„Lépjen vissza 10-et, és a következő 3 körből kimarad”

Nem éppen jó beugró a bűneim megvallásával debütálni kis hazánk gasztro-közössége előtt, mondhatni bátor, no de ez van, a téma tetszik, kár lenne kihagyni a gyónás lehetőségét.

5. Fűrészpor parmezán
Jóleső érzés volt látni, hogy másoknál is helyet kapott a listán.
Azért kell, mert az igazi parmezánt, bár rendszeresen tartok, rendszeresen magában be is tolom (kis borocskával öblítve, falánk mini me), és egyszerűen nem jutok annyiszor rendes boltba, hogy mindig lehessen otthon elég a jóból. Így hát a biztosíték a fűrészpor, amire önmagában soha és semmi esetre rá nem visz a lélek, tehát tuti ott lesz a polcon, és főzéskor, vészhelyzet fennállásakor számíthatok rá.

4. Rumaroma
Bár a tiramisu receptnél nem fejtettem ki, de említésre került, hogy bizony néha muszáj, hiszen alkoholtartalmú ételek nem mindig kompatibilisek az alkalommal, fogyasztóval, stb….pedig annyira utálom. Talán a gondolata borzasztóbb is, mint az íze…

3. Édesítőszerek
Ez az én hülyeségem. Szülők mindig azt mondták, mindenki olyan hülye, mint amilyen lenni akar. Sokszor elvesz a tálalás utáni katarzisból, de bizony a hiúság nagy úr.

2. Fokozandó a fájdalmat: keményítőpor a sűrítéshez…
...meg se magyarázom. Mentségemre viszont: az ételmolyok mindig belemásznak, annyira ritkán használom.

1. Szárított petrezselyem
Ezt azért tartom cikinek, mert pont a petrezselyem az a fűszer, ami bárhol és bármikor beszerezhető, hűtőben maraton túlélő, nekem konkrétan és ráadásul a teraszomon is van belőle bokornyi, ez így tényleg megmagyarázhatatlan. Nálam benne van a top 3 kedvencben, mégis vagyok olyan lusta és balga, hogy esetenként beérem a szárítottjával…na ez az überciki.

Ráadás, hiába, ha egyszer elkezd gyónni az embör…

FUJJ FUJJ FUJJ: Étel landol a kukában. Már más is megírta eme főbűnömet, remek érzés, hogy nem egyedül engem fog tüzes vassal égetni a gasztrorendőrség elit alakulata. Hipergáz, tudom. Amennyire herótom van az állandó rámtukmálós világból, annyira tudok mégis bárgyú áldozataként közlekedni a pultok között. A szememmel vásárolok, meg munka után, éhesen, öreg hiba. Így a kosárból kettő kosár lesz, az előző heti adag hopsz egy sorral hátrébb, hűtőnek fala szinte füstöl az extra tempótól, és nini, három hét után csak reménykedem, hogy a sarokban megbújt x és n+1 (brühühűűűűűűűűű) egyedekbe nem költözött lélek.

Reménykedjünk sok dupla 6-osban, hogy minél hamarabb behozhassam a jónépet.

Spontán Palkó reggelire

A reggeli számomra lélektani fontossággal bír. Mármint hogy legyen, és jó legyen.

Nem lévén egy earlybird (mint pl. a barátka poszáta vagy búbos banka), időm nekem sem jut sokkal több a kivitelezésre, mint bárki másnak. Ellenben a fél órás reggeli szertartás – friss hírek átfutása egy bögre kávé és valami finomság mellett – egészen más fényben világítja meg az egész napomat. Mára makacsul ragaszkodom hozzá, ha kimarad, jajj mindenkinek (including myself).

Engem minősít, de talán nem vagyok klinikai eset attól, hogy ébredés után kb az első gondolatom, hogy hurrá, lehet enni (következik ez a szegényember vacsorája filozófiából), és rögtön utána az esetenként szinte sajnálatraméltón izgatott „mit is - mit is” gondolatmenet. Eltervezni sosem szoktam, rendszerint a pillanatnyi készletből dolgozom.

Ami fontos, hogy legyen nagyon finom, és gyorsan elkészíthető (kivétel ezalól a hétvége, amikor bármire képes vagyok, de ez egy későbbi post, boutsaka coming soon!).

Az alábbi palacsinta saját találmány, egy igen álmos reggel és egy szomorú, kifosztott hűtő spontán kölcsönhatása szülte. Nem voltak túl jók a kilátások, de láss csodát, a két negatív elektróda mégis nagyon pozitívan sült ki: azóta sem tudok róla lekattanni.

Lényegében egyszerű omlettről van szó, zabkorpával sűrítve. Ez így igen gázul hangzik, tisztában vagyok vele én is, de ennél egy kicsivel több bizalmat kérek: annyira finom (és nem mellesleg szuper egészséges), hogy döbbenet! …ez lehet, hogy megint csak engem minősít, mais bon… :)

Elengedhetetlen elemek e kerekded remekhez:

2-3 tojás (jómagamfajta torkos mackók három)
2-3 csapott evőkanál zabkorpa (a jóindulattal lisztszerű állagúnak mondható, őrölt fajta)
csipet vagy kettő fahéj
1 csapott evőkanál édesítő (vagy cukor, vagy méz)
csipet só (kell bele!)
sütéshez egy kis vaj
szeder, málna, vagy más, friss bogyós gyümölcs (jófajta 100% lekvár majdnem annyira jó)

Elkészítése igen nagyon egyszerű.
Tojás bekever, fahéj, édesítő, só beletesz, zabkorpa hozzáad, jól elkever. Ezalatt serpenyő felhevül, vaj rádob, elolvad, massza beleönt. Kb 1,5-2 perc után lehet fordítani, még fél perc, és boldogan csusszanhat alá a tányéromra a hiperkönnyű, pihe puha szépség.

Hangulatom és hűtőm tartalmának függvényében most éppen friss szedret tettem rá (utólag pótolt képen már ribizlis változat szerepel!), és meghintettem canderellel - de mondjuk egy mézes vagy juhasszirupos változat is igen szimpatikusan hangzik, csak én meg a krónikus véjt vacser mivoltam… néha már nekem is sok a saját hülyeségem, de ez van.

Ja, a gyümölcsöt én kicsit szét szoktam nyomkodni, és úgy teszem rá a palkóra, mert a leve akkor szépen elszivárog mindenfelé, és finom nedűje félig átitatja a tésztát. Grrr. Borzongatóan finom.

Kép egyszer, majd, talán, ha a csillagok is úgy állnak. Éhes voltam, majd pont nekiállok reggel fotózgatni, kettőig sem látva, korgó pocakkal. Muhaha. I don’t think so.

Szójaszószban hirtelen sült zöldség tofuval

…és sok friss koriander- és petrezselyemzölddel


Spontán kaja, hűtőből maradék zöldségpusztítás, hogy szombat reggel megint lehessen piacra menni… gyorsan elkészülő, könnyű ebéd vagy vacsora lesz belőle, 2 személyre.

Ami volt otthon:

1 kisebb darab cukkíni,
1 db répa
1 darab TV paprika
1 fej hagyma
1/2 kocka tofu
1 db paradicsom
1 marék friss, zsenge petrezselyem
1 marék friss korianderlevél
pár csepp kifacsart lime vagy citromlé

Előkészítem a zöldségeket: a paradicsom és a zöldfűszerek kivételével mindent egyfalatnyi hosszúságú, karcsú szalmára vágok.

A serpenyőt közben üresen felhevítem. Ha a tenyeremet az edény felé emelve már inkább kellemetlen, mint kellemes, akkor mehet rá egy löttyintés olaj.

Mehetnek bele egyszerre a zöldségek. Hirtelen sült, tipikus wok-ételről van szó, a zöldségekre figyelni kell, mert a legjobb, ha kicsit ropogósak maradnak.
Pár percig hagyom pirulni, meg meg kevergetem. Amikor ránézésre félig kész, beledobom a felkockázott tofut, össze forgatom, és rálöttyintek 4-5 evőkanál szójaszószt. Még kb 2-3 percig hagyom sisteregni, ha minden igaz, eddigre elfőtt a szójaszósz, így leveszem a tűzről. (Sózni külön nem is kell, a szója bőven elég sós önmagában.)

A tűzről levett, de még tűzforró sült zöldséges tofus raguhoz hozzáadom a durván felaprított koriandert és a petrezselymet, valamint a felkockázott paradicsomot. Ezek a hozzávalók könnyen összeesnek, és ennek hatására nemcsak esztétikailag kevesebb az étel, de az íz is kevésbé lesz üdén karakteres. A többi zöldség forró gőze pont elegendő, hogy éppen átmelegedjenek, de ne essenek össze. Végezetül, akinek jól esik, pár csepp lime-ot is csepegtessen rá, a petrezselyemmel gyönyörűen rímel, annak ízét még jobban kiemeli. De vigyázat, csak óvatosan vele, mert ha túl sokat teszünk bele, akkor a paradicsommal kap erőre, és túl savanyú lesz, ami a szójás ízhez már nem passzol!

Ha ez önmagában nem tűnik elég laktatónak, jól megfér mellette egy kis rizs, köretként.

Tiramisu másképpen (rebarbarás rumos eperlekvárral)

Én az elkészített rebarbás epres rumos lekvárt (ld előző bejegyzést) a legméltóbb helyen két réteg piskóta között, lágy mascarpone krémágyban tudtam elképzelni. Milyen jól is gondoltam, mert különleges, friss, és könnyű desszertté érett össze pár hűtőben eltöltött óra után.

Tipp: ha nincs rebarbarád, hát hagyd el belőle, ha epred sincs, hát tegyél bele azt, amid van, bármilyen jófajta lekvár, ilyesmi mind remek lesz (csak passzoljon a kávéhoz, vagy a kávéd hagyd el belőle: na így vagyok én a konyhában).


Ami kellene hozzá:

Egy doboz babapiskóta
250g Mascarpone
4 tojássárga (ha csak három, azt is túléljük, de így még krémesebb)
3 fehérje
3 ek cukor (én édesítővel csináltam)
2 dl kávé
2 dl tej,
1 rúd vanília (vagy vaniliás cukor is megteszi, de hát az azért nem ugyanaz)
2ek. Rum vagy amaretto (nálam hangulat, vendégek ismeretében alakul, de azért módjával, a „kevesebb néha több” elv itt nagyon helytálló)
kakaópor (nekem most egy speckó, fűszeres kakaóra esett a választásom –ld képen- de a mezei, 100% kakaópor is tökéletes lesz)

Jó erős kávét főzünk. Azért fontos, hogy erős legyen, mert ha nem elég intenzív az íze, nem fog méltóképp érvényesülni a krémes piskótás rakásban.
Míg a kávét hagyod hűlni, a tojássárgákat habosra vered a cukorral, majd ha ez megvan, a mascarponét is belekanalazod, habverővel tovább vered. Ha minden jól megy, sűrű, kissé habos krémet kapsz.
A vaníliarudat éles késsel hosszában felvágod, és a vanília belsejéhez makacsul ragaszkodó fekete szemcsés vanília pépet a kés hegyével kisegíted a masszába, majd az egészet megint elkevered.

Eddigre a kávé valószínűleg kihűlt annyira, hogy a 2dl hűtőben tárolt tejjel felöntve kellőképpen hideggé váljon. Most löttyints bele a rumot.

Ha ez megvan, az előkészület utolsó lépéseként a fehérjéket egy kanál cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan a krémsajtos masszába forgatjuk. Eredmény: könnyű, habos állagú, vaníliás-édeskés krém. Kóstold meg, ha édesebbre szeretnéd, rajta.

Nem maradt más hátra, mint szépen egymásra rétegezni a finomságokat egy nagy tálban.
Első réteg: kávéban gyorsan megforgatott babapiskóta. Tipp: a jó tiramisu egyik titka, hogy a piskóta ne ázzon szét a kávéban, de eleget magába szívjon, hogy eredeti feladatát jódiákként ellátva a desszertnek enyhe kávés ízt kölcsönözzön.

Második rétegnek kanalazzunk a piskótákra egy vékony réteget a lekvárból.
Harmadik réteg: takarjuk be a krémmel az első két réteget.

Következő réteg megint piskóta, de figyelem, pont az előző piskótaszintre merőleges irányban, majd lekvár, krém, stb.

Legteteje krém legyen, letakar, majd irány a hűtő. Bírjuk ki, hogy nem járunk rá egy pár óráig, megéri. Ha összeért, tetejét szórjuk meg a kakaóval (valaki már a behűtés előtt ráteszi, én személy szerint jobban szeretem frissen rászórni, esztétikusabb, frissebb hatást kelt), és essünk is neki!

Én éjszakára pihentettem, és fejedelmi érzés volt másnap reggel a napot ezzel a remekkel és egy habos kávéval indítani. Élni tudni kell. :)

Rebarbarás rumos eperlekvár

Indításnak jöjjön egy kerek sztori, ami ide hozott. …aztán majd úgyis racionalizálok.. Szal…

Valamiért itthon a rebarbara a mostohán kezelt gyümölcsök közé száműzetett. És igazából nem is gyümölcs, hanem zöldség: a paradicsommal remek helycserés támadás mindenkinek csak javára vált (mer’hogy a paradicsom meg gyümölcs lenne). Savanykás ízű, így leginkább édesítve fogyasztják, kizárólag a szárát. Vigyázat, a levele minimum hashajt, ennyit elég tudni, hogy ne akarjam mindenáron feldolgozni.

Érdekes, hogy míg itthon nem tudok feleleveníteni egyetlen olyan pillanatot sem, melyet a rebarbara édesített meg, utazásaim során, főleg germán népeknél, gyakran belefutottam. Ez külön fura, mert amúgy Ázsiában őshonos növény, tehát kérdem én, hogy miért honosodott meg jobban jürgenéknél, mint itt. Szóval itthoni ritkasága teljesen érthetetlen, hiszen a mi klímánkon is simán megterem, ráadásul az oly szimpatikusan igénytelen fajták egyike, amit elültet az ember, és az csak nő: árnyékban is, aszongya. Ezt olvastam.

Régóta készülök egy bátor és alkalmas pillanatban (alapvetően bűnösen jófajta sütemények alapanyagaként futottam bele) közelebbről is megismerkedni vele, és megpróbálkozni egy home made rebarbarás etwasszal, de, mint hogy nincs szem előtt (és még ha lenne is, a nyári kánoánban, a számtalan gyümölcstől és zöldségtől roskadozó pultokon szépen megbújik), mindig befelejtődött.

Hogy megint képbe került, azt megint egy külföldi, nevezetesen egy németországi üzleti ebédnek köszönhetem. Kompót formájában került egy igencsak felejthető vaníliás pudingszerű valami mellé. Túl voltunk egy csülökkörön, ahol ugye nekem nem sok kulináris élvezet jut. Bár rendesek voltak, és összedobtak valami spárgát, hogy ne haljak éhen, és ez kétségtelenül jobb, mintha a kenyeres kosarat veszem magam elé, de ahol a csülök a specialitás, ott ne várjunk csodát vega fronton, és ennek megfelelően még tudtam volna enni. Ez a kompót pedig önmagában is megállta a helyét. Persze ízlések és pofonok, az asztaltársaságból a legtöbben a gyanús gumipudingot jóízűen beporszívózták, a kompót meg érintetlen formában, riadt tekintetem kíséretében táncolt vissza a konyhára. Szóval ültem ott fájó szívvel, meg „hogyhogy pont a legjobb nem ízlik neki, hogy létezik?!” –hoz hasonló gondolatokkal a fejemben, és elhatároztam, hogy az égi jeleknek engedelmeskedve otthon nekiveselkedem ennek a rebarbarás témának és nagyon sok rebarbarát fogok enni.

Jut eszembe, hiba lenne francia könnyedséggel elsiklani a remekhír mellett: a rebarbarának nagyon nagyon alacsony a kalóriatartalma (16 kalória 100 gében): low fat low suga’ kombó finomságról van szó emberek!

Első szabad óráimban beleástam magam a Google féle irodalomba, majd hosszas kutakodás után a szimpatikus receptek közül kettő kombinációja adta ki az első két bejegyzést. Legyen hát az első publikációm ez a rebarbarás/epres/rumos lekvár, majd az ezzel a lekvárral felturbózott tiramisu. Elronthatatlan, tuti sikerélmény.

Szombaton hősies órában keltem, hogy beszerezzem a „rebi”-t (a piaci szleng kérem). Miután balek módjára a Culinarisban lehuzattam magam egy méregdrága rebarbara köteggel (egyébként legyen áldott a nevük, végre egy tisztességes bolt gasztrofanoknak!), hazafelé menet a piacra is beugorva nyilvááán, spontán a második utamba kerülő standon harmadáron mért társába futottam bele (fuh, ezt leírni kb. ugyanolyan fájdalmas, mint a szembesülés pillanatában volt).
Also: sorrend hozzám hasonló Micimackósan lassan megértő lelkeknek: ELŐSZÖR PIAC, UTÁNA minden más beszerzésre alkalmas objektum.

Na de visszakanyarodva a főzésre.

Rebarbarás epres rumos lekvár

Hiper egyszerű, nem igényel semmilyen extra tudást vagy felszerelést, de jobb, ha egy széket odapenderítünk a pulthoz, mert –legalábbis nekem – eltartott egy darabig a gyümik előkészítése (pucolás, tisztítás, aprítás), és közben arra gondoltam, hogy milyen jó lenne nekem egy ilyen magasított szék most (csak nincsen, mindegy). Idő vagy kedv vagy mindkettő hiányában jófajta piros lekvár is hibátlan lesz bele.

Hozzávalók:
30 dkg eper
20 dkg rebarbara
2 lime vagy 1 nagyobb citrom és a héja (én a lime-ot jobban szeretem, enyhébb az íze)
Barna cukor ízlés szerint (én ezt az adagot nem tettem el, ezért befőzőcukor szükségtelen, és mivel jobban szeretem a gyümölcs tiszta ízét érezni, folyamatos kóstolgatás mellett édesítettem, míg nekem pont jó lett)
Rum (ízi, ízi, egy löttyintés elég!)


A rebarbara pucolása: úgy készítem elő pont, mint a spárgát szokás, azaz szárakat addig viszanyírom, ahol már nem fás, hanem friss, spriccenős ropogós a belseje (ja, nem egyszer sikerült magam szembespriccelni már pucolás közben a levével, nem is értem, hogyan, de azért óvatosan, mert nem kellemes). Aztán hámozóval szépen lefejtem a héját (létezik külön spárga pucoló kütyü, nekem olyanom nincsen még, mezei is remekül megtette eddig). Megpucolt szárakat kb fél ujjbegynyi (de morbid egy mérték) vastagságú darabkákra szeletelem.

Aztán jön az eper.

Tipp: az epret azelőtt mosd meg, hogy kicsumáznád, intezívebbek maradnak az ízek, hiszen nem hagyod „elvérezni” a csap alatt a frissen feldarabolt (felezett) eperszemeket.

Kettőt összeborítom, 2 kanál cukor v. édesítő, majd jöhet a citrom héja és leve.

Tipp for dummies: Sorrendet jó megtartani, mert vacak dolog a citrom héját azután lereszelni, hogy azt már kifacsartad.

Egészet belezuttyantom egy lábosba, és összeforralom. A forralástól számítva nekem olyan 10 perc volt, míg puhára főtt a rebarbara részleg is, de ez függ a rebarbara érettségi fokától, tehát forrás után számított 4-5. perctől ne nagyon kavirnyáljunk el a tűzhely mellől.

10 perc után én abbahagytam, mert szeretem, ha nem fő pürévé, hanem itt-ott elvétve, laza darabokban még lelünk a friss gyümölcs formáját idéző elemekre, és ennyi idő után az ízek is még éppen elég önállóak, de már elég homogén állagot vettek fel, a cukorral (édesítővel) pedig szépen volt ideje besűrüsödni. Nekem nagyon leves volt az eprem, és nem akartam agyoncukrozni, csak azért, hogy sűrű legyen, ezért csaltam egy kis étkezési keményítővel (1 kanál), ami pikk pakk megköti a főzet nedvét, és így az hamarabb lekvár formát vesz fel.

Legvégén jöhet a rum (játszóruhásoknak rumaroma, amit én személy szerint nagyon nem szívlelek, de néha muszáj…), ízlés szerint. (…hű, ha előbb lehűtöd és bepürésíted botmixerrel, és csak utána öntöd fel rummal, meg mondjuk egy kis limonádéval, epersziruppal higítva nagy sikert arathat koktélként, csajos estéken!!! Hm, ezt esetleg a maradékkal kipróbálom…).

Ezennel a lekvár kész. Namármost, ha nem cukroztad agyon Te sem, lehűtheted, és önmagában kompótként megállja a helyét. Vendégeknek tennék mellé egy-két gombóc jófajta vaníliafagyit, de akár fel is főzheted levesnek, ha rálöttyintesz egy kis tejszínt és tejet, és tovább főzöd, és a végén botmixerrel pürésíted, mentával díszíted (még ezt se fejeztem be, és már n+1 másik fogás is az eszembe jutott róla, annyira adja magát a sokrétű felhasználhatóság.)

És persze, ha van éppen kéznél spontán kifőzött üveged (bruhaha), akkor el is rakhatod minél kisebb porciókban télire, remek módja a nyár becsempészésének a randa hideg téli estékbe, a fenti javallatok szerint felhasználva, piskótára vagy amellé öntve, akár szósznak is. Határt csak saját kreativitásod szabhat neki. (Ellenben ha télire tennéd el, szerintem kezd egy legalább kétszeres mennyiséggel, mert ebből csak kb 2 kis üvegcse telne meg.)

Jó cucc ez a rebarbara.

Előszóban

Különböző okok miatt - vega, anyai ágon örökölt reformer és krónikus véjt vacser - meglehetősen válogatós vagyok. Szóval amit máshol adnak, mások írnak le, azt a legtöbbször én egy picit máshogy csinálnám (igen, szűz jegyben születtem). Keresek, kutatok, majd saját ízlésem szerint összeboronálom a legígéretesebbnek tűnő variációkat. Néha sikerül, néha nem. Ide azokat írom le, amik sikerültek, pont azért, hogy a már ízlésemre formált fogások reprodukálhatóak maradjanak a következő alkalommal is.

Azaz itt elsősorban magamnak dokumentálok. Aztán írom Neked, barátnak, rokonnak, aki járt nálam, evett nálam. Aki tőlem nem a mekibe menekült, hogy jól is lakjon (ez is benne van a pakliban), és a nálam kóstoltakat szívesen próbálná ki otthon is. Hogy aztán szülessen valami hasonló, valami még jobb. Aztán ha az is sikert arat, majd együtt örülünk.

Mindent úgy írtam le, hogy minden magamfajta amatőr, de még a teljesen kezdő kukta is simán elboldoguljon vele. Úgy, ahogy én szerettem volna, ha valaki nekem az elején ezeket leírja. Remélem hasznotokra lesz.