sajt elengedte magát, a tészta pedig halvány-aranybarnára sül. 
  
• Miközben sülnek a kosarak, a fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítjuk.
  
• Ha készek a tortácskák, kivesszük a sütőből, a tetejét megszórjuk a zöldfűszer keverékkel, teszünk rájuk egy kevés olívabogyót, és a végén megszórjuk a fenyőmaggal.
  
• Nekem nagyon bejött: a legvégén, rögtön tálalás előtt, pár csepp citromos olívaolajat locsoltam a tetejére.

Crumble és még 7 dolog

7 dolog, amit nem tudtok rólam, Miss DP kérésére. Aztán meg crumble recept, amit öntörvényűleg hozzácsapok a hógolyós történethez. Akit nem érdekel a blabla, guruljék alább, a recepthez.

7 dolog

Hát nemtom, annyi mindent mondok állandóan, hogy nehéz a cilinderből most bármilyen extraspecial masnival átkötött, tollas nyulat elővarázsolni…

Na jó, de nézzük, mi jut így hirtelen eszembe. Semmi komolyra ne számítson senki.

 

1. Tessék, rögtön a 7-es szám: pont ennyi évig csellóztam. Aztán a zeneiskola meg azt mondta, hogy ha nem akarok csellista lenni, akkor nincs tovább. Nem akartam az lenni. Gondolom, hogy nagymértékben befolyásolta a döntésemet egy korábbi vizsgatrauma, amikor közönség előtt kellett szólózni, én jól beleégtem, majd szánalomból megtapsoltak ("szegény gyerek, legalább megpróbálta"), mire én, nem ám pityeregve le a színpadról, hanem máig érthetetlen módon úgy döntöttem, hogy óóó, ha taps, hát jöjjön a ráadás, amibe még annál is jobban beleégtem, a tanárnő pedig zavarodott arccal kisegített a minikoncert terméből. Cirkusz kell a népnek, már 11 évesen is ösztönösen ráéreztem a lényegre. De a csellóm még mindig megvan, velem egy évjárat, és tervezem, hogy egyszer újrakezdem: én meg ő.

 

2. És még egy hetes: a KRESZ gyakorlati vizsgán csak azért mentem át, mert az esélytelenek teljes nyugalmával belehúztam az országúti útvonalba. A 7-es számú vizsga-útvonal volt. Nem is tudtam, hogy van ilyen. A külső Bécsi úton lévő gyakorlópályáról kikanyarodva 200 métert mentünk városban, aztán országút, és hiába követtem el az ÖSSZES létező hibát (lámpát felkapcsolni elfelejt, bár igazából azt se tudja, hol a kapcsoló, vasútátjárónál időben nem lelassít, félúton parkolóban halszálkába-parkolást elvét, kínkeservvel kitolat, fordulás közben kétszer lefullad, taszikocsibasziló meg minden), akármilyen hihetetlen, ez összesen együttvéve sem tesz ki eleget ahhoz, hogy elbukjon az ember. Éljenéljen, porszem a gépezetben. Azóta azért megtanultam vezetni. (Bár a raliőrült bátyám nem így gondolja, és akárhányszor beül mellém - szerencsére mellette ritkán kell nekem sofőrködni - mindig meg akar tanítani.)

 

3. Óóó, és még egy hetes! Raúl száma. Raúl a kedvenc focistám. Lehet kövezni.

 

4. Na de szakadjunk el a számoktól. Imádom a túrórudit. Leszögezném: a Pöttyös az egyetlen túrórudi. Tudom, hogy tele van mindenféle mesterséges cuccal, és ennek ellenére mégis a gyengém. Asszem nosztalgia, köldökzsinór a felhőtlen gyermekkorhoz. Úgy 3 éve fogyasztói bojkottot tartottam, mert az étbevonót lecserélték valami nagyon ehetetlen, ócska műanyag-masszára. Aztán fél év harag után a Szigeten kóvályogva hirtelen felindulásból vettem egyet az automatából. Az már megint a régi volt. Azóta ismét töretlen a barátság. Ja, és sokakat kiakaszt, de úgy eszem, hogy először körbe lefejtem a csokit, aztán jöhet a túró. Természetesen a papír aljába leesett csokikorong a pont az i-re.

 

5. Nemtom, ki áll mögötte, de üdvözlöm, hogy a város pár pontján a közlekedési lámpák sárga búrájára smilie-t ragasztottak, így ha sárgára vált a lámpa, felvillan a vigyor. Részemről is. Van egy ilyen a munka-útvonalamon is. Ez az egyetlen lámpa, amit szeretek bekapni reggelente, akkor is, ha késésben vagyok (azaz mindig).

 

6. Aztán, ha már munkánál vagyunk… Ha bírnám a vért, a szikét meg a nyálkás boncbékákat, továbbá az édesapám lett volna olyan kedves, és örökítette volna rám páratlan intelligenciáját (de hát akkor már nem lenne páratlan, ugyebár), akkor elmennék állatorvosnak. Mivel túl sok a ha az előző állításban, marad az állatszeretet, animal planet, meg a mindenféle random elkapott animal rescue műsorokon történő bebőgés, mint az állatbarátság fura (beteg?), de kristálytiszta megnyilvánulási formája. Bár mostanság kezdek róluk leszokni. Mármint a dallasi állatmentőkről. A négylábúakról soha.

 

7. Ja, és egy gasztro-vonatkozású plusz információ, abból az időből, amikor még egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy a gyerekből (belőlem) lelkes foodblogger lesz. Családi ebéd Drezdában, szülők rendeléskor rám mutatnak, „Kinder Porzion für Sie, bitte.”. Már ötévesen is nagyon konkrét elképzeléseim voltak arról, hogy mi a jó nekem, így határozottan visszautasítottam. "Nem kérek, mert az szálkás." (?!) Utána persze hiszti volt, makacsul kötöttem az ebet a karóhoz. Nincs rajta mit magyarázni, mert nem lehet, de a mai napig derülünk rajta.

***

 

Na. És akkor kanyarodjunk rá a crumble-ra.

 

Crumble. Vagyis morzsa? Pirított? Nemtom, minek mondják, de nem is nagyon izgat, nekem a crumble az márpedig crumble, és pont.

 

Klasszik angolszász édesség, a nagyon kevés angol kulináris élvezetek egyike. Szerintem. Eredetileg almával szokás készíteni, de gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel remekül működik. Most indiai vacsi részeként egy banános/körtés/kesudiós változat készült, és a keralai menü méltó záróakkordjaként csengett ki.

Figyelem, veszélyes illatok már a lépcsőházban is. Kizárólag melegen, csakis vanília fagyival on the side.

 

 

Körtés-banános crumble

4-6 személyre

(recept forrását elkavartam)

 Hozzávalók

2 nagyobb, érett banán (de nem túlérett)

4 szem körte

50g cukor

50g liszt

50g kukoricapehely (corn flakes)

50g vaj (sózott, vagy ha natúr, akkor egy csipet só is kerüljön a masszába!)

50g finom mag (kesu, pekándió, mandula, vagy akár vegyesen, ami tetszik)

extra vaj a sütőtál kikenéséhez

 Elkészítés

• A cukrot, lisztet, vajat és kukoricapelyhet egy robotgépben simára összedarálom. Félreteszem egy tálba.
  
• A magokat száraz serpenyőben picit megpirítom, és összedarálom, de nem porrá, hanem úgy, hogy egy picit darabos maradjon.
  
• A magőrleményt beleszórom a morzsás keverékbe, és az egészet egy villával lazán elkeverem.
  
• Egy tálat kivajazok (én egy kb. 25 centi átmérőjű standard kerámiatálat használtam).
  
• Sütőt beizzítom 180 fokra.
  
• A gyümölcsöket belekarikázom a tálba. Banán: kb. 1-2-3 centis karikák, ahogy jön, a körtekockák mérete pedig nagyjából hasonló méret. Így lesz egyszerre krémes és darabos, igazán finom a végén.
  
• A gyümölcsös réteg tetejére szórom egyenletesen a morzsát. 
• Alsó/felső fokozaton 50-60 percig sütöm. Végcél a képen látható aranybarna szín, és a megpuhult, helyenként krémesre sült gyümölcsdarabok.
  
• Melegen kanalazom a tányérra, mellé ültetek egy kövér gombóc vaníliafagyit, és tálalom is.
  

 

Egyébként akár a „for dummies”-ba is betehetném, mint első desszert, hiszen annyira végtelenül egyszerű és elronthatatlan. Persze kérdés, hogy a dummieknak van e robotgépük. Megkérdeztem K-t, hát nem, nincs, ezért nem kerül rá a címke.