2007. szeptember 9., vasárnap

Brendnyúkicsen menüsor I. rész: Papayás-rumos paradicsomleves

Ha lúd, hát legyen kövér. Persze esetemben mondjuk max segíccsemmá'valaki hogyishívják norvég lúd, és szigorúan jószívből etetős hízlalás. Lényeg a lényeg, ez a mondás - ha a húsevésből adódó örömökre utalás miatt duplán áttételesen is - de elég jól tükrözi hedonista jellemem. Ez volt a vezérelv az előző tulajtól megörökölt konyha újratervezésekor csakúgy, mint az új konyha elkészültének megünneplésekor.

Bár a nagy főzőcskézést már abban a tévhitben terveztem, hogy keddtől csak akkor mosogatok manuál módban, ha erre kifejezett kedvem támad, azaz never, a rosszul bekötött, és ezért per pillanat működésképtelen mosogatógép természetesen nem tudta kedvemet szegni az alkalomhoz méltó menüsor összeállításával kapcsolatban.

Az új ízekre hozzám hasonlóan nyitott barátokat várva nem kellett visszafognom magam, és a szokásosnál is jobban elrugaszkodhattam a hagyományos ízkombinációktól. Hamar eldőlt, hogy a menü fő motívumai az édes-egzotikus-alkoholos irányba kacsintgatnak, ami alól még a desszert sem lehetett kivétel.

Ezt tettem össze:

Leves: Papayás-rumos paradicsomleves
Főétel: Pisztáciás-narancsos kuszkusszal töltött padlizsánkosarak, mentás szósszal tálalva
Desszert: Mézes aszú puding

Kezdjük a levessel (előtérben az új pulttal :D), repüljünk Louisiana-ba, kóstoljunk bele a cajun konyhába aztán majd úgy utazunk tovább, ahogy van időm feltenni a menüsor többi részét is.


Papayás-rumos paradicsomleves
(Source: Extra Finomságok)

Adagok itt 6 személyre, meg persze szokás szerint ízlésemnek megfelelően kicsit át is költöttem az egészet, szal végezetül nálam így nézett ki a dolog:

2 kg paradicsom
3 db közepes papaya
2 ek. vaj
1 db apró vöröshagyma
1 db piros chili
2 ek. barnacukor
kb. 1 ujjnyi gyömbér frissen reszelve
só, bors
cajun fűszerkeverék (ejtsd: kedzsán)
1 dl fehér rum (Bacardi)
1,2 liter zöldséglé (nem vegáknak hús alaplé, de én ezt passzoltam)
kb. 5 db angol zellerszár
Egy apró marék friss korienderzöld

Előkészületek:
1.) Paradicsomokat forró vízbe dobom, majd 1 perc fürdőzés után könnyedén megszabadítom a héjuktól.
2.) Papayákat félbevágtam, magok kuka, és karalábé-vájóval kikanalaztam a húsát.
3.) Alaplét készítek - jelen esetben az ízanyagot egy bio vega leveskocka adta (ezeket általában kerülöm, de momentán nem volt kéznél alaplé más forrásból).

A finomra aprított hagymát a vajon megfuttatom, hozzáadom a felaprított chilit (jófajta chiliből elég a húsa, a magokat kiszedem). Ha már üveges a hagyma, ráreszelem a gyömbért, beleszórom a barna cukrot, és mehet bele a paradicsom és a papaya kb 2/3-a. Sózom, borsozom, és a cajun fűszerrel ízlés szerint (esetemben kb 1 kövér evőkanál) ízesítem.

Fél szememet rajta tartva, néha megkavarintva hagyom kb. 6-7 percig, míg a paradicsom és a papayák kezdik elhagyni magukat, azaz pépesedni kezdenek.

Ekkor lazán megdöntöm a Bacardis üveg nyakát, és úgy szemre kb. 1 decivel meglocsolom a már majdnem szószt (eredeti recept 2 cl, na de kééérem), végül az egészet felöntöm a zöldséglével. Megint elnéztem a lábosméretet, így szokás szerint menet közben eggyel nagyobb méretre váltok (többek között eme defektem miatt is lett elegem a mosogatásból, és kél el a mosogatógép: úgy főzök, mintha állandóan nagyüzemmódban lennék…)

Megvárom, míg az egész újra felforr, majd félrehúzom a tűzről, és botmixerrel pürésítem.

A felaprított zellerdarabokat, a finomra vágott korianderzöldet, és a maradék 1/3 papayát most zuttyantom bele, megkóstolom, ha még kell, itt-ott simítok az ízeken, és készen is vagyunk! Mire az asztalra kerül a tál, a zeller és papayadarabok pont jóra puhulnak.

Íz- és illatügyileg hihetetlenül nagyon-nagyon kerek lett. Mondhatni gömbnél is gömbb.

4 megjegyzés:

Dolce Vita írta...

Nagyon jól hangzik! ki is próbálom, csak papaját honnan szedek? A padlizsánt se felejsd el feltenni, lszi! Férjem imádja, én meg a mentát, és ráadásul van is itthon kusz-kusz.
Nekem is van ilyen tányérkám

Gourmandula írta...

:)) nem felejtem el, dehogy, csak arra már most nem volt időm. Majd ma este... fotók már megvannak, csak be kell pötyögni.
Papayát legolcsóbban a szégyengyalázat Tescoban lehet venni, amit amúgy kerülök, mint a tüzet, de az egzotikus áruk miatt néha kénytelen vagyok feltörni a budaörsi egység embargóját, mert sajna messze ott a legolcsóbbak, a minőségük pedig, ellentétben a rém gusztustalan többi Tesco zöldséggel/gyümölccsel, teljesen kifogástalan. Példának okáért 1 db papaya itt 399Ft, míg a Culinarisban egy duplaakkora 3 rugó(!). És minőségben nincs eltérés. Na jó, reklámozni azért mégsem fogom őket, hamarabb dőljek kardomba. :)

Névtelen írta...

Helóbeló! Kipróbáltam. A tied egy icipicit jobb volt, de lehet hogy csak az után volt túl nagy az elvárás. A színe mintha halványabb lett volna most, úgyhogy lehet, hogy legközelebb nyomok egy kis konzerv paradicsomot az igazi mellé (ebben az esetben az igazi paradicsom volt sápadt kissé). De azért ez is bokalefosós élmény volt:)

Gourmandula írta...

sápadt sápadt necsinámmán...a jóság egyedül a kellő mennyiségű rum függvénye! hehe

LinkWithin

Blog Widget by LinkWithin