2007. szeptember 9., vasárnap

Chez moi - pölö egy dán dog szemszögéből


Akkor én is, méghozzá Pirikenagyi, Maci, Dolce Vita, Fűszer és Lélek és még ki tudja, azóta ki mindenki után felbátorodva: kukkantsatok be hozzám is… :) Kedden készült el! :)

Mivel egy IKEA konyhában kár lenne finom részleteket keresni, és az egyéni adottságokból (4x3m) adódóan gyakorlatilag egy képre is ráfér a lényeg, nagyon nem is bonyolítom. Ez most egy ilyen 'gyorsan kattintok egyet és ki is lövöm az űrbe, nem teketóriázom' fajta publikáció.

Tulajdonképpen előző tulaj hagyatéka a bútor, ami az én konyhahasználatom mellett nem bizonyult elégnek. Hely meg még akadt egy kevés, szal nem egy és nem kettő éjjel édes tervezgetés után most ilyen módon sikerült kibővítenem/felturbóznom.

Aminek mennie kellett: a mosogatótálca, és a nagyon nem szívlelt, szintén elődöktől örökölt egybe-sütő.

Ami lett: hiperszuper BEÉPÍTETT sütő (vééégre, jajj de vágytam már rá), mosogatógép, sokkal több munkafelület, kamraszekrény és egy kis bárpult, ahová a vendégeket fel tudom ültetni egy pohár borral, míg én a tűzhelynél állva keverek-kavarok.

Szemben kijárat az imádott teraszra, a kilincsen pedig a konyhám egyik kedvenc darabja, a narancs színű gyerek-kötényem lóg, aminek a vásárlása inkább volt cikis mint nem, de ez az első és idáig egyetlen darab, ami tényleg jó rám, szal nem hat meg, hogy mennyire lehettem üde színfoltja a gyermekosztálynak, amint extázisban illegek-billegek a csinosabbnál csinosabb 8-12 éveseknek szánt darabokban. :)

Ajtón túl a sááárga grill, és a sok-sok fűszernövényem (ja, az nem is igazán látszik, de akkor is ott van: bazsalikom, görög bazsalikom, rozmaring, snidling, chili, menta, petrezselyem, oregano, kakukkfű, majoránna, és babérlevél).

Hát ez lennék én...

Ja, btw az új konyhát tegnap este hivatalosan is felavattam, posztok fogásonként lesznek, ahogy győzöm bevinni, de mindenképpen coming soon.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

nahát, végre valaki, akinek szintén a gyerekosztályon kell nézelődnie :)

Fűszeres Eszter írta...

De jó, hogy feltetted!
Azért meg külön köszi, hogy megírtam, az a sárga izé nem egy ufó :-)
Igazad van, egy jó sütő nagyon fontos! Az IKEA-val én úgy vagyok, hogy ár-érték arányban a legjobb konyha, ami kapható. És a 10 év garancia a vázakra, és a sarokpántokra, az nagyon biztató!
Nagyon barátságos, szép konyha!

Gourmandula írta...

Jajaaa, csak hát tucattermék, és mint olyan, fotózás szempontjából, nehéz kiemelni benne bármit is. Viszont vitathatatlan előnyei vannak, szal félre ne értsd, én nagyon boldog vagyok vele! :)

Gabojsza írta...

Köszönöm, köszönöm! Végre megmutathatom életem párjának a bejegyzésedet és bebizonyíthatom neki, hogy azt a kifejezést, hogy KAMRASZEKRÉNY, nem én találtam ki, igenis létező dologról van szó. Mert szerinte ilyen nincs és ez egy... hogy is mondjam...baromság:)))
A falra tud mászni, mikor keres valamit (pld. kukorica konzervet vagy olajos halat) és azt mondom, hogy a kamraszekrényben találja:))
És nagyon tetszik a konyhád!

Gourmandula írta...

:)) Örülök, hogy tetszik! :)
Már mégis minek mondjam a kamraként funkcionáló szekrényt?! ... :))

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin