Kókuszos sütőtökleves makadámdiós pestoval

Kiskarácsony, grande familia, meg egy kis matematika

Nálunk egy évben kétszer van karácsony. A kisebbik bátyáimmal libasorban sorakozunk egymás mögött a naptárban, a legidősebb pedig, az évek során nemes bölcsességgel mondott le izolált nyárderéki fülhúzásáról, és sorolt át az őszi multipartiba.
Ez, a (nettó) családban formált 66,7%-os többség remek alapként szolgál a minden évben karácsonyi méreteket öltő, a zsírpárnák anti-depresszáns terápiájaként is felfogható szeptemberi ünnepség rendezésére.

Grandiózus szülinapi zabanap, a pihegős-szuszogós, nadrágkigombolós, bilagit után könyörgő fajtából. Idén nálam.

Desszerttel nincsen gondom, mivel az elmúlt ’XX+n’ év tapasztalata alapján 99%-os biztonsággal kijelenthető, hogy a torták száma nem kevesebb, mint n+3, ahol az „n” az ünnepeltek számát jelöli, és az azt követő pozitív érték pedig minden évben a valószerűtlenség tengelyén mozogva, a szervezés, anyukám hangulata, a nagymama aktivitása és egyéb kiszámíthatatlan, ill. folyamatosan változó tényezők függvényében alakul.

Ez magyarra fordítva annyit tesz, hogy a ránk jellemző túl(vagy alul?)szervezés következtében minden évben annyi a torta, hogy szabályosan menekülnünk kell az édesanyánk elől, aki újabb és újabb szeletekkel indít támadást, és abnormális méretű csomagokkal ereszt csak el a nap végén. (Persze apukám és a Bigibog kutya határtalan kapacitással rendelkeznek, és a kritikus túltermelést enyhítendő előzékenyen jelentkeznének önkéntes munkára, de valahogy hiába ők a család kedvencei, a tortákhoz – eltérő okokból kifolyólag - még ilyenkor is csak korlátozott hozzáférést nyújtó pin kód jár.)

Hát marad rám a leves (nálunk leves nélkül nem ünnep az ünnep), meg a főétel.

A családban a férfiak száma szintén 66,7%, és ebben a tekintetben nem csupán statisztikai többségről van szó, hanem a troposzférát lyuggató toronymagas erőfölényről is beszélünk. Persze jámbor lények, a női szakasz vegabolondériáját a kezdetektől fogva végtelenül példamutatóan tolerálják.
Jelen esetben azonban erőfölényük kumulálódik, hiszen a szülinaposok 75 %-ával is közös halmazt képeznek. Mivel önmagukat a húsevő közösségében tudják teljesnek és kiegyensúlyozottnak, valamely megboldogult négylábú vagy szárnyas teremtés menübe applikálása nemcsak racionális gondolkodás mentén haladva tűnt indokoltnak, hanem a matematika által sokszor megkérdőjelezett érzelmi vektorok is ebbe az irányba mutattak (mégiscsak szülinapjuk van, én meg szívesen teszek a kedvükre, pláne, hogy a karácsonyi vegamenüt egy nyikk nélkül fogadták).

Mellesleg meg IMÁDOM nézni, ahogy esznek. Olyan jóízűen tudnak enni, hogy látványuktól szívemet melegség járja át, annál is nagyobb melegség, mint amit egy, a cudar hidegben, sífelvonón hegymenetben izított, életmentő jégermester fűtőszál indukál. Komolyan, családom férfiszakaszánál hálásabb evőközönséget a nagykönyvben sem tudnának definiálni.

Eredeti receptek a kedvenc szakácskönyvemből származnak: Öt világrész vegetáriánus konyhája (Celia Brooks Brown). Szóval szülinapunkon megint utaztunk, most először Ausztráliába (leves), majd Afrikába (Tanzánia és Kenya) kalauzoltam a grande familiát.

Leves: Kókuszos sütőtök leves makadámdiós-limos pestoval

Főétel: Rétesbe tekert spenót kesudiós kókusz krémben, kukoricás-babos krumplipürével és sült csirkemellel.

Először jöjjön a leves.

Kókuszos sütőtök leves makadámdiós-limos pestoval

Leves (gondolom 4 főre, mert én dupla mennyiséget csináltam, és az 8 embernek minimális repetával éppen elég volt)

Kb. 750 kg sütőtök (tisztítva, kockára vágva)
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
3 centi friss gyömbér
400ml kókusztej
7 dl zöldségalaplé
1 teáskanál őrölt római kömény
vaj (eredeti receptben olaj)
só

Makadámdiós pesto:
Kiindulásnak az alaprecept, én saját ízlés szerint picit módosítottam rajta kóstolgatás közben, de már meg nem mondom, hogy miből mennyit. Legközelebb majd megint sűrűn kóstolgatva pépesítem, nem egy nagy áldozat. Ja, ehhez a mennyiséghez dupla adagot csináltam, elfogyott simán.

12 nagyobb levél friss bazsalikom
3 dkg makadámdió
2 teáskanál lime lé
2 evőkanál olívaolaj

A kockára vágott hagymát jókora darab vajon üvegesre puhítom (ez nem az az alkalom, mikor sajnáljuk belőle). Lejjebb veszem a tüzet, hogy míg a 3 centinyi gyömbért belereszelem, addig ne égjen oda a hagyma. Belepréselem a fokhagymákat is, és visszaturbózom a magasabb fokozatra. 1 percig pirítom, majd a lábosba öntöm a felkockázott tököt is, és kb. 5 percig fedő alatt párolom, hogy levet engedjen.

Megszórom a római köménnyel, majd felöntöm a levessel és a kókusztejjel. A recept forrástól számított 15-20 percet ír, nekem a dupla mennyiség miatt ez egy picit több lett. Végén kézimixerrel pürésítem és sózom ízlés szerint (elég sokat vett fel).

Míg fő a leves, a pesto simán összedobható. Végtelenül egyszerű, mindent beleborítunk fokozatosan a mixerbe, és összedaráljuk, én szeretem, ha nem lesz teljesen papipépes, ellenben egészen picit darabos marad. Mixelés közben/után folyamatosan lehet saját ízlés szerint simítani rajta.

Tálaláskor a kimert leves tetejére egy-egy kiskanál pestot tettem.