Kókusz curry (csirke és vegetáriánus)

Tegnap pár barátom jött hozzám vacsira. Húsevők. Sosem egyszerű az ilyen.

Nézzük pl S-t. S tipikus konzervatív: hús krumplival, a nemzetközi konyha pedig a bécsi szelet - ő mondta, nem én :). Nem egyszerű ennek megfelelni, pláne nekem, de semmi gond, szeretem a kihívásokat.

Súlyosbító körülménynek számít, hogy S oldalbordája, B brutál jól főz, nagyon otthon van a tradicionális konyhában. Tehát náluk nyilván nem fogok hagyományos étellel próbálkozni, mert 1. nekik abban nincsen semmi különös, 2. amúgy sem sikerülne soha olyan finomra, mint ahogyan B készíti (mondom: brutál nőszemély).

Letérni a kitaposott ösvényről, behajtani a bozótba, inkább az az én profilom. A hús-kompatibilis keleti konyhában viszonylag kényelmesen mozgok, nekik viszont újdonságszámba mehet. Ha nem is akarnak majd ezentúl mindig ilyet enni, talán kedves élmény lesz ez az első találkozás.

Az indiai kókusz curry vega adaptációját mindig is nagyon szerettem, de ez a konkrét, szójaszósz és kókusz párosítás új, merész vizeket jelentett számomra is. Nem lehetett kérdés, hogy ennek ugrom neki… Nem is tudom, milyen eredetű, talán maláj? Vagy thai? Leginkább valami keveréknek saccolom.

Kétféle változatban készült, de fotóalanynak már csak a vegából maradt egy kevés. Simabőrűek...

Érdemes a kiinduló receptre vetni egy pillantást, már csak azért is, mert egy klikkel átszabhatjuk a mennyiségeket aszerint, hogy hány főre készítenénk, illetve tudatosan táplálkozóknak van nutritional facts tábla is.

Húsos változat

Páchoz:
6 ek szójaszósz
2 ek őrölt kömény (én felét rómaira cseréltem)
3 ek enyhe curry paszta (3 ek currypor 2 ek olajjal elkeverve)
1 ek kurkuma
2 gerezd fokhagyma (átpréselve)
4 ek édes chiliszósz
3 szál citromfű, finomra vágva (helyette én szárazat használtam, kb fél-1 ek)

Egyéb:
4 csirkemell (130 g /fő, nekem most konkrétan pulykamell lett)
2 marék zöldborsó
5 ek mogyoróvaj (vagy esetemben a kókuszkrémmel finomra pépesített pörkölt mogyoró)
300 ml kókusztej
2 vagy 4 szárított friss kaffir lime levél (na ez kimaradt nekem, de just for the record)
mogyoróolaj
só

Húst vékony csíkokra szeljük.

Összekeverjük a szójaszószt, köményt, a curryt, kurkumát, fokhagymát, édes csiliszószt és a citromfüvet egy pácolásra alkalmas nagyságú tálban. Ha túl sűrű lenne a pác, esetleg olajjal lehet lazítani.

Forgassuk meg benne a húst, takarjuk le, és hűtőben hagyjuk pácolódni. Eredeti recept szerint akár egy éjszakára, nekem most két órám volt rá.

A pácolt húst, a mogyorós kókuszkrémet (vagy eredeti utász szerint a mogyoróvajat), a zöldborsót és ha van, a kaffir lime leveleket első forrásig melegítjük, majd az egészet alacsony hőfokon, néha kevergetve a hús megpuhulásáig főzzük (kb. 20-30 perc).

Ha volt benne, most ideje etávolítani a kaffir leveleket.

Én kesudiós rizzsel tálaltam (ami igenis nem volt tökéletes, néha türelmetlen természetemből fakadóan sajnos még beleszaladok ilyen alaphibákba).

Vega változat

Pont minden ugyanígy, csak hús helyett tofuval.
A változatosság kedvéért nem borsót tettem bele, helyette előre olajon megpirított padlizsán és cukkíni kockákkal kevertem össze a pácolt tofukockákat, és ezt öntöttem fel a kókuszos krémmel. Főzési idő kb. 10 perc (+ kb 5 perc előfőzési idő szükséges a padlizsán-cukkíni párosnak).

Lényegében minden elfogyott, meg udvariasságból csak nem csipegetett volna a tálból S sem, szóval arra a következtetésre jutottam, a receptnek itt a helye.

Szénhidrát detox – rizspapír wrap

Kategóriateremtő (high culture?) gyorskaja. Nem éppen hagyományos, nem is igazán ünnepi, inkább egy mély levegővétel az oxigénsátorban, magunkhoztérés céljából, két bejglitámadás között. Lusta-szusis társaimnak. De szusi is lesz, télleg, hamarosan.

No de vissza a detoxba. BP állított be tegnap este egy tele zacsi keleti finomsággal. Ami új volt számomra: sózott savanyított mustárgyökér, és a post főszereplője, a rizspapír. Hogy megint ne hülyébben (háh, azt mondja Bill varázsló, hogy "ilyen szót nem illik papírra vetni", így szó szerint, mulatságos) feküdjünk mint keljünk, elmondom, hogy a rizspapír eme formájában Peking tökéletesen beérkeztetett jobbhorga a chapatira, tortillára, pitákra, vagy a thai tavaszi tekercsre, hogy a többi nemzeti lepényt ne soroljam.

Használata: mindenféléket felaprítva beleteszünk, feltekerjük, kész.

Ami miatt szeretjük:
Könnyű (jelen esetben ez fokozottan szimpatikus attribútum)
Egyszerűen, és ultragyorsan elkészíthető (vízbe mártjuk, és fertig)
Remek alap tekercsekhez, mert felhasználóbarátul, engedelmesen tapad össze göngyölítéskor.
Töltelékének csak a jóízlés és a kamra szab határokat

Ne várd, hogy miért nem szeretjük, ilyen nincsen.

Elsőre hogyan ettük?

A meghatározó a kínai tengely, erős thai kicsapongással.

Anyag:
Vékony csíkokra vágott salátalevél
Felaprított füstölt, pácolt tofu (2. körben mogyoróolajban hirtelen pirított változat)
Vékony csíkokra vágott mustárgyökér
Mungóbab csíra (bármilyen csíre jó lett volna), picit megfuttatva mogyoróolajon
(ma este már cukkini is ment bele)

Ízek:
Savanyított gyömbér
Szójaszósz
Chiliszósz
Darált mogyoró
Cikkelyekre vágott lime
Szezámolaj


Vízbe mártjuk egy pár másodpercre a rizslepényt (nekem a nem túl mutatós, de annál praktikusabb serpenyőm volt a merülő-tál), majd a tányérunkra fektetjük. Megpakoljuk lazán, mértékletesen mindenféle jóval, úgy, hogy még legyen esély feltekerni.

Felcsavarjuk, és az öntapadó állagnak valamint a keleti mentalitásnak hála vélhetőleg a forma minden segédeszköz nélkül, így is fog maradni. Két végét betuszkoljuk, és már ehető is.

Legyen sok szalvéta kéznél, megeshet, hogy szükség lesz rá.

Boldog karácsonyt!

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.

Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél öblén távol ring.

Mindenkinek békés, boldog karácsonyt!

Szilvás, és hagyományos bejglik

A volt kedves nagyon kedves édesanyjának csodálatosan finom bejgli receptje.

Ahol elvárás a bejglivel szemben a szinte láthatatlan tészta és sohasem elég a töltelék, azoknak ez a recept jackpot lehet.

Tavaly a szilvás különösen nagy sikert aratott, és bár bátyám képes volt elfelejteni, hogy egyszem húga kezei közül került ki a remek, és nem átallott azon elmélkedni, hol is evett olyat (ilyet egyszer ereszthet el megtorlás nélkül), én persze a bók részét hallottam ki, és idén is boldogan magamra vállaltam a nem kevés családi bejgli sütését.


Tészta
(8 rúdhoz)

1 kg liszt
60 dkg margarin
6 leveses kanál tejföl
3 leveses kanál porcukor
6 tojás sárgája + kenegetéshez még 2 sárga
5 dkg élesztő
1 dl tej


Töltelék – dió és mák

50 dkg darált dió + 50 dkg porcukor
50 dkg darált mák + 50 dkg porcukor
10-10 dkg vaj
(kieg. '09) mákhoz: egy laza löttyintésnyi tej a krémességért!

Variáció - szilvás bejgli: üstös, nagyon sűrű szilvalekvár, készen kapható. Ezzel kell a tésztát megkenni, jó vastagon. (ha nem elég édes és / vagy túl sűrű, mézzel lehet édesíteni és higítani (+édesíteni porckorral)


Töltelék készítése:
1-1 dl vízzel a fél-fél kg porcukrot felforraljuk, majd hozzátesszük a mákot/ diót.
Megvárjuk, míg rottyan egyet-kettőt, ha kell, adunk hozzá pici vizet, majd a tűről levéve mehet bele a vaj.
Mákos: legvégén mákos masszát lehet higítani egy löttyintésnyi tejjel, hogy krémes, puha legyen a töltelék!

A tölteléket tetszés szerint lehet ízesíteni citromhéjjal, őrölt fahéjjal, szegfűszeggel, vaníliás cukorral, vaníliával, mazsolával, stb…


Tészta készítése:
Az élesztőt a hideg tejben elolvasztjuk, de nem futtatjuk meg.

Liszttel elmorzsoljuk a margarint.

Többit egyszerre hozzátesszük: tojássárga, tejföl, cukor, élesztős tej, csipet só, és jól összegyúrjuk.

8 egyenlő gombócot formálunk.

Egyenként kinyújtjuk nagyon vékonyra, töltelékkel megtöltjük, felcsavarjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, megkenjük tojássárgával. Kissé pihentetjük, majd újra megkenjük. (Így a teteje márványos és fényes lesz.)

Villával megszurkáljuk, és nagyon forróra előmelegített sütőben (240 fok) 10 percig sokkoljuk (légkeverés!), majd 10 perc után kisebbre vesszük (180 fok), és 20-25 percig sütjük. (megjegyzés magamnak: nekem pont 20 perc)
A sütőt ne nyitogassuk, és ha lehet, a tepsiben hűljön ki, különben könnyen megrepedhet.


Képek később csatlakoznak.

Last minute gasztroajándék: gyors bonbon

Elfeledkeztél valakiről? Nincs időd napokat készülődni? Last minute variációk finomságokra, amikkel mindenkit levehetsz a lábáról...

Valamiért mindig azt hittem, hogy a bonbonkészítés valami végtelenül bonyolult, csak erős haladóknak szóló kihívás. Az előző két fajta praliném valóban nem kifejezetten munkaigénytelen, bár a befektetett energiák kétségkívül megtérülnek.

Álljon azonban itt most két megdöbbentően egyszerűen elkészíthető változat, ráadásul az utolsó pillanatban is neki lehet állni, mert -pralinékészítő időegységben számítva - nagyon hamar megvannak. (2 óra hűtéssel, mindenestül).

Hógolyó - Lime-os kókuszos fehércsoki trüffel

The Chocolate Lovers Cookbook életem egyik első komolyabb szakácskönyve, az amerikai gimis főzőóra kedves tanárnőjétől kaptam búcsúajándékként. Innen a recept:

½ cup tejszín
250 g fehércsoki
1 ek frissen reszelt citrom/lime héj
1 lime leve (opcionális)
1,5 cup kókuszreszelék
Vanília esszencia (opcionális)

Kb. 30 db lesz belőle.

Csokit gőz felett felolvasztom, aztán hagyom, hogy langyosra hűljön. Tejszínt óvatosan , állandó kevergetés mellett felforralom. Én úgy éreztem, egy kis vaníliaesszencia nem árthat neki, és azzal ízesítettem.

Ha mindkét komponens langyosra hűlt, szépen fokozatosan összekeverem, kézi habverővel addig dolgozom, míg könnyed, sima krémet nem kapok (1-2 perc). Senki ne ijedjen meg, az első kanál tejszín és csoki találkozás mindig heves, összeugrós kémiai reakciót vált ki, de ahogy egyre több tejszín kerül a masszába, visszanyeri lágyságát.

Keverjük bele a citrom/lime héját, illetve fél cup kókuszreszeléket (maradék 1 cup a bevonathoz kell).

Kiskanállal mérjünk ki kupacokat egy sütőpapírral letakart tálcára, majd jól hűtsük le. Ha van terasz, erkély, az a legjobb. Kb. fél óra kell neki, hogy gyúrható állagúra dermedjen.

Ekkor kis golyókat formázunk a kupacokból, és megpenderítjük a kókuszreszelék ágyon.

Fogyasztásig érdemes hűtőben tárolni, de szobahőmérsékleten is tartja magát.

Variációk:

1. Pina Colada - azaz rumot a masszába!

2. Tehetünk mandulát a közepébe.

Zserbó bonbon

Puffin és Candy is megcsinálta már egyes változataikat, hála érte, de nekem muszáj ide lejegyzetelnem, mert csak itt találom majd meg két év múlva is. Márpedig ez annyira ütős, hogy még sokáig kelleni fog.

15 dkg aszalt sárgabarack
15 dkg darált dió
2 ek narancslikőr vagy helyette konyak/rum
1 ek víz
2 ek porcukor (nekem ez most nem hiányzott belőle)
1 ek. baracklekvár
fél tk rumaroma/rum

A csokibevonathoz:
15 dkg csoki (nekem most Milka tejcsoki, de éttel is nekifutnék)

Kb. 30 db lesz belőle.

Sárgabarackot beáztatom a vizes rummal (hű de rosszul hangzik) fél-1 órára. Én merészebb voltam, ami a rumot illeti, de mindenki maga dönti el, iszik vagy vezet.

Közben a diót megdarálom, ha nem darált lenne. A gépem nem vitte minden részét porsimára, de nekem tetszik ez a kicsit rusztikusabb keverék, nem kedvelem nagyon a dejó féle porállagot.

A barackot, a lekvárt és a diót konyhagépaprítom, majd belekeverem a maradék ízfokozókat is. Picit kivittem a walk in hűtőmbe (terasz) hűlni, de neki lehet kezdeni azonnal is , csak én éppen a trüffelekkel voltam elfoglalva.

Gombócokat formálunk, és a gőz felett megolvasztott csokiba mártjuk.
Sütőpapírra ültetjük, majd ha mindegyik beburkolózott, hűtőben gyorsítjuk a dermedési folyamatot.

Ezután jó darabig szobahőmérsékleten is elvan.

Búcsúzul portréfotó a bonbonok Dart Véderéről.

VKF XI. Yoko San, Pedro, Luigi és Ahmed frissítő menüje

Régóta szeretnék japán vizekre evezni, rá is készültem valami jófajta hommade szusira, így a VKF kiírás kapóra jött: egyértelmű volt, hogy a wasabi-gyömbér párosra fogok rákoncentrálni. Mint Stewie zongoráján a fekete és fehér billentyűk, békességben, harmóniában simulnak össze, nálam régi nagy kedvencek. No de nem hazudtoltam meg magam, mert mielőtt a jól ismert, vegaszusival kikövezett útra léptem volna, gondoltam, csak futok egy pár tiszteletkört, szétnézek, milyen más ételekben osztottak e párosra fontos szerepet. Meglepett, mennyi cseppet sem japán receptben szerepel az ízkombináció.

Szusi persze hamar lekerült a listáról, kiváncsiságom és felfedezőkedvem megint az ismeretlen után sóvárgott.
Továbbra is készülök a nagy közép-amerikai útra, így külön megörültem, mikor az elképesztően merész, gyanúsan mexikói alapokra épülő, ’cigány tészta wasabis-gyömbéres szósszal’ receptjére leltem. Fúziós konyha a köbön. Pedrot, Yoko Sant és Luigit zárhatták egy konyhába.
Aztán betuszkolák Ahmedet is, mert Pedro kidőlt a sok tequilától, és megszületett a ’narancsos-gyömbéres tökleves wasabi krémmel’.

Hát mit mondjak, a mai menü igen jazzosra sikeredett. Merész, újító, érdekes. Persze ha ez a vadság önmagában nem pezsdítene fel, akkor a klasszik elme-élénkítő és nem mellesleg vágyfokozó afrodiziákum hírében álló gyömbér valamint a chili - wasabi kombó adta pofon tuti észhez térít.

Narancsos-gyömbéres tökleves wasabi krémmel

Globális létünk előnyeinek egyik szép példája ez a leves. Nagyon érdekes kombináció, ahol a közel- és távol-keleti ízvilág próbál közös nevezőre jutni. Meredekül hangzik, mégis működik.

2-3 személyre
eredeti recept itt

Olíva olaj
2 fej apróra vágott hagyma
2 cups hámozott, felkockázott tök (nyakas fajta)
1 cup hámozott, felkockázott krumpli
1/4 cup 100%-os narancslé
1/8 cup fehérbor (vagy eredetileg szaké, de recept szerint is cserélhető)
2 1/2 cups alaplé
1 ek savanyított gyömbér (amit a szusihoz is adnak, pölö Matchban a japán polcon találjátok)
1 ek narancshéj
só, bors
½-1 ek. wasabi paszta (szintén Match, szintén japán polc)
Kb. 1 dl tejszín

Dinszteljük meg a hagymát.
Adjuk hozzá a tököt és a krumplit, és kb 1 percig pirítsuk.
Öntsük össze a fehérbort (szakét) és a narancslevet, és az alaplével együtt öntsük a zöldségekre.
Várjuk meg, míg felforr, majd közepes fokozaton addig főzzük, míg puha nem lesz a krumpli/tök.
Adjuk hozzá a savanyított gyömbért: óvatosan, igen karakteres, így azt javaslom, ne egyszerre, hanem apránként adagolva és ízlelve tegyük bele, ízlésünk szerint.
Hozzáreszekjük a narancshéjat.
Botmixerrel pürésítjük.
Sózzuk, borsozzuk.
Öntsük bele a tejszínt és a tetszés szerinti wasabi pastát, jól keverjük el, várjuk, míg párat bugyog, és tálalhatjuk.

Eredeti recept szerint tejszín helyett tejszínhabbal kell keverni a wasabit, majd a kitálalt levesre kell kanalazni. Nekem nem volt tejszínhabom, de elég gusztán nézhet ki egy csinos kis tejszínhabkupac a levesen, lehet próbálkozni.


Cigány tésztasaláta wasabis gyömbérszósszal
eredi recept itt

Ha lehet, még meredekebb íztalálkozó, mint az előző. Az eszem tiltakozott a párosítás ellen, és bár tele kételyekkel futottam neki, le nem mondtam volna egy fontos felfedezés lehetőségéről. Már a neve is őrült izgalmas. Elolvasva a receptet, kezdtem kapizsgálni a név eredetét is. Látom lelki szemeim előtt, ahogy a tengereket is átszelő, Marquez által is megörökített, szabadszellemű vándorcigányok az átszelt földek kulináris hagyományaira fittyet hányva, bátran vegyítették a különböző népek konyháinak ízeit.

Tudattágító hatásról számolhatok be, az meg külön edge, hogy pálcikával láttam neki az eredetileg olasz alapanyagú tésztának. Yoko San kajánul vigyorog, Ahmed könyörületért fohászkodik, Pedronak elég a békességhez, ha van egy kis tequila, Luigi minden bizonnyal őrjöng...

4-6 személyre

Wasabi gyömbér szósz
1/2 tk. friss chilipaprika (kimagozva)
2 csapott ek. wasabi pasta
1 ek. gyömbérpor
½ cup víz
2 dl tejszín

Cigány tésztasaláta
Kb 200g sült, hámozott paprika
Olíva olaj
10 szem karikázott fekete olíva
2-3 marék Cheddar sajt (vagy hasonló, karakteresebb fajta)
300-400 g tészta (amennyi 4-6 embernek elég; nekem most a jópofa új felfedezett, tarajos creste de gallo, de bármi jó, amire könnyen tapad a szósz)

Wasabi-gyömbér szósz: Keverjük össze a chilit, a gyömbért és a wasabit, és pici vízzel keverjük homogén állagúra. A tejszínnel összeöntjük, és tűz felett szósszá sűrítjük. Sózzuk picit, a szósz ezennel készen is lenne.

Megfőzzük a tésztát, lecsepegtetjük, 1-2 ek. olajjal elkeverjük.
A előzőleg meggrillezett, hámozott paprikát, opcionálisan 1-2 evőkanál olajjal, vagy magában pürésítjük (paprikát kicsumázva 190 fokon addig sütjük, míg ráncos nem lesz, ekkor a héja könyedén lehúzható).
A tésztát elkeverjük a paprikakrémmel és a tejszínes wasabi szósszal.
Hozzáadjuk az olívabogyót.
Jól elkeverjük, legvégül sajttal megszórjuk ill. elkeverjük, ahogy teccikízlik.
Done.

Enchillada v1 és v2

Ha valaki gyakrabban látogat errefelém, annak már feltűnhetett legalább két dolog.
1. Utazásaim ízei gyakori vendégek a konyhámban.
2. Meleg éghajlatok étkei nagy előnyben vannak.

Újfent kezd maga alá gyűrni ez a trutyi idő, éppen eléggé indokolt megint bepakolni a hátizsákom, és elindulni a világ nyári meleggel kecsegtető féltekére, olyanra, ahol bikiniben is izzad az ember.

Ezúttal Közép-Amerikára esett a választás, és természetesen, ahogy egyre közeledik a nagy felfedező túra, úgy kerül egyre inkább előtérbe a mexikói és karib konyha is.

Pénteken spontán gyűlés volt nálam, az útitárs barátaimmal gyűltünk össze egy kis útmegbeszélgetős ünneplésre. Megérkeztek a könyvek (tipp info: amazon.co.uk-ról kábé feleannyi, mint itthon megvenni...), és a jegyeket is megvettük. Namármost előző kettő megvásárlása az egész út legszebb mozzanatai közé tartozik. Mert ugye, ha megvan a jegy, akkor no way back! Ez olyan konstans, erősen és hosszan artikulált ’jeeeeeeeeee’ izgalmi állapotot idéz elő bennem. Meg gőzerővel spanyolul tanulhatnékot (háh, az edzőteremben most assziszik, magamban beszélek, mert a futógépen szívom magamba a tudást, audio formátumban), és nem kérdés, big-time főzhetnéket.

Az enchilládákkal régóta szemezem, mert Méhiko nemzeti eledele igazán nekem való, hálás fogás: tág határok közt variálható, egészen egyszerű, és no persze döbbenet finom.

Enchillada-nak végül is bármi nevezhető, ami sütőben megsütött, szósszal betakart, töltött tortilla tekercseket foglal magában. Van húsos (marha, csirke), de húsnélküli (tripla sajtos) változat is. Aki Kiváncsi Fáncsi, és ezért ennyi nem elég, látogasson el pölö ide, guglizza, stb.

Az egyszerűségét alátámasztandó csak annyit, hogy olvastam, Mexico Cityben él a következő mondás: ’Estas no son enchiladas’ = ’Ez nem enchillada’, azaz művészi fordításban kb ’Ez nem gyerekjáték’.

A budapesti éjszakában végződő buliból késő hajnalban hazatérő, felelőtlenül éhes éjszakai pillangó a készült minta utolsó morzsáit egyálltában bekanalazta , egyenesen az edényből (ugye mindenki hallott már ilyenről kuckuc), szóval ma, a fotózás kedvéért a maradék tortillákat felhasználva elkészült egy második változat is. Mivel mindkettő nagyon jó lett, mindkettőnek itt a helye.

Enchillada v1– sajttal töltött tortillák paradicsomos-zöldséges szószban
Enchillada v2 – Sajtos-zöldségragus tortillatekercsek sajtszószban sütve

Source: epicurioious és simplefood több receptje és kútfő alapján

Enchillada v1– sajttal töltött tortillák paradicsomos-zöldséges szószban
(2 személyre)

1 doboz tört paradicsomkonzerv
1 db kisebb cukkini
1 db kisebb padlizsán
1 piros kaliforniai paprika
50g morzsolt kukorica (Bonduell előrukkolt egy cokrozatlan változattal, a célnak megfelelt)
2 fej kisebb vhagyma
2 gerezd fokhagyma
Sajt: Tortillánként két marék nem túl karakteres keménysajt (pl. mozzarella vagy trapista) + 2-3 marék a tetejére díszítésnek

szűk marék apróra vágott korianderzöld
zöld chili (opcionálsi)

szárított piros chili (ízlés szerint)
só
bors

Tomatillo szósz (tálaláshoz)
1 nagy doboz tejfel
Fekete olívabogyó, karikázva (tetszés szerint, nekem kövér 4-5 kanálnyi)
1 fél marék finomra aprított korianderzöld

Először a tölteléket dobjuk össze.

Most külön csináltam a zöldségeket és paradicsomszószt, szerintem így minden íz karakteresebb marad, de persze ez ízlés kérdése, lehet egyszerre főzni mindent.

Serpenyőben egyik fej hagymát és egyik fokhagymát dinszteljük, majd mehet rá a paradicsom. Sózzuk, borsozzuk, és közepes lángon, kb. 20 perc alatt, fedővel letakarva készre pároljuk (kis fehérbor valahogy sosem árt).

Közben az apróra vágott másik fej hagymát és másik fokhagymát olajon puhítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott cukkínit, padlizsánt és paprikát és készre pirítjuk. Hozzáadjuk a kukoricát, a felvágott zöld chilit és a koriandert, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint pici piros chilivel is fokozhatjuk a táj-jeleget, egy-két percig kevergetjük, végül az időközben pont elkészült paradicsomszósszal elkeverjük, egészet lehúzzuk a tűzről.

Keressünk egy olyan tálat, amibe szemre pont annyi tortillatekercsnek jut hely, ahánnyal dolgozni szeretnénk (fejenként 1-2).
Vajazzuk ki az edény alját.

A tortillák mindkét oldalát pirítsuk meg kevés olajon, csak éppen annyira, hogy pici színük legyen, és átmelegedjenek.

Fogjuk az első tortillát, töltsük meg kényelmesen (kb. 2 marék) reszelt sajttal, tekerjük fel, mint egy palacsintát, és helyezzük a kivajazott edénybe. Sorban járjunk így el mindegyik torillával. Lényeg, a tekercsek töltsék ki az edényt.

Ha megvagyunk, a paradicsomos szószt ráborítjuk a tortillák tetejére, úgy, hogy mindent beborítson. Megszórjuk a maradék reszelt sajttal, sütőben 190 fokon 25 perc (légkeverés, utolsó 3 perc felső grill).

Tomatillo szósszal tálaljuk (hozzávalókat szimplán összekeverjük), ami friss hűvösségével kellemesen ellensúlyozza a csípősebbre sikerült változatokat.

***

Enchillada v2 – sajtszószos, zöldségragus
4 személyre

Elkerülehetetlen:
Kb. 6-8 db tortilla ( most, a spontán szervezésbl adódi időhiányból kifolyólag készet vettem, de számtalan kukoricalisztes, és egyszerűbb, búzából készült változat lelhető fel a neten);
2- marék reszeltsajt : most ementáli-trapista fiftififti.

Először készítsük el a zöldségragut.

2 db cukkini
1 piros kaliforniai paprika
150g morzsolt kukorica (Bonduell előrukkolt egy cokrozatlan változattal, a célnak megfelelt)
1 fej vhagyma
1 kövér gerezd fokhagyma
szűk marék apróra vágott korianderzöld
zöld chili (opcionális)
só
bors

Az apróra vágott hagymát és fokhagymát olajon puhítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott cukkínit és paprikát és készre pirítjuk. Hozzáadjuk a kukoricát, a felvágott zöld chilit és a koriandert, sózzuk, borsozzuk, egy két percig kevergetjük, és lehúzzuk a tűzről.

Jön a sajtszósz.

3 ek vaj
Kb. 2,5 cup tej
2 evőkanál liszt
1 evőkanál chili (ill. ízlés szerint lehet durvulni vagy szelídülni)
1,5 tk őrölt kömény
1,5-2 cup nem túl karakteres sajt (itt és most eidami és trapista fele-fele), reszelve

Közepes fokozaton vajat olvasztunk egy serpenyőben, sűrű kevergetés mellett belekeverjük a chilit, a lisztet és a köményt és kb fél percig pirítjuk. Jöhet a tej, apránként, fokozatosan, ügyelve, hogy csomómentes legyen a végeredmény. Kevergetés mellett felügyeljük, és mikor besűrűsödött, hozzáadjuk a sajtot is. Sóval borssal ízesítjük, és konstatáljuk, milyen isteni az illata. Aztán lehúzzuk a tűzről.

A sajtszószunk kb. egyharmadát keverjük bele a zöldségraguba.

Keressünk egy olyan tálat, amibe szemre pont 6-8 tortillatekercsnek megágyazhatunk. A sajtszósszal borítsuk be vékonyan az edény alját.

A tortillák mindkét oldalát pirítsuk meg kevés olajon, csak éppen annyira, hogy pici színük legyen, és átmelegedjenek.

Fogjuk az első tortillát, töltsük meg kényelmesen a sajtszószos zöldségraguval, tekerjük fel, mint egy palacsintát, és helyezzük az edénybe. Sorban járjunk így el mindegyik torillával, és ha jól dolgoztunk, az utolsó lepénnyel teltház lesz.

Maradék sajtszósszal öntözzük meg a tetejét, úgy, hogy száraz felület ne maradjon.

Megszórjuk a ’nélkülözhetetlen hozzávalókban’ jelzett mennyiségű és milyenségű sajttal, és légkeverésen, 180 fokon 45 percig sütjük. Ha nem barnulna eléggé, utolsó pár percre váltsunk át felülről pirítós/légkeveréses funkcióra.

Tomatillo szósszal tálaltam.

Hozzávalók

1 nagy doboz tejfel
Fekete olívabogyó, karikázva (tetszés szerint, nekem kövér 4-5 kanálnyi)
1 fél marék finomra aprított korianderzöld

Összekeverem, és kész.
Ja, tomatillo szószról annyit, hogy ez hamis tomatillo szósz, hiszen hírből sem hallott erről az igazi, tomatillo (paradicsomka) zöldségről, mindenesetre ilyen név alatt fut, ám legyen, fenn ezen nem akadok, mert finom, és ez a lényeg.

Modtam már, hogy jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee? :))))

Fahéjas paradicsomszósz&tökmagos tofufasírt feat. karamellizált hagymás kuszkusz

Öveket becsatolni! Budapestről Marokkói átszállással Mississippibe utazunk, ahol megperdülünk egy orosz jazzbárban, majd Casblanca érintésével itthon hajtjuk álomra fejünket.

Na, először is a híres/hírhedt fahéjas paradicsomszósz, ahogy én gondolom…

Minden 4 személyre

2 hámozott paradicsomkonzerv
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 rúd fahéj
1-2 ek cajun fűszerkeverék (koriander, bors, chili, gyömbér, paprika, hagyma, kardamom, fahéj)
fél centi friss gyömbér
1 evőkanál barnacukor
só
olaj
löttyintés vodka

Finomra vágott hagymát és fokhagymát olajon dinszteltem, utána ráöntöttem a paradicsomot, és botmixerrel egészen finomra pürésítettem.

Hozzáadom a fűszereket, és fedő alatt kb. fél óráig, közepes lángon főzöm.

Fűszerekről annyit, hogy a marokkói konyha nyilván nem cajun fűszerkeveréket ír elő, de majdnem azt (lényegében ugyanaz, kivéve hogy Marokkóban kardamom helyett kurkumát tennének bele), nekem meg van belőle egy csomó, szóval Észak-Afrikából egy pillanat alatt Missisipiben találtam magam.

A cajun fűszerkeveréket elővéve az jutott eszembe, hogy készítettem nem is olyan régen cajun rumos-papayás paradicsomlevest, és a rum nagyot dobott az ízeken. Nem sokat filóztam, már libbentem is az italos szekrényhez, bár ezúttal rum helyett végül a teljesen semleges ízű, tiszta vodkára esett a választásom.

Arab ételbe vodkát löttyinteni, tisztában vagyok vele, több mint szemtelen. Az eredeti receptet jegyző marokkói Maman biztos felhörög ettől, de végülis én akkor már Missisipiben jártam, tehát lelkiismeret furdalás nélkül löttyintettem bele egy felesnyit, a fűszerek után rögvest. Az ötlet engem igazolt, fatvát meg csak nem dobnak rám ezért.

Végefelé mehet bele a barnacukor. Most DV felhörögne, mert olasz paradicsomszószba cukrot tenni az több mint bűn, egyébként ezért én is behúzok egyet. De ez nem olasz konyha, hanem arab, itt lehet és kell az a pici barnacukor! Tipp: külön csavart ad az ízeknek, ha a cukrot a szélére szórjuk a woknak, így egy picit karamellizálódik, és csak ezután keverjük el a szósszal. Lányegében kész.

Az eredeti recept szerint húsgolyóval főzik, én hirtelen jött felindulásból tökmagos tofufasírtot készítettem, ami úgy készült, hogy....


Tökmagos tofufasírt

Végy:
1 doboz tofut
2 tojást
1 marék tökmagot
1 púpos evőkanál teljes kiőrlésű lisztet
4 szelet toastkenyeret vagy 2 zsemlét
1 deci tejet
só, bors, petrezselyem ízlés szerint fűszerezésként

A kenyeret leöntöttem a tejjel, alaposan kinyomkodtam belőle a felesleges tejet, és a tofuval összemorzsoltam. Fűszereztem (itt feel free bárhogyan eljárni, fenti csak ötlet, de tuti sok sót vesz fel), beleszórtam a tökmagot, és hozzáadtam a tojásokat. Jól elkevertem.

A lényeg, hogy nem szabad hogy túl híg legyen, mert akkor nem lehet rendesen fasírt-formára sütni. Tesztelni meg úgy lehet, hogy ha gombócokat lehet belőle formázni, akkor jó az állaga. Ha összenyomjuk a masszát, és csurog a leve, még menthető, szitán ki lehet passzírozni a felesleges folyadékot. Én egy nagy evőkanál teljes kiőrlésű búzalisztet is tettem bele, csak a tartás kedvéért.

Forró olajba kanalazva a kis lepényeket pikkpakk kisütöttem, és a kész paradicsomszószba dobtam, hogy a fasírtok köpenye picit átengedje a fűszeres szósz ízét.
Mmmmmmmmm.

Köret:

Karamellizált hagymás kuszkusz
Eredeti receptben volt csicseriborsó is, nekem most az nem volt, csináltam nélküle.

Hozzávalók
Kb 4 decis tálban kuszkusz (szemre mértem)
2 fej karikázott lilahagyma
1 kövér gerezd fokhagyma
1 ujjnyi frissen reszelt gyömbér
1 teáskanál kurkuma
1 púpos teáskanál fahéj
1 púpos ek korianderzöld
1 marék petrezselyem
2-3 csapott evőkanál barnacukor
1 marék mazsola
3dl víz
só, bors

Hagymát és fokhagymát olajon megdinszteltem, 2 perc után hozzáadtam a gyömbért, és a kurkumát, jól elkevertem, majd felöntöttem fél deci vízzel.

Nagy lángon hagytam, hogy elfőjön a lé fele, és beleszórtam a cukrot, amitől szép szirupos lett a hagyma. Hagytam, hadd ízesedjen minden, aztán amikor már nagyon kevés és sűrű volt a lé (pár perc), felöntöttem kb. 2 deci vízzel. Beleszórtam a zöldfűszereket, bőségesen sóztam, borsoztam, hozzáadtam a fahéjat és a mazsolát, és addig főztem, míg a mazsolák kikerekedtek.

A kuszkuszdarát tálba teszem, olajjal meglocsolom, jól elkeverem, majd merőkanalanként adagolva fokozatosan eldolgozom a karamellizált hagyma levével (úgy, mint ha rizottó lenne). Végén mehet rá a sűrűje is, amit óvatosan leverjünk bele, hogy ne törjön szét.

Ha esetleg nem lett volna elég a lé, akkor vízzel még nyugodtan pótoljuk. Cél: pergősen puha dara. Kóstoljuk meg, ha nem lenne elég sós, ízesítsük, és készen is van.

A kuszkuszdarát tányérra szedjük, és erre halmozzuk a fahéjas paradicsomos szószos tofufasírtot. Először rozét, aztán zamatos vörösbort kortyolgattunk hozzá.

Kész szószból mégeccer nem főzünk, ugye.

Utálom a negativitást, a kesergést. Nagyon. De mindenkinek megvan a heppje. Nekem az intimszférám és a kertben a parkolóhelyem tiszteletben tartása, meg ezek szerint mostmár ez is. Azon kaptam magam ugyanis, hogy immáron egy hete puffogok magamban (hehe, a puffogok szót nem ismeri Bill Gates). És mivel tegnap vacsira reprodukáltam a puffogásom tárgyát, a fahéjas paradicsomszószt, csak felerősödött bennem az érzés.

Valszeg közrejátszik aberált szintet súroló érzékenységemben az is, hogy dédelgetett kedvencem, a paradicsom a főszereplő. Azzal pedig énfelém nem viccelünk. Ez pedig egy blog, amit csak az olvas el, aki úgy dönt, hogy el akarja olvasni, de kvázi magam örömére írogatom. Szóval éljen a novemberi befordulás, és kiírom magamból a csalódást. Azt, amit a marokkói főzőest okozott.

Kedves Culinaris! Édesapám - aki elképesztően frappáns és bölcs ember - szavaival élve ’Uraim, ez nem volt túl elegáns’. Vagy hogy 'Micsoda arcátlanság!'... Mondanám, szégyelljék magukat. Lehet, hogy nincs tartósítószer az üvegben, lehet, hogy ízletes és természetes minden cseppje, mindezt aláírom, de kész szószt nem használunk főzőtanfolyamon.

Paps lehet, hogy felállt volna, és elhagyja a helységet. Ha járna ilyen kurzusra, de nem jár, megy neki enélkül is, bográcsból, remekül. A helyemben ő sem reklamálná vissza a pénzét, nem osztana ki senkit, nem pitiánerkedik, csak távozna. Mert ő olyan ember, hogy ha Olyan passzban van, akkor addig küldi vissza a levest melegíteni, amíg az nem a kellő hőmérsékletű (mondjuk abba a főúrral egyetemben az egész család belevörösödik). És ez nem sznob pökhendiség. Ételre fokozottan érzékeny, egyébként bóka lélek. Egyfajta EQ-val (emotional intelligence) rokon eredetű gourmand receptort kapott a csomagjába, mikor megérkezett (meg végtelen bendőt, mely anyukám agonizállhatnékjának és emígyen a családi derűnek örök és központi forrása).

Egyébként – mivel szeretek róla beszélni – fyi igazi mezítlábos falusi lurkóként nőtt fel, de a legjobb nevelést kapta. Tarol. Mosolygok is rajta eleget. És nagyon hasonlítunk egymásra. Csak én nem vagyok olyan jól nevelt (apai elfogultság, oder etwas), műveltségem is a pincében hozzá képest (is), arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatosan ír… de azzal biztatom magam, hogy ha nőni már nem is fogok, még fejlődésben vagyok (remélem), és egyszer lehet, hogy majd én is elhagyom a helységet, a kurzusét. Addig meg békésen elpuffogatok itt magamban.

Mindenesetre annyit már eltanultam tőle, hogy ilyet magára valamit is adó (gourmet) ember nem tesz, pláne nem a hasonló tőről fakadt, megszállott bolondokkal. Tiszteletből az étel iránt, és tisztelettel egymás iránt. Csakhogy a falusi gyökerek megpendítésével elejtett fonál hurokként csatlakozzon vissza az eredeti témához: nem kell sokáig sakkozni a józan paraszt ésszel, hogy megállapítsuk, ez (emlékeztető: kész szószt főzőesten felhasználni) NEM ILLENDŐ.

Mert oda azért megyünk, én, legalábbis, mert szenvedélyem a főzés. Hobbi, kikapcsolódás, terápia, passzió, magam is kutatom még, pontosan micsuda. Végtelen kíváncsiságom, és a csillapíthatatlan tudásszomj hajt. Főzőesten üvegből kiönteni készételt, az olyan, mint Kinevetben csalni. Lehet, csak gáz. Következő 3 játékból kizárva. Ez nem főzés. A készétel pedig nem főzőkurzusra való. Más lenne ez, mintha az Uncle Ben’s hátsó címkéjén szereplő currys csirkét vagy a Dr. Oetker sütőporok tasakján ajánlott kakaós kuglófot készítenénk el nagy boldogságban, közösen? Zsúr. Muri. Márakinek. De ugye egyetértünk, hogy ez az alma messze gurult a gasztrofától. Ha meg fizetni is kell érte, még termékbemutatónak is a lehúzós fajtából való. Pfujj.

Tudják, kedves Urak, hogyan lehetett volna ez elegáns(abb)? Úgy, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjék? Az összegyűlt lelkes közönség kedvéért megtartjuk az előadást, felvágjuk azt az igazi paradicsomot, elkészítjük a szószt közösen, from scratch, az eredeti recept alapján. Aztán ha elkészültünk, a meghívott üzletember felőlem nyugodtan előhúzhatja a cilinderből cukinyuszi helyett a cége kész szószos üvegcséjét, és a segédcsinibaba kettéfűrészelése előtt azt is elmondhatja, hogy ’ hohohohóóóó csiribúbá - képzeljék, aki szeretne időt spórolni, mert nincsen kedve-ereje-ideje otthon elkészíteni az alapoktól, annak itt ez a csuda termék, a Culinarisban megvásárolható!

Általában jellemző, hogy olyan alapanyagokat adnak a meghívott séf kezébe, amit el akarnak adni, és bár mosolygok rajta, mégis megértem, valószínűleg én is ezt tenném, belefér, amíg nem löncshúst reklámoznak. De most Culinarisék nevükbe törölték lábukat, nagylábujjukkal pedig a birkabékességű, várandósnadrágban kényelmesen terpeszkedő, gumírozott derekú világom határait böködik, és a temperamentumos menyecske utat tör magának. Az igényesség hiánya lehet, hogy elpattintott pár gumiszálat a nacóban. Termékbemutató volt ez kérem, ahol én fizettem. (Most önként formálok L betűt hüvelyk és mutatóujjammal, homlokom előtt.)

És ha mindenáron ugyanannyi pénzt szándékoznak elkérni érte, mint egy valódi főzőkurzusért, ám legyen, csak szóljanak, hogy ez most más jellegű lesz, pas de probleme. Ezesetben eljut oda helyettem olyan jelentkező, akinek pont ez kell. Megtelt volna így is a csoport, és mindenki elégedetten, vegyes érzések nélkül távozik.

Jól éreztem magam, megtaláltam benne a jót, de akkor sem azt kaptam, amiért odamentem, és ezen azóta duzzogok, na. A szószdolog és a vacak idő bosszant.

Kedves Culinaris! Most embargó alá helyezem Önöket. Már ami a főzőesteket illet. Sajnos amúgy gyenge jellem vagyok, nem billentem magam jobban fenéken, mint muszáj lenne, és nincs mit tenni, a választék még mindig a legjobb, személyzet kedves, szóval bolt ellen nem lázadhatom. De szépen kérem, tessenek megint olyanok lenni, mint régen. Ez egy profitorientált üzleti vállalkozás, célokkal, tervekkel, értem én. De ne verjék le a lécet, amit saját maguk helyeztek oly magasra az elmúlt évek kemény munkájával. Ne rontsák el. Ne merészkedjenek még egyszer ilyen mélyre, mert a nitrogénnarkózis nagyon veszélyes mámor. Szörnyű, mennyien ottmaradtak, nem csak (és főleg nem) Dahabban.

És egyébként most meg könnyedén előrántom legmeredekebb Hókuszpók gurgulázós muhahámat a farzsebemből (hahotában jó vagyok), mert elkészítettem azt a szószt, legalábbis a témában maradva valami hasonlóan finomat, üvegcse nélkül, kútfőből, és sikerült, isteni lett. Bizonyíték, már megint kinevettek, mert úgy kellett a fotóalanyt kimentenem a fazékból. Későre jár, de holnap fel is teszem. Csak hát így mire volt jó a főzőest?

Ps: jajajajj, nem azért írtam, hogy együtt keseregjünk a kapitalista világ kegyetlen farkastörvényein, embargós köreimbe sem invitálok senkit, csak jó volt kibökni. Písz y'all.