Borvacsora: Vörösboros csirke

Annak ellenére, hogy én nem élek vele, adódik, hogy húst is tálalok, de olyan igazán ritkán van, hogy a főszerepet osztom húsra, és ez most az a bizonyos kivétel. Nem volt szándékos, igazából az este témája a magyar borok voltak, így csusszant be oldalágon a húsos téma is.

Magyarosat szerettem volna, külföldi barátaimnak, de kikerülve a sablonos tradicionál ételeket. Kerestem-kutattam, törtem a fejem, majd eredményképpen a http://www.fakanal.hu/ oldalon talált "Borban főtt csirke" alapján kiindulva született ez a fogás. Legjobb indulattal is max annyira lett magyaros, hogy egy egész üveg Gere ment bele, de ez senkit nem zavart (sem a bor, sem az, hogy nem gulyást kaptak).

Hozzávalók:
1,5 kg csirke: 4 felsőcomb, 4 alsócomb, 2 nagy combi és egy egész mell kettőbe vágva (bőrősen)
8 kisebb fej hagyma (4 vörös, 4 lila)
2 db répa
2 gerezd fokhagyma
250 g gomba (amit én sikeresen befelejtettem, de jelentem, nélküle is műkszik)
Vaj és vagy olaj
Kakukkfű (három friss szál)
Nagy marék petrezselyem
Babérlevél
Kb. 1 dl konyak
Kb. 1 üveg jófajta vörösbor (nálam most Gere portugieser ment bele, ¾ üvegnyi, de lehet alább is adni, nekem ez volt napok óta nyitva, és meg kellett menteni)

Husikat a vajon/olajon pár perc alatt pirosra sütöm. Ha körbe pirongtak, kiveszem őket, és a szaftban megpirítom az apróra vágott hagymát és répát.

Igazából eredeti recept ír 10 dkg szalonnát is, amit én szintén elfelejtettem (ez egy ilyen nap), de őszintén szólva a bőrök zsírja, a vaj, meg az olaj bőségesen elégnek tűnt. Aki mégis szeretne egy kis extra koleszterint, az itt, a hagyma pirításakor dobja a lábosba.

Amikor a hagyma kezd üveges lenni, visszateszem a husikat, belezúzom a fokhagymákat, ízesítem a zöldfűszerekkel, sózom, borsozom.

Rálocsolom a konyakot, meggyújtom, és hagyom, hogy egy pár másodpercig égjen. Ha kialudt a láng, felöntöm a vörösborral, és lassú tűzön, fedő alatt 1,5 óráig főzőm.

A gombát kb. 1 óra után érdemes beleaprózni, ugye nekem kimaradt, nemistomhogyantőténhetett. Azért next time megint nekifutok, mert bár így is isteni volt, a gomba ehhez nagyon passzolna.

Mikor elkészült, a csirkéket és a zöldséget tálra szedem, a szaftját pedig egy kis liszttel besűrítem, és külön tálkában szervírozom. Lehet, hogy legközelebb botmixerrel is nekimennék, most így tetszett.

Petrezselymes-vajas krumplipürével és salátával tálaltam. (Eredetileg tócsnival terveztem, és még krokettel is klassz lehet, de idő hiányában most püré lett belőle).

Ketten bepusziltak majd 1,5 kiló csirkét, a fotómodellt úgy kellett kimentenem, szal gondolom jó lett.

Ui.: ja, desszertnek a már bevált mézes borpudingot készítettem, ezúttal aszú helyett édes szomorodnival, és sűrűbb karamellel. Így is tökéletesen kicsusszant fél óra után, és jobb volt a karamel a tetején, szal beigazolódott a gyanúm, nem kell a cukorhoz annyi víz, elég a fele. Megint tökéletes levezető volt.

VKF IX: Hasfelmetsző Jack torta

Azaz belezett piskótatorta ízes belsőségekkel töltve

Vegaként a belsőség témakör apróbb nehézségek elé állított, de jelentem, a VKF debütálásom mégsem marad el, töltött könyök készítése helyett ezzel az édességgel sikerült feltörnöm az ördöglakatot.

A kedvencem, igazi nagymamatorta, és a családi születésnapok szerves részét képezi. Nála, mint az most kiderült, ’D kedvence néven’ szerepel a recepttárban, egyem a zuzáját. :) Régóta epekedem a recept után (hopp noch ein belsőség), hogy nekem is legyen mivel lekenyereznem 100 év múlva az unokákat.

A mostani szülinapon is tányérra került, és kaptam az alkalmon, tortázás közben rákérdeztem a receptre. Döbbenet egyszerű, plusz amit imádok, hogy az ízeknek/fajtáknak csak a kreativitás szabhat határt.

Szóval ez most itt konkrétan nem az én művem, de családi nagyi receptet közzétenni mindig enyhítő körülmény, és egyébként is, hihetetlenül finom, és nagyon egyszerű.

Két dolog:

1) előző nap kell elkészíteni, kell idő, hogy szépen összebarátkozzanak az ízek

2) ügyeljünk rá, hogy a magasság/átmérő arány megfelelő legyen, vagyis ne klasszik tepsi méretű, lapos piskótát süssünk (vegyünk), mert marha nehéz lehet azt utána belezni és töltögetni.

Szal: süssünk piskótát (vagy lusták vegyenek). Én mindenben az egyszerűségre törekszem, tehát az én piskótareceptem ez itt (másolat ld. alább) , egyenesen a mindmegettéről (rendkívül szimpatikussá a legvégén bevésett 'megjegyzés' rész tette), de mindenkinek úgyis megvan a család jól bevált receptje, mindenki azzal dolgozik, ami neki műkszik.


Egyszerű piskótatészta

Hozzávalók:
8 db tojás
8 nagy kanál kristálycukor
8 nagy kanál liszt
fél csomag sütőpor

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk. A 8 tojásfehérjét felverjük kemény habbá. A felvert fehérjébe belekeverjük a 8 nagy kanál kristálycukrot, és továbbverjük vele. Majd belekeverjük a 8 tojássárgáját, ezzel is tovább verjük. Legvégül beletesszük kanalanként a 8 nagy kanál lisztet, és eldolgozzuk.

Kimargarinozott és kilisztezett tepsibe, vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük. Berakjuk az előmelegített sütőbe ( villanytűzhelynél ez kb. 150-160 fok, de ezt igazából mindenki maga tudja kitapasztalni).

Akkor van kész, ha beleszúrunk hústűt vagy fogpiszkálót, és nem ragad semmi rá!Jó étvágyat hozzá!

Megjegyzés: a hagyományos piskóta pont fordítva történik, ott a tojássárgájával kezdődik. De ez a fajta megoldás sokkal egyszerűbb, bármennyire is hihetetlen. Amikor megtanultam ezt, el sem akartam hinni, hogy ilyen egyszerű! Nem lehet elrontani! Finom, puha, eddig mindenkinek borzalmasan izlett. Bárki meg tudja csinálni, ELRONTHATATLAN!


Na és amitől ez a torta tuti lesz.

A kész piskótatésztát skalpoljuk, úgy kb. harmad/negyednyi vastagságú lapot szeljünk le. Ez lesz később a takaró, úgyhogy csak óvatosan és ügyesen!

Az alsó, vastagabb tömb hasát óvatosan kibelezzük, úgy hogy kb. 1 cm talpa azért maradjon. Az üregesen tátongó bendőt szépen félretesszük, a belsőséggel dolgozunk tovább. Ez a torta szíve (nini, újabb belsőszerv), lelke (nyugati orvostudomány számára jelenleg értelmezhetetlen fogalom).

Namármost amilyen hangulatban vagyunk, aszerint turbózhatjuk a piskótatölteléket. Egy a fontos, nem szabad, hogy nagyon vizes legyen, mert totál eláztatja a tortát egy napi állás alatt, tehát a folyékony halmazállapotú hozzávalókkal csak óvatosan! Amolyan gombócra formálható szilárdságú tapadós/ragadós tiramisu állag a cél.

Amit most belekerült: kávé (főzőtt, amennyit felvesz a tészta), kakaópor, beáztatott/felpuhított mazsola, porcukor, apróra vágott kandírozott gyümölcsök, és hogy a torta szívének máját se feledjük, került bele egy kis rum is (fuh, lassan egy hentespult lesz ez a poszt, az olvasók meg a sültkolbiért rohannak).

További javasolt kombinációk:

a) narancsos csokis: olvasztott tejszínes csokival nyakon öntve, reszelt narancshéjjal, apróra vágott csokimázas kandírozott narancshéjjal, mandulával, és esetleg pici mentával, meg persze valamilyen likőrrel, pölö Cointreau-val (vagy olcsóbb javaslatok itt) megöntözve

b) kávéval, mazsolával és szőlőszemekkel, dióval, pl. Khalua-val (v bármilyen kávélikőr)

c) Bailey’s mascarpone pirosbogyós kombó: hm, csokilikőr, mascarpone, kakaó, szeder, mandula (grrrrr)

Ezeket egy tálban mind összekeverjük. A tortaváz belső falát jófajta lekvárral (jelen esetben házi barack, lényeg, hogy passzoljon a töltelékhez) gazdagon kikenjük, majd a töltelék masszát visszakanalazzuk a piskótabendőbe. A legelején leválasztott piskótatakaró alsó felét is megkenjük a lekvárral, majd a kalapot visszahelyezzük a helyére. Ha jól dolgoztunk, jóllakott-pocakosan gömbölyödik a teteje.

Irány a hűtő, egy egész nap, showtime-ig minden nyúlkáló kézre szigorúan rácsapni!

Tálalás előtt kb. egy órával vegyük ki, hogy ne legyen túl hideg (legalábbis nekem szobahőmérsékleten jön be), és a külsejét is kenjük meg lazán egy kis (itt: barack)lekvárral. Opcionálisan felvert tejszínhabbal borítjuk, és végezetül friss gyümölccsel díszítjük a tetejét.

Nagyot kívánunk, és a közepébe szúrt gyertyát teli légzőszervből (tüdőből) elfújjuk. Hmmmmm… milyen belsőség maradt ki?

Édeskömény körtével és gorgonzolával

Tegnap(szerk: előtt) elugrottam Culinarisba szigorúan és csakis olívaolajért. Ürügy: nagy kiszerelés és jó minőség kellett, hogy az ország legszebb piacán délelőtt beszerzett paradicsomokat aszalás után legyen mivel bőségesen nyakon öntenem (tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon last minute, no comment).

Mérhetetlenül sok gurigával könnyebb bankszámlám immáron a pehelysúlyúak között lép ringbe , ellenben szuper főzőestekre iratkoztam fel, és a leértékelt szekciónak hála két remek szakácskönyvvel gazdagabban tértem haza (ezennel ünnepélyesen letiltom magam a receptújságok vásárlásáról).

Ez a recept már az egyik újoncból származik (David Scott & Tom Pappas : 3 Bowl Cookbook). Igazából a boltban ezen az oldalon ütöttem fel először a könyvet, és rögtön bevillant a hűtőben lassan gyökeret eresztő édeskömény, meg hogy milyen finom körtét vettem a piacon. Minden klappolt, és mivel nem csak ez az oldal nyerte el tetszésemet, az ötlet mellett a könyv is jött velem haza.

Persze picit átköltöttem, ez itt főételként 1, előételként 2 főnek elegendő.

Dinsztelt édeskömény körtével és gorgonzolával

1 gumó édeskömény
1 darab körte
5 dkg gorgonzola
olaj / vaj
kb. fél/1 dl fehérbor
bors

Az édesköményt vékony szeletekre vágom, iciripicirit sózom (akár el is hagyható), és kb 2-3 evőkanálnyi olajon hagyom pirulni 2 percig. Aztán a tűzhely mellett tétován ácsorgó fehérborra pillantva, spontán ötlettől vezérelve úgy egy bő löttyintésnyivel felengedem, és fedő alatt kb. 3-4 perc alatt majdnem puhára párolom (én úgy szeretem, ha még ropogós egy picit, de ez ízlés kérdése).

Ha elfőtt a bor, a felkockázott körtével összeforgatom, és úgy további 1-2 percet hagyok a gyümölcsdaraboknak, hogy kicsit elhagyják friss és üde formájukat, és édes levük körbecsiklandozzon minden édeskömény karikát.

Tányérra halmozom, és a tetejét megszórom a morzsolt gorgonzolával, végezetül egy kis borsot őrölök rá. Mire asztalra kerül, a sajt már szépen rá is simult a falatkákra.
(Amúgy a szerző Stilton sajtot ír, én úgy gondoltam, hogy a gorgonzola is tökéletes lesz, és valóban… a lényeg, hogy kék sajt legyen.)

Ja, vettem olajat is, két üveggel, aszalódnak a parkók ezerrel!

M’chicha wa’nazi Irio-val

Szülinapi menü, 2. felvonás. Afrikai fúziós konyha, magyarul kókuszos kesudiós paraj (nálam upgradelve rétes töltelékként) Tanzániából, valamint krumplipüré babbal és kukoricával (Kenya). Húsevőknek meg grillezett csirkemell, on the side (fotózásra már nem maradt belőle). De ezt mind mégse írhatom címnek.

Eredeti recept továbbra is 5 világrész vegetáriánus konyhája (Miss Brown).

Néminemű módosítások következtében így aratott a makadámdió-pestós tökleveshez hasonlóan nagy sikert.


M’chicha wa’nazi azaz Kókuszos kesudiós parajrétes
(2 dundi tekercshez)

1 kg spenót
1 nagy fej hagyma (v. 2 kisebb)
1-2 piros chilipaprika
kb. 8-10 dkg kesudió (eredetiben pörkölt mogyoró van, nekem ez jobban tetszett)
3 dl kókusztej (krémes fajta)
3 dkg vaj (vagy amennyit nem sajnálunk)
só
2x3 db réteslap
1 db tojás a rétes tetejének lekenéséhez

A spenótot fele vajon pár perc alatt megfonnyasztom (ha mirelit, lehetőleg olvasszuk ki előtte), sózom. Ezután lábosból kiszed, extra nedvességet kinyomkod, majd ha szükséges, akkor fel is aprít.

Lábos vissza tűzhelyre, és a finomra aprított hagymát megdinsztelem a maradék vajon. Sózom, mehet bele a felaprított chilipaprika is, és kb. 1-2 percen át tovább pirítom.

Kesudiót és a kókusztejet összeturmixolom, majd a krémet a hagymára öntöm. Úgy két perc alatt a szósz besűrűsödik, ekkor mehet bele a spenót is. Sózom ízlés szerint, majd elzárom a hőforrást, és hagyom hűlni egy picit.

Sütőt bedurrantom 200 fokra (én légkevertem).

Kiolajozott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetek 3 db réteslapot, erre kanalazom a max. langyos spenótos masszát, majd a sütőpapírt mankónak használva az egészet felgöngyölítem rúdformára (persze konyharuha segítségével is lehet csinálni, nekem most így jött ki, és megspóroltam 1 etapot, mert hát rögtön a tepsiben tekertem fel).

Másik rúd dettó, majd a tetejüket az alaposan felvert tojással vagy olvasztott vajjal megkenegetem, és 200 fokon 12 perc alatt aranybarnára sütöm.

***

Irio azaz Krumplipüré babbal és kukoricával
(kb. 4-6 személyre, én dupla adagot készítettem 8-unknak, úgy pici még maradt is belőle)

1 kg burgonya
400g (1 konzerv) vörös vesebab
1 szár kukorica (vagy mirelit, csak végsősoron konzerv!)
Sok-sok vaj (3 dkg-ot ír, de ha krémesebben szeretjük a krumplipürét, akkor bátran tegyünk bele még)
Fél csokor petezselyem
Só

Meghámozott krumplit sós vízben puhára főzzük. Míg fő, a kukoricát megpároljuk (kb. 10-15 perc).

A főtt krumpliról leöntjük a vizet, és picit kavargatjuk, hogy megtörjön, illetve ízlés szerint a preferált állagúra pépesítjük. Sózzuk, vajjal krémesítjük. A kukorica csövéről késsel levágom a szemeket, és az alaposan átmosott babbal, valamint a finomra vágott petrezselyemmel együtt a krumplihoz keverem. Készen is lenne.

Legvégére maradt a csirkemell, amit a húsevők kedve szerint lehet elkészíteni. A csirkemelleket anyukámék hozták, legutolsó befutóként, és mivel már mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől, nem volt időm pácra meg babrálásra: szimplán mindkét oldalukat aranybarnára pirítottam egy kis fűszeres olajon. Legközelebb valamilyen mézes-chilis pácban tudnám elképzelni, húsevők, lehet kreatívkodni!

Kókuszos sütőtökleves makadámdiós pestoval

Kiskarácsony, grande familia, meg egy kis matematika

Nálunk egy évben kétszer van karácsony. A kisebbik bátyáimmal libasorban sorakozunk egymás mögött a naptárban, a legidősebb pedig, az évek során nemes bölcsességgel mondott le izolált nyárderéki fülhúzásáról, és sorolt át az őszi multipartiba.
Ez, a (nettó) családban formált 66,7%-os többség remek alapként szolgál a minden évben karácsonyi méreteket öltő, a zsírpárnák anti-depresszáns terápiájaként is felfogható szeptemberi ünnepség rendezésére.

Grandiózus szülinapi zabanap, a pihegős-szuszogós, nadrágkigombolós, bilagit után könyörgő fajtából. Idén nálam.

Desszerttel nincsen gondom, mivel az elmúlt ’XX+n’ év tapasztalata alapján 99%-os biztonsággal kijelenthető, hogy a torták száma nem kevesebb, mint n+3, ahol az „n” az ünnepeltek számát jelöli, és az azt követő pozitív érték pedig minden évben a valószerűtlenség tengelyén mozogva, a szervezés, anyukám hangulata, a nagymama aktivitása és egyéb kiszámíthatatlan, ill. folyamatosan változó tényezők függvényében alakul.

Ez magyarra fordítva annyit tesz, hogy a ránk jellemző túl(vagy alul?)szervezés következtében minden évben annyi a torta, hogy szabályosan menekülnünk kell az édesanyánk elől, aki újabb és újabb szeletekkel indít támadást, és abnormális méretű csomagokkal ereszt csak el a nap végén. (Persze apukám és a Bigibog kutya határtalan kapacitással rendelkeznek, és a kritikus túltermelést enyhítendő előzékenyen jelentkeznének önkéntes munkára, de valahogy hiába ők a család kedvencei, a tortákhoz – eltérő okokból kifolyólag - még ilyenkor is csak korlátozott hozzáférést nyújtó pin kód jár.)

Hát marad rám a leves (nálunk leves nélkül nem ünnep az ünnep), meg a főétel.

A családban a férfiak száma szintén 66,7%, és ebben a tekintetben nem csupán statisztikai többségről van szó, hanem a troposzférát lyuggató toronymagas erőfölényről is beszélünk. Persze jámbor lények, a női szakasz vegabolondériáját a kezdetektől fogva végtelenül példamutatóan tolerálják.
Jelen esetben azonban erőfölényük kumulálódik, hiszen a szülinaposok 75 %-ával is közös halmazt képeznek. Mivel önmagukat a húsevő közösségében tudják teljesnek és kiegyensúlyozottnak, valamely megboldogult négylábú vagy szárnyas teremtés menübe applikálása nemcsak racionális gondolkodás mentén haladva tűnt indokoltnak, hanem a matematika által sokszor megkérdőjelezett érzelmi vektorok is ebbe az irányba mutattak (mégiscsak szülinapjuk van, én meg szívesen teszek a kedvükre, pláne, hogy a karácsonyi vegamenüt egy nyikk nélkül fogadták).

Mellesleg meg IMÁDOM nézni, ahogy esznek. Olyan jóízűen tudnak enni, hogy látványuktól szívemet melegség járja át, annál is nagyobb melegség, mint amit egy, a cudar hidegben, sífelvonón hegymenetben izított, életmentő jégermester fűtőszál indukál. Komolyan, családom férfiszakaszánál hálásabb evőközönséget a nagykönyvben sem tudnának definiálni.

Eredeti receptek a kedvenc szakácskönyvemből származnak: Öt világrész vegetáriánus konyhája (Celia Brooks Brown). Szóval szülinapunkon megint utaztunk, most először Ausztráliába (leves), majd Afrikába (Tanzánia és Kenya) kalauzoltam a grande familiát.

Leves: Kókuszos sütőtök leves makadámdiós-limos pestoval

Főétel: Rétesbe tekert spenót kesudiós kókusz krémben, kukoricás-babos krumplipürével és sült csirkemellel.

Először jöjjön a leves.

Kókuszos sütőtök leves makadámdiós-limos pestoval

Leves (gondolom 4 főre, mert én dupla mennyiséget csináltam, és az 8 embernek minimális repetával éppen elég volt)

Kb. 750 kg sütőtök (tisztítva, kockára vágva)
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
3 centi friss gyömbér
400ml kókusztej
7 dl zöldségalaplé
1 teáskanál őrölt római kömény
vaj (eredeti receptben olaj)
só

Makadámdiós pesto:
Kiindulásnak az alaprecept, én saját ízlés szerint picit módosítottam rajta kóstolgatás közben, de már meg nem mondom, hogy miből mennyit. Legközelebb majd megint sűrűn kóstolgatva pépesítem, nem egy nagy áldozat. Ja, ehhez a mennyiséghez dupla adagot csináltam, elfogyott simán.

12 nagyobb levél friss bazsalikom
3 dkg makadámdió
2 teáskanál lime lé
2 evőkanál olívaolaj

A kockára vágott hagymát jókora darab vajon üvegesre puhítom (ez nem az az alkalom, mikor sajnáljuk belőle). Lejjebb veszem a tüzet, hogy míg a 3 centinyi gyömbért belereszelem, addig ne égjen oda a hagyma. Belepréselem a fokhagymákat is, és visszaturbózom a magasabb fokozatra. 1 percig pirítom, majd a lábosba öntöm a felkockázott tököt is, és kb. 5 percig fedő alatt párolom, hogy levet engedjen.

Megszórom a római köménnyel, majd felöntöm a levessel és a kókusztejjel. A recept forrástól számított 15-20 percet ír, nekem a dupla mennyiség miatt ez egy picit több lett. Végén kézimixerrel pürésítem és sózom ízlés szerint (elég sokat vett fel).

Míg fő a leves, a pesto simán összedobható. Végtelenül egyszerű, mindent beleborítunk fokozatosan a mixerbe, és összedaráljuk, én szeretem, ha nem lesz teljesen papipépes, ellenben egészen picit darabos marad. Mixelés közben/után folyamatosan lehet saját ízlés szerint simítani rajta.

Tálaláskor a kimert leves tetejére egy-egy kiskanál pestot tettem.

Brendnyúkicsen part III: Mézes aszúpuding

Egy egzotikus, de alapvetően borra épülő este remek lekerekítése.
Eredetileg borpudingnak hívják, de mint ahogy azt az elején kezdtem, ha lúd, hát legyen dagadó (vagy az a malac?), úgyhogy nem apróztam el, Tokaji aszúból készítettem (meg ne verjen senki, nagyon is elegáns módja az aszú prezentálásának!)

Hozzávalók
(Source: TV Paprika Magazin - kivételesen csak apróbb változtatásokat eszközöltem. )

1 üveg tokaji aszú (3 puttonyosnál azért nem kell tovább spirázni)
1,5 dl méz
fahéj
1 citrom reszelt héja
6 tojás
13 dkg nádcukor (mezei is jó lesz, de nekem olyan nincs is itthon)

Bort felforraljuk, mézzel édesítem, majd ízlés szerint fahéjjal, citromhéjjal fűszerezem. Félreteszem, hagyom hűlni.

Ezalatt a tojásokat habosra verem (éljen a botmixer).

Na ebben itt nem értek egyet a recepttel: aszongya 1,2 dl vízzel addig főzzük a cukrot, míg az be nem sűrűsödik, karamellizálódik (értsd: barnul és sziruposodik). Ez a 1,2 dl nagyon sok bele, én legközelebb már rebellis katonaként fele annyi vízzel csinálom, mert egyszerűen költői túlzás ennyire fellazítani a karamellt (mindegy, így is működött, az emlékeztető már nekem szól, ki-ki meg majd maga eldönti - mindenesetre mindig könnyebb tovább hígítani, mint visszafele.)

A cukorszirupot/karamellt a tálkákba öntöm úgy, hogy az edénykék falaira is jusson belőle, és hagyom, hogy picit megdermedjen a cukormáz.

A tojást a langyos borral elkeverem, majd a karamellel bélelt csinos kis tálkákba töltöm. A csapatot tepsibe ültetem, alájuk öntök annyi vizet, hogy az a tálkák falának feléig érjen, és végig remélem, hogy a fura állagú lötty 30 perc 180 fokos spaban eltöltött kényeztetés után meglehetősen átlényegülve, kirobbanó (puding)formában kápráztatja majd el az asztaltársaságot.

Mire a vacsora többi fogása elkészül, és az utolsó falatig felporszívóztuk, a puding kihűlt (persze hűtő nem árt neki). Tálkákra borítom, mentalevéllel díszítem, és tálalom.

Végig azon agonizáltam, hogy ez tuti nem fog sikerülni, de miután kihűltek, illemtudóan, zokszó nélkül csusszantak ki a házukból. Azaz trust me, semmi ok az aggodalomra, ki van ez jól találva.

Brendnyúkicsen part II: Narancsos-pisztáciás kuszkusszal töltött padlizsán, mentás szósszal

A vendégeket először 8ra hívtam. Aztán mikor neccesnek éreztem, hogy egyáltalán nekem sikerül e hazaérnem akkora, ment az sms, hogy pls késsenek egy picit. Ez mindig így van. Szerencsére eléggé ismernek a mes cheres amis, és tolerálják, hogy hadilábon állok az idő mértékegységeivel, és az időpontokat nem a realitás, hanem a jóhiszeműség alapján lövöm be. Pl. a 8 az nálam inkább f9et jelent, előtte teljesen értelmetlen lenne felbukkanni, mert valószínűleg, és legjobb esetben is törülközőbe tekert hajjal, szalonképtelenül hiányos öltözetben vasalok.

Azt meg most már biztosan tudják, hogy ez a röpke fél óra csúszás korántsem jelenti azt, hogy sharp f9kor gőzölgő étel és feszült házigazda várná őket türelmetlenül az asztalnál, lüktető érrel a homlokon, zsábás idegekkel, villát görcsösen marokra fogva, öklömmel táncoltatva a terítéket. Nem, ez nem én lennék. Sőt minél hamarabb érkeznek, annál biztosabb, hogy valamire be is fogom őket.

Én pont a szocializálódós főzőcskézést szeretem a legjobban, élvezem, ahogy sürgök-forgok, és a barátokat a főzésbe aktívan bevonva updateljük egymást életünk aktuális nagy dolgairól. Ilyenkor ritkán latolgatjuk az Észak-Korea és Kuba közötti kereskedelmi és baráti kapcsolatok elmélyülésében rejlő veszélyeket, nem értekezünk arról, hogy miért jó nekünk, ha a NATO afganisztáni repülő támaszpontjának irányítását holnaptól magyar egység veszi át, és nem kesergünk azon sem, miként tépte két cafatba a magyar társadalmat a post-Jimmy kultusz. Két nagy (egymáson) kacaj között kóstolgatunk, utántöltenek, tovább sztorizunk.

Ez az egyik legjobb dolog a főzésben, hogy összehoz. A pultot is azért terveztem a konyhám végébe, hogy miközben én tüsténkedem, legyen hova felpakolnia magát a számomra kedves embereknek, és kényelmesen teljen a várakozás (eddig ott lábatlankodtak a tűzhely mellett, mostmár lesz hova visszaparancsolnom őket…). Szóval aki hozzám jön vacsira, az felejtse el, hogy 6 után nem eszünk, ellenben a szervezetét becsapva nyugodtan dobjon be valami lájtosat 5-6 körül. Nem veszem zokon, sőt, de persze feltéve, ha így is vállalja, hogy kétszer szed. 10kor. Il me semble plutot faisable.

Azt hitték, rutinnal érkeznek 9re, muhaha, de nem úszták meg most sem az aktív kontribúciót. A fiúk példának okáért kezdésnek megnyerték a bárszékek összeszerelését, ami nekem kedd este nem akart összejönni. Persze meglehet, hogy nem én vagyok béna, és több sikerélményem lenne mára ezen a területen, ha nem 2 pohár bor után rugaszkodom neki. 4 dl bátorság ide vagy oda, csúfosan beletört a bicskám, úgyhogy azóta kerülgettem a darabjait a nappaliban, abban reménykedve, hogy a két lehetetlenül összeszorított csavart szét tudják még gyógyítani az erre jobban termettek, és végre a 6 oldalas összeszerelési guidebookban egyszer még lapozásra is sor kerül.

A paradicsomos papayás levessel még bírtam egyedül, de ehhez a padlizsánhoz már égető szükségem volt kuktákra, hiszen nekem a desszerttel is foglalkoznom kellett, és ha nem delegálom a feladatok egy részét (éljenek a vezetői készségeim!), akkor hajnali 4kor eszünk, az meg már jogosan megkövezéses kategória.

Tehát köszönet Jucusomnak, hogy a tölteléknek szánt kuszkuszt oly remekül összedobta, míg én a borpuding karamelljének állagán sipítoztam…


Narancsos-pisztáciás kuszkusszal töltött padlizsánkosarak, mentás szósszal
(Source: leveshez hasonlóan Extra Finomságokból, szintén árköltve)

4 személyre

4 db nagyobb padlizsán
200g kuszkusz
350 ml zöldség alaplé (vagy húsleves)
1 tk. őrölt köménymag
1 ek. vaj
1 narancs
olívaolaj
3 szál apróra vágott vagy reszelt sárgarépa
100g reszelt sajt (gouda)
csipetnyi őrölt fahéj
csipetnyi őrölt szegfűbors
1 nagy marék pisztácia

Mentás joghurtos mártáshoz:

1 chilipaprika
1 lime leve
1 marék mentalevél
1 nagy doboz joghurt (minél krémesebb fajta)


Padlizsánokat megmosom, és mérettől függően 2-3 darabba szelem. Közepüket karalébévájóval kikanalazom, és az üregeket besózom. Amíg a kuszkusz készül, fejjel lefelé ültetve hagyom, hogy keserű nedvüket kiizzadja a húsuk.

Kuszkuszt 2 deci forrásban lévő alaplével felöntöm, belekeverem a vajat és köményt, picit sózom, és hagyom, hogy a fűszeres lét egy pár perc alatt magába szívja. Mikor megpuhult, a narancs reszelt héjával és apróra vágott húsával elkeverem.

Amíg a kuszkusz megszívja magát, a répát gyorsan vajon félkészre párolom, és durvára tört pisztáciával együtt a kuszkuszhoz adom. Belekeverem a fele sajtot is, végül fahéjjal és morzsolt szegfűborssal ízesítem.

Leöblítem a padlizsánokat, olajjal kikenem a kosarak belső falát, és kivajazott sütőben, fóliával letakarva 180 fokon 15 percig sütöm. Ezután kiszedem a kosarakat, megtöltöm a masszával, tetejét még megöntözöm egy kis olívaolajjal, és a tetőket a maradék sajttal megszórom. A padlizsánok alá öntöm a maradék 1,5 deci alaplét, és fedél nélkül további 15 percig visszateszem a sütőbe. (Mi elfelejtettük aláönteni a lét, úgy is jó lett, de azért bánom, hogy csak utólag vettem észre a mulasztást, mindegy next time így lesz).

Míg sül, gyorsan felaprítom a mentát, és krémesre kevert joghurtba keverem. 1 nagyobb lime levével frissítem, picit sózom, frissen tört borssal megszórom, és végül a kimagozott, egészen finomra vágott chilit is belekeverem.

Tálaláskor a mentás szószból mindegyik kosárra egy picit teszek, utána mindenki saját magának, ízlés szerint szedhet.


Önmagában gyorsan elkészíthető fogás, de ha valaki úgy működik, mint én, és egyszerre 3 dolgot akar csinálni, akkor vagy kezdje délután kettőkor az előkészületeket, vagy dobjon egy sms-t, hogy mindenki harapjon valami gyors és felejthető, ugyanakkor laktató étket érkezés előtt. Mi kb. 10re készültünk el úgy, hogy voltak kuktáim (lehet, megvolt az f11 is, mondom, hogy az időérzékem defektes). Közben remekül éreztük magunkat, és jelentem, a pult csodásan bevált.

Brendnyúkicsen menüsor I. rész: Papayás-rumos paradicsomleves

Ha lúd, hát legyen kövér. Persze esetemben mondjuk max segíccsemmá'valaki hogyishívják norvég lúd, és szigorúan jószívből etetős hízlalás. Lényeg a lényeg, ez a mondás - ha a húsevésből adódó örömökre utalás miatt duplán áttételesen is - de elég jól tükrözi hedonista jellemem. Ez volt a vezérelv az előző tulajtól megörökölt konyha újratervezésekor csakúgy, mint az új konyha elkészültének megünneplésekor.

Bár a nagy főzőcskézést már abban a tévhitben terveztem, hogy keddtől csak akkor mosogatok manuál módban, ha erre kifejezett kedvem támad, azaz never, a rosszul bekötött, és ezért per pillanat működésképtelen mosogatógép természetesen nem tudta kedvemet szegni az alkalomhoz méltó menüsor összeállításával kapcsolatban.

Az új ízekre hozzám hasonlóan nyitott barátokat várva nem kellett visszafognom magam, és a szokásosnál is jobban elrugaszkodhattam a hagyományos ízkombinációktól. Hamar eldőlt, hogy a menü fő motívumai az édes-egzotikus-alkoholos irányba kacsintgatnak, ami alól még a desszert sem lehetett kivétel.

Ezt tettem össze:

Leves: Papayás-rumos paradicsomleves
Főétel: Pisztáciás-narancsos kuszkusszal töltött padlizsánkosarak, mentás szósszal tálalva
Desszert: Mézes aszú puding

Kezdjük a levessel (előtérben az új pulttal :D), repüljünk Louisiana-ba, kóstoljunk bele a cajun konyhába aztán majd úgy utazunk tovább, ahogy van időm feltenni a menüsor többi részét is.


Papayás-rumos paradicsomleves
(Source: Extra Finomságok)

Adagok itt 6 személyre, meg persze szokás szerint ízlésemnek megfelelően kicsit át is költöttem az egészet, szal végezetül nálam így nézett ki a dolog:

2 kg paradicsom
3 db közepes papaya
2 ek. vaj
1 db apró vöröshagyma
1 db piros chili
2 ek. barnacukor
kb. 1 ujjnyi gyömbér frissen reszelve
só, bors
cajun fűszerkeverék (ejtsd: kedzsán)
1 dl fehér rum (Bacardi)
1,2 liter zöldséglé (nem vegáknak hús alaplé, de én ezt passzoltam)
kb. 5 db angol zellerszár
Egy apró marék friss korienderzöld

Előkészületek:
1.) Paradicsomokat forró vízbe dobom, majd 1 perc fürdőzés után könnyedén megszabadítom a héjuktól.
2.) Papayákat félbevágtam, magok kuka, és karalábé-vájóval kikanalaztam a húsát.
3.) Alaplét készítek - jelen esetben az ízanyagot egy bio vega leveskocka adta (ezeket általában kerülöm, de momentán nem volt kéznél alaplé más forrásból).

A finomra aprított hagymát a vajon megfuttatom, hozzáadom a felaprított chilit (jófajta chiliből elég a húsa, a magokat kiszedem). Ha már üveges a hagyma, ráreszelem a gyömbért, beleszórom a barna cukrot, és mehet bele a paradicsom és a papaya kb 2/3-a. Sózom, borsozom, és a cajun fűszerrel ízlés szerint (esetemben kb 1 kövér evőkanál) ízesítem.

Fél szememet rajta tartva, néha megkavarintva hagyom kb. 6-7 percig, míg a paradicsom és a papayák kezdik elhagyni magukat, azaz pépesedni kezdenek.

Ekkor lazán megdöntöm a Bacardis üveg nyakát, és úgy szemre kb. 1 decivel meglocsolom a már majdnem szószt (eredeti recept 2 cl, na de kééérem), végül az egészet felöntöm a zöldséglével. Megint elnéztem a lábosméretet, így szokás szerint menet közben eggyel nagyobb méretre váltok (többek között eme defektem miatt is lett elegem a mosogatásból, és kél el a mosogatógép: úgy főzök, mintha állandóan nagyüzemmódban lennék…)

Megvárom, míg az egész újra felforr, majd félrehúzom a tűzről, és botmixerrel pürésítem.

A felaprított zellerdarabokat, a finomra vágott korianderzöldet, és a maradék 1/3 papayát most zuttyantom bele, megkóstolom, ha még kell, itt-ott simítok az ízeken, és készen is vagyunk! Mire az asztalra kerül a tál, a zeller és papayadarabok pont jóra puhulnak.

Íz- és illatügyileg hihetetlenül nagyon-nagyon kerek lett. Mondhatni gömbnél is gömbb.

Chez moi - pölö egy dán dog szemszögéből

Akkor én is, méghozzá Pirikenagyi, Maci, Dolce Vita, Fűszer és Lélek és még ki tudja, azóta ki mindenki után felbátorodva: kukkantsatok be hozzám is… :) Kedden készült el! :)

Mivel egy IKEA konyhában kár lenne finom részleteket keresni, és az egyéni adottságokból (4x3m) adódóan gyakorlatilag egy képre is ráfér a lényeg, nagyon nem is bonyolítom. Ez most egy ilyen 'gyorsan kattintok egyet és ki is lövöm az űrbe, nem teketóriázom' fajta publikáció.

Tulajdonképpen előző tulaj hagyatéka a bútor, ami az én konyhahasználatom mellett nem bizonyult elégnek. Hely meg még akadt egy kevés, szal nem egy és nem kettő éjjel édes tervezgetés után most ilyen módon sikerült kibővítenem/felturbóznom.

Aminek mennie kellett: a mosogatótálca, és a nagyon nem szívlelt, szintén elődöktől örökölt egybe-sütő.

Ami lett: hiperszuper BEÉPÍTETT sütő (vééégre, jajj de vágytam már rá), mosogatógép, sokkal több munkafelület, kamraszekrény és egy kis bárpult, ahová a vendégeket fel tudom ültetni egy pohár borral, míg én a tűzhelynél állva keverek-kavarok.

Szemben kijárat az imádott teraszra, a kilincsen pedig a konyhám egyik kedvenc darabja, a narancs színű gyerek-kötényem lóg, aminek a vásárlása inkább volt cikis mint nem, de ez az első és idáig egyetlen darab, ami tényleg jó rám, szal nem hat meg, hogy mennyire lehettem üde színfoltja a gyermekosztálynak, amint extázisban illegek-billegek a csinosabbnál csinosabb 8-12 éveseknek szánt darabokban. :)

Ajtón túl a sááárga grill, és a sok-sok fűszernövényem (ja, az nem is igazán látszik, de akkor is ott van: bazsalikom, görög bazsalikom, rozmaring, snidling, chili, menta, petrezselyem, oregano, kakukkfű, majoránna, és babérlevél).

Hát ez lennék én...

Ja, btw az új konyhát tegnap este hivatalosan is felavattam, posztok fogásonként lesznek, ahogy győzöm bevinni, de mindenképpen coming soon.

Balzsamecetes-mézes-mustárban sült tofu kaliforniai paprikával

Még egy mustár, most tofuval, még mindig sali, megint pikáns.

Egy nagyon kemény héttel a hátam mögött és egy kétórás ironwoman kiképzés után hazaesve nem éreztem magamban elég erőt a vadonatúj konyha méltó felavatására, az igazi örömködést holnapra tervezem.

Gyorsan, valami finomat, ez volt a cél, publikálhatóság nem volt szempont. De úgy alakult, hogy ez a mézes-balzsamecetes mustár talán még a gyömbéressütisnél is finomabb, és mintha egyenesen a tofuhoz álmodták volna meg az ízharmonikusok. Az a bizonyos, első falat ízlelése utáni térdberugózós, döbbenettől bólógatós-mosolygós ’Úúúúúúúúúh’ fajta. Muszáj gyorsan lejegyeznem nehogy véletlenül a feledés homályába merüljön nekem!


Mustárban sült tofu szelet, paprikahússal

A natúr tofu szeleteket kis olajon, mindkét oldalán enyhén megpirítom. Mielőtt aranybarnára sülnének, a balzsamecetes mustárból kenek rájuk egy késhegynyit, és hasra fordítva kb fél percig sercegtetem. Utána jön a másik oldal, ugyanígy.

Ha kész, a cikkelyekre vágott piros kaliforniai paprikákat dobom a serpenyőbe, és héjukkal lefelé sütöm őket pár percig. Ellenőrzöm, ha hagyja magát megválni a héjától, kikapom, megnyúzom, és a pucér paprikahúst a mustáros tofuszeletekre simítom. Picit sózom, borsozom.

Salátát halmozok egy grande tányérra, kevés olívaolajat, balzsamecetet csepegtetek rá, pianoban sózom, borsozom, és ráfetetem a csíkokra vágott tofukatonákat. Nekem vacsi, de pikáns előételként húsevők is biztos értékelni fogják.

Én pezsgőt pattintottam hozzá. Mégiscsak új, álomszép konyhám van, vállfelhúzós-nyakbehúzós, hunyorítósan-mosolygós juuuuuuuuuuuuuuuuuj!

Mazsolás juhsajt érem, gyömbéres-mézes-mustáros saláta ágyon

Elöljáróban: ha nem szereted a mazsolát, ez itt most nem a te napod, next page.

Az éremnek mindig két oldala van, ennek is itt, ni. Ugyanis ez a sajtkorong nem az én művem, de olyan egyszerű, hogy akár én is készíthettem volna (next time). Most Culinarisék megelőztek, az ottani – uccsó! – versenyző pedig igen kihívóan kacsintgatott rám a pult mögül. Az ilyet mindig is hajlamos voltam sorsszerűnek értékelni, szóval zsupsz, már landolt is a kosaramban.

A saláta home-made (na azért ettől nem dagad a mellkasom), alapja a szintén ma és ott zsákmányolt gyömbéressütis!!!-mézes-magos mustár. Muszáj volt azonnal kezdeni vele valamit.

Tehát:
Végy friss juhtúrót, gyúrj belőle 8 éves gyermektenyérnyi gombócot (gyors átgondolás után ez tűnt a megfelelő mértékegységnek, de mivel momentán nincsen kéznél egy 8 éves sem, nem merem biztosan állítani). A gömböket szumó játékos mozdulatait imitálva, határozott vezetéssel táncoltasd meg az előzetesen beáztatott mazsolaparketten. A kellőképpen határozott mozdulatok garantálják a lapos formát.

A salátaöntethez egy nagy evőkanál mézesmagost kevertem össze jófajta olívaolajjal, és egy pici fehérborecettel, ezt öntöttem rá a salátára és a felkockázott paradicsomra, a tetejére pedig pirított mandulát szórtam.

Megjegyzem: nem mondom, hogy másfajta mustárral nem működik az öntet, de én mindenképpen magossal csinálnám. Ja, és mivel ez a mézes-gyömbéres beütés lenne a lényeg, esetleg meg lehet próbálkozni manuál belekeverni a mézet és a gyömbért.

Jé, most jut eszembe, nem is sóztam. Nem hiányzott. Biztos azért nem.
Jé2: szombat este van, ideje fényesre suvickolni a táncos cipellőimet, székhelyemet pedig ideiglenesen a konyhából a bárba helyezem át.