Vodkás-paradicsomos-tonhalas fusilli

Az étkezési szokásaim radikális megváltozásáról szóló minden eddigi teóriám kuka. A gasztronómiai megkergülés peremén állok, itt szédelgek, lábam alatt szakadék, de érdekes, hogy a zuhanásnak effajta lehetősége egyáltalán nem hat ijesztőleg, inkább a búvárok által ismert nitromámorként jellemezném, ha már valamilyen legális bódulati állapotra kell mindenáron hasonlatot találnom.

Az úgy kezdődött, hogy B és J egy doboz paradicsomos tésztával a hóna alatt érkezett Soundra. Mármint nem oda, hanem előtte hozzánk, a szállásra. (Pontosítok, még mielőtt valaki azt találná hinni, hogy a családom sarjai ételhordóval a hónuk alatt járnak fesztiválozni.)

Megörültem a kajának, alá is merítettem az első kezem ügyébe kerített evőeszközt a B tányérján tornyosodó penne halomban. 'Ó, ebben van csirke is? ... Jujj. Ühhh.' Megállt a számban a cucc, riadt csincsilla tekintettel néztem B-re. 'Ez tonhal, ugyeeee?!

És itt álljunk meg egy pillanatra. A hal és az én viszonyomról nem írtam még soha (halottról jót vagy semmit). Nem tudom, valakinek feltűnt é, de eme kategória teljes mértékben száműzve volt a gourmanduláról. Nem véletlenül.

A hús téma lerágott csont, újra eszem, ok. De itt vannak a halak, meg a mindenféle tengeri herkentyűk, amik nem ideiglenes száműzetés áldozatai, mellőzésük jóval inkább születési rendellenességnek tudható be. Merthogy a halak/seafood eredendően kitiltott tételek voltak a konyhámból, a tányéromról, illetve az egész életemből, unblock, méghozzá születésem pillanatától fogva. Nem nagyon tudom megmagyarázni, de minden vízből jött cuccnak valami olyan gyomorforgató, penetráns szagát véltem érezni/ízlelni, ami nemcsak képtelenné tett a fogyasztásukra, de már az is nehézséget okozott, ha valaki velem egy helységben halat evett.

És akkor jön egy ilyen falat tuna, és én hirtelen azon kapom magam, hogy nem kerülget tőle a hányinger, sőt, kifejezetten izgalmasnak találom az ízét. Rákattantam!

Úgy látszik, a húscunami hihetetlen módon, de magával mosta a seafood gátakat is. Én még mindig nem értem, mi történt, de aki ismer, az most fogjon padlót önként, mert az elmúlt 2 hétben a tonhal a mindennapi rutinom részévé vált, sőőt, még tintahalat és rákot is ettem. Fokozzam? A tonhalat ráadásul többször sk is készítettem, és mindezt nem pisztollyal a halántékomon, állig gumiruhában és maszkban, hanem 40 fokhoz méltó minimális fedőruházatban, saját vágytól vezérelve, kifejezetten derűs arccal.

Költői kérdésem csak az lenne az űrbe, hogy most akkor a szervezetem vajon egy biológiai (kémiai, vitamin, omega3, mittomén) hiányt kíván pótolni ily hirtelen erőszakkal, vagy az agyamban kattant meg valami, mondjuk a sok elszenvedett fejre mért tockos hatására? (G rossz szokása, hogy tockost ad, ha úgy találja, hülyeséget mondtam, és mivel ilyen egészen sokszor adódik - - mármint, hogy azt gondolja, hülyeséget beszélek, nem az, hogy az tényleg hülyeség lenne, bár persze ez nézőpont kérdése-, így gondoltam, az is lehet, hogy kumulálódtak az eddigi verések, és ez csapott át agybajba.) Pszichológia szakot és orvosi egyetemet végzett olvasóimtól várom a lehetséges megfejtéseket. G, te ne nyilatkozz, jelen pillanatban kizárólag ronthatsz a helyzeteden.

Akár kibogozzuk a szálakat, akár nem, az óriási premier nem maradhat el a Gourmandulán!

Íme, első vízi állatból készült receptemként jöjjön a legeslegszuperebb tonhalas tészta, amit valaha ettem/készítettem. Viszonyítási alap híján ugye egészen rizikómentes ilyet állítani, de jó jel, hogy a fazék mindkét alkalommal fényesre ürült, azaz másoknak is nagy valószínűséggel ízlett, vagy/és hát persze farkaséhesek voltunk az egész napos strandolások után.

Megjegyzések:

1. Persze, persze, bármilyen tésztát használhatunk, de kétség nem fér hozzá, hogy fusillivel lesz a legjobb. Miért? Mert a fusillinak a csavar-mélyedései pontosan arra lettek kitalálva, hogy oda a sűrű szósz szépen befészkelje magát, ezzel minden falatot orgazmikus élménnyé téve.

2. A vodkáról már a múltkor is írtam: vidámabb nem, de valahogy kerekebb lesz tőle minden.

3. Ismét megragadom az alkalmat, hogy kiálljak a hámozott paradicsomból készült szószok mellett. Ha van plusz 5 percünk, egyáltalán nem egy nagy meló a pucolás, és egyszerűen jobb így a szósz!

4. Létrehoztam a "tengeri cucc" címkét. Némmá, miből lesz a cserebogár... :)))

Vodkás-paradicsomos-tonhalas fusilli

Hozzávalók 4 szemlélyre

Kb. 10 szem (1,0-1,3 kg) paradicsom (ízlés kérdése, ki mennyire szószmániás)

2 nagyobb fej hagyma, finomra aprítva

2 kövér gerezd fokhagyma, finomra aprítva

Kis marék friss bazsalikomlevél, finomra aprítva

Kis marék snidling, finomra aprítva

160 g (2x80 g-os doboz) tonhal – natúr lében eltett (azaz nem az olajos) változat

1 doboz (500g) fusilli durumtészta

1 nagyobb kupica vodka (opcionális) vagy fehérbor (szintén opcionális)

Fekete olívabogyó (opcionális)

Olaj, só, bors

Parmezán (tálaláshoz)

Elkészítés:

• A paradicsomokat nagyon forró vízbe dobom, és pár percig állni hagyom, majd egyenként kiemelve, egy könnyed mozdulattal eltávolítom a héjukat.
• Botmixerrel pürésítem a szószt (nem viszem túlzásba, szeretem, ha picit darabos marad)
• A felaprított hagymát/fokhagymát olajon dinsztelem, felöntöm a vodkával (vagy kb fél deci borral), félrehajolk a felcsapó vodkagőz elől, kb.15 mp után felöntöm a paradicsompürével.
• Sózom, majd szellőző fedővel letakarva (én wokban készítettem, egy olajvédő fedővel a tetején), kb fél óra alatt összefőzöm. A szellőző fedő azért jó, mert ha túl leves lenne a paradicsom, akkor a felesleges lé főzés közben szépen elpárolog, az eredmény pedig egy kellemesen sűrű állagú szósz lesz.
• A halakról leöntöm a sós vizet, és elkeverem a szószban.
• Legvégén belekeverem az olívabogyót (ha eszembe jut), ha szükséges, sóval igazítok, belekeverem a friss zöldfűszert, legvégül pedig a készrefőzőtt tésztával alaposan elkeverem (hogy minden tésztajáratba jusson a szószból!).
• Tálaláskor kevés parmezánt reszelek a tetejére.

Voila! :)