Indulamandula p4 – Belize

Belize-ről bevezetésképpen:

* Ahogy elképzeltem: angol ajkú garifunák, fehér, homokos part, kókuszpálmák, chill, rum, karib konyha, raszták és raggie.

* Ami fogadott: angol ajkú garifunák, fehér, homokos part, kókuszpálmák, gigachill, rum, karib konyha, raszták és picit kevesebb raggie a vártnál, ellenben a helyi karaoke verseny ezt valamelyest ellenpontozta.

Garifunák = az Afrikából térségbe telepített rabszolgák leszármazottai.

Plancencia, Belize

Placenciában, ebben a belizi mércével is igen laid back tengerparti falucskában nem parti szállást találni kifejezetten kihívás. Ez meglehetősen szimpatikussá tette már az első pillanatban. Ráadásul, a konyhát ez esetben már a második nap felfedeztük a házban. Minden adott volt egy igazán ellazulós pár naphoz.

Még évekkel ezelőtt láttam egy műsort, ahol egy terebélyes, kedves arcú karib mama készített sült rizst babbal és főzőbanánnal. Ez a kombó azóta mocorgott bennem, és amikor a helyi erőknél leteszteltem a kókuszos stir fry rizst, gondolatban már össze is állt bennem a másnapi menü.

A rákövetkező délelőtt komoly beszerzéssel telt. Határozott elképzeléseink voltak, de nemcsak a vacsorával, hanem a kísérő itallal kapcsolatban is.

Határozott elképzeléseink tárgyai konkrétan:
* Vacsora fronton: mindenféle kapható zöldségek, kókusz, rizs, helyi fűszerkeverék, csili, bab és plantain

* Folyadék fronton: friss kókusz, rum, ananászlé, lime, jég és szívószál (ez fontos)

A kókuszdió problematika és annak legyőzése

Körbejártuk a falu 2 zöldségesből és egy értékelhető választékú boltjából álló kiskereskedelmi egységeit, és beszereztük a hozzávalókat.

Kivéve a kókuszt. Azt nem lehet venni. Mert annyi van, hogy nincs értelme árulni. Jó, értjük mi, akkor szedünk, tényleg sok van, minden fa roskadozik tőle. Ja, azt sem lehet, figyelmeztettek a bírságot is emlegető táblák, hiszen ami nem a mi tulajdonunk, azt önkényesen nem vehetjük el. Egyszer Thaiföldön már jártam hasonló cipőben, akkor is fél nap volt a vadászat, most is sikerült.
Megoldás: találj egy, a tornácán lustálkodó garifunát, akinek a kertjében kókuszpálma áll. Csattogj oda, kérj kitartóan, amire a lusta férj nem is, de a konyhából előbukkanó kötényes asszonka belelkesül, történés ez egy ilyen pici helyen. Mosolygó Mammasita mögött jönnek az izgatottan összesúgó, csillogó szemű gyerekek, hirtelen tömeg lesz az árnyas, békés verandán, mire az erős ráhatásnak kitett Mr. Garifuna belátja, békés sziesztáját csak úgy szerezheti vissza, ha végre megszánja a két idiótát, akik érthetetlen módon szeretik a kókuszdiót. Ő maga sosem szedi le, nem szereti. De ha mi annyira boldogak vagyunk tőle, hát ám legyen. Nagy komótosan, a szomszéd létrájával levadászott nekünk két zöld labdát.

Pap’ nem fogadott el pénzt jótéteményéért, valódi jófejségből tette, illetve azt hiszem, hogy a visszakapott délutáni ejtőzésben látta a fizetségét. A láthatóan ritkán használt családi macsettával még megskalpolta nekünk a golyókat, majd visszaheveredett a függőágyába, mi pedig vigyorogva egyensúlyoztuk hazáig a kókuszlével csordultig teli, újdonsült szemünk fényeit.
Nyilvánvaló, hogy ennyi megpróbáltatás és izgalom után a házi pina coladaval kár lett volna estig várni.

Pina colada a la Placencia
2-3 személy hatékony, egész délutáni bepillesztéséhez

* 1 db friss kókusz leve (itthoni, fúróval rendelkező kísérletezők 2 fás golyóbissal is nekifuthatnak)
* fél üveg kókuszos rum (úgy szemre)
* 5-6 dl 100%-os ananászlé (ha igazán pimp lettem volna, akkor 1 db közepes, friss példányt pürésítek, mint Ko Turatao-n, de most sokkal szomjasabbak voltunk annál)
* 2 lime leve
* sok-sok jégkocka
* szívószál

Leskalpolt kókuszdió lehűtött levét egy kancsóban összeöntöm a fenti szereplőkkel, lelki és idegállapottól függően igazítok, kókuszgolyóba visszatöltöm, rádobok pár kocka jeget. Egész délután a verandán felállított hintaágyban ringatózva, békésen, tengert bámulva, a házinénitől kunyerált heavypink szívószállal szürcsölgetek, a világ pedig újra egyensúlyba kerül.

Van akinek a tájcsi, nekem - akkor és ott - ez vált be.

Vacsora

A nagy bepilledés azért veszélyes, mert hajlamos az ember azt mérlegelni, van e olyan éhes, hogy érdemes lenne kikászálódni a függőágyból és nekiállni a nagy energiákkal megtervezett vacsora elkészítésének.
Győzött a józan ész, nekiálltam.


Kókuszos-zöldséges stir fry rizs feketebabbal és főtt plantainnel

Elöljáróban annyit, hogy: a főzőbanán nem egyenlő azzal az éretlen, zöld banánnal, amivel fürtökben lógva találkozunk az itthoni boltok polcain. Mindenhol terem (és termesztik), ahol a banánnak babér terem, de ízében határozottan elkülöníthető fajta. A plantain-nek kisebb a cukor- és nagyobb a rost-tartalma (az érett változatnak is), és leginkább még zöld, éretlen formájában kerül a latin-amerikai, dél-ázsiai és afrikai családok fazekába. Persze meg lehet várni, hogy megérjen - ilyenkor ez is besárgul -, de nem ez a jellemző felhasználási módja.


Felhasználása pölö:

* Nagyon népszerű snack alapanyag: vékony szeletekre vágják, olajban kisütik, és megsózva, burgonyaszirom helyett eszik. Nem vagyok egy nagy chips rajongó, viszont ezért az első indiai találkozásunk óta odavagyok. Most arra is rájöttem, hogy az élmény egy jó salsával új távlatokat nyit az ízlelőbimbóinknak.

* Olajon pirítva vagy grillezve

* Koleszterin-barátabb tálalási formája a gőzölt, vagy vízben, héjában főt változat. Zöldségként tekintenek rá és köretként fogyasztják, ami nem meglepő, mert megfőzve mind íze, mind állaga meglehetősen emlékeztet egy jó főttkrumplira.

És akkor nézzük, miből lett a vacsoránk.


Ja, most jut eszembe, hogy bár kókuszos rizsnek indult, a kókusz mind belement a második kancsó rumba, azaz a kókuszos jelző a rizsre mégsem áll. De a jó szándék megvolt.

Rizst feltettem főni, zöldségeket (hagyma, fokhagyma, cukkíni, sárgatök, brokkoli, paprika, chili) kókuszolajon megpirítottam, karib fűszerkeverékkel ízesítettem (télleg: az a fűszeres tégely hova lett??) spontán kis pina coladaval aláöntöttem és félkészre pároltam.

Serpenyőben kókuszolajat hevítettem, és hirtelen összeforgattam egy adag zöldséget egy adag időközben elkészült rizzsel. Végén feketebabot, és kesudiót kevertem bele, és megcsepegtettem egy kis lime-lével.

Eközben a banánt egy negyedik lábosban úgy 30-40 percig főztem, natúr, héjában.

Tálaláskor tányérra kanalaztam a rizsből, mellé pedig a héjastul szelt, sóval enyhén hintett banánból tettem pár karikát (pont úgy nézett ki, mint egy csirkecomb, de a bőrét azért ne együk meg). Az egészet ész nélkül meglocsoltam csiliszósszal, mert nekem az jó, ha könnyezem és füstöl a fülem.

Az igazat megvallva, a tűzhely és az edények korlátolt képességei miatt (nyilván nekem és a koktélomnak semmi köze nem volt a dologhoz) kevésbé lett stir fry, inkább pépes elbénázott, de azért jóízűen belapátoltuk. (Következő adagba a rizst nem kevertük bele, hanem mellé szedtük, az talán még finomabb lett.)

Ez volt a placenciai búcsúesténk, szorított a gyorsan repülő idő és az útitervből megmaradt romhalmaz, és mivel előző éjjel leégett a mellettünk álló komplett nyaraló, a belizi katasztrofikus élményt is kipipálva, másnap hajnalban könnyed szívvel vettük a sátorfánkat.

A főzési kalandok itt véget értek, innentől kezdve készétel-fogyasztóként tobzódtam vagy éppen szűköltem (nehéz az élet vegetariana latin Amerikában).

Egyéb

Non-gasztro, de említésre méltó események a hazatérésem előtt, csak annak, aki még mindig bírja:

* Teljesen paramentes, ámbátor gyönyörű esőerdő-túra, igazi kétnapos jaguár-, és egészen friss tapír, tapírbébi-, és armadillo-lábnyomokkal, jaguár által befalt armadillo hátramaradt pikkelyével, aligátorral, teknőssel, sok számomra kevésbé érdekes madárral (amitől viszont a privát vezetőnk totál extázisba esett), harci hangyákkal, és gyönyörű virágokkal.

És: egy inimini csillebércet idéző, szocreál (eső)erdei szálláson töltött éjszaka, oldszkúl kempinges, konzervből evős vacsival, komposztvécével, jaguár-párzásnak hitt, de igazából – rendkívül kiábrándító módon – csupán majomcivakodásnak bizonyult kora esti bőgőkoncerttel, és másnap reggel pontosan 10 cm2 csípésmentes bőrfelülettel.

* Mexikóba visszatérve újabb mesés helyen, Tulumban táboroztunk le. Itt viszonylag nyugink volt, igazából izgalmak nélkül, már-már unalmasan, a környék kötelező látnivalóinak letudásával (nehezen viselem a turistahordákat) teltek a hazaindulás előtti utolsó napok. Volt egy kis vihar, egy gigant rovar, és legringázott egy árus, de asszem ez belefér.

* A meridai búcsúesténken, kukorica ide vagy oda, életem top10-es listájába (bizony!) slisszant be a főfogás. A nevét elfelejtettem, de az íze a RAM-omon tárolva, szóval - amint normalizálódik a szervezetem kukoricaliszt-szintje – hamarosan próbát is teszek az elkészítésére.

Itthon vagyok

Indulamandula beszámolóim ezennel befejeződnek. Életem eddigi legkalandosabb nyaralása véget ért, most egy darabig jó lesz nekem itt, a konyhámban.
Ingyenes, majdnem kockázat-mentes járatok a világ minden tájára hamarosan indulnak, last minute becsatlakozással is.