Rebarbarás rumos eperlekvár

Indításnak jöjjön egy kerek sztori, ami ide hozott. …aztán majd úgyis racionalizálok.. Szal…

Valamiért itthon a rebarbara a mostohán kezelt gyümölcsök közé száműzetett. És igazából nem is gyümölcs, hanem zöldség: a paradicsommal remek helycserés támadás mindenkinek csak javára vált (mer’hogy a paradicsom meg gyümölcs lenne). Savanykás ízű, így leginkább édesítve fogyasztják, kizárólag a szárát. Vigyázat, a levele minimum hashajt, ennyit elég tudni, hogy ne akarjam mindenáron feldolgozni.

Érdekes, hogy míg itthon nem tudok feleleveníteni egyetlen olyan pillanatot sem, melyet a rebarbara édesített meg, utazásaim során, főleg germán népeknél, gyakran belefutottam. Ez külön fura, mert amúgy Ázsiában őshonos növény, tehát kérdem én, hogy miért honosodott meg jobban jürgenéknél, mint itt. Szóval itthoni ritkasága teljesen érthetetlen, hiszen a mi klímánkon is simán megterem, ráadásul az oly szimpatikusan igénytelen fajták egyike, amit elültet az ember, és az csak nő: árnyékban is, aszongya. Ezt olvastam.

Régóta készülök egy bátor és alkalmas pillanatban (alapvetően bűnösen jófajta sütemények alapanyagaként futottam bele) közelebbről is megismerkedni vele, és megpróbálkozni egy home made rebarbarás etwasszal, de, mint hogy nincs szem előtt (és még ha lenne is, a nyári kánoánban, a számtalan gyümölcstől és zöldségtől roskadozó pultokon szépen megbújik), mindig befelejtődött.

Hogy megint képbe került, azt megint egy külföldi, nevezetesen egy németországi üzleti ebédnek köszönhetem. Kompót formájában került egy igencsak felejthető vaníliás pudingszerű valami mellé. Túl voltunk egy csülökkörön, ahol ugye nekem nem sok kulináris élvezet jut. Bár rendesek voltak, és összedobtak valami spárgát, hogy ne haljak éhen, és ez kétségtelenül jobb, mintha a kenyeres kosarat veszem magam elé, de ahol a csülök a specialitás, ott ne várjunk csodát vega fronton, és ennek megfelelően még tudtam volna enni. Ez a kompót pedig önmagában is megállta a helyét. Persze ízlések és pofonok, az asztaltársaságból a legtöbben a gyanús gumipudingot jóízűen beporszívózták, a kompót meg érintetlen formában, riadt tekintetem kíséretében táncolt vissza a konyhára. Szóval ültem ott fájó szívvel, meg „hogyhogy pont a legjobb nem ízlik neki, hogy létezik?!” –hoz hasonló gondolatokkal a fejemben, és elhatároztam, hogy az égi jeleknek engedelmeskedve otthon nekiveselkedem ennek a rebarbarás témának és nagyon sok rebarbarát fogok enni.

Jut eszembe, hiba lenne francia könnyedséggel elsiklani a remekhír mellett: a rebarbarának nagyon nagyon alacsony a kalóriatartalma (16 kalória 100 gében): low fat low suga’ kombó finomságról van szó emberek!

Első szabad óráimban beleástam magam a Google féle irodalomba, majd hosszas kutakodás után a szimpatikus receptek közül kettő kombinációja adta ki az első két bejegyzést. Legyen hát az első publikációm ez a rebarbarás/epres/rumos lekvár, majd az ezzel a lekvárral felturbózott tiramisu. Elronthatatlan, tuti sikerélmény.

Szombaton hősies órában keltem, hogy beszerezzem a „rebi”-t (a piaci szleng kérem). Miután balek módjára a Culinarisban lehuzattam magam egy méregdrága rebarbara köteggel (egyébként legyen áldott a nevük, végre egy tisztességes bolt gasztrofanoknak!), hazafelé menet a piacra is beugorva nyilvááán, spontán a második utamba kerülő standon harmadáron mért társába futottam bele (fuh, ezt leírni kb. ugyanolyan fájdalmas, mint a szembesülés pillanatában volt).
Also: sorrend hozzám hasonló Micimackósan lassan megértő lelkeknek: ELŐSZÖR PIAC, UTÁNA minden más beszerzésre alkalmas objektum.

Na de visszakanyarodva a főzésre.

Rebarbarás epres rumos lekvár

Hiper egyszerű, nem igényel semmilyen extra tudást vagy felszerelést, de jobb, ha egy széket odapenderítünk a pulthoz, mert –legalábbis nekem – eltartott egy darabig a gyümik előkészítése (pucolás, tisztítás, aprítás), és közben arra gondoltam, hogy milyen jó lenne nekem egy ilyen magasított szék most (csak nincsen, mindegy). Idő vagy kedv vagy mindkettő hiányában jófajta piros lekvár is hibátlan lesz bele.

Hozzávalók:
30 dkg eper
20 dkg rebarbara
2 lime vagy 1 nagyobb citrom és a héja (én a lime-ot jobban szeretem, enyhébb az íze)
Barna cukor ízlés szerint (én ezt az adagot nem tettem el, ezért befőzőcukor szükségtelen, és mivel jobban szeretem a gyümölcs tiszta ízét érezni, folyamatos kóstolgatás mellett édesítettem, míg nekem pont jó lett)
Rum (ízi, ízi, egy löttyintés elég!)


A rebarbara pucolása: úgy készítem elő pont, mint a spárgát szokás, azaz szárakat addig viszanyírom, ahol már nem fás, hanem friss, spriccenős ropogós a belseje (ja, nem egyszer sikerült magam szembespriccelni már pucolás közben a levével, nem is értem, hogyan, de azért óvatosan, mert nem kellemes). Aztán hámozóval szépen lefejtem a héját (létezik külön spárga pucoló kütyü, nekem olyanom nincsen még, mezei is remekül megtette eddig). Megpucolt szárakat kb fél ujjbegynyi (de morbid egy mérték) vastagságú darabkákra szeletelem.

Aztán jön az eper.

Tipp: az epret azelőtt mosd meg, hogy kicsumáznád, intezívebbek maradnak az ízek, hiszen nem hagyod „elvérezni” a csap alatt a frissen feldarabolt (felezett) eperszemeket.

Kettőt összeborítom, 2 kanál cukor v. édesítő, majd jöhet a citrom héja és leve.

Tipp for dummies: Sorrendet jó megtartani, mert vacak dolog a citrom héját azután lereszelni, hogy azt már kifacsartad.

Egészet belezuttyantom egy lábosba, és összeforralom. A forralástól számítva nekem olyan 10 perc volt, míg puhára főtt a rebarbara részleg is, de ez függ a rebarbara érettségi fokától, tehát forrás után számított 4-5. perctől ne nagyon kavirnyáljunk el a tűzhely mellől.

10 perc után én abbahagytam, mert szeretem, ha nem fő pürévé, hanem itt-ott elvétve, laza darabokban még lelünk a friss gyümölcs formáját idéző elemekre, és ennyi idő után az ízek is még éppen elég önállóak, de már elég homogén állagot vettek fel, a cukorral (édesítővel) pedig szépen volt ideje besűrüsödni. Nekem nagyon leves volt az eprem, és nem akartam agyoncukrozni, csak azért, hogy sűrű legyen, ezért csaltam egy kis étkezési keményítővel (1 kanál), ami pikk pakk megköti a főzet nedvét, és így az hamarabb lekvár formát vesz fel.

Legvégén jöhet a rum (játszóruhásoknak rumaroma, amit én személy szerint nagyon nem szívlelek, de néha muszáj…), ízlés szerint. (…hű, ha előbb lehűtöd és bepürésíted botmixerrel, és csak utána öntöd fel rummal, meg mondjuk egy kis limonádéval, epersziruppal higítva nagy sikert arathat koktélként, csajos estéken!!! Hm, ezt esetleg a maradékkal kipróbálom…).

Ezennel a lekvár kész. Namármost, ha nem cukroztad agyon Te sem, lehűtheted, és önmagában kompótként megállja a helyét. Vendégeknek tennék mellé egy-két gombóc jófajta vaníliafagyit, de akár fel is főzheted levesnek, ha rálöttyintesz egy kis tejszínt és tejet, és tovább főzöd, és a végén botmixerrel pürésíted, mentával díszíted (még ezt se fejeztem be, és már n+1 másik fogás is az eszembe jutott róla, annyira adja magát a sokrétű felhasználhatóság.)

És persze, ha van éppen kéznél spontán kifőzött üveged (bruhaha), akkor el is rakhatod minél kisebb porciókban télire, remek módja a nyár becsempészésének a randa hideg téli estékbe, a fenti javallatok szerint felhasználva, piskótára vagy amellé öntve, akár szósznak is. Határt csak saját kreativitásod szabhat neki. (Ellenben ha télire tennéd el, szerintem kezd egy legalább kétszeres mennyiséggel, mert ebből csak kb 2 kis üvegcse telne meg.)

Jó cucc ez a rebarbara.